Romániai Magyar Szó, 1998. április (10. évfolyam, 2668-2694. szám)

1998-04-01 / 2668. szám

1998. április 1. Marosújváron is ünnepeltek Nem véletlenül ki nagyfaigedi tts'15-iki ünneplése. Úgy éreztem, kü­lön kell szólnom a Fehér megyei kisvá­ros maréknyi lelkes magyarságának éle­téről, ünnepléséről, mivel a Maros men­ti helység mindenek felett sóbányája, szódagyára, valamint dohányfeldolgozó üzeme által került be a köztudatba. Na­gyon ritkán, hogy ne mondjam azt, hogy egyáltalán nem esett szó az utóbbi időben az ott élő magyarok életeről, gondjairól, de ugyanakkor lelkesülni is tudó szellemiségükről. Mert tudok arról, hogy mindenfajta gond ellen««, mely alól a marosújváriak sem mentesülnek, képesek voltak és képesek jelenleg is olyan lelkes rendezvényeket összehoz­ni, melyek feledtetni tudják - ha csak ideig-óráig is - a mindennapok szürke­ségét, tanácstalanságát, bizonytalansá­gát. S tudnak lelkesülni összejönni, is­mételten fölfedezni egymást, fölfedezni ünnepeinket, hagyományainkat, törté­nelmi múltunkat, s amazokhoz kötődő jeles személyiségeink«. Ez történt legközelebb is, szabadság­­harcunk 150. évfordulóján is, M­arosúj­­­váron. Hagyományápoló, ökumenikus szellemben zajlott március idusán az emlékünnepség a helybeli római katoli­kus templomban. Bartha Sándor refor­mátus lelkipásztor igehirdetését követő­en Szőcs Rozália magyar szakos tanár­nő irányításával, minden korosztályt magába foglaló, népes csoport szereplé­sével, két órás zenés-irodalmi összeállí­tással adóztak „A teljes Petőfi egészen a mienk” c. műsorukkal, a költő emléké­nek s a magyar szabadságharc 150 éves évfordulójának. Petőfi gyerekkorát idé­ző költeményeinek elemista gyerekek, ifjakon, szerelmi alkotásainak fiatal fi­úk és lányok, felnőttkori, forradalmi ih­lettel telített verseinek felnőtt szavalók adtak hangot, az összekötő szöveg pe­dig minden esetben az eredeti, hiteles irodalmi és történelmi forrásanyagra tá­maszkodott. Hasonló módon érzékeltet­ték a kiegyezést követő évek, a század­­forduló, a két világháború közötti idő­szak, a diktatúra, majd a decemberi for­dulat után megrendezett Petőfi-emlék­­ünnepségek gazdag és változatos soro­zatát. Az ünnepség befejező részében pedig, a mintegy 60 tagot számláló, s Póri­ka Éva zenetanán­­ő és szakavatott kórusvezető irányításával működő öku­menikus vegyes kórus forradalmi dalok­kal és indulókkal, s egyéb alkalmi ének­számokkal tette teljesebbé, hangulato­sabbá az ünnepi eseményt Ökumenikus rendezvényről lévén szó, a száznál több református, katolikus és unitárius jelen­levő a katolikus templomból a reformá­tus parókiára vonult szeretetvendégség­­re, ahol a Bartha lelkipásztor házaspár saját lakását ajánlotta föl az egybegyűl­tek közös fogadtatására. Ezért a szép si­kerélményért pedig a református lelki­pásztor családot, Horváth István római katolikus plébánost, Cseterás János RMDSZ-elnököt, a Vincze és a Fórika családokat, Pálosi mérnököt, az egyházi gondnokokat s természetesen nem utol­só sorban a kedves tanító néniket, vala­mint azt a lelkes, maréknyi tanári gárdát illesse nyilvános dicséret és köszönet . GYŐRFI DÉNES Nagyenyed Fogarasi