Romániai Magyar Szó, 1991. december (3. évfolyam, 595-618. szám)

1991-12-01 / 595-596. szám

Romániai Magyar 2 • A NAGYVILÁG HÍREI • A NAGYVILÁG HÍREI • A NAGYVILÁG HÍREI • IV 1. november „»w—____ ÚJABB „KERESZTESHADJÁRAT" LÍBIA ELLEN Tripoli visszautasítja a nyugati követeléseket Amint már annak idején közöltük, a líbiai titkosszolgálat két magas rangú funkcionáriusát vádolja az amerikai és a brit igazságszolgáltatás az 1988-ban a skóciai Lockerbie fölött lezuhant PanAm-gép ellen elkövetett bombamerénylettel. Azóta Párizs is csatlakozott Washingtonhoz és Londonhoz azzal a követeléssel, hogy a líbiai hatóságok szolgáltassák ki a merénylőket, mivel súlyos gyanú terheli őket egy másik, 1989-ben Nigéria felett lezuhant repülőgép elleni terrorakció kapcsán. Tripoli hivatalosan visszautasította a kérést, s a líbiai ENSZ-misszió közleményben rámutatott, hogy e követelések újabb kereszteshadjáratot jelentenek Líbia ellen. Kadhafi líbiai elnök egy olasz tévétársaságnak adott nyilatkozatában kereken kij tette, hogy országa nem adja ki a tencselekménnyel vádolt két líbiai állampolgárt. A líbiai külügyminisztérium már sokkal árnyaltabban fogalmazott, leszögezve, hogy Líbia hajlandó együttműködni — „szuverenitásának keretei között“ — az amerikai és brit igazságszolgáltatással. Ugyanakkor cáfolta, hogy az ország hatóságainak bármiféle kapcsolata lenne terrorista csoportokkal. Az Amerikai Egyesült Államok, Nagy- Britannia és Franciaország egyébként különböző megtorló akciókat mérlegelnek Kadhafi Líbiája ellen, amennyiben kérésüknek Tripoli nem hajandó eleget tenni. A megtorlások a gazdasági embargótól, a diplomáciai kapcsolatok megszakításától egy fegyveres beavatkozásig terjednének. „KARABAH-ÜLÉS" A KREMlBEN Biztató kezdet Örményország, és Azerbajdzsán visszavonja a szovjet alkotmánnyal ellentétes törvényeit és egyúttal Hegyi Karabah ügyében elfogadja a szovjet alaptörvény idevonatkozó rendelkezéseit. Erről a szovjet államfő sajtóirodája adott ki tájékoztatást, miután a Kremlben az érintett felek zárt ajtók mögött tárgyaltak. A rendkívüli ülésen valamennyi érintett fél egyetértéssel fogadta azt a határozat értékű nyilatkozatot, amely lépéseket irányoz elő az örmény—azerbajdzsán határ mentén, illetve a Karabahban kialakult helyzet normalizálása érdekében. A nyilatkozatot a Kremlben úgy értékelték, hogy Azerbajdzsán visszavonja a karabahi autonómia eltörléséről hozott parlamenti döntését. Az ülésre egyébként Mihail Gorbacsov elnökletével került sor, s azon részt vett Borisz Jelcin, Ajaz Mutalibov és Levon Ter-Petroszjan, azaz Oroszország, Azerbajdzsán és Örményország elnöke, valamint Sztaniszlav Sziskevics, a belorusz parlament elnöke és Akbarso Iszkandarov, Tádzsikisztán parlamentjének alelnöke. Az örmény elnök egy interjúban bejelentette, hogy Hegyi Karabah ügyében országa a jövő héten folytatja tárgyalásait Azerbajdzsánnal. a togói Államcsíny után francia katonai segítséget kér a kormányfő A tegnapi lapszámunkban jelzett államcsíny után zavaros a helyzet a nyugat-afrikai Togóban. Az Eyadema elnök nevében cselekvő puccsisták akik megszállva tartják a rádió- és televízióállomást, bejelentették az ideiglenes törvényhozó testület feloszlatását, valamint az augusztusban beindított úgynevezett átmeneti folyamat végét, amely voltaképpen az elnöki hatalom korlátozását jelentette. Egyébként Gnassingbe Eyadema elnökről, akinek a 25 éven át kormányzó pártját, a Togói Népi Gyűlést feloszlatták, ezzel robbantva ki az államcsíny szikráját, azt jelentette a France Presse, hogy szülőfalujából visszatért Loméba és telefonon értekezett Joseph Kokou Koffigoh miniszterelnökkel, aki egyébként újságíróknak kijelentette, hogy az államcsíny csupán néhány felfegyverzett személynek a műve, és hogy ő maga, a vezérkari főnök Bonson tábornokkal együtt ura a helyzetnek. Felszólított minden demokratikus erőt, ne csatlakozzék az államcsínyhez. A France Presse jelentése szerint a kormányépületet katonaság veszi