Romániai Magyar Szó, 2001. február (13. évfolyam, 3670-3697. szám)
2001-02-01 / 3670. szám
2001. február 1. honi valóság , honi valóság Megyei együttműködés a parlamenti képviselettel „Elsüllyedt” kormánygarancia Szilágy megye parlamenti képviseletével tartott megbeszélést január végén a prefektus, valamint a megyei tanács elnöke és alelnökei, az együttműködés bővítését szorgalmazva. A tanácskozáson két szenátor és két képviselő jelent meg, a bejelentés értelmében az RMDSZ és a PDSR képviselői igazoltan maradtak távol. Az eddig példátlan kezdeményezéssel kapcsolatban sajtótájékoztatót tartottak, ismertetvén a tanácskozás célját, közölte a megyei tanács elnöke, a választási kampány idején sok ígéret hangzott el, eljött a gazdasági, és a szociális gondok kezelésének ideje. Seres Dénes szenátor a kezdeményezést hasznosnak minősítette, ugyanis a helyi gondokat vitatták meg, a közösséget óhajtják szolgálni a parlamenti képviselet és a helyi közigazgatás együttműködésével. A Csucsa-Zilah vízvezeték még nem kapott „zöld jelzést”, s hasonló kérdésekben - hogy több községbe vezessék be a vizet, földgázt, korszerűsítsenek utakat - a parlamenti képviseletnek hatáskörén belül kedvezően kell befolyásolnia a megoldásokat. Corin Penciuc liberális szenátor ismételve Seres Dénes szenátort, azt hangsúlyozta: bízik abban, hogy az együttműködés hasznos lehet a megyei problémák megoldásában. Valentin Paduroiu nagyromániai képviselő hajlandó támogatni olyan RMDSZ-, illetve PDSR-kezdeményezéseket, amelyek a megye lakossága gondjaira vonatkoznak. Catalin Micula liberális képviselő szerint az a lényeges, hogy a kapcsolat folyamatos legyen a parlamenti képviselet, valamint a prefektúra és a helyi közigazgatás között. Elmondta, hogy a csúcsai vízvezetékre vonatkozó kormánygarancia nincs, jóváhagyása annak idején „elsüllyedt” a Pénzügyminisztériumban. A sajtótájékoztatón a kérdések többsége nem az együttműködés mikéntjét firtatta, a közigazgatási törvény kapcsán inkább a kisebbségi nyelvek használata került előtérbe. Az RMSZ kérdésére a résztvevőik elmondták, hogy a jövőben képviselői, illetve szenátori irodák létesítésével szándékoznak kapcsolatot tartani a választókkal. Az RMDSZ szenátorának és parlamenti képviselőjének Zilahon, illetve Szilágysomlyón több mint fél évtizede működik irodája, a liberális képviselő irodát fog nyitni a következőkben Szilágysomlyón, Zsibón, Szilágycsehben. A nagyromániái képviselő azt válaszolta, szándékában áll a megye valamennyi községe polgármesterével kapcsolatba lépni a problémák felleltározásáért, valamint havonta kétszer sajtótájékoztatón beszámol frakciója parlamenti tevékenységéről. Kérdés, hogy a helyi problémák megoldásáért az együttműködési szándék miképpen bontakozik ki a szilágysági települések hasznára. FEJÉR LÁSZLÓ Egyik szemünk sír, a másik nevet Január 27-én tartotta rendes ülését a Beszterce-Naszód megyei MKT és MÖT, a prefektúra nagytermében. Napirenden az MKT szervezési és működési szabályzatának módosítása, a megyei ügyvezető elnökség politikai beszámolója a 2000. évre, valamint az ügyvezető elnökség kiegészítése, a MÖT beszámolója a helyhatósági választások óta kifejtett tevékenységről, a 2000. évi költségvetés végrehajtása és a 2001. évi költségvetés elfogadása. Az országos ügyvezető elnökség részéről jelen volt Szép Gyula művelődési főosztályvezető, Fischer Fülöp Ildikó, az oktatási főosztály előadója, valamint Tibád Zoltán, az Illyés Közalapítvány részéről. Az országos ügyvezető elnökség küldöttei értékelték a megyei tanács alelnöki tisztségének megszerzését, de ugyanakkor hiányolták, hogy a városi tanácsban nincs képviselve az RMDSZ. Ugyanakkor felhívták a helyi önkormányzatok figyelmét, hogy éljenek