Ruházati Munkás, 1964 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1964-04-01 / 4. szám
Köszöntjük a ruházati ipar kitüntetett dolgozóit Április 4-e, hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából, kormányunk kitüntetéssel jutalmazta a ruházati üzemekben dolgozó elvtársak közül azokat, akik az elmúlt évben kiváló munkát végeztek. Munka Érdemrend aranyfokozatát kapta: Szántó György, a Zalaegerszegi Ruhagyár igazgatója. Munka Érdemrend ezüstfokozatát kapta: dr. Jákó László, a Soproni Ruhagyár főkönyvelője, Tarr László, a Május 1. Ruhagyár főosztályvezetője és Ignáth Józsefné, a Debreceni Ruhagyár meósa. Munka Érdemrend bronzfokozatát kapta: Lórárth Alfrédné, a Női Fehérneműgyár modellezője és Tóth Fehér Gyula, a Szegedi Ruhagyár meósa. A „Könnyűipar Kiváló Dolgozója" kitüntetésben a következő elvtársak részesültek: DEBRECENI RUHAGYÁR: Borsi Jánosné művezető (Hajdúdorog), Borbás Józsefné statisztikus. Fodor Györgyné géptermi munkás (Hajdúdorogi. Greskó István művezető. Koszorús László vasaló, Kun Józsefné könyvelő. Kovács Gábor művezető. Koroknál László műszerész. Kóródi Gáborné gépész, Kónya Kálmánná művezető tűzd). Manyák Mihályné ragasztó (Hajdúdorog), Nagy Eszter gépész (Berettyóújfalu), Nagy Györgyné gépész (Ózd), Némethi Lajosné részvasaló, Papp Emilné gépész (Ózd), Papp Klára speciálgépész (Berettyóújfalu), Pallagi Imre technikus, Pongor József anyaghányad-csoportvezető, Porcsin Ferenc művezető, Puskás Gézáné metis. Takács Sándorné gépész, Tóth Gáborné gépész, Tóth Sándor művezető (Berettyóújfalu), Soltész Istvánná bérszámfejtő, Szabó Jánosné gépész, Zöld Lászlóné gépész. SOPRONI RUHAGYÁR: Cser Istvánná gépész. Frank Gézáné gépész. Csörnyi Ferenc készáruraktárvezető. Bodrogi Béláné terítőnő. Nagy Jánosné vasaló. Gaál Teréz művezető. Schubert Elemér művezető. Simon Józsefné gépész. Kiss János Istvánné gépész. Szabadi Ferencné gépész. NŐI FEHÉRNEMŰGYAR: Birdesi Mária gépész. Egri Analné gépész. Ferenczi Istvánné műszerész csoportvezető. Herceg Lászlóné technikus. Jójárt István laborvezető. Kiss Ferencné gépész. Kozma Jánosné számviteli osztályvezető, Mód Józsefné gépész. Müller Pál szalagvezető. Jlayer Istvánné gépész, Nadrai Józsefné gépész. Papp Eszter gépész. Papolcai Gézáné gépész. SZEGEDI RUHAGYÁR: Biacsi István Károlyné gépész. Gergely Fálné gépész. Kreir Sándor meócsoportvezető, Kispéter Józsefné meó-ellenőr. Pető Gyuláné gépész. Rácz Gizella gépész. Sonkolyos Emilné gépész. ZALAEGERSZEGI RUHAGYÁR: Goldfinger János modellkészítő, Kozma Mária szabászati terítő, Sipos Jánosné gépész. Varga István villanyszerelő csoportvezető. KAPOSVÁRI RUHAÜZEM: Ács Ferencné hímzőnő. Antal Lászlóné könyvelő. Futó Árpádné gépész, Lengyel Jenő szalagvezető. Palkó Ferencné gépész. .Mank József szériázó. Szabó János szabászati vezető. FÉRFI FEHÉRNELIAGYÁR: Farkas Andrásné gépész. Gergely Rozália terítő (békéscsabai gyár). Gyárfás Henóné minőségi ellenőr (Baja). Harangozó Mátyásné gépész (Békéscsaba). Jank Józsefné gépész (Orosháza). Kastler Lajosné (vasaló). Skicsik Ferencné gépész, Landler Józsefné tételelenőr, Pasek János vágószabász (Békéscsaba), Szekeres Gyuláné rajzoló, Túrák Józsefné gépész (Dunaújváros), Veréb Katalin gépész (Baja), Vígh Józsefné gépész (Békéscsaba), Világos Mátyásné gépész (Baja), Wagenblatt Ilona SZTK-ügyintéző dália). VÖRÖS OKTOBER FÉRFIRUHAGYÁR: Bajnok lsevénásé gépész (Dunaújváros), Belica Jánosné gépész. Berger János technikus, Bíró Lajos kerlékszabász, Dudás János gépész (Nyíregyhá- Za), Eperjesi László vasaló. Farkasházi István szabászati folyamatvezető. Fazekas Mihály univerzális, Fekete Irén gépész (Dunaújváros) Fekete Jánosné gépész (Székesfehérvár), Gábor István vasaló, Gimes Lénártné gépész, Huszka Nándorné gépész (Dunaújváros), Jisinszki István vasaló, Kötél Sarolta technikus, Körösihegyi Zoltán műszaki raktár ellenőr, Mernyei Ferencné gépész (Székesfehérvár), Mihály Ferencné gépész, Preizinger Frigyes gépész, Ratkai János minőségi ellenőr (Angyalföld), Sóti Sándorné gépész, Szegfő Sászlorné irodaszerraktár-vezető, Szilágyi Sándor gépész, Tóth Sándor gőzvasaló, Zs. Bodnár János univerzális (Nyíregyháza» MÁJUS 1. RUHAGYÁR: Albce« Katalin adminisztrátor. Breyer Zsigmondné modellraktáros. Beke Imre főtechnikus. Borbély Gyula univerzális. Czakó András szalagvezető. Cserák Jánosné kézimunkás. Csordás Klárály szériázó csoportvezető. Cser László lakatos univerzális. Darus János rajzoló szabász. Domoszlai Lászlóné technikus. Erdélyi Imre modellező. Görbics Géza fűtő. Hepp Ferencné ruhaipari szakmunkás. Horváth Rozália ruhaipari szakmunkás. Kun Dezsőné ruhaipari szakmunkás. Kovács József ruhaipari szakmunkás, Laki Lajos rakodó segédmunkás, Lencsés Istvánné ruhaipari szakmunkás, Máthé Gyula szalagvezető, Magyar Béláné technikus, Mogyorósi Béláné ruhaipari szakmunkás, Müllbacher József ruhaipari szakmunkás, Nagy Béláné normacsoportvezető, Kopási János ruhaipari szakmunkás. Kitárd Márta utókalkulátor. Sarkadi Mária ruhaipari szakmunkás. Simonsits Béla segédmunkás. Szőke Sándorné ruhaipari szakmunkás. Víg Jenőné ruhaipari szakmunkás. Varga István szalagvezető. Március 13-án régi harcostársak, munkatársak állták körül TÓTH JÓZSEF ELVTÁRS síremlékét, hogy leróják a megbecsülés háláját a munkásmozgalom régi harcosának. Neki is része volt abban, hogy a mi szakszervezetünk nem volt a békésen megalkuvók szakegylete, mint ahogyan azt akkor az opportunista megalkuvók szerették volna. Harcosságával, elvi szilárdságával, kortársaival együtt mindig ott állt az elsők között, ha harcra, küzdelemre került sor. Segített akkor is, amikor tanulásról, a fiatalok neveléséről volt szó. Elvhűségét, harcosságát, az osztályellenség soha nem tudta megtörni, pedig volt része meghurcoltatásban, rendőrségi kínzásban a börtönterror minden formájában. Kizárták a szakszervezetből is, és ez— mint ahogy sok száz harcostársának is — a rendőrségi meghurcoltatásnál is jobban fájt, hiszen székházunk akkor az otthonunkat is jelentette. Tóth elvtárs nem adta fel a harcot. Nehéz helyzetben is meg tudott maradni igaz embernek, harcos kommunistának. Hazánk felszabadulása után az elsők között részt vett a kommunista párt megszervezésében, munkájában. Tragikus halála mindenkit megdöbbentett. Közvetlen a felszabadulás után vesztettük el, azokban az években, amikor mér láttuk az utat, amelyen haladnunk kell. Április 10-én avatták fel WIRTH ADAM ELVTARS sírkövét. 