Romániai Magyar Szó, 1995. szeptember (7. évfolyam, 1769-1799. szám)

1995-09-01 / 1769. szám

AGYA ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP BUKAREST • ÚJ SOROZAT 1769. szám • 1995. szeptember 1 péntek • Ára: 300 lej Egyéni bűnökért közösséget büntettek! Cigányokat vertek, de magyarokat is intettek! Mint gyorshírben jeleztük: a napokban, pontosabban augusztus 25-én, péntek haj­nalban rendőrök, csendőrök és komman­dósok lepték meg a Szatmár megyei Ákos és Krasznamihályfalva cigánysorát, belökték a házak ajtaját, rabszállító kocsiba dobták, majd az ákosi rendőrőrsre hurcolták a fér­fiakat, ahol megverték őket, majd később elengedték. Becslések szerint Mihályfalváról 20, Ákosról pedig 50 személyt cipeltek el és bántalmaztak. Hétfőn többen kimentünk a helyszínre. A ri­porter Antal István megyei tanácsossal, Szabó Károly szenátor irodavezetőjével járta végig a két cigánysort, beszélgetett el az érintettekkel. Előzőleg megkerestük Szatmár­németiben Bojoni Ioánt, az itteni cigányegye­sület vezetőjét, aki még nem járt a hely­színen, s mint szavaiból kivettük, nem sokat tudott a történtekről, de nem is volt hajlandó róla nyilatkozni. Nem mondta ki, de jel­zéseiből nyilvánvalónak látszik, hogy fél a következményektől. Hogy nem ismeri jól az ákosi cigányokat és azok gondjait, abból is kitűnik, hogy Dana Károlyt nevezte meg az ottani cigányok vezetőjéül, holott nekünk a helyszínen minden megkérdezett cigány Fogarasi Józsefet említette. Mi több, mikor az ákosi soron körénk összegyűlt cigányoktól kérdeztük, ki a mindnyájuk által elfogadott vezetőjük, kórusban kiáltották Fogarasi József nevét! így hát mindjárt vele kezdtük beszélgetésünket! - Ha a rendőrségnek valamilyen baja volt az itteni cigányokkal, akkor először mindig engem kerestek meg - mondja a 36 éves férfi. - Most viszont, legnagyobb meglepeté­semre, nem értesítettek. Magam is a nagy zajra, kiabálásra, jajgatásra ébredtem! Jövök az utcára, látom, nagy hajsza van. Három kocsi és egy duba állt az utcán, s dobálták be az embereket, volt, akit ingben-gatyában. En­gem nem bántottak, nem is vittek el. Kér­deztem az őrsparancsnokot, mi történt, azt mondta ne avatkozzam bele. - De mit mondtak, miért szedik össze a népet? - Nem mondtak semmit, csak tuszkolták be az embereket és ütöttek! Nem értem, miért történt az egész. Van egy-két rend­bontó és csavargó köztünk, az igaz, ami az­zal is kapcsolatos, hogy nagy itt a munkanél­küliség. De amúgy elég jól viselkedik a nép, különösen, amióta van itt az állomás köze­lében saját baptista imaházunk. Varga András 22 éves. Mint mondja, Királydarócról jött csütörtökön apósát meglá­togatni, mégis elcipelték és megverték, s tízezer lej bírságot róttak ki rá. „Azt vágták hozzám, hogy már öt napja itt vagyok és a törvények szerint le kellett volna jelent­kezzem a milícián." • Fogarasi Béla a 224 szám alól: „Nálunk a katonák betörték az ab­lakot, és a hajamnál fogva húztak ki a házból. Ütöttek-vertek, mikor a fájdalomtól ordítottam, a gázpuska csövét a számba nyomták!” • Menyhárt Tibor a 280 szám alól: „Feleségem­mel együtt kicibáltak a házból és megvertek. Állítólag az volt rá az ok, hogy mióta Temes­várról hazaköltöztem, nem csináltam meg a