ünnepségek Március 15-e Fogarason is az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc 150­ évfordulójának szentelt ünnepsé­gek jegyében zajlott le. Az emlékünnep tulajdonképpen már d.e. megkezdődött, amikor a fogarasi magyar történelmi egyházak temploma­iban sorra megszentelték, illetve megál­dották azt a koszorút, amellyel a fogara­­siak a tömöri emlékműnél tisztelegtek a szabadságharc hősei előtt. Dél felé in­dult útnak a fogarasiak csoportja, hogy Sárkányban találkozzanak a halmágyi magyarok küldöttségével, és onnan együtt indultak Tömösre koszorúzni, majd az ott szimbolikusan meggyújtott „szabadságlángot” haza is hozták. Ez után 16 órakor kezdődtek az ökuménia jegyében a református templomban az ünnepségek. A nagy harang ünnepelni hívta a fogarasiakat felekezeti különb­ség nélkül. Az ünnepélyes megnyitót és igeszol­gálatot Farkas Gábor református tiszte­letes tartotta. Vezényletével kezdődött a református dalárda műsora. A szebbnél szebb énekek közt Boér Etelka szavalta Petőfi Sándor „A rab” c. költeményét, és Kajtor Viola Vörösmarty Mihály „Harcldal” c. versét. A református da­lárda műsora után Markos Ervin unitári­s médiákból értesülőknek nincs hon­nan tudniuk, hogy háromnapos volt ün­nepségsorozatunk: történelmi-irodalmi összeállítás, országos vers- és próza­mondó verseny, koszorúzás, ünnepi be­szédek, emlékműsor minden emlékhe­lyen. Megtiszteltetés volt számunkra, és munkánk elismerésének tekintjük a Sü­tő András író, Kelemen Attila képvise­lő, a Magyar Köztársaság nagykövetsé­ge és Gyula város küldöttjeinek, testvér­­szervezeteinknek, a cserkészeknek s a nagyszámú közönségnek a megjelené­sét, az itt elhelyezett több mint 20 ko­szorút, amiért ezúttal is köszönetet mond a segesvári és vidéki RMDSZ, a fehéregyházi PSME és a segesvári EM­KE nevében. GÁL BARNA Segesvár Vajon miért? Nem tudom, mikor lesz vége ennek a sok táblamázolásnak, de az biztos, hogy azok, akik erre az ocsmány dologra vál­lalkoztak, fel vannak bérelve olyan erők által, amelyeket a hatalom támogat, véd. Érdekes, hogy eddig még egy ilyen má­zoló sem került kézre. Szemet hunytak felettük. Vajon miért? Azért, mert mindketten egy csónakban eveznek, és együtt fújják a vitorlába a szelet. Hogy a vihar okát ránk kenjék? Hogy mi le­gyünk a bűnbakok? És tisztektel emlékezett meg a 150 éves évfadulóról részletes,­ ismertetve a tömöri csalik részletek, kiemelve az ott harcoló székely kannák hősiességét és botorságai a nagy túlerővel szemben. A történelmi előadás után állt fel a katolikus dalárda Fálkó Sándor kántor vezetésével. Markos Ervin unitárius tiszte­kncs nagy tehetséggel tolmácsolta Petőfi Sándor „A székelyekhez” c. ver­sét A szószékről szólt az ünneplő kö­zönséghez Feri­ka Jaims katolikus fő­tiszte rendő úr, aki _A forradalmi gondo­lat a világtörténelemben ’ c_ előadása a régi forradalmak és a magyar sor­­­ összefüggéseiről elmélkedett. A katolikus dalárda a Boldog Asszony Anyánk c. régi magy­ar himnuszával fe­jezte be műsorát . Ezekben az ünnepé­lyes percekben lépett az Úr asztala mel­lé Kocsiról Manyi, aki Babits Mihály „Húsvét dőlt” c. versét szavalta mély átéléssel. Majd a két