Romániai Magyar Szó, 1997. december (9. évfolyam, 2556-2581. szám)

1997-12-01 / 2556. szám

T­acs krónikása, az idős Szé­kely Márton, akit mindenki Kossuth bácsinak szólít, még a szomszéd falusi románok is, azon véleményének­ adott hangot, hogy mifelénk csak úgy tudják össze­szedni magukat a faluközösségek, ha visszaállítják a régi rendet, a ha­gyományokra épülő szokásjogot, amit egy-egy közösségen belül a törvényeknél is szigorúbban tiszte­letben tartottak. S bizonyára nemcsak ő gondolja így, nincs egyedül ezzel a vélemé­nyével, mert okfejtését hallgatva, józanul mérlegelve a dolgokat, ta­­adhatatlanul biztos útja ez annak, a nem is az egyedüli, hogy sirán-Ha valami gond adódik, akkor azonnal összeülnek, határoznak, ki­adják mindenkinek a tennivalót, az egyik szól a másiknak és közerővel helyrehozzák a bajt. S nem kell mindig mindenkinek mennie, ha­nem falurendjén, egyszer egyesek, máskor mások. Például két tucatnyi emberrel ne­kirugaszkodva meg lehet javítani egy hidat, amikor meghibásodik, s nem kivárni, amíg teljesen járhatat­lanná válik, s akkor is inkább na­gyokat kerülni, mintsem összeállni és rendbetenni. Nem kár az időért és a motorináért? A felső faluvégen kijáró tehéncsorda úgy feltapossa a Vissza a régi rendet földutat, hogy szekérrel járhatatlan. Ide kő kell. S ki csinálja meg helyet­tünk? Senki. A faluból kifolyó pa­tak a harmnai réten át ömlik a nagy patakba, mert a medre fel van telve gázzal. Ide kell egy gép, hogy kita­karítsa, amit mi Castornak hívunk. Hiába várunk ezzel az állami támo­gatásra, ha egyáltalán van ilyen. Nem sok kell, hogy egy-két határ­részünk mocsarassá váljon. Kiadós esőzésekkor a patak elönti a mi kis réteinket s megy a harm­as nagyrét­re. Mi sokfelé járunk gyékényt be­szerezni, s mindenütt siralmasan rossz határutak fogadják az embert. Mindegyik falu tehetne magáért valamit, ha mindegyik falunak meglenne a saját vezető testülete, mint régen, fiatal koromban volt. Aztán ott van a falunkat a műút­­tal összekötő 3 km-es köves út. A két oldala tele száraz bozóttal, be­tegségtárolóval. Ezt is le kellene ta­karítani, elégetni. A kérdés, ki taka­rítja le? Az egészségügy? A turiszti­ka? Mert jön az idegen turista és el­ítéli a falu embereit ezekért a ha­nyagságokért. De hiába várjuk, hogy mások törődjenek velünk, ha mi elhanyagoljuk magunkat. Ezért a falvak népe kérje és köve­telje vissza a régi rendet, legyen meg minden falunak a saját, felha­talmazott vezető testülete, amely helyben határozni és tenni tud, s ki­fele is képviseli a közösséget." Lejegyezte: GUTHER M. ILONA Díjátadások árnyékában Levelet küldtek a kisebbségvédelmi­­ államtitkárhoz (Bukarest / RMSZ) • A Királyhágó-­ melléki Református Egyházkerület ezt­d év november 28-án megkezdett őszi­­ közgyűlésén, Tőkés László köszöntőbe­­­­­­széde után kiosztották az idei Pro Eccle-i I­sla- és Pro Partium-díjakat. Az előbbit a | | gyülekezeti életben elért eredményei­kért a nagybányai, magyarkeceli, vala-| | mint a szekeresi egyházközségek érdé-i­­ melték ki, az utóbbiban dr. Kovách Gé- J I za, dr. Benedek Zoltán ny. tanárok, il-­ | letve Ferenczi György tanárt részesítet-| | ték a Partium szellemi és kulturális fele-­ melkedése érdekében végzett munkás-j | ságukért. A közgyűlés első napján szóba került | | az állam és egyház viszonya, amelynek j | kapcsán felkérték az RMDSZ parlamen-| | ti frakcióját, hogy hivatalosan­­ írásban | | és parlamenti interpelláció formájában -­­ kérjen pontos kimutatást a romániai| | egyházaknak nyújtott anyagi támogatás-| írói, összehasonlítva