Romániai Magyar Szó, 1995. október (7. évfolyam, 1800-1829. szám)
1995-10-02 / 1800. szám
Hétfői Romániai Magyar Szó A Postafiók az olvasók nyílt közlésfóruma. A szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával és fenntartja magának a jogot, hogy helyszűke esetén a beküldött leveleket szemelvényesen közölje, így azt a célt is szolgálja, hogy minél több levélíró minél gyorsabban nyomdatérhez jusson. Ennyivel tartozunk emléküknek Számunkra hihetetlen, hogy Európában ismét fegyverzaj zavarja meg a csendet. Pedig már azt reméltük, hogy századunk két világégése tanulságul szolgál, a józan ész győzedelmeskedik, gátat vet az esztelen öldöklésnek. Európa szinte minden nemzete fájdalmas sebeket szenvedett a két világháború alatt, nem létezik olyan család, melynek ne lett volna hősi halottja. Ez alól sajnos, nem volt kivétel Marosvásárhely lakossága sem. Bár az elesett apák, testvérek, férjek, fiúk vagy éppenséggel ismerősök arcvonásai lassan megfakultak az emlékezetekben, az utolsó emlék - a hősi halál hírét hozó hivatalos értesítés - kiállta az idő vasfogát, kegyelettel őrzik azt a hozzátartozók. De a háborúban elesett marosvásárhelyiek emlékének megőrzése nem csupán az érintett családok ügye, hanem közügy, hiszen elvesztésükkel városunk, nemzetünk lett szegényebb. A két világháborúban elesett marosvásárhelyiek képzeletünkben megelevenedő menetoszlopa valószínűleg nagyon hosszú. E halott hadoszlop emléke előtt kegyelettel hajt fejet az utókor, kötelességének érezvén, hogy emléktáblát helyezzen el Marosvásárhely mindkét temetőjében. Ott, ahol ezek természetszerűen kellett volna örök nyugalomra leljenek. Terméskő oszlopra erősített fekete márványtáblán arany betűkkel a következő felirat állna: “A KÉT VILÁGHÁBORÚBAN ELESETT HŐSI HALOTTAINAK EMLÉKÉRE ÁLLÍTOTTA MAROSVÁSÁRHELY LAKOSSÁGA.” Az akció kezdeményezője, a Volt Szovjetunióbeli Hadifoglyok Érdekvédelmi Szövetsége reményét fejezi ki ez úton, hogy városunk lakossága szívügyének tekinti a háborúban elesettek emlékét megörökítő emlékmű kérdését és lehetőségeihez mérten hozzájárul ennek mielőbbi kivitelezéséhez. Kérésünkre az RMDSZ megyei szervezete külön folyószámlát nyitott (Banca Comerciala Romana suc. Târgu Mures, cont 45.10.10.40 UDMR Târgu Mures, pentru monumentul eroilor), az egyéni adakozók az RMDSZ székházában fizethetik be az e célra szánt összeget. Szövetségünk százezer lejes hozzájárulással nyitotta meg az adományok listáját. KEREKES KÁROLY parlamenti képviselő, tiszteletbeli elnök MRICSÁNY TIBOR elnök Marosvásárhely Államnyelv! - A mi gyermekeink föltétlenül meg szeretnék tanulni az állam nyelvét, mert szükségük van rá, de a hatalom nem engedi. Még a diktátor idején kötelezővé tették a direkt módszer alkalmazását és a román iskoláknak szánt könyvek használatát,mert tudták, hogy így nem lehet nyelvet tanulni. Esélyegyenlőség! - Középiskolás koromban nagyon megszerettem azokat a tantárgyakat, melyek szaktanára nem leadta az anyagot, hanem velünk fedeztette föl az új ismereteket. És már akkor kialakult bennem a vágy, hogy egyszer magam is kicsi, őszinte embereket oktassak. A sors iróniája, hogy diplomám megszerzése után csak egy osztályt vezethettem fel, első osztálytól a negyedikig, majd felső tagozatra kerültem, ráadásul matematika katedrára, amit nem szerettem, de