buletinbe az ákosi pecsétet. De kérem, én már háromszor voltam a rendőrségen ebben az ügyben, de nem intézték el. Feleségem már először megkapta a pecsétet. • Fogarasi Dezső 14 éves fiú: „Nagyapámnál aludtam, hogy ne legyen szegény magában. Ránk törtek, megruháztak engem is meg őt is. Nézzék csak meg a hátamat, még most is látszanak a hurkák!... Még többet kapok, ha nem csúszok ki a kezükből és futok el a kukoricásba!” • Többen mondják: Menyhárt Ernőt úgy megverték, hogy azóta is alig tud SIKE LAJOS (Folytatása a 8. oldalon) Felvételiztem, de A bukaresti hungarológia fakultás húsz meghirdetett helyére az idén mintegy 84 fiatal jelent­kezett. Vasárnap (augusztus 27-én) a kizáró jellegű szóbeli vizsga napján az esős, hűvös őszi nap ellenére is igencsak melegük lehetett a vizsgázóknak; egyrészt az izgalmak, másrészt a szer­vezetlenség és az ebből adódó fejetlenség miatt (ami azonban egyáltalán nem újdonság).Reggel kilenc órakor hatalmas tömeg fogadott a bukaresti egyetem épülete előtt és mivel még idejében odaérkeztem, „szerencsém” volt látni, amint a több száz felvételizőt egyetlen ajtón próbálták az épületbe beszuszakolni, annak ellenére, hogy ennek az épület(rész)nek három dupla szárnyú ajtaja is van. Miután nagy nehezen „elfogytak" a diákok, megpróbáltam én is feljutni az egyetem negyedik emeletére, hogy megtaláljam a hungarológiára felvételizőket. A szokásos ötperces „mászás" azonban most több mint 20 percet tartott. A látvány mindenre emlékeztetett, csak épp arra nem, hogy itt esetleg még felvételizni óhajtók is vannak. Az volt az érzésem, hogy egy gőz­fürdőbe kerültem, de nem. Ez még rosszabb volt. Tömeg, vagyis ember ember hátán, cigaret­tafüst, meleg, ablak azonban sehol a láthatáron, legfeljebb a folyosók végén derengett valami fény, így aztán még azt sem lehetett látni, hogy éppen kit tapostál le, vagy ki taposott le. Egy félórai keresés után ráakadtam a magyar fiatalokra egy sötét folyosón, ahol aztán megpróbáltam elbeszélgetni velük. Néha nagyon meglepő válaszokat kaptam. Például arra a kérdésre, hogyan jutottak Bukarestbe, miért nem mentek Kolozsvárra, egy Csíkszeredai lány válasza: „Én még soha Bukarestben nem voltam. Úgy gondoltam, ideje megismerni a fővárost. Már azért is, mert mindenki csak csúnyát mondott róla. Meg kell jegyeznem, hogy annak ellenére, amiket hallottam - hogy például kidobják a szemetet az emeletről - a város nem is olyan szemetes...”; egy másik vélemény: „Lehetett választani, otthon ülök még egy évet és számolom a hajszálaimat, vagy pedig...” Hát, igen. Nem sikerült Kolozsvárra, és úgy gondolta, itt több az esélye. Sajnos, lépten-nyomon a tájékozatlanság jeleivel találkozni. Teljes volt az információhiány. És ez nem csak a diák hibája... Sokan azt sem tudták, hogy pontosan miről is van szó, mi az a hungarológia, vagy milyen lehetőségeik vannak, ha már ( és legkevesebb húsznak mindenképp) kezükbe kerül a „hungarológus” diploma. Voltak olyanok is , akiknek - több mint valószínű - kiábrándító lehetett ez a „bukaresti kiruccanás”, íme egy vélemény vagy talán inkább álom: „Azt hittem, van valamilyen amerikai ösztöndíj, amit majd meg lehet pályázni. Ha sikerül elnyernem, akkor az már egészen biztos, hogy én