az ortodox egyház| által kapott juttatásokkal. Egyben leve­, | let is fogalmaztak Tokay György mi-, |­niszteri rangú államtitkárhoz, amelyben | | rámutattak: „Közgyűlésünk megdöbben t I néssel értesült arról, hogy a demokrati-­ kus román kormánykoalíció kötelékéhe­z tartozó Vallásügyi Államtitkárság a ro- r mániai magyar egyházakra nézve hátrá­­­­nyosai­ megkü­lönböztető, sőt egyenesen | rágalmazó jellegű levelet intézett az or­­­­szág parlamentjéhez, amelyben - egye­­­­bek mellett - egy rendkívüli bizottság ki-­s szállását indítványozta Székelyföldre, a­­ románok elmagyarosítását és az orto­­­dox hívek erőszakos áttérését megálla­pítandó. Másfelől megrökönyödéssel ol­­­­vastuk Gheorghe F. Anghelescu állam­­­­titkár Vasile Miclaul képviselő interpel­­­­lációjára adott írásbeli válaszát, mely a régi időkre emlékeztető módon és álla-­­­mi költségen szorgalmazza a Hargita és­­ Kovászna megyei ortodox egyház privi­­­­légiumokkal való ellátását, ami ez eset­­i ben egyet jelent magyar egyházaink­­ diszkriminációjával." A levél végén,­­ amit Tőkés László püspök és Szilágyi I Aladár főgondnok jegyeztek, kérik To­­­­kay minisztert, vegye védelmébe a sú­­­­lyosan megrágalmazott magyar törté- I nelmi egyházakat, tiltakozva ez ellen a­­ kormánynál, illetve a román ortodox ex-­­ panzió állami támogatása ellen. Támogatás Cserehátnak (Bukarest / RMSZ) • A székelyudvar­helyi önkormányzat ún. Csereháti Bizott­sága november 28-i közleménye szerint a hét végén a polgármester kezdeményezte tanácskozás folyt Székelyudvarhelyen dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, dr. Szabó Árpád erdélyi unitárius püspök, Kovács Sándor főesperes, dr. Jakubinyi György gyulafe­hérvári érsek megbízottja, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Asztalos Ferenc parlamenti képviselő, Romfeld Magdolna prefektúrai vezérigazgató, Sü­ket Levente, a megyei önkormányzati el­nök politikai tanácsadója, az udvarhelyi történelmi egyházak képviselői, Galambos Gyula baseli polgár, Szász Jenő polgár­­mester, Sófalvi László alpolgármester, ön­­kormányzati képviselők részvételével, amelynek során megállapodtak: 1. tovább­ra is elsődlegesnek tartják a csereháti, ud­varhelyi fogyatékos gyerekek részére épü­lő iskola ügyének törvényes úton történő rendezését; 2. ragaszkodnak ahhoz, hogy az épület önkormányzati határozatban szentesített eredeti rendeltetését tisztelet­ben tartsák; 3. tiltakoznak a város vezetőit ért zaklatások és megfélemlítések ellen, amit az országos Hargita-Kovászna me­gyei magyarellenes hangulatkeltés egyik megnyilvánulásának tekintenek; 4. eltö­kélt szándékuk a törvényesség tiszteletben tartása érdekében a hazai, valamint a nem­zetközi jogorvoslás lehetőségeit is igény­be venni; 5. a tárgyalásos rendezés híve­iként, készen állnak további megbeszé­lésekre, ennek érdekében megkeresve az ország legfelsőbb vezetőit. i _ , m­m „ _ ■ NOVEMBER 28-29 ■ Fővárosi lapok, hírügynökségek nyomán: Egy ’ | / OI//ről/ Stílusban magát függetlennek nevező közvéleménykutató intézet felmérése szerint­­ a román lakosság 50,6 %-a szeretné „leváltani" Victor Ciorbea kormány­­­főt, mert (a százalékok csökkenő sorrendjében): 1. nőttek az árak; 2. nőtt a munkanélküliség; 3. „lefekszik" a FMI­­- nek; 4. sürgősségi rendeletekkel kormányoz;...6. növeli a külföldi kölcsönöket; 7. a koalíció szempontjait a nemze­ti ti érdekek fölé helyezi; 8. az RMDSZ-t bevonta a kormányba (Jurnalul national). ■ Elhunyt Emil Cioran neves román­­ filozófus Szebenben élt ü­gyvéd-öccse, Aurel Cioran, aki 7 évet töltött a kommunista börtönökben (Mediafax).