tanítás közben megjött a szerelem. Rájöttem, hogy ez a legtisztább tudomány se hozzátenni, se elvenni nem lehet belőle. Minden tétele olyan igazság, amit semmi és senk nem befolyásolhat. Magam is a rávezetés módszerével éltem, s a gyerekek sajnálták, ha véget ért az óra. De ha nem a gyermek anyanyelvén tanítunk? Elhangzik a rávezető kérdés. A gyermek gondolatban az anyanyelvére fordítja, értelmezi, következtet, megfogalmazza a választ, azt viszszafordítja a másik nyelvre és csak azután jelentkezhet. Óriási erő- és időveszteség. Ráadásul nem minden kérdést sikerül helyesen lefordítani, belátja, hogy képtelen megadni a választ, elkedvetlenedik, megadja magát, kikapcsolódik az órából, a tanár rádöbben, hogy kifutott az időből, rákényszerül az egyszerű adatközlésre, ami a gyerek figyelmét meg se érinti. Gondolkodás nélkül bemagolja, alkalmazni sem tudja az anyagot. Az iskola elvégzése után kap egy papírt, ami annyit ér számára, mint az államnak a felhígult pénz - nincs fedezete. Nem sajátította el a szakmáját, lefokozódik másod-, harmadrendűvé. Hát ez a nagy hangon hirdetett esélyegyenlőség. Akik e törvényt megfogalmazták, nagyon jól tudták, hogy mit akarnak. Mi pedig épp ezért tiltakozunk ellene, nem azért, mintha éppen tiltakozó kedvünkben volnánk! . . SZABÓ ROZÁLIA Kisgalambfalva Még nincs róla történelemkönyv Az RMSZ szeptember 4-i Postafiókjában bíráltam Balogh Edgár egy korábbi cikke (aug. 10) néhány mondatát (összesen négyet). Bírálataimat B.É. cáfolja az RMSZ szept. 18-i számában. Csak ismételni tudom: aki kíváncsi a szerző életére, olvassa el három emlékiratkötetét (Hétpróba, Szolgálatban, Férfimunka), valamint főleg Nagy István emlékiratának IV. kötetét. Aki a Vásárhelyi Találkozóra kíváncsi, nézze át Mikó Imre 22 év c. munkáját, valamint Kacsó Sándor emlékiratait (Fogy a virág, gyűl az iszap, illetve Nehéz szagú iszap felett). Egy mondat az utóbbiból: "A találkozó gondolata tényleg a Kommunisták Romániai Pártjában született meg...” (56 old.) Ami a Groza kormány és a Magyar Népi Szövetség demokratikus voltát illeti, erről tudtommal igaz történelemkönyvet 1989 óta nem írtak. Történészeink ezt talán azzal indokolják, hogy a dokumentumokhoz még mindig nem tudtak hozzáférni. Maradnak az emlékek... saját bőrünkön NAGY LÁSZLÓ Kolozsvár gyéri fontolóra egy Battonyán felállítandó átjátszó állomás lehetőségét, hogy a Bánságban élő közel 200 ezer magyar is élvezhesse a MTV-1 és MTV-2 tartalmas, érdekes, sokrétű és főleg aktuális műsorait (ami véleményem szerint, sajnos, hiányzik a Duna TV műsoraiból). U.i. Különösen az élő közvetítéseket (pl. sportvonalon) hiányolom. Temesvár ^ Hősi halottak emlé kére ^ Ne zavarjanak szerzői jogomban ^ A törvény megfogalmazói jól tudták, mit akarnak Emlékek saját bőrünkön Felkérem az Antenna Hungáriát Pszichológiailag fontos “kifakadások” Gombok és pirulák - örökségbe •+* Kiegyezést, a nemzetiségekkel is Pár szál magyar néha megborzong Kiskönyvtárhálózat érdekében Vendéglátók, majd vendégek voltak Szabaddemokrata sajtókaland letet hagyott a gyülekezetre. Temetésén az egész falu jelen volt. Az azt követő presbiteri gyűlésen pedig ünnepélyesen felolvasták végrendeletét. Ebben többek közt az állt, hogy a lelkipásztor egy pénzes ládát adományozott a gyülekezetnek, ezt azonban csak félév eltelte után