Romániai Magyar Szó, 1996. augusztus (8. évfolyam, 2086-2115. szám)

1996-08-01 / 2086. szám

2086. szám • 1996.augusztus 1., AGYA ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP BUKAREST­I ÚJ SOROZAT / Ara: 500 lej A Társaság gondterhelt homloka (Postán) - Örömmel nyugtázzuk a pécsi Magyar-Román Baráti Társaság BARÁTSÁG-PRIETENIE havi lapja legújabb, júliusi számú megjelenését, s benne a nagyenyedi, IV. Román-Magyar Polgárfórum részletes krónikáját, dokumentumait. Leginkább a június 22-én ülésezett Küldöttek Tanácsa jegyzőkönyve jelzi a Társaság homlokráncoló gondjait: az utóbbi időben sokfelé nyert teret ugyan, ám egyúttal mind kezelhetetlenebb, beláthatatlanabb lett a román-magyar megbékélés e keresetlen fóruma. (Cseke Gábor) Torok börtönök • Európa Tanács (Műholdon)­­ Az Európa Tanács Közgyűlése háromtagú küldöttséget indít Törökországba, hogy felmérje a börtönökben kialakult helyzetet. A delegációt Bársony András, a Közgyűlés politikai kérdésekkel foglalkozó bizottságának elnöke vezeti majd, tagjai pedig az emberi jogi albizottság két képviselője, Lydien Err és Renate Wohlwend lesznek - derült ki kedden a Közgyűlés elnöke, Leni Fischer által aláírt közleményből. • Leni fischer rámutatott: megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy szombaton kompro­misszumos megállapodással véget ért a börtönviszonyok ellen tiltakozó rabok 69 napos éhségsztrájkja. Üdvözölte Tansu Ciller török külügyminiszter hétfőn közzétett javaslatát, amelyben Ciller meghívta a strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet kínzások ellen fellépő bizottságát a török börtönökben uralkodó állapotok felmérésére. • A török egészségügyi minisztérium keddi tájékoz­tatása szerint az éhségsztrájkban részt vett háromszáz fogoly közül tizenöt még mindig életveszélyes állapotban van, s összesen 158 rabot ápolnak kórházban. (MTI) Bulgária­­ terrorizmus elleni harc (Műholdon)­­ A bolgár belügyminisztérium a terrorizmus elleni harc megerősítésének érdekében szigorú intézkedéseket léptet életbe. A minisztérium által kedden este közzétett közlemény szerint a példátlan mértékben megnövekedett bűnözés megállítása céljából kidolgozott rendelke­zéseket a határátlépő állomásokon, a repülőtereken, a kikötőkben, a pályau­dvarokon, a nyilvános helyeken és a tömegesen látogatott egyéb helyeken vezetik be. Az intézkedések pontos tartalmát egyelőre nem közölték. Az AFP által ismertetett közlemény rámutat, hogy az idei év első felében már 92 pokolgéppel végrehajtott merénylet történt az országban, míg 1995-ben összesen 173 ilyen eset fordult elő. A bűncselekmények száma nemcsak hogy megsokszorozódott, de jellegük is jóval brutálisabbá vált az előző évekhez képest. Kórházba szállították Jelena Bonnert (Műholdon)­­ Keddre virradóan kórházba szállították a 73 esztendős Jelena Bonnert, a néhai Andrej Szaharov akadémikus és polgárjogi harcos özvegyét. Az asszony, aki férje oldalán, majd annak halála után maga is részt vett a polgárjogi küzdelmekben, szívrohamot kapott. A hírt csak kedden este jelentette az Interfax, Bonner egyik rokonának közlésére hivatkozva. A beteg állapotáról nem szól a jelentés. (MTI) Román külügyi tárca - törekvések, személyi értesülések (Bukarest/RMSZ­ MTI) - Az elkövetkező hónapok román diplomáciájának az euroatlanti integráció sikerére kell irányulnia - ebben foglalható össze Teodor Melescanu külügyminiszter szerint a román diplomáciai testület hétfőn kezdődött, kétnapos bukaresti elemző értekezletének a tanulsága. A bukaresti közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában Melescanu elmondotta: a külügyi apparátust a közeljövőben fel kívánják frissíteni, ugyanakkor tudatosítják minden misszióval, hogy az euroatlanti csatlakozás nem csak az illető intézmények szintjén, hanem minden