Romániai Magyar Szó, 1994. április (6. évfolyam, 1299-1324. szám)
1994-04-27 / 1320. szám
Romániai Magyar Szó a. • belföldi hírek • közlemények • riportok • Már nyomják Ha így megy tovább, márpedig így megy, akkor hamarosan a bélyegkiadás is csődbe fog jutni. Külföldre küldendő levélhez több száz lejre menő bélyeg dukál, s csak ragasztás közben veszi észre az ember, bárhogy illeszti is azokat, nem férnek rá az egyszerű borítékra. A bélyegkiadás állami monopol persze, de mit vétett a szegény és notórius levélíró, hogy ő bűnhődjék az immár csillagászati összegekre rúgó postai illetékek miatt? Arról nem is szólván, hogy kivagyiságból vagy miért, a román postabélyegeket is lapi nagyságúra tervezik, hadd lássa a világ, nálunk megadják a módját — mint a ma égrekiáltó kolozsvári szobornak is például, hogy el ne kiabáljam magam, mert épül — magasodik egy másik is, így sem, jó, úgy sem jó, sehogyan sem jó. Holott az adó- és illetékfizető polgár méltán elvárná, hogy a pénzéért célszerűen kiszolgálják őt. Ja, hogy már nyomják a tíz- és százezres címleteket? ... MIKLÓS LÁSZLÓ Karóérvek helyett . . . Egy felmérés szerint a községi polgármestereknek a legtöbb problémát a földtörvény gyakorlati alkalmazása okozza. Rengeteg megoldatlan ügy van még a legtöbb településen, s a mezsgyeviták is ilyenkor, szántás-vetéskor kerülnek leginkább felszínre — van, ahol karóval döntenek. Csak üdvözölni lehet, hogy a Szatmár megyei RMDSZ vezetése a napokban egy rövid tanácskozásra hívta elsze e témakörben községi polgármestereit és azok helyetteseit. A találkozón Vasvári Gizella bírónő törvényszéki esetei kapcsán világított meg több kérdést. Rajta kívül Pécsi Ferenc parlamenti képviselő és Szabó István a megyei tanács alelnöke válaszolt a felmerülő kérdésekre. Pécsi Ferenc elmondta: dolgoznak egy olyan parlamenti indítványon, melynek elfogadása lehetővé tenné, hogy még azok is adjanak be kérvényt a hajdan családjuk tulajdonát képező föld visszaigénylésére, akik addig különböző okok miatt nem kérvényezték azt. (sike) 10 milliós gyufaszál Pusztító tűzvész ütött ki a minap a dódi Tibrean Marius gazdaságában. Igen rövid időn belül — minden tűzoltósági közbelépés ellenére — 2000 kg. széna, 5000 kg búza és árpa, 150 db. juhbőr, 500 kg cement s mintegy 120 m--nyi istállófedél lett a lángok martalékává. Az anyagi kár pedig mintegy 10 milliót tesz ki. Az előidéző pedig nem más, mint a károsult 4 éves fiacskája, aki gyufaszálak meggyújtásával töltötte óráit. Az utólagos megvesszőztetés már mit sem használ. (Győrfi) Nemzetközi találkozó a Balaton partján Május 20—24 között rendezik meg a magyarországi Siófokon a FOGYATÉKKAL ÉLŐK SZERVEZETEINEK TI. KÖZÉPKELET-EURÓPAI KONFERENCIÁJÁT. A bemutatandó ■* dolgozatok, tanulmányok két fontosabb témakörbe csoportosulnak. A fogyatékosság, mint emberjogi probléma és szociális kérdés A két megközelítés különbözősége és összhangja. Az önálló, független élet, mint realitás. A nemzetközi rendezvényen országunk szóban forgó szervezeteit JAGAR KATALIN, a Romániai Mozgássérültek Országos Szövetségének titkára, RODICA MARIAN, a szövetség Szilágy megyei tagja és HATEGAN ELENA a Romániai Világtalanok Országos Ligájának elnöke fogja képviselni. (pszf) Meszes