dalárda közösen énekelte el a Szózatot, jelezvén, hogy a végéhez közéletük a fogarasi ünnepség. A záróimat és az áldást Kerekes Csa­ba evangélikus lelkész szolgáltatta, megáldva az ünneplő gyülekezetet. Az emlékünnepség legszebb pillanatai kö­vetkeztek akkor, amikor orgonakísér­­tel elénekeltük a Székelyhimnuszt, és Kölesei Ferenc Himnuszai. Ebben a pil­lanatban érkezett vissza a Tömösön járt küldöttség. Az ünnepség végén minden­ki kiment a templomkertbe, és ott meg­koszorúztuk az ott felállított kopjafát, amely alatt ismeretlen magyar hősök porladó csontjai pihennek. SZABÓ GÁBOR RMDSZ-elnök: Fogaras Az én véleményem­ a következő: a le­­mezelt táblákat úgy kell hagyni. De t­­e is kell fényképezni, hadd ma­­ügy, lefestve! Lássa ország-vi­lág, miféle demokrácia van nálunk. Ezeket a fényképeket összegyűjteni, és megmutatni az orszá elnökének. Hogy lássa őketme is, mi folyik elnöklete alatt! És megmondani neki, hogy ha nem intézkedik erélyesen ezen dolgok megszüntetésére, az összes fényképeket az ÉT-hez küldjük Mert azok még nem tudják, mi folyik minálunk? Amióta az RMDSZ kormányon van, azt hiszi, ő kormányoz. Csak dísznek van ott. A román kormány külföldön ezzel dicsekszik: látjátok, mi édes test­vériként, még a kormányzásba is bevá­lasztottuk a magyarokat, nálunk már rég megoldódott a nemzetiségi kérdés . Nem mondom, hogy vezetőink nem kérnek, nem harcolnak az erdélyi ma­gyarok jogaiért. De hiszem, hogy na­gyom halkan kérik azt. Bátortalanul. Az ilyen kérést nem tiszteli senki. És az ilyen kérő nem kap semmit. Esetleg morzsákat. Nekünk nem elég a morzsa. Nekünk teljes jog kell! Ha ilyenfélekép­pen kérünk ítéletnapig, addigra már nem lesz kiért kérjünk Bennünket, erdélyi magyarokat 80 éve mind ütnek, ócsárolnak, mindennek elneveznek, gyűlölnek bennünket. Ez már benne van a vérükben. Azonban vannak kivételek is. Sajnos kevesen. El­enyészően. És itt van Csereha. Egy államtitkár is beleavatkozott az ügybe, csak azért, hogy úgy legyen, ahogy­ a többség akar­ja. Megváltoztatni a lakosság összetéte­lét mindenáron. Mi ez, ha nem erősza­kos román ajkú betelepítés Székelyföld­re?! .Szálka a szemükben a székely-ma­gyar tömb. Ezt akarják megváltoztatni, és meg is fogják. A bársonyszékben az embr ellustul, és veszít éberségéből... Magad Uram, ha nincsen szolgád... Fokozatosan kezdték mentegeni, po­zitív színben beállítani a Légionárius Mozgalmat, a Vasgárdát is, azon a cí­men, hogy kommunistaellenes volt, tag­jai sokat szenvedtek a Securitate börtö­neiben. Ez ugyan igaz, de azért nem le­h­­ egyenlőségjelet tenni egy emberte­len ideológia hívei és azon görög katoli­kus papok közé, akik azért kerültek bör­tönbe, mert nem voltak hajlandóak pa­rancsszóra áttérni a görögkelyi hitre. A Vasgárdáról tudnunk kell, hogy szélső­ségesen nacionalista, antiszemita, fa­siszta jellegű szervezet (volt?), s nevé­hez véres terrorista merényletek fűződ­nek. Ezt a szervezetet 1990 után kedve­ző színben próbálták feltüntetni. Köny­vek jelentek meg róla, képviselőjük az Antena 1 tévéadóban folytatott propa­gandát, ortodox papok gyászmisék­ ce­lebráltak a volt gárdisták emlékére, Codreanu sírján pedig