az említett tisztség nyújtotta lehetőségekkel a közösség problémáinak megoldásában. Hiányolták azt is, hogy a megyei művelődési intézményekben nincs magyar beosztott. Az anyanyelvű oktatás terén javasolták az összpontosított oktatást, központok kialakítását, ahol színvonalas oktatás folyhat. Annak az új felfogásnak adtak hangot, amely szerint nem kell mindenáron megtartani a pár gyerekes osztályokat a színvonalas oktatás rovására, ígéretet tettek, hogy még határozottabban oda fognak figyelni a szórványra és a központi támogatás nem fog megszűnni. Az Illyés Közalapítvány részéről Tibád Zoltán meglátogatta az épülő Hálaadás Otthonát. Az alapítvány felmérést készít, főleg a szórványban, az oktatás terén beindított kezdeményezések támogatásának helyes elbírálása érdekében. A besztercei épületet, ami a református egyház tulajdona, de multifunkcionális jellege révén ifjúsági központtá akarják kialakítani, bentlakással és teljes ellátással a diákok számára, nyolc éve építik, ígéretet tett, hogy az alapítvány támogatni fogja a munkálatok befejezését. Ennek érdekében az építkezés ütemtervét kell elkészíteni, a prioritás a bentlakás átadása legyen. KRESZ BÉLA Válságban van-e a marosvásárhelyi magyar színházi társulat? (12.) Sorozatunk utolsó részeként két kívülálló marosvásárhelyi értelmiségit szólaltatunk meg, akik bár nem tagjai a társulatnak, foglalkozásuk, műveltségük, tapasztalatuk révén mégis hozzáértőként látják a marosvásárhelyi színházat. JÁNOSHÁZY GYÖRGY költő, műfordító, szerkesztő, kritikus 1922-ben született, Shakespeare-fordító, jogi és színházi rendezői végzettsége van, több kötet Szerzője, NAGY PÁL tanár, irodalomtörténész 1924-ben született, magyar nyelv és irodalom, valamint történelem szakot végzett, az Igaz Szó, az Utunk, az Új élet lapok belső munkatársa volt, tankönyv- és tanulmánykötet-szerző. Szóval - ahogy mondani szokás - nem akárkik. Őket kértük meg, hogy az eddigiek átolvasása után némiképpen összegezzenek. Elsőként Jánosházy György szólal meg. - Mikor írt ön először színházi kritikát? - Több mint ötven évvel ezelőtt, úgyhogy - őszintén szólva - kissé bele is untam. Kolozsváron egy ideig magam is operarendező voltam. - Alapvető kérdésünk az volt, hogy válságban van-e a marosvásárhelyi magyar társulat? És ha itten, mit kellene tenni ahhoz, hogy kievickéljen belőle? - Régóta válságban van. Ami most történik, az egy több éves, sőt egy évtizedesnél hosszabb folyamat betetőződése. Bár tapasztalhattuk, hogy mindennél van rosszabb... Tehát az is lehet, hogy ez még nem a mélypont. De a folyamatnak kétségtelenül az eddigi negatív csúcsa. A hanyatlás kevéssel Tompa Miklós után kezdődött. Ő volt egész Erdélyben az egyik utolsó rendező, aki még tudott színházat szervezni, társulatot építeni. Nevét felvette a társulat, de nagyon keveset tanult tőle. A legnagyobb dilemma éppen ez: hogyan kell színházat csinálni? Ez a társulatépítéssel kezdődik, az idősebb Tompa ezt tudta, és a fia, Tompa Gábor is megtanulta. Nem véletlen az, hogy ma Erdélyben szerintem a kolozsvári az egyetlen társulat, melyet teljes joggal színháznak lehet nevezni. Az építéshez előzetes elképzelés kell, nem az, hogy mintegy véletlenül felveszünk tehetséges, vagy kevésbé tehetséges színészeket. Persze jól tudjuk, hogy amit az idős Tompa csinált, az ma már nem időszerű, de a mód, ahogyan ehhez a színházeszményhez hozzánevelte a társulatot, példaszerű, és ezt a fia is tudja. Az más lapra tartozik, hogy a fiatal Tompa színházára nemigen fogékony a hazai közönség, de tapsolnak neki Londonban, Lyonban és másutt.... Marosvásárhelyen ma nagyon hiányzik a válogatás és a nevelés. Ma itt egy komnterszdarab kiosztása is gond, mert egyes szerepkörök nincsenek lefedezve. Véletlenszerűen