­­ A sokat i­s hangoztatott „alapvető" kormánycseréből végül is „káderforgatás lett" (Cotidianul). ■ December elsejétől újabb 1 6,5 %-kal nő a vasúti utas- és teherszállítás ára (Mediafax). ■ A kolozsvári sajtóbálon borsot törtek Funar orra alá: két­nyelvű - románul és magyarul fogalmazott - meghívót küldtek neki, amitől az égig szökve széttépte őket (Cronica romana). ■ Az Evenimentul zilei szerint Emil Constantinescu Gyulafehérvárra érkezését államtitokként őrzik a szervezők; az államfő részt vesz a hétfői, december elsejei ünnepségeken.­­ A romániai sörgyártók egyesülete tiltakozik­­ az ellen, hogy termékeikről azt állítják: mérgező nyersanyagból készültek. Szerintük a világon bárhol komlókivo­natból készül a sör, mint nálunk (Ev. zilei). ■ A bukaresti rendőrakadémián rendezett szépségverseny győztese egy, az irattári tanulmányokkal foglalkozó diáklány lett (National). ■ A december elsejei gyulafehérvári ünnep-­­­ség főszereplője a Zimbru (Bölény) elnevezésű kétéltű harckocsi lesz (Ziua). ■ A finn nagykövet a Rompresnek meg­­magyarázza, hogy természetesnek tartja Kolozsváron a román és magyar nyelv együttes használatát, hiszen ez eddig - Funa-­­­ron kívül - nem zavart senkit. ■ Doina Cornea nyílt levélben szólítja fel George Pruteanut, hogy ne akadályozza az­­ oktatási törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet eredeti formájában való elfogadását, mert ezzel az állam- s fő és a miniszterelnök román-magyar megbékélési szándékait húzza keresztül (Romania libera). ■ A Zsil-völgyé-­­ ben elfogyott a bányászok zsebéből a végkielégítéskor kapott milliók utolsó fityingje is (Adevarul). ■ Az első évforduló­k és a székelyek (Bukarest • MTI / Baracs Dénes)­i­s Hivatalba lépésének első évfordulója al­­­­kalmából több tévétársaságnak és az ál-­­­lam­i rádiónak adott másfél órás péntek­­ esti interjújában Emil Constantinescu­­ román államfő az előző kormányzat ál­­­­tal hagyott súlyos örökséggel magyaráz­­­­ta a jelen nehézségeit, ugyanakkor i­s hangsúlyozta, hogy már számos téren­­ eredményeket ért el az új vezetés. A­­ székely megyékkel kapcsolatban feltett­­ kérdésre válaszolva az államfő kizárta a­­ „kollektív jogokat” , az „etnikai alapú ” területi autonómiát”.­­ Az eredmények közé sorolta a román­­ államfő a nemzeti bank valutatartaléká­­­­nak növekedését, a fizetési mérleg hiá­­­­nyának az előírt keretek között tartását,­­ ami a tavalyi deficit felére csökkentését­­jelentette, az infláció elfogadhatóbb­­ szintre csökkenését az év második felé­ié­ben, a privatizációs folyamat több ered­ményét, a­ költségvetési szubvenciók­­ csökkentését. Cáfolta az elnök azt a beállítást, hogy­­az országot „a Nemzetközi Valutaalap i­s kormányozza” , és hangsúlyozta, hogy­­­s bár az életszínvonal csökkent, ez szük­ s­­­ségszerű feltétele annak, hogy a jövő év­­ második felében már eredményeket i­s hozzanak a lakosság által vállalt áldoza-!­ltok. 1 ! Az államfő az átalakított kormánytól i­s azt várja - mondotta - , hogy meghatá-r­­­rozza, milyen célokat, milyen struktúrá-­f­­­ban és kikkel kíván elérni, és hogy hatá­r­­­rozottan lépjen fel. Ugyanakkor türelmi­­ időt kért a héten kialakuló új Ciorbea­­kormány számára az ország lakosságá­tól. Egy kérdés „a Hargita és Kovászna­­ megyei románság helyzetére, problémá­­j­ára” vonatkozott. A riporter azt is tuda­­­­kolta, mikor látogat az államfő a két megyébe. Constantinescu elnök vála­­­­szában óvott azoktól a túlzásoktól, ame­­­­lyek az ottani helyzettel kapcsolatban­­ „mindkét részről elhangzanak, és senki­­­­nek sem használnak”. A jövő év elejére­­ ígérte látogatását a székely megyékbe.