Romániai Magyar Szó, 2001. július (13. évfolyam, 3816-3847. szám)

2001-07-01 / 3816-3817. szám

2001. jún. 30.-júl. 1. honi valóság , honi valóság Stílus (Folytatás­ az I. oldalról) nem hagy időt­ arra, hogy mon­danivalója felett elgondolkozz. Tulajdonképpen nincs is mit gondolkodni rajta, hiszen csupa demagóg jelszó, hazafias frázis ömlik a szájából, keresztény­ortodox hitvallással és kereszt­vetésekkel megtűzdelve. El kell ismernünk, hogy Funarhoz ké­pest intellektuálisabb benyo­mást kelt, szövege tele van bölcs idézetekkel, de nagy a gyanú, hogy ezek Tóbiás, a tejesember biblikus idézeteihez hasonlítanak, amelyek nem lelhetők fel sem a Tórában, sem a Talmudban, de arra alkalmasak, hogy a beszélő nagy műveltségének látszatát keltsék. Akárcsak pártbeli fő­titkára, Vadim Tudor is ciniku­san hazudik: magyarellenes, antiszemita, rasszista állásfog­lalásai mellett váltig azt han­goztatja, hogy neki magyar, zsi­dó, roma barátai vannak, neki ezekkel a nemzetiségekkel semmi baja, csak a román nép ellenségeit gyűlöli­­ bennük. Szónoklataiból, írásaiból gonosz­ság árad, véresszájú és dik­tatórikus jellegük Hitler szö­vegeihez hasonlítható. Ezzel sikerült elérnie, hogy pártja a második legerősebb párt, a választásokon a szavazatok egyharmadát nyerte el. Traian Basescu a Demokrata Párt elnöke, Bukarest főpolgár­mestere, előző kormányokban miniszter is volt. Ez azonban nem látszik meg a stílusán, in­kább az, hogy azelőtt a tenge­részetben dolgozott. Durva, agresszív, kötekedő modora a kikötői kocsmák, lebujok hangu­latát kelti, megjelenése a fél­szemű kalózkapitány figuráját juttatja eszünkbe. Nem európai stílusú politikus. Ennek ellenére - vagy éppen ezért - nagyon népszerű. Ezt ő is tudja, ezért nagyon magabiztos, éppenség­gel beképzelt. Egy májusi köz­vélemény-kutatás felmérése szerint a közélet szereplői kö­zül ő a legmegbízhatóbb! Egy ilyen eredmény az ország la­kosságának a műveltségi szint­jét is minősíti. A Nemzeti Liberális Párt el­nöke, Valeriu Stoica szintén ag­resszív, de civilizált modorban. Retorikája nacionalista - Ro­mániában csak ezzel lehiet vok­­sokat gyűjteni de ezt euró­­paias kendőbe burkolja. Jo­gászként ért a csúsztatáshoz, a szavak csűrés-csavarásához, a fogalmak ködös, kétértelmű használatához. A státustör­vényt tám­adva elítéli a kultú­r­­nemzet fogalmát, azt XIX. szá­zadi, túlhaladott, nem modern eszmének bélyegzi meg­,de mikor a határon túli románokról van szó, akkor ő is azt használ­ja­Adrian Nastase miniszterel­nök, az újonnan létrehozott Szociáldemokrata Párt elnöke nehéz helyzetben van. Kifelé európai arcot kell mutatnia, befelé balkánit (egyébként sza­vazatokat veszít), ezért kötél­táncosként igyekszik egyen­súlyozni. Így aztán, bár reto­rikája általában civilizált, szinte akadémikus hangvételű, néha Funarhoz méltó fogáshoz is folya­modik, például, mikor azt mond­ja, hogy a státustörvény elő­nyeit csak a magyarországi ma­gyarok fogják élvezni: mikor külföldről hazajönnek, ingyen utazhatnak. Stílusát önteltség, a nagy hatalom birtokának tu­data jellemzi. Ion Iliescu nem tud átlépni a saját árnyékán, a régi rendszer­ben beleidegződött modort, nyelvezetet használja. Jól is­mert, átlátszó sablonokkal ra­­vaszkodik: „sehol a világon nincsen...”, „európai normák...” Igyekszi beleélni magát az új szerepbe, de sokszor kiesik belőle, elszólja magát mind­ a tartalmat, mind a formát illető­en. Vizsgálódásunkból nem hagy­hatjuk ki a sajtóban szereplő főbb személyeket, mert ők a közvélemény formálói. Cristian Tudor Popescu szú­ rós tekintete, éles hangja, vitrio­­los szövege az inkvizíció kegyet­len bíráira emlékeztet. Lehet igaza, hihet­ő­ benne, de egész megjelenése kellemetlenül agresszív, ellenszenves; arra késztet, h­ogy az