vesznek fel embereket, nagy színészeket könnyedén elengednek, mint például Boér Ferencet, aki kiváló jellemszínész. A névsor hosszú. Halálosan bűnös a káderpolitika. Jöttek a fiatalok, ami jó. De ekkor sem volt válogatás. Egy ekkora városban a közönség ízlését is feltétlenül figyelembe kell venni. Itt jutunk el a műsorpolitikához. Az is gond, hogy egyetlen alkalmazott rendező létezik. A többi Tatabányáról, Békéscsabáról és máshonnan jön zsebében a kis megpályázott magyar pénzzel, és azt el kell költeni, a színháznak nem kell költenie, s mindenki boldog, csakhogy így a színház tökéletesen elveszíti a saját arculatát. A marosvásárhelyi valamikor az ország egyik legstílusosabb színháza volt. Most a legarctalanabb az erdélyi magyar társulatok közül. Mindenki azt csinál, ami éppen eszébe jut. A fiatalokat nem nevelik, az esetlegesen ide szottyanó rendezőkkel dolgoznak. Velük más gondok is vannak: az iszákosság, a botrányok, ami a színház művészileg lejáratott tekintélyét állampolgárilag is a sárba rántják. - Vajon mindezt ennyire pontosan látja, érzi a közönség, mint ahogy ön felvázolta? - Hogy a csudába ne... A színházból törvényszerűen a legkisebb hír is szétárad. Még Budapesten is. A miénk meg sokkal kisebb város, melynek egyetlen színháza van, melyre figyel a közönség. Ha botrány van, még inkább, és az ma itt egészen gyakori... - Ha önre bíznák a társulat ráncba szedését, mit tenne? - Először is a világ minden kincséért sem vállalnám. Tanácsot is nehéz adni, mert olyan mélységben van a színház, hogy ötletem sincs. Kemény, sok éves, kitartó, nagyon céltudatos munka kellene. És egy olyan szakember, aki vasfegyelmet teremt. Kár, hogy már nem működik a színházi törvényszék, ahol a társulat tagjai egymás fölött mondtak ítéletet. Karizmatikus, színházszerető, a színészi lelket jól ismerő személyiség kellene, aki kialakítana egy működőképes társulatot. Nagy Pál véleménye inkább árnyalja a felfestett képet. - Ön Marosvásárhely egyik legillusztrisabb humán személyisége, akinek szívügye a színház. Mit tud mindehhez hozzátenni? - Egy időben magam is rendszeresen írtam színházkritikát. De bevallom, egy ideje elszakadtam e színháztól. Időben nem tudnám megmondani a kezdetét. Tényleg válságban van a vásárhelyi színház, de nemcsak az, hanem az erdélyi, a romániai színjátszás, és a más országokbeli színházak is. Változott a közönség, teret hódít a televízió, ezt nem lehet hamar kiheverni. Jómagam színházi vonatkozásban konzervatív ember vagyok. Az utóbbi években színházélményeim eltávolítanak a társulattól. A minap bementem egy este a nézőtérre, s a színpadon fiatal emberek ordítozva szaladgáltak össze-vissza - úgy másfél órán keresztül. Alig vártam, hogy kimeneküljek. Ez az öncélú, meghökkentésre, bizarr helyzetekre való törekvés, a túlzott technicizmus tőlem nagyon messze áll. Nem értek egyet velük. Él bennem a Székely Színház emléke, mikor a társulatnak egyénisége volt. Igaza van Jánosházynak, ez hiányzik - és nemcsak Marosvásárhelyen. Esetleges a repertoár, a szereposztás. Ez nem színház. Az együttesnek sajátos arcéle kell hogy legyen. Ennek része a színész, a rendező, és nem utolsósorban a vezetőség. Tompa Miklós meg tudott határozni egy színházat, igaz, hogy Kovács György és társai voltak a keze alatt. De a következő nemzedéknek is voltak nagyjai: Csorba András, Tanai Bella, Sinka Károly, Erdős Irma, Bács Ferenc és sokan mások. Nagy színházi egyéniséggé nőttek ki itt Marosvásárhelyen, s egyesek később híresebb társulatoknál is megállták a helyüket. Ez ma hiányzik. Hiányolom, hogy nem játsszák Sütő András darabjait, és más erdélyi, vagy más magyar szerzők műveit. Itt évekig nem lehet látni egy Bánk bánt, Az ember tragédiáját, egy