expo ’94 Első ízben rendeztek vásárral egybekötött nemzetközi kiállítást Zilahon április 22—27 között Szilágy megyei,valamint magyarországi termelő, szolgáltató és kereskedelmi cégek részvételével. „A jelen piaca — a jövő Európája“ szlogennel jellemzett kiállításon főleg élelmiszer-, textilipari, háztartási vegyi és villamossági termékeket mutatott be 22 cég a Szilágy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara s a debreceni Natural Mtrade Kft. közreműködésével. A határon túli kiállítók Békés, Budapest, Debrecen, Encsencs, Martfű, Nagykőrös korszerű technológiával felszerelt magyar és vegyes vállalatai voltak, a termékek gazdag választékát felvonultatva. Az átlagosnál nagyobb látogatottságú és érdeklődéssel kísért vásárkiállításon szerzett tapasztalatokra, véleményekre és új üzleti kapcsolatokra még visszatérünk. (fejér lászló) A juhok tarolnak, a gazda fizet Az aradi SUPERSEM Rt.-nek 15 millió lejnyi kárt okozott egy birkanyáj. Szerencsére fülöncsípték a bátor pásztort Rimbetea Remus, 41 éves Hunyad megyei férfi személyében. A bosorodi juhász az aradi társulás búza- és árpavetésének igen tekintélyes részét tarolta le állataival. (pszf) Április 27, szerda Az évből eltelt: 117 nap Hátra van még: 248 nap Ma Zita és Mariann nevű olvasóinkat köszöntjük A bukaresti Magyar Kulturális Központban április 22-én megnyílt a Szlovák Köztársaság bukaresti Nagykövetségével közösen rendezett szlovák népi játékszer- és gyermeknépviselet-kiállítás. A játékok a kézdivásárhelyi (különböző népviseletbe öltöztetett) zsuzsibabákra emlékezhetnek, azzal a különbséggel, hogy ez utóbbi esetben a babákat a népviselet bemutatására használták fel. Jelen kiállítás célja azonban a szlovák gyerekeknek (a XIX. század második és a XX. század első felében) készített játékok bemutatása, melyeket a szlovákiai Martin városi Szlovák Nemzeti Múzeumból szállítottak Bukarestbe. Kezdetleges technikával, nagyrészt fából és agyagból készültek az egyszerű játékok. Apró edénykék, lovacskák, szekerek, mezőgazdasági eszközök, babák, miniatűr bútorok között a gyerekeknek nem nehéz elképzelniük azt a világot, amely még náluk is kisebb, ahol ők a nagyok, a „felnőttek“. Legeredetibb az a kerekekkel ellátott babatartó, amelyet talán nevezhetünk a babakocsi ősének: a gyerekek beállították babájukat és így tologathatták. A játékgyűjteményt a XX. század elejéről származó gyermeknépviselet néhány darabja, valamint Karel Plicka fekete-fehér fotó-kiállítása egészíti ki* . , (Bodó Kinga) Mindenki mindenkiért Úgy látszik, kezd szokássá válni, hogy a Romgaz földgázelosztó egység mindig ünnepek alkalmával jön rá, hogy a lakosság tartozása már nem tűr több halasztást. S megtalálja a — szerinte — legjobb megoldást: teljesen beszünteti a gázszolgáltatást, így aztán lehet az karácsony avagy húsvéti ünnepre való készülődés, akár fizet, akár nem, minden atyánkfia (leánya) hideg vízzel, néhol konyhai gáz nélkül készítheti az ünnepi ebédet, vacsorát. Persze nem hiányzik a tudományos megindoklás, hogy azért kellett például április 19-ével elzárni, a csapot, mert a Gamma ingatlankezelési és távfűtési egyedáruság több mint egymilliárd, azaz pontosabban 1 395 300 662 lejjel tartozik a