virágokat helyez­tek el. Köszönettel a város polgármestere és ortodox érseke politikai nézeteinek, Ko­lozsvár kiválóan alkalmas hely a Vas­gárda dicsőítésére. Ez év február végén, március elején plakátok jelentek meg Codreanu képeivel - jutott belőlük az egykem kapujára, de még az RMDSZ Először arra gondoltam, ha válaszolok Székely Attila cikkére art a ma­­gyar történelmet, vagy román ‘történel­met’ tanítsunk magyarul?" RMSZ, 1998. március 18.). Gondolom, sok kol­léga évharmadvégi fáradtsága, netán fá­sultsága miatt nem reagált a figyelemre­méltó, vitára ingerlő írásra. Ha jól számolom, maholnap mintegy 50 éve tanulok és tanítok történeim«. Szerintem, talán a beindított reform te­heti helyére a dolgok« (az V. osztályos tankönyvek valamit már sejtetnek belő­le, kár, hogy a magyar tagozat új tan­tervvel és régi tankönyvekkel kénytelen dolgozni - nesze neked esélyegyenlő­ség!). Székely Attilának igaza van, fel­háborodása, méltatlankodása, nem tet­­szelgése sajnos, inkább kényszer-szűke megállapítások. Feltehetőleg, a román történetírás (a hivatalos is!) kell leszá­moljon a több évtizedes (­százados) mí­toszokkal (úgy, ahogy már elvétve és félve hozzá is fogott az elmúlt évek­ben). De a román-magyar történészbizott­ság harmonizációs munkái lassan halad­nak előre, a többség (és mindenki!) szá­mára íródott tankönyvek történelem­­szemlélete még a „bevett”, megszokott. Vajon az 1995/96-ban megfogalmazott magyar történelem (kezdve az oktatási törvényben elfogadott megneveléstől, és végezve a „kikínlódott” fejező- és alcí­mekig) mozoghatott-e mindentől füg­getlenül, ideális környezetben. S vajon, ezt el is fogadja a szakminisztérium, a hozzánk nem túl barátságos, előítéletek­től sem mentes tantervbizottság?! A nem tömbben lakók környezetében tanítók szívesen fogadták az új tantárgy bevezetését. A tankönyvre ég­ő szük­ség van, mégha az első próbálkozások nem is nyerik el mindenki elismerését. A bukaresti Ady Endre líceumban fo­lyó oktatási-nevelési tevékenység szá­mos művelődési eseménnyel bővült az utóbbi időben. Március 10-én megnéztük a sepsi­szentgyörgyi Háromszék népi együttes Abel és Váróterem c. táncjátékait. Az előadás számos vitát indított el az ere­deti, teljesen hagyományos táncolás és a modern táncszínház kedvelői között. Az említett kitűnő művészi előadói és ren­dezői képességekről tanúskodó együttes az utóbbi irányzatot követi. A sokáig meg nem szűnő vastaps azt bizonyította, hogy a közönség elismeri az újítás érté­két, és egyben hagyománytisztelő jelle­gét is. Március 12-én egy különleges meg­hívást kapott iskolánk a Román Paraszt Múzeumban megrendezésre kerülő szimpóziumra, amelyt a EL. Caragiale Nemzei Kollégium szervezett az Okta­tási Minisztérium, a Román Akadémiai Társaság, a Politikai Tudományok Di­ákszövetsége és a bukaresti Amerikai Központ részvételével. Meghívottak voltak a fővárosi kisebbségi iskolák: a Hermann Oberth nevét viselő némi lí­ceum, a lován Dudici szerb és örmény iskola, valamint a mi iskolánk képvise­lői. Külön élményt jelentett találkozni a közismert, európai gondolkodású Ana Blandiana költőnő-politikussal és a bonni Robert Wetzlar Schule