Ruházati Munkás, 1945
1945-12-01
2 mely megfelelő munkabér mellett önmagától megszűnik. Olyan szociálpolitikát kell csinálni, amellyel a megöregedett munkásról megfelelő gondoskodás történik, amikor is a munkás kiöregedve, egy értékes munkás élet után az utcára került, hanem intézményesen megfelelő gondoskodás történik róla öreg napjaira. A demokrácia az embert megfelelően értékeli és minden másnak fölébe helyezi. A termelésben a legmesszebbmenően érvényesül az embervédelem, mert a demokráciában nem a haszon a legértékesebb, hanem az emberélet. A demokrácia az igazságosabb társadalmi és gazdasági rendet jelenti. Igazságosabb elosztás a javakban, jövedelmekben. A demokrácia az anyagi javak biztosításán felül a nép kulturális fejlődését is szolgálja. Azt akarja, hogy a tudás a jövőben ne a kiváltságos osztályok kizárólagos joga legyen. Azt akarja, hogy a tudásban a nép széles rétegeinek gyermekei is részesüljenek. A tudomány csarnokának kapuja mindenki előtt nyitva álljon. A gyermekek iskoláztatása ne attól függjön, hogy a szülő a társadalom melyik rétegéhez tartozik. A felsőbb oktatáshoz elegendő legyen a rátermettség, tehetség és szorgalom. A demokrácia jogegyenlőséget is jelent. Nemcsak gazdasági téren, hanem az élet minden megnyilvánulási terén. A jövőben ne érezze senki, hogy ember és ember között megkülönböztetést tesznek s attól, akinek igaza van, — legyen az bárki — igazát senki el nem vitathatja. Új világ épül, egy igazabb. Ebben kevesebb lesz a nyomor, több és nagyobb a kenyér. Kevesebb a könny és több az öröm. Megszűnik a jogtalanság, érvényesül az igazság. A jog mindenkit egyformán megillet, legyen az úr vagy paraszt, munkás vagy tisztviselő. Épül az új, demokratikus Magyarország. Az alapkövek le vannak rakva. Az országházban ott vannak a nép széles rétegeinek képviselői. Ott vannak a szervezett munkásság megbízottai is, akik számarányuknál, de főképpen szaktudásuknál, munkás életük során szerzett értékes gyakorlati tapasztalataiknál fogva komoly biztosítékai annak, hogy a demokrácia célkitűzései érvényesüljenek. A magyar szervezett munkás a nemzet erőinek összefogásával a lerombolt országot minél előbb felépíteni kívánja. A gyárakat, az üzemeket, a hidakat, a vasutat mielőbb használható álapotba kívánja hozni. Tudja, hogy az ország sorsa szorosan össze van kötve a magyar szervezett munkásság sorsával, így volt ez a múltban, így lesz ez a jövőben is. Magának dolgozik tehát, ha az ország gazdasági szervezetét felépíti. A munkásság már a múltban bebizonyította s a mai nehéz időkben naponta bizonyságot tesz arról, hogy érzéseiben és cselekedeteiben a magyar közösség részese és nem fogja hagyni többé, hogy a nemzet testéből, egészéből kirekesszék. A munkásság teljes erejével kiveszi részét az ország újjáépítéséből. Ebben a munkában mi, szabómunkások is teljes tudásunkkal részt veszünk és minden igyekezetünk az, hogy a demokratikus Magyarország minél előbb felépüljön. Budapest felszabadult, a front nyugatabbra vonult és az élet újra kezdett megindulni ebben a fasiszták által halálra ítélt városban. Ahogy a különböző szakmák dolgozói a felszabadulás első napjaiban igyekeztek beállni a termelés szolgálatába, ugyanúgy a ruházati munkások is megtalálták a helyüket a munkaasztaloknál. Egyáltalán nem helyes azt a megállapítást általánosítani, hogy a ruházati ipar az elindulás pillanatában ne jelentette volna azt a láncszemet, amely egy kiegészítő része az általános termelésnek. A felszabadulás első napjaiban a harcoló vörös hadsereg részére kellett felállítani üzemeket, amelynek a végrehajtását a szakszervezetre bízták. Különösen nem kell kihangsúlyozni ennek a jelentőségét, hisz tudjuk, hogy tél volt, az utánpótlást nagy távolságról kellett a vörös hadseregnek biztosítani a meglehetős nehéz