Romániai Magyar Szó, 2001. március (13. évfolyam, 3698-3727. szám)

2001-03-01 / 3698. szám

Új sorozat 3698. szám 2001. március 1., CSÜTÖRTÖK Ára: előfizetőknek 1385, darabonként 2000 lej Tel.: 224 29 62, 222 58 02, 224 36 68 Fax: 224 28 48, 222 94 41 E-mail: rmsz@pcnet.ro Bucuresti, Piața Presei Libere­­ INTERNETEN az RMSz az alábbi címről hívható le: http://www.hl­rf.org/rmsz Nocsak! Mondom, mondogatom: egyetlen vonatozás hazai tája­kon felér egy tartulmányúttal. Legutóbb, Bukarestbe mentem­ben elnéztem kimérten tök- és napraforgómagozó polgártár­saimat, amint gyakorlott (majd­nem azt írtam: ösztönös) moz­dulattal, oda se figyelve tüntetik el szájuk sarkában az „ínyenc­séget” a maga egészében, hogy aztán szájuk másik csücskében pár pillanat múltán megjelenjen a rövidesen a padlón landoló maghéj. Hogyan lehetséges: egyfajta nemzeti szimbólum ez az ártatlan mezőgazdasági „pro­duktum”, egyaránt jelképezi az ország egyes tájain kifejezetten megnyilvánuló alkati hajlamot a szemetelésre, illetve az öntudat­lan pazarlásra (végül is, a napra­forgó-mag étolaj alapanyaga - no de, ne feszítsük a húrt!), valamint - még inkább - a rá­­gási, majszolási folyamat tük­rözte elemi türelmet, elmélázást, ami kivetítve kollektív lelkiál­lapotot is minősíthet. Szóval, ha kisebbségiként készpénznek akarnám venni a lépten-nyomon elhangzó „románok” általánosító megnevezést, amelyet Románia állampolgárainak összességére alkalmaz mostanában az írott és hangos médiatermékek zöme, akkor sürgősen „magozó”­­tanfolyamot kellene elvégez­nem... • Még mondja azt va­laki: a Vadim-vonal nincs nö­vekvő hatással széles társadalmi rétegekre, az általa feladott lecke nem talál hallgatókra egyre különösebb módon! A vagon folyosóján egy csapat roma kiskatona, bukaresti ala­kulatukhoz utazva, baka­­mélabú, bőven meglocsolva vodkával, egyéb szeszekkel. Egyikük hevesen, helyzetszülte pátosszal hangjában magyarázza mellette álldogáló társának, de úgy, hogy egy vagon hallja italfűtötte, de annál őszintébb szavait: Testvér, tudjad, hogy Antonescu azokat nyírta ki, akik semmilyen hasznot nem hoztak az országnak, de minket nem tud megsemmisíteni, mert mi szol­gáljuk a hazát, adót fizetünk a lakásunk és az autónk után, dolgozunk, jövedelmet hozunk! Ne félj, testvér, Antonescu min­ket nem bánthat! Hogy is mond­jam? Összeszorult a szívem. Most tapsikolhat, Funar Gheorghe kortárs! SZONDA SZABOLCS üzenet M­iközben a bukaresti román lapok egy része a hét elején arról cikkezett, hogy lám-lám, a magyar diplomácia újabb „offenzí­­vát” indított Romániában, Erdélyben, a keddi moszkvai újsá­gok már nem titkolt elégedettséggel számoltak be a moldovai kom­munisták elsöprő vasárnapi választási sikeréről. Az Izvesztyija szerint azonban a voks eredménye inkább azt igazolja, hogy a „románpárti erők” szenvedtek csúfos vereséget, s az országnak így nincs sok esélye a függetlenség megőrzésére. Románia szerepét könnyen Oroszország veheti át, hiszen a „testvérország” Moldova gazdasága romokban hever. Lakos­ságának harmada nem román, de a kommunistákra nemcsak az oroszok voksoltak, hanem azok is, akik félnek a moldovai nacionalizmustól, nem kívánják a túlzott közeledést Romániához... Jó