Romániai Magyar Szó, 2002. december (14. évfolyam, 4324-4348. szám)
2002-12-02 / 4324. szám
4324. SZÁM 2002. DECEMBER 2., HÉTFŐ ÁRA 4000 LEJ, ELŐFIZETŐKNEK 2115 LEJ A partnerség az erdélyi magyarság létérdeke is (Bukarest) • Románia és Magyarország stratégiai partnersége mellé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is természetes módon oda tud állni, mivel ez a partnerség a romániai magyarságnak is érdeke - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke a román és a magyar miniszterelnök budapesti tárgyalásait követően, hangsúlyozva: a Budapesten tárgyaló hivatalos román küldöttségben az RMDSZ vezetőségének két tagja, a szövetség két parlamenti csoportjának vezetője is helyet kapott. Markó Béla szerint a most aláírt partnerségi nyilatkozat igen fontos elvi egyetértést fejez ki azzal kapcsolatban, hogy a két ország stratégiailag, tehát hosszú távon alapvető kérdésekben - például a kisebbségi kérdések megoldásában, vagy a gazdasági kapcsolatok folyamatos fejlesztésében - együtt kíván működni. (RMSZ) JVb____ A Szabadalmi és Védjegyhivatal elutasítja a „pálinka-háborút” (Bukarest) • A Román Állami Szabadalmi és Védjegyhivatal sajtóközleményt adott ki november 29- én, amelyben elutasítja azt, hogy a sajtóban „pálinka-háborúként” emlegetnek egy olyan ügyet, amelynek megoldása az Állami Szabadalmi és Védjegyhivatal hatáskörébe tartozik. A közlemény tisztázza a pálinka megnevezés különböző vetületeit, és rámutat arra, hogy ezt a megnevezést különböző gyártók használhatják, különböző államokban, más és más minőségű szeszes italokra,de ez nem teszi szükségessé a kölcsönös használati és gyártási jog megszerzését. (A Román Állami Szabadalmi és Védjegyhivatal közleménye nyomán) Lemák István visszakapta házát az ortodoxoktól, de... (Szatmárnémeti) • Olvasóink már megismerhették a református Lemák István esetét az ortodox egyházzal, amelynek képviselői a rendszerváltás után az akkori vatrás polgármester szóbeli ígérete alapján rátették kezüket Carpati-negyedbeli (az előző időben építőtelepi irodának használt, de közben lezárt) családi házára, cseppet sem zavartatva attól a ténytől, hogy a lakás minden irat szerint (így a telekkönyvileg is) Lemákék tulajdona. Sokévi pereskedés után ősszel végleges döntést hozott a bíróság, melyben azonnali visszaadásra kötelezi az egyházat. Ám a játék, mint beszámoltunk róla, még ezután is folytatódott: a végrehajtót és Lemák Istvánt (a jelek szerint előre felkészített) „tiltakozó” ortodox hívők fogadták. A nem kívánatos következményeket elkerülendő, lapunk olvasója belement, hogy vagy megveszik tőle a házat vagy egy másikat adnak helyette. A helyszínen felvett jegyzőkönyvben (Folytatása a 8. oldalon) Adrian Nastase Budapesten Magyar-román partnerség (Budapest) • Előző lapszámunkban már jeleztük azokat a fontosabb témákat, amelyek terítékre kerültek Adrian Nastase román és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök pénteki, budapesti találkozóján. Most részletesebben is visszatérünk a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón elhangzottakra. S bár mindenki elsősorban arra volt kíváncsi, megegyezett-e a két fél a kedvezménytörvény ügyében, nyilatkozataikban mindkét kormányfő szinte a legvégére hagyta ezzel kapcsolatos mondanivalóját, mintegy formailag is azt a közös álláspontot húzva alá: a kétoldalú kapcsolatok terén most nem ez a legfontosabb téma, ez csak egy a sok közül. Adrian Nastase kormányfő azzal kezdte mondanivalóját a kedvezménytörvény ügyében, hogy a kisebbségi kérdést fontosnak tartja, de nem ez az egyedüli téma, amiről tárgyalnia kell a két félnek. Álláspontja, hogy a kisebbségek helyzetéért elsősorban azon ország kormánya tartozik felelősséggel, melynek területén élnek, és e kormányoknak kötelessége betartani a