Romániai Magyar Szó, 1991. május (3. évfolyam, 413-438. szám)

1991-05-01 / 413. szám

Romániai Magyar Szó • 4 Az ortodox keresztények húsvétjakor a Giurgiu megyei Bolintinben történt tragi­kus események újra figyelmeztetnek arra, hogy mennyire elfajulhatnak a dolgok, ha az igazságszolgáltatás helyét az ököljog, a kollektív bosszúállás veszi át. Nagyon el­gondolkoztató az is, hogy átszerveződött rendőrségünk csodálatosképpen nincs je­len, vagy semleges marad, valahányszor egy kisebbségi csoport ellen követnek el kollektív agressziót. Nehogy ünneprontó legyen, az ATV csak 8-án este tudósított az egy-két nappal korábban bekövetkezett e­­seményekről és akkor is elfogultan vádol­ta a gyújtogatás áldozatait. Folyik az ön­igazolás a közvélemény előtt, éppen a tár­sadalom egy részének cigányokkal kapcso­latos előítéleteire apellálva. Vajon abban a 22 családban, amelynek a háza leégett,­ nem volt se asszony, se gyerek? Keresztényi cse­lekedet volt-e őket is földönfutóvá tenni? Valóban döbbenetét kiváltó esemény a fiatal egyetemista meggyilkolása ide az azt követő vendetta sem kevésbé döbbenetes. Veszélyes, mert bevett gyakorlattá válhat a hasonló konfliktushelyzetek esetében. Eddig a kollektíven elkövetett agresszió büntetlen maradt, s amikor kerestek, csak a kisebbségiek sorában találtak bűnösöket. A társadalomnak fel kell figyelnie arra, hogy a cigánykérdés megoldásra váró sa­játos etnikai probléma, amit nem lehet továbbra is eltussolni, szőnyeg alá seperni. MÁTHÉ MÁRIA Marosvásárhely Tudunk szépen adakozni Semmi, de semmi tapasztalatom sincs a közérdekű gyűjtésben, sem tehetségem a rábeszélésre. Milyen jó volt megállapítani, hogy mindezek a kellékek teljesen felesle­gesek is lettek volna „házalásaink“ során, hisz oly szívesen fogadtak — szinte min­­­denhol — nem egy helyen meg is köszönve nekünk fáradozásainkat. A Nagyenyeden végzett, vagy csak né­hány évet járt véndiákokat kerestük fel Szlovácsek Ida volt osztálytársammal és — szándékunkat előre megbeszélve a Bethlen Kollégium igazgatójával — örömmel gyűj­töttük az adományokat, amelyeket majd az iskola javítási munkálataira, vagy szellemi tevékenységek felkarolására fognak fel­­használni. Jóleső érzés volt látni és hallani, hogy mennyire megértették, átérezték az emberek ennek az akciónak a szükségessé­­gét.Édesanyámnál láttam gyermekkoromban, mit jelent az: szépen adni, úgy, hogy mind­két félnek örömöt szerezzen, úgyhogy mindkét felet felemelje és ne megszégyenít­se az átnyújtás-átverés. Olyan adakozó is akadt, nem is egy, aki meghalt szerettei emlékére, vagy csak egyszerűen a nagy múltú iskola iránti tiszteletből kért meg, fogadjuk el az ő megspórolt pénzét. Láttam Enyeden a Nagykönyvet, amely­be mindenki nevét bevezették aki az isko­la részére adományozott. Mi majd így sze­repelünk ott: „A Dicsőszentmártonban és környékén élő véndiákok részéről“. 1991. ápr. 22. BÁLINT GYÖNGYI tanár Dicsőszentmárton A VATRAGER JELENTI: Atomfegyver nem titok Nyugtalanító hír járja be a világsajtót: több államocska után Székelykeresztúr vá­rosállama is bejelentette, hogy rendelkezik atombombával. A bomba létezését titkolni tovább már nem lehetett — hála a csal­hatatlan szimatáról nevezetes hírszerző szolgálatnak, melynek ügynökei VR - fel­iratú jelvényt viselnek a kabáthajtóka alatt. A hírt egy görögkeleti papnak álcázott belügyi szóvivő röppentette világgá. Sze­rinte az új