1961 decemberében kísértük utolsó útjára. Most sírkövének avatásánál felidéztük életének fontosabb eseményeit. Végigküzdötte mindazokat a harcokat, amelyek a kapitalizmus keretei között a létért való küzdelemben osztályrésze volt a dolgozóknak. Együtt küzdött munkatársaival a kapitalizmus féktelensége, az imperialista háború pusztításai ellen. Már fiatal korában kialkult a helyes életszemlélete, azt kereste, hogyan lehet gyarapítani azt a tudást, ami felvértezi arca, hogy elvileg felkészülten tudja hirdetni a szocializmus igazságát, meg tudja védeni a munkások igazát Ez a lelkes, szilárd elvhűség egész életében életeleme volt olyannyira, hogy még súlyos betegsége idején is lelkesen tudott beszélni, kiteljesülő életünkről, jövő nagy terveinkről. 1919-ben önként jelentkezett a Vörös Hadseregbe. 1920-ban tagja lett a Szabó Munkások Szakszervezetének. Ettől az időtől kezdve haláláig részt vett a szervezett dolgozók akcióiban, küzdelmeiben. A pártban különböző tisztségeket töltött be, majd országgyűlési képviselő lett. Méltán emelt harcos emlékének sírkövet a szervezett dolgozók tábora. VETERÁNOK TALÁLKOZÓJA Szakszervezetünk székházában a Tanácsköztársaság évfordulójának emlékére baráti találkozóra hívták össze azokat az elvtársakat, akik több évtizede harcos tagjai a magyar munkásosztálynak. A dicsőséges Tanácsköztársaságra és az utána következő szomorú évekre Varga József, szakszervezetünk főtitkára emlékeztette az egybegyűlteket. A múlt sötét évei után azokról a derűs alkotó munkában eltelt évtizedekről beszélt, melyek alatt a magyar munkásosztály élve szabadságával egy új országot épített fel. Ez alkalommal jutalmat adtak a kiváló harcosok közül néhánynak, majd baráti beszélgetéssel végetért a találkozó. Beszéljünk őszintén! sm Május 1 Ruhagyár cégié/M di telepének két dolgozója ^----LM- KENÉZ JÁNOSNÉ üzemi / m tanácstag és KUKLA BENŐNÉ szakszervezeti bizalmi — mindketten szocialista brigádvezetők — március 9-én felutaztak Budapestre, hogy személyesen adják át szakszervezetünk vezetőinek azt a levelet, melyet a 47-es és a 48-as szalag dolgozói írtak. A levélben többek között ezt olvastuk: „A telep vezetője röpgyűlésen közölte, hogy szalagunk március 20-tól, április 6-ig két hét fizetett szabadságra megy, mert a spánballonanyag nem érkezett meg. Ezt az indoklást mi nem tudjuk elfogadni, mert négy év alatt ez a harmadik eset, hogy a spánballont gyártó szalag dolgozóinak az 1. negyedévben kell elmenni szabadságra. Az intézkedéssel nem értünk egyet, és végtelenül fel vagyunk háborodva. A röpgyűlésen sírtunk, és a napi tervet sem tudtuk teljesíteni aznap. SZŰCS elvtárs — a telep vezetője — próbált bennünket vigasztalni. Elmondotta, hogy örvendetes hírt szeretne közölni, és bejelentette, hogy nyolc nap nyereségrészesedésre számíthatunk. De ez minket nem vigasztalt meg. Kérjük a szakszervezetet, hogy jogos panaszainkat hallgassa meg, és intézkedjen, hogy szabadságunkat a későbbi időpontban vehessük ki.” A levelet aláírták szakszervezeti bizalmiak, pártvezetőségi tagok és a két szalag vezetője. Szakszervezetünk titkára — FRIEDL JÓZSEF elvtárs — a két dolgozó jelenlétében felhívta telefonon KOVÁCS JÓZEF elvtársat a Május 1 Ruhagyár vezérigazgatóját, és kérte a határozat megváltoztatását. Kovács elvtárs megígérte, hogy intézkedni fog. Egy hét múlva, március 16-án közölte szakszervezetünkkel, hogy