Romániai Magyar Szó, 1999. október (11. évfolyam, 3200-3230. szám)
1999-10-01 / 3200. szám
Új sorozat 3200. szám 1999. október 1., PÉNTEK Ára: előfizetőknek 692, darabonként 1500 lej Tel.: 224 29 62, 222 58 02, 224 36 68 Fax: 222 94 41, 224 28 48 E-mail: rmsz@com.pcnet.ro Bucuresti, Piața Presei Libere INTERNETEN az RMSz az alábbi címről hívható le: http://www.hhrf.org/rmsz itt és most Ki kicsoda? Jó mélyen magamba nézek, és ,,a priori" nem látok tudatomban semmi rasszizmust ( idegengyűlölet, xenofóbia). (A priorit a tapasztalatot, a tényeket mellőző, attól független megállapítás, ítélet.) De szemem van, és látok. Fülem van, és hallok. Korunk és erdélyi városi valóságunk egyik „vívmánya” a maxitaxi. Olykor lelkesedünk érte, mert öt perccel hamarabb cammog be, mint a viharvert városi busz. Olykor pedig gerincferdítő pózban szidjuk a vezetőbácsi szülőhelyét, mert hát valakire kenni kell ezt az egész mizériát. A minap kivételesen, polgári jogom és önérzetem (elsősorban szerencsém) teljes tudatában éppen ülő helyzetben utaztam az egyik ilyen járgányon. A kisbusz begördült a megállóba. Egy ősz hajú, „békebeli", olyan jó „osztrákmagyar monarchiából ittfelejtett", rakott szoknyás, öreg úri nő megkérdezte: Van még ülőhely? Mert a törvény úgy szól (ez kifüggesztve áll a kisbuszban az állam nyelvén természetesen), hogy az ülőhelyek függvényében szállhat fel a kedves utas... A válasz szinte állati röhögés volt, meg egy utánozhatatlanul kedves szöveg: „A taxiban, nyanya! Ott talál ülőhelyet!” (Előtte: Ce spune? Ce spune?) Másnap reggel eléggé el nem ítélhető óvatlanságtól hajtva megpróbáltam utazási jogomnak érvényt szerezni. Pechemre, felszállás előtt nem vettem észre, hogy csak ötvenes bankó lapul szerényen pénztárcámban. Hát azt hallani kellett volna. Hogy én mit képzelek? Hogyhogy csak ötvenesem van? Majd feldöfött tekintetével és szavaival a maszek „vezetőség". Minősíthetetlen szitkok és vasvillapilantások kíséretében érzésemre adta: nem várja meg, míg felváltom az ötvenest. De többet ne merjek a szeme elé kerülni, mert akkor... Alig két nap leforgása után megint kisbuszba sodort a könyörtelen sors. Halk zene, az üléseken frissen mosott, fehér védőházat, udvarias bocsánatkérés, amiért elfogytak az ülőhelyek. Megállás bárhol, ahol a Kedves Utas kéri... A kisbusz vezetőjét úgy hívták, hogy Sebestyén. Lapzártakor Günther Grass lett az irodalmi Nobel-díjas Stockholmban a Svéd Akadémia csütörtökön Günther Grass német írónak ítélte oda az ezévi irodalmi Nobel-díjat. Grass a hír hallatán „büszkeségét és meghatottságát” hangoztatta. Az író lapzárta után sajtóértekezletet tartott lübecki irodájában, és abban részletesebben kifejtette gondolatait a kitüntetés alkalmából. A Diaconescu-Martonyi találkozó után Magyarország a továbbiakban is támogatja Romániát európai uniós és NATO- csatlakozási törekvéseiben - derült ki Martonyi János külügyminiszter és Ion Diaconescu, a román képviselőház elnöke közötti csütörtöki budapesti megbeszélésen. „Felfelé ívelő szakaszban vagyunk a magyar-román kapcsolatokban, s közös érdekünk, hogy a meglévő lendületet és irányt megtartsuk és erősítsük - mondta Martonyi János a találkozó után újságíróknak nyilatkozva. Mint elhangzott mindkét fél szimbolikus jelentőséget tulajdonít annak, hogy a román hatóságok átadják az aradi szoborcsoportot. Azt is méltatták, hogy október 6-án sor kerül a történelmi emlékpark alapkő-letételére. A magyar diplomácia vezetője reményét fejezte ki, hogy a közelmúltban történtek után nem fogják