Ruházati Munkás, 1957 (1. évfolyam, 1-2. szám)

1957-11-01 / 1. szám

JEGYZŐKÖI­YVLM>OK... A­­­ harmadik negyedévben megtartott taggyűléseken azo­nos kérdéseket beszéltek meg minden üzemben. Általánosítás helyett — két taggyűlésről mondjuk el véleményünket. Mi tetszett, mi nem tetszett? Akikről most nem beszélünk, ne haragudjanak érte — majd rájuk is sor kerül. A tétényi Nőiruhagyár dolgozóinak többsége betaní­tott munkás, környéken lakó Sok közülük a 16—17 éves fiatal lány. Jogosan büszkék az üzem dolgozói és vezetői, hogy a műhelyekben sok szín­ben és a legújabb divatnak megfelelő jó minőségű női kabátok készülnek. A taggyűlésen Fazekas Ist­ván, az ÜB elnöke ismertette a negyedév munkáját. Nagyon tetszett, hogy Fazekas elvtárs kötetlenül, közvetlen­­ hangon beszélt Nem tetszett, hogy a nye­reségrészesedésről igen általánosságban szólt, s ezt azzal indokolta, hogy nem akar az üzem vezető­sége könnyelmű ígéreteket tenni. Ezzel máshol alaposabban fog­lalkoztak, ez érdekli a dolgo­­­zókat és várják, hogy legalább lehetőségeket ismertessék velük. Az egészségügyi hónap alatt az üzem vezetősége megtette a maga kötelességét. Most a munkásokon a sor, hogy vigyázzanak rá úgy, mint a saját otthonukra. Fazekas elv­társ arról is beszélt, hogy a kultúrmunka gyengeségének egyik oka: nincs megfelelő ember, aki ezzel foglalkozna. Kérte a dolgozókat, nézzenek körül a szalagjuknál, nincs-e ott erre alkalmas szaktárs. Támasszanak nagyobb igénye­ket az üzemi bizottság elé a kultúrmunkában. Örömmel hallottuk, hogy egyik kultúrrendezvényü­k bevételét, 2500 forintot a gyermekváros javára aján­lották fel. (Úgy látszik a kultúrmunká­­ban azért eredmények is van­nak.) Helyes volt, hogy Fazekas elvtárs beszámolt a társada­lombiztosítási tanács munkájá­ról és megdicsérte őket. Ebben az évben 40 ezer forint segélyt fizettek ki. Ez igen nagy ös­­­szeg. Van, aki minden hatodik hónapban segélyt kér. Nagyon tetszett, hogy az üzemi bizott­ság ebben is a dolgozók segít­ségét kérte. Ezentúl a szalag­ban dolgozó szaktársak java­solják, hogy kik kapjanak segélyt. Nagyon nem teszett, hogy Fazekas elvtárs nem beszélt részletesen a csoportbérezés­ről. Jogosan kifogásolta Tar Péter szaktárs. Igaza volt, hogy erről az ÜB-elnöknek pontosan kell tájékozódnia, nemcsak azért, mert a Május 1. Ruha­gyárban ez év január 1-től már csoportbérezés van, ha­nem azért, mert a saját üzemé­ben is már néhá­ny szalag kí­sérletezik vele. Szerencsére Kollár elvtárs, az üzem fő­technikusa kisegítette a béj­ből és részletesen ismertette taggyűlésen a csoportbére­­­zés előnyeit és a jelenleg még fennálló problémáit. A taggyűlésnek Tűr szak­társ volt a legaktívabb rész­vevője. Többször hozzászólt. Kifogásolta az ÜB-elnök tájé­kozatlanságát a bérkérdések­ben, érdeklődött a kormány­­kitüntetés elnyerésének fel­tételeiről és „nem szégyelte“ bevallani, hogy róla van szó. Tudniillik ő szeretne kormány­kitüntetést kapni. Mondják meg, mit kell érte teljesíteni és ha azt elérte, terjesszék fel a kormányhoz. Nagyon tetszett a hozzászólása, azonban úgy érezzük, egy kicsit bizalmat­lan a vezetőséggel szemben. Fél attól, hogy a csoportbére­zésnél a munkások fogják húz­ni a rövidebbet. Nagyon tet­szett