Romániai Magyar Szó, 1998. április (10. évfolyam, 2668-2694. szám)
1998-04-01 / 2668. szám
1998. április 1. Marosújváron is ünnepeltek Nem véletlenül ki nagyfaigedi tts'15-iki ünneplése. Úgy éreztem, külön kell szólnom a Fehér megyei kisváros maréknyi lelkes magyarságának életéről, ünnepléséről, mivel a Maros menti helység mindenek felett sóbányája, szódagyára, valamint dohányfeldolgozó üzeme által került be a köztudatba. Nagyon ritkán, hogy ne mondjam azt, hogy egyáltalán nem esett szó az utóbbi időben az ott élő magyarok életeről, gondjairól, de ugyanakkor lelkesülni is tudó szellemiségükről. Mert tudok arról, hogy mindenfajta gond ellen««, mely alól a marosújváriak sem mentesülnek, képesek voltak és képesek jelenleg is olyan lelkes rendezvényeket összehozni, melyek feledtetni tudják - ha csak ideig-óráig is - a mindennapok szürkeségét, tanácstalanságát, bizonytalanságát. S tudnak lelkesülni összejönni, ismételten fölfedezni egymást, fölfedezni ünnepeinket, hagyományainkat, történelmi múltunkat, s amazokhoz kötődő jeles személyiségeink«. Ez történt legközelebb is, szabadságharcunk 150. évfordulóján is, Marosújváron. Hagyományápoló, ökumenikus szellemben zajlott március idusán az emlékünnepség a helybeli római katolikus templomban. Bartha Sándor református lelkipásztor igehirdetését követően Szőcs Rozália magyar szakos tanárnő irányításával, minden korosztályt magába foglaló, népes csoport szereplésével, két órás zenés-irodalmi összeállítással adóztak „A teljes Petőfi egészen a mienk” c. műsorukkal, a költő emlékének s a magyar szabadságharc 150 éves évfordulójának. Petőfi gyerekkorát idéző költeményeinek elemista gyerekek, ifjakon, szerelmi alkotásainak fiatal fiúk és lányok, felnőttkori, forradalmi ihlettel telített verseinek felnőtt szavalók adtak hangot, az összekötő szöveg pedig minden esetben az eredeti, hiteles irodalmi és történelmi forrásanyagra támaszkodott. Hasonló módon érzékeltették a kiegyezést követő évek, a századforduló, a két világháború közötti időszak, a diktatúra, majd a decemberi fordulat után megrendezett Petőfi-emlékünnepségek gazdag és változatos sorozatát. Az ünnepség befejező részében pedig, a mintegy 60 tagot számláló, s Pórika Éva zenetanánő és szakavatott kórusvezető irányításával működő ökumenikus vegyes kórus forradalmi dalokkal és indulókkal, s egyéb alkalmi énekszámokkal tette teljesebbé, hangulatosabbá az ünnepi eseményt Ökumenikus rendezvényről lévén szó, a száznál több református, katolikus és unitárius jelenlevő a katolikus templomból a református parókiára vonult szeretetvendégségre, ahol a Bartha lelkipásztor házaspár saját lakását ajánlotta föl az egybegyűltek közös fogadtatására. Ezért a szép sikerélményért pedig a református lelkipásztor családot, Horváth István római katolikus plébánost, Cseterás János RMDSZ-elnököt, a Vincze és a Fórika családokat, Pálosi mérnököt, az egyházi gondnokokat s természetesen nem utolsó sorban a kedves tanító néniket, valamint azt a lelkes, maréknyi tanári gárdát illesse nyilvános dicséret és köszönet . GYŐRFI DÉNES Nagyenyed Fogarasi ünnepségek Március 15-e Fogarason is az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc 150 évfordulójának szentelt ünnepségek jegyében zajlott le. Az emlékünnep tulajdonképpen már d.e. megkezdődött, amikor a fogarasi magyar történelmi egyházak templomaiban sorra megszentelték, illetve megáldották azt a koszorút, amellyel a fogarasiak a tömöri emlékműnél tisztelegtek a szabadságharc hősei előtt. Dél felé indult útnak a fogarasiak