fegyver eddig ismeretlen fizikai törvények alapján készült, működési elve a csicseriborsóból és lóbabból elektrolí­zissel előállított mustárgáz, valamint a mustármagból vákuumban derivált ricinus­olaj magfúzióján alapszik. A gyártó cég — Magyarország közvetítésével — külföld­ről, postai csomagokban kapja a nyers­anyagot. Egyszer egy exkirályt is kaptak, de kénytelenek voltak visszaküldeni, mert nem hasznosíthatták a gyártási folyamat­ban — még pukkanni sem akart, nemhogy robbanni. A fegyver szörnyű erejű, egyetlen töltet robbanása az emberiség 2500-szoros ha­lálát okozhatja. E pusztulás alól kivételt képeznek egy, magukat magyaroknak ne­vező, barbár törzs tagjai, akik ázsiai ba­­rangolásaik során Csernobilig jutottak. Itt egy ősi dák atomreaktor meghibásodása folytán akkora sugárhatás érte őket, amely — a VR-szakértők szerint — megölt volna egy egész bikatársadalmat, de a magyarok oda se neki, még übervédettekké váltak ál­tala. Hogy közben kutyafejűekké változtak, meg nyelvük azóta ugató hanghatások káosza, a nyereg alatt puhított húsról ne is beszéljünk! — „Hát, istenem, a védettség­nek ára van“ — jelentette ki ennek kap­csán Radh­ah Cseon Thea távolkeleti fő­­ajatollah, a VR védjegyek minőségellenő­re, akinek a neve Roe Hej országában a következőt jelenti: „Ó, aki üvöltve borot­válkozna, de inkább teát kér". Egyes nyel­vészek szerint, más nyelvjárásokban nevé­nek második része így is értelmezhető „ ..., de inkább kötelez a magyarok zse­bébe.“ Nem vitatkozom nyelvészekkel, de szerintem ez utóbbi változat értelmetlen — miért éppen a zsebükbe a kötél, mehet az a nyakukra is. Így közérthetőbb. A bomba miatt rengetegen készülnek elhagyni a városállamot. Csak a „Makacs" ragadványnevű magyarok nem mozdulnak. Félő, hogy a bombagyártás monopóliuma a kezükre kerül. Nem csoda, hogy templo­mok váltak néptelenné, a gyilkos sugár­­özönt­ nem bírta akárki. Az elmenekültek pótlására betelepítendők vonatszerelvényét is félúton visszatérítették az említett ve­szélyre hivatkozva, sőt a „Páterszöktetés“ fedőnevű akciót végrehajtó kommandó is hanyatt-homlok menekült, mert primitív­ség, barbár erőszakosság, gyilkos indula­tok, tehát az elmagyarosodás félreismer­hetetlen tünetei ütöttek ki rajtuk. A jelek tehát aggasztóak. Jól értesült személyek már tudni vélik, hogy folyamat­ban van egy megnemtámadási szerződés aláírása az USA, a Szovjetunió és Székely­keresztúr között. Az új nagyhatalom terü­letén, egy felrobbant kazánház környékén már számos kémet és diverzionistát tettek ártalmatlanná az állambiztonság emberei. A sugárfertőzött ügynökök azzal védekez­tek, hogy meleg víz után kutattak, de a vizsgálatok bebizonyították e fizikai non­­szenszt. Állításuk szerint a hőközponttal kapcsolatban levő távfűtési hálózat és víz­vezetékek révén szereztek tudomást a bombakísérletről. Amint kinyitották a víz­csapokat, a belőlük kihallatszó halálhörgés minden kételyt eloszlatott afelől, hogy ott emberek halnak meg sugárfertőzésben. Ezenkívül tudott dolog, hogy egy fűtőtest hőt sugároz. Nos, a mi radiátoraink mit? Több mint bizonyos, hogy radioaktív suga­rakat bocsátanak ki. A világ minden népének ajkán pedig szü­letőben van a remegve elsuttogott fohász: — A magyarok atomjaitól ments meg. Uram, minket! Koalíciós partnerek Megvallom, elcsodálkoztam Eckstein- Kovács Péter MISZSZ-képviselő Gyűjtő­párt“ című írásán. Már maga a címszó kísértetiesen