Romániai Magyar Szó, 2004. január (16. évfolyam, 4706-4733. szám)

2004-01-05 / 4706. szám

4706. SZÁM 200­4. JANUÁR 5., HÉTFŐ ÁRA 5000 LEJ, ELŐFIZETŐKNEK 2692 LEJ Lesz-e magyarul beszélő jogász a Városházán? (Szatmárnémeti) • Érdemes volt végigülni a városi tanács utolsó (az év utolsó előtti napján tartott) gyűlését, mert a harmadik óra után, mikor már sokan ásítoztak, az egyéb ügyek kate­góriájában olyasmi bukkant elő, amire a magyar újságírók igencsak hegyez­ték a fülüket. Egy pályázat kiértéke­lésének és eredményhirdetésének ideje került szóba, amikor felállt Ilyés Gyula alpolgármester és erélyes szavakkal felelősségre vonta Popan Mihai titkárt, hogy milyen alapon változtatta meg a pályázati kiírás (újságokban is megje­lent) szövegét, amikor erre semmi joga nem volt, mert ő köztisztviselő, s nem tagja a végrehajtó testületnek, te­hát nem másíthatja meg a polgár­­mestertől és az alpolgármestertől ka­pott szöveget. Az eredeti szöveg sze­rint pályázat révén két jogászt vesz fel a városháza, s az egyiknél a feltételek közt van a magyar nyelv ismerete is. (Folytatása a 8. oldalon) Róka sétál a városi parkban A karácsony és szilveszter közötti időszakban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem környé­kén levő néhány tömbház lakói ér­tesítették az Állatkert vezetőségét, hogy egy vörös róka ólálkodik a fenyők, cserjék között. A környéken lakók kö­zül sokan fajkutyát tartanak, és termé­szetesen előszeretettel sétáltatják a négylábúakat a gyönyörű parkban. A környékbeliek attól félnek, hogy eset­leg veszett állatról van szó, így az emberek és állatok testi épsége ve­szélybe kerülhet. Dr. Bereczky Boldizsár­tól, az Állatkert igazgatójától meg­kérdeztük: - Mi lehet az oka a szokatlan láto­gatásnak, és ilyenkor mi a teendő? - Először is hadd mondjam el, hogy az állatokra, főleg a városban élő kutyákra, de a környéken élő vadálla­tokra is nagyon káros hatással van a pe­­tárdázás. Iszonyú zaj volt szilveszter­kor, de esténként már napokkal azelőtt is. Tudomásom van róla, hogy házőrző kutyusok ijedtükben a láncot is elsza­kították, amivel meg voltak kötve, és - úgymond - világgá mentek. Meglehet, hogy ezt az állatot is megzavarta vala­mi. De itt nemcsak a petárdákra gondolok. Például a Somostetőn, ahol MÁTHÉ ÉVA (Folytatása a 8. oldalon) Egyre „bizánciasabb” város lesz Szatmárnémeti(­ ­Szatmárnémeti) • Alkalmasint az orto­­-egyház felé is erősíteni akar a választá­­ott a kormányzó párt helyi szervezete, egy összeférhetetlenség miatt kilépett csada helyére Tataran Petru szeme­iben egy ortodox papot jelölt, aki most már másodmagával képviseli egyházát a helyi önkormányzatban. Más oka is lehet az „államegyház" képviselete megerősítésének. Szatmárnémetiben jelen pillanatban nem kevesebb, mint kilenc ortodox templom épül, miközben a történelmi egyházaknak ez idő­ben egy sem. Két pap jelenlétében nagyobb súllyal lehet közpénzt kérni a tanácstól az építkezésekre, mintha csak egy volna. Pár éven belül immár 15-16 ortodox temploma (Folytatása a 8. oldalon) Űrszonda szimulátor a Marson - a NASA Spirit ön­járó űrszondája haj­nalban landolt a Gusev-kráterben. Fotó: Daczó Dénes / RMSZ Mielőbb rendezni kell a visszaigényelt erdők ügyét MTI-fotó: Nándorfi Máté Több ezren ünnepelték az új évet Budapest utcáin Az idén gyakorlatilag lezárulhat a föld visszaadása Beszélgetés Lengyel Ferenc geodézmérnökkel, a Szatmár Megyei Kateszteri Hivatal igazgatójával Kevés embernek adatott meg az, ami Lengyel Ferencnek: az egyetem elvégzése óta (1966), ugyanannál a cégnél, pontosabban intézménynél dolgozik! Nem véletlen mondják róla, hogy kisujjában a szakma, s ma senki nincs mifelénk, aki ezt a szakterületet nála jobban ismerné. Az RMDSZ javaslatára hét éve lett a Megyei Kateszteri, Geodéziai és Térképészeti Hivatal igazgatója. Erre az időszakra esik a földek visszaadásának nagyobb munkája, a sokáig kifosztott paraszt­ság tulajdonjogának helyreállítása, már amennyire vonatkozó törvények, az adott körülmények és a híres hazai bürokrácia lehetővé tette.