diákjaival. Az esemény célja az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozat 50. évfordulójának a megünneplése. Ezen belül két igen ak­tuális és ugyanakkor érzékeny, majd­nem tabu-kérdés került megvitatásra: a kisebbségek jogai és az eutanázia. A ki­tűnő, baráti találkozó több érdemmel di­csekedhet: tudatosította a középiskolá­sok vitágnézettében igenis létező és vá­laszt váró kérdéseket; állásfoglalásra buzdította őket; véleménynyilvánításra adott lehetőséget; tudatta, hogy létezünk mi, a különböző anyanyelven működő iskolák, ismerkedési, kapcsolatteremtési mdinőségek­ kínált fel. Ennek remé­nyében köszöntük meg, kisszámú kö­zépiskolás küldöttségünk tagjai és ma­gam ezt a különleges eseményt Március 14-én a különös varázzsal és vonzóerővel záró palota-múzeum meg­hívottai voltunk. Románia Elnöki Hiva­tala magas rangú védnöksége alatt sze­­rezte meg a Cotroceni-i Múzeum, több történelmi és régészeti múzeum és inté­zet, valamint az Olasz kultúrintézet se­gítségével a „Földtől a népekig” c. előa­dását és kiállítást a kereszténység elter­jedéséről az első évszázadok folyamán. A témához illően XI-XIV. századbeli vallásos zenét adtunk elő latin nyelven, korabeli hangszereken. BAKÓ MÁRIA Bukarest Szeretnék választ kapni! Idestova már 7 éve, hogy a sokat em­­leg­ett 18/1991-es földtörvény megje­lent, és jól vagy rosszul, de alkalmaz­zák. Elgondolkoztató az a tény, hogy csak a visszaélésekről, a jogtalanságokról hallani, de helyes, törvényes alkalmazás következményeiről, a továbblépésről még semmit. Az emberek, a volt tulajdonosok megkapták a „birtoklevelet”, és „birtok­ba” vették a volt tulajdonukat De ezzel még nincs vége! A birtokle­ve­leket te­­lekkönyveztetni kell (?). Ki csinálja ezt, és hogyan? Ki viseli a költségek­? Ott, ahol több az örökös, minél hamarabb el kellene készíteni közjegyző előtt a va­gyonelosztást, ezzel félreértéseket tisz­táznának, de ez is pénzbe (nem is ke­vésbe!) kerül. Vajon az állam ilyen ese­tekben nem vállalná át a költségek egy részét főleg, hogy e földtulajdonok egy része valamikor már telekkönyveztetve volt. Ennél sokkal fontosabb kérdés a föld eladása, vásárlása. Nagyon sok parcella cserélt gazdát a földtörvény megjelené­se óta. Az eladók-vásárlók egymás kö­zött kötöttek szerződést, de ezekt senki nem veszi figyelembe. A mezőgazdasá­gi nyilvántartásokban a régi tulajdonos nevén szerepel a föld, holott már évek óta eladta, a kupont is a régi tulajdonos kapja, és kezdődnek a véget nem érő magyarázgatások, esetleg veszekedések. Közjegyző előtt még nem lehet adás­vételi szerződést kötni külterületre. Né­­hányan ajándékozási (donációs) szerző­dést kötnek, és ez alapján telekkönyvez­­tetik a földet, de ez szerintem csak fele­más megoldás. És itt is felmerül a ma­gas költségek kérdése. Sok új tulajdo­nosnak nincsen pénze az átíratáshoz. Átmeneti megoldásként nem lehetne, hogy az un. zsebszerződések, a mező­­gazdasági nyilvántartások kitöltésekor figyelembe vegyék?! így legalább ezek a nyilvántartások is jobban tükröznék a valóságot, és a kuponokat vagy az állam által nyújtott egyéb segítségt egyene­sen az új tulajdonos