egy hete a romániai nacionalisták a parlamenti indítványtól sem riadtak vissza, hogy megakadályozzák a helyhatósági törvény megsza­vazását, mert annak révén szerintük a magyar nyelv az ország „második hivatalos” nyelvévé lesz. Vajon mit szólnak most Vadimék meg Funarék, amikor Voronyin már ki is je­ ________________ lentette: az orosz állami nyelv . . /­­■ « lesz Moldovában? Sőt, az oro­s­­torr­szág az orosz-fehérorosz unió­hoz is csatlakozik! Bár számí­tottak a kommunisták győzel­­m­­mére, a romániai politikuso­kat, elemzőket is meglepte (­döbbentette) a látványos, majdnem 50 szá­zalékos siker. Igaz, Iliescu államfő örökös derűlátóként, az eddigi kapcso­latok fenntartásának reményében kommentálta a Pruton túli eredményt... A kilencvenes évek közepén, a „prutkisjenői” - így neveztük el magunk között Moldova fővárosát, s talán nem alaptalanul - magyar nagykövetség felavatásakor a város tisztasága mellett főleg az lepett meg, hogy ott nem román, hanem főleg orosz szót hallott mindenfelé az ember. Utóbb azon morfondírozhattunk, hogy a román kormány - nyilván adófizetői pénze­ken - különféle tartozásokat engedett el a különleges státust élvező, de egyre komolyabb gondokkal szembesülő Moldovának, mely aztán a választást követően szinte hátat fordít Romániának. Nincs irigylésre méltó helyzetben a román diplomácia, az ország vezetése. Ám ami Moldovában történt, az számunkra is tanulságos lehet. Hisz a tavaly novemberi romániai választásokon kevesen múlott, hogy a moldovai kommunistákhoz hasonló, csak nem oroszbarát, hanem magyargyűlölő párt jusson hatalomra. Szerencsére nem így történt, és Románia oly sokat emlegetett geostratégiai pozíciója éppen a közelmúlt történései függvényében értékelődött fel. Iliescu korábbi országlása idején mondotta, hogy Romániának egyetlen barátja van a térségben, s az a Fekete-tenger. Csakhogy arra sokat nem alapozhat. S ha most körülné­zünk, bizony - akarva, akaratlanul - Magyarország lett az egyetlen szom­széd, mely a legtöbbet tehet Romániáért, ha valóban az euroatlanti integ­rációt akarja. Moldova, Ukrajnával együtt immár nyíltan Moszkva felé igazodóban, Jugoszláviában továbbra is képlékeny a helyzet, Bulgária pedig mostanság vetélytársat és szennyezőforrást lát Romániában. Ilyen megközelítésben nem hogy morgolódni kellene a magyar „offenzíva” miatt, hanem örvendeni annak, hogy Németh Zsolttal szinte egyidejűleg Dávid Ibolya igazságügyminiszter is felkereste Romániát, s Aradon a Vértanúk szobrának elhelyezéséről tárgyalt, amit megértéssel nyugtázott ugyan Iliescu, viszont Debrecenben is elképzelne egy meg­békélési parkot. „Tragédia, Moszkva keze” emlegetése helyett tehát arra kellene összpontosítaniuk a felelős romániai politikusoknak, hogy az immár országhatár közelségbe érkezett orosz befolyás ellensúlyozására minél inkább felgyorsítsa a csatlakozási felkészülést, mindenekelőtt a ma­gyar-román viszony jobbításával, a kapcsolatok elmélyítésével, a kisebb­ségi jogok maradéktalan biztosításával, de leginkább azzal, hogy tettek­kel, konkrét intézkedésekkel oszlatja az EU és a NATO kételyeit, s betart­ja a túl sokszor megfogalmazott, ám gyakran elodázott vállalásait. FERENCZ L. IMRE Nyugati