szállítási körülmények között. És így nagy segítséget nyújtott a harcoló csapatok részére az, hogy a front mögött a ruházati munkások is részt vehettek az utánpótlás biztosításában. Nehéz élelmezési viszonyok között, kellő önfegyelemmel, a háború gyors befejezésének tudatával, örömmel végezték a reájuk eső feladatot a ruházati munkások. Február második felében, a szakma minél zavartalanabb fejlődése szempontjából, azonkívül a gazdasági együttműködés biztosításának érdekében a szakszervezet megtalálta a módját annak, hogy a kisiparosok képviseletével felvegye az érintkezést. A szakszervezet a teljes őszinteség feltárásával és annak a tudatával, hogy a kisiparosságnak nem kell szembe állni a szervezett munkásokkal, hanem egymás mellett a helyük, mert csak így tudjuk sikeresen legyűrni a szakmánknál időközönként felmerülő általános bajokat. Természetesen a múlttal ellenkezőleg, amikor nagyon sok esetben sikerült az akkori hatalmon lévő uraknak a kisiparosságot szembeállítani a szervezett munkásokkal és haszna a nevető harmadiknak volt mindig belőle. Szövetkezet leállításával is foglalkozott a szakszervezet. Viszont nagy akadályt jelentett a tőkehiány. Sajnos, meg kell mondanunk őszintén, hogy amikor a szabómunkás és az ország dolgozói az egyetemes országos érdekeket nézte, amikor azt nézte, hogyan tud ebbe a tetszhalott országba életet támasztani, a legrövidebb idő alatt a termelést elindítani, ugyanekkor voltak és vannak olyanok, akik szemérmetlenül, a haszonlesés kapzsiságában minden nemes törekvésen átgázolva, a maguk egyéni meggazdagodását tűzik ki célul. És ennek tudható be az, hogy szakszervezetünk nem tudott egy megfelelő helyiséget kapni a »Jövő termelő szövetkezet« újból való felállításához. Viszont a férfiszabó kisiparosokat a legmesszebbmenően támogatta a szaszervezetünk egy termelő szövetkezet felállításában, ami nagy küzdelmek során sikerült is. Február második felében a szakszervezet és az ipartestületek köszösen felállított iránymunkabéreket, amelynek irányítását később átvette a szaktanács, amikor megalakult. Az iránybérekre szükség volt a termelés és vállalás érdekében. Ebből alakult ki később a munkabérpolitika, amelyet az összes szakszervezetek képviseltek. Erre a munkabérpolitikára szintén nagy szükség volt országos érdekből. Mik voltak ezek az országos érdekek? A következők: Mindenki előtt ismeretes az a tény, hogy a nagyüzemek, a bányák, a közhivatalok, a rendőrség pénzhiánnyal küzdöttek és ha ugyanakkor egyéb más szakmánál nem követtünk volna következetes, céltudatos, mérsékelt bérpolitikát, akkor nem lett volna rendőrségünk és nem mentek volna a munkások dolgozni a gyárakba, bányákba, így viszont elértük azt, hogy elindult a vasút, dolgoznak a bányák, a gyárak és van demokratikus rendőrségünk. Mindezek a kétkezi dolgozók áldozatos munkájának az eredménye. Ugyanekkor a tőkével rendelkező vagyonosok a maguk részéről nem követtek el mindent, amit az ország dolgozói elvártak tőlük, hogy a rombadőlt országot közös erővel, gyors tempóval felépíthessük. A tőkének, sajnos, egy nagy része nem a termelésbe lett beállítva, hanem a spekulációba és ezáltal hátráltatták a jószándékú újjáépítő munkát. Viszont ez nem azt jelenti, hogy a szakszervezetek munkabérpolitikája volt rossz, hisz ez elősegítette azt, hogy hazánkban minél előbb megindult a termelés. Rossz és hibás volt az a közigazgatás, amely nem tudta megakadályozni a gazdasági visszaéléseket. A vasút újjáépítése érdekében budapesti csoportunk egy tehervagon előállításának költségét vállalta olyképpen, hogy a szaktársnők és szaktársak hetenként kétórai keresetüket felajánlották. A népruházati akcióval szakmánk még jobban be lett vonva az újjáépítés szolgálatába, mert ezáltal a bányák, a nagyüzemek dolgozóinak részére termeltünk. Augusztus 