nem fogok itt ülni, de most már nem tudok semmit sem pontosan ezekről a dolgokról”. Mi az oka tájékozatlanságuknak? Erre talán részben éppen a felvételizők adták meg a választ: a Hungarológia Fakultás nem ad ki olyan részletes tájékoztatókat, mint Kolozsvár (például nin­csenek tételjavaslatok, nem ismertetik a hungarológia fogalmát és, hogy egyáltalán mi tartozik e tudomány keretébe stb.). A legtöbb, amit a felvételizők megtudhattak, annyi volt, hogy hol kell beiratkozni és mennyibe kerül, valamint­ hol lesznek a vizsgák. Senkit nem akarok hibáztatni, csupán fel szeretném hívni az illetékesek (és itt gondolok a már hungarológus diákokra is) figyelmét arra, hogy vannak még megoldatlan problémák, meg­válaszolatlan kérdések, melyeket semmiképp sem szabad figyelmen kívül hagyni. MIHAIL LEVENTE Európa legboldogabb népei M­i másról beszélgetnénk Beder Tibor hargita megyei főtan­felügyelővel, mint arról az ak­ciósorozatról, amellyel a tömb­ magyarság készül, tiltakozni az új tanügyi törvény ellen. És BEDER TIBOR olyan összefüg­gésében látja a dolgokat, hogy akár pon­tokba lehetne foglalni. ♦ Mivel Romániában nemcsak romá­nok élnek, Románia nem az, aminek az Alkotmány I. szakasza megfogalmazza: egynemzetiségű állam. DE AZZÁ KELL TENNI. Ez az, ami az utóbbi 70 év poli­tikai cselekvéseit döntő módon meghatá­rozza. Ezért ilyen a tanügyi törvény is. ♦ Annak idején Julianus barát, aki elin­dult felkeresni vértestvéreinket, a tatár­járás rémítő hírét hozta magával. Akkor fizikai létünk forgott kockán. Most nyel­vünk a tét. Vagy megőrizzük, vagy romá­nokként fogunk továbbélni ebben a tér­ségben. ♦ Mi most a 22-es csapdájába esünk. Akár a vízbefúló, mindent elkövetünk, hogy kijussunk a partra. A parton állók pedig arra törekednek, hogy a víz alá nyomjanak. A parton állókon nem a­­ román népet, hanem azon politikusokat­­ értem, akik hatalmon vannak, és ott akar-­­ nak maradni. És éppen a magyarok által, akiket úgy állítanak be az ország népe előtt, mint Erdély elrablóit. De akiknek ők­­majd megmutatják... Önként egy politikus­­ sem adja át a hatalmat másnak. És mi mi­nél erősebben tiltakozunk, annál inkább besegítünk nekik, hogy célba érjenek a választásokon. ♦ Mi tiltakozunk, mert az szeretnők, hogy ez az ország a miénk is legyen, és a szülőföldünk egybeessen a hazával. Mert 70 éve, hogy a régi haza itthagyott, az új pedig nem fogadott be, így állunk itt hazátlanul és elárvultan. Tovább hátrálni már nem lehet. Küzdjünk meg hát az igazunkért, és értessük meg a román­sággal, hogy nem Erdélyért, hanem egy közös Romániáért küzdünk. ♦ Borbély főesperes úr is azt mondotta, hogy boldogok azok, akiket megfosztanak a szabadságuktól, mert küzdhetnek érte. Ha így vesszük, akkor mi Európa legbol­dogabb népei közé tartozunk a csecse­­nekkel, a lívekkel, a bosnyákokkal, a koszovói albánokkal, a bukovinai romá­nokkal együtt... — Rebellis, ilojális-e az a tanügyi dol­gozó, az a szülő, az a gyermek, aki a sorra kerülő tiltakozó akciókon szót emel a törvény ellen, kivonul az utcára, vagy egyéb formában elégedetlenkedik? Amikor olyan igényes rendezvényről van szó, mint az Aranyszarvas Fesztivál (európai szinten az első három fontosabb zenefesztivál közé sorolják), akkor