Ruházati Munkás, 1988 (26. évfolyam, 1-5. szám)

1988-01-01 / 1. szám

Előbbre vivő javaslatok, jogos igények Ifjúsági parlament a Debreceni Ruhagyárban December első hetében rendezték meg a Debreceni Ruhagyár 6 gyárában az ifjú­sági parlamenteket. Ezek elő­készítői a jövő év februárjá­ban sorra kerülő vállalati szintű ifjúsági fórumnak, amelyen a debreceni, az ózdi, berettyóújfalui, a hajdúdoro­gi, az edelényi, valamint a nyíradonyi küldöttek közösen vitatják meg az őket érintő problémákat és tesznek javas­latot azok megoldására. Három év elmúltával mi te­szi időszerűvé az ifjúság ezen fórumának megrendezését? Egyfelől az 1971-es Ifjúsági Törvény által rögzített szám­adás szükségszerűsége, más­felől a társadalom egésze előtt álló problémák, megoldásra váró feladatok sürgető volta. A társadalmi kibontakozás el­képzelhetetlen az ifjúság véle­ményének a kikérése és aktív részvétele nélkül. Ezt a gon­dolatot tartalmazta az a beszá­moló is, amelyet a gazdasági vezetés nevében Szántó Al­bert vezérigazgató-helyettes ismertetett a debreceni köz­ponti gyár ebédlőjében a 30 éven aluli fiatalok részére megrendezett ifjúsági parla­menten. Mit tartalmazott még a beszámoló? Megtudhattuk, hogy a vezetőség odafigyel a fiatalok problémáira és lehe­tőség szerint igyekszik azokat megoldani. A debreceni gyár 1340 dolgozójának a 43 száza­léka 30 éven aluli fiatal. A ve­lük való törődés a vállalat ér­deke is. Ennek keretében ré­szesítettek 29 fiatalt lakásvá­sárlási támogatásban az el­múlt 3 évben. Ez a szám az összigénylőknek az 57 száza­léka. Ugyanez az arány az üdültetésben 34 százalék. A Debreceni Ruhagyár igyek­szik biztosítani a szakmun­kás-utánpótlást is. Minden év­ben négy osztályban tanulnak azok a tanulók, akik később a vállalatnál helyezkedhetnek el. Sajnos nem élnek mind­annyian ezzel a lehetőséggel, köztük még azok sem, akik társadalmi-tanulmányi ösz­töndíjat kötöttek előzőleg a vállalattal. A debreceni gyár­ban a szakmunkások aránya 65 százalékos. Középiskolai végzettséggel a dolgozók 25 százaléka rendelkezik, 8-an végeztek el valamilyen felső­fokú képesítést adó iskolát. Ez az arány nem kielégítő. Ép­pen ezért a vállalat vezetősé­ge mindent elkövet annak ér­dekében, hogy a fiatalok ta­nuljanak, illetve tovább ké­pezzék magukat. E téren is mutatkoznak még hiányossá­gok. Elszomorító az Alkotó if­júság pályázat, és a Szakma ifjú mestere vetélkedő csök­kenő népszerűsége. Mint megtudhattuk, ezen még az sem segített, hogy nemrégi­ben a KISZ-bizottság javasla­tára felemelték a jutalmak összegét. Érdemes néhány gondola­tot kiragadni a KISZ-bizott­ság állásfoglalásából is. Első­sorban néhány javaslatuk ér­demel figyelmet. Ilyen példá­ul a lakásvásárlási támogatás­sal kapcsolatos észrevételük is. Eszerint a fiatalok az első lakást vásárlókat kívánják tá­mogatni. A kitüntetések oda­ítélésének a gyakorlatát sem tartják kielégítőnek. Az álta­luk ajánlott megoldás a követ­kező: a 30 éven aluli fiatalok fizikai munkakörben Szakma Ifjú Mestere, egyéb alkalma­zotti, műszaki, közgazdász­munkakörben pedig Kiváló Ifjú Szakember kitüntetést kapjanak, s ezek egyenérté­kűek lennének a Kiváló Dol­gozó kitüntetéssel. Másik ja­vaslatuk a törzsgárdatagság elismerésére vonatkozik. Nem tartják megfelelőnek azt a gyakorlatot, miszerint a kö­zép- és