Romániai Magyar Szó, 1993. május (5. évfolyam, 1017-1042. szám)
1993-05-01 / 1017-1018. szám
bi A TÁNC VILÁGNAPJA Április 29-én emlékeztek meg világszerte a Tánc világnapjáról. A szépen felépített emberi test mozgásával kifejezett érzelmek végigkísérték az emberiség fejlődését, amelynek minden történelmi szakaszában jelen van a tánc. Az elejtett vild felett aratott öröm táncától (erre utalnak a korai barlangrajzok is) a szakrális jellegű sámántáncokon, a lovagi harci táncokon át a mai modern balettig hosszú az út a nézők gyönyörködtetéséig. . CSOMAFÁY FERENC felvételei .DIÁK ARANYKÖPÉSEK Ligeti L. Zoltán tanár gyűjtéséből .. Csaknem két és fél ezer diákaranymondást gyűjtött össze az elmúlt évtizedekben Ligeti L. Zoltán, a neves szatmárnémeti magyartanár, Kölcsey-kutató. Ezekből nyújtunk válogatást. (I.) — Magyarországon az első könyvnyomdát Mátyás király fedezte fel — Kolumbusz meghalt, mielőtt a felfedezéseket tovább tudakolta volna. — A puskapor eleinte nem volt alkalmas a harcászatra, mert nehezen volt süthető. — Egyszer a keresztyén vallás felütötte a fejét Rómában. — A föníciaiak kezdetben a sarkcsillagot is feltalálták. ■— A föníciaiak írása egyszerű volt, mert útközben, ha gyorsan levelet vagy táviratot kellett küldeni valahová, nem volt idejük a gondolkodásra. — A magyar írók annak idején több nyelven óhajtották fejleszteni a magyar irodáimat, hátul. Megyeri tovább ugrándozott, de egyszer csak érezte, hogy csorog neki — Mátyás királynak két kiváló humanistája volt: Janus Pius és Vitéz János — Vörösmartynak a Vén cigány c. költeményét fattyúdalának mondhatjuk. — A békát fejlődésének kezdeti szakaszában cethalnak nevezzük. — Ra leesett volt az első izlandi kiáltvány egyik vezető egyénisége. — A mai órán folytatjuk az 1914-es világháborút. — A magyar nyelvű prózát görög nyelvből fordították le. '■ — A kurucvilág következtében több lázadások törtek ki, ilyen volt például a mohácsi vész a nagymajtényi síkon. — Katona József a Bánk bánt az Árpád-ház idején írta. — Az ultraibolya sugarakat a rablótámadások ellen használják. — Maxim Gorkij apja már négyéves korában meghalt. — Magyarországot a SZ. U. 1945-ben tette magáévá. — Abból tudjuk, hogy Bánk a nép sorsát a szívén viselte, hogy feleségét, Melindát a parasztok kezelték. — Cifra■ dolog, amit a nadrágban érzett Jancsi. — A hidrogénből a gyárban remek bőrkesztyűket készítenek. — A névmás négyféle lehet, úm.: személyes névmás és vízszintes névmás. — A felvilágosult pap nem kért házassági oklevelet. Minél kíméletlenebb a lélekszorítás, annál hamarább jelképpé válhatik minden dacoló életmozzanat, legyen bár egyébként köznapi, jelentéktelen. Például egy aprócska sziget a folyó közepén. Lehet az a természet játéka, vagy éppen — mivel a helység közepén található — a városrendezők különös ötlete. Eléggé kitűnik a betonnal szegett folyómederből, a szigorúan szabályos, egyenesnek meghúzott part valósággal felkínálja a képzeletnek. Természetes medrében ide,oda kanyargó folyó ágyában ügyet sem vetnénk rá, a szeszélyes víz, az áradások sodra százával alkot ilyen képződményeket. A Szamos medrében is gyakran tetten érhető ez a szigetépítő erő, a közeli havasokból lehordott iszap egy-egy vízmélyi sziklacsonk köré rakódik, s különös erdélyi „korallsziget“ jön létre, amelyet az áradások