Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1922. január-június (3. évfolyam, 1-145. szám)

1922-05-14 / 110. szám

2. Oldal dédelgetőéről híres Pesek referens is elismerte, hogy a templomot a pravosz­lávok elrabolták. Az ítélet. D. u. 1 órakor hirdette ki dr. Drbál az ítéletet, melyben elrendeli, hogy a templomot a gör katholikusok azonnal birtokba vegyék. Egyúttal az ítélet végrehajtása elleni minden agitációt a legszigorúbban eltilt és ha az mégis előfordulna, annak a legszigorúbb meg­torlását helyezi kilátásba. „Meg fogja mu­tatni, hogy a köztársaságnak van ereje arra, hogy ítéleteinek érvényt szerezzen“. A környéken is hite terjedt a tárgyalásnak, így a közbe eső falvak lakossága az utcán várta a tárgyalásról hazatérőket. A gör. katholikusok örömujjongások közepette vették tudomásul az ítéletet. Nyéresháza előtt az országúton dolgo­zott­­. M­utkaparó, ki a sizmatikusok kántora volt. Megállította a gör. kath.-ok szekerét és mi­kor megtudta az eredményt, engedélyt kért, hogy ő is felszállhasson a szekérre, mert jelen akar lenni a templom átadásánál. Bevallotta, hogy eddig csak a terrornak engedve volt pravoszláv kántor. Nagy az öröme, hogy visszatérhet ősi vallásához. A templom átadása a helyszínen. A faluban egyszerre elterjedt az délet hire. A gör. katholikusok mind az utcára, a papiak elé gyülekeztek. Örömük felrhatatlan volt. Az em­berek örömükben csókolták egymást. A pravo­szlávok ellenben nem mutatkoztak. D. u. fél 3 órakor érkeztek meg autón Hajek min. tanácsos, dr. Orbál, dr. Komarinszky és Pesek. A papiak előtt Chira lelkész üdvözölte őket, majd az egybegyült hívek tömegétől ki­sérve a templomhoz mentek, hol Drbál dr. rö­vid beszéd kíséretében átadta a kulcsot a gör. kath. kurátornak és utasította, nyissa ki a templomot. Ennek megtörténte után a bizottság a tömeggel együtt bement a templomba, hogy megállapítsa az esetleges károkat. A templomi ruhákat összegyűrve a leg­nagyobb rendetlenségben találták és meggyőződtek arról, hogy a pravoszlá­vok egy év alatt csupán egy schizmati­­kus keresztet szereztek be, melynek rudja piros-fehér-zöldre van festve. (Úgy látszik régi kortes zászló nyelét hasz­nálták fel.) A templom újjászentelése. A bizottság eltávozása után a lelkész fel­szentelte a templomot és hálaadó istentiszteletet végzett, mialatt a hívek örömkönnyek között csókolták végig a templomot. Mikor a lelkész a szószékre lépett, felejthetetlen jelenet követ­kezett. Nem tudott szóhoz jutni, mert torkát elszorította a sírás. Erre a hívek is hangos zokogásban törtek ki. Szentbeszéd tehát nem volt, de az elő­tört örömkönnyek a legékesebb szónok­latnál is érthetőbben beszéltek. Vissza a régi egyházba. Mire a templomból kijöttek, a csendőrlaktanya­­ előtt nagy tömeg pravoszlávot találtak, kik ott arra kérték Orbált, tegye lehetővé, hogy a gör. katholikusok őket, megtévelyedetteket visszafogadják templomukba. Az ekkor épen odaérkező gör. katholikusok békejobbot nyújtottak ellenfeleiknek és biztosí­tották őket arról, hogy mindég örömmel látják őket viszont körükben. Hogy tudósításunk teljes legyen, nem mellőz­hetjük el annak megemlítését, hogy a történtek hatása alatt Bárán pápa, miután ingóságait Hers­­kovics i­holci lakosnak eladta, elhagyta a falut. Állítólag Ungvárra költözött át. Csend és nyugalom. A faluban azóta