Romániai Magyar Szó, 2002. szeptember (14. évfolyam, 4231-4261. szám)

2002-09-04 / 4235. szám

2002. szeptember 4. hírek , olvasmány , honi valóság Kimondta a boldogító igent (Kolozsvár / turós-jakab) • ...ifjú Vasile Soporan, Kolozs megye prefek­tusának fia Michaela Bianca Vac, Ovidiu Turcu ismert kolozsvári üzletember unokájával lépett szombaton házasságra. Az anyakönyvvezető kénytelen volt félbeszakítani a ceremóniát, miután a jelenlévők egy része zavartalanul „maroktelefonált’’ a kis teremben! Az esküvői mulatságnak a sétatéri Chiosc vendéglő adott otthont, a mintegy 300 meghívott között pedig a kincses város három minisztere, Vasile Dincu, Vasile Puscas és Ioan Rus is helyet kapott. Megjelent a Duna TV havi folyóiratának szeptemberi száma SAPARD- pénzek ugranak? (Kolozsvár / csomaság) • Adrian Nastase kormányfő a prefektusokkal tartott videokonferenciáján figyel­meztetett: az utóbbi másfél évben többször is felhívta a figyelmet a SAPARD-pénzek pályázatára, az ország 16 megyéjében az önkor­mányzatok mégis elmulasztották saját vagyonukról szóló határo­zattervezetet benyújtani. Ez a helyzet talán Kolozs megyében a legsú­lyosabb Adrian Nastase kormányfő véleménye szerint, mert Funar Gheorghe polgármester a jelekből ítélve nem hajlandó benyújtani a Kolozsvár vagyonát tükröző iratot. A kormányfő szerint mostanig 76 tervezet készült el, amiben SAPARD- pénzt igényelnek Kolozs megye számára. Értékük egyenként 200 ezer és 1 millió euró között mozog. A város lakóinak joga megtudni azt, hogy igen jelentős pénzösszegektől esik el azért, mert közhivatalnokaik nem cselekszik azt, ami egyébként feladatuk lenne. A kormányhatá­rozat hiányában az illető megye tele­pülései nem kapják meg a SAPARD- program által nyújtott pénzt. Kolozs megyében 70 tervezet készült az infrastruktúrával kapcsolatban és 6 az élelmiszerekkel kapcsolatban. Az élelmiszerek feldolgozására körül­belül 6 millió eurót igényeltek. Nagyon gyorsan kellene cselekedni, mert az adományozó terv alapján dolgozik és elfogadható pályázatok hiányában nem utal át pénzeket. A X. MÜSZIT (Gyergyószentmiklós / gál) • Szeptember 26-29. között immár X. alkalommal ad otthont a gyer­­gyószentmiklósi művelődési ház (újabban művelődési központ) a Műkedvelő Színjátszók Találkozó­jának. A jubileumi MÜSZIT vendége lesz az aradi Kölcsey színkör, amely Roger Martin Du Gard: „Leleti apó testamentuma" c. darabját adja elő, a Szentegyházi Színkör Mrozek: „A nyílt tengeren" c. darabjával, a szász­­régeni Diákszínpad Fülöp Levente „Pléhpofa" című színművével, a dicsőszentmártoni Népszínház, amely Keil Simon „Furcsa pár" c. darabját viszi színre, az alfalvi Sövér Elek színjátszócsoport, Gál Mihály Viharos kabaréjával, az erdőszent­­györgyi Bodor Péter színjátszócso­port a „Bodor Péter kútja" c. előa­dással, a homoródszentpéteri Ifjú­sági Színpad Nóti Károly: „Süt a nap" című darabjával, míg a vendég­látó Fábián Ferenc színtársulat Tu­dor Popescu „Egy szalmaözvegy utolsó kalandjai" című vígjátékát adja elő. A MÚSZIT-et meghívott­ként a Figura Stúdió Színház „Sza­lonspicc" című előadása zárja. Az előadásokat szakemberekből álló zsűri fogja kiértékelni, minden reggel szakmai fórumot fognak tartani az előző nap teljesítményeinek megbe­szélésével, míg esténként diszkó és szabad programok várják a szín­játszókat Gyergyószentmiklóson. Témára vár a sajtó • Fotó: Csomafáy Ferenc / RMSZ Középpontban - Székelyhíd és az Érmellék­ i (Nagyvárad / bálla) • A 8. Érmelléki Őszt rendezték meg a hét végén Szé­kelyhíd községben. A rendezvényso­rozat az egész régiót fémjelzi és a Bihar megyéhez tartozó valamennyi érmelléki települést átfogja, a hétvégi programok némelyike pedig ennél is nagyobb és tágabb kitekintéssel bírt, hiszen fela­vatták Csokaly községben a statisztika és a helytörténetírás alapjait letevő Fényes Elek emlékhelyét és Székely­­hídon emléktáblát avattak Ady End­rének. Szép példáit találtuk az érték­mentésnek, a helyi népi kultúra ápolá­sának és a művészetek megkedvel­­tetésének - mindamellett, hogy a szó­rakozásra és a jellegzetes népi mula­tozásra is időt kerítettek. Az esemény fontosságát mi sem jelezte jobban, minthogy az augusztus 30-i nyitóün­nepségre Székelyhídra érkezett Bihar megye teljes RMDSZ-es törvényhozási képviselete. Üdvözölte az érmellékieket Lakatos Péter, a megyei RMDSZ el­nöke. A turulmadaras emlékműnél szer­vezett nyitóünnepségen a koszorúzás alkalmával Gyurcsik Zoltán polgár­­mester köszöntötte az egybesereg­­letteket, majd a felszólaló politikusok a rendezvény fontosságát méltatták. Díszpolgári címet és az ezzel járó okle­velet adtak át a községházán Mihály Gábor magyarországi szobrászművész­nek, aki Csokaly számára elkészíti Fényes Elek mellszobrát, illetve Johan­nes Jacobus de Wit holland vállal­kozónak, aki üzlettársával üzemet hozott létre a faluban. NAGYKÁROLY Tények és tettek (tanúság) IV. A jobboldali nacionalista 1949-ben az államhatalom első ízben nem adta meg a magyar húsvétot. A tartományi pártbíró ülésén Nagy István szóvá tette, hogy ez az intézkedés és a rossz ellátás nyugtalanságot és elé­gedetlenséget szült a kolozsvári mun­kásság soraiban (a munkásság több­sége Kolozsváron akkor még magyar volt), s ő maga is nyugtalan. A tarto­mányi Szekuritáté akkori főnöke rögtön megleckéztette: „Se framantá numai dusmanul” (csak az ellenség nyug­talankodik). 1949-52 ősze között apám a Bolyai Tudományegyetem rektora volt. 1952 januárjában felkereste őt Bányai László, a párt KB nemzetiségi osztályának főnöke. Közölte apámmal, hogy a Bolyai-egyetemet egyesíteni kellene a Babeș-egyetemmel, mert a Bolyai szín­vonala alacsony, a tanárképzést egy marosvásárhelyi tanárképző intézetben kellene megoldani. Apám a javaslatot felháborodottan visszautasította, s azt mondta: „Ha nem ismernélek olyan régen, azt kéne gon­doljam, hogy agent provokátor vagy, mert amit javasolsz, a párt sennn­i nem­zetiségi politikájának a megcsúfolása lenne”. (Egyébként ezzel a gondolattal Bányai László 1953-ban nekem is előállt azzal, hogy mi fiatal internacionalisták, akik mentesek vagyunk az öreg vas­kalaposok előítéleteitől, javasolhatnánk a két egyetem egyesítését s egy vá­sárhelyi tanárképző intézet létesítését. Bár akkor még nem ismertem apám álláspontját, az „ötletet” hasonló ér­vekkel szintén elutasítottam.) 