beborítanak, de nem képesek magukkal ragadni, elsodorni. Egy ilyen parányi szigetem van nekem Kolozsváron. Míg a Borjúmai oldalban laktam — hajdanán szőlőskertek voltak ott, a nagy peronoszpóráig —, onnan leereszkedve a Magyar Színház mellett, a keskeny gyaloghídon át értem el a hajdani Belvárost, a Ferencesek terét, majd a Szent Mihály templomot. Tekintetemmel már az utca kiöblösödésétől kerestem a szigetet, és Szerelmesen néztem, amíg el nem haladtam mellette. Észrevett, és mintha köszöntött volna: egy csapzott bokorféle rezzent meg a sziget szélén, félig a vízbe hajoltan, félig a szélbe kapaszkodva. Városba szorult falusi ember nosztalgiája ébredt meg bennem a sziget varázsában. Képzeletemben elragadtam, vittem magammal a szülőföldemre, a Feketeügy országába. Gyermekkoromban mindig szigetet akartam építeni!-t,a Feladott folyónk medrében, de a víz erősebb volt nálam. Jelképpé akkor vált ez a sziget számomra — addigi ködös álomképből —, mikor valaki más, számomra ismeretlen meghódította magának. Megtehettem volna ezt én is, ébredezett bennem az irigység. De ezt hamar legyőzte az elismerésem. Az ismeretlen hódító nem az álmait kergette a Szamos közepén, hanem a lehetséges termőföld hasznát látta meg, és kapaszkodott bele. Egy szép napon szabályszerű ágyások tűntek fel a szigetemen, veteményeskertté alakult át a kopárság. A nyolcvanas évek közepén okos lelemény volt a különben veszélyes ötlet. A piacokon kevés és megfizethetetlenül drága a zöldségféle. Háziasszonyok vigyázattal hámozták a burgonyát, a hagymát szálastól belefőzték a levesbe. Férfiak felásták a tömbházak környékét, és virágok helyett konyhai zöldségféléket termesztettek az ablakaik alatt. A városvezetés nem ellenezte, hanem egyenesen ösztönözte ezeket a hódításokat, ilyenképpen kívánta apasztani saját gondjait. Nem is hatósági tiltásban rejlett az előbb említett veszély, hanem a folyó kiszámíthatatlanságában. A Szamos ugyanis nem tanúsított különösebb megértést az emberi erőfeszítések iránt, s mikor már elevenen lobogott a kicsiny, zöld sziget, a havasok roppant áradást bocsátottak alá. Nem afféle nagy víz volt ez, ami évtizedenként egyszer támad, riadtan menekül előle ember és állat. Ez csak egyszerű, medren belül maradó vízbőség volt. ..emelkedő vízállás“, a termő sziget földeket felfrissítő eső maradéka. Parasztok Erdélyben néhol még ma is levetett kalappal köszöntik az ilyen kiadós, tavaszi, nyáreleji esőket. Ismeretlen „városi parasztomtól“ azonban elrabolta immár közös szigetünket. Egy éjszaka víz borította el a kicsiny földdarabkát, ágyásaival, növényeivel együtt. Az engem köszöntgető bokor sem látszott ki a vízből,, pedig először azt kerestem tekintetemmel, míg a kicsiny gyaloghídon megálltam, bámészkodtam. A parton is álltak vagy öten-hatan, kíváncsiskodók. Talán közöttük ismeretlen kertészem is, aho most közönyös arccal nézi a rombolást — nagy megrázkódtatások fásulttá tehetik a lelket! —, talán búcsúzik a szigettől, a romantikától és a gyakorlati haszontól. " Ha ismerem, melléje lépek: uram, ne törje a lelkét, nem lett volna szabad ilyen vállalkozásba kezdenie. Szülőfalumból hozom ezt a tanulságot, ott legfennebb halászgatnak a folyóban, de nem kínálják fel munkájukat a Fekete, ügy vak szeszélyének. Elégtételt kellett volna éreznem, de csak fájdalom