csoportja, hogy Sárkányban találkozzanak a halmágyi magyarok küldöttségével, és onnan együtt indultak Tömösre koszorúzni, majd az ott szimbolikusan meggyújtott „szabadságlángot” haza is hozták. Ez után 16 órakor kezdődtek az ökuménia jegyében a református templomban az ünnepségek. A nagy harang ünnepelni hívta a fogarasiakat felekezeti különbség nélkül. Az ünnepélyes megnyitót és igeszolgálatot Farkas Gábor református tiszteletes tartotta. Vezényletével kezdődött a református dalárda műsora. A szebbnél szebb énekek közt Boér Etelka szavalta Petőfi Sándor „A rab” c. költeményét, és Kajtor Viola Vörösmarty Mihály „Harcldal” c. versét. A református dalárda műsora után Markos Ervin unitáris médiákból értesülőknek nincs honnan tudniuk, hogy háromnapos volt ünnepségsorozatunk: történelmi-irodalmi összeállítás, országos vers- és prózamondó verseny, koszorúzás, ünnepi beszédek, emlékműsor minden emlékhelyen. Megtiszteltetés volt számunkra, és munkánk elismerésének tekintjük a Sütő András író, Kelemen Attila képviselő, a Magyar Köztársaság nagykövetsége és Gyula város küldöttjeinek, testvérszervezeteinknek, a cserkészeknek s a nagyszámú közönségnek a megjelenését, az itt elhelyezett több mint 20 koszorút, amiért ezúttal is köszönetet mond a segesvári és vidéki RMDSZ, a fehéregyházi PSME és a segesvári EMKE nevében. GÁL BARNA Segesvár Vajon miért? Nem tudom, mikor lesz vége ennek a sok táblamázolásnak, de az biztos, hogy azok, akik erre az ocsmány dologra vállalkoztak, fel vannak bérelve olyan erők által, amelyeket a hatalom támogat, véd. Érdekes, hogy eddig még egy ilyen mázoló sem került kézre. Szemet hunytak felettük. Vajon miért? Azért, mert mindketten egy csónakban eveznek, és együtt fújják a vitorlába a szelet. Hogy a vihar okát ránk kenjék? Hogy mi legyünk a bűnbakok? És tisztektel emlékezett meg a 150 éves évfadulóról részletes, ismertetve a tömöri csalik részletek, kiemelve az ott harcoló székely kannák hősiességét és botorságai a nagy túlerővel szemben. A történelmi előadás után állt fel a katolikus dalárda Fálkó Sándor kántor vezetésével. Markos Ervin unitárius tisztekncs nagy tehetséggel tolmácsolta Petőfi Sándor „A székelyekhez” c. versét A szószékről szólt az ünneplő közönséghez Ferika Jaims katolikus főtiszte rendő úr, aki _A forradalmi gondolat a világtörténelemben ’ c_ előadása a régi forradalmak és a magyar sor összefüggéseiről elmélkedett. A katolikus dalárda a Boldog Asszony Anyánk c. régi magyar himnuszával fejezte be műsorát . Ezekben az ünnepélyes percekben lépett az Úr asztala mellé Kocsiról Manyi, aki Babits Mihály „Húsvét dőlt” c. versét szavalta mély átéléssel. Majd a két dalárda közösen énekelte el a Szózatot, jelezvén, hogy a végéhez közéletük a fogarasi ünnepség. A záróimat és az áldást Kerekes Csaba evangélikus lelkész szolgáltatta, megáldva az ünneplő gyülekezetet. Az emlékünnepség legszebb pillanatai következtek akkor, amikor orgonakísértel elénekeltük a Székelyhimnuszt, és Kölesei Ferenc Himnuszai. Ebben a pillanatban érkezett vissza a Tömösön járt küldöttség. Az ünnepség végén mindenki kiment a templomkertbe, és ott megkoszorúztuk az ott felállított kopjafát, amely alatt ismeretlen magyar hősök porladó csontjai pihennek. SZABÓ GÁBOR RMDSZ-elnök: Fogaras Az én véleményem a következő: a lemezelt táblákat úgy kell hagyni. De te is kell fényképezni, hadd maügy, lefestve! Lássa ország-világ, miféle demokrácia van nálunk. Ezeket a fényképeket összegyűjteni, és megmutatni az orszá elnökének. Hogy lássa őketme is, mi folyik elnöklete