nem kell a dolgozóknak szabadságra menniük, tudnak részükre megfelelő munkát biztosítani. Ennek elintézésére HELLER elvtárs a termelési főosztály vezetője leutazott Ceglédre, hogy ott, a helyszínen intézkedjen. Március 17-én egy elejtett szóból tudta meg szakszervezetünk, hogy a dolgozók mégis szabadságra mennek, mert nem vállalják az átállást. ENCSIK ISTVÁN elvtárs- p msal, a Szakszervezetek Pest- f ■V megyei Tanácsának titkárá- M - val és Friedl József elvtárssal felkerestük a ceglédi telephely dolgozóit, hogy a helyszínen győződjünk meg arról, ami történt. Beszéltünk dolgozókkal, a telep párttitkárával, szakszervezeti elnökével és szakmai vezetőjével. Az elmondottakból a következő kép alakult ki. Heller elvtárs Ceglédre érkezve először a telep műszaki vezetőivel tanácskozott az átállásról. Szűcs elvtárs szerint ballonkabátra kellett volna átállni, amit az elvtársak nem vállaltak, mivel nem ismerik a ballon gyártását. A műszaki vezetők tehát erre a gyártmányra való átállást nem vállalták. Utólag beszéltünk Heller elvtárssal, aki azt mondotta, hogy szó sem volt ballonkabátról, hanem kisgyermek-kabátról. Ennek gyártásában az átállásnál 50 százalékot vállaltak a műszaki vezetők. Véleménye szerint ezt a vállalat nem fogadhatta el. Ezután tartotta meg a röpgyűlést, ahol — az utána felvett jegyzőkönyv szerint — a dolgozóknak tette fel a kérdést, akarnak-e később szabadságra menni úgy, hogy „kiesés” nélkül vállalják a más cikkre való átállást. Ezt a dolgozók — becsületből — nem merték vállalni. Így történt, hogy a vállalat által elhatározott szabadságidőben mentek el szabadságra a két szalag dolgozói. Friedl elvtárs ebben az ügyben beszélt KÖVES ERNŐ elvtárssal, a vállalat főmérnökével, és ismételten Kovács József elvtárssal. Kovács elvtárs arra hivatkozott, hogy ebben az ügyben a másodszor megtartott röpgyűlésen a dolgozók úgy határoztak, hogy mégis elmennek szabadságra. Ő ezt tudomásul veszi, mivel vállalatánál nagy gondot fordítanak az üzemen belüli demokrácia erősítésére, tiszteletben tartására. Az igaz, hogy az elhatározott szabadságidő megkezdése előtt egy nappal táviratot küldött Ceglédre. Kötelezte a telep vezetőjét, hogy álljanak át más cikk gyártására, és a szalag dolgozói az előre megtervezett éves szabadságolási terv alapján a nyári hónapokban menjenek el szabadságra. Ezt a táviratot a telep vezetője ismét röpgyűlésen ismertette a dolgozókkal, ahol mindkét szalag dolgozói úgy határoztak, hogy inkább elmennek szabadságra, minthogy más gyártmányra térjenek át. A röpgyűlésen felszólalt Mészáros Imre elvtárs, szakszervezeti bizalmi, és elmondotta, örül, hogy ilyen alaposan foglalkozik panaszukkal a szakszervezet központja, az SZMT és a vállalat igazgatója. Biztosítékot lát arra, hogy ez a két szalag a jövőben nem megy télen szabadságra, véleményünk szerint a kér- fe dést nem lehet ezzel a di- f M - csérettel lezárni. A Má- ■ W jus 1 Ruhagyár vezetői — A— ebben a kérdésben — nagyon rosszul értelmezték az üzemi demokráciát. Ha őszintén, és komolyan akarták volna segíteni a dolgozók panaszán, akkor nem alkudoztak volna a telephely vezetőivel, hogy akarnak-e vagy sem átállni más gyártmányra. Nem vittek volna olyan kérdést a dolgozók elé szavazásra, amiben a műszaki