emlékeztet a „gyűjtőtábor­ra“. El­töprengtem, ha az RMDSZ egy né­pi-nemzeti, keresztény erkölcsön alapuló pártnak a magját képezi, míg a MISZSZ- ből egy polgári-liberális orientációjú párt nőhet ki , úgy csak a lehetősége létezik, de a „párt“, mint olyan, még nem! Ami pedig a „pártfegyelmet" illeti, le­het, hogy naivság részemről, de én az RMDSZ-t egyfajta „koalíciós szövetségnek" képzeltem el, amely egységesen lép fel nemzetiségünk alapvető létfontosságú kér­déseiben, míg az ország valamennyi ál­lampolgárát érintő kérdésekben a „koalí­ciós partnerek“ természetszerűleg a vá­lasztóik sajátos érdekeit képviselik a tör­vényhozásban, azaz esetenként a frontosok, liberálisok, ökologisták stb. képviselőivel azonosan szavaznak. A „koalíciós partnerek “-nek tárgyalás útján kell közös nevezőre jutniuk azon kér­désekben, amelyekben egységesen illene fellépni. Csak a párbeszéd nyújthat megol­dást. Nem hinném, hogy egyesek már nem, mások viszont még nem képesek er­re. A nyilvános vita nem vezet olyan e­­redményre, mint a tárgyalófelek kerek­­asztal-konferenciája. FAZEKAS GYÖRGY Arad Félrevert harang kiszolgáltatott árvákért B. Kovács András Gyermekkereskedő volt-e című cikkét, olvasva döntöttem el levelem megírását A leányom a szilágycsehi árvaházban dol­gozik. Nagyon megszeretett egy ottani kis­fiút, és engedélyezték is, hogy hazahozhas­sa. Mi is megszerettük a kis Rómeót, aki másfél éves volt novemberben. Itt kezdett el járni, gügyögni, beszélni is velünk ta­nult meg. Úgy szerettük és foglalkoztunk vele, mint saját gyermekünkkel. Tudtuk, hogy el fogják vinni. Belenyugodtunk — egy számára boldogabb élet reményében. Most már nagyon félünk! Április 4-én jöttek utána és elvitték, de nem az új­donsült nevelőszülei. Egy nő jött érte, aki ügyvédnek nevezte magát. Hiányos angol tudásommal elbeszélgettem vele, és meg­nyugodtam, hogy jó helyre viszi a gyere­ket. Leendő lakhelyének a címét is meg­kaptuk, ami után következett a szomorú búcsúzás. A drága csöppség nem akart megválni tőlünk. Sajnos, a rossz előérzet bebizonyosodott, mert a kapott cím nem egyezett az árva­háznál bejegyzettel. Az álszülők állítólag Bukarestben várták a gyereket „mély szü­lői szeretettel". Szegénykéz abban a ruhá­ban vitték el, ami rajta volt, s velük együtt egy nagyobbacska leányka is ment, aki állí­tólag nem volt normális. A rémhírek szerint régen Ceaușescu szívta a vérüket, most pedig mit csinálnak e szerencsétlen árvákkal? Szervátültetésre használják őket? Az önök segítségét kérem, hogy mielőbb megoldást találjunk az árvaházi gyermekek életének és sorsának jobbra fordulása ü­­gyében. Az Isten segedelmével tegyünk va­lamit ezekért az ártatlan teremtményekért, amíg nem késő. ERNYEI IMRE Szilágycseh Köszönet holland barátainknak Egyszerű falusi iskola a havadi a szó szoros értelmében. Az utóbbi időben átépí­tették, felszerelése azonban továbbra is szegényes volt, messze elmaradt a kor igé­nyeitől. Többféle anyagi gondjai között a tüzelőellátást is említhetném. A falu vendége volt a hollandiai Leiden város református egyházközségének kül­döttsége, amely, természetesen, iskolánkat is meglátogatta. Látva az itteni körülmé­­nyeket, segítségükről biztosítottak. A napokban kedves barátaink újra eljöt­­tek Havadra. Több tízezer lej értékű se­gélyt hoztak az iskola részére. (Játékokat az óvodásoknak, iskolai asztalokat, széke­ket, didaktikai eszközöket, irodai