Ruházati Munkás, 1983 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
(Folyton, az 1. oldalról) folzának hazájuk felszabadításáért vívott háborújában. Mint mindenütt a világ szervezett dolgozói körében, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után a szabómunkások körében is erősödött a baloldaliak harca, létrejött a szakszervezeten belül az ellenzéki csoport. Megszületésével és intézkedéseivel a Tanácsköztársaság újabb lendületet adott a munkások szervezkedésének, így a szabómunkásoknak is. Szakszervezetünk taglétszáma ugrásszerűen emelkedett. Hozzánk csatlakoztak ugyanis a szabászok, a fehérnemű-készítők, a fűzősök és a kalaposok, így mintegy 14 ezren lettünk. A munkáshatalom védelmére alakult önkéntes munkásezredek között egy századdal ott voltak a szabómunkások is. A többiek éjjel-nappal dolgoztak, hogy megfelelő ruhával lássák el a vöröskatonákat. Valamennyi szervezett szabómunkás számára érthetően nagy megrázkódtatást jelentett a Tanácsköztársaság leverése, de emlékét nem lehetett kiirtani a szívükből. A Horthy-fasizmus évei újabb megpróbáltatásokat hoztak, de a szervezett munkások elszántságát nem tudták megtörni. A szakszervezet is sztrájkokat szervezett, munkanélküli segélyeket nyújtott. A kommunisták összefogták a legharcosabb szakszervezeti tagokat és folytatták küzdelmüket a megváltozott körülmények között is. Megalakult a szabók között a 3 tagú kommunista sejt, ez a sejt létrehozta a baloldali ellenzéket és a munkanélküliek bizottságát. A 30-as évek elején ez az ellenzéki csoport csatlakozott az Egyesült Szakszervezeti Ellenzékhez, amely a Kommunisták Magyarországi Pártjának irányítása alatt állt. Nem volt véletlen, hogy 1933- ban a szakszervezeti tagság baloldali vezetőséget választott, amely a kommunista szabómunkások ismételt győzelmét jelentette. Az üldöztetések tovább folytak, megszaporodtak a letartóztatások. Munkatársaikat a szabók a börtönben sem hagyták magukra. Pénzt, élelmet, ruhát gyűjtöttek a lebukottaknak. Figyelemmel kísérték a börtönben sínylődök családjainak sorsát, és ha szükségesnek tartották, társaik védelmére ügyvédekkel vették fel a kapcsolatot. Ha merőben más feladatokat is lát el a szakszervezeti jogsegélyszolgálatunk, gyökereit ebben az időszakban találjuk. Ezekben az években mindinkább ismertté vált több harcos, osztályhű elvtársunk neve, akik közül sokat ma és itt, ülésünkön nagy szeretettel üdvözölhetünk. Forradalmi tetteiket feljegyzi a történelem, ők azok, akik egyidejűleg folytattak gazdasági és politikai harcot, és politikai eszméiket nem adták fel akkor sem, amikor kitört a II. világháború. Szólni kell — szintén a nevek felsorolása nélkül — azokról a szabómunkásokról, akik ifiként ezekben az években, a 30-as évek végétől 1944-ig a szakszervezet soraiba kerülve váltak öntudatos munkássá, a pártunk szervezte harc katonáivá. Ezekben a nehéz években többször kísérelték meg a legöntudatosabbak által szervezett szakszervezeti csoportok szétverését. Sikertelenül! Az újra meg újra magvából kisarjadt, megerősödött és harcra kelt. Pedig sokakat letartóztattak, sokak kerültek büntetőszázadokba. A szabó ifik közül 11-en átszöktek a jugoszláv partizánokhoz és a legendás hírű Petőfi brigádban fegyverrel harcoltak a fasiszták ellen. Az újjáépítés korszaka A magyar nép, a magyar munkásosztály történetében új korszak kezdődött 1945. április 4-én, amikor a szovjet csapatok elhozták népünk számára a szabadságot. A szabók várták azt, készültek rá, ahogy a nyirkos pincékből feljöttek,szinte első útjuk a szakszervezetbe vezetett. Már a romok között folytatódott a szabók mozgalmi munkája is. Megalakult a szabók 15- ös bizottsága, amely elkezdte számba venni a feladatokat, felmérték az erőket, felkutatták az embereket, segítették eltakarítani a romokat, hogy dolgozni lehessen, hogy megindulhasson az élet. 1945. január 18-án az Almássy téri székházunkban alakult meg a Magyar