az ezerszámra összese­­reglő szakértő és egyszerű szemlélő a „kira­katba tett” látványosságok mellett azt is ész­reveszi, amit a rendezők szőnyeg alá seper­nének. Személy szerint a színpad alatt vettem észre az építők-szerelők elvonultával vissza­maradt kacatok halmait: volt ott deszkadarab, faforgács, vasrúd, szeg, karton- és vászon­darab bőven. Lenne ami egy eldobott cigaretta­­csikk nyomán fellobbanjon! Egyébként gondol­hattak erre a tűzoltók is, mert egyre heveseb­ben sürgetik a vendéglők-falatozók utcára „futó” teraszainak felszámolását, amelyek elzárják az utat a nézőtér körül. S a (szarvas) hibákat tovább sorolhatnám: a tér közepén álló régi tanácsház óráján két órával elébb jár az idő, mint a valóságban. Az énekesek szerint túl kicsi a színpad, az újságírók zöme még nem — Rebellis-e az az észak-bukovinai­­ román, aki a román nyelvű oktatásért­ küzd ott? — Vonhat-e maga után valamilyen­ szankciót a polgári engedetlenség? —­ Mindenre lehet számítani, attól füg­­­­gően, hogy a felső vezetés hogy kezeli­­ ezt a helyzetet. — Említette, hogy „a románsággal meg­­ kell értetni...” Megvan-e a romániai ma­gyarságnak az az intézményrendszere RMDSZ-en belül vagy kívül - a Szász János lapját is ideértve -, amely bizto- ■ sítani tudná a kommunikációt a román-­ Sággal? — Nincs. — Magyar iskolák állnak-e kapcsolat-­ ban román tannyelvű iskolákkal? — Sajnos, nem. Nyugat felé orientá­lódnak segítség reményében, s arról is­­ megfeledkeznek, hogy a szórványma-­ gyarsággal tartsák a kapcsolatot. Pedig nekik is jól fogna a támogatás, és mi is tudnánk segíteni... — Az államot is képviselő Beder Tibor­­ főtanfelügyelő a tüntető tömegben lesz-e, vagy a balkonból fogja nézni kollégáit? — Én ezt már tisztáztam magamban.­­ Egy életen át a kisebbség oldalán álltam. — A kisebbség jogaiért küzdve a többségi­­ népet is szolgálom... — Főtanfelügyelő úr, elnézést a közös beszólásért, én egyértelműen fogal­­ maztam meg a kérdést... — Ott állok, ahol állni kell. Mi végered­ményben ahhoz járulunk hozzá, hogy a modern Románia hamarabb megszü­lessen. INCZEFI TIBOR Amikor Kovács Margit doktornő befejezte a kezelést és én megkérdeztem, fürödhetek-e ezen a nyáron, azt felelte, most nem, de jövőre már igen. Szomorúan jöttem le a klini­ka lépcsőin, arra gondolva, nem vagyok már fiatal, minden év számít, nem mindegy, hogy az idén vagy jövőre. Aztán mostanában mindegyre hallom a rádióban, vagy olvasom, hogy a jövő század kezdő évei megoldanak majd mindent. A kisebbségi problémáinkat is, az anyanyelvű iskolák ügyeit is. Ám addig? Megyünk lefele a lépcsőn, várjuk a következő nyarat vagy „a jövő század regényét”? Gyer­mekeink, különösen a kicsik, nem sokat értenek mindeb­ből, ők csak hallják a szülők aggodalmas beszélgetését, kijelentéseit és kíváncsian néznek szeptember elé. A nagyobbak már tudják, mit jelent a kisebbség, s fáj nekik a majd, ahogy nekem is fájt és fáj, hogy csak jövő nyáron fürödhetek. Az iskola arra való lenne, hogy ifjaink felfele menjenek a lépcsőkön, hogy tanuljanak, minél több és alaposabb is­meretre tegyenek szert. Nekünk Isten áldott otthonokat adott, s ezekből az egyik, talán a legfontosabb, az iskola . Minden diáknak úgy kellene belépnie a