alatt! És megmondani neki, hogy ha nem intézkedik erélyesen ezen dolgok megszüntetésére, az összes fényképeket az ÉT-hez küldjük Mert azok még nem tudják, mi folyik minálunk? Amióta az RMDSZ kormányon van, azt hiszi, ő kormányoz. Csak dísznek van ott. A román kormány külföldön ezzel dicsekszik: látjátok, mi édes testvériként, még a kormányzásba is beválasztottuk a magyarokat, nálunk már rég megoldódott a nemzetiségi kérdés . Nem mondom, hogy vezetőink nem kérnek, nem harcolnak az erdélyi magyarok jogaiért. De hiszem, hogy nagyom halkan kérik azt. Bátortalanul. Az ilyen kérést nem tiszteli senki. És az ilyen kérő nem kap semmit. Esetleg morzsákat. Nekünk nem elég a morzsa. Nekünk teljes jog kell! Ha ilyenféleképpen kérünk ítéletnapig, addigra már nem lesz kiért kérjünk Bennünket, erdélyi magyarokat 80 éve mind ütnek, ócsárolnak, mindennek elneveznek, gyűlölnek bennünket. Ez már benne van a vérükben. Azonban vannak kivételek is. Sajnos kevesen. Elenyészően. És itt van Csereha. Egy államtitkár is beleavatkozott az ügybe, csak azért, hogy úgy legyen, ahogy a többség akarja. Megváltoztatni a lakosság összetételét mindenáron. Mi ez, ha nem erőszakos román ajkú betelepítés Székelyföldre?! .Szálka a szemükben a székely-magyar tömb. Ezt akarják megváltoztatni, és meg is fogják. A bársonyszékben az embr ellustul, és veszít éberségéből... Magad Uram, ha nincsen szolgád... Fokozatosan kezdték mentegeni, pozitív színben beállítani a Légionárius Mozgalmat, a Vasgárdát is, azon a címen, hogy kommunistaellenes volt, tagjai sokat szenvedtek a Securitate börtöneiben. Ez ugyan igaz, de azért nem leh egyenlőségjelet tenni egy embertelen ideológia hívei és azon görög katolikus papok közé, akik azért kerültek börtönbe, mert nem voltak hajlandóak parancsszóra áttérni a görögkelyi hitre. A Vasgárdáról tudnunk kell, hogy szélsőségesen nacionalista, antiszemita, fasiszta jellegű szervezet (volt?), s nevéhez véres terrorista merényletek fűződnek. Ezt a szervezetet 1990 után kedvező színben próbálták feltüntetni. Könyvek jelentek meg róla, képviselőjük az Antena 1 tévéadóban folytatott propagandát, ortodox papok gyászmisék celebráltak a volt gárdisták emlékére, Codreanu sírján pedig virágokat helyeztek el. Köszönettel a város polgármestere és ortodox érseke politikai nézeteinek, Kolozsvár kiválóan alkalmas hely a Vasgárda dicsőítésére. Ez év február végén, március elején plakátok jelentek meg Codreanu képeivel - jutott belőlük az egykem kapujára, de még az RMDSZ Először arra gondoltam, ha válaszolok Székely Attila cikkére art a magyar történelmet, vagy román ‘történelmet’ tanítsunk magyarul?" RMSZ, 1998. március 18.). Gondolom, sok kolléga évharmadvégi fáradtsága, netán fásultsága miatt nem reagált a figyelemreméltó, vitára ingerlő írásra. Ha jól számolom, maholnap mintegy 50 éve tanulok és tanítok történeim«. Szerintem, talán a beindított reform teheti helyére a dolgok« (az V. osztályos tankönyvek valamit már sejtetnek belőle, kár, hogy a magyar tagozat új tantervvel és régi tankönyvekkel kénytelen dolgozni - nesze neked esélyegyenlőség!). Székely Attilának igaza van, felháborodása, méltatlankodása, nem tetszelgése sajnos, inkább kényszer-szűke megállapítások. Feltehetőleg, a román történetírás (a hivatalos is!) kell leszámoljon a több évtizedes (százados) mítoszokkal (úgy, ahogy már elvétve és félve hozzá is fogott az elmúlt években). De a román-magyar történészbizottság harmonizációs munkái lassan haladnak előre, a többség (és mindenki!) számára íródott tankönyvek