­­ Ezzel kapcsolatban leszögezte: „Romá­­niában nincsenek kollektív jogok, és­­ legalábbis a mandátumom idején nem­­ lesz etnikai alapú területi autonómia”. Hozzáfűzte: Románia „minden részé­ben, minden falvában, minden állam­polgár emberi jogait tiszteletben fogják tartani”. Ha bárkinek jogait sérelem ér­né, az az ország elnökéhez fordulhat, akinek minden állampolgárt képviselnie (Folytatása a 4. oldalon) Továbbra sincs minden rend­ben a magyar közbiztonsággal. Sőt, szinte semmi sincs rend­ben a magyar közbiztonsággal. A robbantásos merényletek kétségtelenül ritkábbak lettek, de ha mégis előfordul ilyen (márpedig azért előfordul), ak­kor szinte biztos, hogy annak halálos áldozata is van. A belü­gyi vezetők állítják ugyan: si­került előbbre lépni, „felfedez­tek bizonyos kapcsolatokat”, például a robbantók és az olaj­szőkítők között. Mégis valószí­nű, hogy ez nem nyugtatja meg az egyre inkább aggódó polgá­rokat. S bizonyos az is, hogy a jövő évi választási kampány­ban kellemetlen perceket sze­reznek a jelenlegi kormányzat illetékeseinek a szavazók szá­­monkérő faggatásai. Az emberek ugyanis kétség­telenül félnek. Míg egy eszten­dővel ezelőtt még legalább arra számíthattak, hogy csak az al­világ belső leszámolásai verik ■asm \ wo^ * «w«.' ' v,s sw ' s o st* \ w ' ' ' •* ' s Frekvenciapályázat küszöbén , „HÁROMSZÉK NÉPÉNEK ELEMI ÉRDEKE..." Az Országos Audiovizuális Tanács december 2-ára hirdetett pályázatot a szabad tévé- és rádiófrekvenciákra. Ebből az alkalomból kérdeztük meg Matekovics Jánost, a Sepsi­szentgyörgyi Selectronik TV szerkesztőjét: - Igaz a Tiír, miszerint ti is pályáztok? - Igen. Korábban többször is került sor hasonló pályázatokra, de a megyei té­vések, a HÍV elszalasztották a lehetőséget... Idén a Selectronik kábeltévés háló­zat képviseletében Szálló László nyújt be pályázatot a 38-as csatornán üzemeltet­hető 500 W teljesítményű frekvenciára. Eddig csak az Antenna 1-nek volt a me­gyében sugárzási engedélye, a működtetők azonban csődbe mentek, így az ő frekvenciájukon is mi sugárzunk. Sajnos, a helyi tévézésben és rádiózásban meg­lehetősen zavaros állapotok uralkodnak. - Miről van szó konkrétan? - Fölösleges volna most feleleveníteni az évek óta tartó vitát, kutatni azt, ki mit rontott el, hogyan sikerült elpuskázni a sugárzási licencet, miért kellett köl­csönadni Udvarhelynek a Háromszéknek szánt adóberendezést, és ki milye­­hasznot húzott ebből, bár ez is megérne egy misét. Nézzük a mai helyzetet. Ki kábeltévés hálózat működik ma Sepsiszentgyörgyön, s ezek lényegében az egész, várost lefedik. Ha a hálózatok bővülnének, működésük gazdaságosabbá válhat­na. De már nemigen van ahonnan behozni új előfizetőket, az egyetlen út, ha a m­­ásik hálózat bérlőit. Versenyhelyzet tehát a javából! Ehhez azonban -----, , t-'-bletet is kell nyújtaniuk. Mivel a kábelen fogható gyjából azonosak, a már meglevő előfizetők meg­­legbiztosabb útja a nagy nézettségű saját műsor­be­ Hosszú vajúdás után, öt évre kinevezték - pályázat útján - az MTI Rt. elnökét, Dorogi Sándort (jobboldalt), akinek Göncz Árpád államel­nök nyújtotta át megbízatása okiratát a Parlament Nándorfehérvári­termében . Fotó: SOÓS LAJOS / MTI Akciófilmek élesben fel az éjszaka csöndjét, mostan­ra egyre gyakrabban azt látják: nem érezheti magát biztonság­­­­ban az „átlag halandó” sem. De még az úgymond szocialista ki­vételezett helyzetben lévő sem. A minap például Hajdú János