vezetőknek — a dolgozók megkérdezése nélkül — intézkedniük kell. Nem a gépnél ülő dolgozó tudja azt eldönteni, hogy mit, mikor és hogyan gyártson a szalag. Nem ő biztosítja a termeléshez a műszaki feltételeket, nem ő tudja áttekinteni egy vállalat egész apparátusát, annak összefüggő munkáját. Heller elvtárs azt mondotta, hogy ő nem beszélt arról, hogy kiesés nélkül kell vállalni az átállást, hiszen ez teljesen képtelenség. A Budapesten járt két elvtársnő ezt mondotta, és Heller elvtárs által aláírt jegyzőkönyv is ezt tartalmazta. Nem mehetünk el szó nélkül a telephely vezetőinek magatartása mellett sem. Nem lett volna-e őszintébb és becsületesebb, időben intézkedni arról, hogy a szalag átállása műszakilag biztosított legyen, mint a központra hivatkozva elengedni a dolgozókat olyan időben szabadságra, mely részükre kedvezőtlen. A telephely vezetői nem vállalták az átállással járó problémákat, de önmagukat jó színben akarták feltüntetni a dolgozók előtt. Ezt a magatartást el kell, hogy ítéljük. Ebből a roszszul értelmezett „demokráciából” és a nem őszinte magatartásból adódóan a telephely 210 dolgozója ismételten a hideg napokban ment el szabadságra, míg azok, akik ebben intézkedhettek volna, bizonyára a nyári hónapokban mennek el üdülni. Köszönjük Mészáros Imre ma elvtárs elismerő szavait, ez azonban részünkre ez inkább bírálat, mint dicséret. Szakszervezeti központunk is — sajnos az ellentétes tájékoztatások alapján — csak igyekezett segíteni, de lényegében nem oldotta meg a problémát. Azért tartjuk fontosnak megírni ezt az esetet, hogy tanuljanak belőle azok, akiket illet. Beszéljünk őszintén a dolgozókkal — hisz a nem igaz szó, előbb, utóbb kiderül. Zsigmond Magda . Eredményesebb taggyűléseket A szakszervezeti munka szervezeti erejének növelése magával hozza a munka hatékonyságának növekedését is. A szervezőmunka fejlesztésével megfe- lelő munkamódszerek és szervezeti ke-retek kialakításával a demokratikus centralizmus erősítésével a szakszervezeti aktivisták társadalmi munkájával érhető el az az eredmény, melyet társadalmunk joggal elvár a legnagyobb tömegszervezettől a szakszervezettől. A szakszervezeti rendezvények között elsőhelyet a taggyűlések foglalják el, melyek üzemeinkben — néhány üzemet kivéve — még nem töltik be megfelelően a szerepüket. Nem tudtuk még elérni, hogy a taggyűlések olyan tanácskozásaivá váljanak a szervezett dolgozóknak, ahol a mindennapi munkából adódó feladatokat érdemben megbeszéljék, határozzanak fontosabb kérdésekben és itt adjon számot a szakszervezeti bizzottság a tagságnak az elvégzett munkáról. Szakszervezeti lapunkban és az Aktivisták Tájékoztatójában is sok cikk jelent meg a taggyűlésekről. Központi apparátusunk munkatársai, szakszervezeti bizottságok titkárai mondották el véleményüket a taggyűlésekről. Szakszervezetünk XXII. kongresszusának határozata többek között kimondja, hogy „A beszámolási kötelezettség érvényesítésével a taggyűlések rendszeres megtartásával, az őszinte hibákat nem takargató beszámolók tartásával növelni kell a tagság részvételét és aktivitását a szakszervezeti taggyűléseken. El kell érni, hogy a választott szervek munkájának kérdéseit a szervezett dolgozók vitassák meg.” Ez év első hónapjaiban megtartott taggyűlések