Ságvári Napló, 1985 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1985-02-01 / 1. szám

III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA. 2,50 FORINT 1985. FEBRUÁR \ T * Újévi koszonto­ ermelőszövetkezetünk ve­zetősége nevében minden tagunkat tisztelettel kö­szöntök az 1985. évi első szá­munkban, mely — mint látják — új köntösben jelent meg. Az év vége és az új év kez­dete minden ember életében a számvetések és a fogadalmak időszaka. Én is egy kis szám­vetéssel szeretném újévi kö­szöntőmet kezdeni. Az 1984. év is békében, ki­egyensúlyozott, bár feszültsé­gekkel teli nemzetközi légkör­ben telt el. Országunk kilá­­balóban van a gazdasági ne­hézségekből, ám sok hasonló évre lesz még szükségünk ah­hoz, hogy a gazdasági egyen­súly helyre is álljon. A ma­gyar mezőgazdaság az aszály ellenére is eleget tett a nép­­gazdasági elvárásoknak, javít­va ezzel az ország fizetési mér­legét. Az országos eredmények­nek része megyénk mezőgazda­ságának eredménye is, amely miatt — úgy vélem — nem kell szégyenkeznünk. Szövetkezetünk életében is több évig emlékezetes marad az 1984-es esztendő. A szántó­földi növénytermesztés olyan átlagterméseket ért el, amilye­neket eddig még egyetlen al­kalommal sem. Nagyon nehéz lesz ezt megismételni. A ker­tészeti főágazatban is kifogás­­talan terméket sikerült előál­lítani, azonban az értékesítési lehetőségek beszűkülése miatt nem tudtuk a kitűzött ered­ményt elérni. Az állattenyész­tési főágazat is eleget tett a tervben megfogalmazott elvá­rásoknak, sőt némileg túl is teljesítette. A műszaki főága­zat méltó partnere és segítője volt a többi főágazatnak. Mellék- és kisegítő tevé­kenységeink jól dolgoztak és megfelelő nyereséggel járultak hozzá az 1984. évi eredmé­nyekhez. Hasonlóan elégedet­tek lehetünk a háztáji ered­ményeivel is. Tagjaink lelkesen, felelős­ségteljesen végezték munkáju­kat, ami tükröződik tavalyi eredményeinkben. Az idei cél­kitűzéseink is megfogalmazód­tak már. Eredményeinket sze­retnénk tartani, sőt még in­kább javítani. Az ez évben életbe lépő új szabályozórend­szer kedvezően érinti szövet­kezetünket. Több évi sikerte­len próbálkozás után a 16,3 AK értékkel a kedvezőtlen adott­ságú termelőszövetkezetek kö­zé kerültünk, ami révén mint­egy 5 millió forint ártámoga­tás illeti majd meg a szövet­kezetét. Olyan beruházások megvaló­sítását tervezzük az idén, me­lyek az alaptevékenység nye­reségénél kedvezőbb nyereség­gel kecsegtetnek, javítva ezzel eredményünket, s megoldva tagságunk folyamatos foglal­koztatását. Az 1985. évi feladataink tel­jesítéséhez minden termelő­szövetkezeti tagunknak és csa­ládtagjaiknak kívánok erőt, egészséget, nyugdíjasainknak, járadékosainknak pedig jól megérdemelt pihenésükhöz nyugodt, békés, szeretetben el­töltött új esztendőt és még sok­sok szép évet. Leitner István tsz-elnök --------------------------------------------------------------------------------a­ Ami a szívünket g / nyomja... TÁJOLÓ Krónika Váci Mihályra 1984-ből emlékeztünk (2. oldal) (3. oldal) (3. oldal) V_______________________________________________________________! (4. oldal) Zárszámadás előtt Mostanában késő este is vilá­gosak a központi iroda ablakai, jelezve, hogy készül az éves mérleg, elérkezett az évi mun­ka összesítésének ideje. Az utóbbi időben hozzá kel­lett szoknunk, hogy nincs „kön­­­nyű” év, az eredményekért ke­ményen meg kell dolgozni. Ez egyenes következménye azoknak az éveknek, amikor — országos méretekben — többet költöt­tünk, mint amennyit megtermel­tünk, jelentős kölcsönöket vet­tünk fel külföldön. A népgazda­ságnak alkalmazkodnia kellett a kialakult helyzethez, ezért olyan szabályozó mó­dosítások történ­tek, melyek vissza*­­o­gták a nem­zeti jövedelem belföldi felhasz­nálását, a beruházások korláto­zásával, a fogyasztási alap növe­kedési ütemének mérséklésével, az árviszonyok módosításával. A népgazdasági terv megha­tározta termelőszövetkezetünk tennivalóit is. Az egyik legfon­tosabb a hatékonyság javítása volt, például a jövedelmezőség, a minden piacon jól értékesít­hető termékek hozamának növe­lésével. Kerestük és kihasznál­tuk azokat a lehetőségeket, me­lyek elősegítették az elvárások teljesítését. Az évek során egy­szerűsítettük termelési szerke­zetünket — kiiktatva a gazda­ságtalan ágazatokat —, részt vállaltunk az intenzív gabona­programban, fokoztuk az alapte­vékenységen