Ruházati Munkás, 1969 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1. szám
Eseményekben dús év vége ÜZEMÜNKBEN — a Vörös Október Férfiruhagyár kispesti gyáregységében — igen élénk volt az elmúlt év vége. A termelési eredményeken és problémákon túl, a társadalmi munkában is sok érdekes, izgalmas esemény történt. Először a műhelybizottságokkal szeretném kezdeni. Megtartották a szakszervezeti taggyűléseket, melyekre jól felkészültek, és így az eredmény sem maradt el. Legfontosabb feladata volt a taggyűléseknek felkészülni a szakszervezeti választásokra, és a tagságot is felkészíteni, továbbá összegezni a 46 órás munkahét tapasztalatait, és egyúttal felkészülni a 44 órás munkahétre. A beszámolók bevezetőben kegyelettel emlékeztek meg pártunk mártírjairól, az ötven év előtti nagy történelmi eseményekről. Feltámadt azonban bennünk a gondolat, hogy jó lenne többet tudni azokról a hetekről, napokról. Ezért két csoportban a szocialista brigádvezetőkkel, szakszervezeti és KISZ-aktivistákkal meglátogattuk a KMP Visegrádi utcai emlékmúzeumát. Igen nagy esemény volt számunkra, hogy egy olyan elvtárs kalauzolt végig, aki aktív résztvevője volt az 1919-es eseményeknek. Mint vöröskatona, fegyverrel küzdött a proletariátus diktatúrájáért. Látogatásunknak olyan visszhangja volt, hogy többen elhatározták, hogy szintén felkeresik a Visegrádi utcában az emlékmúzeumot. AZ EGYIK NAPON olyan esemény történt üzemünkben, mely nemcsak ismereteinket bővítette, hanem szórakoztatva tanított is. Egy igen közvetlen hangulatú, irodalmi ankétet rendeztünk, melyen Lengyel József munkásságáról, és a Visegrádi utca című művéről tartott előadást a TIT munkatársa. Az ankét második felében a KISZ-bizottsággal közösen, szellemi vetélkedőt tartottunk, melynek a vártnál nagyobb sikere volt. A színvonala is lényegesen magasabb volt, mint amit előzőleg gondoltunk. Érződött a vetélkedő résztvevőinek válaszaiból, hogy foglalkoztak a történelmi, politikai eseményekkel. A szocialista brigádok tagjai hetek óta jó néhány könyvet olvastak el, és azok alapján beszéltek az eseményekről. A jó felkészülés eredménye volt a vetélkedő résztvevőinek kiváló teljesítménye. Az ötven résztvevő közül meg kell említeni a három első helyezettet. I. Hoklics Edit, A műszak, II. emelet; II. Laja Erzsébet, A-műszak, III. emelet; III. Kovács Róbertné, szabászat. A jól sikerült vetélkedő arra buzdít mindannyiunkat, hogy a jövőben is hasonló ankétokat és vetélkedőket szervezzünk. MÉG EGY ESEMÉNYRŐL kell megemlékeznem. Az egyik napon arra lettek figyelmesek a dolgozók, hogy már a kora reggeli óráktól fehér köpenyes emberek járnakkelnek az udvaron. Ládáikat, üvegeket, ágyakat, műszereket hordanak és rövid óra leforgása alatt, műtővé alakították át értekezleteink törzshelyét, a tanácstermet. Térítésnélküli véradásra készültünk ezen a napon. Üzemeink dolgozói nem először tettek eleget embertársi kötelességüknek, és most, a jubileumi vállalásuk kapcsán csak fokozódott ambíciójuk. A nap eredménye: 189 dolgozó, 53,1 liter vért adott. Köszönet érte mindazoknak, akik vállalták ezt a szép feladatot. Úgy érezzük, hogy az elmúlt év vége valahogy más volt, mint az előző éveké. A jubileumokra való felkészülés közelebb hozta az embereket egymáshoz, a múlt megismerése elmélyítette azt a gondolatot, hogy jelen helyzetben mindenkinek a munkahelyek mellett kell elsősorban helytállnia azért, hogy megvédjük azt a hatalmat, amiért elvtársaink az életüket adták. Kroner Jánosné, szb-titkár Szavalóverseny A Budapesti KISZ Bizottság a párt és a KIMSZ megalakulásának 