Ruházati Munkás, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1. szám

A mindennapok sodrában... Könyv a magyar szakszervezetek XXV. kongresszusáról Az évet lezártuk, munkánk eredménye azonban csak néhány hónap múltán értékelhető, amikor már a legfőbb gazdasági mutatók számszerűsíthetők. Társadalmunk, országunk problémái, nehézségei, ha nem is sokasodtak, még mindig mindennapjainkban jelen vannak. (Érthető, hiszen saját mulasztásaink, hibáink termékei.) Pedig nagy nekigyürkőzéseinkben, szokványos számvetéseinkben visszaköszön az a szándék, amely tettekre váltható. A magyar szakszervezetek 1986. február 14—16-ig, az építők székházában tartotta XXV. kongresszusát. Ez a tanácskozás a magyar szakszervezeti mozgalom tevékenységének őszinte számvetése volt. Az természetes, hogy ezen a kongresszuson is „átrohan az élet”, hiszen néhány hónap múltán is újabb és újabb gondokkal kellett megküzdenünk. A szakszervezetek legutóbbi kongresszusának számos „ciklust álló” megállapítása van, nevezetesen: tökéletesítenünk kell mindennapi munkánkat, és ehhez a kongresszuson elhangzottak jelentős tapasztalati-elméleti anyaggal szolgálnak . . . A Népszava Lap- és Könyvkiadó megjelentette „A magyar szakszervezetek XXV. kongresszusa rövidített jegyzőkönyve” című kötetet, amely tartalmazza Baranyai Tibornak, a SZOT főtitkárának megnyitó beszédét, a Szakszervezetek Országos Tanácsának beszámolóját és Gáspár Sándor elnöki szóbeli kiegészítőjét, valamint a szóbeli kiegészítést a Szakszervezetek Számvizsgáló Bizottságának jelentéséhez. Az új Népszava-kötetben több mint száz oldal terjedelem tartalmazza a kongresszus vitájának anyagát. A kongresszus dokumentumai című fejezet legjelentősebb része A magyar szakszervezetek XXV. kongresszusának határozata, amely megjelöli a szakszervezetek társadalmi szerepét, kijelöli a szervezett dolgozók tennivalóit a gazdaság fejlesztéséért, az élet- és munkakörülmények javításáért, a szocialista életmód terjesztéséért. Külön fejezet tartalmazza a magyar szakszervezetek alapszabályát. A kötet tájékoztat arról is, hogy a SZOT legfelsőbb szerve, a kongresszus kiket választott a Szakszervezetek Országos Tanácsának tagjai sorába. A magyar szakszervezetek XXV. kongresszusának rövidített jegyzőkönyve nemcsak a tisztségviselők, hanem a tagság számára is gondolatébresztő olvasmány. Bizottságok, munkában A szervezési és káderbizottság legutóbbi ülésén megtárgyalta a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete káderhatásköri jegyzékére, valamint működési szabályzatára vonatkozó anyagot, amely ezt követően elnökségi ülés napirendjén szerepelt. Az árellenőrző bizottság legutóbbi ülésén az Országos Anyag- és Árhivatal képviselői tartottak tájékoztató előadást az árellenőrzés időszerű feladatairól, valamint a ruhaipari vállalatok 1986. első félévi jövedelmi és árszínvonal-alakulásáról. A műszaki-gazdasági értelmiségi munkabizottság az elnökség, valamint a központi vezetőség elé kerülő anyagot vitatta meg, amely a ruhaipari vállalatok középtávú terveiről, az 1986. évi eredményekről és az 1987. évi gazdasági célokról szólt. Sajtónap székházunkban A magyar sajtó napja alkalmából, december elején ünnepséget rendezett szakszervezetünk titkársága. A megemlékezésen részt vettek a Ruházati Munkás hivatásos munkatársai, üzemi tudósítói, valamint több olyan újságíró, aki az országos lapokban, a rádióban gyakran foglalkozik a ruhaiparral. A vendégeket Veres Gábor titkár köszöntötte, aki szólt az új esztendő legfontosabb szakszervezeti feladatairól is, majd az ünnepség baráti beszélgetéssel ért véget. Elhunyt Erdőházi László Életének 80. esztendejében, december 16-án, tragikus hirtelenséggel meghalt ERDŐHÁZI LÁSZLÓ nyugdíjas szabómunkás. Az elhunytat a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete saját halottjának tekinti. * Erdőházi László ismert alakja volt a ruhaiparosok nagy családjának, hiszen egészen fiatal kora óta ebben a közegben élt. Szakszervezetünknek több mint 60 éve, 1925 óta volt hűséges tagja. Akár gazdasági munkáról, akár mozgalmi munkáról volt szó, ő mindig ott dolgozott, ahol a legnagyobb szükség volt rá. A felszabadulás előtt több kismesternél, majd a Magyar Divatcsarnokban dolgozott. Budapest szabaddá válását követően a Vörös Hadsereg több alakulatánál, majd a kommunista párt műhelyében gyakorolta szakmáját. Amikor a „Jövő” szövetkezet megalakult, ott vállalt munkát, később a munkaerő-tartalékok hivatalánál az ipari tanulók felruháztatásával foglalkozott. 