felsőfokú képesítéssel rendelkező fiatalok csak ab­ban az esetben kapják meg az egy, illetve két év beszámítha­tó időt, ha a termelésben kez­dik munkájukat, így eleve hátrányban vannak azok, akiknek a munkaköre nem e területre esik. Hogyan vélekedtek a fiata­lok az elhangzottakról, illetve saját helyzetükről? A közel húsz hozzászólás nagy része érintette a lakáshoz jutás ne­hézségeit. Többen felvetették, hogy az évenkénti két kom­munista műszak bevételét er­re a célra fordítsák, illetve az alacsony nyugdíjjal rendelke­zők megsegítésére. Az az igény is elhangzott, hogy épít­senek több KISZ-lakást vagy minigarzont. Az általános, mindenkit érintő problémák mellett számos egyedi és a ki­sebb közösségeket foglalkoz­tató, megoldásra váró feladat is felmerült. Többek között az átképzésök gyenge teljesítmé­nyét, az egyes munkaterülete­ken tapasztalható iskolázott­ság hiányát és az anyagi ösz­tönzők csekély voltát tették szóvá. A kismamák kérték a vállalat vezetését: egy műsza­kos beosztásukat gyermekük 12-14 éves koráig tarthassák meg, mivel azoknak még eb­ben az időben is szükségük van a szülői felügyeletre. A fiatalok által felvetett problémákra és észrevételek­re a vállalat vezetői közül töb­ben is reagáltak. Mind a gaz­dasági, mind a párt- és szak­­szervezeti vezetők kifejtették véleményüket, nem egy eset­ben megnyugtató választ ad­va. Az élénk hangulatú ifjúsá­gi fórumon megfogalmazód­tak azok az elvárások is, ame­lyeket a fiatalokkal szemben támaszt a vállalat, különös te­kintettel a nemrégiben nyilvá­nosságra került szabálytalan­ságok következtében előállott helyzetre. Égerházi Péter 2 RM m Ú­jsághír: Ruházati Mun­kás, 1987. december. Március 12-én tíz óra­kor Schifferné Szakasits Klá­ra a vendége a nyudíjasklub­­nak. Beszélgetés könyveiről, életéről. * 1983. Magamról és mások­ról, 1985. Fent és lent, 1987. Holtvágányon. * „. . . Találkoztam és beszél­gettünk még többekkel. . . Gyermekeink a Kolumbusz utcai óvodába együtt jártak. Megnézték Pétert, majd Ferit és akkor Apró Klári azt kér­dezte — hogyan tudtál három apró gyermekkel helytállni abban a borzalmas nehéz idő­ben? Igazán csodáltunk! Nem egészen értettem a csodála­tot. ” — Az ember napról napra éli az életét. Meg van szabva, hogy mit kell csinálnia. Ez nem álszemérem részemről. Más is, mások is ugyanígy csi­nálták. Meg vagyok győződve arról, hogy a tartásomat a gyermekeimnek köszönhet­tem. Egy édesanya nem en­gedheti el magát, mindennap, minden órában és minden kö­rülmények között helyt kell állnia. A válasz jellemző Schiffer­­né Szakasits Klárára, aki úgy élte meg a történelem vihara­it, a nagy fordulópontokat, családja megpróbáltatásait, üldöztetést és számkivetettsé­­get, hogy ember maradt, anya maradt. E megállapítás bizo­nyítéka az a három visszaem­lékező, életrajzi könyv, amely­nek sikerét nemcsak az adta, hogy divat ma a memoáriro­dalmat forgatni, hogy olyan korról íródott, amely kiemel­kedő érdeklődésre tarthat szá­mot, hanem a szerző őszinte, kitárulkozó, mégis rendkívül objektív szemlélete és írás­módja az, ami nem engedi meg, hogy a köteteket — bár terjedelmük ellene szól — ne egyvégtében olvassuk. — Már húsz éve írok. — mondja Szakasits Klára —. Akkor kezdődött, amikor a férjem — Schiffer Pál — Nor­végiában lett követ. Az ottani életemet üresnek