Kollár elvtárs hozzá­szólása. Úgy láttuk, érti a dol­gát és szívvel, lélekkel, fiata­los lelkesedéssel segít az üzem ügyes-bajos dolgainak rendezé­sében. Részletes tájékoztatója a csoportbérezésről nagyban emelte a taggyűlés színvonalát. Az egyik szaktárs szép szőke kisfiát is elhozta a taggyűlésre Úgy hallotta, hogy megszün­tetik a univerzális munkakört a szalag végén. „Arci szabó, az tudja, hogy ez kell. Én nem bánom, csak jó legyen ez a cso­portbérezés, nehogy a vas­nál megjátsszuk az univerzális szabót“ — mondta. Előttünk ült egy ballonkabá­tos szaktársnő. Szótlanul végig­hallgatta a hozzászólásokat, az egymással vitatkozó szaktársa­kat — ilyen is volt — egyszer­­csak jelentkezés nélkül közbe­szólt ő is. „Még ma is vannak olyanok, akik ki akarják húzni magukat a munka alól. Van olyan, aki az ellen­­forradalom alatt három kabát részmunkáját készí­tette el naponta, míg más buszát. Azt mondta, azt a hármat is kár volt megcsinálni, ő nem olyan, marha,­­hogy dolgozzon.“ A jelenlévők elítélték ezt a dolgozót. Az utolsó sorban ültek a tanulók. Jobboldalon a fiúk, baloldalon a lányok. Ők nem szóltak semmit, csak néha egy­másra néztek és jóízűen nevet­tek. Reméljük, jól érzik magu­kat ebben a gyárban ennyi sok jó ember között. A Női Fehérneműgyár még a szaktársakat. A nők megunták a várakozást és kórusban kiabálták: „üdvözöl­jük az előadót és felkérjük, tartsa meg előadását“ — min­denki jót nevetett és az előadó kénytelen volt elkezdeni mon­danivalóját. Nagyon nem tetszett, hogy Lechner elvtársnő felolvasta a beszámolót, kínosan, nehezen, alig nézve fel a papírról, visszatérve minden kifelejtett „a“ betűre. Később kiderült, hogy ezt azért tette, mert ide­genek is voltak a taggyűlésen. Jó, hogy ezt máskor nem teszi. Kérjük, ne is tegye. Nincs rá szükség. Szép gondolatai, beszélőképessége és alapos tá­já­jékozottsága az üzem dolgai­ban biztosíték, hogy jegyzetből, szabadon meg tudja a tag­gyűléseket tartani. Nagyon tetszett a beszámoló felépítése, tartalma. Igen poli­tikusan, meleg emberséggel beszélt a kérdésekről. Néhány részlet a beszámolóból: a Szakszervezeti Világszövetség kongresszusáról már sokat be­széltünk, lehet, hogy kicsit mechanikusan, de mi, magyarok az októberi események óta sokkal job­ban tudjuk értékelni a nemzetközi összefogást. Úgy kell dolgoznunk, hogy soha többé ne forduljon elő, hogy az ellenség fegyvert ad­jon a munkások és a fiatalok kezébe saját hatalmuk ellen. Nagyon tetszett, hogy rész­letesen beszámolt a szakszer­vezeti munkáról. Minden kér­désre kitért. Örömmel üdvözöl­jük mi is az üzemi bérbizott­ságot, mely már rövid idő alatt is eredményesen dolgozott. A hozzászólók sok apró kér­désre tettek megjegyzéseket, vagy javaslatokat. Például Perregi elvtárs arról beszélt, hogy miért van olyan sok áramütés. Egy szaktársnő a fürdőszobába, fogast és tükröt kért. Denecsné arról beszélt, hogy a kefélőgép után milyen jó lenne porszívó- és mosógép is. Egy kerekképű, mindig ne­vető kislány, Sarlós Gizi — keservesen panaszkodott. „Er­zsi néni, versenyben vagyunk és ma is álltam két órát, mert nem adtak rendesen övet.