Romániai Magyar Szó, 2001. július (13. évfolyam, 3816-3847. szám)
2001-07-01 / 3816-3817. szám
2001. jún. 30.-júl. 1. honi valóság , honi valóság Stílus (Folytatás az I. oldalról) nem hagy időt arra, hogy mondanivalója felett elgondolkozz. Tulajdonképpen nincs is mit gondolkodni rajta, hiszen csupa demagóg jelszó, hazafias frázis ömlik a szájából, keresztényortodox hitvallással és keresztvetésekkel megtűzdelve. El kell ismernünk, hogy Funarhoz képest intellektuálisabb benyomást kelt, szövege tele van bölcs idézetekkel, de nagy a gyanú, hogy ezek Tóbiás, a tejesember biblikus idézeteihez hasonlítanak, amelyek nem lelhetők fel sem a Tórában, sem a Talmudban, de arra alkalmasak, hogy a beszélő nagy műveltségének látszatát keltsék. Akárcsak pártbeli főtitkára, Vadim Tudor is cinikusan hazudik: magyarellenes, antiszemita, rasszista állásfoglalásai mellett váltig azt hangoztatja, hogy neki magyar, zsidó, roma barátai vannak, neki ezekkel a nemzetiségekkel semmi baja, csak a román nép ellenségeit gyűlöli bennük. Szónoklataiból, írásaiból gonoszság árad, véresszájú és diktatórikus jellegük Hitler szövegeihez hasonlítható. Ezzel sikerült elérnie, hogy pártja a második legerősebb párt, a választásokon a szavazatok egyharmadát nyerte el. Traian Basescu a Demokrata Párt elnöke, Bukarest főpolgármestere, előző kormányokban miniszter is volt. Ez azonban nem látszik meg a stílusán, inkább az, hogy azelőtt a tengerészetben dolgozott. Durva, agresszív, kötekedő modora a kikötői kocsmák, lebujok hangulatát kelti, megjelenése a félszemű kalózkapitány figuráját juttatja eszünkbe. Nem európai stílusú politikus. Ennek ellenére - vagy éppen ezért - nagyon népszerű. Ezt ő is tudja, ezért nagyon magabiztos, éppenséggel beképzelt. Egy májusi közvélemény-kutatás felmérése szerint a közélet szereplői közül ő a legmegbízhatóbb! Egy ilyen eredmény az ország lakosságának a műveltségi szintjét is minősíti. A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Valeriu Stoica szintén agresszív, de civilizált modorban. Retorikája nacionalista - Romániában csak ezzel lehiet voksokat gyűjteni de ezt európaias kendőbe burkolja. Jogászként ért a csúsztatáshoz, a szavak csűrés-csavarásához, a fogalmak ködös, kétértelmű használatához. A státustörvényt támadva elítéli a kultúrnemzet fogalmát, azt XIX. századi, túlhaladott, nem modern eszmének bélyegzi meg,de mikor a határon túli románokról van szó, akkor ő is azt használjaAdrian Nastase miniszterelnök, az újonnan létrehozott Szociáldemokrata Párt elnöke nehéz helyzetben van. Kifelé európai arcot kell mutatnia, befelé balkánit (egyébként szavazatokat veszít), ezért kötéltáncosként igyekszik egyensúlyozni. Így aztán, bár retorikája általában civilizált, szinte akadémikus hangvételű, néha Funarhoz méltó fogáshoz is folyamodik, például, mikor azt mondja, hogy a státustörvény előnyeit csak a magyarországi magyarok fogják élvezni: mikor külföldről hazajönnek, ingyen utazhatnak. Stílusát önteltség, a nagy hatalom birtokának tudata jellemzi. Ion Iliescu nem tud átlépni a saját árnyékán, a régi rendszerben beleidegződött modort, nyelvezetet használja. Jól ismert, átlátszó sablonokkal ravaszkodik: „sehol a világon nincsen...”, „európai normák...” Igyekszi beleélni magát az új szerepbe, de sokszor kiesik belőle, elszólja magát mind a tartalmat, mind a formát illetően. Vizsgálódásunkból nem hagyhatjuk ki a sajtóban szereplő főbb személyeket, mert ők a közvélemény formálói. Cristian Tudor Popescu szú rós tekintete, éles hangja, vitriolos szövege az inkvizíció kegyetlen bíráira emlékeztet. Lehet igaza, hihető benne, de egész megjelenése kellemetlenül agresszív, ellenszenves; arra késztet, hogy az