kívüli tevékenység teljesítményét. Különösen kiemelkedő ered­ményt értünk el tavaly. Elsősor­ban a szántóföldi növényterme­lésben születtek új rekordok: kalászos gabonából, kukoricá­ból a tsz fennállása óta a leg­nagyobb átlaghozamot és árbe­vételt értünk el. A növények a tervhez képest közel 17 millió forinttal magasabb árbevételt hoztak. Jelentős a mestersége­sen szárított dohány 157 százalé­kos árbevétele, amit elsősorban a minőség javulása eredménye­zett. A gyümölcstermesztésben szerényebbek az eredmények, de itt figyelembe kell venni a ta­vaszi fagykárokat is. Az állattenyésztésben alig csökkentek gondjaink. A tojás piaci helyzete sokat javult 1983- hoz képest, ám az elért export­­árbevétel csökkent, s ez megha­tározza az ágazat jövedelemter­melő képességét. Ugyanez érvé­nyes a sertéstenyésztésre is, mely a mennyiségi elvárásokat teljesítette, de költségeinek nö­vekedése nem állt meg, így jö­vedelmezősége nem javult. Kitettek magukért a kiegészí­tő tevékenységek dolgozói. Min­denütt elérték, sőt a sörpalacko­zásban, a tárolásban, a szállítás­ban és az üvegcsiszolásban túl is teljesítették az éves tervet. Tavaly új rekord született a ház­táji ágazatban: a közösön ke­resztül értékesített háztáji ter­mékek értéke meghaladja a 45 millió forintot. Szólni kell gondjainkról is. Jelentősen csökkent a felvásá­rolt tojás mennyisége, nőtt e te­vékenység fajlagos költsége, romlott jövedelmezősége. Közel 2 millió forint értékű göngyö­leget kellett kiselejteznünk azon túl, hogy a ZÖLDÉRT-nek is át­adtunk 1 millió forint értékű ládaroncsot. Gondosabb bánás­móddal csökkenthettük volna a veszteséget. Dióhéjban ezeket a tényeket mondhatjuk el múlt évi gazdál­kodásunkról. Ismerve tagságunk munkaszeretetét, becsületes hoz­záállását, bízunk abban, hogy a jövőben is eleget tudunk tenni a népgazdasági követelmények­nek. ★ Szövetkezetünk életének ki­emelkedő eseményét, a zárszám­adó közgyűlést február 8-án tartjuk délelőtt 9 órakor Nyír­egyházán, a Móricz Zsigmond Színházban. A rendezvényre vá­runk többek közt cseh, lengyel vendégeket, s meghívtuk szövet­kezetünk névadójának húgát, Ságvári Ágnest. Tölgyesi Tibor főkönyvelő A Múlt év őszén számítógéppel gazdagodott a szövetkezet. A nagy értékű berendezés segített a zárszámadás anyagainak összeállítá­sában is. Képünkön: Várady György energetikus a számítógép mellett. Ülésezett a vezetőség Fókuszban az állategészségügy A múlt év utolsó vezetőségi ülését december 22-én tartották meg a szövetkezetben. A ta­nácskozáson többek közt jóvá­hagyták a vezetőség 1985. évi munkaprogramját. Az elhang­zott beszámolók közül az egyik legfontosabb az állategészség­ügy helyzetének és feladatainak megvitatása volt. Bár rendszeresen tartanak a szövetkezetben állatorvosi vizs­gálatokat, s a jószágok időben megkapják a kötelező oltásokat, tavaly is előfordultak megbete­gedések. ősszel például vírusos vetélési járvány betegítette meg a juhokat. A mandai állomány­ban a szopós bárányok között varas szájfájás fordult elő. Mindkét esetben vakcinázással sikerült megállítani a betegsé­gek terjedését. A múlt év második felében nagy gazdasági kárt okozó fer­tőző baromfibetegség nem for­dult elő. Gondot jelent, hogy a tojóházak belső higiéniája nem felel meg az állategészségügyi előírásoknak, elsősorban a trá­gyaaknák teltsége miatt. Az ak­nák szippantása nem folyama­tos, ezért az aknák öblítése nem minden esetben végezhető el. A tojóállományból a második fél évben közel 4300 hullott el pél­dául tojócsőrepedés, májelfaju­lás, tüszőrepedés miatt. Magas lázzal, nehezített lég­zéssel, köhögéssel járó betegsé­get figyeltek meg a szakembe­rek tavaly februárban a sertés­telepen. Sertésinfluenza támad­ta meg az állományt, amely sze­rencsére csak kis veszteséget okozott. A Vajda­ bokori tenyész­­telepen a rossz minőségű pado­zat okozza a kocák végtag-, il­letve mozgásszervi megbetege­déseit, ez pedig selejteződések­­hez, kényszervágásokhoz vezet. Bőven van tehát tennivaló azért, hogy javuljon az állat­­egészségügy színvonala a szö­vetkezetben. A legsürgetőbb fel­adatok közé tartozik például a sertéstelepen az elkülönítő ka­rantén, betegistálló építése leg­később július végéig. Meg kell oldani a sertéstelep teljes izolá­lását. Szükség van a tojásfeldol­gozó technológiájának felülvizs­gálatára és munkaprogramjának módosítására is.

Next