1955-ben a Szikra Ruházati Szövetkezetben helyezkedett el, s tizenhárom évvel később onnan ment nyugdíjba. A szakszervezethez szoros szálak fűzték. A felszabadulás előtti években mint bizalmi és vezetőségi tag végzett munkát, s ugyanezeket a tisztségeket vállalta 1945 után is. 1936-ban ő volt az egyik alapítója a szabómunkások természetbarátszakosztályának, aminek haláláig tagja maradt. Az utóbbi években Erdőházi László vezetésével működött a szakszervezet természetjárószakosztálya, valamint bélyegszakköre. 1938-ban kezdeményezője volt a gödi üdülőtelek megvásárlásának, majd később bővítésének. A felszabadulás előtt ez a telek volt a szabók szemináriumainak helye, ma pedig — a később épített faházakban — számos ruhaipari dolgozó üdül nyaranta. . Erdőházi Lászlóval halála előtt is gyakran találkoztunk a szakszervezet Almássy téri székházában. Mivel a kerület egyik legnagyobb természetjáró-szakosztályát vezette, gyakran volt alkalma arra, hogy elismerő oklevelekkel, nyert serlegekkel dicsekedjen nekünk. Kedves alakja hiányozni fog. HALOTTUNK KOVÁCS IMRE szabómunkás, a Május 1. Ruhagyár nyugdíjasa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki a pártnak és a szakszervezetnek 1941-től tagja volt, 1986. december 6-án, 75 éves korában elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük. 2 RM A békesség szigetén Sorokpolány. Alig néhány száz lakosú kisközség Vas megyében, a nyugati határszélhez közel. Itt született Magyar Ferenc, a Styl Ruházati Vállalat szombathelyi gyáregységének dolgozója. A második világháború legvérzivatarosabb éveinek egyikében, 1943-ban. Itt él ma is, egy szépen gondozott kis családi házban, özvegy édesanyjával és fivérével, Lászlóval. Náluk tettem látogatást néhány nappal 1986 karácsonya előtt. Szándékosan nem munkahelyén, az alapanyagraktárban kerestem meg — ahol raktári dolgozó —, mert nemcsak arra voltam kíváncsi, miként alakult eddigi élete, de legalább annyira arra is, hogy mit tud nyújtani a családi tűzhely melege a még otthon maradottaknak. Mit jelent a családi háttér egy munkásember életében, miként formálja a munkás hétköznapokat és a piros betűs ünnepeket? S rögtön szeretném hozzátenni: mindezen kívül semmi más „apropója” nem volt a látogatásnak, semmi kitüntetés a közelmúltban ... A vendégszobába szól a szíves invitálás. Magyar néni és Feri közvetlen egyszerűséggel ültetnek asztalhoz. Sütemény, üdítő és egy korsó bor is kerül az asztalra. — Laci nincs itthon, műszakban van — mondja Magyar néni. — Szombathelyen dolgozik a Húsiparnál. Sajnálom, mert nagyon értelmesen el lehet ám beszélgetni vele. — Mama, kimegyek, főzök kávét — szól Feri. Néhány percre kettesben maradunk a háziasszonnyal. — Népes család a miénk — kezdi a beszélgetést Magyar néni. Hat gyermeket szültem, sajnos közülük egy, Margit leányom már nem él, 39 éves korában meghalt. Mária, Rozália és Anna férjhez mentek, Lacinak és Ferinek azonban még a mai napig sem tudták „bekötni a fejét”, így, hármasban élünk. Hat unokám van és egy dédunokám, szóval családi örömökben nincsen hiány. Sűrűn jönnek a gyerekek, szorosak a családi szálak, mondhatnám: eltéphetetlenek. S ez a legnagyobb boldogság számomra. — Magyar bácsi? Sajnos, férjem 1973-ban meghalt. Sokáig nem tudtam kiheverni ezt a súlyos csapást, aztán lassan begyógyultak a sebek. Gyermekeim, vőim, unokáim és dédunokám jelentik számomra a mindent, a szeretetet, a boldogságot, a türelmet, egymás megértését. A békességet, amely ma annyira hiányzik a világban ... A Zöldmező