kapuján, mintha hazamenne. Ám ha elveszik otthonainkat, az anyanyelv szent otthonát, hogy lesz kedve tanulni a diáknak a másé­ban? Vagy tanítani a tanárnak mások otthonában? Mégis, azért imádkozom, hogy gyermekeink, az otthon vagy otthontalanság nehézségei között, bárhol járjanak is iskolába tanuljanak, azért se hagyják magukat. Volt idő, emlékezzünk csak, amikor otthont nyújtott az iskola és so­kan mégsem becsültük meg eléggé. Most a kisebbségi lét szűkülő falai között legyen mégis a diákoknak, tanítóknak és tanároknak a legfontosabb és legszentebb, ugyanakkor örömöt szerző feladat a tanulás. Kérem Istentől hogy eb­ben is álljon gyermekeink s nevelőik mellett. Augusztus eltelt. Megyek szomorúan lefelé a lépcsőn, hogy lám, az idén sem fürödhettem. Aztán eszembe jut, hogy a doktornő mit mondott­ majd jövőre. Igen, a reményt sohasem szabad feladni hisszük, hogy majd jövőre fürödni fogunk. ___________________CSIHA KÁLMÁNNEL □ „Lerobbant” iskolák □ A parlament alaprajza volt a letartóztatottaknál !CD Gazdasszonyképző CD Semmit se tett megmaradásukért CD Havi 6000 lej CD Turistának adta ki magát - elítélték CD Elmebaj áldozata lett CD Pingvinpucolás CD Iliescu történelmi megbékélést javasol Magyarországgal és a külügyminisztériummal együtt, a Bécsi Döntés 55. évfordulója alkal­mából. A román államelnök a szeminárium megnyitásakor felvázolta a több mint fél évszázaddal ezelőtti események körül­ményeit és tanulságait, hangsúlyozva a románság kényszerhelyzetét és szenve­déseit, illetve azt, hogy Románia ki volt szolgáltatva a két fasiszta nagyhatalom, Németország és Olaszország háborús érdekeinek - amelyeket Magyarország revizionizmusa „oly jó érzékkel ki­használt”. Ion Iliescu beszédében rámutatott, hogy haszontalan dolog lenne most az akkori szemmel nézni a történelmet. Figyelmeztetett ugyanakkor arra, hogy „az elszigetelődési és feldarabolódási tendenciákat, amelyek a ma Európáját jellemzik", nem szabad szőnyeg alá söpörni. Hangsúlyozta, hogy Románia szívvel­­lélekkel az európai integráció híve, és meggyőződése, hogy az euroatlanti mo­dell az egyedüli, amely képes megol­dani az ezredvég nagy problémáit, meg­teremteni az európai államok biztonsá­gát. Egyúttal dicsérte, az európai szel­lemiség példájaként említette a francia­német megbékélés folyamatát. A román államfő elítélően szólt mind­azon erőkről (bár nem nevezte meg ezeket), amelyek „az etnikum­ok közötti konfliktusokról álmodoznak” és felelőt­lenül játszadoznak ceruzáikkal Közép- Európa térképén, Romániát is fenye­getve. Ezek az erők szerinte újjáélesztik a hitleri „szudéta-elméletet”; a szomszé­dos országbeli kisebbségek mentorának képzelik magukat; bátorítják - az euró­pai normákkal szemben - az etnikai alapú autonómia és a kollektív kisebb­ségi jogok gondolatába burkolt területi szeparatizmust, hamis erényekkel büsz­kélkednek, illetve hamis bűntudatba sodorják szomszédaikat. Ami Romániát illeti - hangsúlyozta beszédében Iliescu elnök -, az 1989 utáni bizonytalan világban csak egyet­len út létezik számára: az európai beil­leszkedés, amelynek máris számos intézményével eljegyezte magát. Miután kifejtette, hogy az ezredfordulónak a ro­mán állam számára a minden szem­pontú korszerűsödést kell meghoznia, Iliescu elmondotta: „mindenkitől tanul­nunk kell, de ezt csak belső és külső békében tehetjük". Ilyen értelemben kü­lön kiemelte az egyetértés fontosságát a szomszédokkal, majd rátért arra a gondolatra, hogy gyökeresen meg kell javítani a magyar-román kapcsolatok minőségét. „Románia is szeretné maga mögött hagyni a múlt tragikus mozzanatait, és a jövőbe akar nézni“ - mondotta a román elnök.