körül, mely nem próbált behatolni, de lőtte az épületet. Az utcák kihaltak, az üzletek nem nyitottak ki. A rádiótelevíziót megszállva tartó katonák bejelentették, hogy lezárták a határokat, a loméi repülőteret, s felszólították a diplomatákat a helybenmaradásra. Koffigoh miniszterelnök levelet intézett Francois Mitterrand francia elnökhöz azzal a kéréssel, adjon katonai támogatást a rend helyreállítására. Olvastam, hogy az amerikai kormányzatot a legmesszebbmenően aggasztja Ukrajna teljes mértékű függetlenné válásának, úgy is fogalmazhatnánk, hogy az unióból való kiválásának, az új szövetségi szerződés aláírása visszautasításának perspektívája. A Wall Street Journal — amely, mint ismeretes, az üzleti körök véleményét tükrözi — tudni véli, hogy Bush elnök és közvetlen környezete megkülönböztetett figyelmet szentel a mintegy 55 millió lakosú köztársaságban végbemenő eseményeknek, fejleményeknek. A Fehér Háznak mind nehezebb egyensúlyoznia az egyre nagyobb hatalommal rendelkező köztársasági vezetők és „szíve választottja“, Mihail Gorbacsov között. Az amerikai elnököt tulajdonképpen már idegesítik az egykori Szovjetunióban és az ugyancsak egykori Jugoszláviában zajló események, mivel túlságosan elvonják figyelmét a belső gazdasági és szociális problémáktól, amit választási meggondolásokból politikai ellenfelei igen ügyesen kihasználnak. Bush nehézségeit tovább fokozza, hogy Richard Cheney védelmi miniszter és a Pentagon más vezetői a független Ukrajna azonnali elismerése mellett foglalnak állást. Ugyancsak emellett kardoskodik az ukrajnai lobby, amely fölötte erős a Capitoliumban. Ráadásul Robert Strauss, az USA moszkvai nagykövete is az ukrán elszakadási törekvések támogatását szorgalmazza. A Fehér Ház lakója azonban egyértelmű garanciákat óhajt a tekintetben, hogy a független Ukrajna területén teljes mértékben biztosítva lesznek az ott élő 12 millió orosz lakos jogai, tehát nem keletkezik egy újabb etnikai tűzfészek, akárcsak arra vonatkozólag, hogy a köztársaság területén tárolt nukleáris harci eszközök nem csúsznak ki ellenőrzés alól. Pontosabban azt akarja, Ukrajna vezetői határozottan kötelezzék el magukat amellett, hogy a köztársaság területén lévő atomfegyverekre csak azért tartanak igényt, hogy azokat később nemzetközi ellenőrzés alatt megsemmisíthessék. A végső döntést — amely az Ukrajna függetlenségét szorgalmazók szempontjából mindenképpen kedvező, s a többi köztársaság viszonylatában feltételezhetően modellértékű lesz — Washington az Ukrajnában holnap sorra kerülő referendum után hozza meg. Az amerikai kormányzattól eltérően a romániai parlament nem habozott: még a december elsejei népszavazást megelőzően nyilatkozatot fogadott el az ukrajnai függetlenedési folyamattal kapcsolatban. A dokumentumból — amelyet az alábbiakban ismertetünk — azt olvassuk ki, hogy a határok sérthetetlensége, melyet a román külpolitikai vezetés sziklaszilárd elvként hirdet, tulajdonképpen csak a román—magyar, illetve a román—bolgár határszakaszokra vonatkozóan érvényes. Az elvszerűség tehát zátonyra fut a román nemzeti érdekek szikláin. Érdekes lenne tudni, mit szól a parlament által elfogadott nyilatkozathoz Anatolij Zlenko ukrán külügyminiszter, aki pontosan ezekben a napokban tesz látogatást Bukarestben. SZ. L. A román parlament nyilatkozata az ukrajnai népszavazásról 1. Románia Parlamentje tudomást szerzett a kijevi hatóságok határozatáról, hogy 1991. december 1-jén népszavazást rendeznek az Ukrajnai Köztársaság függetlenségéről. Románia Parlamentje, mélységesen ragaszkodva az ember alapvető jogai és szabadságjogai, illetve a népek önrendelkezési joga, tiszteletben tartásának alapelveihez, köszönti a kijevi ukrán hatóságok határozatát, hogy népszavazást rendeznek az Ukrán Köztársaság függetlensége ügyében. Minthogy e népszavazást a román területeken — Észak-Bukovinában, Hercatartományban, Hetyin tartományban, valamint Besszarábia déli megyéiben — is le kellene bonyolítani. Románia