felszere­léseket és rengeteg édességet — ez utóbbi­hoz ritkán jutnak hozzá gyermekeink e demokráciában.) A tanulók és tanítóik is átadták szerény ajándékaikat, s rövid műsorral kedvesked­tek vendégeinknek. Végül mindannyian a megterített asztalhoz ültünk, amelyen ott virított közös virágunk, a tulipán ... DEMETER LAJOS Havad Az igazságnál mi erősebb? „Az igazságnál semmi sem erősebb" — tartja a latinból fordított aforizma. Talán elfogadható volt és a valóságot tükrözte akkor és ott, ahol keletkezett, de a XX. század utolsó évtizedében szinte nevet­ségesnek tűnik rá hivatkozni. Az igazság és jog fogalmának azonosnak kellene lennie minden nemzet, minden nép, minden ember tudatában és legfő­képpen azoknak a cselekedetében, életmeg­nyilvánulásában, akik hivatásbeli, szolgá­lati kötelességüknek tartják a jog-igazság­szolgáltatást, akik tanulmányaik során többet, vagy kevesebbet, de valamit csak elsajátítottak abból a tudományból, amit jognak neveznek, s amelynek ma is az kellene hogy legyen a feladata, hogy igaz­ságot szolgáltasson. Az emberi igazságszolgáltatás nemcsak a jog és becsület kérdése, de az Istenbe ve­tett hitnek a bizonyságtétele is. Valamikor az igazságszolgáltatást végző szervek, hi­vatalok a Bibliára, Istenre eskették az ügyfeleket, ezzel mintegy arra célozva, hogy a sátáni fondorlatok megfékezésére az egyetlen, az isteni igazságot akarják érvényre juttatni. Úgy harminc évvel ezelőtt fogtam fel igazán egy immár elhunyt reálszakos ta­náromnak a pályaválasztásommal kapcso­latos megjegyzését, melyet mintegy 48 év­vel ezelőtt tett: „Hogy tudtad azt a pályát választani, a te lelkiismereteddel össze­egyeztethető-e?“ Én akkor igennel válaszol­tam, bár bizonyos dolgokban már akkor egyéni véleménnyel rendelkeztem. Hitem és lelki érzésvilágom akkor azt sugallta, hogy az ember fogékony a jóra, s ha a fi­gyelmeztetést kellő időben megkapja, min­den tettével a közjót, a krisztusi elveket szolgálja. Azóta sok mindent megéltem, megértem és tanárom emberismeretét, társadalom­­ismeretét, sőt tapasztalatból szerzett véle­ményalkotását nagyra értékelem. Meggyőződésem, hogy az ember fogé­kony a jóra, de sokkal hajlamosabb a rosszra. A jog, igazság szolgáltatása, osztogatása, értelmezése láttán szégyenkezés fog el. Szégyenlem, hogy valamikor is jogot vé­geztem, szégyenkezem azok előtt a jóhisze­mű, becsületre valamit is adó embertár­saim előtt, akik a jogszolgáltatásról világ­szerte, vagy akár itthon is, olyan felfo­gással vannak, vagy voltak, hogy az azo­nos az igazságszolgáltatással. Befejezésképpen illik ide Dávid király 98. zsoltárának 9. verse: „Az Úr eljön meg­ítélni a földet; megítéli a világot igazság­gal és a népeket méltányossággal“. Dr. ÁGOSTON ALBERT Marosvásárhely KELLER EMESE rajzai Beérjük-e közleményekkel ? Az Éva Mária Bárki—Domokos Géza le­vélváltás nemzetiségi-politikai közéletünk megvitatásának ürügyévé vált... Demokratizálódásunk bázisa csak gazda­sági erőnk és biztonságunk lehet. Ennek az erőnek és biztonságnak a megteremtése nem csak tőlünk függ. Ha a Parlamentre gondolok, akkor tőlünk függhet talán leg­kevésbé. Szellemi tőkénket gyarapíthatjuk leginkább önerőből, az általunk megterem­tett lehetőségek révén, ami viszont egy ponton túl szintén anyagi természetű. Hírfoszlányokból az idei őszre várható a helyhatósági választások megtartása. Idejében készül-e erre az RMDSZ? Talán igen, de ez a