Termelőszövetkezetben dolgozott az uram és én is; én egyébként most 71 éves vagyok, 1980-ban mentem nyugdíjba. Nem volt könnyű az életünk, főleg a felszabadulás előtt, de panaszkodni soha sem panaszkodtunk. Inkább mindig azt mondtuk a férjemmel a gyerekeknek is: dolgozzatok becsületesen, éljetek megértésben és legyen egészségetek a gyerekek felneveléséhez. Feri behozza a feketekávét, Magyar néni — mint mondja —, „ezzel nem élek”, ebben a korban már nagyon vigyázni kell az embernek az egészségére. Ferihez fordulok és kérdezem: mit jelent számodra a családi háttér? — Mindent. Azt vallom, hogy lehet bármilyen gond, probléma, nehézség — ami mindenhol akad —, ha van hová visszatérni a városból, a feszített gondokkal teli munkahelyről, akkor minden rendben van. Nálunk a szülői ház a nyugalom, a békesség „szigete”. Ha megjönnek látogatóba a testvérek, a hozzátartozók, elbeszélgetünk, meghányjukvetjük gondjainkat, de örömeinket is. Egy igen nagy kívánságunk van csupán: édesanyánk még nagyon sokáig maradjon köztünk, erőben, egészségben. Számunkra ez jelenti a mindent... Beszélgetés közben természetesen szóba kerül a munka is. A szürke hétköznapok... — Feri! Tizenöt évig én is veled dolgoztam a Stylben. Igaz, nem egy munkahelyen dolgoztunk, de sokszor találkoztunk, beszélgettünk. És ismerem munkatársaid véleményét is rólad. Ha úgy fogalmazok, hogy téged szinte mindenki ismer, szeret, megbecsül, akkor — úgy érzem — nem túlzok. Közvetlen, barátságos, jó humorú embernek ismernek. — Köszönöm, amiket mondtál, de ez talán túlzás. Egy azonban biztos, és én ennek tudatában élek: a munkahelyen ne nehezítsük egymás munkáját, hanem segítsük. A közéleti, az én esetemben pedig inkább a társadalmi munkát pedig életelememnek tekintem. Nem kell „halmozni” a funkciókat. Kevesebbet kell vállalni, de azt tisztességgel kell ellátni. Talán úgy fogalmaznám: kis hétköznapi tetteinkből születhetnek igazából a közösség javát szolgáló eredmények. S még valamit szeretnék mondani: a munkahelyi hűség! A Stylbe 1959-ben kerültem, ez az első munkahelyem. Az alapanyagraktárban kezdtem, ma is itt dolgozom, és innen szeretnék nyugdíjba is menni. — Szakszervezeti bizalmi vagy 22 éve, 1970 óta vöröskeresztes aktíva, több mint harmincszoros véradó. — A bizalmi tisztséget én valóban megtiszteltetésnek veszem, és igyekszem dolgozó társaim érdekeit méltóképpen képviselni. Ez társadalmi munka. A Vöröskeresztben emberi humanitásból fakadó érzések miatt vállalok feladatokat. A véradást pedig erkölcsi kötelességemnek tartom. Segíteni bajba jutott embertársainkon. Mert én igazán tudom, mit jelent, ha bajban Életelemen társadalmi munka van az ember, és segítenek. Tizenkét évvel ezelőtt súlyos beteg voltam, gerincműtéten estem át. Akkor sok vért kaptam. Még betegségem, lábadozásom alatt megfogadtam, hogy ha meggyógyulok, ismeretlen emberek áldozatos véradását meghálálom, így lettem véradó, nem azért, hogy ennek „ellenértékeként” véradó-kitüntetésekben részesüljek. Igaz, megkaptam ezeket, de ez nem lehet cél. Mint ahogy az sem, hogy dolgozunk a közösségért a szakszervezetben, aztán majd csak kapunk néha egy-egy oklevelet, kitüntetést. Az erkölcsi elismerésnek mindig örültem, de munkámban soha sem ez vezérelt... Késő estébe hajlott az idő, amikor visszaindultam Szombathelyre. Laci még nem jött meg, Magyar néninek nem engedtük, hogy a síkos úton ki■ kísérjen a kapuig. Itt búcsúztam el Magyar Ferenctől. — Még sokáig el tudtunk volna beszélgetni, Feri — mondtam. — Igen — válaszolta. — Például a békéről, a háborúról, a világpolitikáról. A gyűlöletről és a szeretetről. Maradjunk annyiban: legyen 1987 a megbékélés éve szerte a világon. Hallgassanak el a fegyverek, szűnjön meg a terrorizmus a nagyvilágban. Legyen mindenkinek boldog, szeretetben és megértésben, békességben gazdag karácsonya, így vágjunk neki az emberiség számára sok titkot rejtegető új esztendőnek. Ebben maradtunk: Gáspár Dezső A Modex tevékenysége (Folytatás az 1. oldalról) egyre növekvő exportelvárások