gyűlt bennem. Levonult a nagyvíz a Szamos medrében, nincs örök pusztulás. Egy hét múlva kezdett felszikkadni a föld, a hirtelen melegben repedezett az ágyások háta, a vetemények helyén gyomok kaptak erőre. Szinte látni lehetett, amint megfojtják az értelmes élet maradványait. Mert a gyom mindig erősebb az értelemnél. De nem, mégsem! Az én emberem megint megjelent a szigeten. Számomra láthatatlanul, csak a keze erre mentem arra, de a lány közelébe nem mertem menni, mert féltem, hogy kinevet, hiszen francia tudásom elég bágyadt és a lány biztosan ismer rengeteg bennszülöttet, akik remekül beszélik ezt a nyelvet. Ténfergésem során kikötöttem az egyik mellékhelyiségben, és elállt a szívverésem a csodálkozástól, amikor magyar feliratot pillantottam meg a falon, hatalmas betűkkel. A PRESSZÓBAN A KÁVÉFŐZŐLÁNYT YVETTE-NEK HÍVJÁK. SZŐKE GYÖNYÖRŰ. ÉS KÖNNYEN KAPHATÓ. PÉNZBE SEM KERÜL. CSAK DICSÉRNI KELL A HAJÁT. AMI KÖNNYŰ. MERT SZÉP HAJA VAN. ÉS MONDD AZT HOGY SZÍNÉSZ VAGY. MERT RAJONG A SZÍNÉSZEKÉRT. Szívem vad dobogásba kezdett. Yvette. Csak ő lehet, nem lehet tévedés, hiszen szőke és gyönyörű. Áldott legyen az a kedves magyar, aki ismeretlenül felvilágosított. Minden lámpaláz eltűnt, nem is kell hazudnom, hiszen színész vagyok és pesti, hát azonnal odamentem a pultjához, de óvatosságból megkérdeztem: — Yvette?" Bólintott, hogy ő az, de csodálkozott. Honnan tudom a nevét? — Akinek ilyen gyönyörű haja van, az csak Yvette lehet — túloztam. A lány nevetett. Megmondtam neki mindjárt, hogy magyar színész vagyok, és már régóta rajongója, csak eddig nem nyomát fedeztem fel. Felásott, újra bevetett ágyások fogadtak. A hódító városi paraszt, jó gazda módjára, rövidebb élettartamú növényeket vetett, hogy őszig termést hozhassanak. Ekkor vált számomra igazán jelképpé ez a hódítás, maga a hódító, az ismeretlen városi, aki a természettel bírkózik a civilizáció betonvilágában. Karcolatot is írtam erről a rendhagyó konokságról. Különösen, hogy az áradás és az újrakezdés azon a nyáron ismétlődött megint. Az a titokzatos ember szövetségesem lett a magam küzdelmében — a világgal és saját kishitűségemmel —, s különös módon, kisebbségi magyarként a reménységeimet, táplálta még akkor is, ha netán román volt a nemzetisége. A diktatúra bukásába vetett elkeseredett hitemet erősítette akkor is, ha esetleg a rendszer híve és fenntartója. A jelképek elszakadnak hordozóiktól, környezetüktől, magunkban élnek tovább, mert igazán nekünk fontosak. Másfél esztendős távollét után elsőnek a szigetem felé vettem az utat. Éreztem, hogy újra fel kell töltődnöm bizakodással. Ha egyik gond múlik, nyomába serényen odalép a másik. Lelki kényszert éreztem, hogy belekapaszkodjak a jelképembe. Helyén a sziget, nem sodorták el az áradások. De a hódítóját, a városi parasztot igen. Eltűnt? Feladta? Éppen most? Kopár, szikkadt föld nézett reám, segélykérően. De elfelejtett köszönteni: sehol nem volt a sziget szélén a lábát a vízbe lógató, remegő bokor. Még csak a helyébe sem léphetek az élelmes, józan ismeretlennek, akit ösztönösen a példaképemnek éreztem. Soha nem volt ennyire kifosztott a lelkem. BEKE GYÖRGY KIRÁLYHEGYI PÁL Örök titok Érettségi után a húszas években Amerikában próbált szerencsét. Volt liftes fiú, pincér, gyári munkás, bankhivatalnok, Detroitban lapszerkesztő, majd Hollywoodban ötletadó filmíró. A hamincas években újra Pesten élt, színdarabjai, regényei, humoros írásai egyre népszerűbbek lettek. 