kaphatná. Szeretnék ezekre a kérdésekre az Önök lapjában, vagy levélben esetleg egy jogásztól választ kapni. Előre is kö­szönöm. MÉSZÁROS ROZÁLIA Bariz Szerk.megj.: Jogtanácsosunk hamaro­san válaszolni fog levelére! Múltheti Postafiók rovatunkban lezártuk a Szász János cikke által ki­robbantott vitát, de továbbra is érkez­tek levelek szerkesztőségünkbe. Meg­köszönjük a brassói Szirmai Bélá­nak, a marosvásárhelyi Moldovan Eugéniának, a temesvári Ivanics Lá­nyi Józsefnek és a dévai Enyedi Noé­minek, hogy tollat fogtak, leveleik közlésétől eltekintünk. Küldjétek rajzot! Mai számunkban a belényesi PETRE ZOLTÁN (7 éves), MIL LEVENTE ANDREI (7 éves) és KOVÁCS HAJNI (7 éves) munkáit közöljük, következő alkalommal a szé­kelykeresztúri Rákosi Tímea (9), az atyhai Márké Hag­nál Izabella (8) és a Csíkszeredai Kató Rita (9) egy-egy rajzát “állítjuk ki ” rovatunkban. Küldjétek továbbra is a címünkre a legjobb gyerekraj­zokból: Romániai Magyar Szó, 79776 Bucuresti 33, Pla­ta Presei Libere nr.l, sector 1, Gyereksarok. ...avagy nem csak a munka, hanem anak eredményének ismertetése is rád marad, ha nincsenek szponzoraid, és még a média sem vesz észre. Segesvár és környéke szórványma­gyarsága véleményét fogalmazzuk meg, amikor már évek óta tartó elszigetelési űzéseinknek adunk hangot Vélemény­nyilvánításunkra az okot a romániai ma­gyar médiahálózat szervezetlensége, sőt fegyelmezetlensége adja. A frissen le­zajlott március 15-i ünnepségekről szó­ló beszámolók esete is nagyon jól alátá­masztja bírálatunk megalapozottságát A vasárnapi eseményekről a hétfői híra­dásokban tízpercenként hallhattuk, lát­hattuk, olvashattuk a Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Ud­varhelyen stb. „neves” központokban, de Abosfalván,­­Hlyefalván vagy­­Mak­­­sán lezajlott felemelő ünnepségeket is. Mindenütt megemlékeztek, koszorúz­­tak, ha akadt tárgyi emlék 1848-49-ről, de ha nem, akkor is. A beszámolók is­métlődése hol itt, hol ott egész héten folytatódott. Fehéregyházán a szabadságharcos emlékkert a turulmadaras Obeliszkkel és Emlékházzal, Petőfi Sándor halálá­nak színhelyén az Ispánkút­i Emlékmű, a várban a Petőfi szobor, Héjjasfalván a Zeyk Domokos emlékoszlop, mindezek 10 km-es körzeben, Bem egyik legádá­zabb ütközetének, koszorús költőnk és félezernyi honvéd hősi halálának a szín­helyén, de nem „kultúrközpontban”­­ szórványmagyarságunk is méltóképpen ünnepelt. Ennek érdekében az RMDSZ területi szervezete, a segesvári EMKE, a nyolc éve alakult Petőfi Sándor Műve­lődési Egyesület az egyházak, az isko­lák, cserkészek jól kidolgozott szerve­zési munkával, és bétüket meghaladó anyagi áldozattal gondoskodott arról, hogy egyetlen emlékhelyünk se marad­jon megemlékezés és koszorúzási ün­nepség nélkül. Látogatóink, vendégeink mindig elismerik erőfeszítéseinket ami­ •­ből a néző-olvasó-hallgató nagyközön­ség nem tudhat mert a tévés, sajtó és rádiós tudósítóink csak a „nagy közpon­tokban” remélnek kényelmesen elérh­ető riportot s azt követően svédasztalt. Ott tapossák, és onnan ismétlik egymást Kivételt egyedül barátaink, a Népújság munkatársai képeznek, no meg a példa­mutató DUNA TV. DEBRECZENI ISTVÁN