teljes a nyugalom. Az ott hagyott 20 tagból álló csendőrkülönítménynek eddig semmi dolga sem akadt. Tehát megvan törve a jég. Megjött a vallási anarchia megszüntetésének első fecskéje. Nem akarjuk magunkat előtérbe tolni, de felemelt fővel állapítjuk meg, hogy ebben az eredményben a mi nyílt és bátor állásfoglalásunknak is van valami érdeme. Mindig hangoztattuk, hogy lehet itt rendet teremteni, csak akarni kell ! Dr. Drbál zsupán és Ploskál cserédőrkapitány hivatásuk magaslatán álló tisztviselőknek bizo­nyultak, kik a legnagyobb elismerést érdemlik meg. Ne tartsanak ankéteket, hanem ruházzák fel teljhatalommal e kérdés elintézésére dr. Drbált és Ploskált, ők röviden közmegelégedésre fogják a rendet helyreállítani. Így nem kell majd Pe­­seknek panaszkodnia, hogy a pravoszlávoknak a peres eljárások milliós költségeket okoznak. gt. * „Hitetlenek testvérisége“ Ez a сіте Simon Menyhért most megjelent verses kötetének, me­lyet igen ízléses kiállításban a kassai „Pallas“ könyvkiadó vál­lalat készített el. Megrendel­hető a szerzőnél Munkácson, a „Kárpáti Futár“ szerkesztőségé­ben. Ára 20 korona. Ha e verskötetet a kritikus végigolvassa, bizo­nyos tekintetben nem tud álláspontra vergődni afölött, hogy a költő tulajdonképpen mi­yen lelki átélések és átérzések után jutott odáig, hogy ezeket a sorokat egymás alá rakta. Az úttörők és útkeresők divatját éljük. Azzal a különbséggel azonban, hogy az útke­resők mindig azt gondolják magukról, hogy az előbbi kategóriához tartoznak és mindig ellen­séget látnak abban, aki felvilágosítja őket téve­­kedésükről. E verskötetnél tehát, ha mindenáron álláspontra akarunk vergődni, odajutunk, hogy Simon Menyhértet útkeresőnek minősítjük, kinek minden erényét és fogyatékosságát fiatalos na­­gyotakarásában magyarázunk meg. Erre a fitalaos hevületre igen sokan szoktak a legnagyobb jó­hiszeműséggel építeni, hiszen tulajdonképpen ez szolgálja az evolúciót. A mai merész előretörte­­tésben azonban két szempontot­­nem szoktak már figyelembe venni. Az egyik föltétlenül a mű­vészi szempont, mely minden reális vonatkozás­tól menten magáért a művészetért van, a másik a tudományos szempont, mely a művészetben azonnal túlnyomó helyet kiván, mihelyt ott a hangulaton és érzésen kívül a reális életbe való kapcsolódás tendenciája uralkodik. E két szempontot hagyta figyelmen kivül Si­mon Menyhért is, mikor verses könyvét össze­állította. A Hitetlenek testvériségének írója ugyanis szé­les, merész gesztussal dobott ki magából min­den művészi szempontot, csupán azért, mert „ember“ akart lenni, aki többre becsül egy kéz­művest, munkást, iparost bármely költőnél, vagy egyéb művésznél. Szerinte azok emberibbek. Pe­dig itt nagyon tévedett Simon Menyhért, mert hiszen a művészet végoka nagyon is az emberi természetben rejlik. Nem különálló kitalálás az, ha nem szükségszerű követelménye az életnek. Simon Menyhért merész gesztusát azonban nemcsak ebben látjuk. Ott van az vers techniká­jában, amely megtagad minden közösséget a múlttal, a tradíciókkal és áthidalhatatlan űrt­ás a maga módszere és a múlt kifejező művészete között. Nagyon figyelemreméltó megállapítása van ezekre az ifjú lelkű merészekre Rítoók Emmának, aki Jakobsenről írott tanulmányában a követ­kező mondattal jellemzi az „ifjúságot“: „A ifjú­ság, (olyan) mely mindig kész