ellenfelével rokonszenvezzünk. Marius Tuca a Napóleonfrizurájával azt sejteti, hogy ez a nagyravágyó közlegény marsallbotot vél hordozni a tarisznyájában. Modortalan, beképzelt és műveletlen; lehet, hogy sokat olvasott, de nem eleget, és azt sem emésztette meg. Mint általában a félművestek, mindentudónak és az abszolút igazság letéteményesének hiszi magát. A tévében moderátorként lett ismert, de szerepét félreértette: meghívottjait nem hagyja beszélni, durván félbeszakítjai őket, ellentmondást nem tűrő hangon avatkozik bele a vitába, ő akarja eldönteni,kinek van igaza. Utóbbi időben mintha próbálná fékezni magát, de sohasem állja meg, hogy a vitába bele ne szóljon,és a végső ítéletet ne ő mondja ki. Adrian Paunescu a diktatúra idején is az akkori rendszer fő propagandistája volt, szervezte a nagy tömegeket megmozgató, politikai fogantatású „kulturális” rendezvényeket. Most is azt teszi. Mindenhol jelen van: az írott sajtóban, rádióban, tévében, giccsparádékon, a szenátusban. Beszél politikáról, futballról, irodalomról, zenéről, csodadoktorokról és egyéb szélhámos(ság)okról; felsorakoztat ripacsokat, akik szavalják, éneklik, gitáron kísérik az ő „verseit". A műsorain, akárcsak Tucá, főnöki pózban tetszelegve ő vezényli a díszmenetet (ahogy Osztap Bender mondaná): szót ad vagy elhallgattat, dörgő hangján beleszól és kinyilatkoztat. A forradalom után vállára hulló hosszú hajjal, nagy szakállal, ápolatlan külsővel vakbuzgó szerzetesként vagy inkább hegyi pásztorként hatott. Mostanra kissé „európaizálódott", de csak a külső megjelenését nézve; gondolkodásmódja, eszmevilága, stílusa azonban most is ugyanaz, mint amikor a diktátort szolgálta. Florin Calinescu színészi, pontosabban mondva komédiási ambícióit éli ki a tévében. A meghívottját háttérbe szorítva ő viszi a szót, viccelődik, humorizál, szellemeskedik, mindenképpen ő akar a figyelem központjában lenni. Ilyen körülmények közt a mondanivaló is háttérbe szorul: számára egy jó bemondás, egy találó poén fontosabb, mint a valóság, az igazság. A műsorvezető felületes, a műsor sokszor tartalmatlan, felszínen mozgó, szétfolyó és elnyúló. Ördögi kör: ez kell a népnek (olcsó demagógia, hazugság, durvaság, giccs), mert ehhez van szok(tat)va; az ilyen személyeket kedveli, támogatja, választja; ezek aztán ugyanezt a szubkultúrát táplálják és terjesztik tovább. Ebből a körből nehéz kitörni. Ennyi negatív példa után azzal a téves benyomással maradhatnánk, hogy a román közéletben nincsenek pozitív szereplők. Pedig vannak, de kevesebben és szűkebb hatáskörrel rendelkeznek. Európai stílusú politikusok voltak Andrei Plesu, Emil Constantinescu, Victor Ciorbea, Adrian Severin, Mugur Isarescu, Daniel Daianu, de nekik a mostani kormányban már nincs helyük. Kitűnő politikai elemzők is akadnak, de nem a nagy példányszámú napilapoknál, hanem a ,,22" és a „Dilema” hetilapnál, valamint a Kolozsvárt „Provincia" néven havonta románul és magyarul is megjelenő lapnál. Néha a tévében is találkozunk kulturált hangú műsorokkal, mint például azok, amelyeket Rázván Dumitrescu, Lucian Mandruta vagy Stelian Tanase vezetnek. Az összkép azonban inkább lehangoló, mint biztató. Legalábbis rövid távon. Duna vize folyik szennyesen (Folytatás az I. oldalról) integráció várományosa, s jelen pillanatban egyedül Magyarország van közülük abban a helyzetben, hogy a napokban lezárhatta a környezetvédelmi fejezetet a uniós tárgyalásokon. Ez egyébként az integrációs tárgyalások egyik nehéz szakasza, mivel a természet megóvása nagy befektetéseket igényel, és látszólag nem hoz nyereséget. Az ide befektetendő összegek nagyok, hiszen az embernek sikerült a környezetet nagyon elszennyezni, olykor az ökológiai