készülődés nem kitapintha­tó. Arra gondolok, hogy az eredményes po­litizáláshoz, ami helyi szinten is elenged­hetetlen, megfelelő alkatú és képzettségű személyiségek kellenek! Ki és hogyan ta­lálja meg a megfelelő jelölteket? Kitermeli őket az idő? Időmilliomosok vagyunk? Megkeresik őket helyettünk és nekünk má­­sok? Vannak-e eszközeink és fórumaink a fo­lyamat gyorsításához? ... A helyhatósági választások előtti kampányban az adott helyszín körülmé­nyei sokkal lényegesebbek lesznek, mint voltak a parlamenti választásokon. Hogy a költségvetés szegény? Lehet, de, hogy az elnapolt befektetések növelik a vesztesége­ket, az biztos. A fórumok megteremtésekor a tenniva­lók összetettségéből adódik, hogy azok helységenkénti, megyénkénti (megyecso­portonkénti) és országos szintjeiben kell­­(ene) gondolkodni. A helységek fórumain felszínre kerülhetnek a megfelelő egyéni­ségű emberek, akiknek a képzése a me­gyei és országos fórumok stratégiai fela­data kell hogy legyen. E fórumokon első lépésben a választási kampány menedzse­reit kellene felkészíteni. ... A kezdeti, lendület rég lelohadt, a szkepticizmus ha nem is nő, de stagnál, szaporodnak az ellendrukkerek, ugyanak­kor politizálni, a közösségért dolgozni er­kölcsiekben és anyagiakban sem valami kifizetődő cselekedet. Az értékes embe­rek nem mindig érzik a közéleti szerepvál­lalás belső kényszerét, ráadásul a politikai közhangulat nyomott volta is fékként mű­­ködik. A megfelelő fórumok híján az RMDSZ- tagsághoz csak a kiadott közlemények jutnak el, amelyek természetüknél fogva szűkszavúak. A belterjesség elkerülése vé­gett kellenének háttérinformációk, ame­lyek elejét vennék a tagság kívülrekedé­­sének és lemorzsolódásának. A tagszerve­zetek tisztségviselői szabad idejükben és önzetlenül teszik amit tesznek, nem kevés idő és energiaráfordítással, ugyanakkor nekik sincs több fogódzójuk, azokat a füg­getlen és demokratikus lapokból szer­zik, amelyek viszont csak a hozzájuk el­juttatott anyagokat közölhetik, ugyanak­­kor ezek a tisztségviselők nem juthatnak el minden taghoz. Nemsokára itt a II. RMDSZ-kongresszus. Folyik a felső szin­tű előkészítő munka, amiről a tagság csak a közleményekből értesül. Vajon jó az, ha csak ennyivel kell hogy beérje? NAGY ISTVÁN Pécska 80 éves lenne Heinrich László Múlt év szeptemberében töltötte volna 80. életévét az öt éve elhunyt dr. Heinrich László tanár, Kolozsvár kiváló pedagógusa, tudománytörténész, kutató, szakíró és szer­kesztő. Változatos életútja hol felfelé ívelő, hol megtorpanó. Háború, fogság, forrada­lom — semmi sem tudta megfosztani éle­te értelmétől, a tudománytól. Szívós kitar­tással sikerült — Németh László szavaival élve — „a napok apró vésőütéseivel“ val­­ami szépet adni önmagából népe számára. Már tanári pályája kezdetén négy tan­könyvet írt László Tihamérral Fizika és Kísérleti fizika címen. Később még húsz fizika tankönyvet fordított románról ma­gyarra. Számos szakkönyvet és Erdély tudománytörténetét gazdagító művet írt. Mint a Piarista Főgimnázium növendé­ke, a Jóbarát című ifjúsági lap egyik rova­tát vezette. Később, 1957-től a Matemati­kai és Fizikai Lapok fizikai szerkesztője volt. A lap céljainak valóra váltása — az ifjúság matematika és fizika iránti szere­­tetének gyarapítása —, és sikeresen meg­rendezett országos fizikaversenyek kapcso­lódnak a nevéhez. A Kriterion Könyvkia­dónál 1976-ban megjelent Fizikai