Kisilva Helyben vagyunk! Mivel a sztálinista típusú diktatúrák Közép-Európában kompromittálták a baloldali eszméket, a fordulat után a közvélemény jobbra tolódott. Ezt a kon­junktúrát használták ki Romániában is a szélső­jobboldali erők, amelyeket, mint mindenhol, a sovén nacionalizmus, a demokráciaellenesség, a tekintélyura­­lomra való törekvés jellemez. Minden azzal kezdődött, hogy Ion Antonescu marsallg a „nemzeti légioná­rius állam” vezérét igyekeztek tisztára mosni, szalonképessé tenni, majd egye­nesen nemzeti hőssé magasztalni. Nagy hazafiként dicsőítik­ a bolsevizmus el­len és Nagy Románia határainak vissza­állításáért harcolt, sőt, még a romániai zsidókat is megmentette a pusztulástól. A valóság azonban az, hogy fasiszta tí­pusú diktátor volt, akár a mintaképei. Hitler hűséges kiszolgálója a szövetsé­ges hatalmak elleni háborúban, idegen területek« „annektált” (Transznisztria), és keményen üldözte a magyarokat. Ami pedig a zsidókat illeti, tény, hogy embertelen zsidóellenes törvényeket léptetett életbe, még Hitler előtt létesí­tett koncentrációs táborokat a besszará­­biai és bukovinai zsidók számára, bor­zalmas tömegmészárlások fűződnek uralmihoz. Az áldozatok számát Raul Hilbig 270 ezerre becsüli. Antonescu zsidóellenes gaztetteinek a tagadását a román közvélemény és sajtó szívesen hangoztatja, hogy ezáltal az ország, a nemzet „imázsát” kedvezőbb színben tüntesse fel. Antonescu parancsára mintegy 25-30 ezer roma állampolgárt is deportáltak Transznisztriába (egy ti­zedük sem maradt életben). A marsall kormányának fasisztoid, antiszemita és magyarellenes ideológiá­ja kiderül a Mihai Antonescu külügymi­niszter által fogalmazott dokumentu­mokból, amelyek­ a Romania libera 1998. február 10-1­1-12-i számában ol­vashattunk. A szerecsen­mosdatási kampányhoz hozzátartozik, hogy szá­mos városban utcákat neveztek el Anto­­nescuról, szobrokat is állítottak neki. Ilyen kísérletek Kolozsvárt és Marosvá­­sárhelyt is voltak, eddigelé siker nélkül. Még a Ciorbea-kormány idején is lát­hattunk a közszolgálati tévében is „tör­ténészek­”, akik a „tudományos tárgyi­lagosság” nevében Antonescu „érdeme­­­it” hangsúlyozták­ székházára is. Kiérdemesült gárdisták előadásokat tartottak a gárda „nemes eszményeitől”. Az események csúcs­pontját azonban Ion Coja szereplése je­lentette. A Vatra Románea­sca hírhedt elnöke Kolozsvárra jött megünnepelni a „társadalmi-kulturális egyesült” mega­lapításának 5. évfordulóját, egyúttal pe­dig bemutatta most megjelenő könyvét, amely a Vasgárdát dicsőíti. Idevágó né­zeteit a helyi NCN tévéstúdió kamerái előtt is kifejtette. Helyben vagyunk? Eddig sem volt kétséges, hogy a Vatra Romaneasca a Vasgárda szellemét élteti tovább, akár­csak politikai élcsapata az RNEP (PUNR), amely jelvényében is hordja a VR betűket. Mert végre nyíltan is vál­lalják a Gárda örökségét, ideológiáját. Ion Coja nyelvész professzor, aki azzal tüntette ki magát, hogy szóban és írás­ban terjesztette: a székelyek nyelve nem a magyar nyelv, a tévészereplésben vál­tig tagadta, hogy a Vasgárda antiszemi­ta lett volna. De hát bolonddal és hazug­gal vitatkozni nem érdemes! A Vasgárda fasisztoid ideológiájának az előretörése aggodalomra ad okot, de annak, hogy immár nyíltan lép fel, van jó oldala is. A nyílt ellenséggel köny­­nyebb felvenni a harcot, mint a rejtőz­­ködőve. 