Romániai Magyar Szó, 2001. február (13. évfolyam, 3670-3697. szám)

2001-02-01 / 3670. szám

2001. február 1. honi valóság , honi valóság Megyei együttműködés a parlamenti képviselettel „Elsüllyedt” kormánygarancia Szilágy megye parlamenti képviseletével tartott megbeszé­lést január végén a prefektus, valamint a megyei tanács elnöke és alelnökei, az együttműködés bővítését szorgalmazva. A tanácskozáson két szenátor és két képviselő jelent meg, a beje­lentés értelmében az RMDSZ és a PDSR képviselői igazoltan maradtak távol. Az eddig pél­dátlan kezdeményezéssel kap­csolatban sajtótájékoztatót tartot­tak, ismertetvén a tanácskozás célját, közölte a megyei tanács elnöke, a választási kampány idején sok ígéret hangzott el, eljött a gazdasági, és a szociális gondok kezelésének ideje. Seres Dénes szenátor a kezdeménye­zést hasznosnak minősítette, ugyanis a helyi gondokat vitatták meg, a közösséget óhajtják szolgálni a parlamenti képviselet és a helyi közigazgatás együtt­működésével. A Csucsa-Zilah vízvezeték még nem kapott „zöld jelzést”, s hasonló kérdésekben - hogy több községbe vezessék be a vizet, földgázt, korszerűsítse­nek utakat - a parlamenti kép­viseletnek hatáskörén belül kedvezően kell befolyásolnia a megoldásokat. Corin Penciuc liberális szenátor ismételve Seres Dénes szenátort, azt hang­súlyozta: bízik abban, hogy az együttműködés hasznos lehet a megyei problémák megoldásá­ban. Valentin Paduroiu nagy­­romániai képviselő hajlandó támogatni olyan RMDSZ-, illetve PDSR-kezdeményezése­­ket, amelyek a megye lakossága gondjaira vonatkoznak. Catalin Micula liberális képviselő szerint az a lényeges, hogy a kapcsolat folyamatos legyen a parlamenti képviselet, valamint a prefektúra és a helyi közigazgatás között. Elmondta, hogy a csúcsai vízve­zetékre vonatkozó kormányga­rancia nincs, jóváhagyása annak­ idején „elsüllyedt” a Pénzügy­minisztériumban. A sajtótájékoztatón a kérdések többsége nem az együttműködés mikéntjét firtatta, a közigazgatási törvény kapcsán inkább a kisebb­ségi nyelvek használata került előtérbe. Az RMSZ kérdésére a résztvevőik elmondták, hogy a jövőben képviselői, illetve szená­­tori irodák létesítésével szándé­koznak kapcsolatot tartani a választókkal. Az RMDSZ szená­torának és parlamenti képviselő­jének Zilah­on, illetve Szilágy­­somlyón több mint fél évtizede működik irodája, a liberális kép­viselő irodát fog nyitni a követ­kezőkben Szilágysomlyón, Zsi­­bón, Szilágycsehben. A nagy­­romániái képviselő azt vála­szolta, szándékában áll a megye valamennyi községe polgármes­terével kapcsolatba lépni a prob­lémák felleltározásáért, valamint havonta kétszer sajtótájékoztatón beszámol frakciója parlamenti tevékenységéről. Kérdés, hogy a helyi problémák megoldásáért az együttműködési szándék mikép­­­pen bontakozik ki a szilágysági települések hasznára. FEJÉR LÁSZLÓ Egyik szemünk sír, a másik nevet Január 27-én tartotta rendes ülését a Beszterce-Naszód megyei MKT és MÖT, a prefektúra nagytermében. Napirenden az MKT szer­vezési és működési szabályzatának módosítása, a megyei ügyvezető elnökség politikai beszámolója a 2000. évre, valamint az ügyvezető elnökség kiegészítése, a MÖT beszámolója a helyhatósági vá­lasztások óta kifejtett tevékenységről, a 2000. évi költségvetés végrehajtása és a 2001. évi költségvetés elfogadása. Az országos ügyvezető elnökség részéről jelen volt Szép Gyula művelődési főosztályvezető, Fischer Fülöp Ildikó, az oktatási főosz­tály előadója, valamint Tibád Zoltán, az Illyés Közalapítvány részéről. Az országos ügyvezető elnökség küldöttei értékelték a megyei tanács alelnöki tisztségének megszerzését, de ugyanakkor hiá­nyolták, hogy a városi tanácsban nincs képviselve az RMDSZ. Ugyanakkor felhívták a helyi önkormányzatok