Parlamentje ünnepélyesen kijelenti, hogy ezeket a területeket kiszakították az ország testéből, a Ribbentrop—Molotov paktumot pedig a Szovjetunió 1989. december 24-én és Románia Parlamentje 1991. június 24-én ad initio semmisnek és érvénytelennek nyilvánította. Természetesen Ukrajnának joga van népszavazást rendezni függetlenségéért, e népszavazás érvénye azonban nem terjedhet ki az önkényesen a volt Szovjetunióhoz csatolt román területekre, amelyek sohasem tartoztak Ukrajnához és jog szerint Romániát illetik meg. 2. Románia Parlamentje megerősíti ragaszkodását a helsinki EBEÉ-konferencia Záróokmányának előirányzataihoz, amelyek szerint a határok békés, diplomáciai úton módosíthatók. 3. Románia Parlamentje ünnepélyesen kijelenti, hogy a volt Szovjetunió által erőszakkal bekebelezett román területeken — nevezetesen Észak-Bukovinában, Herca tartományban, Hotyin tartományban, valamint Besszarábia déli megyéiben — a kijevi hatóságok által rendezett népszavazás semmis és érvénytelen, akárcsak annak következményei. 4., Románia Parlamentje felhívja mindazoknak az államoknak a parlamentjét és kormányát, amelyek el fogják ismerni Ukrajna függetlenségét, jelentsék ki külön, hogy az elismerés nem terjed ki az említett román területekre. 5. Románia Parlamentje síkraszáll a párbeszéd megkezdéséért a kijevi parlamenttel a Románia és Ukrajna közötti jószomszédi kapcsolatok és együttműködés kérdéseinek együttes megvizsgálására, s e célból ukrán parlamenti küldöttséget hív meg, hogy mielőbb látogasson el Bukarestbe. 6. Románia Parlamentje felkéri az ország kormányát, kezdjen sürgősen tárgyalásokat a kijevi hatóságokkal az erőszakkal a Szovjetunióhoz csatolt román területek problémájáról. A nyilatkozatot Románia Parlamentje 1991. november 28-i ülésén egyöntetű szavazattal elfogadta. A dokumentumot a parlament nevében Alexandru Bârladeanu akadémikus, a Szenátus elnöke és Dan Martian, a Képviselőház elnöke írta alá. (Rompres) KÜLPOLITIKA ÉS KISEBBSÉG Németh Zsolt magyar országgyűlési képviselő (FIDESZ) alábbi cikke a Népszabadság Érvek, vélemények című rovatában jelent meg. Cikkemben a határokon túl élő magyarság, illetve a kisebbségi kérdés általánosabb sajátosságaival kívánok foglalkozni. A magyar külpolitika számára az európai integráció kérdéséhez hasonlóan, döntő fontosságú prioritásnak kell lennie a határokon túli magyarság iránti politikai felelősség. Ugyanakkor mindenki számára világos, hogy napjaink Közép- és Kelet- Európájában a kisebbségi kérdés nem magyarkérdés. Hiszen már napjainkban is csaknem egy tucat azoknak a kisebbségeknek a száma, amelyek meghaladják az egymilliós lélekszámot, s nem mondható földtől elrugaszkodott képzelődésnek,hogy a közeljövőben csak az orosz kisebbségek létszáma könnyen elérheti a húszmilliót. Legalábbis elméletileg elkülöníthető kérdés a magyar kisebbségekhez és a többségi nemzetekhez való viszony. A határokon túli magyarokkal kapcsolatosan — a legkülönfélébb mértékadó vélekedés mellett — két szélsőséges álláspont is jelen van a magyarországi politikai közéletben. Az egyik mániákusan Trianont emlegeti, burkoltan vagy kevésbé burkoltan irredenta, s tudatosan keresi a nemzetikisebbségi konfliktusokat. A másik álláspont szerint az európai integráció, a Nyugat jóindulata megéri, hogy a határokon túli magyarokat ne emlegessük, egyébként is, kinek az érdeke az ország balkanizálódása (?) — „legjobb az egészből kimaradni (!)