1952 májusában kezdetét vette az ún. „jobboldali elhajlók” elleni hajsza. Luka Lászlót, Pauker Annát, Teohari Geor­­gescut (a pártvezetés internacionalista magját) pártellenes jobboldali elhajlók­ként, majd később „imperialista ügy­nökökként” leplezték le. Júliusban apám is sorra került. Az RMP Kolozs tartományi aktíva gyűlésén, egy Józsa Béla-levél alapján jobboldali magyar nacionalistának minősítették a népi írók között kifejtett tevékenységére hivatkozva. A gyűlésen egyre-másra születtek a „leleplezések": Veress Pált pártellenes frakcionistának, Jordáky Lajost ingadozó magyar nacionalista szocdemnek, Dán Istvánt „úrhatnám szakszervezeti bonc’’-nak nevezték ki, akinek ráadásul maga felé hajlik a keze. Csak sokkal később értettem meg, hogy 1952 nyarán vette kezdetét azoknak az ismert kommunistáknak a félreállítása, majd bebörtönzése, akik egy román na­cionalista irányvonallal szembehelyez­kedhettek volna. Már aznap este Stern László, a Szekuritáté kolozsvári paran­csnoka Mogyorós Sándortól, a párt KB titkárától utasítást kapott a fentiek és egy román filozófus egyetemi tanár letartóztatására. Stern László azzal érvelve, hogy régi kommunistákról van­­ szó, írásbeli ügyészségi elővezetési parancsot kért, amit nem kapott meg, s így a fenti utasítást nem hajtotta végre. No de került más, aki nem volt ilyen „szőrszálhasogató", s az említetteket még aznap éjjel letartóztatták. (Stern Lászlót 1953-ban megpróbálták bele­keverni egy sikkasztási ügybe. Bebi­zonyította vétlenségét, de utána kérte a nyugdíjaztatását, s elment könyvelőnek egy építkezési vállalathoz.) Júliustól a családunk együtt a De­meter és a Takács családdal Hargita­­fürdőn nyaralt. Apám rádiótáviratot ka­pott, hogy menjen azonnal Bukarestbe. Egy hónapig volt távol. Komor, sötét arccal jött haza s elmondta, hogy a belügy kényszerlakhelyén tartózkodott. Azzal vádolják, hogy Balogh Edgárral, Jordáky Lajossal, Demeter Jánossal, valamint Teleki Ádi gróffal együtt összeesküvést szőttek Észak-Erdély elszakítására, s ilyen értelmű nyilat­kozatot várnak tőle, amit nem vállal, mert nem igaz. Szeptemberben - mint utólag meg­tudtam - titokban kizárták a pártból. Ter­mészetesen a rektori tisztségéből leváltották. Az év nyarán vagy őszén zajlott le Ballauer Antal pere. (Ballauer egy igen művelt autodidakta asztalos kismester volt, a 20-as évektől illegális párttag. Apámnak azt kellett volna tanúsítania, hogy Ballauer, volksbundista Gestapo­­ügynök volt. Ő ellenben azt mondta a bukaresti tárgyaláson, hogy Ballauer valóban tagja volt a volksbundnak, az igaz, hogy 44 nyarán irattartó szekrényt csinált a Gestapo rendelésére, hogy Gestapo-ügynök lett volna, arról nincs tudomása, ellenben azt tudja, hogy szolgálatokat tett a mozgalomnak, mert idejében jelezte, hogy kiket fognak letartóztatni. Az ügyész erre nyílt tár­gyaláson megfenyegette, vigyázzon, miket beszél, mert rá is sor kerül. Apám akkorra idegileg már annyira ki volt készülve, hogy a tárgyaláson össze­esett. (Egyébként Jordáky Lajostól tudom, hogy egy ízben, amikor találkája volt Józsa Bélával, azt üzente - '43 tavaszán -, hagyjanak békét Ballauer­­nek, mert azt teszi, amit kell.) Fazakas Jánostól, a párt KB titkárától 1974-ben tudtam meg, apám annak köszönhette, hogy annak idején nem tartóztatták le, hogy '50-ben az Ami felér egy győzelemmel című kisre­gényét lefordították öt világnyelvre, s a kisregényt világszerte ismerték, így a hazai „éberkedők” rájöttek, hogy az esetleges letartóztatásból botrány lesz. Visszatérve az '50-es évekhez, a baljós jelek egyre szaporodtak. '52 novemberében vagy decemberében tudtuk meg, hogy a bukaresti Belu temetőben holtan találták Czellér Lajost, egykori sógorunkat. (Czellér a század elejétől részt vett a szocialista moz­galmakban. 