Móricz darabot. Székely János darabot sem láthatunk. Ezelőtt több mint hét évvel játszott utoljára a társulat Sütő-darabot. Budapesten játsszák. Nem furcsa? Kísérlet sem történt például a szintén marosvásárhelyi Moher Károly Örökmozgó című darabjának a felújítására, és nem veszik elő például Bánffy Miklós színművét, A nagyúrt sem. Ezt Erdélyben soha be nem mutatták. Rangos vállalkozás lenne színpadra állítása. Tamásidarabot sem látunk. Már Sepsiszentgyörgyön sem. - Marosvásárhelyen létezik-e olyan civil fórum, amelynek keretében a színészek, rendezők, a vezetőség szembesül például az önök, és mások véleményével? - Nincs ilyen kör. - Meghívják önöket a bemutatók előtti főpróbára? - Most már nem. Valamikor meghívtak. Mostanában örülnek, ha hallgatunk, megtartjuk magunknak a véleményünket. Azt mondják, a marosvásárhelyi a világ legjobb színházi közönsége. De ez már a múlté. Jánosházy György: - Egyesek azt állítják, nem szabad leereszkedni a közönség elvárásaihoz, mert az alacsony művészi színvonalhozvezetne. Állítják: a közönség visszahúzza a színházat abból a magas régióból, ahol a valódi művészet található. De gondoljunk csak arra: az operett, a Liliom sem kellett itt abban a formában, ahogy azt mostanában Marosvásárhelyen játsszák. De gondoljunk arra is, hogy Tompa Miklós milyen abszurd darabokat fogadtatott el ezzel a konzervatívnak mondott közönséggel. Ha jó az előadás, a közönség a legelvontabb, legmagasabb művészi színvonalú darabot is elfogadja. Ezt muszáj kimondani, mert a sikertelen társulatok ezzel takaróznak, hogy a közönség nem ért a színházhoz. Az egész repertoárt nem lehet kísérletezésre építeni, és főleg ne nevezzük kísérletezésnek mindazt, amit nem lehet meghatározni. Ami nem az, aminek lennie kellene. Emögött általában a tehetetlenség van. Más semmi. Nagy Pál: - Egy igen szellemes kolozsvári kritikusunk azt mondta: szép és jó dolog, hogy rendezőt, díszlettervezőt Magyarországról hozunk, csak a baj az, hogy lassan a közönséget is importálni kell. **** Tizenkét részes sorozatunkban összesen 18-an szólaltak meg. Ki-ki saját helyzete, státusa, egyénisége, érdeke szerint állt hozzá a témához. Egyelőre pontot teszünk a sorozat végére. Bár többen jelezték még, hogy szívesen véleményt mondanának, de vagy elhanyagolták azt, hogy a szerkesztőhöz eljuttassák hozzászólásukat, vagy meggondolták magukat. Kovács András Ferenc költőt, a társulat korábbi igazgatóját, akit többen említettek hozzászólásukban, felkértük: fejtse ki ő is a véleményét. De a kérést elhárította, mondván: nem olvasta a sorozatot. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik nyíltan véleményt mondtak, és elnézést kérünk azoktól, akiket akaratunkon kívül esetleg megbántottunk. MÁTHÉ ÉVA Civil Akadémia II. (Folytatás az I. oldalról) szakmai tanácsadó Szabadkáról. A szlovéniai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet küldötte Patyi Zoltán volt Lendváról. A képzés megszervezője és lebonyolítója, Romhányi András, az MMI Határon Túli Magyarok Osztályának vezetője és a Magyar Kollégium elnöke kérdésünkre elmondta, örvendetes, hogy az első alkalomhoz képest most mindenik régió képviseltette magát. Megjegyezte, hogy Ausztria kivételével, amelynek ugyancsak itt lenne a helye, ha akarnák. Továbbá kifejtette, hogy a tanulmányút minden bizonnyal erjesztően hat azokra a civil társadalom fejlődését szolgáló folyamatokra, amelyek több határon túli szervezetnél beindultak. „A képzés hozadéka többrétű - hangsúlyozta Romhányi András. - Az egyik az, hogy a résztvevők ténylegesen sok információhoz jutottak a szervezetek meglátogatása során, nemcsak formai szempontból, hanem a tartalmi tevékenységet illetően is. A másik, hogy a szervezetektől olyan konkrét