Ruházati Munkás, 1988 (26. évfolyam, 1-5. szám)
1988-01-01 / 1. szám
Előbbre vivő javaslatok, jogos igények Ifjúsági parlament a Debreceni Ruhagyárban December első hetében rendezték meg a Debreceni Ruhagyár 6 gyárában az ifjúsági parlamenteket. Ezek előkészítői a jövő év februárjában sorra kerülő vállalati szintű ifjúsági fórumnak, amelyen a debreceni, az ózdi, berettyóújfalui, a hajdúdorogi, az edelényi, valamint a nyíradonyi küldöttek közösen vitatják meg az őket érintő problémákat és tesznek javaslatot azok megoldására. Három év elmúltával mi teszi időszerűvé az ifjúság ezen fórumának megrendezését? Egyfelől az 1971-es Ifjúsági Törvény által rögzített számadás szükségszerűsége, másfelől a társadalom egésze előtt álló problémák, megoldásra váró feladatok sürgető volta. A társadalmi kibontakozás elképzelhetetlen az ifjúság véleményének a kikérése és aktív részvétele nélkül. Ezt a gondolatot tartalmazta az a beszámoló is, amelyet a gazdasági vezetés nevében Szántó Albert vezérigazgató-helyettes ismertetett a debreceni központi gyár ebédlőjében a 30 éven aluli fiatalok részére megrendezett ifjúsági parlamenten. Mit tartalmazott még a beszámoló? Megtudhattuk, hogy a vezetőség odafigyel a fiatalok problémáira és lehetőség szerint igyekszik azokat megoldani. A debreceni gyár 1340 dolgozójának a 43 százaléka 30 éven aluli fiatal. A velük való törődés a vállalat érdeke is. Ennek keretében részesítettek 29 fiatalt lakásvásárlási támogatásban az elmúlt 3 évben. Ez a szám az összigénylőknek az 57 százaléka. Ugyanez az arány az üdültetésben 34 százalék. A Debreceni Ruhagyár igyekszik biztosítani a szakmunkás-utánpótlást is. Minden évben négy osztályban tanulnak azok a tanulók, akik később a vállalatnál helyezkedhetnek el. Sajnos nem élnek mindannyian ezzel a lehetőséggel, köztük még azok sem, akik társadalmi-tanulmányi ösztöndíjat kötöttek előzőleg a vállalattal. A debreceni gyárban a szakmunkások aránya 65 százalékos. Középiskolai végzettséggel a dolgozók 25 százaléka rendelkezik, 8-an végeztek el valamilyen felsőfokú képesítést adó iskolát. Ez az arány nem kielégítő. Éppen ezért a vállalat vezetősége mindent elkövet annak érdekében, hogy a fiatalok tanuljanak, illetve tovább képezzék magukat. E téren is mutatkoznak még hiányosságok. Elszomorító az Alkotó ifjúság pályázat, és a Szakma ifjú mestere vetélkedő csökkenő népszerűsége. Mint megtudhattuk, ezen még az sem segített, hogy nemrégiben a KISZ-bizottság javaslatára felemelték a jutalmak összegét. Érdemes néhány gondolatot kiragadni a KISZ-bizottság állásfoglalásából is. Elsősorban néhány javaslatuk érdemel figyelmet. Ilyen például a lakásvásárlási támogatással kapcsolatos észrevételük is. Eszerint a fiatalok az első lakást vásárlókat kívánják támogatni. A kitüntetések odaítélésének a gyakorlatát sem tartják kielégítőnek. Az általuk ajánlott megoldás a következő: a 30 éven aluli fiatalok fizikai munkakörben Szakma Ifjú Mestere, egyéb alkalmazotti, műszaki, közgazdászmunkakörben pedig Kiváló Ifjú Szakember kitüntetést kapjanak, s ezek egyenértékűek lennének a Kiváló Dolgozó kitüntetéssel. Másik javaslatuk a törzsgárdatagság elismerésére vonatkozik. Nem tartják megfelelőnek azt a gyakorlatot, miszerint a közép- és