találtam. Nem volt elég elfoglaltságom, illetve azok, amelyek voltak, engem nem elégítettek ki. És írni kezdtem mindarról, amit megéltem. De nagyon nem tetszett, amiket először papír­ra vetettem. Eldobtam, újra­kezdtem. De azzal sem vol­tam megelégedve. Panasz­kodtam Feri fiamnak, hogy hiába akarok, nem tudok írni. Azt mondta: nézd meg, má­sok hogyan írnak. Másként kezdtem olvasni, majd lassan másként kezdtem írni is. Az­tán rájöttem, az íráshoz rend­szeresség kell. Mindennap, ha tetszik, ha nem, le kell ülni ír­ni. Hát így tanultam meg. — A rendszeres írás sok érdekességet ad. Az ember más szemmel nézi a világot is. Egy példát mondok erre. Amikor Foton, a gyerekváros­ban éltem , sokat sétáltam. E séták alatt látottak sokszor indítottak el egy-egy megíran­dó gondolatfolyamatot. A Fent és lentben van egy szakasz, amely ott, Foton egy séta köz­ben született. „Tavaszra teljes egészében felszabadult Ma­gyarország. A felszabadulás maga volt a tavasz, tavaszi élő sövény, még tisztán látha­tó, a friss rügyek csak bonto­gatják zöldüket. Később az egyre sűrűsödő élő sövénye­ket kusza ágak, levelek hálóz­zák be, már nem lehet átlátni rajtuk. Később ... De akkor még tavasz volt. 1945. április negyedike.” Szakasits Klára, Szakasits Árpád leánya. Szakasits Ár­pád a magyar munkásmozga­lom kiemelkedő személyisé­ge, a baloldali Szociáldemok­rata Párt vezető egyénisége. 1945 után miniszterelnök-he­lyettes, majd köztársasági el­nök. — Nem vagyok politikus alkat. Beleszülettem egy csa­ládba. És ez meghatározta az életemet, meghatározta a gon­dolkodásmódomat, meghatá­rozta a hitemet. — Az Almássy téri szak­­szervezet olyan múlt, amikor én még nem is éltem. Mégis az én múltam. Amikor oda el­megyek, ahogy belépek a ka­pun, a boltív alatt, anyám, apám jut eszembe . . . mert ők ott találkoztak először ... Ne­kem élni kezd az az épület. Apám fiatal korában azért járt oda, mert ott fiatal lányok voltak. Pezsgett az élet, elő­adások Adyról, a magyar tör­ténelemről, a szakszerveze­tekről, a munkásmozgalom­ról. Szabó Ervin, Hatvany, Já­­szi Oszkár tanított azon a sza­badiskolán, amelyre apámat a szakszervezet küldte. Anyám Békésről jött fel, egy kis sza­bóműhelyben kapott munkát. Müller Irén is ott dolgozott, ő vitte el az Almássy térre. Itt ismerkedtek meg. Az ember­nek a szülei emlékei — ha szeretet veszi körül — sajátja­ivá válnak. Ott „emelkedtek fel”, így lettek művelt embe­rek, még ha négy elemit vé­geztek is. Hozzánk sokan eljártak. Még írni, olvasni nem tudtam, de Adyt már kívülről szaval­tam, még nem voltam iskolás, amikor Martos Flórával meg­ismerkedtem. Én hallgattam őket, amint az ebédlőasztalnál ülve beszélgettek ... így is­merkedtem a mozgalommal. Másként láttam a dolgokat. Később szemináriumra is jár­tam, de a gyerekkori, családi kötődés az eszméhez erősebb, meghatározóbb volt... A Ta­nácsköztársaság bukása után apám börtönbe került... Amikor kiszabadult, egy dél­előtt kivitt a Margitszigetre. (A Népszava irodalmi rovatá­nak volt a szerkesztője, dél­után dolgozott.) Ott, a Margit­szigeten megkérdeztem tőle: „Hol voltál te idáig?” Egy, az apját „megtaláló”, a kezét fo­gó gyermeknek elmagyaráz­ta, miért harcoltak, miért ke­rült börtönbe. A szebb és a jobb világért. Példázta: anyádnak van egy varrógépe. Sokat dolgozik, de megkapja a