és közjegyző jelenlétében szabad felnyitni. A gyülekezet meghatottan, hálás szívvel emlékezett hűséges lelkipásztorára, és nyomban emléktáblát helyezett el tiszteletére a templomban. Alig várták, hogy leteljen a félév, hogy a súlyos ládát felnyithassák. Az ünnepélyes alkalmon mindenki ott volt Az együttlétet az énekkar nyitotta meg, majd többen is meghatott szavakkal méltatták volt lelkipásztoruk dicső szolgálatát. Ezt követően a közjegyző felolvasta Wendtland lelkipásztor sorait: “Kedves Gyülekezet! Bizonyára kíváncsian várjátok, hogy mik lesznek öreg lelkipásztorotok utolsó szavai felélek - miután annyiszor hangzott köztetek hiába az Ige. Negyven éven keresztül vetettem szívetekbe a jó magot. Ma azzal a gyümölccsel fizetek nektek, amit eközben arathattam. Ebben a két pénzeszsákbana jegyző olvasás közben elővette és magasra tartotta a két tömött zacskót) őriztem meg a gombokat és érvényüket veszített pénzérméket, amelyeket negyvenéves szolgálatom során a perselybe dobtatok. Ma mindezeket köszönettel visszaszolgáltatom. Ki mint vet, úgy arat.” BÁNYAI LÁSZLÓ lelkipásztor Bukarest . Biztosítékot kérek a jövőre A szeptember 11-i számban lejött egy írásom, Még egyszer a nyári diáktáborokról címmel. Sajnos, nem vettem figyelembe a rovatvezető figyelmeztetését, hogy a beküldött írásokból tetszése szerint kihagy, mert akkor nem küldöm be. Ugyanis nem tartozom ezen a téren a kezdők közé. Első dolgozataim még a húszas években jelentek meg, Jakabffy Elemér lapjában, a Magyar Kisebbségben. Azóta különböző bel-, de főképpen külföldi tudományos folyóiratokban jelentek meg dolgozataim. Napilapokban soha. Hogy mégis erre szántam magamat, annak oka az volt, hogy láttam, igen sok a ködösítés, helytelen nézet, sőt gyakorlat maradt meg az előző időkből. Ezek ellen kívántam küzdeni írásaimban , munkámhoz véleményem szerint elvárhatok annyit, hogy más ne szóljon bele. Különben is, sértőnek tartom, ha szerzői jogomban megzavarnak. Mert igaz, hogy legutóbbi dolgozatomból mindössze vagy öt sort hagytak ki, de mi biztosít arról, hogy a következőkben nem a leglényegesebbet fogják kihúzni? Ha önök helyet akarnak spórolni, azt jobban megtehetik, ha a vasárnapi irodalmi mellékletet fogják alaposabb bírálat alá, mivel az utóbbi időben alaposan lezüllött. Kivált a versek közt igen sok nem nyomdafestéket, hanem papírkosarat érdemelne. Tehát a jövőre nézve biztosítékot kérek, hogy dolgozataimból sem kihagyással, sem másképpen semmi változást nem eszközölnek. Ellen esetben kérem jelenlegi soraim közzétételét a Postafiókban. BITAYZOARD ny. lelkész, Zsibó Szerk.metzi.: Mivel ilyen garanciákat nem tudunk látatlanban adni, önnek jogában áll olyan döntést hoznia, ami összhangban van elképzeléseivel és sajtóeszményével Nem vagyunk tiltakozó kedvünkben Lépten-nyomon olvasom és hallom, hogy nem akarjuk megtanulni az állam nyelvét, viszszautasítjuk az esélyegyenlőséget... / Átjátszó állomást Battonyára Az RMSZ ez évi szept. 