Szaktanács. Talán szimbólum is, hogy ma éppen a 90. évfordulót az SZOT székházában ünnepeljük. Létrejöttek az üzemi bizottságok is. Tapasztalataik ma is hasznosak számunkra. Részt vettek a szaktársak az országos akciókban. A szabómunkások vállalták egy vasúti vagon újjáépítését. A Kossuth-híd építését is egy-egy heti keresetükkel, élelemmel támogatták. A SZOT kezdeményezésére a szaktársak részt vettek a bányászruha akcióban. De nemcsak megvarrták a ruhákat, hanem ellenőrizték is a munkáltatókat, hogy a szükséges anyagot felhasználják, nehogy eladják azt a feketepiacon. Jelentősen javították a dolgozók helyzetét az 1946-ban megalkotott és életbe léptetett kollektív szerződések is. Ezekben a szerződésekben már szerepelt a munkaidő, az ebédidő,, a túlóra, az órabérek és darabbérek szabályozása, szóltak a szabadságról, a családi pótlékról, az egészségvédelmi berendezések kötelező felszereléséről. Már ebben az időben is nagy gondot fordítottak szaktársaink a bizalmiak szervezésére, hiszen mint ma is, a bizalmiak odaadó, dolgozótársaikat ismerő, értük kiálló tevékenysége jelentette a szakszervezeti munka alapját. A felszabadulást követő esztendőkben az ország újjáépítéséért, a proletariátus hatalmáért, a népi államunk megteremtéséért és megszilárdításáért vívott küzdelemben a szabómunkások közül is sokakat a társadalom építésének más vagy éppen a társadalom védelmének területére szólították el. Öröm, hogy többségük azután is, bárhol tették dolgukat, lelkükben szabómunkások is maradtak és ez kifejeződött a szakszervezetünkhöz tartozásukban is. A munkáshatalom megerősítéséért vívott harc során, amikor állami tulajdonba kerültek a legnagyobb iparvállalatok, a szénbányák, a nagybankok és az energiatermelő vállalatok, az első intézkedések még a ruhaipart nem érintették. Emiatt a ruházati munkások körében elégedetlenség, türelmetlenség volt. Azt kérdezték a szakszervezeti tisztségviselőktől, meddig hagyják még, hogy ők a tőkés, a kisiparos kaszszáját hizlalják. Nagy volt a szabómunkások öröme, amikor 1948. május közepén megkezdődött a ruhaipari üzemek államosítása.Még ebben az évben megalakult a Ruházatipari Központ is. Azt hiszem, nem kell szólnom arról, hogy a konfekcióiparunk műszaki színvonala ebben az időben rendkívül alacsony volt. Túlsúlyban kisipari módszerekkel, technológiával dolgoztak. Az üzemekben zömmel lábhajtásos varrógépek, kézivasalók voltak, ritkaság százaiba ment egy-egy mechanikus futószalag. 1949 végén, az államosítás befejezésével az üzemek, kis műhelyek összevonásával, a tervszerű és szervezett termelésirányítással a ruhaipar is felzárkózott a gyáripar soraiba. Gyors ütemű fejlődés következett be. A ruhaipar termelését szakszervezetünk támogatásával mindenkor a népgazdaság igényei szerint szervezte meg. A felszabadulás után 1953-ig a lakosság felöltöztetését tekintette elsődleges feladatának. Ez a munka szakszervezetünk javaslatára a népruházati akcióval kezdődött, majd a ruhagyárak megszervezésekor a típusruhák gyártásával folytatódott. Közben az újjászületett honvédséget, a rendőrséget és más, egyenruhás szervezeteket, a mezőgazdasági munkásokat is el kellett látni megfelelő ruházattal. E feladatok teljesítése nagy erőfeszítéseket kívánt a ruhaipar munkásaitól, alkalmazottaitól, de a szabómunkások akkor is áldozatkészen helytálltak a munkaasztalok, a varrógépek és a vasalók mellett. A technikai, műszaki színvonal és a szociális körülmények döntő változása a IV. és V. ötéves tervidőszakban következett be, akkor, amikor a ruhaipari rekonstrukciót végrehajtottuk. 