felsőfokú képesítéssel rendelkező fiatalok csak abban az esetben kapják meg az egy, illetve két év beszámítható időt, ha a termelésben kezdik munkájukat, így eleve hátrányban vannak azok, akiknek a munkaköre nem e területre esik. Hogyan vélekedtek a fiatalok az elhangzottakról, illetve saját helyzetükről? A közel húsz hozzászólás nagy része érintette a lakáshoz jutás nehézségeit. Többen felvetették, hogy az évenkénti két kommunista műszak bevételét erre a célra fordítsák, illetve az alacsony nyugdíjjal rendelkezők megsegítésére. Az az igény is elhangzott, hogy építsenek több KISZ-lakást vagy minigarzont. Az általános, mindenkit érintő problémák mellett számos egyedi és a kisebb közösségeket foglalkoztató, megoldásra váró feladat is felmerült. Többek között az átképzésök gyenge teljesítményét, az egyes munkaterületeken tapasztalható iskolázottság hiányát és az anyagi ösztönzők csekély voltát tették szóvá. A kismamák kérték a vállalat vezetését: egy műszakos beosztásukat gyermekük 12-14 éves koráig tarthassák meg, mivel azoknak még ebben az időben is szükségük van a szülői felügyeletre. A fiatalok által felvetett problémákra és észrevételekre a vállalat vezetői közül többen is reagáltak. Mind a gazdasági, mind a párt- és szakszervezeti vezetők kifejtették véleményüket, nem egy esetben megnyugtató választ adva. Az élénk hangulatú ifjúsági fórumon megfogalmazódtak azok az elvárások is, amelyeket a fiatalokkal szemben támaszt a vállalat, különös tekintettel a nemrégiben nyilvánosságra került szabálytalanságok következtében előállott helyzetre. Égerházi Péter 2 RM m Újsághír: Ruházati Munkás, 1987. december. Március 12-én tíz órakor Schifferné Szakasits Klára a vendége a nyudíjasklubnak. Beszélgetés könyveiről, életéről. * 1983. Magamról és másokról, 1985. Fent és lent, 1987. Holtvágányon. * „. . . Találkoztam és beszélgettünk még többekkel. . . Gyermekeink a Kolumbusz utcai óvodába együtt jártak. Megnézték Pétert, majd Ferit és akkor Apró Klári azt kérdezte — hogyan tudtál három apró gyermekkel helytállni abban a borzalmas nehéz időben? Igazán csodáltunk! Nem egészen értettem a csodálatot. ” — Az ember napról napra éli az életét. Meg van szabva, hogy mit kell csinálnia. Ez nem álszemérem részemről. Más is, mások is ugyanígy csinálták. Meg vagyok győződve arról, hogy a tartásomat a gyermekeimnek köszönhettem. Egy édesanya nem engedheti el magát, mindennap, minden órában és minden körülmények között helyt kell állnia. A válasz jellemző Schifferné Szakasits Klárára, aki úgy élte meg a történelem viharait, a nagy fordulópontokat, családja megpróbáltatásait, üldöztetést és számkivetettséget, hogy ember maradt, anya maradt. E megállapítás bizonyítéka az a három visszaemlékező, életrajzi könyv, amelynek sikerét nemcsak az adta, hogy divat ma a memoárirodalmat forgatni, hogy olyan korról íródott, amely kiemelkedő érdeklődésre tarthat számot, hanem a szerző őszinte, kitárulkozó, mégis rendkívül objektív szemlélete és írásmódja az, ami nem engedi meg, hogy a köteteket — bár terjedelmük ellene szól — ne egyvégtében olvassuk. — Már húsz éve írok. — mondja Szakasits Klára —. Akkor kezdődött, amikor a férjem — Schiffer Pál — Norvégiában lett követ. Az ottani életemet üresnek találtam. Nem