további provokációk akadályozni a kolozsvári magyar főkonzulátus működését. „Értékeljük a román kormány állásfoglalását, s azt is, hogy Gheorghe Funar kolozsvári polgármester lényegében egyedül maradt ebben az ügyben - tette hozzá Martonyi János______ Nyomtalanul eltűnt Szeptember 15-én egy földvári munkaközpontból, ahol az idén megszavazott 82-es törvény értelmében a feketehalmi börtön a köz javát szolgáló munkálatokat végeztetett a fegyencekkel, megszökött két, igen veszélyes fogoly. Az egyik Comanaru Florin 33 éves, a brassói alvilágban Bostoaca néven ismert, lopásért 5 év fegyházra ítélt, a másik pedig a 29 éves, ugyancsak lopásért 6 év börtönbüntetésre ítélt Hatházi Attila Zoltán. Csoporttársaik közül őreik engedelmével elmentek „vécézni”, de nem jöttek vissza. Az egyik „véletlenül” éppen ott parkoló idegen rendszámtáblájú, piros személygépkocsiba ültek és elhajtottak. A két jómadarat a rendőrök azóta is hiába keresik. A Börtönök Igazgatóságának Tanácsa a munkacsoportot felügyelő rendőrök két őrmesterét, Lucian Muresant és Sorin Radulyt megrovásban részesíti, mert megengedte a két fogolynak a csoportból való kiválást. Emil Fabri parancsnoknak felfüggeszti börtönigazgatói tisztségét 3 hónapra, míg Grigore Ormenisan parancsnoksegédet menesztik eddigi beosztásából. A két szökött fegyenc története a brassói „bandaháború" néven emlegetett eseményeket követően újabb elemekkel bővült. Sok Noua negyedi jófiú állítja, hogy az „adószedő” csapat igazi vezére valójában Bostoaca,a hétfőn letartóztatott Alen Moisin pedig csak Bostoaca egyik „hadnagya". Ugyancsak ők mesélték, hogy a Nouában gyakran látták kószálni Bostoacát, valamint azt, hogy Hie Marius (ez is valamilyen főnöke a bandának) priusszal rendelkező egyén gyakran dicsekedett, ő már németországi fegyveres rablásban is részt vett, és majd móresre tanítja azokat a rakoncátlan „ügyfeleket”, akik nem hajlandók a „védelemdíjat” hűségesen lefizetni. Szerda reggelig a Brassó megyei Rendőrfelügyelőség mindössze 11 személyt tartóztatott le azok közül, akik részt vettek a „háborúban", közerkölcs elleni vétség vádjával, egyebet ugyanis nem tudnak rájuk bizonyítani. A Büntetőtörvénykönyv megfelelő paragrafusainak értelmében a letartóztatottak 6 hónaptól 5 évig terjedő börtönbüntetésben részesülhetnek. TÓÁSÓ ÁRON ZOLTÁN Őszi tükrözés • Fotó: CSOMAFÁY FERENC / RMSZ A Csíkszeredai Here due Rt. és Inter Cine Rt. jóvoltából tovább NEVETHETÜNK - DE MAR 200 OOO-ért! A humoros keresztrejtvények (lásd a Barométer melléklet utolsó oldalán a sorrendben az elsőt ugyancsak Debreczeni Éva munkáját dicsérik. A megfejtéseket egyszerre kérjük beküldeni (az 1., 2., 3., 4. és 5. sz. rejtvényeket) november 10-ig (a postabélyegző dátuma) a szerkesztőség címére. A borítékra írják rá: Nevessünk 200 ezerért. A helyes megfejtéseket beküldők között öt, egyenként 200 ezer lejes pénzjutalmat sorsolunk ki. Szerencse fel! Szeptemberi reggel, hajnali hét órakor (A levelek lassan lengenek. Már mind görbe, sárga / s fonnyadt, puha... - József Attila) frissen vasalt ingű apuka óvodába viszi két kisgyerekét. Egy kislányt, egy kisfát. Mókáznak. „Itt van az ősz, itt van újra..." szavalja az apuka. Még rögtönzött dallamot is dúdol hozzá. És azt mondja: milyen jó meleg van, bogárkáim. Pedig ez már valódi ősz. A kis krapek megszólal: meleg, mint otthon, anyunál. Az apuka pedig rádupláz: „mint anyu ölében." Becsszóra nem hantázok. Íráskedvem apadjon el mindörökre, ha nem így volt. Hát erről van szó. Az emberi minőségről. Nélküle nem