egyes országgal kiépített kapcsolatokban valósulhat meg. A keddi bukaresti lapokat élénken foglalkoztatta Teodor Melescanu hétfői bejelentése, hogy az államelnök kampányfőnökének kérték fel. Az ellenzéki Románia Libera értesülései szerint a hivatalából leköszönő Melescanu külügyminisztert minden valószínűség szerint a sikeres és ambiciózus, 38 éves washingtoni nagykövet, Mircea Geoana váltaná fel, a tényleges váltás bekövetkeztéig pedig Marcel Dinu államtitkár vinné az ügyeket. „Pe aici se trece...” (Itt kell áttörni...) Mircea Geoana amerikai román nagy­követ, amikor még a külügyminisz­térium szóvivője volt... SZÉKELY SÁNDOR felvétele A helyhatósági választáson négyezer megfigyelőnk volt, a parlamenti választásokra pedig tízezret szeretnénk küldeni, méghozzá községekbe és falvakba is - mondotta Marian Jata, a Pro Demokrafia Szövetség elnöke azon a hétfőn megkezdődött, háromnapos csíkszépvízi tanácsko­záson, ahol a PDSZ vezette Párbeszéd programok vezetői gyűltek össze, hogy megbeszéljék a további tennivalókat. Sokan úgy érzékelik - mondotta az elnök, hogy mi csupán a választási jelenléttel igazoljuk létünk, noha erről szó sincs. A szervezet elsősorban a választások közötti időszakokban tevékenykedik és legfontosabb feladatköre a demokrácia eszméinek a terjesztése a lakosság körében. A közvélemény-kutatások évek óta azt igazolják - mutatott rá raja, hogy a lakosság legnagyobb része továbbra is az egyházban és a katonaságban, és nem az általa megválasztott demokratikus intézményekben bízik. Ezen a helyzeten föltétlenül módosítani kell, változtatva a politikai életről kialakított képen és a lakosság szemléletén. A Párbeszéd programok alapgondolata a lakosság és a helyhatóságok közötti állandó információcsere, a lakosok igényeinek folyamatos közvetítése a tanácsok és a polgármesteri hivatalok felé. Nem riadnak vissza az olyan egészéges lobby megszervezésétől sem, amely képes kiharcolni a maga igazát egy-egy utca vagy egy-egy településrész nevében. Hasonló programok az ország hat városában, Brassóban, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Alexandriában, Slobozián és Focsani­ban indultak. Az elnök külön értékelte a Biró József helyi fiókvezető irányította programot. Tízezer megfigyelőt szeretne állítani a Pro Demokrata a parlamenti választásokra Országos tanácskozás Csíkszépvízen „mivel két nyelven vezetik, vegyes lakosságú övezetben bontakozott ki, és igazolja, hogy az átmenet gondjai-bajai mindenhol ugyanazok". Tekintve, hogy a lakossági sokszínűség, a többnyelvűség elve a másság elfogadásával jár, Jaja szerint az országnak éppen ezek a két- vagy többnyelvű övezetei lehetnek a demokrácia legfőbb szorgalmazói. Az elnök úgy vélekedett, hogy az elkövetkező négy esztendőben esély van arra, hogy létrejöjjön az igazi helyi autonómia, amely egész sor vitás kérdést megold nemzetiségi tekintetben is. A Hargita és Kovászna megyével kapcsolatos román tévhitek szétoszlatására hasznosnak véli, ha a Pro Demokrata külön program keretében havasalföldi, olténiai és moldvai helyi vezetőket utaztatna a két megyében, hogy saját szemükkel győződjenek meg a magyarság és a románság konfliktusmentes hétköznapi életviteléről. Többórás sajtóértekezletén a szervezet elnöke úgy vélekedett, hogy többnyelvű városokban - mint például Brassóban - hibás az a gyakorlat, hogy magyarok szervezte, de bárkit érdeklő rendezvényekre csak magyar plakátokat ragasztanak ki, a kétnyelvűség ez esetben a kommunikációt fokozná, az alaptalan hiedelmeket („megint valami titkos magyar összejövetel készül") eloszlatná és az elszigetelődést megakadályozná. Az amerikai German Marshall Fund és az Agency for International Development támogatta tanácskozáson több jövőbeli program is körvonalazódott. SZÉKE­DI FERENC Ismét világcsúccsal · Szinte féltonnás teljesítmény ‹ Érmekért „tusáztak” › Megvan a 19. magyar dobogós helyezés ‹ Duplázott-e a 400 m-es bajnok? › Lewis a tizedikre készül › Akik már bronzot „kovácsoltak” › Kedden 1000, szerdán 500 méteren ‹ Ballábbal szabadfogásban · „bokszos” az orosz gárda: újabb vétkest csíptek el · Kárörvendő görögök ‹ A dán dió nehéz volt ‹ Argentin - brazil a döntőben? › Kínai sorozat kezdődött! › Ír „nyugtató” amerikaiaknak · Bombabiztos siker bombariadóval Atlantában a szombat hajnali csőbombás merénylet óta még magasabb fokra hágott a biztonsági hisztéria, egymást érik a bombariadók. A legújabb „áldozat” az amerikai férfi kosárlabda válogatott, a milliomos sztárokból álló Dream Team volt. Charles Barkley személyesen számolt be egy sajtóértekezleten arról, hogy kedden reggel gyanús külsejű tárgyat vettek észre abban az elegáns szállodában, ahol laknak. Nagy volt a riadalom, a csapat minden tagjának sietve el kellett hagynia a szobáját. Aztán kiderült, hogy a gyanús tárgy nem bomba volt, csak „igen jó utánzat". Bombariadó ide vagy oda, a kedd reggeli vaklárma ellenére a Dream Team újabb olimpiai bajnoksága változatlanul bombabiztosnak látszik... Tiltott mérgek raktáron (Zilah­ fejér) • A volt mezőgazdasági termelőszövetkezetek felbomlását követően felleltározták azok raktárain található növényvédelmi vegyszereket. A leltározást követően újabb felleltározás következett, s mindössze annyi történt, hogy a határidejüket le nem járt vegyszereket átadták az állami növényvédelmi felügyelőségnek. A szavatossági határidejüket túllépett vegyszereket pedig azóta is a polgármesteri hivatalokra bízták megőrzés végett, tehát a veszélyes hulladéknak szánt anyaggal nem történt semmi. A megyei környezetvédelmi ügynökség főfelügyelője szerint a zilahi gyümölcstermesztési kutatóállomáson is létezik mintegy háromezer kilogramm Dibutox nevű vegyszer, melynek tiltott a használata. A mérgező vegyszerek jövőbeni sorsát illetően csak annyit tudtunk meg a környezetvédelmi ügynökség főfelügyelőjétől, hogy még mindig várnak a felsőbb utasításra... Feltehetően nem csak a Szilágyságban hasonló a helyzet, más megyékben is létezik növényvédelemre már alkalmatlan, ugyanakkor mérgező hulladéknak számító vegyszer. Újra megnyitották az Olimpiai Centenáriumi Parkot (Washington/MTI) • Három és fél nap után kedd reggel újra megnyitották az Olimpiai Centenáriumi Parkot, a szombat hajnali pokol­gépes merénylet helyszínét. Az atlantai rendőrség rendkívüli óvintézkedéseket foganosított, mielőtt átadta volna a fákkal és sétányokkal szegélyezett területet a közönségnek. Az eseményre több ezren gyűltek össze. A hatóságok a biztonság fo­kozása végett szaporították a járőrök számát, megszigorították az ellenőrzéseket és megfigyelő kamerákat helyeztek el a körzet különböző részeiben. Délelőttre nagyszabású gyászmisét szerveztek a parkban az áldozatok emlékére Andrew Young tiszteletesnek, Atlanta egykori polgármesterének a kezdeményezésére.* Rendőrségi forrásokból felfedték, hogy az Olimpiai Centenáriumi Parkban felrobbantott pokolgép meglehetősen kezdetleges szerkezet volt: alacsony hatásfokú, szinte bárhol beszerez­hető robbanóanyagot tartalmazott, egy közönséges órával volt összekötve. A srapnelhatás fokozására használt szögeket egy műanyag élelmiszeres dobozba helyezték a hátizsákban, közvetlenül a robbanóanyagot rejtő csővezetékek mellé. Hivatalos közlések szerint a szerkezet maradványai több érdemleges nyomot nyújtanak. Terrorcselekményekkel foglalkozó szakértők egyébiránt nem zárják ki azt a lehetőséget, hogy a merénylet tulajdonképpen a hatóságok ellen irányult, nem pedig az olimpiai eseményeket kívánták megzavarni vele.