“. A kisebbségi problémák a demokratizálódással úgymond, maguktól megoldódnak. Egyik fél sem tudja elfogadni, hogy az ország és a nemzet határai nem fedik egymást, s így az egyik minduntalan az országot akarja a nemzetre szabni, míg a másik a nemzetet belegyömöszölni az országba. Nem veszélytelen játék, kóros betegség ez? Mindkét álláspont a határokon túli magyarok szélsőségesedését és — régiószerte — az erőszak elburjánzását segítheti elő. Márpedig a magyar külpolitika számára evidensnek kell lennie, hogy az erőszak elkerülése elsődleges érdek. Ily módon a határokon túli magyarok érdekében elfogadhatatlan minden olyan eszköz és megnyilvánulás, amely az erőszak erősödését eredményezi, illetve ellenkezőleg: kívánatos minden eszköz alkalmazása, amely a békés megfojdás irányában hat. A magyar külpolitika Jármaiéinak tevékenységét tehát az erőszakmentességnek és a nemzeti felelősségnekt a kettős kötöttség alapján kell behatároló nemzetek és kisebbségek önrendelkezési törekvéseinek jogosságát senki sem vonhatja kétségbe. Európa ezen tájain azonban egyes területeken sok nép keveredik. Ezeken a vegyes területeken a közelmúltban évtizedeken át csupán a többségi nemzet élvezte önrendelkezési jogát, míg a többi, kisebbségi sorban élő, nem. Keveseknek jutott eszébe, hogy a kisebbségeknek is jár az önrendelkezés, még akkor is, hogyha ez — objektív okokból — többnyire csak korlátozott önrendelkezés lehet. Az önrendelkezési jognak a gyakorlása nem csupán az önálló államiság keretei között képzelhető el, hanem a kisebbségi önkormányzat, illetve autonómia (kollektív jogok) keretei között is. Az önrendelkezés nem csupán területrendezési, közhatalmi kompetenciákat elhatároló elv ,hanem a népszuverenitás jegyében demokratikus akaratképzési mechanizmus is. A valódi demokratikus akaratképzés elengedhetetlen követelménye a kisebbségi létnek. Régiónkban egyre nyilvánvalóbb, hogy semmilyen kisebbséggel nem lehet önkényesen „sakkozni“. Saját maguknak kell — adott esetben önkorlátozó — álláspontjukat kialakítani. A magyar kisebbségek belső önrendelkezése felé jelentős lépés volt, hogy az elmúlt években létrehozták saját politikai szervezeteiket. Ezek demokratikus deficitjét, főként pontosan nemzeti kisebbségi minőségükben átélt, hátrányos helyzetük eredményezi. A demokratikus akarat kinyilvánítása, valamint a kisebbségi egyenjogúság előrehaladása tehát feltételezi egymást. Mindezek gyakorlati érvényesülése érdekében a magyar külpolitika nyomást gyakorolhat a környező országokra a kisebbségi jogoknak a korlátozott önrendelkezés alapján történő biztosítása érdekében, lépéseket tehet kisebbségi garanciákat rögzítő kétoldalú megállapodások megkötésére, illetve állandó diplomáciai készenlétben lehet a nemzetközi regionális, európai kisebbségvédelmi mechanizmusok létesítése terén. Talán nem újdonság, hogy a határokon túli magyarok és a többségi népek sorsa tartósan össze van kötve. A változó körülményekhez alkalmazkodva, a kisebbségi népek iránt határozott, ugyanakkor megértő külpolitikai vonalvezetésre van szükség. Ami a v vátározottságot illeti, a többségi népek politkkai szereplőinek — mint ahogyan a l&többségüknek is — be kell látniuk : a I:10Ög&ég«H korlátozott, önrendelkezésének elismerése, illetve azon államok szuverenitásának korlátozása, amelynek fennhatósága alatt élnek, ugyanazon éremnek a két oldalát jelentik. Amennyiben ezen államok államhatalmi ágai képesek lesznek szuverenitásuk, bizonyos részéről kisebbségeik javára lemondani, annyiban és csak annyiban van esélye Magyarországnak és szomszédainak a békés kibontakozásra. A régió országai és a kisebbségek ezen szuverenitás átadásának kiteljesedését a regionális és remélhetőleg az európai integrációtól várhatják. Ami pedig a megértést illeti, a magyar politikai közéletnek meg kell tanulnia, hogy a szomszédos népeket ne azok szélsőségesei alapján ítélje meg. Mint ahogyan mértékadó magyar politikai körök tiltakoznak a szomszédok egyes csoportjainak ilyen gyakorlata ellen, ugyanúgy az is kellene, hogy kivesse a magyar politikai közélet magából az ilyen jellegű, hisztériás megnyilvánulásokat. Az is elengedhetetlen, hogy a magyar külpolitika különbséget tudjon tenni az egyes szomszédos országok között, hiszen ezen különbségek még a belpolitikai véleménykülönbségeknél is kézenfekvőbbek. Ezen nem más, mint a racionális párbeszéd lehetősége áll vagy bukik. Márpedig megegyezés nincs párbeszéd, konfliktuskezelés pedig nincs megegyezés nélkül. A határokon túli magyar kisebbségek helyzete — s így a szomszédos országokkal való kapcsolataink — a látszat ellenére manapság távolról sem olyan kilátástalan, mint Trianon óta bármikor. A Nyugatot bár készületlenül érte a nemzeti-kisebbségi konfliktusok kiújulása Kelet- és Közép-Európában, de mint tudjuk — hiszen ezt az elmúlt néhány száz évben bebizonyította —, a Nyugat gyorsan tanul. Az Európa Tanács, a helsinki folyamat, a vezető nyugati politikusok megnyilvánulásai , mind arra utalnak, hogy a nagyobb fokú destabilizálódás ellenében pontosan a kisebbségvédelem terén nőtt meg fogadókészségük. Mondhatni, meleg az üllő, de csakis ez az üllő! Elnökverés Ulánbátorban Ulánbátorban feldühödött diákok megverték a Nagy Népi Hurál (parlament) elnökét. Zs. Urbaszán az ülés szünetében ment ki a parlament központi bejáratánál összegyűlt fiatalokhoz, akik követelték, hogy találkozzon a Legfelsőbb Bíróság tagjainak lemondásáért éhségsztrájkot folytató társaikkal. Miután a parlament elnöke ezt feleslegesnek ítélte, a tüntetők erőszakkal próbálták kényszeríteni erre. RMSZ-fOLYTATÁSOS 0 RMSZ-FOLYTATÁSOS0 RMSZ-FOLYTATÁSOS A szovjet maffia csápjai ma egészen másfelé, a Kongresszusi Palota nagyterme felé tapogatóznak, ahol évente többször összeül a népképviselők kongresszusa. Az ő kezükben összpontosul ma a valóságos törvényhozói hatalom, s az ő zsebükbe áramlanak majd (vagy tán már most is) az akadályt nem ismerő csúszópénzek. 1990 telén, nem sokkal a népképviselők soros kongresszusa előtt, a konzervatív Szovjetszkaja Rosszija című lapban megjelent egy cikk, amely szerint egy leningrádi szövetkezet megvesztegette Szobcsak radikális képviselőt. Szobcsak a vádat nyilvánosan és alapos érveléssel megcáfolta. Mégis, a birtokunkban lévő, nem ellenőrzött adatok szerint, a maffia már többször megkörnyékezte a Legfelsőbb Tanácsot. Ki tudja, hátha egy-két év múlva saját emberei fogják áterőltetni e magas fórumon a számára kedvező törvénytervezeteket. Az ilyesmivel mindenesetre számolni kell. Nos, a maffiának ez minden bizonnyal sikerülni fog. A politikai hatalommal kiépítendő szoros kapcsolatok azonban csupán egy részét alkotják távoli terveinek. A A VÖRÖS MAFFIA <» maffia számára ugyanis fontosabb a gazdasági hatalom, annak is az az ága, amely lehetővé teszi, hogy a nemzetközi porondon működjék. Célja: a konvertibilis valuta. Erre irányul ma a bűnszövetkezetek tevékenysége. A valutás prostitúció, játékbiznisz, a külföldiek kirablása után kapott garantált százalék, amely a konvertibilis jövedelem legfőbb forrásának számított a múltban, ma nem biztosíthatja a kellő szabadságot a maffia számára a nemzetközi színtéren. Effajta mozgásszabadságot csak a külföldön korlátlanul működő magántulajdon nyújthat. A Szovjetunióban számos vegyesvállalat létezik, csak Moszkvában több százat tartanak nyilván. Néhány vegyesvállalat kétségtelenül azokat a pénzeket „mossa tisztára“, amelyek a kábítószer-kereskedelemből, nagyméretű panamákból és illegális pénzügyi manőverekből származnak. „A rendelkezésünkre álló összesítő adatok szerint — írja egy belügyi elemzés — a maffia megkülönböztetett figyelmet szentel a vegyesvállalatoknak. Ezek teszik lehetővé számára, hogy kijusson a külföldi piacra, konvertibilis valutát szerezzen, amely bővíti és új műszaki, illetve szervezési szintre emeli lehetőségeit. A maffia mindig terjeszkedésre és külkapcsolatok létrehozására törekszik. Egyébként a külföldi maffiának ugyancsak fáj a foga a még meg nem hódított szovjet piacra. Számíthatunk rá, hogy vendégségbe érkezik hozzánk, első ügynökei már kétségkívül itt is vannak. A nyitott külpolitika bizony sötét célokra is felhasználható.