teljesítéséhez. Ezért nagy eredmény, hogy az 1986-os forgalom alapján az export szinten tartása valószínűsíthető, és ezzel a nagyságrenddel számolhatnak 1987-re is. A vállalat rubelelszámolású exportjában a szovjet forgalom meghatározó nagyságrendű, de az NDK-ba, Csehszlovákiába és Mongóliába is szállítanak. Ami a jövőt illeti: az értékesítési nehézségek ezután is meghatározzák a Modex tevékenységét. A vállalat vezetőségének megítélése szerint a ruházati ipar exportpozíciójának javításához jelentős fejlesztésre, gépi beruházásra lenne szükség, amely lehetővé tenné a külpiac által igényelt strukturális és minőségi változtatást. Ehhez a közös vállalat lízingkapcsolatok kiépítésével know-how vásárlással tud hozzájárulni, és keresi a lehetőséget termelő vegyesvállalatok létrehozására is. Mindez azonban kevés, ugyanakkor az iparvállalatok olyan minimális pénzeszközökkel rendelkeznek, amely nem nyújt fedezetet az égetően szükséges beruházásokhoz sem. Az iparág és ezen belül a Modex alapító vállalatainak problémáit a szabályozás oldhatná meg. A népgazdaság helyzete ismert, de a vállalat vezetőinek véleménye szerint világosan kell látni azt is, hogy ma már csak az adható el a piacon, amit a vevő keres, és nem az, amit az eladó kínál. Az elnökség ülésén Konitz József szóbeli kiegészítője után Horváth László, aki egyben az egyik tagvállalat képviselője is, elmondta: amikor a közös vállalatot alapították, akkor azt is szerették volna, ha nem csak egy külkereskedelmi vállalat, hanem egy ipari társulás is létrejön. Ez az utóbbi nem valósult meg. A tagvállalatok nem érzik magukat tulajdonosoknak, pedig számtalan problémát meg kellett volna közösen oldani, de csak a kizárólagosság körül forgott a vita. Ennek ellenére el lehet mondani, hogy a Modex, mint vállalat, megerősödött. Baja Ferenc, a Zalaegerszegi Ruhagyár vezérigazgatója meghívottként vett részt az ülésen. Véleménye szerint a Modex létrehozása szükséges volt, az eredmények jók, és ők a maguk részéről továbbra is együtt akarnak maradni. Katz Ervin felhívta a vállalat figyelmét arra, hogy az eladásban mennyire döntő az ügynökök szerepe. Wittich Tamás, a szakszervezet titkára egy olyan rendszer kialakítását tartaná lényegesnek, amely nem engedné, hogy vállalati kapacitás kihasználatlanul maradjon. Annak is jelentősége van, hogy a közös vállalaton belül a tagvállalatok helyzete egyenletes legyen. A szakszervezet vállalatainál elérhetőnek lát az idén egy jó évindítást, kérte, hogy ezt segítse a maga eszközeivel a Modex. Az ülésen részt vett Kovács Andrásné, a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezető-helyettese is, aki adatokkal bizonyította, hogy a Modex tevékenységével a tagvállalatok meg lehetnek elégedve. Elmondta, hogy a ruházati ágazat a legkedvezőbb hatékonysággal exportál. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Modex apparátusi létszáma kevés, gondoskodni kellene kapacitása növeléséről, akár gépesítéssel is. Összefoglalójában Czerván Mártonné, a szakszervezet főtitkára a szervezeti kérdésekben a szakszervezet támogatásáról biztosította a Modex vállalatot. Kifejtette: a szakszervezet szükségesnek tartja a vállalat termeltető szerepének erősítését, azt is, hogy az ügyvivők a termelőket szolgálják. Szemléletváltoztatásra is több okból szükség van a vállalatnál, például a tulajdonosi érzet kialakításában, a külkereskedelmi vállalat munkájának megítélésében. A Modex Külkereskedelmi Közös Vállalat munkájáról az elnökségi vita alapján szakszervezeti állásfoglalás készül. Továbbképzés Egyhetes vszb-, szb-titkári továbbképzést tartott szakszervezetünk a közelmúltban Balatonfüreden, a SZOT Oktatási Intézetében. A tanfolyam célja az volt, hogy az alapszervezetek felkészüljenek az 1987. évi politikai és gazdasági feladataikra, a közgazdasági szabályozók változására, az időszerű munkavédelmi és társadalombiztosítási feladatokra, valamint a munkamozgalmakkal, a munkaversennyel, a szocialista brigádmozgalommal, az újítómozgalommal kapcsolatos tennivalókra.