figyelmét, hogy éljenek az említett tisztség nyújtotta lehetőségekkel a közösség problé­máinak megoldásában. Hiányolták azt is, hogy a megyei művelődési intézményekben nincs magyar beosztott. Az anyanyelvű oktatás terén javasolták az összpontosított oktatást, központok kialakítását, ahol színvonalas oktatás folyhat. Annak az új felfogásnak adtak hangot, amely szerint nem kell mindenáron megtartani a pár gye­rekes osztályokat a színvonalas oktatás rovására, ígéretet tettek, hogy még határozottabban oda fognak figyelni a szórványra és a központi támogatás nem fog megszűnni. Az Illyés Közalapítvány részéről Tibád Zoltán meglátogatta az épülő Hálaadás Otthonát. Az alapítvány felmérést készít, főleg a szórványban, az oktatás terén beindított kezdeményezések támoga­tásának helyes elbírálása érdekében. A besztercei épületet, ami a református egyház tulajdona, de multifunkcionális jellege révén ifjú­sági központtá akarják kialakítani, bentlakással és teljes ellátással a diákok számára, nyolc éve építik, ígéretet tett, hogy az alapítvány tá­mogatni fogja a munkálatok befejezését. Ennek érdekében az épít­kezés ütemtervét kell elkészíteni, a prioritás a bentlakás átadása legyen. KRESZ BÉLA Válságban van-e a marosvásárhelyi magyar színházi társulat? (12.) Sorozatunk utolsó részeként két kívülálló m­arosvásárhelyi értelmiségit szólaltatunk meg, akik bár nem tagjai a társulatnak, foglalkozásuk, műveltségük, tapasztalatuk révén mégis hozzáértőként látják a marosvásárhelyi színházat. JÁNOSHÁZY GYÖRGY költő, műfordító, szerkesztő, kritikus 1922-ben született, Shakespeare-fordító, jogi és színházi rendezői végzettsége van, több kötet Szerzője, NAGY PÁL tanár, irodalomtörténész 1924-ben született, magyar nyelv és irodalom, valamint történelem szakot végzett, az Igaz Szó, az Utunk, az Új élet lapok belső munkatársa volt, tankönyv- és tanulmánykötet-szerző. Szóval - ahogy mondani szokás - nem akárkik. Őket kértük meg, hogy az eddigiek átolvasása után némiképpen összegezzenek. Elsőként Jánosházy György szólal meg. - Mikor írt ön először színházi kritikát? - Több mint ötven évvel ezelőtt, úgyhogy - őszintén szólva - kissé bele is untam. Kolozsváron egy ideig magam is operarendező voltam. - Alapvető kérdésünk az volt, hogy válságban van-e a marosvásárhelyi magyar társulat? És ha itten, mit kellene tenni ahhoz, hogy kievickéljen belőle? - Régóta válságban van. Ami most történik, az egy több éves, sőt egy évtizedesnél hosszabb folyamat betetőződése. Bár tapasztalhattuk, hogy mindennél van rosszabb... Tehát az is lehet, hogy ez még nem a mélypont. De a folyamatnak kétségtelenül az eddigi negatív csúcsa. A hanyatlás kevéssel Tompa Miklós után kezdődött. Ő volt egész Erdélyben az egyik utolsó rendező, aki még tudott színházat szervezni, társulatot építeni. Nevét felvette a társulat, de nagyon keveset tanult tőle. A legnagyobb dilemma éppen ez: hogyan kell színházat csinálni? Ez a társulatépítéssel kezdődik, az idősebb Tompa ezt tudta, és a fia, Tompa Gábor is megtanulta. Nem véletlen az, hogy ma Erdély­ben szerintem a kolozsvári az egyetlen társulat, melyet teljes joggal színháznak lehet nevezni. Az építéshez előzetes elképzelés kell, nem az, hogy mintegy véletlenül felveszünk tehetséges, vagy kevésbé tehetséges színészeket. Persze jól tudjuk, hogy amit az idős Tompa csinált, az ma már nem időszerű, de a mód, ahogyan ehhez a színházesz­ményhez hozzánevelte a társulatot, példaszerű, és ezt a fia is tudja. Az más lapra tartozik, hogy a fiatal Tompa színházára nemigen fogékony a hazai közönség, de tapsolnak neki Londonban, Lyonban és másutt.... Marosvásárhelyen ma nagyon hiány­zik a válogatás és a nevelés. Ma itt egy komntersz­­darab kiosztása is gond, mert egyes szerepkörök nincsenek