­­ Bármilyen diplomáciai nyitást hajlan­dóak vagyunk megtenni a (francia­némethez) hasonló megbékélés érdeké­ben, mert egyik állam jövője sem képzel­hető el az euroatlanti erőviszonyokon, egyértelmű és tiszta értékrendszeren kívül - fogalmazott. Iliescu szerint a jelenlegi helyzet megismételhetetlen tör­ténelmi esélyt jelent Románia és Magyarország számára a megbéké­lésre, az egyidejű európai beillesz­kedésre. (Folytatása a 2. oldalon) (Bukarest • RMSZ/MTI)­­ Tanulva a francia-német megbékélési modellből, Románia valamennyi társadalmi ereje nevében Ion Iliescu román államfő olyan politikai dokumentum aláírására szólította fel a - mint fogalmazott - de­mokratikus budapesti vezetést, amely kimondaná a Magyarország és Romá­nia közötti történelmi megbékélés tényét. Az ünnepélyes felszólítás azon az or­szágos szemináriumon hangzott el, amelyet szerdán rendezett a Román Tudományos Akadémia, a honvédelmi Nincs nap, hogy a hírügynökségek ne bombázzanak riasztó természeti katasztró­fákról, árvizekről, földrengésekről vagy tömeghalálos kimenetelű balesetekről, vonatok ütköznek össze, gépkocsik fordulnak a szakadékba, mint nemrég is az amerikai tervet megbeszélendő kormánytisztviselőkkel az Igman-hegyen. A természeti csapásokat elhárítandó még nem nőtt elég felnőtté az emberiség, a balesetek bármily csökkent százaléka elkerülhetetlen, mert se az ember, se a tech­nika nem tökéletes. És a háborúk? Azok is elkerülhetetlenek? Avagy nevetséges és fölöttébb idegesítő efféle kérdésekkel gyötörnünk magunkat. Hát nem elég, hogy tudomásul kell vennünk, a világ négy sarka lángokban áll? Az em­beri emlékezetben sajátos helycserés folyamatok történnek, a negatív ráhatások mintha eltűnnek az újabbak nyomására, védekezésből a régi rosszat elfelejtjük. Az új rossz helyet cserél a régivel, hogy a még újabb vele cserélhessen helyet. De az emlé­kezet védekezése csalóka, olyan, mint amikor a gyermek behunyja a szemét és azt hiszi, őt se látják. i . * . Ne gyötörjük magunkat, de tény, hogy Afganisztántól Libériáig és Angoláig, Cse­csemőidtől Boszniáig, Szomáliától Kasmírig ég a világ. S ha a tűzvészt oltja a víz, a háborús tüzeket a jelek szerint nem oltja semmi. S hány helyen izzik hamu alatt a parázs. A világ ismét kétarcúvá válik: a gazdagok a technikával megszerezték kényel­müket, a szegények háborús halálukat. Tavaly 33 háborút jegyeztek. Meddig még? SZÁSZ JÁNOS ■ SZMWESOKOSKODÁS kapott akkreditálást, a német Gentle tagjait pánikba ejtette a romániai utak állapota, a 35 ezer lejnél olcsóbb(!) jegyeken nem lehet túl­adni. S talán épp ezért a helyi tévéállomás (az RTT) nem közvetíti egyenes adásban a fesz­tivált. A hétfői beköszöntő-hangulatteremtő est - nemcsak szerintem -, enyhén szólva bizarr volt. A középkori várkastélyt és Koronaváros (Kronstadt) kapuját