Romgaz vállalatnak. Viszont az előbbi azért fizetésképtelen, mert a lakóbizottságok két hónapos hátralékkal sem tudják behajtani a tömbházlakóktól az illetéket. (Farkas E. Zoltán) Drága mulatság mármint éves horgászengedélyt váltani. A minap a dévai Horgászegyesület székházénak ajtajára kifüggesztett közleményen akadt meg a szemem. Tehát, a sík vizeken horgászni akarók — persze a tilalmi időszak lejárta után — 22 000 lejt, a hegyi patakokban pisztrángra, hegyimárnára stb. horgászni vágyók pedig további 15 000 lejt fizetnek a horgászengedélyük érvényének meghosszabbításáért, hacsak nem az orvhorgászatot választják. És ez csak folytatás, mert az illeték, év elején ennél kevesebb volt, most éppen ennyi, de a bérindexelések után várhatóan tovább emelkedik, mármár a minimálbér szintjére. S miközben mindezeket az említett közleményből kihámoztam, néhány utcával odébb, senkitől sem zavartatva, egy vidám horgásztársaság sík vízből kifogott zsákmányát árulta nem kevés pénzért, amit bizony tilalmi időben ejtett. De ki törődik manapság ilyen apróságokkal? (Deák) ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ — kiadja: a Transil R.T. (Bucure?ti, Piata Presei Cibere nr. 1.) Bankszámla: 40724751 (lej), 47724751 (valuta! — B.A. — S.M.) Reklámokat és apróhirdetéseket a Transil R.T titkárságán (Bodó Ida te! 01-61 764 05 illetve 01-61 760 10 2322-es mellék) valamint vidéki ügynökeinknél lhet feladni. Nyomda: Regia Autonoma a Imprimeriilor — Imprimeria Coresi" Bucuresti 40 342 f • Április 25—26 • Fővárosi lapok nyomán: Pert nyert a kormány ellen a főváros 6. kerületének polgármestere, akit visszahelyeztek tisztségébe. 9 Paul Everacnak jutott a Fatárca (Tableta de lemn), azaz a Profi Tévések Egyesületének a legrosszabb műsorért kiírt díja. • A legfelsőbb törvényszéken, a katonai részlegen folytatódik az otopeni-i mészárlásért felelősök pere. A hangulat feszült, az áldozatok rokonai tüntetnek. • Multinacionális ellenőrző csoportok járják katonai egységeinket. » Oliviu Gherman szerint a tanügy egy bánival sem kap többet a tervezettnél. * A bukaresti közszállítási vállalat telefonértesítést kapott, hogy székházában bomba van elrejtve. Mint kiderült. Segélyakció Az ILCO Klub értesíti a sztómaviselőket, hogy Írországból Hollister-öntapadós, egyszeri használatú, közepén 61—70 mm átmérőjű (2 1/2) lyukkal bélsártartó érkezett. A klub tagjai, valamint a rászorulók ingyenesen részesülhetnek az adományból. Keressék fel hát személyesen, levélben vagy telefonon az alábbi címet: „ILCO Club“, Tóth Coloman, 3825 CARE1, jud. Satu Mare, tel. 061—86 3128. Új platform? Április 22—23-án tartotta rendes ülését Temesváron a Reform Tömörülés. A napirenden szerepelt többek között az RT szervezési és működési szabályzatának vitája, a MISZSZ—RT szerződés ratifikálása, továbbá az RT programjának a vitája. A részvevők jóváhagyták a Reform Tömörülés RMDSZ-platformként való elismerését célzó beadványt és elfogadták a szervezési és működési szabályzatot. A végleges programot az RT május 27-én összeülő közgyűlése vitatja és fogadja majd el. (RMDSZ-tájékoztató) Fegyelmezetlen az utazóközönség is A Román Államvasutak Temesvári Tartományi Igazgatósága területén 18 ráfizetéses vasúti