történelemszemlélete még a „bevett”, megszokott. Vajon az 1995/96-ban megfogalmazott magyar történelem (kezdve az oktatási törvényben elfogadott megneveléstől, és végezve a „kikínlódott” fejező- és alcímekig) mozoghatott-e mindentől függetlenül, ideális környezetben. S vajon, ezt el is fogadja a szakminisztérium, a hozzánk nem túl barátságos, előítéletektől sem mentes tantervbizottság?! A nem tömbben lakók környezetében tanítók szívesen fogadták az új tantárgy bevezetését. A tankönyvre égő szükség van, mégha az első próbálkozások nem is nyerik el mindenki elismerését. A bukaresti Ady Endre líceumban folyó oktatási-nevelési tevékenység számos művelődési eseménnyel bővült az utóbbi időben. Március 10-én megnéztük a sepsiszentgyörgyi Háromszék népi együttes Abel és Váróterem c. táncjátékait. Az előadás számos vitát indított el az eredeti, teljesen hagyományos táncolás és a modern táncszínház kedvelői között. Az említett kitűnő művészi előadói és rendezői képességekről tanúskodó együttes az utóbbi irányzatot követi. A sokáig meg nem szűnő vastaps azt bizonyította, hogy a közönség elismeri az újítás értékét, és egyben hagyománytisztelő jellegét is. Március 12-én egy különleges meghívást kapott iskolánk a Román Paraszt Múzeumban megrendezésre kerülő szimpóziumra, amelyt a EL. Caragiale Nemzei Kollégium szervezett az Oktatási Minisztérium, a Román Akadémiai Társaság, a Politikai Tudományok Diákszövetsége és a bukaresti Amerikai Központ részvételével. Meghívottak voltak a fővárosi kisebbségi iskolák: a Hermann Oberth nevét viselő némi líceum, a lován Dudici szerb és örmény iskola, valamint a mi iskolánk képviselői. Külön élményt jelentett találkozni a közismert, európai gondolkodású Ana Blandiana költőnő-politikussal és a bonni Robert Wetzlar Schule diákjaival. Az esemény célja az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozat 50. évfordulójának a megünneplése. Ezen belül két igen aktuális és ugyanakkor érzékeny, majdnem tabu-kérdés került megvitatásra: a kisebbségek jogai és az eutanázia. A kitűnő, baráti találkozó több érdemmel dicsekedhet: tudatosította a középiskolások vitágnézettében igenis létező és választ váró kérdéseket; állásfoglalásra buzdította őket; véleménynyilvánításra adott lehetőséget; tudatta, hogy létezünk mi, a különböző anyanyelven működő iskolák, ismerkedési, kapcsolatteremtési mdinőségek kínált fel. Ennek reményében köszöntük meg, kisszámú középiskolás küldöttségünk tagjai és magam ezt a különleges eseményt Március 14-én a különös varázzsal és vonzóerővel záró palota-múzeum meghívottai voltunk. Románia Elnöki Hivatala magas rangú védnöksége alatt szerezte meg a Cotroceni-i Múzeum, több történelmi és régészeti múzeum és intézet, valamint az Olasz kultúrintézet segítségével a „Földtől a népekig” c. előadását és kiállítást a kereszténység elterjedéséről az első évszázadok folyamán. A témához illően XI-XIV. századbeli vallásos zenét adtunk elő latin nyelven, korabeli hangszereken. BAKÓ MÁRIA Bukarest Szeretnék választ kapni! Idestova már 7 éve, hogy a sokat emlegett 18/1991-es földtörvény megjelent, és jól vagy rosszul, de alkalmazzák. Elgondolkoztató az a tény, hogy csak a visszaélésekről, a jogtalanságokról hallani, de helyes, törvényes alkalmazás következményeiről, a továbblépésről még semmit. Az emberek, a volt tulajdonosok megkapták a „birtoklevelet”, és „birtokba” vették a volt tulajdonukat De ezzel még nincs vége! A birtokleveleket telekkönyveztetni kell (?). Ki csinálja ezt, és hogyan? Ki viseli a költségek? Ott, ahol több az