“ Gőbölösné is kifogásolta, hogy nem kapnak folyamatosan munkát. Angyalföldön van. Kicsi üzem, rossz feltételekkel, szűk ebéd­lővel, parányi kultúrteremmel és­­ sok-sok lánnyal, asszonnyal. Alig lehet találni egy-két férfit az üzemben. Ha látogatók jön­nek — különösen nők —, alig tudnak végigmenni a gépek mellett, mert a fehérneműk csodálatos színei, csipkéi, a nylon kombinék és hálóingek, a flanel­ pizsamák és háló­kabátok fogva tartják őket. Az elmúlt hetekben itt járt­ lengyel­ szakszervezeti delegá­ció tagjai is elragadtatással szemlélték az üzem gyártmá­nyait. Minden negyedévben hat­van modellt készítenek az üzem tervezői és dolgozói. Mindnyájan jogosan büszkék arra, hogy hazánkban üzemük az egyetlen állami női fehér­neműgyár és szűk kereteik mellett is igyekszenek minden igényt kielégíteni. A taggyűlés nehezen indult meg. Lechner elvtársnő, az üzemi bizottság elnöke várta . NAGYON TETSZETT mindkét taggyűlés közvetlen, me­leg hangja, a részvevők érdeklődése az üzem ügyei iránt. NEM TETSZETT, hogy mindkét taggyűlésen igen keve­sen jelentek meg. Tétényben 140 helyett 39-en, a Női Fehér­neműgyárban 100 helyett 50-en. A többi szaktársat nem ér­dekli a saját ügye? Vagy nem dolgoznak­­ jól a bizalmi elv­társak? Azt hisszük, ink­ább az utóbbi. NAGYON TETSZETT a kollektív szellem és az a jó kap­csolat, ami az üzemi bizottság és a dolgozók között van. NEM TETSZETT, hogy az üzemi bizottságok keveset foglalkoznak a bér- és termelési kérdésekkel, pedig ez a kér­dés érdekli legjobban a dolgozókat. A fent elmondottak csak két üzemről szólnak, de nagy általánosságban vonatkoznak a többi üzemekre is. Lapunk következő számaiban minden üzemről meg fogunk emlékezni. * RUHÁZATI MUNKÁS Egy a jók közül. Állok a tétényi Nőiruhagyár előtt. Várom az autó­buszt. Elém áll egy alacsony, őszhajú asszony. — Molnár Anná­hoz van szeren­csém? — Igen. — Nem ismer meg? — Az arc vala­­honnét ismerős, de ne haragudjon érte, nem tudom, hogy kihez van szeren­csém. — Steier Margit vagyok. — Nem emlék­szem erre a névre. — Kilenc évvel ezelőtt maga men­tette meg az élete­met. Akkor a szak­­szervezetben na­gyon sok volt munkanélküli. Kér­­­tem, hogy engem soron kívül közve­títsen ki, mert be­tegek a szüleim és én vagyok a csa­ládfenntartó. Maga ezt elhitte nekem és ki is közvetített ide a Nőiruha­gyárba. Azóta is itt dolgozom. Régóta kerestem már, de nem tudták meg­mondani, hogy hol dolgozik. Gondol­tam, hogy most a 10 éves évfordulón megkeresem, akár­hol van. El akar­tam mondani, hogy nem hoztam szé­gyent a szakszer­vezetre. Kilenc év alatt még nem kés­tem el. Pestújhely­ről járok ide Té­tényie, három évig nem volt autóbusz. Télen nem tud fel­jönni. Egyszer hiá­nyoztam csak, ak­kor beteg voltam.. — Hány éves? — ötvenkilenc. — Meg van elé­gedve munkájával? — Most ne len­nék a mi rendsze­rünkben? vöröskatona Apám volt 1919-ben. Gyermek­a korom óta ismerem munkásmozgal­mat. És most ne legyek megeléged­ve ? De mondja, mi hiányzik ne­kem? A raktárban dolgozom, szeret­nek, becsülnek az emberek. Semmire nem panaszkodha­­tom. Csak az a rossz, hogy egye­dül vagyok. Férjhez kellett volna men­nem. De tudja, hogy a sok nyomor, bizonytalanság, be­teg szülők. Nem volt rá idő. Az autóbusz meg­állt, az emberek leszálltak, siettek a villamoshoz. — Majd beme­gyek a szakszerve­zetbe