járat működik. Közülük három Arad megyében található, mégpedig a Nádad—Cránicéz, Arad—Monyoró és Borosjenő—Csemnő vonalak. A vasúti adminisztráció szerint többek között az utazóközönség fegyelmezetlensége is hozzájárul a kritikus helyzet fenntartásához, mert kiszerelik az égőket, rongálják a berendezéseket, gyakran jegyet sem váltanak. A csermői vonat például mindig zsúfolásig tömve, de jegyet alig adnak el a pénztárosok. Ha a kalauz szigorúbban próbál fellépni, megfenyegetik, sőt meg is verik. A maga részéről a vasút vezetősége is igyekszik rendet teremteni a maga portáján. Az idei masszív elbocsátások elsősorban a lustákat, a szolgálati kötelezettségeikkel visszaélő vasutasokat fogják érinteni. Bár a csermői vonal, amelyet 1889-ben építettek és általa hat környékbeli községet kapcsoltak az országos vérkeringésbe, fölöttébb szükséges, ha rövid időn belül nem tapasztalható valamicske javulás, akár a vonal megszüntetésére is sor kerülhet. (péterszabó) MI ÚJSÁG? Újra itt a Der Kinderhilfskonvoj! A Mikulás-ajándékok alkalmával már bemutattuk az olvasónak a Der Kinderhilfskonvoj privát német gyermeksegélyszervezetet. Ezúttal idősebb Anton Schnitzer úr érkezett a segélyszállítmánnyal, és a gyergyószentmiklósi szülészetnek a legmodernebb típusú ultrahangos ekográf készüléket hozta ajándékba. Kérdéseimre elmondta, hogy a Siemens cég, amikor megtudta, hogy adománynak szánja Romániába, kedvezményes áron bocsátotta rendelkezésére a készülékét. A készülékeket akár születése előtti fényképek is bekerülhetnek a gyermek albumába — mondotta, — minden elképzelhető vizsgálatra alkalmas, komputerrésze tárolja az anyák—betegek adatait, s így a terhesség egész időszakára biztonságot nyújt az anyáknak. Azért adta a szülészetnek, hogy elsősorban anyák használják (azaz, születendő gyermekek), de itt olyan helyre kerül, ahol más betegségek vizsgálatára is igénybe vehetik. Ezenkívül a szervezet a Csíkszeredai és két kézdivásárhelyi árvaháznak hozott kiszámítva kb. egyhavi élelmet (liszt, cukorrizs, laska, zsír stb.), szappant, gyermekfogkeféket, játékokat. Ezúttal nem csak Szentmiklós, a Gyergyói-medence összes óvodája között fogják szétosztani a térségnek szánt játékokat. Legközelebb ifjabb Anton Schnitzer indul segélyszállítmánnyal Németországból, s moldáv és erdélyi gyermekotthonokba hoz tejport, tápszereket, gyógyszereket. Schnitzer úr kiemelte, hogy a MAN, HIPP, FERRO STALL, MILUPA és a BAHSZEN cégek nagyfokú támogatásával valósulnak meg a segélyszállítmányok. 11 alkalommal járt Romániában, ez több tízezer megtett kilométert jelent, de neki nem számít munka, pénz, fáradtság, mert az, hogy másokon segíteni tud, számára a legnagyobb elégtétel. Azt is elújságolja, hogy jövő hónapi erdélyi körútjára szándékában áll magával hozni öt unokáját is. GÁL ÉVA EMESE sületlen tréfa volt. • Az egyetemi hallgatók ösztöndíja április elsejével 39 970 lej, a középiskolás diákoké pedig 16 430. • A Szenátus 1,1 milliárd lejt , költ gépkocsivásárlásra. • Adrian Paunescu, az SZMP első alelnöke lett a párt szóvivője is Mohorának kifelé áll a szekere rúdja. • Az Amnesty International elégedetlen a román BTK-val, amely korlátozza a szabad véleménynyilvánítás jogát. • A kormány