ellenfelével rokonszenvezzünk. Marius Tuca a Napóleon­frizurájával azt sejteti, hogy ez a nagyravágyó közlegény mar­­sallbotot vél hordozni a tarisz­nyájában. Modortalan, bekép­zelt és műveletlen; lehet, hogy sokat olvasott, de nem eleget, és azt sem emésztette meg. Mint általában a félművestek, mindentudónak és az abszolút igazság letéteményesének hiszi magát. A tévében mode­rátorként lett ismert, de sze­repét félreértette: meghívottjait nem hagyja beszélni, durván félbeszakítjai őket, ellentmon­dást nem tűrő hangon avatko­zik bele a vitába, ő akarja eldönteni,­kinek van igaza. Utóbbi időben mintha próbálná fékezni magát, de sohasem állja meg, hogy a vitába bele ne­­ szóljon,és a végső ítéletet ne ő mondja ki. Adrian Paunescu a diktatúra idején is az akkori rendszer fő propagandistája volt, szervezte a nagy tömegeket megmoz­gató, politikai fogantatású „kul­turális” rendezvényeket. Most is azt teszi. Mindenhol jelen van: az írott sajtóban, rádióban, té­vében, giccsparádékon, a sze­nátusban. Beszél politikáról, futballról, irodalomról, zenéről, csodadoktorokról és egyéb szélhámos(ság)okról; felsora­koztat ripacsokat, akik szaval­ják, éneklik, gitáron kísérik az ő „verseit". A műsorain, akárcsak Tucá, főnöki pózban tetszeleg­ve ő vezényli a díszmenetet (ahogy Osztap Bender mondaná): szót ad vagy elhallgattat, dörgő hangján beleszól és kinyilatkoz­tat. A forradalom után vállára hulló hosszú hajjal, nagy sza­kállal, ápolatlan külsővel vak­buzgó szerzetesként vagy in­kább hegyi pásztorként hatott. Mostanra kissé „európaizá­­lódott", de csak a külső meg­jelenését nézve; gondolkodás­­módja, eszmevilága, stílusa azonban most is ugyanaz, mint amikor a diktátort szolgálta. Florin Calinescu színészi, pontosabban mondva komédiá­si ambícióit éli ki a tévében. A meghívottját háttérbe szorítva ő viszi a szót, viccelődik, humori­zál, szellemeskedik, minden­képpen ő akar a figyelem köz­pontjában lenni. Ilyen körül­mények közt a mondanivaló is háttérbe szorul: számára egy jó bemondás, egy találó poén fontosabb, mint a valóság, az igazság. A műsorvezető felüle­tes, a műsor sokszor tartal­matlan, felszínen mozgó, szét­folyó és elnyúló. Ördögi kör: ez kell a népnek (olcsó demagógia, hazugság, durvaság, giccs), mert ehhez van szok(tat)va; az ilyen sze­mélyeket kedveli, támogatja, választja; ezek aztán ugyanezt a szubkultúrát táplálják és ter­jesztik tovább. Ebből a körből nehéz kitörni. Ennyi negatív példa után az­zal a téves benyomással ma­radhatnánk, hogy a román kö­zéletben nincsenek pozitív szereplők. Pedig vannak, de kevesebben és szűkebb hatás­körrel rendelkeznek. Európai stílusú politikusok voltak Andrei Plesu, Emil Constantinescu, Victor Ciorbea, Adrian Severin, Mugur Isarescu, Daniel Daianu, de nekik a mostani kormány­ban már nincs helyük. Kitűnő politikai elemzők is akadnak, de nem a nagy példányszámú napilapoknál, hanem a ,,22" és a „Dilema” hetilapnál, valamint a Kolozsvárt „Provincia" né­ven havonta románul és ma­gyarul is megjelenő lapnál. Néha a tévében is találkozunk kulturált hangú műsorokkal, mint például azok, amelyeket Rázván Dumitrescu, Lucian Mandruta vagy Stelian Tanase vezetnek. Az összkép azonban inkább lehangoló, mint biztató. Leg­alábbis rövid távon. Duna vize folyik szennyesen (Folytatás az I. oldalról) integráció várományosa, s jelen pillanatban egyedül Magyar­­ország van közülük abban a helyzetben, hogy a napokban lezárhatta a környezetvédelmi fejezetet a uniós tárgyalásokon. Ez egyébként az integrációs tárgyalások egyik nehéz szaka­sza, mivel a természet megó­vása nagy befektetéseket igényel, és látszólag nem hoz nyereséget. Az ide befektetendő összegek nagyok, hiszen az embernek sikerült a környezetet nagyon elszennyezni, olykor az öko­lógiai egyensúlyt kibillenteni, felborítani. Tehát valahonnan összegeket kell szerezni a környezet rendbetételére is. • Visszatérve a Dunához, ennek kitisztításához sok pénz kell. Honnan ez az összeg, amikor Németország nem jött el a találkozóra?