volt elég elfoglaltságom, illetve azok, amelyek voltak, engem nem elégítettek ki. És írni kezdtem mindarról, amit megéltem. De nagyon nem tetszett, amiket először papírra vetettem. Eldobtam, újrakezdtem. De azzal sem voltam megelégedve. Panaszkodtam Feri fiamnak, hogy hiába akarok, nem tudok írni. Azt mondta: nézd meg, mások hogyan írnak. Másként kezdtem olvasni, majd lassan másként kezdtem írni is. Aztán rájöttem, az íráshoz rendszeresség kell. Mindennap, ha tetszik, ha nem, le kell ülni írni. Hát így tanultam meg. — A rendszeres írás sok érdekességet ad. Az ember más szemmel nézi a világot is. Egy példát mondok erre. Amikor Foton, a gyerekvárosban éltem , sokat sétáltam. E séták alatt látottak sokszor indítottak el egy-egy megírandó gondolatfolyamatot. A Fent és lentben van egy szakasz, amely ott, Foton egy séta közben született. „Tavaszra teljes egészében felszabadult Magyarország. A felszabadulás maga volt a tavasz, tavaszi élő sövény, még tisztán látható, a friss rügyek csak bontogatják zöldüket. Később az egyre sűrűsödő élő sövényeket kusza ágak, levelek hálózzák be, már nem lehet átlátni rajtuk. Később ... De akkor még tavasz volt. 1945. április negyedike.” Szakasits Klára, Szakasits Árpád leánya. Szakasits Árpád a magyar munkásmozgalom kiemelkedő személyisége, a baloldali Szociáldemokrata Párt vezető egyénisége. 1945 után miniszterelnök-helyettes, majd köztársasági elnök. — Nem vagyok politikus alkat. Beleszülettem egy családba. És ez meghatározta az életemet, meghatározta a gondolkodásmódomat, meghatározta a hitemet. — Az Almássy téri szakszervezet olyan múlt, amikor én még nem is éltem. Mégis az én múltam. Amikor oda elmegyek, ahogy belépek a kapun, a boltív alatt, anyám, apám jut eszembe . . . mert ők ott találkoztak először ... Nekem élni kezd az az épület. Apám fiatal korában azért járt oda, mert ott fiatal lányok voltak. Pezsgett az élet, előadások Adyról, a magyar történelemről, a szakszervezetekről, a munkásmozgalomról. Szabó Ervin, Hatvany, Jászi Oszkár tanított azon a szabadiskolán, amelyre apámat a szakszervezet küldte. Anyám Békésről jött fel, egy kis szabóműhelyben kapott munkát. Müller Irén is ott dolgozott, ő vitte el az Almássy térre. Itt ismerkedtek meg. Az embernek a szülei emlékei — ha szeretet veszi körül — sajátjaivá válnak. Ott „emelkedtek fel”, így lettek művelt emberek, még ha négy elemit végeztek is. Hozzánk sokan eljártak. Még írni, olvasni nem tudtam, de Adyt már kívülről szavaltam, még nem voltam iskolás, amikor Martos Flórával megismerkedtem. Én hallgattam őket, amint az ebédlőasztalnál ülve beszélgettek ... így ismerkedtem a mozgalommal. Másként láttam a dolgokat. Később szemináriumra is jártam, de a gyerekkori, családi kötődés az eszméhez erősebb, meghatározóbb volt... A Tanácsköztársaság bukása után apám börtönbe került... Amikor kiszabadult, egy délelőtt kivitt a Margitszigetre. (A Népszava irodalmi rovatának volt a szerkesztője, délután dolgozott.) Ott, a Margitszigeten megkérdeztem tőle: „Hol voltál te idáig?” Egy, az apját „megtaláló”, a kezét fogó gyermeknek elmagyarázta, miért harcoltak, miért került börtönbe. A szebb és a jobb világért. Példázta: anyádnak van egy varrógépe. Sokat dolgozik, de megkapja a