1929-ben Forissal és Szen­­koviccsal együtt ő is végigcsinálta a 41 napos éhségsztrájkot mint a kom­munista monstre per egyik vádlottja. Tudtuk, hogy Czellér a 40-es években kapcsolatban állt Rajk Lászlóval, 1950- ben pedig egy évet ült mint „titoista ügynök”. Utána a Belügyminisztérium­ban dolgozott. A Belu temetőben a feje mellett feküdt a szolgálati pisztolya. Búcsúlevelet nem hagyott. A család tudta, hogy Czellér balkezes volt, a pisz­toly viszont a jobb keze mellett feküdt.­ Már 1952 őszétől apám egyre-másra fenyegető telefonhívásokat kapott. Ugyanaz a férfihang azzal fenyegette, hogy felakasztják, mert munkásáruló, a balatonszárszói és a lillafüredi találkozót emlegette. Apám viszont mind 1942- ben, mind '43-ban Szárszón kimondot­tan antifasiszta, háborúellenes szellem­ben beszélt, ugyanazon évben Lillafüre­den Veress Péter és Darvas József tanácsára nem szólalt fel. A tanács­kozást egyébként a m. kir. propaganda- és a hadügyminiszter hívta össze, a magyar írók támogatását akarván meg­nyerni a szovjetellenes háborúhoz. A tanácskozás teljes kudarcba fulladt. A telefonfenyegetések felszámolása érdekében az én tanácsomra apám kérvényezte a postán, hogy a telefo­nunkat helyezzék lehallgatás alá. Akkoriban az ilyesmit kérvényezni kellett s fizetni a lehallgatást. (Később, mint ismeretes, kérés és külön díjazás nélkül biztosították ezt a „szolgáltatást".) Valahányszor a telefonunk lehallgatás alatt állt, megszűntek a fenyegetőzések, mihelyt a lehallgatás szünetelt, ismét jelentkezett a hang. Ez legalább 3-4- szer megismétlődött egy év alatt. Ez a furcsa „bújócskázás” szöget ütött a fejembe. Valamikor aztán '53 késő őszén apámmal egyetértésben elmen­tem a Szekuritátéhoz, jelentést tettem s kértem, hogy nyomozzák ki a tettest, mi pedig újból lehallgatás alá helyeztetjük a telefont. Megígérték. Újabb 3 hónapig volt lehallgatás alatt a telefonunk. Mondanom sem kell, hogy hiába. Valamikor '54 januárjában aztán hívattak a városi Szekuritátéhoz és közölték, úgy látszik, a tettes megunta a játékot, aláí­rattak velem egy típus „hallgatási nyilat­kozatot”, s azzal bocsátottak utamra, hogy ha a telefonáló újra jelentkezne, szóljak. Többé soha nem kaptunk fenyegető telefonüzeneteket. Ez az egész história már akkor gyanús volt, hiszen a tele­fonálgatások mindig akkor szüneteltek, amikor lehallgatás alatt állt a telefonunk. Ma már nem kételkedem abban, hogy ez az egész morbid cécó a Szekuritáté provokációja volt. Ellenőrizték a „meg­bízhatóságunkat". Attól tartok, hogy a tanúságom kezd kuszán­ lenni, túl sokfelé ágazódnak a szálak, cserélődnek az idősíkok. Ez azonban elkerülhetetlen, mert az akkori történések gyökerei visszanyúlnak a múltba, az előzmények nélkül érthe­tetlenek, mint ahogy a jelen is érthe­tetlen az akkori történések ismerete nélkül. A fent említett események szálai Józsa Bélához nyúlnak vissza, akit a magyar csendőrnyomozók 1943 novem­berében halálra kínoztak. Amint láttuk, az ’52-53-as „leleple­zések”, letartóztatások, tragédiák, politikai perek mind-mind a magyar kérdés, az észak-erdélyi események körül csomósodnak össze. Történt-e talán valami a háború alatt, ami ezt a vádat legalábbis valószínűsítette volna? Mi köze mindehhez Józsa Bélának, aki már tíz éve halott volt? Ahhoz, hogy a fenti kérdésekre meg­próbáljak válaszolni, röviden foglal­koznom kell az életével. (Folytatjuk) Bajosi