szimbolizáló díszletben álarcos vrancsai táncosok járták a legényest, a beköszöntő szöveg pedig a Miorica-ballada zenei „hátterével” hangzott el. Nem is beszélve az ezt követő valóságos folklór-maratont, melyen nem kevesebb mint tizennégy nép­dalénekes s kb. ugyanannyi tánccsoport lépett fel. S mindez egy könnyűzene-fesztivál első estéjén. Számomra mégis a középkori várat­­kaput s vele a komor gótikát megjelenítő dísz­let és a minden „nemzeti eseményre” kötelező „mioricai hangulat” disszonanciája tűnt a legza­varóbbnak. Annál is inkább, mert köztudott, hogy a középkori burgban - s várfalon belüli térségben - a szászon kívül semmiféle nemzet fia nem telepedhetett le, így a havasi kürt helyett talán - helyhez és díszlethez egyaránt - találóbb lett volna mondjuk a régizene- vagy az orgonahangháttér. De ne keressük tovább a csomót a kákán. A rendezők valóban mindent megtettek, hogy a hírnévhez méltó rendezvényt hozzanak össze. S ez reméljük, sikerül is nekik, hiszen a fesz­tivál javarésze még hátra van. B. TOMOS HAJNAL Kuvaiti-amerikai hadgyakorlat Szerdán kuvaiti-amerikai hadgyakorlat kezdődött az olajsejkség északi részén, az iraki határtól 15 kilométerre. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint a 400 négyzetkilométernyi területet érintő manőver színhelyét katonai zónának minősítették, s lezárták a polgári lakosság elől. A másfél hónaposra tervezett hadgyakorlatban 1400 amerikai katona vesz részt. A kuvaiti egységek először használják majd az országba nemrég érkezett rakétákat. A Perzsa(Arab)­­öbölben jelenleg több mint 30 amerikai hadihajó tartózkodik, 23 ezer főnyi legénységgel. A világháborúban eltűntek sorsa A II. világháborúban a szovjet és az amerikai megszállási övezetekben eltűnt 23 ezer amerikai és 100 ezer szovjet állampolgár sorsát derítette ki az elmúlt napokban ülésező amerikai-orosz vegyesbizottság. Dmitrij Volkogonov tábornok, a hadifoglyok, internáltak és nyomtalanul eltűntek sorsával foglalkozó bizottság társelnöke a szerdán lezárult ülés után elmondta, hogy a II. világháború után 488 ezer szovjet állampolgár maradt Nyugaton. Őket nyomtalanul eltűnt személyekként tartották nyilván. A 488 ezer polgár 70 százaléka katona volt. Volkogonov kijelentette, hogy a nyomozás eredményének köszönhetően meg lehet pontosan határozni a Szovjetunió II. világháborús veszteségét, amely összesen 26 millió 452 ezer volt. A bizottság amerikai társelnöke, Malcolm Toon közölte, hogy a nyomtalanul eltűnt amerikai katonák felkutatására az amerikai küldöttség Chisinauba utazik tovább. Moldova a 10. volt szovjet köztársaság, ahol az amerikai szakértők nyomozhatnak. Az amerikai küldött­ség egyébként azt tervezi, hogy minden volt szovjet köztársaságot felkeres. Székelyudvarhely készül (Telefaxon)­­ Már napok óta nagy a sürgés-forgás az RMDSZ városi és széki szervezeteinek irodáiban. Az országos vezetőséghez hasonlóan a helybeliek is kérik a város és a környék lakosságát, hogy szombaton déli 2 órakor a Márton Áron téren az anyanyelvünk sorvasztását célzó oktatási törvény ellen tüntető nagygyűlésen minél nagyobb számban jelenjenek meg. Aki teheti, öltözzön székely népviseletbe, és gondoljanak most arra az udvarhelyiek és