szemmel Közel-Keleten a helyzet változatlan (1.) Sok gyerekkori barátom él (még) Izraelben, bár a hatvanas évek nagy kivándorlási (menekülési) hulláma sokakat mint érett férfiakat vagy hölgyeket ragadott magával, s ezek közül már sokan nem élnek. A baráti kört azóta szinte teljes mértékben az emigráció ölelte magához, csak tele­fonon érintkezünk, néha-néha Pesten egy párnapos találkozáson. A napok­­ba ei hívtam telefonon egy ilyen régi barátnőt, aki Tel-Aviv egyik külvá­rosában él, érdeklődtem, hogy van, mit csinál mint nyugdíjas. - Egyetemre járok, filozófiát és francia irodalmat hallgatok, így talán friss marad az agyműködésem - kaptam a választ. - Politikailag a helyzet eléggé zavaros most nálatok, hogy bírjátok ezt ki? - kérdezem Liát. - Az évek hosszú során már szinte minden rosszat megszoktunk, de igyekszünk az életet napi gond­jaival és örömeivel továbbgördíteni, a politikai eseményeket úgysem tudjuk befolyásolni. - De hiszen jól működő demokra­tikus rendszeretek van, az új kor­mányfőt is nagy többségű népakarat választotta - jegyeztem meg. Kis szünet után kaptam a választ. - Tudod, az emberek már torkig vannak a terrorral, a bombákkal az autóbuszokban, az arabokkal és az izraeli politikával is. Saront szerin- Mikor? 10 Ha farsang van, akkor ihaj-tyuhaj, sose halunk meg! Legalábbis régebben, falun. Ahol megtörtént, hogy asztalra, lócára, létrára fektették az ál-ha­­lottat, és amikor éppen búcsúbe­szédet mondott fölötte a beöltö­zött álpap, és ott sírtak körülötte az álárvák, ráborulva pedig az álözvegy (ezt is férfiak játszot­ták), akkor megérkezett az ál­­csodadoktor, kukorica-szárból készített ál-injekciós tűjéből ál­­csodaport, azaz valódi lisztet fújt rá, amitől az ál-halott rög­vest prüszkölve-köhögve feltá­madt. Az élet annyi komoly dolgát kell játékká átfordítani, hogy elviselhető legyen - miért lenne kivétel éppen a legelvisel­hetetlenebb, legabszurdabb része az életnek: a halál? Régebb, falun (különböző fal­vakban, különböző vidékeken, különböző távlataiban a régnek) játszották a halottas játékot far­sangkor, pünkösdkor, lakoda­lomkor, de van feljegyzés arról is, hogy valódi halott mellett, virrasztóban vagy temetéskor. Élet és halál, kétségbeesés és remény, örök nyugodalom és kisszerű, nevetséges, de nem végső kétségbeesésükben vá­lasztották meg, talán nem is gon­dolva a következményekre. Mondd, megvan még a pesti garzonod? Oda menekülök, ha itt balhé lesz. Búcsúzóul megnyugtattam, hogy a kis lakás még megvan, aztán el­gondolkoztam, hány menedékhely kellene, hogy minden menekülő zsi­dót befogadjon, de milyen csodának kell történnie, hogy az elüldözött palesztinaiak is végre nyugodalmat leljenek. Közel-Keleten évtizedek óta vál­tozatlan a helyzet, arabok és zsidók még mindig nem szeretik egymást, és egyszerűen nem tudnak megegyezni. Az ember nem tudja, kit vagy kiket okoljon a történtekért. Mindenkinek igaza van és senkinek, attól függően, hogy melyik felet hallgatjuk meg, és persze elfogultnak sem szabad lenni. A probléma gyökereit az 1947- 48-as évek eseményeiben találjuk, amikor sok százezer, a holokausztot túlélő zsidó az arabok lakta, de angol fennhatóság alatti Palesztinába menekült. Az arabok első perctől kezdve elutasították egy cionista el­képzelés szerinti önálló zsidó állam létrehozását. A britek visszavonulá­sát követően, de nem utolsósorban az arabok ellenállásának megtörését célzó (még az 1920-ban új zsidó HOLLAI HEHL OTTÓ (Folytatása a 2. oldalon) megnyugtató feltámadás egy időben, egy közösség előtt, egy közösségben küzdött egymással. 