és segítek, ha kell. Azt mondják, szép írásom van. Ha kell, nagyon szí­vesen. — Viszontlátásra! Utána nézek. Tisztán vasalt ru­ha, hófehér gallér. Vajon hányan van­­nak még ilyenek az üzemben, a gépek mellett, a raktárak­ban, a munkapadok mellett? Egyszerű emberek, akik is­meretlenül építik, s formálják új éle­tünket! I „Szakszervezeti hét a Minőségi Mindenütt zászlók, táblák. Ünnepi díszben áll a gyár. Az első lépcsőfordulónál egy var­rógép, mellette egy vödör víz, vasaló, felette táblák.­­ „Ugy­e mondtam, hogy tűvédővel dol­gozz.” „A vasaló csak gumi­­szőnyegen végzi munkáját.” „Áramkörben lévő vasalót víz­zel teli vederbe ne mártsál.” A műhelyekben is táblák, feliratok. Minden folyosón pla­kátok. Képek és felírások az ebédlőben, az udvaron. Egyik helyen ezt olvastuk: „Éljenek a szakszervezetek, a munkás­­osztály harcokban edzett tömegszervezetei.” „Sza­kszer­­vezeti dolgozó a legszebb üdü­lőkben tölti szabadságát” — hirdeti a másik plakát. Szatmári elvtárs, az üzemi bizottság elnöke elmondja, hogy szeptember 30-tól októ­ber 5-ig szakszervezeti hetet tartanak azzal a céllal, hogy fehívják az üzem dolgozóinak figyelmét a szakszervezetre, hogy az üzemi bizottság mun­kája megerősödjön és tovább fejlődjön. Szeretnék, ha minél több szaktárs lenne aktív tag­ja a szakszervezetnek. Prog­ramjuk sokat ígérő. Szeptem­ber 30-án: munkavédelmi nap, október 1-én: kultúrnap, októ­ber 2-án: TT­ szociális és egész­ségvédelmi nap, október 3-án: előadás a munkásellátásról, október 4-én: sportnap, októ­ber 5-én: Ismerkedési est kul­túrműsorral a Ruházatiipari Dolgozók Szakszervezeti Szék­­házában. A hét folyamán a szakszervezet elnöke fogadó­napot tart kint az üzemben. Az előadások hasznosak vol­tak. Sok mindenben tájékoz­tatták a dolgozókat. Az ünnepi taggyűlésen megjutalmazták a legjobb szakszervezeti aktivis­tákat Tudjuk, hogy mindnyá­jan jó munkát végeztek és ki­érdemelték dolgozótársaik bi­zalmát. Ismerjük meg mi is a nevüket. Va­ss Béláné, Kirsch­­ner Lászlóné, Simó Lászlóné, Neumayer Katalin, Klopfer Éva, Patsch Nándorné, Tarnai Lászlóné, Prandler Árpádné, Bagó Józsefné, Kovács István­ná, Erűss Lajosné, Kanyó Rózsi, Bartkó Zoltánná. Az ajándékok kicsik voltak. De bizonyára érezték, hogy ez csak jelképe annak a szeretet­nek, amivel az üzem dolgozói körülveszik őket. Az üzem dolgozói szívesen vették a szakszervezeti hét megtartását. Alaposabban meg­ismerték a szakszervezeti mun­kát, tudják, hogy mit kaphat­nak a szakszervezettől és mit kell adniuk. Azóta kevesebb­­szer lehet hallani az üzemben, hogy miért kell szakszervezeti tagdíjat fizetni. Szatmári elvtárs fáradságot nem kímélve foglalkozik a dol­gozók ügyeivel, fordulnak hozzá, bármivel is orvosi elő­adást rendeztek a rákbeteg­ségről és most nőgyógyászati előadásra készülnek. A nyáron egy jól sikerült juniálist ren­deztek Alsógödön, a szakszer­vezet víkend üdülőjében. Az üzemi bizottság sokoldalú és nehéz munkáját sok szívvel és emberséggel végzi. A szakszervezeti hét alatt az egyik szalag 88 százalékra visszaesett a tervteljesítésben. Az üzem vezetősége egy új modell elkészítéséhez nem vizsgálta felül az előző normát. Az üzemi bizottságnak ezzel a kérdéssel eredményesebben kellene