lefedezve. Véletlenszerűen vesznek fel embereket, nagy színészeket könnyedén elenged­nek, mint például Boér Ferencet, aki kiváló jellem­színész. A névsor hosszú. Halálosan bűnös a káderpolitika. Jöttek a fiatalok, ami jó. De ekkor sem volt válogatás. Egy ekkora városban a közönség ízlését is feltétlenül figyelembe kell venni. Itt jutunk el a műsorpolitikához. Az is gond, hogy egyetlen alkalmazott rendező létezik. A többi Tatabányáról, Békéscsabáról és máshonnan jön­­ zsebében a kis megpályázott magyar pénzzel, és azt el kell költeni, a színháznak nem kell költenie, s mindenki boldog, csakhogy így a színház töké­letesen elveszíti a saját arculatát. A marosvásár­helyi valamikor az ország egyik legstílusosabb színháza volt. Most a legarctalanabb az erdélyi magyar társulatok közül. Mindenki azt csinál, ami éppen eszébe jut. A fiatalokat nem nevelik, az esetlegesen ide szottyanó rendezőkkel dolgoznak. Velük más gondok is vannak: az iszákosság, a botrányok, ami a színház művészileg lejáratott tekintélyét állampolgárilag is a sárba rántják. - Vajon mindezt ennyire pontosan látja, érzi a közönség, mint ahogy ön felvázolta? - Hogy a csudába ne... A színházból törvény­szerűen a legkisebb hír is szétárad. Még Buda­pesten is. A miénk meg sokkal kisebb város, melynek egyetlen színháza van, melyre figyel a közönség. Ha botrány van, még inkább, és az ma itt egészen gyakori... - Ha önre bíznák a társulat ráncba szedését, mit tenne? - Először is a világ minden kincséért sem vállalnám. Tanácsot is nehéz adni, mert olyan mélységben van a színház, hogy ötletem sincs. Ke­mény, sok éves, kitartó, nagyon céltudatos munka kellene. És egy olyan szakember, aki vasfegyelmet teremt. Kár, hogy már nem működik a színházi törvényszék, ahol a társulat tagjai egymás fölött mondtak ítéletet. Karizmatikus, színházszerető, a színészi lelket jól ismerő személyiség kellene, aki kialakítana egy működőképes társulatot. Nagy Pál véleménye inkább árnyalja a felfestett képet. - Ön Marosvásárhely egyik legillusztrisabb humán személyisége, akinek szívügye a színház. Mit tud mindehhez hozzátenni? - Egy időben magam is rendszeresen írtam színházkritikát. De bevallom, egy ideje elszakadtam e színháztól. Időben nem tudnám megmondani a kezdetét. Tényleg válságban van a vásárhelyi színház, de nemcsak az, hanem az erdélyi, a romániai színjátszás, és a más országokbeli színházak is. Változott a közönség, teret hódít a televízió, ezt nem leh­et hamar kiheverni. Jómagam színházi vonatkozásban konzervatív ember vagyok. Az utóbbi években színházélményeim eltávolítanak a társulattól. A minap bementem egy este a nézőtérre, s a színpadon fiatal emberek ordítozva szaladgáltak össze-vissza - úgy másfél órán keresztül. Alig vártam, hogy kimeneküljek. Ez az öncélú, meghökkentésre, bizarr helyzetekre való törekvés, a túlzott technicizmus tőlem nagyon messze áll. Nem értek egyet velük. Él bennem a Székely Színház emléke, mikor a társulatnak egyénisége volt. Igaza van Jánosházynak, ez hiányzik - és nemcsak Marosvásárhelyen. Esetleges a repertoár, a szereposztás. Ez nem színház. Az együttesnek sajátos arcéle kell hogy legyen. Ennek része a színész, a rendező, és nem utolsósorban a vezetőség. Tompa Miklós meg tudott határozni egy színházat, igaz, hogy Kovács György és társai voltak a keze alatt. De a következő nemzedéknek is voltak nagyjai: Csorba András, Tanai Bella, Sinka Károly, Erdős Irma, Bács Ferenc és sokan mások. Nagy színházi egyéniséggé nőttek ki itt Marosvásárhelyen, s egyesek később híresebb társulatoknál is megállták a helyüket. Ez ma hiányzik. Hiányolom, hogy nem játsszák Sütő András darabjait, és más erdélyi, vagy más magyar szerzők műveit. Itt évekig nem lehet látni egy Bánk bánt, Az ember tragédiáját, egy Móricz darabot. Székely