egyensúlyt kibillenteni, felborítani. Tehát valahonnan összegeket kell szerezni a környezet rendbetételére is. • Visszatérve a Dunához, ennek kitisztításához sok pénz kell. Honnan ez az összeg, amikor Németország nem jött el a találkozóra? Tisztán kimutatható, hogy az országok mennyit költenek környezetvédelemre, s ezen belül a folyóvizek, illetve a Duna tisztaságának megőrzésére. Olyan példa, mint a magyarországi, amikor is az utóbbi tíz esztendőben sikerült a Balaton környéki 180 települést szennyezőmentessé tenni, nagyon kevés van. A Duna vizének kitisztításához nem elég csak erről beszélni, sem pedig az, hogy megfigyelőállomásokat hozzanak létre a folyam mentén, hanem szükség van arra, hogy gyűjtőmedencéjének minden folyóvizét kitisztítsák. Sajnos, vegyük csak a román példát, az ötvenes-hatvanas években létesített ipari egységek nem csak energiaigényesek, hanem környezetszennyezőek is. Ezen kellene változtatni, hiszen szinte havonta olvashatjuk, hogy a légszennyeződés mellett hol itt, hol ott folyóvizet szennyeztek az ipari egységek. Az Európai Unió által elkészített tavalyi jelentés szerint Románia a környezetvédelmet illetően több mint hatvan százalékban teljesítette a jogharmonizációt. Az idén újabb törvények jelentek meg ezt illetően, úgyhogy nem a jogi kerettel vannak bajok, hanem a jogszabályok alkalmazásával. A környezetvédelmi törvénynek van egy olyan cikkelye, amely szerint bárki, aki ilyen kárt szenved, beperelheti az okozót. 1995-től, tehát a törvény érvénybe lépésétől mostanig egyetlen ilyen per sem zajlott le Romániában. Elsősorban tehát a saját háza táján kell sepernie minden országnak. • A törvények alkalmazásáról beszélnek-e honatyáink a szakbizottságban? - Gyakran. Megpróbálunk ezen segíteni, egyrészt tapasztalatcseréket szerveztünk, például a szlovákokkal, dánokkal a környezetvédelmet illetően, másrészt pedig jártuk az országot, figyelve arra, hogy a törvények alkalmazását illetően hol vannak zökkenők, s ott igyekeztünk segíteni. Nevetséges, de az idén a képviselőket letiltották, hogy a terepen láthassák, mi a helyzet, az alsóházi vezetőség bármifajta testületi kiszállást megtiltott a megyékbe, és olyan „elvtársi" utasítást hozott ki, amely szerint a bizottság csak a ház falai közt dolgozhat. Ha csak a papírokon és jelentéseken keresztül „ismerjük" a helyzetet, akkor nagy bajok vannak, hiszen e téren sok a csúsztatás és a végén így „kideríthetjük", hogy bár folyóvizeinkben úszik a cián, de a környezetvédelmet illetően „nagyszerűen" állunk. S mindez akkor, amikor a környezetvédelmi fejezetet az uniós tárgyalásokkor Románia még meg sem nyitotta. Román lapokat böngészve»»« 1. Titkosszolgálati szolgáltatások Szovátán Komoly megpróbáltatásban volt részük múlt héten nemzeti érzelmeinknek nem csak a magyar igazolvány okán, hanem azért is, mert néhány lap úgy vélte: „Szováta fürdőüdülőt megvásárolták a magyarok”, pontosabban a„magyar titkosszolgálatok". Vagyis, felháborodástól fuldokolva asszisztálunk Erdély nem nagybani, hanem kiskereskedelmi eladásához. Sőt, ha Isten őrizzen attól!az is bekövetkezik, hogy Szováta romjai jövedelmezőekké lesznek, arra ébredhetünk, hogy övezetbeli honfitársaink jóléte árán elárasztanak bennünket a titkosügynökök, akik azért jönnek, hogy lemossák magyar bűneiket a mi román fejedőinkben. Távozz tőlem, sátán! Mert lássuk csak, ki is vásárolta meg tulajdonképpen ama csodálatos balneoklimatikus üdülőt. Hírszerző szolgálataink információi szerint a szovátai csomagot megszerző cég részvényeinek megoszlása a következő: 50% a DANUBIUS Rt.