foglalkozni. Varga elvtárs igen nagy el­foglal­ts­ága miatt — két kül­földi delegáció látogatta üze­meinket — nem tudta meg­tartani fogadónapját. Hiba volt a szakszervezeti vezető­ség részéről, hogy Varga elv­­társ helyett más elvtársat nem küldött ki az üzembe, így a szakszervezeti hét alatt központból senki nem látogatta a meg az üzemet. Hasznos és eredményes kez­deményezés volt a szakszer­vezeti hét megtartása Remél­jük, hogy az üzemi bizottság munkája a jövőben is ilyen és ehhez hasonló eredményeket eredményez. A szakszervezet­ hét eredmé­nyes munkájáért az üzemi bizottság minden tagjának köszönetet mond a szakszer­vezet vezetősége, Zámbó László elvtárs, a nép­köztársaság védelmében 1956 októberében hősi halált halt. Mint ifjúmunkás, 1929-ben ismerkedett meg a munkás­­mozgalommal és haláláig hű­séges harcosa volt. Felszaba­dulás előtt a szabók szakszer­vezetében az ellenzék munká­jában vett részt. 1945 után a szakszervezet központi vezető­ségének tagja lett. A ruházati iparban különböző beosztások­ban dolgozott. Október 25-én a fegyveres harcok közben ellen­­forradalmárok megtámadták és halálosan megsebesítették. Legyen mindnyájunk szá­mára örök figyelmeztető Zámbó elvtárs halála. Soha ne felejtsük el, hogy ha novem­ber 4-én a szovjet csapatok nem jönnek segítségünkre, az ellenforradalmárok népünk legjobbjait küldték volna a halálba. Fogadjuk meg, Zámbó elv­társra és azokra az elvtársak­ra gondolva, akik meghaltak a harcok alatt, hogy soha többé nem lesz Magyarországon „október 23-a”. Az elmúlt hónapokban sok jó elvtársunkat elragadta a halál. Házi Károly, Szécsi József, Vörös Géza, Dékány Kálmán, Skarlát Antal, Noé Paula, Kelemen Kálmán elv­társak bátor harcosai voltak a magyar munkásmozgalomnak, szervezői és formálói a szabó­munkások nagy családjának. Távozásukkal szegényebbek lettünk. Búcsúzunk tőlük és harcos életük példáján fokozott erő­vel dolgozunk tovább a szo­cialista társadalom felépíté­séért, melynek életükben olyan kitartó harcosai voltak. van igaz A Vörös Október Férfiruha­gyárból fegyelmi határozat alapján azonnali hatállyal el­bocsátották Cseszár Bélánét. Indoklás: „Más esetben is tanúsított fegyelmezetlen ma­gatartást. A művezetők utasí­tásait bírálja, állandóan oly módon amely alkalmas a művezetők tekintélyének le­járatására. Jelen­­ esetben is magatartása olyan botrányos és minősíthetetlen volt, mely indokolja az azonnali elbo­csátást. A kihallgatás után a teremben minősíthetetlen ki­jelentéseket tett.“ A vállalati egyeztető bizott­ság előtt Cseszárné a követ­kezőket mondotta: „Pénteken Klim elvtárs közölte, hogy kik azok, akik bejönnek vasárnap dolgozni. Jórinné kérte Klim elvtársat, hogy engedje meg, hogy vasárnap fél órával ké­sőbb jöjjön be. Klim elvtárs Szullmann elvtárshoz küldte. Erre egy másik szaktársnő is megjegyezte, hogy akkor ő is később jön be, bár mindenki tudta, hogy ő Kispesten lakik, míg Jórinné Örkényből jár be. Klim elvtárs közölte, hogyha 6 órára nem jön be, akkor egyáltalában be se jöjjön. Jórinné kijelentette, hogy in­kább itt alszik Kispesten egy ismerősénél, mert három gyer­meke van és kell a pénz. Klim elvtárs ennek dacára behívta helyette Tóthnét. Vasárnap, amikor bejöttünk rendes