megyünk semmire, polgártársaim. De szó sincs általánosításról. MÁTHÉ ÉVA Ezt a vonatot is lekéstük Szép, igényes kiállítású füzetekben jelentette meg a Tanügyminisztérium a nemzeti alaptantervet. A három füzetben minden szaktanár megtalálja nemcsak a kilencedik osztály részére összeállított tanterveket, hanem azokat a pedagógiai és módszertani útmutatókat is, amelyek segíteni tudnak a tanügyi reform által támasztott követelményrendszer megértésében, feldolgozásában. Az első füzet a Nyelv és kommunikáció tantárgycsoportba sorolt szaktantárgyak programjaival, a nyelv- és irodalomtanítás módszertani kérdéseivel, a szaktanári feladatok körvonalazásával, a cél- és követelményrendszer alapos és átgondolt problémáival segíti a szaktanárokat. Minőségi munka, olyan, amely hosszú évtizedek után jelzi, hogy megváltozott valami az oktatási rendszerben, a szemléletváltást pedig az igényes forma és tartalom egyaránt előlegezi. Örömmel forgattam az iskola könyvtárába érkezett példányokat, hiszen sok évi tanítás után először éreztem, hogy belepillanthatok más tantárgyak programjaiba is. Amióta tanítok, mindig külön kis füzetekben vagy kapoccsal összefogott lapokon jutottak el hozzánk, tanárokhoz a tantervek, és sohasem nyílt alkalom egységében beletekinteni az egész nyelv- és irodalomtanítási rendszerbe. A román nyelv és irodalomtanár nem tudta, mit tanít az idegen nyelvtanár vagy a magyar, illetve a német anyanyelvű irodalomtanár, nem is beszélve arról, hogy volt, aki személyes sértésnek érezte, ha elkért valaki egy történelem vagy művészettörténet programot. Sokan az interdiszciplinaritást megkönnyítő érdeklődést amolyan spionkodásnak vélték, elzárkóztak, s a diákok sem nagyon tudtak kapcsolatot teremteni az irodalom és a történelem, a művészettörténet és a stilisztikai ismeretek közt. Hosszú évtizedek zárkózottsága után átjárhatóvá válhat a tantárgyak közti kapcsolat, kiküszöbölhetők az ismétlések. A Nyelv és kommunikáció füzetben reméltem megtalálni az új kilencedik CS. KOVÁCS KATALIN (Folytatása a 4. oldalon) Vajon hol a határ valamely köztisztviselő, tehát az adófizető pénzéből élő személy közéleti tevékenysége és úgynevezett magánéleti „tettei”, néha nem is igazán „titkai” között? Sokakban merülhetett már fel ez a kérdés, amikor a hazai elektronikus média a képernyőn, az írott sajtó pedig első oldalán filmet, illetve képkockákat mutatott be egy olyan szexuális orgiáról, melynek főszereplői nem a maffia (?), hanem az igazságszolgáltatás jeles helyi képviselői voltak. A két olténiai ügyész egyébként felismerve a helyzetet, már másnap beadta lemondását, aligha csak azért, mert... lelkifurdalása lett volna tettei miatt. Mert helyben például azzal védekeztek: ami történt, illetve, amit elkövettek, az nem tartozik senkire, legfennebb rájuk, családjukra és az „engedelmesen” vetkőző, s a képsorokból ítélve egyébre is kapható hölgyekre. Túl azon, hogy mennyi a beugró egy olyan lokálba, ahol zavartalanul „élvezkedhet” a vendég, s mennyibe kerül a hajadonok „önzetlensége”, a kérdőjel akkor ágaskodik fel igazán, hogy két, állítólag elég gyengén fizetett ügyészecskének miből telett minderre, főleg, ha ráadásul visszaesők is voltak. S hogy azok lehettek, arra az igencsak „családias” hangulatból lehetett következtetni. A következő kérdés: vajon ők pengették le a több mint valószínű nem is kis összeget, vagy mások, például azok, akik jobban szeretnek találkozni az ügyészekkel egy szexorgián, mint azok... irodájában? Hogy volt, van, s lesz még ! SAtSX Hol a