­­ Tisztán kimutatható, hogy az országok mennyit költenek környezetvédelemre, s ezen belül a folyóvizek, illetve a Duna tisztaságának megőrzé­sére. Olyan példa, mint a ma­gyarországi, amikor is az utóbbi tíz esztendőben sikerült a Bala­ton környéki 180 települést szennyezőmentessé tenni, nagyon kevés van. A Duna vizének kitisztításához nem elég csak erről beszélni, sem pedig az, hogy megfigyelőállomásokat hozzanak létre a folyam men­tén, hanem szükség van arra, hogy gyűjtőmedencéjének min­den folyóvizét kitisztítsák. Saj­­­nos, vegyük csak a román pél­dát, az ötvenes-hatvanas évek­ben létesített ipari egységek nem csak energiaigényesek, hanem környezetszennyezőek is. Ezen kellene változtatni, hi­szen szinte havonta olvashatjuk, hogy a légszennyeződés mellett hol itt, hol ott folyóvizet szen­­­nyeztek az ipari egységek. Az Európai Unió által elkészített tavalyi jelentés szerint Románia a környezetvédelmet illetően több mint hatvan százalékban teljesítette a jogharmonizációt. Az idén újabb törvények jelen­tek meg ezt illetően, úgyhogy nem a jogi kerettel vannak bajok, hanem a jogszabályok al­kalmazásával. A környezet­­védelmi törvénynek van egy olyan cikkelye, amely szerint bárki, aki ilyen kárt szenved, beperelheti az okozót. 1995-től, tehát a törvény érvénybe lépé­sétől mostanig egyetlen ilyen per sem zajlott le Romániában. Elsősorban tehát a saját háza táján kell sepernie minden országnak. • A törvények alkalmazásáról beszélnek-e honatyáink a szak­­bizottságban? - Gyakran. Megpróbálunk ezen segíteni, egyrészt tapasz­talatcseréket szerveztünk, pél­dául a szlovákokkal, dánokkal a környezetvédelmet illetően, másrészt pedig jártuk az or­szágot, figyelve arra, hogy a törvények alkalmazását illetően hol vannak zökkenők, s ott igye­keztünk segíteni. Nevetséges, de az idén a képviselőket letil­tották, hogy a terepen láthassák, mi a helyzet, az alsóházi veze­tőség bármifajta testületi ki­szállást megtiltott a megyékbe, és olyan „elvtársi" utasítást ho­zott ki, amely szerint a bizottság csak a ház falai közt dolgozhat. Ha csak a papírokon és jelenté­­seken­ keresztül „ismerjük" a helyzetet, akkor nagy bajok van­nak, hiszen e téren sok a csúsz­tatás és a végén így „kiderít­hetjük", hogy bár folyóvizeink­ben úszik a cián, de a környe­zetvédelmet illetően „nagysze­rűen" állunk. S mindez akkor, amikor a környezetvédelmi fe­jezetet az uniós tárgyalásokkor Románia még meg sem nyitotta. Román lapokat böngészve»»« 1. Titkosszolgálati szolgáltatások Szovátán Komoly megpróbáltatásban volt részük múlt héten nemzeti érzelmeinknek nem csak a magyar igazolvány okán, hanem azért is, mert néhány lap úgy vélte: „Szováta fürdőü­dülőt megvásárolták a magyarok”, pontosabban a­­„magyar titkosszolgá­latok". Vagyis, felháborodástól fuldokolva asszisz­tálunk Erdély nem nagybani, hanem kiskeres­kedelmi eladásához. Sőt, ha­­ Isten őrizzen attól!­­az is bekövetkezik, hogy Szováta­ romjai jövedel­­mezőekké lesznek, arra ébredhetünk, hogy övezetbeli honfitársaink jóléte árán elárasztanak bennünket a titkosügynökök, akik azért jönnek, hogy lemossák magyar bűneiket a mi román fejedőinkben. Távozz tőlem, sátán! Mert lássuk csak, ki is vásárolta meg tulajdonképpen ama cso­dálatos balneoklimatikus üdülőt. Hírszerző szol­gálataink információi szerint a szovátai csomagot­­ megszerző cég részvényeinek megoszlása a következő: 50% a DANUBIUS Rt.