örökös, minél hamarabb el kellene készíteni közjegyző előtt a vagyonelosztást, ezzel félreértéseket tisztáznának, de ez is pénzbe (nem is kevésbe!) kerül. Vajon az állam ilyen esetekben nem vállalná át a költségek egy részét főleg, hogy e földtulajdonok egy része valamikor már telekkönyveztetve volt. Ennél sokkal fontosabb kérdés a föld eladása, vásárlása. Nagyon sok parcella cserélt gazdát a földtörvény megjelenése óta. Az eladók-vásárlók egymás között kötöttek szerződést, de ezekt senki nem veszi figyelembe. A mezőgazdasági nyilvántartásokban a régi tulajdonos nevén szerepel a föld, holott már évek óta eladta, a kupont is a régi tulajdonos kapja, és kezdődnek a véget nem érő magyarázgatások, esetleg veszekedések. Közjegyző előtt még nem lehet adásvételi szerződést kötni külterületre. Néhányan ajándékozási (donációs) szerződést kötnek, és ez alapján telekkönyveztetik a földet, de ez szerintem csak felemás megoldás. És itt is felmerül a magas költségek kérdése. Sok új tulajdonosnak nincsen pénze az átíratáshoz. Átmeneti megoldásként nem lehetne, hogy az un. zsebszerződések, a mezőgazdasági nyilvántartások kitöltésekor figyelembe vegyék?! így legalább ezek a nyilvántartások is jobban tükröznék a valóságot, és a kuponokat vagy az állam által nyújtott egyéb segítségt egyenesen az új tulajdonos kaphatná. Szeretnék ezekre a kérdésekre az Önök lapjában, vagy levélben esetleg egy jogásztól választ kapni. Előre is köszönöm. MÉSZÁROS ROZÁLIA Bariz Szerk.megj.: Jogtanácsosunk hamarosan válaszolni fog levelére! Múltheti Postafiók rovatunkban lezártuk a Szász János cikke által kirobbantott vitát, de továbbra is érkeztek levelek szerkesztőségünkbe. Megköszönjük a brassói Szirmai Bélának, a marosvásárhelyi Moldovan Eugéniának, a temesvári Ivanics Lányi Józsefnek és a dévai Enyedi Noéminek, hogy tollat fogtak, leveleik közlésétől eltekintünk. Küldjétek rajzot! Mai számunkban a belényesi PETRE ZOLTÁN (7 éves), MIL LEVENTE ANDREI (7 éves) és KOVÁCS HAJNI (7 éves) munkáit közöljük, következő alkalommal a székelykeresztúri Rákosi Tímea (9), az atyhai Márké Hagnál Izabella (8) és a Csíkszeredai Kató Rita (9) egy-egy rajzát “állítjuk ki ” rovatunkban. Küldjétek továbbra is a címünkre a legjobb gyerekrajzokból: Romániai Magyar Szó, 79776 Bucuresti 33, Plata Presei Libere nr.l, sector 1, Gyereksarok. ...avagy nem csak a munka, hanem anak eredményének ismertetése is rád marad, ha nincsenek szponzoraid, és még a média sem vesz észre. Segesvár és környéke szórványmagyarsága véleményét fogalmazzuk meg, amikor már évek óta tartó elszigetelési űzéseinknek adunk hangot Véleménynyilvánításunkra az okot a romániai magyar médiahálózat szervezetlensége, sőt fegyelmezetlensége adja. A frissen lezajlott március 15-i ünnepségekről szóló beszámolók esete is nagyon jól alátámasztja bírálatunk megalapozottságát A vasárnapi eseményekről a hétfői híradásokban tízpercenként hallhattuk, láthattuk, olvashattuk a Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Udvarhelyen stb. „neves” központokban, de Abosfalván,Hlyefalván vagyMaksán lezajlott felemelő ünnepségeket is. Mindenütt megemlékeztek, koszorúztak, ha akadt tárgyi emlék 1848-49-ről, de ha nem, akkor is. A beszámolók ismétlődése hol itt, hol ott egész héten folytatódott. Fehéregyházán a szabadságharcos emlékkert a turulmadaras Obeliszkkel és Emlékházzal, Petőfi Sándor halálának színhelyén az Ispánkúti Emlékmű, a várban a Petőfi szobor, Héjjasfalván a Zeyk Domokos emlékoszlop, mindezek 10 km-es körzeben, Bem egyik legádázabb