a résztvevők, hogy a térség és Európa néhány fontos szervének figyelme az anyaszékvá­rosra irányul - hangzik a felhívás. Ezen a fórumon az RMDSZ országos és helyi veze­tői mellett jelen lesznek az egyházfeleke­­zetek püspökei is, illetőleg a gyulafehérvári­­római katolikus érsek. (Komoróczy György) Fogjunk össze céljainkért! (Üzenetrögzítőn-222 58 02)­­ Végre tör­vényes keretek között alkalma van a romá­niai magyarságnak anyagilag megerősödni, mely legalább olyan fontos, ha nem fonto­sabb, mint a politikai szlalomozás. A társa­dalom zöme nincs tisztában a tulajdonjegyek hasznos felhasználásának lehetőségével és éppen ezért, amint azt B. Kovács András, majd Pataki Zoltán is szóváteszik az RMSZ hasábjain, családom és barátaink nevében­ csatlakozunk javaslataikhoz. Kár lenne nem élni a lehetőséggel, mely számunkra oly rit­kán adott. Kérjük kompetens embereinket, minél hamarabb jöjjenek konkrét javasla­tokkal, felhasználva minden rendelkezésükre álló népszerűsítési eszközt, hogy közös erő­vel hozzájárulhassunk célkitűzéseink meg­közelítéséhez, eléréséhez. Akár jelszóként is mondhatjuk: Összefogásban az erő! (Faze­kas Erzsébet, Nagyszeben) Jó hír háborús veteránoknak (Helyben)­­ A román Honvédelmi minisz­térium intézkedéseket hozott azok ügyében, akik a II. világháborúban a magyar had­seregben harcoltak. A határozat értelmében azon román állampolgárok, akik a fenti hely­zetben vannak, kérést nyújthatnak be a lak­helyük körzetében levő katonai irattárakhoz vagy katonai központokhoz, hogy megkap­hassák a román háborús veterán minősí­tést. Az erről szóló igazolást ennek nyomán postán kézbesítik majd az érintetteknek vagy az illető katonai központtól vehetik fel. • A kéréshez a kérelmezőknek mellékelniük kell azon katonai egység adatait, melytől a behí­vót vagy a mozgósítási parancsot kapták illetve, kötelező módon anyjuk leánykori nevét. (Evenimentul Zilei) Hol született Teller Ede? (Üzenetrögzítőn - 2225802)­­ Ki kell ábrándítanom olvasóinkat: Teller Ede, a hidrogénbomba egyik atyja nem Lugoson született, ahogyan az az RMSZ-ben (és még annyi hazai lapban) megjelent, lapunk­ban az augusztus 28-ai Távirati stílusban rovatban, hanem Budapesten. Ugyanott arról tudósítottak többek között, hogy szep­­tember 19-én Kolozsvárra érkezik. Amint Andrei Marga, a Babes-Bolyai Tudomány­­egyetem rektora elmondta, ez már a má­sodik módosított dátum (az elsőről az RMSZ már hírt adott), és még mindig nem a biztos, mivel Teller Ede nem fiatal ember: 87 éves, ezenkívül sok elfoglaltsága van, így módo­sulnak a dátumok. (Csomafáy Ferenc) Csodák palotája (MTI) • „A világ érdekes” mottóval invitálja mától az érdeklődőket a Budapest Science Center Alapítvány az idei interaktív tudo­mányos játszóházba. A Csodák Palotájában a mindent a szemnek, a fülnek és a kéz­nek elv érvényesül. A természettudományos jelenségek „kézzel fogható” bemutatóján kiváncsi gyermekek és felnőttek „közelebbi” ismereteket szerezhetnek többek között a suttogó tükörről, a videotelefonról, a hangla­birintusról. A programban szerepelnek tudo­mányos kisfilmek is. A Vasas Sport Club Pasaréti úti ezer négyzetméteres teniszcsar­nokában otthonra lelt tudományos játszóház október 15-ig működik.

Next