határ elénk, hanem szerte a világon, “““““““““““““ az egyértelmű. Ami nem az: megússzák-e egyszerűen azzal, hogy hirtelen és önszántukból beadják lemondásukat. Csak azért, mert feletteseiknek, a köztársaság főügyészének sem fordul meg az fejében, hogy ezek az egyébként rendes „fiúk”, pártatlanul, a törvény, szellemében jártak-e el minden esetben, vagyis hát nem befolyásolta-e őket a bárbeli affér. Hogy az egyébként két jóképű fiú hogyan és mibe botlott bele, miért volt kapható akár arra is, hogy erkölcsi tartásukat feladják, igazán mellékes. Nem ők az elsők, valószínűleg nem is az utolsók, akik a szexipar és az azt felkaroló s kézben tartó maffia áldozataivá válnak. Sokkal izgalmasabb az, hogyan viszonyult és viszonyul még ma is az ügyhöz az „intézmény”, amely - hála a sajtónak, hogy ez is kiderül! - máig is minimalizálja az ügyet, amelyről elméletileg legalábbis tudomása volt több mint hónapja! Ha nem is a legmagasabb, de legalábbis középszinten mindenképpen. Mit értsünk mindebből mi, akik csak fizetünk, és ismét csak fizetünk, nyugalmunkért például? Azt esetleg, hogy a „szegény” igazságszolgáltatási szervek azért éppen nem fityingért a másik oldalon, és nem az adófizetőén állnak? Aki e következtetésre jut esetleg, a jelek szerint nem téved. A craiovai „csecsszopók” esete ugyanis nem egyedüli, és igazán nem véletlen. Máris hallani hangokat, melyek a brassói ügyészség viselt dolgait firtatják, s még többen azt, hogy a „jogállamiság” jegyében miként lehet igen gyorsan szabadlábra kerülni, s még több arról, hogy... mennyiért. Akkor pedig melyik maffiával kell szembeszállnunk? Azzal, amely az utcán, a gazdaságban egyértelműen jelen van, vagy pedig azzal, amely az előbbit fedezi, nem juttatja rács mögé? Kételyeinkre, számolhatatlanul sok kérdésünkre csak akkor kapunk majd választ, ha tudjuk, hol végződik a közéleti szerep, s hol kezdődik a magánéleti szféra. Mindenekelőtt a köztisztviselők tekintetében. Azzal ugyanis senkit sem lehet átverni ma már, hogy csak úgy, magánemberként követünk el ezt-azt... Tehát nem ügyészként (!), bíróként, miniszterként, képviselőként, szenátorként stb., azok valamiféle atyafiaként keveredtem némi bajba. Ami sebaj. Majd lemondok, ha rákényszerülök. Ha meg nem, akkor... Én csak élem világomat. Csak úgy, mert nekem, mint bárki más tisztségviselőnek ebben az országban, mindez kijár. GYARMATH JÁNOS ivolyói kistörténelem Közelmúltunk 50-60 esztendejében még rengeteg az olyan esemény, történés amely korképével szűkebb történelmünk része, s amit csak az egyre fogyatkozó emlékezet őriz. Ilyenek az 1946-os gyergyószentmiklósi események, amikor László Ignác római katolikus főesperest meghurcolta a hatalom, s a lakosság, élén az ifjúsággal, szembeszállt a rendfenntartó erőkkel, hogy megvédje papját. A történésekre sokan emlékeznek, de a résztvevők egyre ritkulnak, a kollektív emlékezet pedig egyre törékenyebb: ezt bizonyítja az is, hogy miután Bartalan Vilmos ny. jogász először mesélt nekem az esetről, és érdeklődni kezdtem, hogy a résztvevők nyomára bukkanjak, az információkban sok volt az ellentmondás. Az alábbiakban két hiteles visszaemlékezést adok közre. Kocsis Gyula bácsi azon túl, hogy egyike volt az akkor letartóztatott diákoknak, a főesperessel egyidőben meghurcolt gyergyói polgárok egyikének a fia is volt. Takács Gyula bácsi az akkori gyergyószentmiklósi párttitkár fia volt, emlékei valamelyest a hatalom szemszögéből is betekintést nyújtanak a történésekbe. Kocsis Gyula bácsi nem szívesen beszél: miért kell