János darabot sem láthatunk. Ezelőtt több mint hét évvel játszott utoljára a társulat Sütő-darabot. Budapesten játsszák. Nem furcsa? Kísérlet sem történt például a szintén marosvásárhelyi Moher Károly Örökmozgó című darabjának a felújítására, és nem veszik elő például Bánffy Miklós színművét, A nagyúr­t sem. Ezt Erdélyben soha be nem mutatták. Rangos vállalkozás lenne színpadra állítása. Tamási­­darabot sem látunk. Már Sepsiszentgyörgyön sem. - Marosvásárhelyen létezik-e olyan civil fórum, amelynek keretében a színészek, rendezők, a vezetőség szembesül például az önök, és mások véleményével? - Nincs ilyen kör. - Meghívják önöket a bemutatók előtti főpróbára? - Most már nem. Valamikor meghívtak. Mos­tanában örülnek, ha hallgatunk, megtartjuk ma­gunknak a véleményünket. Azt mondják, a maros­vásárhelyi a világ legjobb színházi közönsége. De ez már a múlté. Jánosházy György: - Egyesek azt állítják, nem szabad leereszkedni a közönség elvárásaihoz, mert az alacsony művészi színvonalhoz­­vezetne. Állítják: a közönség visszahúzza a színházat abból a magas régióból, ahol a valódi művészet található. De gondoljunk csak arra: az operett, a Liliom sem kellett itt abban a formában, ahogy azt mostanában Marosvásár­helyen játsszák. De gondoljunk arra is, hogy Tompa Miklós milyen abszurd darabokat fogad­tatott el ezzel a konzervatívnak mondott közönség­gel. Ha jó az előadás, a közönség a legelvontabb, legmagasabb művészi színvonalú darabot is elfogadja. Ezt muszáj kimondani, mert a sikertelen társulatok ezzel takaróznak, hogy a közönség nem ért a színházhoz. Az egész repertoárt nem lehet kísérletezésre építeni, és főleg ne nevezzük kísér­letezésnek mindazt, amit nem lehet meghatározni. Ami nem az, aminek lennie kellene. Emögött általában a tehetetlenség van. Más semmi. Nagy Pál: - Egy igen szellemes kolozsvári kritikusunk azt mondta: szép és jó dolog, hogy rendezőt, díszlettervezőt Magyarországról hozunk, csak a baj az, hogy lassan a közönséget is importálni kell. **** Tizenkét részes sorozatunkban összesen 18-an szólaltak meg. Ki-ki saját helyzete, státusa, egyénisége, érdeke szerint állt hozzá a témához. Egyelőre pontot teszünk a sorozat végére. Bár többen jelezték még, hogy szívesen véleményt mondanának, de vagy elhanyagolták azt, hogy a szerkesztőhöz eljuttassák hozzászólásukat, vagy meggondolták magukat. Kovács András Ferenc költőt, a társulat korábbi igazgatóját, akit töb­ben említettek hozzászólásukban, felkértük: fejtse ki ő is a véleményét. De a kérést elhárítot­ta, mondván: nem olvasta a sorozatot. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik nyíltan véleményt­ mondtak, és elnézést kérünk azoktól, akiket akaratunkon kívül esetleg meg­bántottunk. MÁTHÉ ÉVA Civil Akadémia II. (Folytatás az I. oldalról) szakmai tanácsadó Sza­badkáról. A szlovéniai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet küldötte Patyi Zoltán volt Lendváról. A képzés megszervezője és lebonyolítója, Romhányi András, az MMI Határon Túli Magyarok Osztályának veze­tője és a Magyar Kollégium elnöke kérdésünkre elmond­­­ta, örvendetes, hogy az első alkalomhoz képest most min­­denik régió képviseltette ma­gát. Megjegyezte, hogy Ausztria kivételével, amelynek ugyan­csak itt lenne a helye, ha akarnák. Továbbá kifejtette, hogy a tanulmányút minden bizonnyal erjesztően hat azokra a civil társadalom fejlődését szolgáló folyama­tokra, amelyek több határon túli szervezetnél beindultak. „A képzés hozadéka több­rétű - hangsúlyozta Rom­hányi András. - Az egyik az, hogy a résztvevők ténylege­sen sok információhoz jutot­tak a szervezetek meglátoga­tása során, nemcsak formai szempontból, hanem a tar­talmi tevékenységet illetően is. A másik, hogy a szerveze­tektől olyan konkrét dolgokat