kislexi­kon szerkesztője és a fénytani rész szer­zője. A hazai fizikatörténeti kutatásban kie­melkedő helyet foglal el a ma már könyv­­ritkaságnak számító Az első kolozsvári csillagda (1978) és a Károly József Irén nagyváradi fizikus (1985) című műve. Heinrich Lászlót kétszer távolították el a katedráról, először a Bolyai Tudomány­­egyetemről, majd a Brassai Líceumból. Hivalkodásmentes magatartásával példát mutatott arra, hogyan kell élnie és dol­goznia a méltatlanul félreállított erdélyi magyar értelmiséginek, akinek nem az e­­gyéni érvényesülés volt a célja, hanem megismertetni a fiatalokkal Erdély tudo­mányos múltját, feltárni az utókor számá­ra feledésbe merült tudós nagyjaink tevé­kenységét, és a kutatói munka folytatásá­ra ösztönözni a következő generációt. Azon is fáradozott, hogy az erdélyi tudományos­ságot külföldön népszerűsítse, eredményeit az egyetemes értékrendbe bekapcsolja. Ugyanakkor a Newton klasszikus fizikája (1983) című műve az egyetemes fizika­­történet legnagyobb alakjának bemutatá­sával pótolja a hiányt könyvespolcainkon. Nemcsak itthon, hanem külföldön is tu­dós fizikusként tartják számon. Doktori disszertációjának témája (Egy égési gal­vánelem elektromos feszültségének hő­­mérsékletfüggése) máig aktuális kérdéssel függ össze, az olcsó és jó hatásfokú áram­források kutatásával. Erdély csillagászati múltjának teljes történetét átfogó munkát készült megírni, de ez már nem adatott meg neki. Utolsó, posztumusz műve (Szí­nes fizika) csak halála után két évvel, 1987-ben jelent meg. DERZSI PÁL KOVÁCS ZOLTÁN Székelykeresztúr Kolozsvár Még fontosabb, hogy ne tévedjünk Az RMSZ április 12-i számában meg­jelent Nagyon fontos, hogy ne téved­jünk című cikk, beszámol a nagy­­károlyi RMDSZ tevékenységéről. Ol­vasásakor három olyan hibát észlel­tem, amit úgy érzem, nem ártana tisz­tázni. Igaz ugyan, hogy adományként saját tagságunktól is kaptunk — egyebek mellett — könyveket, de azt, hogy „de­hogy Magyarországról érkeztek!“, így nem lehet kijelenteni. Sajnos, nincs o­­lyan sok könyv, hogy azt a néhány ezer forint értékű könyvet, amit nyíregyhá­zi és mátészalkai adományból kaptunk, ne lehetne felfedezni köztük. A választásokon nem sikerült me­gyénkből két RMDSZ-szenátort juttatni a parlamentbe, így Pécsi Ferenc képvi­selőként védi ügyünket, tehát „előlép­tetése“ tévedés szüleménye. Dr. Bartis Árpádról pedig nehezen tudom elképzelni, hogy judokurzust in­dítana a­ székházban. Igaz ugyan, hogy minden sportnak közös célja testben, lélekben erősíteni az embert, de a joga és a judo mégsem ugyanaz. Egyelőre tehát székházunkban csak a jogázók je­lentkezését várjuk, mert ez a kurzus indul jelenleg. VÉNIG GABRIELLA Nagykároly Távlatkeresés KOVÁCS LÁSZLÓ (Sepsiszentgyörgyi felvétel) Legalább megszokjuk Valahányszor külföldi kamiont látok egy kórház, vagy egy templom előtt, vegyes ér­zések rohannak meg. Mint jólnevelt, udva­rias polgár, úgy nyugtázom, ahogy illik. Az adományról minden jó érzésű ember csak jót és szépet gondolhat, függetlenül a küldemény tartalmától. Jómagam kimaradok a potyából, részben kényelemből nem gyurakodom, a rászoru­­lóbbakra hagyom. Ha azonban eszembe jut a szállítmányok gyakori tolvaj meg­­dézsmálása, „szelektív" elosztása, gondola­taim szertefutnak. Még szörnyűbb, hogy egyes haszonlesők agyából milyen sötét hátsó gondolatok pattannak ki: nem gü­gyék ezek a külföldiek, hogy csak úgy, a