munkája értékét. Ha egy gyárba menne dolgozni, még többet kellene dolgoznia, és a munkájának csak töredékét fizetnék ki. Mi azért harcoltunk, hogy mindenki megkapja a munkája értékét... A képzeletem elkezdett működni ... A gyerekek tiszták, a felnőttek vidámak ... Boldogok . . . Később, amikor az Iparművészeti Főiskolára jártam — textiltervező lettem — apám azt mondta, tanulnom kell. Párttag lettem, így kezdhettem el szemináriumra is járni. Bekapcsolódtam az ifjúsági mozgalomba ... Apám és környezete befolyásolta az életemet. Férjem, Schiffer Pál is vezető politikus volt. Szem- és fültanúja voltam a történelem alakulásának, a két párt — a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt — egyesülésének. „Amikor reggel a gyerekek már elmentek hazulról iskolába, az óvodába, és Jánoskát is elláttam, olykor-olykor leszaladtam szüleimhez. Apámat rendszerint az ebédlőasztalnál találtam, reggelizett, a tejeskávéba mártogatta kiflijét. Mellé ültem, a termoszból öntöttem magamnak kávét, megvajaztam egy kiflit, és miközben azt majszoltam, beszélgettünk. Aztán apám elment a Parlamentbe — ott tartotta a fogadóóráit is —, én még maradtam egy kis ideig, majd elindultam bevásárolni a piacra.” * Szakasits Klára öt gyermeket nevelt fel. A biztonságos családi háttér, a meleg otthon csak ritkán és rövid időre adatott meg, s éppen akkor érte a legtöbb megpróbáltatás a családot, amikor a gyerekek kicsik voltak. Sohasem volt kíméletes önmagával szemben, sem írásaiban, sem vállalt cselekedeteinek mennyiségében. A család ellátása mellett a negyvenes évek végén a Lóczy utcai csecsemőotthon létrehozásával, megszervezésével, gondozónők tanításával foglalkozott. Majd az ötvenes években, Debrecenben — családfenntartó nélkül a mindennapi kenyeret kellett egyedül megkeresnie, később a divatintézetben a hivatali élet nem mindig előnyös fegyelmét szokta, majd magára kényszerítette az írás kényszerét, amelynél nagyobb úr nincs. — Most két év kiesett. Kiadókkal kellett viaskodnom, s ez egy kicsit igénybe vette nem csak az időmet, az idegeimet is. Mert mióta írok és írásom megjelent, azóta már harcolok azért, hogy meg is jelenjen ... Az első könyvem második része a német megszállásról szólt. Még kéziratban volt, amikor a férjem a tudtom nélkül odaadta a Nők Lapjának és ők meg is jelentették. És a nyomtatásban látott szöveg egy életre megfertőzi az embert. Ezután adtam a Magvető Kiadónak a kéziratot — a Magamról és másokról című könyvről van szó. S amikor az megjelent, már olyan természetes volt, hogy a többi, a folytatás is megjelenjen. Könyvei nem kaphatók a könyvesboltokban. Rövid idő alatt mindhárom kötet elkelt. S a folytatás? Azért az is készül. Gyerekei sorsával, életével egészül ki a társadalmi, családi tabló. Mert „hogyan láthatnánk a kort, amikor benne élünk? Évek múlnak el, eltelik az élet, mire kezdjük megérteni, hogy is volt, miért is volt...” Sámán Ildikó VENDÉGÜNK: SCHIFFERNÉ SZAKASITS KLÁRA Ismert, hogy a Népszava Lap- és Könyvkiadó egyik népszerű sorozata a Fórum, amely olyan kiadványtípusokat köt csokorba, amelyek nem szentenciákat tartalmaznak, hanem gondolkodásra sarkallnak. Az olvasó emlékezetében bizonyára megmarad Marosán György: A bizalmi; A mozgalom; dr. Kapolyi László: A magyar ipar fejlődése az ezredfordulóig, dr. Eperjesi László: Mozgás nélkül nincs élet című írása, hogy csak a sorozat néhány füzetét említsük. A közelmúltban megjelent a Fórum újabb kötete, Kárpáti Sándor: Az értékek világa című könyve. Kárpáti szellemi kalandozásra, együttgondolkodásra invitálja olvasóit. Sugallja: töprengjünk el azon, milyen szerepet töltenek be életünkben az értékek, mit tehetünk azért, hogy még értékesebb emberek lehessünk, megvédhessük meglévő értékeinket és tovább gyarapíthassuk azokat. A szerző példákkal igazolja, hogy napjainkban szinte kulcsszóvá vált az érték, az értékrend, hiszen az értékek bizonytalanságában, az új értékrend formálódásában mindenki érintett és érdekelt. Az értékek iránti érdeklődésben az emberek támpontkereső igénye jut kifejezésre. Az emberek magatartásmintákért kutatnak... Kárpáti meggyőzően bizonyítja az értékek szükségességét, amikor kiemeli, hogy szabályozóeszközként működnek, belülről vezérlik az embert, normaként hatnak az egyén életvitelére, a társadalomhoz, a közösséghez való viszonyára elvet, logikát, mintát nyújtanak az életvezetéshez, így nem véletlen, hogy azok lesznek a legfogékonyabbak a beilleszkedési zavarokra, az erkölcsi vétségekre, a bűnözésre, akikből hiányzik az elemi értékek tudata. A szerző meggyőz, hogy az érték nem születik velünk, hiszen beleszületünk a családba, a népbe-nemzetbe, a faluba, a városba. A viszonyítási rendszert készen kapjuk. Arra a kérdésre, hogy lehet-e értéket tanulni, Kárpáti Sándor igennel válaszol. A szerző Az értékek világa című könyvében — a teljesség igénye nélkül — említ néhány értéket, illetve bemutatja azok érték voltát, ilyenek: a közbiztonság, az egészséges környezet, az infláció, a vita lehetősége, a sport stb. Kárpáti talán legbőségesebben az emberi értékekből gyűjtött példaanyagot, mint írja: „Sokfélék vagyunk. Erősek és gyengék, bátrak és gyávák, szorgalmasak és lusták. Vannak átlagemberek és kiemelkedők, névtelenek és hírnevesek. Ismerünk autonóm embereket, akik értik a dolgukat. Hallunk afféle növényemberekről, akik nehezen szakadnak el a talajtól, és vándorokról, alga természetűekről. ” Kárpáti a kötet végén Herder német filozófusnak válaszol, s meggyőződéssel hirdeti: a magyarság annyi lesz, amennyit a világ értékeiből befogad, amennyivel gyarapítani képes az értékek világát, a világ értékeit! Sándor Dénes A világ értékei Az értékek világa Búcsúzunk Életének 35. évében elhunyt Kósa Istvánné (sz.: József Magdolna), a Kaposvári Ruhagyár Kismama II. szalagjának varrónője. Magdi 1969-ben, 17 éves korában került a vállalatunkhoz. Ugyanekkor lett a szakszervezet tagja is. Élete e rövid szakaszában igyekvő, szorgalmas tagja volt a kollektívának. Munkája elismeréseként Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesült. December 1-jén, munkába jövet súlyos autóbalesetet szenvedett. A megyei kórház orvosai hat napig küzdöttek életéért, de sajnos, a halál győzött. Amikor a tragédia híre eljutott munkahelyére, megbénult a munka, nem akarták elhinni, hogy Magdi, akit mindenki szeretett, nincs többé. Mélységes részvét mellett kísérték utolsó útjára családtagjai, munkatársai, ismerősei. Emlékét kegyelettel megőrizzük! A KAPOSVÁRI RUHAGYÁR EGÉSZ KOLLEKTÍVÁJA