-jé, mely a brit állampolgárságú, Schreier nevű úriember tulaj­dona, aki lehet ugyan szigetországi, de mi nem feledhetjük, hogy nemzetiségi, sőt kettős nem­zetiségi, zsidó és magyar; 30% a CORVINUS be­fektetési Rt-je, mely (nyilván magyar) állami tő­kéjű, és végül 20% egy romániai természetes személyek alkotta csoporté, köztük az üdülő jelenlegi igazgatója s egyes források szerint, (mások szerint épp ellenkezőleg) Verestóy Attila úr is. Amit viszont nem feledhetünk - most ugyan­csak komolyra fordítva a szót -, az az, hogy Schre­ier 20 millió dollárt invesztál, és lévén túraszerve­zésre szakosodott, fennáll a veszélye annak, hogy Szováta életre keljen. Mi több, Schreiernek nem ez az első befektetése Romániában, egyik agya­rával ugyancsak ráharapott - egy kenyérgyár képében - éppen Bukarestre. Kiindulópontunkra visszatérve, a nagy-romániás hazafiaknak az alábbi nyomvonalakat ajánljuk: szem előtt tartva a szovátai befektetés részvényeseinek nemzetiségi összetételét, mi úgy hinnénk, hogy klimatikus üdülőtelepünk ügyében az alábbi titkosszolgála­tok érdekeltek: a magyar, a Mosszád, az MI-6, s az önök engedelmével, az utolsó a listán, a SRI, Al Bozgore (Megjelent az Academia Catavencu c. szatirikus hetilap június 26-július 2-i számában.) 2. Vasile Lupa a státustörvényről A 22 c. hetilap több számában is foglalkozott a státustörvénnyel, politikusokat, politikai elemző­ket szólaltatva meg. Legutóbbi számában a Ke­reszténydemokrata Parasztpárt egyik jeles kép­viselője, Vasile Lupu is elmondta véleményét az oly­­ sokat vitatott kedvezménytörvényről. „Nem tehetem meg, hogy ne aggasszanak e törvény következményei, melyek Romániát érinthetik. Ugyanakkor nem is tudom, miben lelhetném fel a román politikusok hitelét, akik közül egyesek ugyancsak hallgattak, amikor a zsidó állam és a német állam nehéz pénzekért kivásárolták a romániai zsidókat, illetve szászokat; amikor különféle előjogokat kreáltak mindenféle társadal­mi kategóriáknak, de minden alkalommal vigyá­zva arra, hogy azokat ne élvezzék a magyarok is - lévén ők a román nép számára az örök veszély. Emlékszem, magas rangú tisztségviselők miként kérték a titkosszolgálatoktól a jelentéseket ama lehetséges előnyökről, melyeket a romániai kisebb­ségek élvezhetnek a tulajdonjogra, a földek vis­­­szaszolgáltatására és az államosított ingatlanokra vonatkozó törvények kapcsán, s azok alkalmazása m­ost is késik ugyanazon okból: hogy amazok netán a magya­rok javát szolgálják. A sors iróniája: a­­ magyarországi magyarok megtalálták a módját annak, hogy privilégiumokat biztosítsanak a ro­mániai kisebbségi magyaroknak, de annak ve­szélyével együtt, hogy egy munkahely, ingyenes utazás, egyéb magyarországi előnyök kedvéért több román is kérje a magyar igazolványt. Épp ezért én most azt hiszem, hogy a 12. órában politikusaink­nak föl kell ébredniük, s megadják a románoknak azt - míg nem késő -, ami nekik jár, kezdve az elrabolt birtokokkal és a többi demokratikus jog elismerésével, hisz különben akadnak mások, aki jobb esélyeket kínálnak a román állampolgárok­nak, akik 60 év teltén nem lelik útjaikat és ös­vényeiket". Félévszázados álom a gájiak temploma Az arad-gáji református gyü­lekezet 1951-ben vált le a bel­városiról, és első lelkésze Csilla Kálmán volt. Kezdetben az is­tentiszteleteket a negyedbeli iskola egyik tantermében tar­tották, majd Neuman báró az egyházközségnek adományozta a tulajdonát képező Bankhitel Szövetkezet épületét a hozzá tartozó telekkel együtt. Mivel az imigyen szerzett imaház is szűknek bizonyult, felvetődött a templomépítés szükségessége, amellyel elsőként Bodor László lelkész próbálkozott, aki 1972- ben kérvényezte a 40-60 férő­helyes galgái templom G­ájba­ telepítését. ,4 Szilágy megyei te­lepülésen ugyanis egy főre csök­kent az ottani gyülekezet, így templomukat lebontásra kárhoz­tatta az akkori hatalom. A