szép szemünkért megajándékozzanak, hi­szi a piszi. Már senki sem lepődik meg bi­zonyos varrás körök felső beintésre törté­nő orvtámadásain a segélyek propagan­­disztikus, Irredenta motivációit illetően, aminek okán Marosvásárhelyt ajánlatos széles ívben elkerülni. Legalább megszokjuk. A segélyakciók előbb-utóbb úgyis elapadnak.APA ILONA Marosvásárhely Kevés szóval... • Az év első negyedének lapszámaiból 22 darabot nem kézbesítettek. Ez annyi, mint egy hónapig hiába fizetni. Mivel a posta nem tudja (vagy nem akarja) kihor­dani a lapot, javasolom, hogy az RMSZ-t, valamint más magyar sajtóterméket (pl. a Valóságot, mert azt is rendetlenül kapom) küldjék esetleg a megyei RMDSZ irodájá­hoz, ahonnan az előfizetők kevesebb hiány­nyal átvehetik (Kocsi Attila, Temesvár) • Sürgősen háztartási munkát vállalna, akár kisgyerek mellé is elszegődne Kádár Margit néni Nagybaconból, aki 58 éves és még jó erőben van.Cím: Kádár Margit, 4030 Ba­anii Mari, str. Cinodului nr. 237, jud. Covasna) • Mi is reménykedünk a földtörvényben, jó volna visszakapni vala­mit a földből, vagy legalább az árát, mert már öregek vagyunk és betegesek, a földet úgysem bírnánk megdolgozni. A kutya szá­­jából nehéz ám kivenni a tojást. Bonyolult lesz a földtörvény alkalmazása, különösen a Székelységben, ahol a szántóföld mellett erdő és legelő is tartozott a birtokhoz. (Bartos Dénes, Vajdahunyad). • Nem kell terroristákat importálni, megteszik a kü­lönleges alakulatok, vagy a bányászok. Ha kell, külföldnek is szolgálnak magyaráza­tokkal, széles mosollyal és több nyelven, hogy igenis Románia nemzeti államában minden a legjobb úton halad. Itt van pél­dául a két szakaszban való áttérés a piac­­gazdaságra. Jó előre széles skálájú elméleti felkészítőket tartottak, az anyagiak más lapra tartoznak. Novemberben sem halt bele senki, remélhetőleg ezután sem. Csak egyszerűen kifordul az ember az üzletből. Vagy azért, mert az üzlet üres, vagy azért mert nincs elég pénz a zsebében a kom­penzáció ellenére sem. Tehát van Parla­mentünk, van piacgazdaságunk, van Al­kotmány­tervezetünk, tanügyi törvényter­vezetünk, földtörvényünk. Minden, ami egy igazi demokráciához szükséges. Csak új emberek nemigen akadnak. A régi nó­menklatúra el sem tűnt, csak azok, akiket a népharag első hulláma elsodort, a többiek szépen visszaszivárogtak jól megalapozott régi kapcsolataik alapján, ők rendelkeznek mindazzal, mely a privatizáció alapját ké­­pezi: tőke és kapcsolat (Zsigmond Júlia, Kolozsvár.) • Amíg sarokba szorítjuk a demokratikus kibontakozást, addig nem lesz előrehaladás. Szerintem ott van a baj, hogy a nép nem elég érett ahhoz, hogy le­rázza magáról a múlt kölönceit. Ha kínosan is, de hordja mint valami megszokott jár­mot, amitől nehezen tud megszabadulni. Mindezek után nincs ok az aggodalomra, mert minden kezdet nehéz, csak a nép el ne veszítené a türelmét. (Rácz Márton Já­nos, Búzásbessenyő). 1991. május 1. Kurír • Kádár Zsombor, Marosvásárhely: Vívó­dó gondolatai az erdélyi szellemi „export­ról“ megszívlelendőek, közlésüket szívesen vállaljuk. • Bartz Imre, Csíkszereda: Egy történelmi esemény megvilágításához, le­vélben Mihail Roller történész akadémikus 1950 előtt kiadott Románia történelmét hívja segítségül. Ez már csak azért sem perdöntő tanú, mert Roller történelem­­szemléletének tudományosságát szakmai körökben erősen megkérdőjelezik. • Kun József, Kolozsvár: Sajnálatos húsvét hét­fői tettlegességet ír meg, de olyan megfo­galmazásban, hogy az eset szereplőiről ne­héz eldönteni: ki a fia és a veje és milyen anyát öntöttek meg. • Veress Dávid, Ma­rosvásárhely: „Köszönöm, hogy vállalták gondolataimnak a leközlését, továbbadá­sát (RMSZ, 1991. ápr. 10.)