szocialista képviselőt támadták meg háza előtt. Az egykori tele­víziós személyiség éjszaka ér­kezett haza mintegy tízmillió forintot érő autójával, kiszállt, hogy a garázsajtót kinyissa, e­­közben azonban valaki bepat­tant az Audiba, s már vitte is volna el. A honatya megpróbál­ta feltartóztatni­­ pechére. A tolvaj ugyanis elsodorta a kép­viselőt, aki azután csak a kór­házban nyerte vissza eszméle­tét. Az autókkal egyébként vi­gyázni kell ám Budapesten. Még a taxisoknak is, akiket azért valamennyire védi az őket a társaikkal összekötő rá­dió. Egy 29 esztendős taxist en­nek ellenére meggyilkoltak a közelmúltban. Mégpedig - leg­alábbis a nyomozás jelenlegi ál­lása szerint - két tizenéves lány, akik szexuális ajánlattal csábították el a vezetőt, majd agyonverték és ellopták autó­ját. Sokan feltételezik, a lányok nem egyedül hajtották végre tettüket, egyelőre azonban e találgatásokat semmi sem tá­masztja alá. S maradjunk még mindig az autóknál, pontosab­ban a gépjárműveknél. A múlt hét végén ugyanis megint csak ilyen célpontot szemeltek ki va­lakik Magyarországon: isme­retlenek vezetőstül loptak el egy autóbuszt. A sofőr, akit előbb elfogtak, megkötöttek, majd kihajítottak az útra, kiej­tésükből azt feltételezi, hogy támadói törökök voltak, erre azonban megint csak nincs bi­zonyíték, marad tehát a kár: tízmillió forint. Magyarországon nagyon ke­vés pénz jut filmekre, de lehet, nincs is szükség rá. Elég volna esténként kiállni egy kamerá­val az út szélére és figyelni. Sajnos, nagyon valószínű, hogy hamarosan indulhatna a forga­tás­­ kaszkadőrök nélkül, éles­ben. Felbukkannának persze az ilyen filmekben főszerepet játszó rendőrök is, de valószí­nű, legalább azt láthatnánk, amint bottal ütik a bűnözők nyomát­­ a Nagykörúton. NAGY IVÁN ZSOLT Budapest, 1997 novembere Új sorozat 2556. szám 1997. december 1., HÉTFŐ Ara: előfizetőknek 385, darabonként 700 lej Tel.: 222 33 08 222 58 02 222 33 24 Fax: 222 94 41 222 32 11 Véget ért a KEK-csúcs (Műholdon)­­ Hatalmas politikai jelen-­­tősége van annak, hogy két évvel a dayto­­­ni egyezmény aláírása után Szarajevóban­­ rendezték meg a Közép-európai Kezdemé-­­­nyezés (KEK) csúcstalálkozóját: a tagor­­­szágok ezzel elismerték, hogy Bosznia-­­ Hercegovina a térségbeli béke fontos té-­­nyezője - jelentette ki a KEK-tanácskozás­­ végeztével rendezett sajtókonferencián­­ Haris Silajdzic, a boszniai unió miniszter-­ tanácsának muszlim társelnöke, aki hang-­­súlyozta, hogy a tizenhatok­ ígéretet tettek a felszólalásaikban a 43 hónapig tartó hábo-­­rúban lerombolt Bosznia-Hercegovina­­ megsegítésére is. A muszlim politikus­ megerősítette, hogy Zlatko Matesa horvát­­ kormányfő azt javasolta: Szarajevó jelent-­­kezzen egy újabb téli olimpia megrende-­ zésére, és hogy neki nagyon tetszett az öt­­­let, amelynek kivitelezéséért megteszi a­­ szükséges lépéseket. (Németh András /­ MTI) „Kétfejű” egység (Műholdon) - Gheorghe Funar volt és | Valeriu Tabara jelenlegi egységpárti elnök | szombaton külön-külön Kolozsváron, il­­­letve Bukarestben gyűjtötte össze híveit, | ily módon gyakorlati ténnyé emelve a párt | | szakadását. • A Kolozsváron ülésező | | pártkonvenciót - kongresszust - a megyei | szervezet kezdeményezte, miután nem­­ fogadta el Funar kizárását a pártból. E ta­il­­ácskozáson az „Egységpárt elnökévé”­­ választották hívei Kolozsvár polgármeste­­r­rét. A Funar-féle Egységpártban a konven­­í­ció résztvevői főtitkárrá Iosif Ovidiu ma­­­­rosvásárhelyi ügyvédet, titkárrá a kolozs­­­­vári Ion Mihaiu-t és a marosvásárhelyi Ioan Jude-t