elképzelése szerint csak azoknak a külföldi befektetőknek nyújtanának ked-vezményeket, akik 50 millió dollárt hoz- nának be az országba. Azaz egyelőre egynek sem, mert a legnagyobb beruházás, a Shellé és a Coca Coláé csak a 22 milliót éri el. • A felsőfokú oktatásban 15 705 katedra vár tanárra, fő tanársegédekből nagy a hiány. • A kaliforniai Chula Vistában az USA labdarúgó csapata 1:2 arányú vereséget szenvedett a magyarokat is verő Izlandtól. • A Tele-Phone Leucemia jótékonysági akción 25 millió gyűlt egyelőre össze. Ion Iliescu államelnök egymilliót adományozott. • A Trans-montanai Fórum résztvevői közül néhány fegyverrel érkezett. – Ticu Dumitrescu, miután tanulmányozta a STASI irattárát, azzal a gondolattal foglalkozik, hogy kivonul a Szenátusból. • Az RDK pártjának képviselői ma a költségvetésről és a követendő taktikáról tárgyalnak. • Bár a kormány 100 millió lejt utalt ki a Galac megyei Tulucesti falu árvízkárosultjainak, a lakosság abból nem sokat látott. Parlamenti krónika Majd húsvét után... A múlt heti nemzetközi fórum miatt — mely egyesek szerint az államfői és kormánypárti hírnév és választási tőke erősítését szolgálta — a Parlament két háza három napon át szakbizottságokban dolgozott (persze, kivéve azok, akik a Crans-Montanán szorgoskodtak), és az 1994-es állami költségvetés tervezetén próbálta átrágni magát. Azonban, mint hétfőn délután kisült, nem minden komiszsziónak sikerült véglegesítenie álláspontját a büdzsét illetően, így hát a román húsvét előtti napokban is bizottságokban folytatják a költségvetési tervezet vitáját. Emiatt aztán majd mindenki biztosra veszi, hogy a két ház csak tova húsvét után kezdi el megvitatni azt a tervezetet, mellyel a legtöbb bizottságban nem tudtak egyetérteni. Nem volt hát alaptalan a jóslat, miszerint az országnak talán május folyamán, ha meglesz az új költségvetése. Addig, s bizonyára a plénumbeli viták során is, a tanügyiek szakszervezete például különféle tiltakozási formákban fejezi ki egyet nem értését a kormány büdzsétervezetével. A szenátusi hét különben egy javaslat elfogadásával rajtolt A szinte egyhangú döntés értelmében május 3-án a szenátorok nem dolgoznak, lévén akkor az ortodox húsvét harmadnapja. (Persze, a jövő hét folyamán azt a napot majd bepótolják. Miután pedig bizottságot alakítottak, mely a moldáviai parlamenti csoport egy nemrégi nyilatkozatára válaszol majd, a szenátorok interpellációkkal fordultak a kormány jelen levő tagjaihoz. Ezek során jelentette be az NRP elnöke, hogy újabb dokumentumok birtokába jutott, melyek immár nyilvánvalóan a volt honvédelmi miniszter ellen szólnak, aki a román hadiipart aknázta alá. A belügyminiszter pedig a közúti balesetek egyre aggasztóbb „mérlegét“ vonta meg. A továbbiakban a Szenátus elfogadta a helyi adók és illetékek törvénytervezete kaprosán alakított egyeztető bizottság jelentését, majd elkezdte az iparba beruházó külföldi tőke toborzását serkentő könnyítések tervezetének vitáját. Kedden a szenátorok szakbizottságokban dolgoztak. Hétfő délutáni döntés értelmében a képviselők kedden is, de szerdán is a különböző komissziókban próbálják kialakítani végső álláspontjukat a büdzsétervezetről. Tehát a szenátorokkal ellentétben a