14-i számából értesültem, hogy az Antenna Hungária magyar területen 20 átjátszó állomás felállításával pótolja a Tokaji 4-es adójának megszűntét. Mivel a szentesi TV adóvétele, Arad és környéke kivételével csak nehezen fogható, ez úton bátorkodom felkérni az Antenna Hungária illetékeseit, ve KOCSI ATTILA Gondolatok egy cikk kapcsán Nemrég olvastam egy cikket a Magyar Szóban. Sokat töprengtem, papírra vessem-e kifogásaimat, s végül megtettem, mert nem akarok a "ne szólj szám, nem fáj fejem" ideológia útjára térni. A cikk írója abból indul ki, hogy az újságírók modora, írásstílusa emlékeztet a romantikus-indulatos, túlzottan hazafias írásmodorra, illetve sok ebből a maradvány benne. Azt hiszem, ez egyáltalán nem elítélendő, sőt jó is, hiszen a "hazafiasság" vagy a hazafias írásmód bennünket, erdélyi magyarokat tekintve, nagyon eltörpült, nem is létezett az elmúlt rendszerben. Épp ezért nem árt, ha mi is szabadon kimondhatjuk gondolatainkat, megvédhetjük elveinket, s ezt, szerintem, csak ebben a stílusban tehetjük meg, amiről éppen szólunk. Hiszen voltak olyan kifejezések (pl. történelmi Magyarország, identitástudat stb ), melyeket - Csoóri Sándor szavaival megbélyegeztek, a legszigorúbban tiltottak, ezért nem is hozták őket szóba, ezért ma sokak számára csak lapos. üres fogalmaknak tűnnek. Ha nem léteznének e romantika korából ittragadt "maradványok", úgy a magyar nyelvből is kiveszne az élénkség. A szerző túlzó megfogalmazásokról, pontatlan kifejezésekről beszél. Nincs is baj, ha nyelvtani hibákról lenne szó. De a cikkben egyáltalán nem ilyen minőségben szerepel e két fogalom, hanem az erdélyi magyar újságírók kardoskodó "hazafiúságát" hivatott úgymon£ bizonyítani. Vajon, létezik-e túlzott hazafisági? Azt hiszem, nem Éppen annyi van elhintve a sorok között, amennyi elég ahhoz, hogy a lelket tartsa bennünk. Petőfivel, Arannyal és sok mással mi lesz akkor? "Romantikus maradványaik" nélkül a szöveg elvesztené tömeghatását. Hiszen kinek kell az olyan száraz, lapos, mondhatni "szürke" cikk, amely "csak" a józan tényállásról szól, lapos adatokra, racionális érvekre támaszkodik? Bizonyára, ezt a szerző sem gondolta komolyan. De e "kifakadások" pszichológiailag is fontosak. Hiszen ha mi, erdélyi magyarok mindig komolyan vennénk a román sajtó indulatos, magyarfaló kifakadásait, ha nem intéznénk el sokszor egy kézlegyintéssel, egy mosollyal némely román politikusok végzetegségeit (lásd Funar), hát mi lenne velünk? Hogy mégis kire jellemzők a hamis adatok (vagy a teljes adatmellőzés), azt hiszem, hogy a román sajtó nagy részére. "A hősi múlt, a végveszély, a nemzethalál apokaliptikus víziójának előrevetítése" nem új jelenség. Ez minden kisebbségben élő nép sajtóirodalmában fellelhető. Ennek épp az a célja, hogy harcoljon a közömbösség ellen, ami az egyik legsúlyosabb következményekkel járó vétek, amit egy nép önmagával szemben elkövethet. Megkérdőjelezhető ugyanakkor az is, hogy "a népnek az kell, amihez hozzászoktatták." Ennek van ugyan némi valószínűsége, de mert a "nép" itt az erdélyi magyarságot jelöli, nem mondhatjuk azt, hogy közvélemény-formálói rossz szinten tartották, illetve hozzászoktattak a "hazaffy-sághoz". Történelmünk épp elég alkalmat teremtett ahhoz, hogy igazi hazafiságunkat fel tudjuk használni. Mivel gondolataim papírra vetésében csakis a jó szándék vezérelt, ide sem írom a cikk címét, illetve szerzőjét. VERESS FERENC IX. osztályos tanuló Szováta Ki mint vet, úgy arat Egy németországi faluban 40 éven át szolgált hűségesen Wendtland tiszteletes. Mégis fájdalommal kellett látnia, hogy bár igehirdetéseit vasárnapról vasárnapra sokan hallgatják, munkálkodásának