ütközetének, koszorús költőnk és félezernyi honvéd hősi halálának a színhelyén, de nem „kultúrközpontban” szórványmagyarságunk is méltóképpen ünnepelt. Ennek érdekében az RMDSZ területi szervezete, a segesvári EMKE, a nyolc éve alakult Petőfi Sándor Művelődési Egyesület az egyházak, az iskolák, cserkészek jól kidolgozott szervezési munkával, és bétüket meghaladó anyagi áldozattal gondoskodott arról, hogy egyetlen emlékhelyünk se maradjon megemlékezés és koszorúzási ünnepség nélkül. Látogatóink, vendégeink mindig elismerik erőfeszítéseinket ami •ből a néző-olvasó-hallgató nagyközönség nem tudhat mert a tévés, sajtó és rádiós tudósítóink csak a „nagy központokban” remélnek kényelmesen elérhető riportot s azt követően svédasztalt. Ott tapossák, és onnan ismétlik egymást Kivételt egyedül barátaink, a Népújság munkatársai képeznek, no meg a példamutató DUNA TV. DEBRECZENI ISTVÁN Kisilva Helyben vagyunk! Mivel a sztálinista típusú diktatúrák Közép-Európában kompromittálták a baloldali eszméket, a fordulat után a közvélemény jobbra tolódott. Ezt a konjunktúrát használták ki Romániában is a szélsőjobboldali erők, amelyeket, mint mindenhol, a sovén nacionalizmus, a demokráciaellenesség, a tekintélyuralomra való törekvés jellemez. Minden azzal kezdődött, hogy Ion Antonescu marsallg a „nemzeti légionárius állam” vezérét igyekeztek tisztára mosni, szalonképessé tenni, majd egyenesen nemzeti hőssé magasztalni. Nagy hazafiként dicsőítik a bolsevizmus ellen és Nagy Románia határainak visszaállításáért harcolt, sőt, még a romániai zsidókat is megmentette a pusztulástól. A valóság azonban az, hogy fasiszta típusú diktátor volt, akár a mintaképei. Hitler hűséges kiszolgálója a szövetséges hatalmak elleni háborúban, idegen területek« „annektált” (Transznisztria), és keményen üldözte a magyarokat. Ami pedig a zsidókat illeti, tény, hogy embertelen zsidóellenes törvényeket léptetett életbe, még Hitler előtt létesített koncentrációs táborokat a besszarábiai és bukovinai zsidók számára, borzalmas tömegmészárlások fűződnek uralmihoz. Az áldozatok számát Raul Hilbig 270 ezerre becsüli. Antonescu zsidóellenes gaztetteinek a tagadását a román közvélemény és sajtó szívesen hangoztatja, hogy ezáltal az ország, a nemzet „imázsát” kedvezőbb színben tüntesse fel. Antonescu parancsára mintegy 25-30 ezer roma állampolgárt is deportáltak Transznisztriába (egy tizedük sem maradt életben). A marsall kormányának fasisztoid, antiszemita és magyarellenes ideológiája kiderül a Mihai Antonescu külügyminiszter által fogalmazott dokumentumokból, amelyek a Romania libera 1998. február 10-11-12-i számában olvashattunk. A szerecsenmosdatási kampányhoz hozzátartozik, hogy számos városban utcákat neveztek el Antonescuról, szobrokat is állítottak neki. Ilyen kísérletek Kolozsvárt és Marosvásárhelyt is voltak, eddigelé siker nélkül. Még a Ciorbea-kormány idején is láthattunk a közszolgálati tévében is „történészek”, akik a „tudományos tárgyilagosság” nevében Antonescu „érdemeit” hangsúlyozták székházára is. Kiérdemesült gárdisták előadásokat tartottak a gárda „nemes eszményeitől”. Az események csúcspontját azonban Ion Coja szereplése jelentette. A Vatra Románeasca hírhedt elnöke Kolozsvárra jött megünnepelni a „társadalmi-kulturális egyesült” megalapításának 5. évfordulóját, egyúttal pedig bemutatta most megjelenő könyvét, amely a Vasgárdát dicsőíti. Idevágó nézeteit a helyi NCN tévéstúdió kamerái előtt is kifejtette. Helyben vagyunk? Eddig sem volt kétséges, hogy a Vatra Romaneasca a Vasgárda szellemét