2*g A halál fenyegetését kivé­deni nem, csak átformálni lehe­tett. A fenyegetést kifejezhetővé kellett tenni, hogy a kifejezés révén megfoghatóvá, s ha már megfoghatóvá, akkor kigúnyol­­hatóvá váljon, és így felül lehes­sen emelkedni az elviselhe­tetlenen. Alapvetően nem is az a baj, hogy bekövetkezik. Ha magya­rázatra van szükség, akkor azt Kolozsvár városának mindig is voltak kóbor kutyái. A mindenkori városvezetők rendeletben foglalkoz­tak az elbitangolt, elkódorgott kutyák­kal. Nem véletlenül alakult ki a sinté­rek intézménye. Kolozsváron a XX. század közepén is virágzó, hasznot hajtó vállalkozás volt a sintérmes­­terség. Ha az utcán befogott kutyá­kért három napon belül kiváltási szándékkal nem jelentkezett a tu­lajdonos, és nem fizette ki azt a pénz­összeget, amit a város vezetősége a sintérekkel közösen állapított meg, a kutyákat leölték, bőrüket kellő szakér­telemmel feldolgozták, igen keresett árut nyervén ezáltal. A sintérek mit­éppen lehet találni. A kérdés igazából nem a törvényszerűt firtatja, hanem a legkezelhetet­­lenebbet, legabszurdabbat: a véletlent. Miért éppen most? Miért éppen ő? A statisztika a mérhető idő és a mérhető mennyiségek közös, racionális (racionalizált?) rend­szere. Ami nincs a rendszerben, az a véletlen: éppen az, ami semmilyen ismerettel, rendsze­rezéssel teljességgel előre nem látható. Csak részben, csak nagyvonalakban, csak becslé­sekben.­­ Például Romániában 1970-ben három olyan korcso­port volt, amelyben igen magas halálozási arányt jegyezhettek fel. A 70-74 évesek közül került ki az összes elhunytak 13,5, a 75-79 évesek közül 13,2, és a 0-­4 évesek közül 12,9 százaléka. A 85 év fölötti korosztály ekkor még nem volt olyan számos, hogy innen kerüljön ki a leg­több, evilági pályáját befejező földi teremtmény. Ugyanebben az évben az 5-29 év közöttiek voltak azok, akik közül a legkevesebben haltak meg,­­ vagy ennél kevesebb százalék volt az ide sorolható öt korosztály vesztesége. A 30-34 közötti korosztályban már 1,4, a ködésének kettős haszna volt, a vá­rost megtisztították a kóbor kutyáktól, és pénzt is hoztak a városnak, hisz a város alkalmazottjai voltak. Jómagam május elsejei kivonulá­sukat - mily büszkén mentek a ló vontatta kocsi után, kezükben a drót­­hurkú bottal - még fényképeztem is. Az utcaseprők és sintérek emberállo­mányukból kifolyólag közel álltak egy­máshoz. A város ragyogott a tiszta­ságtól, és kódorgó kutyák nem tartot­ták rettegésben a polgárokat. Az 1960-as években határozták el, hogy a város tisztaságát modernebb esz­közökkel fogják megoldani. Úttisztító gépeket vásárolnak. Ennek következ­tében nem keltett annyi utcaseprő. A leépítések érintették a sintéreket is. Az át nem gondolt városfejlesztés rengeteg magánház lebontását ered­ményezte. Sok családi házban meg­fizethetetlen értéket jelentett a ház­őrző