idő­ben, Szullmann elvtárs azt mondta Jór­nnénak, hogy hagyja el a termet és menjen fel a diszpécserhez. Erre azt Részleteket közöltünk­­ két jegyzőkönyvből és egy kere­setből. A bíróság majd dönteni fog Cseszárné ügyében. Azon­ban szükségesnek tartjuk ezt a kérdést szaktársaink elé hoz­ni. Kérjük, írják meg véleményüket, hogy Cseszárnénak, vagy az üzemi egyeztető bizottságnak van-e igaza? írják meg véleményüket a művezetők magatartásáról is, mondtam Szullmann elvtárs­nak, hogy ez nem szép magá­tól. Az utóbbi időben nagyon sok piszkos dolgot csinált. Ek­kor Klim elvtárs is odajött és felszólította Jórinnét, hogy hagyja el a termet, mert itt ő dirigál és itt a dolgozónak szava nincs, amit ő kiad pa­rancsba, annak kell történnie. Erre Jórinné fogta a táskáját és elhagyta a termet. Később összehívták a teremmestereket és utána Hegyi elvtárs hívta magához dolgozni Jórinnét, aki azonban kijelentette, hogy ragaszkodik a szalagjához. A teremmesterek úgy döntöttek, hogy Jórinné a szalagjánál marad.“ Szullmann elvtárs az egyez­tető bizottság előtt állította, hogy Császárné minősíthetet­len hangon beszélt vele. Az egyeztető bizottság öt tanút hallgatott meg, ezek közül ketten igazolták, hogy Császárné goromba kijelenté­seket tett, hárman azt állítot­ták, hogy ők nem hallottak ilyesmit. Az egyeztető bizott­ság jóváhagyta a fegyelmi ha­tározatot. Cseszárné a XIX. ker. Bíró­sághoz fordult. Keresetében többek között a következőket írja: „Hét év óta dolgozom az üzemben. Ezen idő alatt elle­nem fegyelmi eljárás nem volt. A szakma ötszörös kiváló dolgozója vagyok. Ez évben jutalomüdültetésre küldött a vállalat. A gyár közelében lakom, két gyermekem és egy beteg férjem van. A dolgo­zóknak soha nem volt kifo­gása ellenem.“ Szakszervezetünk kongresszusa A Ruházati Dolgozók Szabad Szakszervezete 1958. feb­ruár 1-én és 2-án tartja Kongresszusát, ahol a Központi Vezetőség számot ad munkájáról. A résztvevők megvitat­ják a Központi Vezetőség beszámolóját és kitűzik a meg­választandó új vezetőség számára a legfontosabb feladato­kat. Az előkészítést és a beszámoló anyagának összegyűj­tését már megkezdte Szakszervezetünk Elnöksége. A mun­ka akkor lesz eredményes, ha nemcsak a szakszervezetben összegyűjtött adatokra, jelentésekre és személyes tapaszta­latokra támaszkodunk. Kéréssel fordulunk minden szervezett dolgozóhoz, minden szakszervezeti aktivistához, hogy legyen segítsé­günkre kongresszusunk előkészítésében. Minden üzembe elküldjük a Központi Vezetőség beszámolójának vázlatát, melynek alapján dolgozóink értekezleteken, taggyűléseken meg fogják beszélni szakszervezetünk eddigi munkáját. Kérjük szaktársainkat, hogy ezeken a megbeszéléseken vegyenek részt. Mondják el véleményüket az eddig vég­zett szaksz­ervezeti munkáról. A jövőben milyen kérdések megoldásában várják segítségünket. Mondják el észrevé­teleiket, javaslataikat. A Kongresszus hosszú időre meghatározza munkánkat. A dolgozók részvétele, tanácsai, javaslatai biztosítékot nyújtanak arra, hogy a Ruházati Szakszervezet is a dol­gozók érdekében fokozottabb erővel munkálkodhasson ha­zánkban a szocialista társadalmi rend felépítésén. Ruházati Dolgozók Szabad Szakszervezete Központi Vezetősége

Next