élteti tovább, akárcsak politikai élcsapata az RNEP (PUNR), amely jelvényében is hordja a VR betűket. Mert végre nyíltan is vállalják a Gárda örökségét, ideológiáját. Ion Coja nyelvész professzor, aki azzal tüntette ki magát, hogy szóban és írásban terjesztette: a székelyek nyelve nem a magyar nyelv, a tévészereplésben váltig tagadta, hogy a Vasgárda antiszemita lett volna. De hát bolonddal és hazuggal vitatkozni nem érdemes! A Vasgárda fasisztoid ideológiájának az előretörése aggodalomra ad okot, de annak, hogy immár nyíltan lép fel, van jó oldala is. A nyílt ellenséggel könynyebb felvenni a harcot, mint a rejtőzködőve. 1946-ban a kolozsvári Egyetemi Könyvtár illemhelyének falán az alábbi versikét olvashattuk: „Tine minte trei cuvinte,/ Camarade nu fi trist / Garda merge inainte / Prin Partidul Comunist.” Ez így is történt. A vasgárdisták beépültek a Kommunista Pártba, az pedig mindinkább eltávolodott a nemzetköziség elveitől, és egyre nacionalistább színezetet öltött. Végül Ceausescu alatt kimondottan sovén, xenofób, nacionálkommunista ideológiát képviselt, ahogyan Hitler is nemzetiszocialistának nevezte a pártját. Ezért jobb, ha most az ultranacionalista elemek külön párt(ok)ba tömörülnek, és nyíltan lépnek fel Akár ugyanazt a versikét is mondogathatnánk, de a következő változatban: ... prin Partidul Taranist”. Amire, sajnos, utal is néhány aggasztó jelenség... FEY LÁSZLÓ Kolozsvár Milyen történetur, tanítunk? / Talán a későbbiek jobbak tesznek! És végül ide kívánkozik, egy szuszra megüt levelem befejezéseként az, hogy a tanterv valóban mérvadó, a tankönyv segédeszköz, de a Tanár felkészültsége, mondanivalójának igazsága egy életre eligazítja tanulóinkat. JOSKITS ATTILA Szilágysomlyó A hívő Mendelssohn Az evangélikus egyházi zene nagyjai - Schütz, Bach, Handel és Brahms - mellett nem igen szokták számon tartani Felix Mandelssohn Bartholdy nevét. Pedig ez az alig 38 éve élt, hamburgi születésű zeneszerző örökre beírta nevét a zenetörténetbe. __ Hétévesen keresztelték meg a berlini Újtemplomban húgával Fannyval együtt. Kevesen tudják, hogy 13 évesen már a 66. zsoltárt zenésítette meg, Magnificat és Glória tételekben. Nagy súlyt helyezt később is arra, hogy megzenésítendő szövegeit ő maga válassza ki a Bibliából. Megokolása: „Megengedhetetlennek tartom, hogy olyan szövegre komponáljak, amelyet tökéletesen át nem éreztem”. Később is előszeretettel fordult vallásos, biblikus témák felé. Pál és Illés címen oratóriumot szerzett, megzenésítette a 42. és 114. zsoltárt, Op.78-ában három zsoltármotettát dolgozott fel, 2. szimfóniája a csodálatos „Dicsérő ének”. Az Ágostai Hitvallás 200. évfordulójára írta a „Reformáció szimfóniát”. Evangélikus papcsaládba házasodott be, és már a szüleinél is híressé vált „vasárnapi muzsikálást” szinte vallásos kötelességei közé sorolta. S hogy kortársai szemében is hívő embernek számított, azt pár órával a halála előtt egyik legjobb barátja, a zongoraművész Moseheles így vetette papírra, imádság formájában: „Teremtőnk... Egyikünk sem került közelebb Hozzád, mint akinek sorsáért most aggódunk”. A klasszikus zene mai kedvelői számára szinte elképzelhetetlen, hogy Bach művei ne szerepeljenek a hangversenyek műsorán. Hogy ez ma lehetséges, azt szinte kizárólag Mendelssohnnak köszönhetjük, aki visszaadta számunkra az elfelejtett mestert. BÁNYAI LÁSZLÓ református lelkipásztor, Bukarest Bukaresti események KV- • fV *« r t* # Messe nyilvános emelő ünnepségek ♦ A szabadságlángot hazahozták # Fef# Csak dísznek van ott # „Érdemeit"