megtagadni a tradíciókat, mert csak gátakat érez benne s nem gyökereket is, mely a talajhoz köti“. Az „ifjúság“ elnevezéssel itt nem a husztól harmincig lévő embereket illetjük, hanem azokat az újítókat, akik a Ritoók Emma definíciója alá tartoznak. Mert el lehet dobni a múltat, de akkor a fejlő­dés törvénye megköveteli, hogy az eldobottnál tökéletesebbet adjon az újító. Ámon Menyhért­ben megvan a dicséretes buzgalom, hogy tökéle­tesebbet adjon, ám minden kicsi fellobbanás után erőtlenül hullik vissza a sekélyes prózába és írásainak vers voltát csak a rövidebben, hosszabban megszakított sorok jelképezik. Előbb az a benyomásunk, hogy öntudatlanul, az útkeresés zavarában cselekszi ezt csupán, ké­sőbb azonban meggyőz bennünket arról, hogy tudja, ismeri ezt a gyöngéjét is. Azért több ver­sében ekszkurálja magát. Egy helyütt például imigyen: „De én felelőtlen csacska gyermekjátéknak Érzem a színes, hangulatos verselgetést“ Ez az­­ egyéni felfogása és a saját igazolá­sára hozza elő. Az általános kialakult nézet azon­ban egészen más. És éppen azért, ha Simon Menyhért verssorait becsületes polgári monda­tokká rakjuk össze, e két verssorból a következő mondat áll elénk: „Ó testvérek, im, korunk mindnyájunknak élénkbe adta a Tudomány-Ag- RUSZINSZKOJ MAGYAR HÍRLAP * A Munkások Rokkantsegélyző és Nyug­­dijegyletének ungvári fiókja f. hó 14-én, va­sárnap délelőtt fél tizenegykor az ungvári ipar­testület Varga-utcai székházának kistermében vá­lasztmányi ülést tart. _____________1922 május 14 Hadifogoly postánk Figyelem ! Figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy a hadifoglyok iránti érdeklődéseik­kel ne Ungvárra, hanem bécsi szerkesztősé­günkhöz: Szemere Fái szerkesztő Wien, VI., Köstlergasse 4. forduljanak. Aki eddig hozzánk fordult, az kérdését ismé­telje meg Bécsbe, mert azt csak akkor in­tézhetik el eredményesen. (Bécsi­­szerkesztőségünk olva­sóink kérdezősködéseit díjtala­nul közvetíti a kicserélő akció vezetőségéhez. Minden beérkező választ ebben a rovatban köz­lünk, azért kérjük az érdeklődő­ket, hogy kísérjék ezt figyelem­mel, mivel magánlevélben bécsi szerkesztőségünk nem válaszol­hat. Bécsi szerkesztőségünk címe( Wien, VI., Köstlergasse 4.) ÜZENETEK: Keibel József (Alsóschönborn, Munkács mellett)­­Mindent megteszünk, hogy az eltűnteket felku­tassuk. Fia után is megindítottuk a nyomozást. Sajnos nem rajtunk múlik, hogy a nyomozás mikor jár eredménnyel. Nem áll módunkban ezt siettetni, de levelét eljuttattuk a kicserélő bizott­ság vezetőjéhez és megkértük, tegyen meg min­den lehetőt a nyomozás eredményessé tétele ér­dekében. Az adótárgyalások і Hétfőn, május hó 15 én a következők kerülnek : sorra: özv. Traxler Lajosné szőllőbirt. Taronszki Pál birtokos Takács István birtokos özv. Timkó Jánosné házbirt. Tirpák József házbirt. Tebk­ovszky Jánosné házbirt. Tomajkó Vilma házbirt. Tupica György örökösei Tóth Ferenc házbirt. Tóth János csizmadia házbirt. Tóth András házbirt. Torna János fazekas és házbirt. Takács András házbirt. Tirkanics Pál házbirt. Trojmovics Henrikné házbirt. Tuszai Jánosné Kovács Tamaskó József csizmadia Timarnovszky Ferenc cipész Tulipán Márkusz fodrász Tirkanics János fuvaros Tóth János hentes Termila Ilona falatozó özv. Telegdi Sándorné vendéglős Tamás Tivadarné szülésznő Taury N. Sándor virágker.

Next