1946-ban a kolozsvári Egyete­mi Könyvtár illemhelyének falán az alábbi versikét olvashattuk: „Tine minte trei cuvinte,/ Camarade nu fi trist / Gar­da merge inainte / Prin Partidul Comu­­nist.” Ez így is történt. A vas­gárdisták beépültek a Kommunista Pártba, az pe­dig mindinkább eltávolodott a nemzet­köziség elveitől, és egyre nacionalistább színezetet öltött. Végül Ceausescu alatt kimondottan sovén, xenofób, nacionál­­kommunista ideológiát képviselt, aho­gyan Hitler is nemzeti­szocialistának nevezte a pártját. Ezért jobb, ha most az ultranaciona­­lista elemek külön párt(ok)ba tömörül­nek, és nyíltan lépnek fel Akár ugyan­azt a versikét is mondogathatnánk, de a következő változatban: ... prin Partidul Taranist”. Amire, sajnos, utal is néhány aggasztó jelenség... FEY LÁSZLÓ Kolozsvár Milyen történetu­r, tanítunk? / Talán a későbbiek jobbak tesznek! És végül ide kívánkozik, egy szuszra megüt levelem befejezéseként az, hogy a tan­­terv valóban mérvadó, a tankönyv se­gédeszköz, de a Tanár felkészültsége, mondanivalójának igazsága egy életre eligazítja tanulóinkat. JOSKITS ATTILA Szilágysomlyó A hívő Mendelssohn Az evangélikus egyházi zene nagyjai - Schütz, Bach, Handel és Brahms - mellett nem igen szokták számon tarta­ni Felix Mandelssohn Bartholdy nevét. Pedig ez az alig 38 éve élt, hamburgi születésű zeneszerző örökre beírta nevét a zenetörténetbe. __ Hétévesen keresztelték meg a berlini Újtemplomban húgával Fannyval együtt. Kevesen tudják, hogy 13 évesen már a 66. zsoltárt zenésítette meg, Mag­nificat és Glória tételekben. Nagy súlyt helyezt­ később is arra, hogy megzené­sítendő szövegeit ő maga válassza ki a Bibliából. Megokolása: „Megengedhe­tetlennek tartom, hogy olyan szövegre komponáljak, amelyet tökéletesen át nem éreztem”. Később is előszeretettel fordult vallá­sos, biblikus témák felé. Pál és Illés cí­men oratóriumot szerzett, megzenésítet­te a 42. és 114. zsoltárt, Op.78-ában há­rom zsoltármotettát dolgozott fel, 2. szimfóniája a csodálatos „Dicsérő ének”. Az Ágostai Hitvallás 200. évfor­dulójára írta a „Reformáció szimfóniát”. Evangélikus papcsaládba házasodott be, és már a szüleinél is híressé vált „vasárnapi muzsikálást” szinte vallásos kötelességei közé sorolta. S hogy kor­társai szemében is hívő embernek szá­mított, azt pár órával a halála előtt egyik legjobb barátja, a zongoraművész Mos­­eheles így vetette papírra, imádság for­májában: „Teremtőnk... Egyikünk sem került közelebb Hozzád, mint akinek sorsáért most aggódunk”. A klasszikus zene mai kedvelői szá­mára szinte elképzelhetetlen, hogy Bach művei ne szerepeljenek a hangverse­nyek műsorán. Hogy ez ma lehetséges, azt szinte kizárólag Mendelssohnnak köszönhetjük, aki visszaadta számunkra az elfelejtett mestert. BÁNYAI LÁSZLÓ református lelkipásztor, Bukarest Bukaresti események K­V- • f­V *« r t* # Messe nyilvános emelő ünnepségek ♦ A szabadságlángot hazahozták # Fef­­# Csak dísznek van ott # „Érdemeit"

Next