kevés gyümölcse volt. Négy évtizeden át folyt a magvetés, a várva várt aratás ideje mégsem érkezett el. Halála előtt végrendőajánlata, amelyből nem hiányzott Magyarország és a magyar politikusok megleckéztetése, mind a hazai, mind a nemzetközi közvéleményben általában kedvező visszhangra talált. A román-magyar kiegyezés csak hasznára válna mindkét országnak és népnek. Anton Plámáde alá, Erdély ortodox püspökének hozzászólása azemlített rendezvényen a megbékélés szellemében oly szörnyű kegyetlenségekről és gyilkosságokról beszélt, amiket szavakban még csak megközelítőleg sem lehet kifejezni és amelyeket a bécsi döntést követően az Észak-Erdélybe bevonuló horthysták követtek el az ártatlan és védtelen román lakossággal szemben. Innen már csak egy lépés van az olyan vádakig, hogy az RMDSZ vezetői az akkori gyilkosok fiai és unokái, és hogy az RMDSZ szélsőséges, terrorista, nacionalista szervezet, amit be tail tiltani. A magyarellenes gyűlölet,nyílt vagy burkolt szítása azt a célt szolgálja, hogy elterelje az ország közfigyelmét az elburjánzott korrupcióról, a nemzeti vagyon fosztogatásáról, a bürokratikus és élősdi intézmények krónikus terebélyesedéséről és pénzéhségéről, a visszaélésekről, a súlyos gazdasági, szociális és politikai gondokról, amelyek egyre jobban fékezik a demokratikus kibontakozást, mind nagyobb tömegeket taszítanak nyomorba A kölcsönös vádaskodásokkal kapcsolatban egyszer már tiszta vizet kellene önteni a pohárba. Becsületesen föl kell tárni a XIX. századtól napjainkig elkövetett igazságtalanságokat és atrocitásokat, függetlenül elkövetőiktől, de mindezt csak a két ország történészeiből, jogászaiból, politikusaiból és más szakértőkből alkotott közös bizottság végezheti el. Az etnikumközi sérelmek kivizsgálását és megoldását az érintett etnikumok képviselőiből paritásos alapon felállított bizottságokra, nem pedig a hatalom végrehajtó képviselőire kell bízni. A kiegyezés még megköveteli, hogy a nemzetiségeket illető döntések meghozatalában ők is egyenlő félként vegyenek részt. ILLYÉS KÁROLY Brassó Akad-e még tennivaló a kiegyezésig? Augusztus 30-án, a Bécsi Döntés 55. évfordulója alkalmával rendezett országos szemináriumon az államelnök történelmi megbékélésre tett Egy “jó ember” vallomása Ne vegyék rossz néven, ha megint az együttélésről írok. Amiről, mellesleg, sokat kell írni és olvasni. Meg kell tanítani az embereket arra, hogy csakis békésen, egymást megbecsülve élhetnek. Egyike vagyok azoknak, akinek román a felesége, idestova 45 éve. Száz %-os román környezetben. És megmaradtam magyarnak. Két gyermekem román nemzetiségűt választott párjául. Mindketten románná váltak. Négy unokám csak románul beszél. Ezt teszi nagyrészt a környezet. Mert az én anyám is románnak született, de elmagyarosodott. Olyan volt a környezete. Én magyar körben nevelkedtem, az utcán tanultam meg mindkét nyelvet. A családban magyarul beszéltünk. Mivel édesanyám másodszorra is özvegyen maradt, dolgoznia kellett, hogy fölnevelhessen. Amíg este hazajött, a szemben lakó román családnál hagyott, bennünket. Természetesen nem ingyen vigyáztak engem és nénémet. A két évvel idősebb Uu lett a legjobb barátom. Ez a barátság örökre megmaradt, függetlenül attól, hogy tombolt köröskörül a sovinizmus, az idegengyűlölet. A borbándi jobbágyok a földesúr