kisebbségek védelmére és jogaik érvényesítésére vonatkozó európai normákat. Mint mondta, végső soron Románia és Magyarország gondja ebben a kérdésben, hogy betartsák e normákat. Megjegyezte, nagy figyelemmel követte a törvény módosítása ügyében eddig megtett lépéseket, és örvendetes, hogy kikerülnek a törvényből a gazdasági és társadalmi (economice si sociale) jogokra vonatkozó kitételek, de továbbra is vannak még bizonyos elvárásaik, melyeket nemzetközi fórumokon is kifejtettek. Medgyessy Péterrel abban állapodtak meg, hogy a most induló héten a román és a magyar külügyminiszter véglegesíti az egyeztetést. Nastase hangsúlyozta, ezt tartják a legésszerűbb lépésnek a kérdés európai szellemű rendezése érdekében, mert ily módon szakértői szintről, ahol kizárólag a technikai problémák voltak előtérben, külügyminiszteri szintre emelkedik a párbeszéd. Szem előtt kívánják tartani a romániai és magyarországi közvélemény szintjén létező érzékenységeket. Bízik abban, a következő napok erőfeszítései révén megtalálják a remélt (Folytatása a 8. oldalon) Kertész Imre sajtóértekezlete a párizsi Nemzeti Könyvtárban (Párizs) • A Nobel-díj számomra nagy öröm, de holokauszt-túlélőként nem könnyű elviselni, hogy az ember kivétel. A díj talán azt is jelzi, hogy Európának már megint, vagy még mindig szüksége van arra, hogy meghallgassa azoknak az élményeit, akik megélték Auschwitzot, vagy bármilyen totalitárius rendszert - jelentette ki Kertész Imre pénteken a párizsi Nemzeti Könyvtárban tartott sajtóértekezeletén. A Nobel-díjas magyar írót Martina Wahrendorf, négy könyvének franciaországi kiadója, az arles-i Actes Sud szerkesztőnője üdvözölte az alkalomból, hogy először Párizsban szerepelt világpremieren berlini munkahelyén és budapesti hazalátogatásán kívül. A Bibliotheque nationale de France 18. emeleti előadótermét zsúfolásig megtöltő francia, külföldi magyar résztvevők, újságírók, könyvkiadók, a párizsi szellemi élet képviselői előtt Kertész Imre francia tolmácsolással németül válaszolt a kérdésekre, mert, mint mondta, kelet-közép-európai lévén ez az a nyelv, amely - a francia hiányában - kinyitotta előtte a világ és a világirodalom kapuit. Fejtő Ferenc történész a rendezvény első felszólalójaként magyarul kifogásolta, hogy egy Nobel-díjas magyar író, egy magyar európai nem saját nyelvén szól a különleges esemény résztvevőihez. Wahrendorf asszony azonban ragaszkodott a német nyelvű megszólaláshoz, amelynek az író udvariasan eleget tett a továbbiakban. Kertész elmondta: a jelenlegi átmeneti időszakban, amely a rendszer(Folytatása a 8. oldalon) Adrian Nastase megköszönte a támogatást, majd ünnepélyesen átadta magyar partnerének az ’56-osokról, valamint Nagy Imréről szóló 49 kötetes levéltári dokumentumcsomag első kötetét Fotó: MTI Lapzártakor megtudtuk: kiosztották az EMKE idei díjait (Kolozsvár) • Szombaton délután Kolozsváron kiosztották az EMKE idei díjait: a kitüntetettek közt volt Orosz Pál József székelyudvarhelyi karnagy, Incze László, a kézdivásárhelyi múzeum nyugalmazott (alapító) igazgatója, Csanádi János, Újzerind érdemes magyar tanára, Szilágyi Ferenc kolozsvári operaénekes, Hatházi András kolozsvári drámaíró, rendező, F.Marton Erzsébet, nagyváradi színésznő, Maksay Ágnes tévériporter, László Csaba néptáncos, Danaliszyn József gyergyói színjátszó, Károly Sándor post mortem és Károly Zöld Gyöngyi képzőművész, Muckenhaupt Erzsébet könyvtáros, dr. Ábrám Zoltán, Kincses Emese. (Erdélyi Magyar Hírügynökség) A Reform Tömörülés nem képviselteti magát az RMDSZ kongresszusán (Kolozsvár) • Hosszas vita után a székelyföldi küldöttek javaslatát fogadták el a Reform Tömörülés kolozsvári (rendkívüli) kongresszusán. 