lehetett ellesni, amelyeket közvetlenül hasznosítani tud­nak. A harmadik, amit fontos­nak tartok, hogy a sok infor­máció hatására picit arrébb fordult az agyunk. Az enyém is. Új szemszögből, más szempontok szerint is meg tudják közelíteni ugyanazokat a problémákat, amelyekkel adott esetben eddig nem tudtak megküzdeni. Tanulság számomra, hogy a képzést le­het nagyon feszesre szervez­ni, de menet közben egy picit lazítani is kell, mert máskü­lönben nem tudnak,­ nem tudunk egymással beszélni. A következő képzés témája ismerkedés lenne a magyar­­országi kisebbségek civil szervezeteivel." Romhányi András még el­mondta, hogy a résztvevők megjelöltek több olyan témát, amelyekben igénylik különféle számukra hasznos képzések, találkozók, konferenciák meg­szervezését, olyanokat is, amelyek túlmutatnak a Civil Akadémia keretein. Tárgyal­tak a második, ez év júniusá­ban ugyancsak Budakalászon megrendezésre kerülő, száz­nál több Kárpát-medencei civil szervezetet megmozgató Civil Fórumról, melynek már megkezdték az előkészítését. Folyamatban van azoknak a szakemberek által összeállí­tott kérdőíveknek a kiküldése is, amelyek alapján a Kárpát­medencei közművelődési civil szervezetekről átfogó, több­rétű, internetre is felkerülő adatbázist hoznak létre a Ma­gyar Művelődési Intézetnél. Ennek a projektnek a megva­lósulása nem a magyaror­szági félen múlik, hanem elsősorban attól függ, hogy a régiókból milyen gyorsan érkeznek vissza a kitöltött kérdőívek. A Civil Akadémia II. kép­zésen részt vevők közül meg­kérdeztük a három nagyobb régió egy-két képviselőjét, miért tartják szükségesnek ezeket a képzéseket, mi a gyakorlati hozadéka otthoni munkájuk szempontjából. Véleményüket következő lapszámunkban ismertetjük. --------7 ' Álláspontok - távolodóban (Folytatás az I. oldalról) hiszen a hivatallal fizettette ki több milliós nagyságrendű családi telefonszámláját. De Fodor Imre csak visszaminősítette. Florea doktor, aki sejtette, vagy kémei jóvoltából tudta, miről esett szó „odaát”, kategorikusan kijelentette: aki az igazgatói ver­senyvizsgák tisztaságát megkérdőjelezi, az rosszindulatú méreg­keverő. Minden rendben volt, Eresei Ferenc is igazgató lett, aki magyar nemzetiségű, ugyebár. Az alpolgármesterek azért nem vol­tak vizsgáztató bizottsági tagok, mert szakértő magyar tanácsosok kerültek be a bizottságokba. A túlórákat pedig a korábbi városve­zetők által jóváhagyott szabályzat alapján fizették, jogosan, mondotta, hiszen a téli ünnepi rendezvények előkészítése során egyesek valóban minden nap este mentek haza munkahelyükről. A két legtöbb túlórapénzt felvevő személy egyébként... gépkocsi­vezető (Aszler Dieter, fintilie Alin). Majd két kisebb hivatali plasztikbombát is bedobott a sajtótájékoztatón: a Fodor-éráról szóló számvevőszéki jelentés első kötetét, és a „kutyasztorit”, ami szerinte arról szól, hogy az előző vezetőség egy csomó pénzt kapott külföldről, alapítványoktól arra, hogy humánusan bánjon a kóbor állatokkal, de közben nem ezt tette, sőt 300 millió lejt fize­tett ki az orvosi egyetem krematóriumának arra, hogy 1200 állatot elhamvasszanak, de szerinte ez sem történt meg, tehát burkoltan jogtalan kifizetéssel vádolta a korábbi hivatali vezetőséget. Mind­ezért felháborítónak tartja, hogy az állatvédő egyesületek most őt zargatják, nem megfelelően kezeli a kóbor kutyák ügyét... Summa summarum, a két sajtókonferenciának egy-egy mondat­ban megfogalmazható eszmei mondanivalója így hangzik: az RMDSZ-tanácsosok figyelmeztetik a polgármestert, hogy a város minden dolgáról a tanács dönt (ahol az RMDSZ-tanácsosok több­ségben vannak!), a hivatal CSAK végrehajtó szerv. A polgármes­ter pedig kijelentette: a tanácsnak semmi köze a hivatal belső életéhez. Ott ő azt csinál, amit akar.

Next