vallását követték, így aztán román ajkú római katolikusok voltak. Anyám testvérének, Náci bácsinak 7 gyereke volt: Mária, Boriska, Giza, Anikó, Zsuzsa, Náci és András. így szólították őket a családban, az iskolában s a faluban is. A falu lakóinak zöme még mindig a régi hiten van. Habár van már ortodox templom a faluban. A másik nagybátyám, Lőrinc bácsi magyarnak vallotta magát. Édesanyámék családi neve a Puican volt. Viszont a római katolikus plébánián mint Pulykon lett bejegyezve az egész família. Amikor édesanyám visszajött Budapestről, nagyméretű fényképet hozott haza magával Munkácsi Mihály Honfoglalás c. festményéről. Anikó nevű unokatestvéremnek nagyon is megtetszett a kép. Neki ajándékozta. Évek múltán kérdeztem tőle, tudja-e, mit ábrázol a kép. Ő aztán nem, de nem is érdekli, szép, színes, s legjobban a ló tetszik rajta. Elmondtam, hogy mi van a képen. Hidegen hagyta. Te magyar vagy, Pista, szüleink testvérek, tehát benned is román vér folyik. Jól beszélsz románul, nagyszerűen megértjük egymást. A többi nem számít. Nagyon sok román barátom van. Egyikük román történelemtanár, nyugdíjas már. Baráti alapon sokat vitatkozunk. Megmondtam neki, hogy tanár létére nem tudja nemzete történelmet, hát még a magyarokét! A kommunista uralom alatt mindent elferdítve adtak be a diákoknak. Te is úgy tanítottad a nebulókat - mondtam neki. Amióta az új tanügyi törvény életbe lépett, folytonosan ezt pedzi: mit akarunk mi, magyarok, miért ellenkezünk annyit, Romániában élünk. Persze, hogy itt élünk. Itt élünk 1100 éve és ez nagy szó. Jövőre lesz a nagy évforduló. És amikor bejöttünk és letelepedtünk itt, ahol most ketten vitatkozunk, senyei nem volt, aki ebben megakadályozott volna. És egy hatalmas központi államot építettünk ki, amit az akkori Bizárrc és a fejlett Nyugat is tisztelt, sőt félt tőle. És ez az állam 1000 évig létezett. Tehát mi, magyarok államalkotó nem ezet vagyunk, jogunk van itt élni, akár csak nektek. Jogunk van mindenféle iskolára, óvodától az egyetemig. Ha nem lesz magyar nyelvű egyetemünk, pár év múlva ki fogja tanítani az egyetemeken magyarra a fiatalokat. A mostani tanügyi politika itt nálunk beolvasztási politika. Ismerd el, pajtás! Ilyesmiről beszélgetünk az én jó barátommal. Bízom benne, hogy amikor ő a román barátaival beszélget, vagy ismeretségi körében szóba kerülnek a magyarok, kicsit, nem sokat, de talán lehűti a forró fejűeket, akik a csaholó, uszító hangnemet fröcskölik világgá, még a Parlamenti szószékről is, s ezeknek hisznek.iért kell nekem ezeken a dolgokon rágódnom? Nincs jobb foglalatosságom? Úgy sem tudom megváltoztatni a világot. Miért gyűlöl bennünket, magyarokat a román, a szerb, a szlovák vezetés? Mert mi, a nép kijönnénk egymással. Évszázadokon keresztül egymás mellett jóban-rosszban kitartottunk. Csak akkor kaptunk hajba, ha valamelyik nagyokos felbujtotta valamelyikünket. A világban nő a gyűlölet. A civilizáció tönkreteszi saját magát. A rossz, a gyűlölet beborítja a jót. A politikusokat a tespedtség, agyalágyult gondolkodás nyomasztja. Európa Ház, NATO-tagság, mindenféle mézesmadzag áll, függ a szerencsétlen európai nemzetek orra előtt. A dunai konföderáció álma már rég szertefoszlott. A Kárpát-medence kis népei egymást marják - de még mennyire! Nem lesz itt béke sose. Esetleg akkor, ha