50. évfordulójára elindította a kerületek közötti kulturális versenyt. Ennek keretében a „Mező Imre’ Ruházatipari Szakmunkásképző Intézetben az elmúlt év utolsó napjaiban megtartották a szavalóversenyt. Ezt megelőzték az osztályselejtezők. A versenyben 83 tanuló vett részt. Továbbjutott 34. Az iskolai versenyen — a döntő erőpróbán — 19-en szerepeltek. Földeák Róbert elvtárs vezette a versenyt, ő készítette fel a fiatalokat. Minden versenyzőnek egy kötelező és egy szabadon választott verset kellett elmondania. A két vers előadásának értékelése adta meg a pontszámokat. I. Horváth Mária 116 pont, II. Farkas Judit 111 pont, 111. Májer Zsuzsa 105 pont. A győztesek igazgatói dicséretet kaptak, és az 1—II. helyezett szakszervezetünktől könyvjutalmat. A fiatalok közül a legjobbak továbbjutnak a kerületi versenyre. Az előadott versek szépek voltak, kifejezték a tartalmát ennek a nemes vetélkedőnek. Reméljük, hogy az állami ruhaipar jövendő ifjúmunkásai a következő próbatételen is megállják a helyüket. A Beszélgetés szakszervezeti bizalmiakkal Debreceni Ruhagyár szakszervezeti irodájában beszélgettünk Bereczky Imréné, Szabó III Józsefené, Horváth Istvánné bizalmiakkal, Szabados Mátyásné műhelybizottsági titkárral, és Makkai Mihályné műhelybizottsági termelési felelőssel. Arról folyik a szó, hogy milyen eredményeket értek el szakszervezeti tevékenységük során, és milyen problémák azok, melyeknek megoldása nehézségekbe ütközik. — Milyen tapasztalatok vannak a szabad szombatokról? — A beszélgetést Bereczkyné elvtársnő folytatja. „Nekünk, asszonyoknak nagyon sokat jelent a szabad szombat. Igaz, hogy a munkaidőben keményen kell dolgozni. A munkafegyelem is jelentősen megszilárdult. A rövidített munkaidő bevezetése előtt sokat beszélgettünk a dolgozókkal ennek jelentőségéről. Hangsúlyoztuk, hogy a sikeres bevezetéséhez feltétlenül szükséges a munkafegyelem megszilárdítása, a 8 órai munkaidő teljes kihasználása. Ezt sikerült is elérni. Megszűnt a járkálás a büfébe. A feketekávét felviszik a munkatermekbe.” Szabó elvtársnő véleménye szerint könnyű megszokni a jót. Az építkezés előtt csak hetenként egyszer volt meleg víz. Most az új fürdő 18 zuhanyozójában állandóan van meleg víz, és nagyon sokan rászoktak a kezdés előtti és utáni fürdésre. Ma már azt panaszolják, hogy szombat déltől nincs meleg víz. Ezt igyekszünk most megoldani. Örömmel fogadták dolgozóink, hogy megoldódott a nőgyógyászati szakrendelés, és a jövőben szeretnénk a fogászati rendelést is megoldani. A szombatnak nagyon örülünk. Ezzel az igények is megváltoznak, a kulturált szórakozásra, pihenésre. — Hogyan sikerült megoldani az üdültetést? — Az idén nem volt probléma az üdültetéssel — válaszolja Szabó elvtársnő. Tőlünk például a 6-os, 8-as szalagból mindenki el tudott menni akkor, amikor számára a legmegfelelőbb volt. Makkainé elvtársnő elmondotta, hogy mindenki kapott szabadságot, amikor el akart menni. Sokan drágának tartották a miskolc-tapolcai vállalati üdülőt — mondotta Szabadosné elvtársnő, és az idén a kiszolgálás sem volt olyan jó, mint a korábbi években. Érdekes, hogy a gyermeküdültetésnél főleg a „fiújegyek” voltak keresettek. Talán több a fiúgyermek? Az idén lényegesen jobb a helyzet, folytatja a beszélgetést Szabó elvtársnő, mint korábban bármikor. Kár, hogy csak három darab családos jegyet kap a vállalat . Többször hallottunk olyan panaszokat, hogy a műszaki vezetők nehezen engedik el a több gyermekes anyákat, a törvényben biztosított szabad napokon. Hogyan áll ez a kérdés jelenleg? — Ez üzemünkben nem probléma — mondja Bereczkyné elvtársnő. — A többgyermekesek a hét bármelyik napját kivehetik, pénteket és hétfőt is, akkor is, ha a szabad szombat közbejön. Sőt sokszor ahhoz is hozzájárulnak a gazdasági vezetők, hogy fizetés nélküli szabadságra menjenek a több gyermekes anyák, ha ez indokolt. Bereczky elvtársnő szavait mindannyian megerősítik. Valóban ezen a területen a Debreceni Ruhagyárban nincsen probléma. — Milyen problémák megoldásával foglalkoznak? — Fontos feladatunknak tartjuk — mondotta Szabóné elvtársnő — a több gyermekes családok támogatását. Én a TT munkáját végzem, és elmondhatom hogy szerencsénkre ahány kérelmező volt, ki tudtuk elégíteni. Most kaptunk még plusz 6 ezer forintot, amit a nagy családosok segélyezésére fordítottunk. Ez személyenként 400 forintot jelentett. Nemrég meglátogattam a gyermekgondozási szabadságon levő anyákat, és javasoltam, hogy adjanak részükre segélyt. A vállalattól már 124 nő van gyermekgondozási szabadságon, s így nehéz felosztani a rendelkezésre álló összeget Nem tartom méltányosnak, hogy a tipikusan női üzemek is ugyanolyan segélykerettel rendelkeznek, mint azok az üzemek, ahol többségben férfiak dolgoznak. Mi például csak 23 anyának tudunk segélyt adni. Úgy gondolom, jó lenne ezt a kérdést komolyabban fontolóra venni. akainé elvtársnő a brigádmozgalomról beszélt Nálunk probléma van — mondotta — a brigádmozgalommal. Száz százalék feletti teljesítést vállaltunk, és ennek többé-kevésbé sikerült is eleget tenni. De a brigád tagjainak többsége anya, nagymama és így roppant nehéz kollektív megmozdulásokat szervezni. Nem a jó kollektív szellem hiányzik — az szépen megmutatkozik a munkatermekben —, hanem a lehetőség, a közös művelődésre, szórakozásra. A család annyi terhet ró a legtöbb nőre, hogy sok esetben még a televíziót sem tudják nézni. A brigádnaplóba sem szívesen írnak, azt mondják, nem tudnak szépen írni. Hiába, a kort is tekintetbe kell venni a mozgalomnál Szabadosné elvtársnő a bérekről beszél. A csoportos bérezés bevezetésével — mondotta — megszűnt a bérfeszültség. A besorolás — a bizottság döntése alapján — a szakképzettség, a végzett munka szerint történt. Szerencsés az is, hogy a 2 százalékos mozgó bért fel lehet osztani jutalmazásra. Az viszont már nem szerencsés, hogy a felosztás feltételét a százalékos teljesítést nem minden szalag éri el. A gondolatot Horváthné elvtársnő folytatja. Nekünk háromezer forint volt felosztható — mondotta — a besoroló bizottság 50—200 forintos összegekben fel is osztotta a legjobbak között. Bereczkyné elvtársnő véleménye szerint a bérezés most már nem probléma, hiszen egészen jól megoldódott az egész ruhaiparban. -.-Horváthné elvtársnő sze-rerint ezen lehetne vitatkozni. Nekem más a véleményem. Voltunk a Magyar Gördülő Csapágy Művekben üzemlátogatáson — ott dolgozik a férjem is — láttuk, hogy ölbe tett kézzel ülnek az automata gépek előtt. Nem a könnyűiparban a legkönnyebb munka, mert például a varrás szellemileg és fizikailag is kimeríti az embert. A fizetés mégis kevés a többi iparágakhoz viszonyítva. Én például úgy érzem, hogy tízszer annyit dolgozom, mint a férjem, aki csak a gépet állítja, a keresetem, mégis, meg sem közelíti az övét. Erre Szabadosné elvtársnő válaszol. Ez már régi panasz — mondotta —, a dolgozók általános véleménye ez. De mit lehet tenni? Mi csak annyit tehetünk, hogy az adott kereteken belül jobb munkával, teljesítménynöveléssel igyekszünk elérni a dolgozók keresetének növelését. Ez is komoly feladat. Folytathatnánk tovább a beszélgetést a bizalmiak munkájáról, de kevés az