képviselők ezen a héten csak majd csütörtökön tartanak plenáris ülést. Tegnapelőtt délután az „alsó“ házban is elfogadták a helyi adók és illetékek törvénytervezetének vitája során felmerült nézetkülönbségek egyeztetésére alakult bizottság jelentését, majd folytatták a közjegyzői tevékenységet szabályozó tervezet vitáját. És bár már a Képviselőház asztalán van az Emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelmének konvenciója, melyet az ET valamennyi tagja aláírt a költségvetési tervezet vitájának elhúzódása miatt eme nemzetközi okmány megvitatása és elfogadása valószínűleg jócskán elhalasztódik, pedig az ET nemrégiben Romániában járt jelentéstevői ezt is felrótták a hatalom képviselőinek. A Trans-montanei Fórum tehát nemcsak óriási összegeket emésztett fel, de a Parlament munkáját is alaposan megbolygatta, ami miatt még döcögőbbé vált a törvénykezési tevékenység. (F. L. L) (Folytatás az 1. oldalról) teken a budapesti 2000 c. irodalmi és társadalmi folyóiratot mutatja be két szerkesztője, Horváth Iván és Margócsy István, ugyancsak 17 órakor. (Éltes Enikő) GRUPPEN-HECC SZATMÁRON (Telefaxon) — Április 27-én (tehát ma) este 7 órakor a szatmári Északi Színház nagytermében vendégszerepel a marosvásárhelyi Gruppen-Hecc magántársulat, mely nagy sikerű Eurómánia című zenés politikai kabaré műsorát mutatja be. Gáspárik Attila, Nagy István, Kilyén László, Hunyadi László,Szélyes Ferenc, Kárp György, Csergőffy László és Biluska Annamária kitűnő formában érzik magukat, úgyhogy minden bizonnyal a szatmáriak is remekül fognak szórakozni. Többek között Bill Clinton magyarul fog interjút adni, s a közönség betekinthet az Európa Akadémia egy történelemórájára, ahol a nemzetek mint nebulók tanulják az új európai demokráciát. És lesz nem cigányútra tévedt roma parádé meg új RMDSZ- platformosodás, hogy jóllakottan távozzon majd a nagyérdemű, lesz disznóvágás is. Meg nem erősített hírforrás szerint lehet, hogy szerepel továbbá Gáspárik híres biciklije is, amit a vásárhelyi bemutató után, minden híresztelés ellenére, nem ellopták tőle, hanem megtalálták neki, és lesz..., de, hogy mi minden lesz, ha elmennek meglátják. (bögözi) Egy arany Déván, egy Gyergyón Fényesnek mondható a romániai tornászválogatott szereplése az ausztráliai torna VB-n, hiszen a csapat összesen hét érmet hozhatott haza a vasárnap este zárult vetélkedőről. Ismét világszínvonnalúnak bizonyult a romániai tornaiskola, s a siker két város, Déva és Gyergyószentmiklós sportközpontjainak köszönhető elsősorban. Az ugrásban aranyérmes Gina Gogean Focșani-ban kezdte pályafutását s most a dévai iskolában folytatja. A másik aranyérem a gyergyói Marius Urzica teljesítményét dicséri, aki lólengésben bizonyult a világ legjobbjának. A Salamon Ernő Líceum tizenkettedikes diákja Hévízről indult, s Gyergyóban Ferencz József keze alatt nőtt világbajnokká. (Edzője sajnos nem kísérte el Brisbane-be.) Bár végül is három érmet szerzett, a vártnál gyengébben szerepelt az olimpiai bajnok Lavinia Milo$ovici. Ennek ellenére, a romániai csapat „éremgyűjteménye“ irigylésre méltó: két arany (Gogean és Urzica), két ezüst- (Milo$ovici — egyéni összetettben és talaj tornában) és három bronzérem (Milo$ovici — ugrásban, Dan Burinca — gyűrűn és Gogean — talaj tornában). (F,I.) PÁLYÁZATOT HIRDET A CSÍKSZEREDAI XXI. SZÁZAD ALAPÍTVÁNY ÉS AZ ÓZDI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ÉS INKUBÁTOR ALAPÍTVÁNY egyhetes ingyenes (teljes ellátást biztosítva) személyiségfejlesztő és vállalkozói alapképzést nyújtó tanfolyamon való részvételre. A tanfolyam időpontja: 1994. június 5—11. A tanfolyam helye: Ózd (Magyarország) Pályázati feltételek: 30 éves felső korhatár. Rövid életrajz az alábbi címre: Csíkszereda, pf. 132, tel: 11 57 10. A jelentkezési határidő: 1994. május 20. A sikeres pályázókat írásban vagy személyesen értesítjük. (R. 209) A KÉZDIVÁSÁRHELYI CONFECTIA RT a meglévő készletéből NAGYBANI ELADÁSRA KÍNÁL FÉRFI- ÉS FIÚGYERMEKNADRÁGOKAT • klasszikus vagy modern vonalak • változatos árukínálat • garantált áruminőség. Naponta szállítunk: Tg. Secuiesc, str. Páchi 38. Tájékozódni naponta a 067/36 34 40-es telefonon (eladási osztály) (R. 01) ÉRTESÍTÉS Csíkszereda Helyi Tanácsa versenyvizsgát rendez 1994. május 12-én 10 órától a tanács székhelyén (Vártér 1. sz.) a következő munkakörök betöltésére: — Helyi közigazgatási Ügyosztályvezető, jelentkezhetnek: jogi végzettséggel és 8 év szakirányú régiséggel rendelkezők. — Jogtanácsos, jogi végzettséggel és 5 éves szakirányú régiséggel. — Szakfelügyelő, felsőfokú végzettséggel és informatikai továbbképzővel vagy programozói végzettséggel, valamint egy idegen nyelvismerettel rendelkezőknek. — Műépítész az Urbanisztika és Területrendezési Ügyosztályra, megfelelő végzettséggel. Bővebb tájékoztatással a 11 51 20/113-as sz. telefonon és a tanács 38-as szobájában szolgálunk. R. 211 MAGYARORSZÁGRÓL KÁRPÓTOLTAK FIGYELMÉBE ! Kárpótlási jegyeik felhasználásához előnyös feltételek mellett többféle lehetőséget kínál az INTERCONT Kft.: 1. Készpénzfizetés lejben 2- Forintos betétszámla nyitása 3. Letétbe helyezés 4. Részvényre cserélés, vásárlás 5. Áruvásárlás Érdeklődni személyesen vagy telefonon lehet az alábbi irodákban : CSÍKSZEREDA: Hargita Business Company RT. Gál Sándor út lesz. Tel: 066-12 32 11 SZÉKELYUDVARHELY: Impar Kft. Tamási Áron út 15 sz. Tel: 066-21 27 55 MAROSVÁSÁRHELY: Hargita Business Company RT. Trandafirilor tér 61. Tel: 065—46 86 66. SZILÁGYSOMLYÓ: Krisztina Bár Kft. Ion Creanga út 33 sz. Tel: 060-67 63 07 SZATMÁRNÉMETI: Co-Silvanica Kft. Gheorghe Lázár út 1 sz. Tel: 061-73 63 60 BÁRÓT: NOVATEX Kft Víz út 47 sz. Tel: 37 75 84 SEPSISZENTGYÖRGY: NOVATEX Kft. Gödri Ferenc 19, Bl. B5 A lépcsőház, 9. lakrész. Tel: 067-31 60 17. NAGYBÁNYA: Vera Prodcom Kft. Victoriei út 31 sz., Tel: 062-41 64 79 (B. 58) Import DELIKÁT. MINDEN MENNYISÉGBEN ’ Nálunk a legolcsóbb Romániában! Bármilyen mennyiséget rendelhet! Hosszútávú kapcsolatokra törekszünk. Csak írjon vagy telefonáljon: CONSILVANIKA Srl. 3900 Satu Mare, Str. Gh. Lazar 1- telf/fax: 061—73 63 6. (R. 203) SC. MATRITA SA. flt. N. »Obotcu IV, 5 4150 Odaiba«! $*cui«ic Jud Ho’ornig, ROMANIA A székelyudvarhelyi MATRICA RT előnyös áron eladásra kínál 1000 mm átmérőjű, egy darabból, CMC technológia segítségével készült, kitűnő hatásfokú és mechanikai tajdonságokkal rendelkező alumínium parabola antennákat. foi:40/(0)66/214871 fax: 40/(0)46/214272 674251