­­ Igazgató úr, hogy áll most az esz­­tendőfordulón ez a csöppet sem köny­­nyű jogorvosló tevékenység Szatmár megyében? - Valamivel jobban, mint orszá­gosan. A megyék rangsorában az első tizenöt csoportjában vagyunk, bár tudom, ez nem vigasz azoknak, akik még nem kapták meg a törvény szerint őket megillető járandóságukat. De egyre kevesebben vannak ilyenek. A birtoklevelek kiadásánál már a 97 szá­zalék felé közeledünk, ami önmagá­ban is jelzi, hogy célegyenesben vagyunk. Néhány községben, így Turcon, Nagy­­tamnán, Szaniszlón és Királydarócon vannak inkább gondok. A két avasi községben és még egy pár hegyvidéki településen nagyon szétszórtak a földek, s az igénylők nehezen tudják felhajtani a tulajdonjog igazolásához szükséges bizonylatokat. Ám egyre kevesebb ilyen eset van, s mind több azon községek száma, ahol gyakorlatilag lezártnak tekinthető a tulajdonjog visszaállítása.­­ Az RMSZ többször foglalkozott Lejegyezte: SIKE LAJOS (Folytatása a 8. oldalon) Zenével búcsúztak... ... az óévtől azok, akik szeretik az ope­rát, operettet, muzicalt, és akiknek mód­juk volt a Kolozsvári Magyar Operába (KMO) és a­­ Kolozsvári Román Nemzeti Operába (KRNO) megtartott előadásokon részt venniük. Az óév há­rom utolsó napjának zenés­ estjei idő­sorrendben a következők voltak: 29- én a My Fair Lady (KRNO); 30-án a Denevér (KMO); 31-én, szilveszter napján, a hatórás monstre-előadás a De­nevérrel (KRNO) búcsúztatta az óévet. A világhírű My Fair Lady zenéjét Frederick Loewe írta Alen Joy Lemer librettójára, aki G. B Shaw angol drá­maíró Pygmalion című színművéből ihletődött. A fergeteges ritmusú fülbe­mászó zene, a sok táncos jelenet, min­dig megteszi hatását. A mostani előa­dásnak külön színt adott a sok elsőfel­­lépéses színész, mint: Corina Pasteanu Elisa Doolittle szerepében, Petre Ghilea (Henry Higgins), Dimitrie Saleno (Freddy Eynsford-Hill), valamint Radu Pintea (Háry). Számukra, de sok néző szá­mára is, felejthetetlen marad ez az est. A zsúfolásig megtelt terem hálás tapsa is bizonyíték arra, hogy az előadás si­keres volt. A szilveszter és Johann Strauss De­nevér című daljátéka mindenütt a vilá­gon összefonódik. Bécs, ahol a darab játszódik az 1870 években, már túl van a vesztett Königgrätzeni csatán, a kiegyezés korán. Az Osztrák- Magyar monarchia idején, a béke éveiben Bécs táncol, mulat, dalol, valcerezik. Ez a világ elevenedik meg Karl Haffner és Richard Genée által írt librettóban. (Henry Meilhac és Ludovic Halévi Szilveszter című novellájából ihletődtek). A Magyar Operában a majdnem három és félórás darabnak óriási si­kere volt, volt bő nevetés és hálás taps. A nagyszámú közönség nem fukarko­dott a tetszését kifejezni. A művészek: Marton Melinda, Jordán Éva, Veres Ildikó, Szeibert István, Bancsov Károly, Molnár János és Ádám János, igazán a maxi­mumát adták, annak, amit adni tudnak. Másnap december 31-én a Kolozs­vári Állami Magyar Színháznak kel­lett volna valamivel előrukkolnia szil­veszter estéjére. Sajnos üres, sötétség­be burkolódzott épület jelezte, hogy a színház nem tud, vagy egyszerűen nem akar