időnk. Azok az eredmények és problémák, melyeket elmondtak, jelzik azt a sokoldalú tevékenységet, amit a szakszervezeti bizalmiak nap, mint nap a munkatermekben végeznek. Paládi József . Szétosztották a beutalójegyeket Az év utolsó napjaiban találkoztak szakszervezetünk székházában a ruházati üzemek TT-elnökei, hogy átvegyék üzemük dolgozói részére az 1969. év 1. félévére szóló beutalójegyeket. Az új év kezdése sok esetben az elmúlt év munkájának összegezésével kezdődik. Mi is ezt tettük, amikor felkerestük Gombos Kálmánna elvtársnőt, aki — ez év januárjától nyugdíjban van, viszont — évekig szakszervezetünk előadója volt, és mint ilyen az üdüléssel is foglalkozott. — Összegezve az év üdülési munkáját, milyen eredményekről számolhatunk be? — Mi itt a szakszervezetünk központjában csak a budapesti üzemekkel foglalkozunk. Vidéki üzemeink a szakszervezetek megyei tanácsától kapják a beutalójegyeket. Természetesen azért segítjük ezt a munkát is. De más eset is előfordulhat. Például nem tudnak szétosztani beutalókat, nincs rá igény, de van még idő ennek megszervezésére. A helyi SZMT engedélyével felajánlják központunknak. A budapesti üzemek minden jegyet szívesen fogadnak. Ez történt a Zalaegerszegi Ruhagyárban. Az SZMT engedélyezte, és az üzem átadta a beutalót a budapesti üzemek részére. Ezzel segítettek bennünket abban, hogy a ruházati iparból több dolgozó vehesse igénybe a kedvezményes üdülést. Milyen választékot kínál a szakszervezet az üdülni vágyó dolgozóknak? — A választék az elmúlt években gazdagodott, azonban még közel sem kielégítő. A lehetőségek nőttek, az igények azonban gyorsabban, így nem tudjuk teljes egészében kielégíteni. Először talán nézzük a számokat. 1968-ban januártól szeptemberig a SZOT-tól a budapesti ruházati üzemek részére 574 db kedvezményes beutalót vettünk át, és ugyan ez idő alatt 760 darabot használtunk fel Ez a szám igazolja, hogy minden felajánlott pluszként jelentkező beutalót elfogadtunk. Ez évben, tekintettel a 44 órás munkahétre — létrehozták a hétvégi kedvezményes 14—4— 5—7 napos beutalójegyeket, összesen 98 darabot kaptunk, mind gazdára talált. A dolgozók keresték, szívesen vették igénybe. Szanatóriumi beutalónk 81 db volt, mindössze két darabot kaptunk utólag. Családos beutaló 90 volt, majd százra egészült ki. Külföldi csereüdülésre és turistaútra 27 darabot kaptunk, ehhez még 20 darabot sikerült év közben szereznünk, így összesen 47 db külföldi üdülőjegyet használtunk fel. Hajóüdülésre is kaptunk jegyeket. Bratislava, Al-Duna, Bécs 70 darabot, majd 96-ot. Így összesen 166 darabot használtunk fel, öszszegezve a felnőtt üdülés évi mennyiségét, elmondhatjuk, hogy keretünk 840 darab volt, felhasználtunk 1146 darabot. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt évben a budapesti dolgozók 7,21 százalékának biztosítottunk szervezett, kedvezményes üdülést. A fiatalokról sem feledkeztünk meg. Nógrádverőcei ifjúsági táborba 60 darab beutalónk volt. A SZOT szervezésében az iskolás gyermekek részére 136 darab beutalót kaptunk. A felajánlott beutalókkal együtt 154 darabot használtunk fel, önköltséges gyermeküdülést szerveztünk Eresztvénybe, és Bonyhádon. Itt 401 gyermek vett részt. Meg kell még említeni, hogy a SZOT-tól kapott beutalókon túl, az üzemek is igyekeznek üdülési lehetőséget biztosítani a dolgozóknak. Részben saját üzemi üdülővel rendelkeznek, másrészt a főszezonban az IBUSZ szervezésével szobákat bérelnek. — Hogyan jutnak el az üdülésre szóló beutalók a dolgozókhoz? — Az évek során már kialakultak a helyes módszerek. Központunk a