1935-ban Angliába ment. Az 1941-es év újabb fordulópont az életében. Ahogy ő írta életrajzában, azért jött haza, hogy le ne késse az „auschwitzi gyorsot“. A pokoljárást túlélte, hazajött de a tortúra kis szünet után folytatódott. 1950 nyarán a Heves megyei Adács községben jelölnek ki számára kényszerlakhelyet. 1956 után rendeződik sorsa még számos sikeres film, színpadi mű, gyűjteményes kötet bizonyítja tehetségét. Te, hallgass rám, higgyél nekem, ez a történet olyan tipikusan pesti, hogy csak Párizsban eshetett, amit sokan Pest külvárosának számítanak. Most jöttem haza, hat hétig habzsoltam Párizst, hidd el nekem, nem babona, hogy a világ fővárosának becézik, képzeld, először voltam életemben Párizsban, amiről eddig csak legendákat hallottam, meg verseket olvastam. Jaj, olyan zaklatott és ideges vagyok, nem is tudom, hol kezdjem, szóval kerestem a Kleber utcát, és odamentem a rendőrhöz Sok francia szóval válaszolt, amelyekből csak keveset értettem, de: — Merci beaucoup — mondtam, és újra megkérdeztem, hogy Ou est Rue Kleber? Megint hosszút mondott, me...A magyar nép soha nem heverte ki és beláthatatlan, hogy valaha is kiheveri-e az Európába való belovaglás megrázkódtatását. Ez még akkor is így van, ha aprólékosan megvizsgálva a honfoglalás eseményeit, sorsfordulatát, azt alapjában és összességében sikeres történelmi vállalkozásnak tekinthetjük, még akkor is, ha nyomtak hátulról nyugat felé bennünket. A nyugati krónikák a középkorban igyekeztek objektívek lenni, leszámítva természetesen saját népük és királyaik hivatásszerű dicsőítését, a támadók rémtetteinek fölnagyítását, emberi vonásaik eltorzítását. Ez már a kor, a hódítás meg a hódolás körülményeinek, illetve a jegyző műfajának a jellemzője. Egyként beszámoltak — nem kevés félelemmel és gyűlölettel — a magyar honfoglalók tájékozódó, hódító és zsákmányszerző európai kalandozásairól, győzelmeikről és pusztításaikról, valamint saját pusztulásukról, a hódító seregek fogyatkozásairól. Az 1100 éves fönnmaradás és államiság a győzelem, egy konszolidált középkori Európa minden elutasítása, támadása és védekezése ellenében. De hát ez máma s mára már nem megnyugtató! A honfoglalásból, a hódítás ló-, vér-, perzs- és izzadságszagú mámorából visszamaradt a nagyakvás, a szakadatlan készültségi állapot, hiszen a magyar nép és a hozzá már kezdettől vagy csak később csatlakozott néprészek, törzsek egy teljesen ismeretlen, idegen világba, a fejlett kereszténységgel és megerősített városokkal rendelkező, Európába rontottak be, hazátszerző szándékkal. Azzal, hogy visszaút nincs. És legfennebb csak annyi reménnyel, hogy megtalálják őseik hun nyomát, Attila népét. Csakhamar meggyőződtek azonban, hogy ezt a reményt át kell adni végleg a sámánoknak, alegendáriumaint nem értettem, mire otthagyta a posztját, elvitt két saroknyira, ott letett, és rámutatott az aszfaltra: — lei Rue Kleber! vagyis, hogy itt van a keresett utca. Ezt már megértettem, megkínált még egy Caporallal, ami náluk cigaretta, nálam halálos, és elköszönt, én mentem tovább és betévedtem egy hatalmas szállodakombinátba, ami nem volt véletlen. Ugyanis az eszpresszó részlegben kávésözönöi