tartalma és színvonala igen változó képet mutat. A Vörös Október Férfiruhagyár angyalföldi telepének szakszervezeti bizottsága úgy számolt be a taggyűlésen a termeléssel kapcsolatos problémákról és eredményeikről, hogy azt mutatta be, hogy a szakszervezet a maga aktivistáival hogyan segítette a termelés problémáinak megoldását őszintén feltárták a szervezett dolgozók előtt a termelésben, a szakszervezet munkájában a reszortbizottságok munkájában tapasztalt hiányosságokat. Beszéltek ezen a taggyűlésen az évi intékedési terv maradéktalan teljesítéséről. A beszámoló foglalkozott a táppénzes állomány alakulásával, a balesetek okaival. Meghatározta ezen a területen a tennivalókat. Ez a taggyűlés valóban azokat a problémákat tárgyalta, melyek a szervezett dolgozókat foglalkoztatják. A részvevők közül tizenketten szólaltak fel. Elismerték a szakszervezeti bizottság és az aktivisták jó munkáját, de egyúttal bírálták az üzem állami és társadalmi vezetőit azért, mert egyes kérdések megoldása nagyon soká elhúzódik. Például az öltöző bővítése, a melegvíz biztosítása, stb. Meg kell még említeni, hogy ezen a taggyűlésen a telephely vezetője és a műszaki vezetők is részt vettek, és válaszoltak a dolgozók által felvetett kérdésekre. Meg kell említenünk egy rosszul sikerült taggyűlést is. A Vörös Október Férfiruhagyár székesfehérvári üzemében a taggyűlés beszámolója nem foglalkozott megfelelően a szakszervezeti bizottság tevékenységével. A termeléssel kapcsolatos problémákhoz — a szakszervezeti bizottságnak — szinte alig volt megjegyzése. Számokkal bizonyította a reszortbizottságok munkáját. Nagy vonalakban értékelte a különböző területeken végzett munkát. A beszámoló nem adott valódi képet az elvégzett munkáról. Így a hozzászólások többsége az üzem takarításának hiányosságait, a folyamatos termelés problémáit vetette fel. A taggyűlést előkészítő elvtársak elkövették azt a hibát, hogy olyan kérdéseket vittek a taggyűlés elé eldöntésre, amely a termelési tanácskozásra tartozik. Pl. kiváló dolgozó cím odaítélése, szocialista brigádcím értékelése. Ezzel kapcsolatban a szavazás komolytalanul történt, hiszen a dolgozók nagy része nem is ismerte azokat az elvtársakat, akiknek a címet, kitüntetést megszavazták. Ma már túlhaladott álláspont a taggyűlések fontosságát, jelentőségét vitatni. Ezt elvileg mindenki elismeri, azonban gyakorlatban nem mindig valósítják meg. A szakszervezeti bizottságnak, mint a dolgozók által megválasztott társadalmi szervnek kötelessége a tagságnak meghatározott időközönként munkájáról számot adni. Szinte érthetetlen, hogy üzemeink szakszervezeti bizottságai miért nem tudnak számot adni mindarról a sokrétű színes, sok fáradtságot igénylő munkáról, melyet a két taggyűlés között a dolgozók érdekében végeznek. Itt az alapvető hibát abban látjuk, hogy az illetékes elvtársak nem fordítanak kellő gondot a szakszervezeti taggyűlések szervezeti előkészítésére, a beszámolók elkészítésére. Nem volna értelme ebben a cikkben is felsorolni mindazokat a javaslatokat, helyes módszereket, melyeket az elmúlt években nagyon sokszor hangsúlyoztunk, leírtunk. Ezzel a cikkel csak emlékeztetni akartuk a szakszervezeti bizottságokat a taggyűlések fontosságára, azok kötelező megtartására. Lőrincz Pálré