munkája értékét. Ha egy gyárba menne dolgozni, még többet kellene dolgoznia, és a munkájának csak töredékét fizetnék ki. Mi azért harcol­tunk, hogy mindenki meg­kapja a munkája értékét... A képzeletem elkezdett mű­ködni ... A gyerekek tiszták, a felnőttek vidámak ... Bol­dogok . . . Később, amikor az Iparművészeti Főiskolára jár­tam — textiltervező lettem — apám azt mondta, tanulnom kell. Párttag lettem, így kezd­hettem el szemináriumra is járni. Bekapcsolódtam az ifjú­sági mozgalomba ... Apám és környezete befolyásolta az életemet. Férjem, Schiffer Pál is vezető politikus volt. Szem- és fültanúja voltam a történe­lem alakulásának, a két párt — a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt — egye­sülésének. „Amikor reggel a gyerekek már elmentek hazulról iskolá­ba, az óvodába, és Jánoskát is elláttam, olykor-olykor lesza­ladtam szüleimhez. Apámat rendszerint az ebédlőasztal­nál találtam, reggelizett, a te­jeskávéba mártogatta kiflijét. Mellé ültem, a termoszból ön­töttem magamnak kávét, megvajaztam egy kiflit, és mi­közben azt majszoltam, be­szélgettünk. Aztán apám el­ment a Parlamentbe — ott tartotta a fogadóóráit is —, én még maradtam egy kis ideig, majd elindultam bevásárolni a piacra.” * Szakasits Klára öt gyerme­ket nevelt fel. A biztonságos családi háttér, a meleg otthon csak ritkán és rövid időre ada­tott meg, s éppen akkor érte a legtöbb megpróbáltatás a csa­ládot, amikor a gyerekek ki­csik voltak. Sohasem volt kí­méletes önmagával szemben, sem írásaiban, sem vállalt cselekedeteinek mennyiségé­ben. A család ellátása mellett a negyvenes évek végén a Lóczy utcai csecsemőotthon létrehozásával, megszervezé­sével, gondozónők tanításával foglalkozott. Majd az ötvenes években, Debrecenben — családfenntartó nélkül a mindennapi kenyeret kellett egyedül megkeresnie, később a divatintézetben a hivatali élet nem mindig előnyös fe­gyelmét szokta, majd magára kényszerítette az írás kény­szerét, amelynél nagyobb úr nincs. — Most két év kiesett. Ki­adókkal kellett viaskodnom, s ez egy kicsit igénybe vette nem csak az időmet, az idegei­met is. Mert mióta írok és írá­som megjelent, azóta már harcolok azért, hogy meg is jelenjen ... Az első könyvem második része a német meg­szállásról szólt. Még kézirat­ban volt, amikor a férjem a tudtom nélkül odaadta a Nők Lapjának és ők meg is jelen­tették. És a nyomtatásban lá­tott szöveg egy életre megfer­tőzi az embert. Ezután adtam a Magvető Kiadónak a kézira­tot — a Magamról és mások­ról című könyvről van szó. S amikor az megjelent, már olyan természetes volt, hogy a többi, a folytatás is megjelen­jen. Könyvei nem kaphatók a könyvesboltokban. Rövid idő alatt mindhárom kötet elkelt. S a folytatás? Azért az is ké­szül. Gyerekei sorsával, életé­vel egészül ki a társadalmi, családi tabló. Mert „hogyan láthatnánk a kort, amikor benne élünk? Évek múlnak el, eltelik az élet, mire kezd­jük megérteni, hogy is volt, miért is volt...” Sámán Ildikó VENDÉGÜNK: SCHIFFERNÉ SZAKASITS KLÁRA I­smert, hogy a Népszava Lap- és Könyvkiadó egyik népszerű sorozata a Fó­rum, amely olyan kiadványtí­pusokat köt csokorba, ame­lyek nem szentenciákat tartal­maznak, hanem gondolkodás­ra sarkallnak. Az olvasó emlé­kezetében bizonyára megma­rad Marosán György: A bizal­mi; A mozgalom; dr. Kapolyi László: A