kutya. A bontások következté­ben az emberek tömbházakba kerül­tek, a kutyák az utcára. A gazda nél­kül maradt kutyák most már ellen­őrzés nélkül élték a maguk természe­tes életét és szaporodtak. Falkába verődtek, és úgy kódorogtak az utcá­kon. Számuk Kolozsváron 5-6000 körülire tehető. Csak az 1999-es évben mintegy 4000 kolozsvári lakost haraptak meg a gazdátlan ebek, minden 8. kolozsvárit. A kezelés rendkívül fájdalmas és költséges is. Megjelentek a színen az állatvédő egyesületek, melyek hangoztatják: CSOMAFÁY FERENC (Folytatása a 4. oldalon) 35-40 közöttiben 1,8 százalék volt a veszteség. 1998-ban, több mint egy negyedszázad elteltével ami a legfontosabb, több mint ötödére csökkent, és stabilnak mondható a 0-4 év között elhalálozók száma (a teljes elhalálozók 2,2 százaléka). Míg 1970-ben 1000 egy éven alatti (statisztikai) GAGYI JÓZSEF (Folytatása a 4. oldalon) Kolozsvár kóbor kutyái Első szatmárnémeti farsangi felvonulás: A „békeharcos”­­• Fotó: SCHUPLER ARNOLD/SZFO A szatmárnémeti ftf BLODY'lgk collection jóvoltából ismét NEVETHETÜNK - DE MÁR 200 000-ért! A humoros keresztrejtvények (lásd a Csütörtöki mozaik oldalon a sorrendben a 11 -et) továbbra is Debreczeni Éva munkáját dicsérik. A megfejtéseket egyszerre kérjük beküldeni (a 9., 10., 11. és 12. rejtvényeket) március 25-éig (a postabélyegző dátuma) a szerkesztőség címére. A borítékra írják rá: Nevessünk 200 ezerért. A helyes megfejtést beküldők között négy, egyenként 200 ezer lejes pénzjutalmat sorsolunk ki. Szerencse fel! Lapzártakor: Súlyos vasúti baleset York közelében (London)­­ Legkevesebb 15 személy életét vesztette, több mint száz megsérült egy vasúti szerencsétlenségben az északkelet-angliai York közelében. 30 sérült állapota súlyos. Az első jelentések szerint Selby település közelében futó vasútvonal fölött átvezető közúti hídon kora reggel megcsúszott egy terepjáró, és áttörve a korlátot, a vasúti pályára zuhant. Egy arra haladó szénszállító tehervonat belerohant a személygépkocsiba. A Newcastle-ból Londonba tartó gyorsvonat a vágányokon fekvő szerelvénybe ütközött, és kilenc vasúti kocsija kisiklott. Több mint százharminc mentő és tűzoltóautó, a légierő helikopterei vettek részt a mentésben. A gyorsvonaton körülbelül 150 utas tartózkodott. A közlekedésrendészet közlése szerint legkevesebb 15 személy életét vesztette, több mint száz megsérült. Az áldo­zatok száma még több lehet, mivel legalább ötvenen bennrekedtek a kisiklott vasúti kocsik­ban. A terepjáró vezetőjének nem esett baja, még az ütközés előtt ki tudott menekülni az autóból. A mentőegységek nagyon lassan fértek hozzá az összetorlódott roncsokhoz, a mentési munkálatok lapzárta utánig is elhúzódhatnak. Az eset újólag felveti a brit vasút magánosításának fiaskóját. (Újvári Margit / MTI) A Progressz kikötött a Nemzetközi Űrállomáson (Moszkva) 9 Automatikus üzemmódban simán kikötött a Progress­ M-44-es típusú orosz teherűrhajó szerda délelőtt a Nemzetközi Űrállomás Zvezda nevű orosz moduljának dokko­­lószerkezetéhez: két és fél tonna rakományt, egyebek között üzemanyagot, vizet, élelmiszert, valamint amerikai és orosz tudományos berendezéseket szállított az űrállomáson november űrbázisra.

Next