SZOT-tól kapott beutalókat a budapesti üzemek létszámát tekintve, szétosztja. A keret üzemenkénti felosztását minden évben elnökségünk hagyja jóvá. Üzemeinkben a szakszervezeti bizottságok társadalombiztosítási tanácsai, illetve ennek az üdülési albizottságai a kapott mennyiséget elosztják műhelybizottságonként. Éves keretet határoznak meg a műhelybizottságoknak is, és ha plusz beutaló van, szintén a műhelybizottságok döntenek a felhasználásáról. Üzemeinkben kifüggesztik a felsorolását annak, hogy hová, mikor lehet menni üdülni. Így lehetősége van a dolgozóknak a válogatásra, mérlegelésre. Általában a szakszervezeti bizalmiak javaslatot tesznek arra, hogy kinek adják a kedvezményes beutalójegyet. Van, ahol a bizalmi csoport dönt arról, hogy ki, mikor vegye igénybe az üdülést. Elnökségünk nagy gondot fordít arra, hogy a fizikai dolgozók — létszámuknak megfelelően — vegyék igénybe az üdülőket, a főszezonban is, és a reprezentatív üdülőket is. A szakszervezeti bizottságok jól végzik ezt a munkát. Minden évben szülésen beszámoltatják a TT- elnököt az üdülőjegyek szétosztásáról. Az üzem éves keretét a műhelybizottságokra való elosztását is a szakszervezeti bizottságok hagyják jóvá. Ez igen fontos, hiszen a szakszervezeti üdülés sokba kerül az államnak, és nem mindegy, hogy ezt kik, mikor veszik igénybe. Hogy mennyibe kerül? — Erre néhány számot említek. A 14 napos kedvezményes üdülés egy személyre 1148 forint, a dolgozó 252 forintot fizet. A különbözet 896 forint. A kétgyermekes családos beutaló 3752 forint, a dolgozó 896 forintot fizet. Itt a különbség 2856 forint. Igen nagy az eltérés a szanatóriumi beutalóknál. Ez érthető is, hiszen beteg dolgozók egészségének helyrehozásáról van szó. De meg kell említenem, mert úgy érzem, hogy ebben is kifejeződik kormányunk gondoskodása az emberről. Hévízre, Parádfürdőre, Balatonfüredre, a három hétre szóló beutaló összege 1932 forint, és a beutalt dolgozó mindössze 252 forintot fizet. — Talán, ha megengedi, egy személyes kérdést tennék fel. Szívesen végezte ezt a munkát? — örülök a kérdésnek, és válaszolok rá. Igen, nagyon szívesen. Hazánkban 1949-ben kezdtük megszervezni az üdülést. Részt vettem szinte az első perctől ebben a munkában. Nagyon nehéz volt az indulás. A dolgozók nem akartak üdülni menni, ismeretlen, szokatlan volt ez számukra. Mit csináljak ott két hétig? Pihenjen — válaszoltuk. Ez csak az uraknak való. Két hétig semmit nem dolgozni, még a gondolata is borzasztó. Hozták fel a kifogásokat. Az azóta eltelt húsz év alatt sok minden történt ezen a területen is. Sokkal kulturáltabb a környezet, és jobb az ellátás, mint a kezdeti időben volt, és ez természetes is. Engedje meg, hogy egy személyes élményemet elmondjam. 1919- ben a Tanácsköztársaság ideje alatt elvitték üdülni a proletár gyerekeket. Én is köztük voltam. Balatonbogláron nyaraltunk. Óriási élmény volt először látni a Balatont, és ezért értem meg azokat a gyerekeket, különösen a vidéken élőket —, akiknek nagy élmény az ismeretlen vidéken eltöltött szünidő. Még 1958-ban történt, amikor gyermeküdülést szerveztünk Iregszemcsére. Itt Pesten találkozott a csoport — vidékiek is —, és innen indultunk autóbusszal Iregszemcsére. Mikor a Margithídon mentünk keresztül, az egyik kísérő megkérdezte a mellette ülő kisfiút: „Te, Jóska, láttad már a Dunát?” „Láttam hát, Debrecenben” — válaszolta önérzetesen. Az elmondottakból látható, hogy szép és nehéz feladat a dolgozók üdülésének megszervezése, de ez is az érdekvédelemhez tartozik, ami a szakszervezeteknek elsőrendű feladata. Zs. M. II