választották, ezenkívül 15 al­­­­elnököt is kijelöltek a voksolással. Funar­­ pártelnökségét a 411 jelenlévő közül 399­­ támogatta. • Bukarestben a parlamenti pa-1­­­lotában a párt Valeriu Tabara pártelnök ál-a­ltal összehívott Országos Tanácsa ülése-1­­ lett. A párt parlamenti képviseletének 25­­­­ tagja közül 22, országos vezetőségéből pe­­f­­­dig a többség ezen az ülésen vett részt, így 1 | a Funar-féle párt az RNEP ismert politikai |­a gárdájából alig néhány személyiséget tu-­ | dott megnyerni magának. A bukaresti ta-t­a nácskozás résztvevői - szavakban - az „el-1 ! túlzott nacionalizmus” ellen foglaltak ál-1 | lást, és nem ismerték el a Szamos-parti ta­ J­­­nácskozást. (Baracs Dénes / MTI) Négy földrészen keresik ! (Műholdon)­­ A brit külügyminisztéri­ f­­­um szombaton négy földrészre terjesztette | ! ki a kutatást annak a brit turistának földi | | maradványai után, aki a két hete végrehaj­g |­tott egyiptomi vérengzésben halt meg, s | | akinek koporsójában a szülővárosában tér-1 | vezett temetés előtt másnak a holttestét ta­­l­­álták meg. Hivatalos közlés szerint az| ! egyik lehetőség az, hogy a 24 éves Karina § | Turner holtteste még mindig „valahol | ! Egyiptomban” van. Jelek utalnak azonban­­­­ arra is, hogy a koporsót Kolumbiába, Bul­­f­gáriába vagy Japánba küldték az egyiptom­o­miak.. A vérengzésben a halifaxi Turner­­ család három tagja halt meg, s már Karina­­ édesanyjának, Joannak a holtteste helyett is egy svájci áldozata érkezett az angol vá­rosba, Joan Tumerét pedig Zürichben ta­lálták meg. A bizarr csere miatt az eredeti­leg csütörtökre tervezett közös temetést el kellett halasztani. (Kertész Róbert / MTI) | Magánmúzeumként látogatható (Műholdon)­­ Winnie Madikizela­| Mandela, a dél-afrikai elnök testi sértéssel­­ és gyilkossággal vádolt volt felesége­ szombaton Sowetóban magánmúzeumként­­ megnyitotta a látogatók előtt azt a kis ház­­zat, amelyben egykoron Nelson Mandela-­ val élt. A „Mandela Család Múzeumának” a hivatalos megnyitására várakozó újságír­ fóknak Winnie Mandela nem volt hajlan­­­dó válaszolni az Igazság és Megbékélés­­ Bizottsága (TRC) előtt tett vallomását­ érintő kérdésekre. A Reuters úgy tudja,­­ hogy a testi sértések és gyilkosságok egy­­ részét éppen a múzeummá nyilvánított há­­­­zikó hátsó udvarában követték el. A házat először 1946-ban, első feleségével bérelte­ ki Nelson Mandela, aki 1990-ben, 27 évi börtön után rövid időre visszaköltözött a­­ házba, de miután második házassága zár­­tonyra futott, elköltözött. A válás után a­ ház Winnie Mandeláé lett. (MTI) Csomag lesz a Central Park? (Műholdon)­­ Christo, a bolgár szár-­ mazású amerikai csomagolóművész újabb­­ tárgyat választott nem mindennapi művé-­­szi szenvedélyének kiélésére: ezúttal a­ New York-i Central Parkot szemelte ki és­­ afölé akar „lebegő tetőt” húzni - közölték­­ a firenzei „Népek Filmfesztiválja” -s amelyen Christo meghívottként vesz részt­­ - szervezői. A lebegő tetőt fémből készült­ „kapuk” segítségével hoznák létre, ame­l­­yek magassága 4,5 méter lesz, szélessé-i gük pedig 2,8 és 8,5 méter között váltakoz­­­zik. Ezekre hatalmas textildarabokat feszí-­­tenek, amelyek képesek vízszintesen le­­­­begni a levegőben. A kapukat egymástól­­ mintegy két méter távolságra helyezik el a­­ híres park ösvényei mentén. • A művész­­ 1995-ben a berlini Reichstagot, tíz évvel­­ korábban a Pont Neuf párizsi hidat csom­a­­­­golta be, nemrég pedig elhatározta, hogy­­ az amerikai Colorado állam folyója, az­­ Arkansas is bevonul megcélzott „alkotása­­­inak” körébe. (MTI)

Next