“ A nemzetközi bűnszövetkezetek első fecskéiről egyelőre nincs mit mondanunk. Az viszont tény, hogy a szovjet maffiózók már régóta és eredményesen „dolgoznak“ az európai és amerikai kontinensen. Őket nyögi a Brighton Beach-i, a Los Angeles-i, a hamburgi és a nápolyi rendőrség. Az új szovjet emigrációs hullám, amely a nemzetiségi konfliktusok, szociális problémák és a létbizonytalanság miatt elárasztotta a világot, feltölti a maffia sorait, számtalan problémát okozva a befogadó nyugati államokban és az emigránsok eredeti hazájában egyaránt. Nyikita Hruscsov egyszer úgy nyilatkozott, hogy nemcsak az utolsó szovjet papot mutatja be hamarosan a televízióban, hanem az utolsó bűnözőt is. A valóság azonban sajnos rácáfolt összes jóslatára. A papok hál’Istennek élnek, de a bűnözők sem haltak, ki. Az is naiv ábránd, hogy Gorbacsov alatt kihalnak. A bűnözés, korrupció, csalás, az emberi gonoszság létezni fog alatta és utána is. Csak egész más formában. Úgy, ahogy New Yorkban, Madridban vagy Athénban. Amilyennek Jurij Csurbanov vagy Galina Brezsnyeva álmában sem merte volna elképzelni. (Vége) TARKABARKA BÉT ■ ■ ■ Születésének időpontja: 1945. november 29. Születési helye: Délkelet-Európa. Diagnózisa: súlyos vérveszteséggel siettetett végelgyengülés. Jelenlegi állapota: élet és halál között. Mivel fogyó energiájából szemmel láthatóan az önpusztításra futja, kizárólag gyors és szakavatott külső beavatkozással kaphat új életerőre, nyerhet esélyt az újjászületésre. A még hosszas szenvedésnek kitett beteg immár alig-alig használt hivatalos neve: Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság. Születésének 46. évfordulója korunk szégyenére — s remélhetőleg tanulságára is — vérrel íródott be a történelembe. ■ ■ H Elkerülni a vesztébe rohanó Jugoszlávia sorsát, elejét venni a szövetség szinte holtbiztosan káoszba torkolló szétesésének, az augusztusi puccs nyomán felszabadult új s még ismeretlen energiákat olyan erőtérbe sűríteni, mely képes kiemelni katasztrofális helyzetéből a gazdasági és társadalmi életet, új tartalommal telítve azt, s kezdeti indulásként átvészelni a társadalmi robbanásokkal fenyegető telet — íme, ez a legfőbb gondja Gorbacsovnak, ezt mondatta Sevardnadzéval, hogy „ma mindenkinek a barikádokon a helye: meg kell menteni az országot, meg kell őrizni a szabadság és a demokrácia vívmányait.“ És Sevardnadze, mint annyiszor máskor, ismét figyelmeztet: továbbra is puccsveszély fenyeget az országban, ugyanis a reakciós erők fel akarják éleszteni a totalitárius rendszert. Ezzel a véleményével a politikus — aki mint elmondta, éppen azért tért vissza az aktív politikai életbe, hogy megakadályozza a régi rendszer feltámasztását — nincs egyedül. New Yorkból küldött, s a Nyezaviszimaja Gazeta című lapban közölt levelében éppen erre figyelmeztet Eduard Topoli író is. Az író megbízható forrásokból — a baltikumi szovjet hadsereg vezetőitől — nyert értesüléseire alapozva azt állítja, hogy „a Szovjetunióban az újabb katonai államcsínyt decemberre időzítették, s előkészítésében figyelembe vették az augusztusi sikertelen puccsban elkövetett hibákat is.“ Tudomása szerint a tervezett puccs „főszereplői“ a tisztikar középrétegének nagy számban elbocsátott tagjai. A fegyverrel, köztük tankokkal, sőt kis hatótávolságú rakétákkal jól felszerelt katonák felkészültségben párjukat ritkítják, ők az úgynevezett „afgánok“ és „zöldsapkások“. A levél szerint az államcsíny jelenleg e hadfiak szintjén szerveződik, s nem csupán a balti országokban, ahol legalább félmilliós állománya van a szovjet hadseregnek; a „dekabristák“ már az egész országban kialakították kapcsolat- és kódrendszerüket, kidolgozták haditerveiket. Pavel Globa, Szentpétervár ismert asztrológusa hasonlóképpen nyilatkozott a RIA hírügynökségnek adott interjújában. Vagyis: véleménye szerint amennyiben Jelcin nem fokozatosan, hanem egycsapásra liberalizálja az árakat (márpedig a tervek szerint erre éppen most elsejétől kerül sor), akár puccskísérletre is lehet számítani, de ez nem az igazi, mert a főbb eseményekre később kerül sor. A puccs december 21-én a holdfogyatkozás és Sztálin születésének napján — veszi kezdetét, míg kibontakozása március 5 — ugyanazon személy halálának napja — táján várható. „Mintha úgy látnám — mondta Pavel Globa —, hogy Sztálin szelleme utoljára