gájiak önkéntes munkával le is bon­tották azt, majd Aradra szállí­tották az így nyert építőanya­gokat, ám az engedélyt az épít­kezésre már nem kapták meg. A S9-CS fordulat után Balogh András ti­szte­lett­el újraélesztette a gyülekezet régi vágyát és el­készítette a tervrajzot, de utána hazatelepült, így maradt minden a régiben . A jelenlegi tiszteletes 1992- ben került Gájba. Czégé Imre pontosan tíz évvel korábban végezte a teológiát. Pályafutása alatt négy parókiát tatarozott és Gájba kerülve azonnal nekilátott a templomépítésnek. Az alap­követ ünnepélyes keretek között 1992. július 12-én helyezték el Tőkés László királyhágómelléki reform­á­tus püspök, valamint Mózes Árpád evangélikus püs­pök jelenlétében. Mivel az új terv­rajzon torony is volt, az épít­kezési engedély jóváhagyása ezúttal is akadályokba ütközött. Az évekig tartó huzavona miatt a pénz időközben értékét veszí­tené, így a munkálatokat csők részletekben tudták­ kivitelezni.­­­ 92-es számítások szerint 60 millió lejből teljesen felépült volna a templom, de már csak a tetőszerkezet 22 500 dollárt vitt el. Mára­ végre áll a 400 férő­helyes, modern vonalú, karzat­tal, mellékhelyiségekkel, irodák­kal ellátott templom. All méter magas, vörösréz-lemezből ké­szült toronysisak elhelyezése csodálatos véletlen folytán egy­beesett a tervező, Módi Sándor halálának negyedik évfordulójá­val. A gömbbel, csillaggal díszített felséges „korona­­ ezentúl mes­­­sziről magára vonja a tekintetet, emlékeztetve a hívőket, a jószán­dékú segítőkész embereket, hogy azért bőven akad még­­ tennivaló a gájiak hőn áhított temploma körül. Gzégé Imre tiszteletes és felesége, Adina nem hagyhatják annyiban a megkezdett temp­lomépítő munkát, így minden energiájukkal újabb pénz- és erőforrások után kutatnak. PÉTER SZABÓ ILONA Fizetni, ami nincs? (Folytatás az 1. oldalról) elleni merényletet, vajmi kevés köze van a fennen hangoztatott irántunk való gondoskodáshoz, annál több viszont a vállalat csődjének a fogyasztók terhére történő finanszírozásához. Átalánnyal vagy a nélkül, a téli fűtési számláink úgyis eget­­verően magasak lesznek jövőre, mert a télnek ele­jébe rohan majd az infláció, és ki tudja, még hányszor drágul addig a villany meg a földgáz, és egyáltalán hol fog majd járni decemberben a dollár árfolyama. Mindezért (de nem csak!) mélységesen etikátlan bármilyen címen, pénzt elvenni olyan valamiért, ami még nincs. Legalább annyira, mint az elvégzett szolgáltatásért nem fizetni. Aki viszont nyáron is téli fűtést fizet, annak pontosan kell tudnia, hogy azzal adósságot tör­leszt. Ez kötelessége. De ne etessék be semmilyen lineáris marhasággal! Tíz év alatt nemcsak korszerűsíteni­ lehetett volna Marosvásárhely egész fűtési hálózatát, hannem az „úgy rossz, ahogy van” rendszer helyett újat is lehetett volna építeni, ha­nem azon sirán­kozunk egy évtizedet, hogy semmire nincs pénz. Most is lineáris számlázásról határozott a tanács ahelyett, hogy kiemelten foglalkozna azzal a f­ela­­datfüzettel, mely a hőenergia-szolgáltatás ha­szonbérbe adását célzó versenytárgyalásra készült volna a kérdéskörben országosan megdii relésett „Rontania District Healing Concessioning Programme” keretében. Ezt a napirendi pontot viszont elnapolták a tanácsosok, úgy ítélve meg, hogy nincs kellőképpen előkészítve. Hát ki más kellett volna „kellőképpen előkészítse”, mint azok a szakemberek, akik ehelyett azzal voltak elfoglalva, hogy a lineáris baromságot kitalálják. Ezek után csodálkozik még valaki azon, hogy ezeknek a „szakembereknek” könnyebb nyáron is fűtést fizettetni a lakossággal, mint a városi hőenergia-szolgáltatás tényleges gondjait meg­oldani? Én nem csodálkozom. De nem is leszek „lineáris”. S velem egy­ütt még sokan mások!

Next