Bánffy Napok Emlékjelek az előttünk járóknak Báró Bánffy Elek és neje, Györfi Mária grófnő emléktábláját leplezék le Szilágybagoson szeptember első vasár­napján, az első ízben megrendezett falunapokon. A Bagosi Bánffy Napok elnevezésű rendezvényt a helyi RMDSZ szervezet, a polgármesteri hi­vatal, a refomátus és a baptista egy­házak, valamint az RMDSZ tanácsosai szervezték meg kétnapos műsorral. A tulajdonképpeni ünnepség vasár­nap ökumenikus istentisztelettel kez­dődött, amelyen Fehérvári Gyula hely­beli református lelkipásztor köszöntőjét követően igét Szekrényes Pál baptista lelkipásztor és Lukács József refor­mátus esperes-lelkész hirdettek, mely alkalomból a felekezetek kórusai, zenekarai szolgáltak. A mintegy 800 éve létező Szilágy­­bagos településnek (korábban községköz­pont volt) alig 1200 lelket számoló magyarsága van, ugyancsak a fogyó népességű községekhez tartozik. Sokan elszármaztak, elvándoroltak, határon túlra kitelepedtek, ám a feledés ellen és a megmaradásért már a tavaly Lőrincz Lehel szobrászművész alkotásával monumentális emlékoszlopot emeltek a két világháború áldozatainak. Ezúttal az egyház és iskolapártoló Bánffy Elek és neje emléktábláját készítették el. A népes Bánffy-család története szorosan kapcsolódik a tájegységhez, többen viselték e családnevet, származtak belőlük erdélyi fejedelmek, püspökök, főispánok, kormányzók, történetírók, képviselők. A család történetét Simon György Bagoson tanító magyar szakos tanár írta meg és ismertette, különösen Bánffy Elek életét, aki 1867-ben iskolát építtetett, óvoda létesítését kezdemé­nyezte telek adománnyal, pártolta az egyházat úgyszintén többszöri ado­mányokkal. A templomfalra elhelyezett elmék­­táblát egy leszármazott, Bánffy Éva és Seres Dénes szenátor leplezték le, melynek szövege: „Örök hálával/ a szilágybagosi lakosok részéről/ báró Bánffy Elek és neje Györfi Mária/ grófnő emlékére, akik támogatták­ őseinket a templom építésében/ 2002. szeptember 17 Lukács József esperes áldását köve­tően az egyházközség, a leszárma­zottak, az RMDSZ, a helyi és a megyei közigazgatás képviselői koszorúztak, azt követően a néhány lépésre található háborús áldozatok emlékoszlopánál helyeztek el virágkoszorúkat, ezúttal a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Társaság részéről is. A napok programja változatos mű­sorral járt: az általános iskola, valamint Józsi és a Csengettyűsök zenés bemu­tatkozásával, szórakoztató és ügyességi, valamint bográcsos- és borversennyel, tűzijátékkal, bállal. Sort kerítettek az elszármazottak találkozójára, szabadtéri diszkóra. Ezidőben inkább az általános iskola osztálytermeiben rendezett helyi népművészeti kiállítást tekintettük meg. Tötös László igazgató irányításával, aki a helyi RMDSZ-szervezet elnöke volt tanítványok végeztek gyűjtést, párszáz tárgyi néprajzi darabból a falu múltbeli életére utaló kiállítást nyitottak meg, amelynek sok-sok látogatója volt az emlékkönyv tanúsága szerint a falu­ünnepen. A szakértelemmel megren­dezett kiállítás a néprajzot tanul­mányozó Szabó Róbert, Nagy Réka, Birtalan Beáta főiskolások szorgal­­mának is tanúbizonysága, mert nem kevés munkába került padlásokról, fészerekből, ládafiákból kétszáz darab fából, textíliából, bőrből készült hasz­nálati tárgyat összehordani, amelyek az elődök életére, munkájára utalnak. FEJÉR LÁSZLÓ

Next