­­ Egy atlantai lap értesülése szerint a rendőrség azt a biztonsági őrt gyanúsítja az Olimpiai Centenáriumi Parkban szombat hajnalban végrehajtott merénylettel, aki riasztotta a hatóságokat, hogy gyanús csomagra figyelt fel a parkban. A harminchárom éves Richard Jewell a robbanás idején a helyszínen teljesített szolgá­latot egy őrző-védő magáncég alkalmazottjaként, és napokon át hősként ünnepelték. Állítólag megerősítést nyert az is, hogy volt egy ugyanolyan hátizsákja, mint amilyet a merény­lethez használtak. Richard Jewell hat évig rendőr volt, mielőtt csatlakozott volna a magáncéghez. A CNN hírtelevíziónak szövetségi forrásokból megerősítették, hogy Richard Jewell valóban a gyanúsítottak között van. A Richard Jewellt képviselő ügyvéd kedden késő este - miután a biztonsági őr elhagyta a főkapitányságot - újságírókkal közölte: az FBI-tól olyan felvilágosítást kapott, amely szerint kliense nem gyanúsított. Terrorel­lenes konferencia - 25 intézkedés (Párizs/MTI) • A világ hét legfejlettebb ipari állama és Oroszország magas rangú tisztviselői kedden, párizsi értekezletükön elfogadták a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelmet összehangoló és megerősítő 25 intézkedést, amelyek elsősorban a terroristák szabad mozgásának megakadályozását, pénz- és fegyverforrásainak elapasztását, valamint az érintett országok közötti jobb információcserét irányozzák elő. Az AFP által ismertetett dokumentum az egész világot behálózó információs szupersztrádára, az Internetre utalva, rámutat arra a veszélyre is, hogy a terrorsták már az " információs hálózatokat és az elektronikus rendszereket" is felhasználják bűncselekményeik elkövetésére. A párizsi értekezlet résztvevői úgy határoztak, hogy felgyorsítják az információk védelmének érdekében kezdeményezett két- és többoldalú egyeztetéseket. A G-7-ek és Oroszország szükségesnek tartja, hogy hatékony lépéseket tegyenek a terroristák vagy terrorista csoportok szabad mozgásának megakadályozására. Ide tartozik a határokon történő ellenőrzések, a személyi iratok és utazási okmányok kiadásának megszigorítása, valamint az éberség megerősítése a politikai menedékjog odaítélése és a más okokból menekültek befogadása során. A terrorizmus közvetlen vagy közvetett finanszírozását szolgáló anyagi források lezárása érdekében a nyolc tanácskozó állam úgy határozott, hogy még szigorúbban ellenőrzik a kulturális, szociális és jótékonysági célokat szolgáló szervezeteket, amelyek a terroristák fedőszervéül szolgálhatnak. Kemény ellenőrzés vár az olyan pénzügyi mozgásokra is, amelyeknek feltehetően közük van a terrorista mozgalmakhoz. A G-7-ek és Oroszország célul tűzték ki a kormányhivatalok és az illetékes szolgálatok közötti nemzetközi együttműködés megerősítését, valamint a terrorizmus elleni küzdelemben részt vevők felkészítésének tökéletesítését, hogy ezáltal is megakadályozzák a terrorista akciók mindenféle fajtáját, ideértve a radioaktív, biológiai vagy vegyi anyagok felhasználását. Az előzetes várakozásoknak és nyilatkozatoknak megfelelően a párizsi konferencián elfogadott dokumentum nem tesz említést a nemzetközi terrorizmus támogatásával gyanúsított Irakról, Iránról, Líbiáról és Szudánról, amelyek esetében Bill Clinton amerikai elnök vasárnap kérte szigorú büntető intézkedések bevezetését. Nyílik a világ legnagyobb virága (MTI-Panoráma) • A látogatók már napok óta izgatottan lesték a kew-i királyi botanikus kert hatalmas üvegházának egyik “lakóját". A megkülönböztetett figyelem egy ritka délkelet­ázsiai növénynek szólt. A két méter magas Overphalus titanum arról nevezetes, hogy virágja a legnagyobb méretű a Földön. A ritka növény őshazája Szumátra esőerdeiben található. Ott sem túl gyakori­, s ha kinyílik, virágzása mindössze két-három napig tart. Tulajdonképpen összetett virágzatról van szó. Mint David Attenborough, a neves biológus elmondta, a két méter magasra