1981- ben, a termelésünk értékében közel kétszerese volt az 1964-ben elért szintnek. A hazai vásárlók igényeinek kielégítése mellett termelésünk mintegy 45 százalékát külföldi piacokon értékesítjük. Részvételünk a társadalmi feladatok megoldásában Szakszervezetünk az elmúlt évtizedekben is alapvető feladatának tekintette a dolgozók érdekvédelmét, munkakörülményeinek, szociális ellátásának javítását, a tagság mozgósítását a társadalmunk előtt álló feladatok megoldására. Folyamatosan részt vettünk azoknak az állami intézkedéseknek a kidolgozásában, amelyek a dolgozók egészséges balesetvédelmét szolgálták. Ezen munkán belül is különösen nagy figyelmet fordítottunk a dolgozó nőkre, az anyákra és a fiatalkorúak védelme érdekében hozott külön rendelkezések megszületésére. Mozgósító agitációs munkánkban mindig nagy szerepet kapott a munkaverseny-mozgalom megszervezésében való közreműködés is. Büszkék lehetünk arra, hogy a korábban csak a norma túlteljesítéséért folyó versenyben 1953-ban a ruhaipari munkások mozgalma hozott fordulatot: a minőség javítását elsőként tűzte zászlajára, amely ma is vezérel bennünket. Érdekvédelmi, érdekképviseleti és érdekegyeztető munkánkat az elmúlt évtizedekben változó szervezeti keretek között végeztük. 1948-ban a Magyar Szakszervezetek XVII. kongresszusa határozata alapján a textil és a ruhaipari szakszervezet egyesült. Ezután tevékenységünk a dolgozók sajátos képviseletében lelassult, erőtlenebbé vált. Az ötvenes években a szakszervezetek erőtlensége, hibáinak nagy része öszszefüggött az általános politikai hibákkal, a szakszervezeti mozgalom társadalmi szerepének lebecsülésével és leszűkítésével, érdekvédelmi tevékenységének háttérbe szorításával. Nem csoda, hogy mindez a szakszervezeti tagság bizalmának megrendüléséhez vezetett. 1956 decemberétől a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete ismét önállóan végzi feladatát. Az ellenforradalmat követően a Magyar Szocialista Munkáspárt tisztázta a szakszervezet helyét, szerepét, kiállt a mozgalom mellett, fölkarolta törekvéseit, elindította a megújulás folyamatát. A politika alakításában, végrehajtásában is igényelte a szakszervezetek véleményét, munkáját. A Magyar Szocialista Munkáspárt programnyilatkozata a lenini normáknak megfelelően fogalmazta meg a szakszervezetekszerelminek növekedését a munkáshatalom erősítésében, az építőmunka feladatainak meghatározásában és megvalósításában, a fejlett szocialista társadalom megteremtésében. Az azóta eltelt idő igazolta, ismét bebizonyította, hogy ügyünk szolgálatában eredményesen csak így dolgozhatunk. Túri István Megfelelni a ma követelményeinek Látva az elmúlt évtizedek eredményeit, megállapíthatjuk, hogy ez az időszak a ruhaipar fejlődésének a legdinamikusabb szakasza volt. Felvetődik azonban a kérdés, hogy szakágazatunk és szakszervezeti mozgalmunk menynyire tud megfelelni a mai követelményeknek, képesek vagyunk-e rugalmasan választ adni a kor, a jelenlegi világgazdasági helyzet kihívására, a tagság kérdéseire, hogyan értékelhetjük a mai helyzetünket, melyek azok a meglevő gondjaink, amelyekről a mai ünnepi alkalommal is szólnunk kell. Valamennyiünk előtt ismertek pártunk azon célkitűzései, amelyek az életszínvonal társadalmi szintű megőrzéséhez, a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javításához fűződnek. Tudjuk, hogy nagyon nehéz feladat előtt állunk. A ruhaiparnak mindkét cél teljesítésében jelentős szerepe van. Ezért a termelést segítő és politikai nevelő munkánk döntően a célok megvalósítására irányul. Fontos politikai feladatnak tartjuk, hogy vállalataink és szakszervezeteink a Központi Bizottság december 1-i határozatának következetes végrehajtásával a reánk háruló feladatokat teljesítsék. így a szocialista exportkötelezettségünket, hiszen termékeink nyersanyag-ellentételező szerepet is betöltenek. Törekedjünk arra, hogy itthon, az üzletekben szélesebb választékban találjon ízlésének, méretének, pénztárcájának megfelelő ruhát minden korosztály. Bár a követelmények mind a belföldi, mind a szocialista piacon szigorodtak, mégis azt kell mondanom, hogy a legnehezebb a helytállás a tőkés piacon. Ez csak nemzetközileg versenyképes termékkel, hajszálpontos határidőbetartással, magas minőségi szín(Folytatás a 3. oldalon)