magyar ipar fejlődé­se az ezredfordulóig, dr. Eper­jesi László: Mozgás nélkül nincs élet című írása, hogy csak a sorozat néhány füzetét említsük. A közelmúltban megjelent a Fórum újabb kötete, Kár­páti Sándor: Az értékek vilá­ga című könyve. Kárpáti szel­lemi kalandozásra, együttgon­dolkodásra invitálja olvasóit. Sugallja: töprengjünk el azon, milyen szerepet töltenek be életünkben az értékek, mit te­hetünk azért, hogy még érté­kesebb emberek lehessünk, megvédhessük meglévő érté­keinket és tovább gyarapít­­hassuk azokat. A szerző pél­dákkal igazolja, hogy napja­inkban szinte kulcsszóvá vált az érték, az értékrend, hiszen az értékek bizonytalanságá­ban, az új értékrend formáló­dásában mindenki érintett és érdekelt. Az értékek iránti ér­deklődésben az emberek tám­pontkereső igénye jut kifeje­zésre. Az emberek magatar­tásmintákért kutatnak... Kárpáti meggyőzően bizo­nyítja az értékek szükségessé­gét, amikor kiemeli, hogy sza­bályozóeszközként működ­nek, belülről vezérlik az em­bert, normaként hatnak az egyén életvitelére, a társada­lomhoz, a közösséghez való viszonyára e­lvet, logikát, mintát nyújtanak az életveze­téshez, így nem véletlen, hogy azok lesznek a legfogé­konyabbak a beilleszkedési zavarokra, az erkölcsi vétsé­gekre, a bűnözésre, akikből hiányzik az elemi értékek tu­data. A szerző meggyőz, hogy az érték nem születik velünk, hiszen beleszületünk a család­ba, a népbe-nemzetbe, a falu­ba, a városba. A viszonyítási rendszert készen kapjuk. Ar­ra a kérdésre, hogy lehet-e ér­téket tanulni, Kárpáti Sándor igennel válaszol. A szerző Az értékek világa című könyvében — a teljes­ség igénye nélkül — említ né­hány értéket, illetve bemutat­ja azok érték voltát, ilyenek: a közbiztonság, az egészséges környezet, az infláció, a vita lehetősége, a sport stb. Kár­páti talán legbőségesebben az emberi értékekből gyűjtött példaanyagot, mint írja: „Sok­félék vagyunk. Erősek és gyengék, bátrak és gyávák, szorgalmasak és lusták. Van­nak átlagemberek és kiemel­kedők, névtelenek és hírneve­sek. Ismerünk autonóm em­bereket, akik értik a dolgukat. Hallunk afféle növényembe­rekről, akik nehezen szakad­nak el a talajtól, és vándorok­ról, alga természetűekről. ” Kárpáti a kötet végén Her­der német filozófusnak vála­szol, s meggyőződéssel hirde­ti: a magyarság annyi lesz, amennyit a világ értékeiből befogad, amennyivel gyarapí­tani képes az értékek világát, a világ értékeit! Sándor Dénes A világ értékei Az értékek világa Búcsúzunk Életének 35. évében elhunyt Kósa Istvánné (sz.: József Mag­dolna), a Kaposvári Ruhagyár Kismama II. szalagjának varró­nője. Magdi 1969-ben, 17 éves korában került a vállalatunkhoz. Ugyanekkor lett a szakszervezet tagja is. Élete e rövid szakaszá­ban igyekvő, szorgalmas tagja volt a kollektívának. Munkája elismeréseként Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesült. December 1-jén, munkába jövet súlyos autóbalesetet szenve­dett. A megyei kórház orvosai hat napig küzdöttek életéért, de sajnos, a halál győzött. Amikor a tragédia híre eljutott munka­helyére, megbénult a munka, nem akarták elhinni, hogy Magdi, akit mindenki szeretett, nincs többé. Mélységes részvét mellett kísérték utolsó útjára családtagjai, munkatársai, ismerősei. Emlékét kegyelettel megőrizzük! A KAPOSVÁRI RUHAGYÁR EGÉSZ KOLLEKTÍVÁJA

Next