-jé, mely a brit állampolgárságú, Schreier nevű úriember tulajdona, aki lehet ugyan szigetországi, de mi nem feledhetjük, hogy nemzetiségi, sőt kettős nemzetiségi, zsidó és magyar; 30% a CORVINUS befektetési Rt-je, mely (nyilván magyar) állami tőkéjű, és végül 20% egy romániai természetes személyek alkotta csoporté, köztük az üdülő jelenlegi igazgatója s egyes források szerint, (mások szerint épp ellenkezőleg) Verestóy Attila úr is. Amit viszont nem feledhetünk - most ugyancsak komolyra fordítva a szót -, az az, hogy Schreier 20 millió dollárt invesztál, és lévén túraszervezésre szakosodott, fennáll a veszélye annak, hogy Szováta életre keljen. Mi több, Schreiernek nem ez az első befektetése Romániában, egyik agyarával ugyancsak ráharapott - egy kenyérgyár képében - éppen Bukarestre. Kiindulópontunkra visszatérve, a nagy-romániás hazafiaknak az alábbi nyomvonalakat ajánljuk: szem előtt tartva a szovátai befektetés részvényeseinek nemzetiségi összetételét, mi úgy hinnénk, hogy klimatikus üdülőtelepünk ügyében az alábbi titkosszolgálatok érdekeltek: a magyar, a Mosszád, az MI-6, s az önök engedelmével, az utolsó a listán, a SRI, Al Bozgore (Megjelent az Academia Catavencu c. szatirikus hetilap június 26-július 2-i számában.) 2. Vasile Lupa a státustörvényről A 22 c. hetilap több számában is foglalkozott a státustörvénnyel, politikusokat, politikai elemzőket szólaltatva meg. Legutóbbi számában a Kereszténydemokrata Parasztpárt egyik jeles képviselője, Vasile Lupu is elmondta véleményét az oly sokat vitatott kedvezménytörvényről. „Nem tehetem meg, hogy ne aggasszanak e törvény következményei, melyek Romániát érinthetik. Ugyanakkor nem is tudom, miben lelhetném fel a román politikusok hitelét, akik közül egyesek ugyancsak hallgattak, amikor a zsidó állam és a német állam nehéz pénzekért kivásárolták a romániai zsidókat, illetve szászokat; amikor különféle előjogokat kreáltak mindenféle társadalmi kategóriáknak, de minden alkalommal vigyázva arra, hogy azokat ne élvezzék a magyarok is - lévén ők a román nép számára az örök veszély. Emlékszem, magas rangú tisztségviselők miként kérték a titkosszolgálatoktól a jelentéseket ama lehetséges előnyökről, melyeket a romániai kisebbségek élvezhetnek a tulajdonjogra, a földek visszaszolgáltatására és az államosított ingatlanokra vonatkozó törvények kapcsán, s azok alkalmazása most is késik ugyanazon okból: hogy amazok netán a magyarok javát szolgálják. A sors iróniája: a magyarországi magyarok megtalálták a módját annak, hogy privilégiumokat biztosítsanak a romániai kisebbségi magyaroknak, de annak veszélyével együtt, hogy egy munkahely, ingyenes utazás, egyéb magyarországi előnyök kedvéért több román is kérje a magyar igazolványt. Épp ezért én most azt hiszem, hogy a 12. órában politikusainknak föl kell ébredniük, s megadják a románoknak azt - míg nem késő -, ami nekik jár, kezdve az elrabolt birtokokkal és a többi demokratikus jog elismerésével, hisz különben akadnak mások, aki jobb esélyeket kínálnak a román állampolgároknak, akik 60 év teltén nem lelik útjaikat és ösvényeiket". Félévszázados álom a gájiak temploma Az arad-gáji református gyülekezet 1951-ben vált le a belvárosiról, és első lelkésze Csilla Kálmán volt. Kezdetben az istentiszteleteket a negyedbeli iskola egyik tantermében tartották, majd Neuman báró az egyházközségnek adományozta a tulajdonát képező Bankhitel Szövetkezet épületét a hozzá tartozó telekkel együtt. Mivel az imigyen szerzett imaház is szűknek bizonyult, felvetődött a templomépítés szükségessége, amellyel elsőként Bodor László lelkész próbálkozott, aki 1972- ben kérvényezte a 40-60 férőhelyes galgái templom Gájba telepítését. ,4 Szilágy megyei településen ugyanis egy főre csökkent az ottani gyülekezet, így templomukat lebontásra kárhoztatta az akkori