41-31 arányban döntöttek úgy a küldöttek, 5 tartózkodás mellett, hogy a Reform Tömörülés illegitimnek tekinti a meghirdetett szatmári RMDSZ Kongresszust, és ezért nem képviselteti magát. Toró T. Tibor úgy véli, hogy fontosabb az az egyhangú döntés, amellyel elfogadták az Alternatívát, amelyet programmódosító javaslatként ajánlottak az RMDSZ figyelmébe. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint az RT döntése politikai gyengeségük jeleként értelmezhető. (RMSZ) Adventi gyertyák Fotó: Daczó Dénes / RMSZ KISEI HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL Megvettük saját halunkat Jól bepaliztak a múlt napokban (vagy inkább az elmúlt években?). Otthon jártam a fatornyosban, s az udvaron rendezgettem, amikor valaki bekiáltott a kapuból: főnök, nem vesz friss halat? Először is kihúztam magam, mert ritkán szólítanak főnöknek, jóllehet nem vagyok nyeszlett, kákabélű alkat. De már hozta is a viharkabátos férfi, akiről messzire látszott, nem az idén bámult le. Jó félig volt a szatyra ponttyal, egyikmásik még csapott is a farkával, mintha csak eladhatóságának csapna reklámot. „Lássa főnök, milyen friss, csak az előbb fogtam itt a falu alatt, a kányaházi tóból!”- dicsérte a portékát a legény. Az ár már indulásból kedvező volt, 40 ezer kilója! Jöhet vagy három kiló, mondom, hiszen a szatmári boltokban a legolcsóbb hal is 70 ezernél kezdődik. Jóízűen eszegettük otthon a halat (a kadarkát majd megisszuk utána odaát, ha a magyar igazolványt kipróbáljuk!), amikor a család egyik tagja azt kérdi: hogyan is állunk a bányaházi tó alatti föld visszaadásával? Csakugyan, kapok észbe, nekünk onnan két és fél hektár terület jár vissza, megboldogult apánk után, a kérvényt s hozzá a bizonylatokat le is tettem időben, legalább három-négy éve. Azóta várom, hogy hívjanak: nesztek, itt a föld vagy a kárpótlás, vagy mondjuk évente száz-százötven kiló hal. Igen, legalább egy mázsa hal, hisz a kétszáz-kétszázötven hektárt lefoglaló Túr völgyi vízgyűjtőnek egy százaléka a mi családunk földjén van. Lévén, hogy mind ez ideig semmit nem láttunk az elkobzott földből, a családi kupaktanács egyöntetűen arra a megállapításra jutott, hogy a saját halunkat vettük meg. S ezt nem a valamiből élni kell alapon halászgató roma fiúnak rójuk fel, sokkal inkább a hatóságnak, mely képtelen volt rendezni az ilyen ügyeket, jóllehet néhány éve már törvény is van rá. Nem is csak mi vesszük saját halunkat, de még vagy ötven-hatvan kőszegremetei gazda, akiknek földjét ugyanúgy a víz alá küldték, mint a miénket, s akik ez ideig ugyanúgy csak a szemüket törölhetik, mint mi. Élek a gyanúperrel, több tízezer, ha éppen nem több százezer ember ugyanígy törölgeti a szemét széles e hazában, mivel, a sok száz víztároló (csatorna, műlápos, műfüzes, műrekettyés) okán elvett földjükért a mai napig semmivel nem kárpótolták őket. A bányaházi tó esete jól példázza a legendás hazai tehetetlenséget, a végrehajtó hatalom tunyaságát és nemtörődömségét, amikor olyan ügyről van szó, melynek elodázása nem üt vissza, nem borítja rájuk az asztalt. A tó ma amolyan senki földje, azaz mindenkié. Mindenki halászhat, fürödhet, szennyezhet. Büntetlenül, mert a felügyeletével megbízott bányaházi önkormányzatnak sem kellő eszköze, sem elegendő pénze nincs ahhoz, hogy rendet tartson. Néhány éve a sporthorgászok megyei egyesülete kivonult a területről, mert túl sokat kértek a bérletért. Az illetékeseket nem érdekelte, hogy a bérleti díjnál még jóval többe kerül a rendszeres halszaporítás (telepítés) és a terület őrzése. Megfelelő bérlőt, lehetőleg egy haszonban gondolkozó kapitalistát kellene találni e gyönyörű tájszeletnek, aki a föld kárpótlásáig, ha nem is egy mázsa, de legalább egy halászlére való pontyot, süllőt adna minden gazdának. Ám félő, hogy ezt a két világháborút túlélt 87 éves Dohi Ambrus bácsi mellett mi sem érjük meg. SIKE LAJOS (a szerző újságíró):