megrengeti az országot“. ■ ■ ■ Van azonban, amikor a szellemidézés ugyancsak jó hatással van az emberre. Nemesít és felemel, a szépség és harmónia birodalmát tárja fel előttünk. A megidézett nagy szellem, a zseniális salzburgi zeneszerző, az 1791. november 5-én meghalt Wolfgang Amadeus Mozart. A halálának bicentenáriuma alkalmából neki szentelt év rendezvényei megannyi felejthetetlen élményt nyújthattak a zenerajongóknak, híres zenekarok, nagy karmesterek és előadóművészek tolmácsolhatták halhatatlan muzsikáját, életének és művének szakavatott kutatói tehették árnyaltabbá és reálisabbá a róla alkotott képet, tudósok próbáltak meg tisztázni életével, betegségével és halálával kapcsolatos részleteket, no meg szemfüles üzletemberek igyekeztek jó hasznot húzni az események kapcsán. A rendezvények „záróakkordjai“ közé tartozik az ausztriai Badenben most 28-án megkezdett és december elsejéig tartó, a Mozart-évnek szentelt nemzetközi zenekongresszus, vagy az például, hogy Sanghajban egy klasszikus zenét sugárzó rádióadó 24 órán át Mozart-muzsikát közvetít — van miből, mert a Mozart-életmű 180 CD-lemezt (tartama kétszáz óra) tölt meg. S végül Párizsban úgy tervezik, hogy a Notre Dame-ban állítólagos halálának percében december 5-én 0.55 perckor eljátsszák a Requiem befejező részét. Az „állítólagos“ jelzőt pedig az indokolja, hogy (egy rövid hír tanúsága szerint) Alon Schmukler Rekviem Theophilért című művében — magyar fordításban az Európa Könyvkiadó karácsonyi választékában jelenik meg — abból a feltételezésből indul ki, hogy Mozart nem is halt meg akkor.... ■ ■ ■ Ami szintúgy kiderülhet Petőfi Sándorról is. A budapesti O. Kovács Attila Az FBI Petőfi nyomában ... címmel a pozsonyi Új Szó november 22-i számában megjelent írásából ugyanis kiderül, hogy (a lapunkban is ismertetett) barguzini ásatások kezdeményezője és finanszírozója, Morvai Ferenc, miután a feltárást filmszalagon megörökítette és minden történést dokumentált, nemzetközi szakértői csapatával régészeket hívott Svájcból, Japánból, illetve a csontanyag elemzésére az FBI igazságügyi orvosszakértőjének laboratóriumát kérte fel. A magyar akadémikusok, akik kétségbe vonják, hogy a talált csontváz férfi, a kérdés eldöntésére negyven vizsgálat elvégzésére kötelezték Morvai Ferenc csapatát. Nos, mint az idézett cikkből kiderült, ezekből a nemzetközi team 39-t elvégzett, és „továbbra is kitartanak azon véleményük mellett, hogy ez az igazi Petőfi“. Mint kiderül, most a negyvenedik vizsgálat előtt állnak, s ez „nem más, mint a fejlett laboratóriumokban már perdöntőnek számító DNS-vizsgálat. Ehhez azonban a Petőfi család — a budapesti Kerepesi temetőben nyugvó — valamelyik tagjának egy grammnyi csontdarabkája szükséges kontrollanyagként“. A családi kripta felbontásához a fővárosi önkormányzat engedélyére lenne szükség. Mindezek alapján tehát — tehetjük hozzá — még mindig azzal maradunk, hogy a barguzini rejtély még megfejtésre vár. ■ ■ ■ A Honecker sorsa körüli huzavona lassan üggyé dagadt kérdése sem tartozik a könnyen tisztázandóak közé. Bonni látogatásáról Jelcinnek is anélkül kellett hazatérnie, hogy megnyugtató választ adhatott volna a németeknek. Odahaza pedig Anatolij Ribakov kelt Honecker védelmére. Az emberségen, könyörületességen és elemi tisztességen túl olyan érveléssel, mely a felelősség felől közelíti meg a kérdés lényegét. Az Arbat gyermekei című híres könyv szerzője szerint a volt szovjet kommunista, mai demokrata vezetők felelősek azért, amit Honecker tett, hiszen az NDK is a szovjet kommunisták parancsára és bábáskodása mellett jött létre. A Nyezaviszimaja Gazetában Ribakov azt is tisztázza, hogy ő maga semmiféle szimpátiát nem táplál Honecker iránt, hisz könyvét nem engedte kiadni az NDK- ban. De szerinte egy 80 éves beteg embert, aki annak idején tíz évet ült Hitler börtönében, nem lehet tisztességtelen alkukra felhasználni. Szerinte a volt német vezető kiadása nemzetközileg a gyűlölködés, az árulkodás, az elszámoltatás