megnövő növény szárát több száz egyedi virág veszi körül, harang formájú bordó kelyhet alkotva. Ettől az apró részlettől eltekintve azonban az O. titanum joggal tekinthető a Föld legnagyobb virágának. A hagyományosan növény- és kertbarát angolok tömegével zarándokolnak a kew-i botanikus kertbe, amióta híre ment, hogy a csodanövény hamarosan virágba borul. Kew-ban volt már erre példa, igaz, nem túl gyakran. A feljegyzések tanúsága szerint 1901-ben, 1926- ban, majd legutóbb 1963-ban virágzott a szumátrai csoda egy-egy példánya. A jelenleg a kertben látható növény 1994-ben érkezett Németországból. Mint számos dél-ázsiai növénynek, az O.titanumnak is jellegzetes illata van, amely főleg virágzáskor érezhető. Az illat kifejezés talán túlzás, ugyanis még a botanikus kert szóvivője is úgy fogalmazott, hogy a csodanövény virágzásának „nem elhanyagolható tényezője a szag”. Az illetékes szerint ez leginkább a rothadó hús, illetve égett cukor szagára emlékeztet. Jenny Evans úgy vélte, leginkább erős gyomor kérdése, ki mennyire tudja megközelíteni a növényt, hogy gyönyörködhessen kinyílt virágzatának szépségében. (DOROGMÁN LÁSZLÓ) „Legalább vízszintesben maradjon utánunk a város” Aradnak idestova harminc esztendeje volt utoljára magyar alpolgármestere. Az idei helyhatósági választások elsöprő ellenzéki győzelme után végre normálisnak találták, hogy a két alpolgármester közül egyiknek nem azonos a nemzetisége az állampolgárságával. A 47 éves Darida János műépítésznek már a szülei, nagyszülei is tősgyökeres aradiak. Felesége, Enikő üzemorvos a bútorgyárban, két kiskorú gyermekük van. Darida mérnök több mint húsz évet dolgozott a megyei tervezőintézetben, az utóbbi négy évben megyei tanácsos volt, az urbanisztikai és területrendezési bizottság elnökeként ténykedett. • Számított-e arra, hogy alpolgármester lesz? Voltak-e előzetes tárgyalások az RMDSZ és a többi párt között az alpolgármesteri széket illetően?­­ Őszintén, én egy az öthöz esélyt adtam magamnak. Elsősorban abból a megfontolásból - és sajnos, aggályaim megvalósultak -, hogy rendkívül heterogén politikai skálát fog mutatni a tanács. Másodsorban, az utóbbi két év tapasztalata és általában a román politikai élet bebizonyította, azt hiszem, mindenkinek - és ez az életben nagyon jó lecke -, hogy milyen hitelt lehet adni, vagy - hogy is mondjam - milyen bizalommal lehet viseltetni a szövetségesek iránt. Magyarán: az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó, de a tapasztalat azt mutatja, hogy többnyire a betartás működött, és ez sokszor paradox helyzetbe hozta az RMDSZ-t. Mi továbbmeneteltünk azokkal, akik már rég elhagytak, hogy ne mondjam, elárultak minket. • A régi tanácsbeli munkájából mit könyvelhet el igazán eredményesnek? Tehetett-e ön valami olyasmit, amit akár személyes sikerként könyvelhet el? .­­ Olyan reális siker, amely a problémák korrekt és időtálló megoldásához vezetett, elég kevés volt. Ez néhány urbanisztikai dokumen­tációhoz fűződik és a­ koncessziós folyamatok meggyorsításához, külön hangsúlyt helyezve a produktív jellegű tevékenységek elősegítésére. A szakbizottságom vagy a magam nevében már az első periódusban számos magánkezde­ményezéssel álltam elő, amelyeket elfogadtak, de gyakorlatilag egy sem valósult mg közülük. Egy egyszerű példa: '92 áprilisában megsza­vaztuk, hogy a műemléképületeket a nemzetközi szabványok szerint mi is megjelöljük, és ezáltal legalább erkölcsi védelmet biztosítunk számukra. Nem oldódott meg a várban lévő ferences templom kérdése, nem fogtunk neki a régi Hirsch színház restaurálásának sem. Az ország első kőszínházainak egyikét 1821-ben építették, a 60-as évek közepéig mozi működött benne, azóta szándékosan elhanyagolták, inkább bontották, mint karbantartották. Visszatérve a sikerekre, részleges