jönnek a kínaiak és rendet teremtenek e térségben. Amit most leírok, ne tűnjön dicsekvésnek. Szívből utálom a dicsekvő embert, s inkább csak leírom a tényeket. Itt, ahol már 45 éve élek, úgy könyveltek el, mint jó embert. Nem okoztam senkinek semmi rosszat. Annál több emberen segítettem, mindenféle tekintetben. Mindig igyekeztem jót tenni, senkit meg nem bántani. Az lebegett előttem, hogy magyar létemre én képviselem itt az erdélyi magyarságot. Lássák az itteni románok, hogy nem igaz az, amit ugatnak a nagy kutyák. Példakép akartam lenni és úgy vélem, sikerült is. Viszont az sem kizárt, hogy valami zavar támad s én leszek az első, akit agyonvernek. A zsidó szomszédom meg azt mondja: nem, mert ő lesz az első, lévén ő zsidó. Ezen az istennek sem tudunk megegyezni. A zavaros időkben sose lehet tudni, mi lesz holnap. Alkoholtól elbutítva a szelíd ember megvadul, nem ismer barátot, szomszédot. És az itteni pár szál magyar néhamegborzong. Mert fél. És a félelem emberi érzés. DEBRECZENI ISTVÁN Kisilva Körlevél az Erdélyi Szépmíves Céh tagjaihoz és fiókszervezeteihez A fiókszervezetek munkáját elősegítendő javasoljuk, hogy tagjaink használatára mindenütt létesítsenek könyvtárat, nevezzenek ki könyvtárost, aki az általunk küldött és más adományokból eredő köteteket leltárba veszi és gondozza. Az Erdélyi Szépmíves Céh igazgatósága a következő köteteket adományozza fiókszervezeteinek: 1. Szőcs Géza: Szindbád 2. Szőcs Géza: A kisbereki böszörmények 3. Tar Károly: Faragott fájdalom 4. Aniszi Kálmán: Forgószélben 5.Orbán János Dénes: Hümérláda 6. Fekete Vince: Parázskönyv 7. László Noémi: Nonó 8. Sántha Attila: Münchhausen báró csodálatos versei . Martos Gábor: Volt egyszer egy Fellegvár 10. Martos Gábor: Marsallbot a hátizsákban. Reméljük, kezdeményezésünkkel olyan kiskönyvtár-hálózat alapját vetjük meg, amely a jövőben gyarapodva, hasznossá válik a Céh további irodalompártoló munkájában. Kérünk minden megalakult és alakulóban lévő fiókszervezetet, hogy jelentkezzen a kötetekért a Céh központi irodájában (Kolozsvár, Ciprigiului 1/4, tel. 0641190824), gondoskodjon a helyi adományozók által felajánlott könyvek átvételéről és adminisztrálásáról is. TAR KÁROLY az ESZC intézője Kolozsvár kapcsolataira. Városnézésre indultunk a múzeumhoz, a Petőfi emlékműhöz, a nevezetes körtefához, az iskolához, a templomokhoz, délután pedig az üzleteket jártuk. Másnap társaskirándulásra került sor Székelyudvarhely-Korond-Parajd-Szováta útvonallal. Felejthetetlen élmény volt számukra a szép táj, a sóbánya, a fürdők, nem beszélve a köröndi kerámiáról. Hazajövet koszorút helyeztünk Tamási Áron és Orbán Balázs sírjára Farkaslakán, illetve Székelyudvarhelyen, de nem feledkeztünk meg az agyagfalvi emlékműről sem. A vendégeknek Gálfalvi Sándor tanár úr beszélt a történelmi nevezetességekről. Harmadnap a Sóskúthoz kirándultunk, majd a negyednap a búcsúzkodással telt el. Alighogy elmentek vendégeink, nemsokára jött is a meghívó Dévaványára a keresztúri nyugdíjasklubba. A viszontlátogatás szervezését elnöknőnk férje, Pál Gábor vállalta, de besegítettek Séra Gábor és Nagy Károly klubtagok is. 46 keresztúri nyugdíjas utazott Magyarországra augusztus utolsó napjaiban. Nagyon kedvesen fogadtak, s az ünnepi köszöntők után kirándulásra invitáltak minket Gyula és Békéscsaba