6-án tárgyaltuk az iparügyi minisztériumban az egész országra kiterjedő munkabér irányelveket, amelyre a vidéki szaktársainkat is meghívtuk a hét kamarai területről. Erre nagy szükség volt, mert addig nagy eltérések voltak vidékenként a munkabérek között. Ahogy az év elején nagy súlyt helyeztünk a kisiparossággal szembeni jóviszony ápolására, ugyanúgy igyekeztünk a későbbi időkben is ezt az útirányt követni. Erre vall az a közös fellépés, amikor arról volt szó, hogy meg kell védeni a népruházati munkáknál a kisiparosság érdekeit. Viszont nem lehet elhallgatni azt a tényt, hogy amikor kisiparosokról beszélünk a ruházati szakmánál, sajnos, akkor nem érthetünk alatta egy egységes tábort, egy közös célért küzdő, harmonikus egységet. Nem érthetünk annál az oknál fogva, mert amikor a férfiszabók érdekképviselete és a szakszervezet között a legbarátságosabb viszony alakult ki és amely megteremtette az alapját annak, hogy a vitás kérdések a kölcsönös jóindulat alapján a legrövidebb idő alatt rendeződnek. Ugyanakkor a női szabó kisiparosok részéről egy merev elzárkózással találja magát szembe a szakszervezet. Hogy a sorrendet megtartsuk, meg kell említeni azt, ahogy a többi szakszervezetek, úgy a ruházati szakszervezet is az ország érdekét nézte a munkabéreknél és nem az egyéni érdekeket. Ez egy bizonyos pontig ment is (körülbelül hét hónapig), viszont ezen túl az élet gátat szabott neki. A férfiszabó munkaadók ezt tudomásul is vették és igyekeztek alkalmazkodni hozzá. Viszont a női szabó munkaadóknak egy része annyira merev álláspontra helyezkedett, hogy még a kollektív szerződésben lefektetett munkabéreket nem egy helyen figyelembe sem vették és azon alul fizettek. A legnagyobb meg nem értés pont azokban a jónevű szalonokban tapasztalható, ahol luxusmunka készült, olyan megrendelők részére, akiknél a munkabér nem jöhetett számításba, mert könnyen kerestek nagy összegeket. Az előbbiek adják meg a magyarázatát annak, hogy a női szabóságnál munkabér nyugtalanság ütötte fel a fejét. A szakszervezet nem helyeselte ezeket a bérmozgalmakat, viszont figyelembe kell venni azt, hogy a varrónő nem kapott kenyérpótjegyet, nem volt üzemi ellátása, viszont eladni sem tudott már semmit, mert amit eladhatott, azt már eladta és csak az volt, ami rajta van. Természetes folyománya a dolgoknak, hogy a nők munkabér mozgalmakba mentek bele. Viszont a szakszervezet álláspontja továbbra is az, hogy nem helyes ma a munka beszüntetése, mert ez a termelést bénítja, akadályozza, sőt lerombolja azt, amit nagy erőkifejtés árán eddig elértünk és ezáltal a jobboldali reakciót szolgálja akaratlanul is, mert tápot ad arra a propagandára, amely azt igyekszik elhitetni, hogy a demokratikus törekvések nem tudnak megbirkózni nehéz feladatokkal. Ahhoz, hogy elkerüljük a szaktársnők jogos kifakadásainak káros következményeit, ahhoz szükséges a női szabó munkaadók jobb belátása, egy egységes állásfoglalás a szakszervezetekkel való együttműködés kérdésében. És ami ellentét mutatkozik, azok úgy legyenek rendezve, mint ahogy a barátok közti ellentétet szokás elrendezni. Soha olyan nagy szükség nem volt együttműködésre ebben az országban, mint napjainkban, amikor annyi elvégezni való van. A termelést fokozni kell, a korrupciót megszüntetni, az országot újjáépíteni és a népi demokráciát felépíteni. Ezeknek az elvégzéséhez minden osztályrétegnek ki kell venni a maga részét, össze kell fogni, egy egységes akaratot kell alkotni, mert csak így tudjuk az országra nehezedő súlyos, nehéz feladatokat sikeresen elvégezni. , A szakszervezet ebben az irányban mindent el fog követni, hogy az sikerüljön is és minden reményünk meg van arra vonatkozólag, hogy eredményesek lesznek a közös erőkifejtések. Túri István Szakmai helyzetkép RUHÁZATI MUNKÁS 1945 december