sikerként könyvelhetem el, hogy számos, az RMDSZ-t direkt érintő és általában Arad sajátos történelmi és nemzetiségi jellegéhez fűződő javaslatot is elfogadott a tanács. Például amikor indultunk, Arad több mint hatszáz utcanevéből alig kettő viseli magyar hangzásút, és most tíz ilyen van. Szomorú, hogy nemcsak a magyar, de más nemzetiségek hozzájárulása a város fejlődéséhez sem igazán ismert mostani polgárai számára. A nőgyógyászati klinikát például a zsidó származású Fischer Alyz alapította, a mai Moise Nicoara Líceumot pedig a német Bibits család alapítványa építtette fel. Sehol egy Tisztújítás az Erdélyi Magyar Kezdeményezésnél (Helyben) - Az Erdélyi Magyar Kez­deményezés RMDSZ Platform által szerdán a szerkesztőséghez eljuttatott közleményéből megtudtuk: az alakulat július 28-án a kézdivásárhelyi Fortyogó fürdőn tartott soros ülésén elfogadta működési szabályzatát, illetve tisztújítást tartott. Ennek nyomán az EMT ügyvezető testületének tagjai dr. Bartha András, dr. Borbély István, Gazda István, Katona Ádám,dr. Újvári Ferenc. Az EMT elnöke Katona Ádám lett. • A közlemény pozitívan értékeli a helyhatósági választások eredményeit, az általános választásokra való jelöltállításhoz elkerülhete­tlennek tartja a belső választások megtartását, illetve,hogy a jelöltek politikai életrajza elsősorban a titkosszolgálathoz fűződő viszonyukat érintse, majd elismeréssel méltányolja a budapesti magyar-magyar csúcs zárónyilatkozatát. (RMSZ) „Összecsengő üzenet” (Telefaxon)­­ Az Amerikai Egyesült Államok külügyi szóvivője, Nicholas Burns ugyanazokat az elveket támogatja hétfői nyilatkozatában a budapesti magyar-magyar csúcs zárónyilat­kozatával kapcsolatban, melyeket az RMDSZ is magáénak vall - jelentette ki kedden Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Elmondotta, hogy az érdekvédelmi szervezetnek távolról sem célja az etnikai alapú területi autonómia, amely körül „választási érdekektől vezérelt valóságos hisztériát keltettek idehaza". Takács Csaba szerint az RMDSZ által szorgalmazott autonómia fajták (személyi elvű, helyi, regionális) semmiképp sem veszélyeztetik Románia épségét és szuverenitását. (Mediafax) Így hát nem miattunk kell aggódnia az amerikai külügynek - tennénk mi hozzá... Határőrség: református világtalálkozó (Műholdon)­­ A magyar Határőrség felkészült arra, hogy gyorsan átléptesse a nagyváradi III. Magyar Református Világtalálkozóra utazókat, de kisebb várakozás így is kialakulhat az ártándi határállomáson. Péntek délutántól szombat délelőttig 200-300 autóbusz kiléptetésével számolnak Ártándnál. Már megegyeztek a román hatóságokkal­­a gyors ügykezelésben, és a járműveket egységes megkülönböztető jelzéssel is ellátják. Ugyanakkor az amúgy is erős nyári forgalom miatt nem kizárt, hogy kisebb várakozás kialakulhat. Ezért a Határőrség azt javasolja az egyénileg utazóknak, hogy a csengersimai átkelőt vegyék igénybe. Az autóbuszok augusztus 10-én és 11-én térnek vissza - ugyancsak Ártándnál - Magyarországra. (MTI) emléktábla számukra, viszont újra megfigyelhető az a tendencia, hogy Aradot olyan utcanevekkel népesítsék be, melyek egykori viselőinek semmiféle kötődésük nincs Aradhoz. Ezzel szemben nincs egy Munkácsy Mihály utca például. Ebben, sajnos, az is szerepet játszott, hogy néhány aradi magyar kulturális intéz­ménnyel nem sikerült konstruktív, a realitásokból kiinduló együttműködést meghonosítani. Például a Szentháromság szobor visszaállításához megkaptuk a jóváhagyást a tanulmány elkészítéséhez, de - szerintem - az érdekelt kulturális, vallási és más intézmények nem tettek összehangolt lépéseket a kivitelezésért. • Hogyan látja a jövőt, alpolgármesterként mit szeretne leginkább megvalósítani? - Mivel - úgy néz ki - a műszaki osztályt fogom vezetni, elvben máris előnyöm van, hiszen