a közönségének szórakozást CSOMAFÁY FERENC (Folytatása a 8. oldalon) i@­j] HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL Önmagunk felelőssége Két dolog különösen tetszett Mádl Ferenc újévi köszöntőjében. Egyrészt az, hogy az összetartás erősítésére buzdított, másrészt hangsúllyal szólt a személyes felelősség szük­ségességéről. Személyesen is legyünk felelősek életünkért, családunkért, közösségünkért, nemzetünkért, magyarságunkért, jövőnkért! Deák Ferencet idézte: a boldogság először is önmagunkon múlik. Mindkettő hiánycikk nálunk, a személyes felelősség különösen az. Talán ezt irtotta ki legjobban belőlünk a régi rendszer. Megszoktuk, hogy mindent fentről irányítanak, onnan mondják meg, mikor kell szántani, vetni, aratni, mikor kell tapsolni, milyen nyelven beszél­­hetünk, milyen táncot járhatunk, milyen színűre fessük házunk falát. Tizennégy év se volt elég, hogy önállósuljunk, arra még kevésbé, hogy kezdeményezően és felelősen cse­lekedjünk, ott és akkor, ahol szükségét érezzük, ahol halaszthatatlanul szólnunk kell, közbe kell lépnünk, ha úgy érezzük, megrövidítettek bennünket, megsértettek jogainkban. Nemrég a helyi lapban az egyik olvasó arról panaszkodott: a szatmári rendőrség útlevél-osztályán hiába szólt magyarul, senki nem válaszolt rá. Hol van az érdekvédelmi szervezet, mit csinál, miért nem hajtatja végre a törvényt (mármint az új közigazgatási törvényt) - fakadt ki. Szerintem az érdekvédelmi szervezet azzal, hogy kiharcolta, kilobbiz­ta a magyar nyelv használatát a közigazgatásban, megtette a dolgát, ez ügyben min­denképp. A többi rajtunk, a mi felelősségünkön múlik, azon, hogy mennyire vagyunk élet­­revalóak, mennyire akarunk élni a megszerzett, visszaszerzett jogokkal, mennyi felelősséget érzünk nyelvünk és közösségünk, tehát önmagunk iránt. Az egyszerű polgár, ügyfél meg kell követelje, ami neki az érvényes román törvény szerint kijár. Ne tágítson, ha úgy érzi, készakarva becsapják. A nyelvhasználat terén ma már messze többet ártunk mi magunknak, mint amennyit a hatalom árt. Csak Szatmárnémetiben négy magyar szakközépiskolai osztály maradt üre­sen az őszön, jóllehet Kónya László főtanfelügyelő-helyettes a nyolc osztályt végző ma­gyar fiatalok számaránya és szakmai érdeklődése szerint kérte, követelte ezeket az osztá­lyokat. Ám a diákok részben felszívódtak a román osztályokba, részben átmentek ma­gyarországi középiskolákba. A „felelős" szülőknek köszönhetően. Egy gyűlésen az egyik ilyen szülő hangos szóval bírálta az érdekvédelmi szervezetet: semmit nem­ tesz a ma­gyarságért. Valaki tudta, hová íratta a fiát, s meg is kérdezte. Az illető kisomfordált. Vagy említhetném azt, hogy városunkban a magyar elsősök 20-22 százalékát­­ma is román osztályokba íratják a szülők, köztük értelmiségiek. De mennyiben hánytorgathat fel az érdekvédelemnek bármilyen dolgot (mert azért van, és volna felhánytorgatni való) az a magyar vállalkozó, üzlettulajdonos, aki ma is csak egy nyelvű feliratot használ?! A sok száz (de lehet már több ezer) szatmári magyar vállalkozó felének sem olvasható cégtábláján, kirakatában, reklámszövegében magyar szöveg, bár üzleti, gazdasági érdekük is ezt kíván­ná, hisz a város lakosságának 40 százaléka (ötvenezer ember) magyar, s egy hajításnyira a magyar határ. Hála az égnek, egyelőre Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a szomszé­dunk, nem Teleorman. Akkor hol a személyes felelősség nyelvünk, gyermekeink és közösségünk jövője iránt? Talán 2004-ben mégis felelőssebbek leszünk? SIKE LAJOS (a szerző újságíró)

Next