rangban dolgozott egyfeltűnően csinos, szőke lány, akit lelkesen nézegettem, de megszólítani nem mertem, bár komolyan kacérkodtam a gondolattal, hogy megkockáztatok egy kávét, mert akkor már tudtam, hogy Párizsban meglepően jó a kávé. De csak ténferegtem, mentem TÖRTÉNEIM- nak. Az európai népek e honszerző szándékról igen hamar meggyőződtek, tudomásul vették kelletlenül, hogy a magyarok Pannóniát szemelték ki, és az Északi-, Keleti- és Déli-Kárpátok karéjával kerített, az Alpokig húzódó medencét nevezik szerzett hazájuknak, és semmi szándékuk nincs onnan elmenni. Nem vándorolgató nomád nép telepedett le és épített falvakat, városokat, kőtemplomokat már ittléte első évszázadában —, de hazát, földet kereső és hazának megfelelő földre lelt harcos nép, mely valóban jött, de maradt is, megmaradt az idegenségben. És ezt nem a környező népek vendégszeretetének, hanem saját erejének köszönheti. A honfoglalás a magyar nép történelmi élményévé vált a mai időkig, történeti génjeiben viseli azt, hiszen egy percig sem feledhette el, hogy hódítóként érkezett. Európa népei sem feledték el azt az akkori látogatást és letelepedést. A hódító mindig riadalomban él, akár a meghódoltak. A kard, a fejsze akkor, is ott van az ajtófélfa mellett, ha a család nyitott ajtó mögött alussza álmát. Ez nem mítosz, és hasonló helyzetben más népekre is érvényes, hiszen a, szükség alakítja ki a törvényt. Az állandó készenlét a fenyegetettségben nem sajátosan magyar vonás, viszont egy évezred alatt meghatározójává vált a népnek. Ma már nem tartom jelen idejű erénynek, hogy honi kiszemelőként, megszerzőként és megtartóként megmaradt a magyar nép Európa súlyos,, dübörgő középkorában. Vagy az lenne? Akkor volt erénynek tekinthető, , GÉNJEINK hiszen semmit nem kapott" ajándékba Európától a megérkezett magyarság. Csak az volt az övé, amit maga szerzett, épített s megvédett. Ami a szerzést illeti: ugyanazt értették a fogalmon a Karolingok, mint az Árpád-háziak. Még a keresztény vallást sem köszönhetjük kizárólag Európának (ha ez bármivel is nemesebb vallás a többi világvallásnál), hiszen a honfoglaló magyar nép egy részén ott volt Krisztus bizánci jegye. És nagyon is törte magát a keresztény Európa,, hogy áhitatos főhajtásra és hálaadásra meg bűnbánatra késztesse-törje a csöppet sem barátságos lovas népet, mely megkésve érkezett ugyan, de az Istennek sem akar tovább menni, valahova délre, vagy vissza, Keletre. Való igaz, hogy itt a földrész pillanatnyi és távlati érdekei egybeestek a pogányként a keresztény tüzes-vasas tengerben megmaradni aligha képes magyarság távlati érdekeivel. És itt sugárzik föl első koronás urunk, Szent István államalkotó zsenialitása. Mára megmaradt mindebből a védekezési késztetés. Megmaradt a nyitott ajtó, s a nyitott szemmel alvás. Szent Istvánnak fiához, Imre herceghez írt királyi apai intelmeit ugyancsak megismerték és megtartották mind az országló nagyuraink, mind a bekéredzkedő idegenek. A fejsze már rég nincs ott az ajtófélfa mellett, és már védekezni sincs erőnk. Jól látható az is, hogy a bennvalóban itt is, amott is a vendégek, ilyen-olyan Vecelinek rendelkeznek. Ám az önvédelmi kényszert nem lehet kigyomlálni egy nép zsigereiből. Ha a gyermek hazafoglaló és honféltő készültségben, ellenségek szó-, mertem közeledni, de most már nem