annak egy részét - a területrendezésit, urbanisztikait, beruházásit - relatíve ismerem. Azért relatíve, mert nem ugyanazt jelenti hetente egyszer megtárgyalni a problémákat, vagy naponta foglalkozni velük; a törvény változása is más szemszöget igényel. Ami a konkrét tevékenységemet illeti, abban foglalnám össze, személy szerint sikernek könyvelném el, ha a mandátumunk végéig az általános romlási tendenciát, ezt a szinte véget nem érő zuhanást sikerülne megállítanunk, hogy az utánunk jövők legalább egy vízszintesben lévő várost találjanak, hogy megteremtsük a lehetőséget a felfelé íveléshez. Köztudott, hogy egy leeső tárgyat nehezebb megállítani, mint egy mozdulatlant mozgásba lendíteni. Háromfázisú stratégiát dolgoztunk ki e cél érdekében. Egy hónap alatt szeretnénk megszabadulni a régi polgármesteri hivataltól, illetve a választások következményeként jelentkező bizonyta­lanságtól. A második ütemben, maximum hat hónap alatt minden szakterületen és mindenki véleményének figyelembevételével megál­lapítjuk, melyek azok a fontosabb stratégiai érdekek, amelyeket Arad városa meg kell hogy C. KISS ILONA (Folytatása a 2. oldalon) Gondok a paradicsomban N­em akarok csodálkozó cikket írni. A természetes dolgokon nem illik csodálkozni. Azon például, hogy a kisgyermek szimbólum­játékát a nagyobb is játssza. Legfeljebb örülni lehet, ha jól játssza. Ki­sfürdőn a diákok önkormányzatot és önigazgatást játszottak, komolyan, szépen és... eredményesen, úgy, ahogy az ember politika előtti korszakában meg lehetséges. Nem véletlen, hogy az igazán jól működő szervezetek ugyancsak... politikamentesek. Megpróbálnak visszatérni a paradicsomi állapothoz. Mi az, amit jól játszottak a diákok? Hát mindenekelőtt a tábor igazgatását, egy 150 fős tömeg civilizált és jó hangulatú együttlétét. Jól működött a diákönkormányzati szabadegyetem is­­ több mint fél tucat fakultációjával (karával, illetve kurzusával) együtt. Rövid, másfél napos ottlétem alatt négy fakultáció munkájába pillanthattam be. Legtöbbet az Igazlátó Nap szervezéséről szóló kurzuson időztem. Itt főleg a Csíkszeredai Márton Áron líceumbeli tapasztalat került terítékre, Korodi Attila fakultációvezető közvetítésével. Mindössze kétszer tudták megrendezni az Igazlátó Napot. Ez az­ iskolapolgárok parlamentjeként képzelhető el, kérdésgazdákkal, képviselőkkel - akik a kérdéseket interpellációkká fogalmazzák és felteszik a címzetteknek. A legkérdezettebb a líceum igazgatója (neki 10 kérdés jutott a 24-ből), majd az adminisztrátor, a tanárok következnek, az étkezde vezetője, a takarítónők stb. És az iskolapolgárok szavazattal döntik el: kielégítő választ kaptak-e, vagy sem. A két Igazlátó Nap látható eredménye, hogy az ocsmányul beszélő tanár hónapokig visszafogta magát a diákok előtt, hogy a gondnok már kezdte komolyan venni a válaszadást... És ami kevésbé örvendetes: az igazgatóság megindította a támadást az Igazlátó Nap szervezésében résztvevő tanárok ellen (a koordinációs csoportban 4 tanár és 4 diák volt), a lélektan-tanárnő például élésért a 13. fizetésétől; megpróbálták kiközösíteni őket. S megindult a hajsza az Igazlátó Napot szervező diákok ellen is; őket „lelki terrorral" próbálták jobb belátásra bírni... Végül betiltották az Igazlátó Nap rendezését! - ami bár negatív eredmény, felér egy beismeréssel... A felmerült megoldatlan kérdések között ugyanis ilyenek szerepeltek: „Miért fogyaszt a tanár szeszes italt tanítás előtt? Miért bűzlik órán az italtól?". ..Ha az iskolában nem szabad dohányozni, akkor miért cigarettáznak a tanárok a folyóson?" „Miért rúgják ki a­ diákot az iskolából azért a vétségért, amit a Bentlakásban követett el?" - ezek mind törvénybe ütköző cselekmények! Nem csoda, ha kényelmetlen a diákönkormányzat, mert szóvá teszi ezeket... s az