... Még közlöm néhány gondolatomat a romániai magyar­ság érdekvédelmét szolgáló RMDSZ-ről..." — Részünkről a szerencse, de a továbbiak­ban már csak arra vállalkozunk, hogy né­hány távolabb látó elgondolását a köztu­datba dobjuk: az RMDSZ sürgesse a Szórvány Alapítvány létrehozását; — kér­je és indokolja meg a Romániában élő ki­sebbségek történelmének oktatását a több­ségi gyerekeknek; — a moldvai csángó magyaroknak életet jelentene egy kétnyel­vű katekizmus; — az RMDSZ kezdeményez­ze és szervezze meg az önszámlálást a romá­niai magyarság és a csángó magyarság körében.“ • Dr. Gyöngyössy János, Szé­kelyudvarhely, a sepsiszentgyörgyi Török Sándor bírálata ellenére újabb „kereszt­szavas rejtvény" összeállítását és beküldé­sét vállalja. Rajzolt háló nélkül viszont ne­­künk nincs mit kezdenünk vele. • Székely Ifjak Fóruma (Barabás István), Székely­keresztúr: „Tudomást szereztünk arról, hogy a márciusi szórólapokkal, illetve a székely kérdéssel kapcsolatosan részle­tesen is nyilatkozott Kolumbán Gábor úr egy, Kozma Szilárd úr által készített in­terjú alkalmával... Lehetőségeik függvé­nyében szíveskedjenek közzétenni ezen in­terjút.“ A közlés felől késedelem nélkül döntünk, de ennek egy feltétele van — Koz­ma Szilárd úr küldje el nekünk szöve­gét. Igaz, személyesen beszéltünk vele és megígérte ... • Kerekes Ildikó, Székelyud­varhely: Igaz, hogy „naplólapjait“ az RMSZ-zsebkönyv pályázatra küldte, de mert a 11 sűrűn gépelt oldal sem tesz ki egy könyvre való anyagot, írása végül a Szabad szombatnál kötött ki. Köszönjük! • Mikes Kelemen Líceum, Sepsiszent­­györgy. Meghívót küldött a május végén tartandó névadó ünnepségére. Az esemény súlyához mérten képviseltetjük magunkat. • Borsos Szabolcs, Marosvásárhely. Juhász Gyuláról írt emlékező sorokat a költő szü­letésének 108. évfordulója alkalmából (április 4). Írása jóval az évforduló után jutott el hozzánk. Kárpótlásul írjuk ide leveléből a költő Babits általi jellemzésé­nek néhány sorát: „Juhász Gyula versei­ből nem könnyű választani, mert nem az egyes darabok tökéletessége a döntő, nála, hanem a homokszemek szállongása. Szinte azt mondhatnám, nem a legjobb versei a legjobbak, és hogy a költő jobb, mint a ver­sei. A versek rövidek, könnyűek, édesek. A költő azonban nehéz lelkű és keserű." • Fülöp Géza, Marosvásárhely: Köszönjük sorait a közművelődésről, ám ebben a tárgykörben jelen pillanatban „túlterme­lési válságba" kerültünk, (pl. EMKE ala­kuló ülésének anyagai). Szívesen vennénk a téma konkrét vonatkozásairól, eseményei­ről szóló ezutáni beszámolót. • Udvar­helyi Anonymus: Bejelentése egy sokszo­rosan gyanúsított elvtársról, aki exhibi­cionista és többszörös gyilkos (stb.) azért nem érdemel hitelt, mert nem önfeljelen­tésként íródott. • Beke Sándor, Székely­udvarhely: A Székely Útkereső főszerkesz­tőjeként, erdélyi és külföldi könyvtárak számára felajánlja (díjmentesen) a lap tel­jes 1990 évi kollekcióját, amennyiben igényt tartanak rá. Az igényléseket május 30-ig az alábbi címre várja: Red. Székely Út­kereső, 4150 Odorheiu Secuiesc, C.P. 40, jud. Harghita, Románia. • (Cseke Gábor)

Next