bírom tovább, meg kell mondanom, hogy imádom messziről és ha boldoggá akar tenni, akkor adjon alkalmat munka után egy kis beszélgetésre. Persze, ezeket nem tudtam ilyen értelmesen és összefüggően elmondani franciául, dadogtam, de a dadogás tetszett neki az is, hogy színész vagyok, közölte velem hogy imádja a színészeket, mert nagy dolog az, ha valaki egy életen át mulattatja az embereket, akiknek bizonyára ezer és ezer bajuk van. Kézzel-lábbal megbeszéltünk egy randevút aznap estére. Yvette pontos volt, csak én nem. Már egy órával korábban ott voltam a tett színhelyén, és olyan izgalommal vártam, mint egy kis gimnazista. Olcsó kis ruhájában, ragyogó szőke hajával elbűvölő volt a kis Yvette, aki egész Párizst személyesítette meg nekem, és udvaroltam minden magyar és francia tudásommal. Yvette minden várakozásomon felül csodálatos volt, és nem is kellett hosszan kérlelni, már ott is volt nálam, kis, olcsó hotelszobámban. Később, amikor már boldog kényelemben és kicsit megnyugodva cigarettáztunk a kopott pamlagon, Yvette mélyen leszívta Caporalját, és inkább önmagának, mint nekem, tette fel a kérdést: — Csak azt nem értem, hogyan lehet az, hogy mindig magyarok udvarolnak nekem, és ezek mind színészek? ■" " ...... ■■ " ....... . .. ... m rítusában nő föl, maga is ugyan s méltóképpen neveli fiait. Ha másért nem is, hát a szerzett ház s a vénség békességére, a megmaradásra, így vált bensővé egy nép történelmi élménye, a magyar honfoglalás. Szörnyű élmény lehetett a krími tatárok számára a Sztálin parancsára történő áttelepítés. Egy nép nem heveri ki a hasonló élményt soha. Természetes sajátjává válik, sors-attribútummá. Erőnk nagyméretű megfogyatkoztatására gondja volt „fejlett“ Európának ez évezred elején, mikor rendcsináló kedvében a mostani balkáni vértócsákig vezető rendetlenséget szerkesztett 1920-ban, 1947-ben megismételve ugyanazt a tévedését! Számunkra egy gyermektenyérnyi országban, és az elszakított néprészekben megmaradt a honfoglalás élménye, megmaradt az évezreden áthúzódó csataterek füzére, a legendák, a csaták, várak, a mesék a csodaszarvastól a kommunista haláltáborokig, Recskig. Ám ez még nem jelenti egy nép megfáradását. Szintúgy nem beszélhetünk történelmi szerencsekerékről. Államiságukat csak az imént elért népek sem tekinthetők „életerősebbeknek“ másoknál. Balga okfejtés ez, a mi rovásunkra. Üresjáratú történelmi pótcselekvés. Ha mindezen eltűnődik a mostani érdeklődő fiatal azon, hogy honnan volt annyi erő olyan gyorsított menetiben utolérni még a középkorban,kereszténységben is Európa államait, csak a megmaradás kényszerűségét hozhatom föl, nehogy megbántódjék senki Meg kellett védeni a földet, a családot, csizmát és élelmet kellett teremteni a családnak a föld fenekéből is. Kenyér kellett akkor (is), közös hit, közös Isten. Biblia kellett, szentírás, krónikák kellettek az elmúltak világosságáért s a jövendő birodalmáért. CZEGŐ ZOLTÁN MÜLLER DEZSŐ ZSOLTÁR Ahogy a tűz lángja elnyeli az árnyat ahogy a szél rejtelemmel tölti el az aláhajló fákat ahogy kivilágítja ablakát esténként a hold ahogy fényözöntől kitárul odafönn az égbolt ahogy madarak szárnyalnak a csőrükhöz nőtt tájban ahogy megbékül a lélek a betoppant halálban s ahogy gyermekek tisztulnak kibuggyanó könnyben csak így engedd Istenem életem leélnem.