ehhez hasonlókat. Érdekes volt a pályázatira fakultáció is. Itt megtudhattuk, hogy a váradiak, az Ady Líceum diákjai nagyszabású zenei rendezvényt - könnyűzene­fesztivált - terveznek, amely „megmozgatja az egész város lakosságát, korra és nemzetiségre való tekintet nélkül". Függetlenül attól, hogy sikerül ez nekik, vagy sem, hogy találnak hozzá támogatókat - jó lenne, ha találnának! -, fontos maga a felismerés, hogy tenni kell valamit az­ együttélésért, a civilizált polgári létért a városban. És ezt ők ismerik fel... A szatmári Kölcsey Líceum diákjai a hangtechnikai berendezés fejlesztéséért pályáznak - de nem a líceum saját alapítványánál („akinél, mint mondják, pályázni lehet, de akitől kapni nem”), hanem az Illyésnél, a Sorosnál stb. És ebben az egyetlen esetben merült fel egy politikus neve is: Szabó Károly szenátoré, akit esetleg meg lehet kérni, hogy ajánlást adjon. Ez is jelzés! ... Az udvarhelyiek a diáktanács számára helyi képzésért és a gimnázium számára iskolarádióért pályáznak az Illyésnél és a Sorosnál, a máramarosszigetiek diáklapjuk megjelentetéséért... Kívánjuk, hogy a játék folytatása is jó legyen! Ne okozzon csalódást! Mert az kimaradt a számításból, hogy mi lesz, ha a támogató ezennel nem áll kötélnek. Talán őt (őket) is meg kellett volna hívni Kimlfürdőre, hogy együtt fogalmazgassák a pályázatokat. A készségfejlesztő játékok, tréningek köre­­volt a legsikeresebb fakultáció. Ezt Tóth Páll Ágnes magyarországi pedagógus vezette. Az ilyen kör normális működéséhez legfeljebb 20-25 személyre van szükség. Kirulfürdőn több mint 70-en tolongtak a tanárnő körül. Mint mondja: csalódott, mert azt hitte, hogy pedagógusok számára fog társaskapcsolati készségfejlesztő tréninget tartani... Nekik volt meghirdetve! De csak hárman jöttek el: egy enyedi és egy váradi tanár, valamint egy baróti tanárnő. ..A pedagógusok, ugye, a személyiségüket, használják munkaeszközként - mondotta Tóth Páli Ágnes. - Az lett volna a cél, hogy karbantartsuk ezt a munkaeszközt." És a kellemes csalódás! - a diákság hatalmas érdeklődése, őszinte részvétele. A tanárnő nyugodt lehet: nem jött hiába Erdélybe. A jövendőbeli pedagógusoknak, üzletembereknek stb. mégiscsak használni fog ez a tréning! . Végül magáról, a rendezvény gazdájáról, az Állampolgári Menedzser Egyletről néhány szót! Negyedik éve már, hogy - ez az ugyancsak diákokból álló egylet - össze tudja hozni a tábort és a szabadegyetemet. 20 személlyel kezdték, s a jelenlegit már 180 személyesre tervezték. A tábor és egyes képzések finanszírozására 3 pályázatot nyújtottak be - s mindhárom sikeres volt! Ezt érdemes megjegyezni. Az Illyés, a Soros... idejében segített. Valamint azt is, hogy a külkapcsolataik jók, kiegyensúlyozottak, hogy felfigyeltek rájuk: meghívták őket egy kairói nemzetközi ifjúsági konferenciára... Az is jó, hogy erősen megszűrik a felvételre jelentkezőket; nem lehet akárki tagja az egyletnek... Nem hatja meg őket a voluntarizmus; mérlegelnek, mielőtt" akciót kezdenének.. Gond, hogy a vezetőség passzív (sértett?, hiányzik már a motiváció?); megérzik az állandó nemzedékváltást. Furcsa volt, hogy a közgyűlésen egy másik cég - a MAKOSZ - vezetője játszotta a főszerepet. Borboly Csaba jól szerepelt, de látszott, hogy nem helyettesítheti az egylet választott vezetőit, a szakértői testületet, a koordinátor csoportot stb. Ezt észre kellene venni! (A koordinátor csoportba például a múlt közgyűlésen beválasztottak egy tanárnőt, azóta sem láttak...) Feltűnő, hogy amikor ki kellett egészíteni a tagfelvevő bizottságot, szavazáskor rendre elvéreztek az egylet régi hangadói. Tehát a paradicsomi állapotban is vannak gondok. Ami pedig a pedagógusainkat illeti: többségük nagyon lemerevedett. Félő, hogy kimaradnak ebből a játékból... • ZSEHRÁNSZKY ISTVÁN

Next