útirányban. Minden nevezetes helyet fölkerestünk, sétahajózásban is volt részünk Gyulán, Csabán felkerestük a Táncsics Mihály szülőházát, elemi iskoláját, ahol most múzeum van. A legmeghatóbb a búcsúvacsora volt a kultúrházban, mintegy 120 személy részvételével. Három birkát vágtak, jó bor volt, jó zene s ezzel szinte el is repült e felejthetetlen találkozás... NAGYKÁROLY Székelykeresztúr "■ " OTT® BEKSAKQK Küldjétek 3 rajzot! Mai számunkban a besztercei DARÓCZI HELGA (6 éves), a nagyváradi POPOVICIU ANTRADA (8 éves) és a marosvásárhelyi BÖLÖNI ÖRS (7 éves) munkáit közöljük, következő alkalommal a marosvásárhelyi Koncz Tímea (7), Lokodi Alpár (4) és az erdőszentgyörgyi Szepessy Orsolya (7) egy-egy rajzát „állítjuk ki“ rovatunkban. Küldjétek továbbra is címünkre a legjobb gyerekrajzokból: Romániai Magyar Szó, 79776 Bucuresti 33, Piața Presei Libere nr. 1, sector 1, Gyereksarok. Élet a klubban Ez év elején a székelykeresztúri tanács segítségével megalakult a helység és a magyarországi Dévaványa közti testvérkapcsolat. A nyugdíjas klub meghívta az ottani klub tagjait, tegyenek 5 napos látogatást Keresztúron. Július végén 22 személy érkezett Dévaványáról. Örömmel fogadtunk mindannyian közülük 1-2 személyt s itt-tartózkodásuk alatt gondoskodtunk teljes ellátásukról. Az első napon a tanácsteremben találkoztunk, ahol a polgármester, Benyoszki Lajos köszöntötte vendégeinket. Majd klubunk elnöke, Pál Ilona tért ki a testvértelepülések fejlődő 1995. október 2. Akiket nyilvánosan dicsér a “császár” írásom alapját Kiss Kálmánnak, a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt elnökének az RMSZ augusztus 28-i Postafiókjában megjelent írása (Nem építhetünk homokra) sugalmazta. Nem sokkal elolvasása után, a szeptember 6-i számban furcsa híradásra figyelhettem föl a párttal kapcsolatban, majd szeptember 10-én, szintén az első oldalon az előbbinek mindent elsöprő cáfolatát olvashattuk. Ekkor döntöttem a levélírás mellett. Tisztelt Kiss úr, több mint valószínű, hogy ön is ismeri August Babel múlt századi munkásvezér anekdotáját. Amikor is egyik közeli munkatársa azzal a neki nem éppen hízelgő hírrel lepte meg, hogy "Uram, önt nyilvánosan megdicsérte a császár", a válasz az volt: “Tévedtem..." Pontosan ez áll az ön esetére is. Hogy miért? Hát gondolkozzék, akit a Vocea Romániei vagy a Jurnalul National dicsérget, az egy hazai magyar politikusnak több mint szégyen. Politikai lejáratás. Önnel együtt pártját is pellengérre állították. De térjek vissza a cikkére. Abban azt állítja, hogy az RMDSZ-ben csak némelyek nyilatkozhatnak, hogy a szövetségben csak egyetlen véleményt fogadnak el. Ez nem csupán tévedés, hanem rosszindulatú megfogalmazás az ön részéről. Hát a platformosodás mit szolgál, ha nem a vélemények ütköztetését? A platformok óvták meg az RMDSZ-t a szakadástól. Amit ön, a hatalomhoz hasonlóan, a jelek szerint szívesen elősegítene. Hogy a szövetségben nem mindenki találta meg a maga helyét, az is tény. Voltak, akik csalódtak, elbizonytalanodtak vagy önimádatukban érezték sértve magukat. De egy német közmondással élve - magyarra fordítva - mindenkinek a kedvére tenni olyan művészet, amit senki sem ismer. Vajon, a két választáson az RMDSZ jelöltjeire leadott egymilliónyi szavazat önnek semmit nem mond? És ráadásul az RMSZ-t is célba ve-