dolgokat lehetett ellesni, amelyeket közvetlenül hasznosítani tudnak. A harmadik, amit fontosnak tartok, hogy a sok információ hatására picit arrébb fordult az agyunk. Az enyém is. Új szemszögből, más szempontok szerint is meg tudják közelíteni ugyanazokat a problémákat, amelyekkel adott esetben eddig nem tudtak megküzdeni. Tanulság számomra, hogy a képzést lehet nagyon feszesre szervezni, de menet közben egy picit lazítani is kell, mert máskülönben nem tudnak, nem tudunk egymással beszélni. A következő képzés témája ismerkedés lenne a magyarországi kisebbségek civil szervezeteivel." Romhányi András még elmondta, hogy a résztvevők megjelöltek több olyan témát, amelyekben igénylik különféle számukra hasznos képzések, találkozók, konferenciák megszervezését, olyanokat is, amelyek túlmutatnak a Civil Akadémia keretein. Tárgyaltak a második, ez év júniusában ugyancsak Budakalászon megrendezésre kerülő, száznál több Kárpát-medencei civil szervezetet megmozgató Civil Fórumról, melynek már megkezdték az előkészítését. Folyamatban van azoknak a szakemberek által összeállított kérdőíveknek a kiküldése is, amelyek alapján a Kárpátmedencei közművelődési civil szervezetekről átfogó, többrétű, internetre is felkerülő adatbázist hoznak létre a Magyar Művelődési Intézetnél. Ennek a projektnek a megvalósulása nem a magyarországi félen múlik, hanem elsősorban attól függ, hogy a régiókból milyen gyorsan érkeznek vissza a kitöltött kérdőívek. A Civil Akadémia II. képzésen részt vevők közül megkérdeztük a három nagyobb régió egy-két képviselőjét, miért tartják szükségesnek ezeket a képzéseket, mi a gyakorlati hozadéka otthoni munkájuk szempontjából. Véleményüket következő lapszámunkban ismertetjük. --------7 ' Álláspontok - távolodóban (Folytatás az I. oldalról) hiszen a hivatallal fizettette ki több milliós nagyságrendű családi telefonszámláját. De Fodor Imre csak visszaminősítette. Florea doktor, aki sejtette, vagy kémei jóvoltából tudta, miről esett szó „odaát”, kategorikusan kijelentette: aki az igazgatói versenyvizsgák tisztaságát megkérdőjelezi, az rosszindulatú méregkeverő. Minden rendben volt, Eresei Ferenc is igazgató lett, aki magyar nemzetiségű, ugyebár. Az alpolgármesterek azért nem voltak vizsgáztató bizottsági tagok, mert szakértő magyar tanácsosok kerültek be a bizottságokba. A túlórákat pedig a korábbi városvezetők által jóváhagyott szabályzat alapján fizették, jogosan, mondotta, hiszen a téli ünnepi rendezvények előkészítése során egyesek valóban minden nap este mentek haza munkahelyükről. A két legtöbb túlórapénzt felvevő személy egyébként... gépkocsivezető (Aszler Dieter, fintilie Alin). Majd két kisebb hivatali plasztikbombát is bedobott a sajtótájékoztatón: a Fodor-éráról szóló számvevőszéki jelentés első kötetét, és a „kutyasztorit”, ami szerinte arról szól, hogy az előző vezetőség egy csomó pénzt kapott külföldről, alapítványoktól arra, hogy humánusan bánjon a kóbor állatokkal, de közben nem ezt tette, sőt 300 millió lejt fizetett ki az orvosi egyetem krematóriumának arra, hogy 1200 állatot elhamvasszanak, de szerinte ez sem történt meg, tehát burkoltan jogtalan kifizetéssel vádolta a korábbi hivatali vezetőséget. Mindezért felháborítónak tartja, hogy az állatvédő egyesületek most őt zargatják, nem megfelelően kezeli a kóbor kutyák ügyét... Summa summarum, a két sajtókonferenciának egy-egy mondatban megfogalmazható eszmei mondanivalója így hangzik: az RMDSZ-tanácsosok figyelmeztetik a polgármestert, hogy a város minden dolgáról a tanács dönt (ahol az RMDSZ-tanácsosok többségben vannak!), a hivatal CSAK végrehajtó szerv. A polgármester pedig kijelentette: a tanácsnak semmi köze a hivatal belső életéhez. Ott ő azt csinál, amit akar.