fölidézni ilyen rég történt, fájdalmas eseményeket? Aztán mégis megnyílik: 1945 után, amikor készült az új hatalom a 46-os választásokra, amit meg is nyert a Grozakormány, beindult egy letartóztatási hullám a katonaságtól hazatérők, a bármit cselekvők ellen, gondolom, azért, hogy minden kezdeményezést elnémítsanak. A 6 vagy 7 letartóztatott között, akiket fogva tartottak a rendőrségen, ott volt László Ignác főesperes úr is, édesapám is. 1946. február 8-án futótűzként terjedt a hír a gimnáziumban, hogy a gyergyói lakosság tüntetést szervezett a rendőrség előtt, szolidaritást vállalva letartóztatott papjával. A gimnázium felső négy osztálya minden előzetes szervezés nélkül otthagyta az osztálytermeket, és levonult a rendőrség épülete elé. Az egybegyűlt tömeg hangulatát egy zsidó hölgy provokációja is fokozta, aki azt kiabálta, hogy föl kellene kötni minden keresztény magyart a fasiszta papjukkal együtt. Amikor megérkeztünk, a tömeg már betörte a rendőrség kapuját azzal a szándékkal, hogy kiszabadítsa a foglyokat. Rengeteg nép tódult a lépcsőházba, a diákok valósággal csüngtek a korlátokon. Végül följutottunk az emeletre, és lehoztuk a foglyokat - a főesperes úr valósággal a levegőben érkezett le a földszintre, kézről kézre adták. A foglyokat a plébániára vitték, ahol két napig őrizte őket több mint 200 ember. Megállapodtak, hogy harangkondítás jelzi az egész város lakosságának, ha történik valami baj. Mindez egy csütörtöki napon zajlott. A péntek őrzéssel telt, a szombati piacnapon a piaci tömegben érezhető volt a titkos megfigyelők jelenléte. És érkezett a főtéri piacra a hír, hogy el akarják vinni a papot. A piactéren levő hatnyolcezer ember a plébánia elé vonult, s ekkor történt, hogy a harangokat megkondította egy 12 éves gyermek, akibe egy rendőrtiszt belelőtt. A gyermek a harangba kapaszkodva felemelkedett, így a golyó csak a lábát találta el. - Ki volt ez a gyermek? - Nem tudom a nevét. A megyei prefektúra, rendőrség nagygyűlést akart tartani a főtéren, és mivel a tömeg a plébánia elé vonult, ők is följöttek, és a Korona erkélyéről tartottak beszédet a tömeghez. Fölkérték a népet, hogy jelöljön ki egy 10 tagú bizottságot, akivel megtárgyalják a foglyok helyzetét. Ez meg is történt, de a tárgyalás nagyon egyoldalú volt, és csak annyi eredménye lett, hogy a foglyokat kísérettel viszik Kolozsvárra, ahol a néptörvényszék azonnal tárgyalja ügyüket. Vasárnap 10 órakor vitték a foglyokat a vonathoz. Kívülálló, aki az állomásig kísérte őket, egyedül én voltam. Hétfőn, tanítás közben rendőrök érkeztek a gimnáziumba, és magukkal vittek 30 diákot, köztük engem is. A bíróságra vittek, ahol kihallgatás után nyolcan maradtunk: Baktai Béla, Cimpian Mihály, Ferenczi Zoltán, Török Karcsi, Bajna Levente, egy szárhegyi fiú, jómagam, és két tanár: Lovas Zoltán, a másikat, úgy emlékszem, Jeneinek hívták. Már egyikük sem él. A rendőrségen 4-5 napon át folyt a kihallgatás, többnyire éjszaka, minden éjjel kétszerháromszor. Azt akarták megtudni, ki hozta le a papot, de azt ebben a tömegben megállapítani nem lehetett. Mi diákok külön teremben voltunk, egy másik teremben kb. 30 civilt tartottak fogva. Amikor éhségsztrájkba kezdtünk azért, hogy szabadon engedjenek, áttettek a felnőttekhez, ahol olyan sűrűn zsúfolódtunk, hogy szinte csak állni lehetett. Lemondtunk az éhségsztrájkról, és visszakerültünk külön szobába. Akkor közölték, kérjünk otthonról meleg ruhát. Másnap teherautóval szállítottak Csíkszeredába, majd GÁL ÉVA EMESE (Folytatása a 4. oldalon)