új, elfogadhatatlan kártékony hullámát indíthatja el, ami semmiképpen nem segíti az emberiség összefogásának ügyét. BOGDÁN IBOLYA A KÉKSISAKOSOKRA VÁRVA Fegyvernyugvás Eszéken Egy nappal azután, hogy a Biztonsági Tanács határozata a tűzszünet szigorú betartásától tette függővé a kéksisakosok Jugoszláviába küldését, csütörtökön tehát — talán utolsót tombolva? —, a szövetségi hadsereg folytatta támadásait a kelethorvátországi frontok többségén, elsősorban Eszéken — jelentette a Horvát Televízió adására hivatkozva a France Presse. A Nova Gradiska és a szomszédos Lipik környékén lezajlott tüzérségi tűzpárbajról a Tanjug adott hírt. Egy későbbi, esti órában a Reuter már arról számolt be, hogy egy hét súlyos harcai után először állt be nyugalom Eszéken. A brit hírügynökség megjegyezte, hogy Cyrus Vance ENSZ- megbízott érkezése előtt nyilvánvaló a tűzszünet betartásának szándéka, a felek ugyanis nem akarnak akadályt gördíteni a békefenntartó ENSZ-erők kiküldése útjába. A jugoszláviai helyzetről tárgyal az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Válságbizottsága Prágában, összehívását a bizottság soros elnöke, Németország indítványára határozták el, azzal a szándékkal, hogy határozatban támogassák a kéksisakosok Horvátországba küldésére tett lépéseket. Olaszország csatlakozik Németországhoz abbeli szándékában, hogy még karácsony előtt elismeri Szlovéniát és Horvátországot — jelentette be Giulio Andreotti miniszterelnök, Kohl kancellárral folytatott bonni megbeszélése után. Németországgal együtt lépünk fel, és megpróbálunk más államokat is magunk mellé állítani — mondta az olasz kormányfő. Újabb köztársaság a volt Szovjetunió területén Kikiáltották a független Dél-Oszét Köztársaságot, amely teljesen függetlennek tekinti magát Grúziától. Az Interfax moszkvai hírügynökség egyúttal beszámolt arról, hogy az új államalakulatban teljes mozgósítást rendeltek el. A Területi Tanács Chinvaliban tartott ülésszakán Znaur Gasszievet nevezte ki kormányfőnek és parlamenti elnöknek. Ugyancsak a helyi parlament döntött a teljes mozgósításról is. A szovjet alkotmány értelmében Dél-Oszétia Grúziához tartozó autonóm terület, de az oszétok Zviad Gamszahurdia 1990 novemberében történt elnökké választásakor elutasították Grúzia függetlenségét, mert az Orosz Föderációhoz tartozó Észak-Oszétiával akarnak egyesülni. Gamszahurdia — ellene szegülve ennek a kérésnek — most egy éve megvonta az autonómiát Dél-Oszétiától, rendkívüli állapotot vezetve be területén. Azóta a grúz katonai erők és az oszétok között áldozatokat követelő gerillaháború folyik. Dél- Oszétiát 60—65 százalékban oszétek, 25— 30 százalékban grúzok lakják. A terület egyetlen járásában, a leningoriban él grúz többség. RÖVIDEN • RÖVIDEN • RÖVIDEN • RÖVIDEN • Vasárnap, december elsején hivatalos látogatást tesz Izraelben Felipe Gonzalez spanyol kormányfő. Személyében először látogat spanyol miniszterelnök Izraelbe. Samír miniszterelnökkel sorra kerülő megbeszélései középpontjában a közel-keleti békefolyamat kérdései állnak. • Tatársztán külön írja alá a szövetségi szerződést — jelentette be Mintimer Szajmijev, a köztársaság elnöke. Az Orosz Föderációhoz tartozó Tatár Autonóm Köztársaság parlamentje októberben függetlenségi nyilatkozatot fogadott el, melyet rövidesen népszavazásra bocsátanak. • Görögország és Bulgária egyezményt írt alá a védelem terén való együttműködésről. A dokumentum értelmében Görögország segítséget nyújt a bolgár fegyveres erők átszervezéséhez. • Jan Carnogursky szlovák kormányfő, aki vasárnap érkezik Budapestre, egy sajtónyilatkozatban úgy vélekedett, hogy a Duna-medernek a bősi erőmű miatti elvezetése nem sérti a nemzetközi jogot. A határok kérdését az EK szakemberei fogják elbírálni — jelentette ki a szlovák kormányfő. • II. János Pál pápa a Vatikánban találkozott II. Hasszán marokkói királlyal, s a közel-keleti békekonferenciáról, valamint Jeruzsálem és más izraeli szenthelyek státusáról tárgyalt vele.