hatalom. A gájiak önkéntes munkával le is bontották azt, majd Aradra szállították az így nyert építőanyagokat, ám az engedélyt az építkezésre már nem kapták meg. A S9-CS fordulat után Balogh András tisztelettel újraélesztette a gyülekezet régi vágyát és elkészítette a tervrajzot, de utána hazatelepült, így maradt minden a régiben . A jelenlegi tiszteletes 1992- ben került Gájba. Czégé Imre pontosan tíz évvel korábban végezte a teológiát. Pályafutása alatt négy parókiát tatarozott és Gájba kerülve azonnal nekilátott a templomépítésnek. Az alapkövet ünnepélyes keretek között 1992. július 12-én helyezték el Tőkés László királyhágómelléki református püspök, valamint Mózes Árpád evangélikus püspök jelenlétében. Mivel az új tervrajzon torony is volt, az építkezési engedély jóváhagyása ezúttal is akadályokba ütközött. Az évekig tartó huzavona miatt a pénz időközben értékét veszítené, így a munkálatokat csők részletekben tudták kivitelezni. 92-es számítások szerint 60 millió lejből teljesen felépült volna a templom, de már csak a tetőszerkezet 22 500 dollárt vitt el. Mára végre áll a 400 férőhelyes, modern vonalú, karzattal, mellékhelyiségekkel, irodákkal ellátott templom. All méter magas, vörösréz-lemezből készült toronysisak elhelyezése csodálatos véletlen folytán egybeesett a tervező, Módi Sándor halálának negyedik évfordulójával. A gömbbel, csillaggal díszített felséges „korona ezentúl messziről magára vonja a tekintetet, emlékeztetve a hívőket, a jószándékú segítőkész embereket, hogy azért bőven akad még tennivaló a gájiak hőn áhított temploma körül. Gzégé Imre tiszteletes és felesége, Adina nem hagyhatják annyiban a megkezdett templomépítő munkát, így minden energiájukkal újabb pénz- és erőforrások után kutatnak. PÉTER SZABÓ ILONA Fizetni, ami nincs? (Folytatás az 1. oldalról) elleni merényletet, vajmi kevés köze van a fennen hangoztatott irántunk való gondoskodáshoz, annál több viszont a vállalat csődjének a fogyasztók terhére történő finanszírozásához. Átalánnyal vagy a nélkül, a téli fűtési számláink úgyis egetverően magasak lesznek jövőre, mert a télnek elejébe rohan majd az infláció, és ki tudja, még hányszor drágul addig a villany meg a földgáz, és egyáltalán hol fog majd járni decemberben a dollár árfolyama. Mindezért (de nem csak!) mélységesen etikátlan bármilyen címen, pénzt elvenni olyan valamiért, ami még nincs. Legalább annyira, mint az elvégzett szolgáltatásért nem fizetni. Aki viszont nyáron is téli fűtést fizet, annak pontosan kell tudnia, hogy azzal adósságot törleszt. Ez kötelessége. De ne etessék be semmilyen lineáris marhasággal! Tíz év alatt nemcsak korszerűsíteni lehetett volna Marosvásárhely egész fűtési hálózatát, hannem az „úgy rossz, ahogy van” rendszer helyett újat is lehetett volna építeni, hanem azon siránkozunk egy évtizedet, hogy semmire nincs pénz. Most is lineáris számlázásról határozott a tanács ahelyett, hogy kiemelten foglalkozna azzal a feladatfüzettel, mely a hőenergia-szolgáltatás haszonbérbe adását célzó versenytárgyalásra készült volna a kérdéskörben országosan megdii relésett „Rontania District Healing Concessioning Programme” keretében. Ezt a napirendi pontot viszont elnapolták a tanácsosok, úgy ítélve meg, hogy nincs kellőképpen előkészítve. Hát ki más kellett volna „kellőképpen előkészítse”, mint azok a szakemberek, akik ehelyett azzal voltak elfoglalva, hogy a lineáris baromságot kitalálják. Ezek után csodálkozik még valaki azon, hogy ezeknek a „szakembereknek” könnyebb nyáron is fűtést fizettetni a lakossággal, mint a városi hőenergia-szolgáltatás tényleges gondjait megoldani? Én nem csodálkozom. De nem is leszek „lineáris”. S velem együtt még sokan mások!