Sárospataki Lapok, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887-10-17 / 42. szám
781 SÁROSPATAKI LAPOK. kezletből előre is megkerestetnek, melegen felkéretvén, hogy a Társaság megalakítása munkájának hathatós támogatói, az ügynek gazdái, a mozgalomnak megannyi fokusai legyenek és eszmecserék, taggyűjtés stb. által a szép törekvést diadalra jutni segítsék. — A csurgói ev. ref. főgimnázium tanári kara, Bátori Lajos, áll. kép. tanár s a főgimnáziumi ifjúság közreműködésével, Csokonai V. Mihály, költőnk s az intézet egykori tanára arcképének leleplezése alkalmából, 1887. október 26-án, délután 2 órakor, az ev. ref. templomban emlékünnepélyt rendez a következő tárgysorozattal: 1. Hymnus, Kölcseytől. Báthori L. orgonakísérete mellett énekli a főgimn. énekkar. 2. Igazgatói megnyitó beszéd, Dr. Vida Károlytól. 3. Emlékbeszéd. Irta és felolvassa Kondor József, főgimnáziumi tanár. 4. Tihanyi echóhoz. Csokonaitól. Előadja a főgimnáziumi énekkar. 5. Csokonai emlékezete. Kondor J.-től. Szavalja Barla Sz. Jenő, I VIII. o. 6. Csokonai «A reményhez.» Orgonára írta és előadja Bátori L. 7. A magányhoz. Csokonaitól. Szavalja Hollósi I. VIII. o. 8. Szózat Vörösmartitól. Bátori L.or- Igonakísérete mellett énekli a főgimnénekkar. — Előfizetési felhívás. Mint a legközelebbi konvent jegyzőkönyvének 70. pontja alatt olvasható, bejelentettem, hogy az énekeskönyvet —■ nem hivatalos megbízásból ugyan, hanem csak, mint «magánvállalkozó» — átdolgoztam, s hogy kész vagyok azt saját költségemen közrebocsátani is, remélve egy kis pártolást. Minthogy anyagi segélyt semmi oldalról sem nyertem, kénytelen voltam a közrebocsátással mindeddig várakozni, hogy a nyomdaköltséget — ha esetleg elég előfizető nem lenne —- magam is fedezhessem. Hogy munkálatom a közvárakozást ki fogja elégíteni: épen nem reményem, mert ez csaknem lehetetlen; mert az a közvárakozás, eleitőlfogva, sohasem öltött határozott alakot aziránt, hogy milyen legyen az új énekeskönyv? Vannak, akik boldogult Török püspökünk ama szavait: «legyen minden ízében magyar,» úgy óhajtanák megvalósíttatni, hogy énekesünkből kimaradjanak minden idegen dallamok, s helyükbe mind magyar dallamok — esetleg épen szebbnél-szebb népdalaink — lépjenek , és így természetesen a szöveg is egészen megújuljon. Viszont vannak, akik meg az énekeket úgyszólván érintetlenül kívánnák hagyatni és csakis a zsoltároknál engednének némi-némi módosítást, és így természetesen a dallamok is mind megmaradnának. Várjon lehetséges-e ily szélsőséget közvetíteni? vagy bárki ismeri-e magáról feltenni, hogy az ily közvárakozást kielégítő zsoltárokat és énekeket képes létrehozni? Hátha majd még a dogma is — mely még eddig hallgat — követelni fogja a magáét! ? Én a régi, megszokott dallamokat mellőzni nem bátorkodtam. De a zsoltárokat meglehetősen szabadon átdolgoztam. Az énekek egy részét újakkal cseréltem, a többi részét is a magyar versmérték (szótag-mérték és nem a latin idő mérték) kívánalmaihoz képest némileg módosítottam: a kátéhoz való énekek szebbjeit a megfelelő alkalmi énekek közé osztottam. Hogy az énekeskönyv ügyének jó szolgálatot tettem-e? e kérdésre majd felelni fog az énekügyi bizottság. Én beérem, örömmel beérem azzal is, ha munkálatom, mint «olvasókönyv,» a valláserkölcsi élet ügyének — mert ez a fődolog! — tud jó szolgálatot tenni az egyes családokban. Munkálatomat, mint ilyent bocsátom közre; mint ilyent kérem lelkésztársaimat, hogy legyenek szívesek hallgatóik figyelmébe ajánlani, a mutatvány-darabot velők közölni s — ha módjukban van — legalább önmaguk, vagy az egyházi levéltár, iskolai könyvtár vagy olvasókör stb. részére megrendelni. Egy példányára fűzve 90 kr., kötve 1 fzt. Hegedi Lijos, ev. ref. lelkész. Magyar-Lad (u. p. Német-Lad,Somogym.). Az Ágostai evangélikusok közelébb tartott kerületi és egyetemes gyűlései az özvegy-árvaintézetek megadóztatása ellen szintén tiltakoztak. A Baldácsy-alapból a bányakerület a ráeső 2500 irtból 1000 irtot a püspöki fizetés javítására, 800 irtot pusztuló s építkező egyházak felsegélésére, 600 irtot szegény papok, 100 irtot papi özvegyek és árvák gyámolítására kíván fordítani. A supplicatiot meghagyták, úgy, hogy a theologiai intézetek országszerte, a kerületi iskolák csak kerületeikben, az algimnáziumok csak saját esperességök területén gyűjthetnek. A római katholikus papok által rendszeresen űzött jogsérelmek ellen orvoslást keresnek ők is s az irodalmi társaság iránt tevékenyen érdeklődnek, sőt a Losoncon tartott gyámegyleti gyűlésen az egyetemes papi gyámegylet ügyét is fejlődésnek indították. Nem rendszeres adózás, hanem önkéntes adakozás, sorsjáték stb. által óhajtanak tekintélyes alapot teremteni. Frónay, egyetemes felügyelő 600 irtot adott e célra. -- Egy francia lelkész, A. Bouny, a «Le Protestant» 34. számában elítélőleg tör pálcát az olyan kegyeskedők felett, akikről — Masillon után — azt mondja, hogy kegyeskedések, ha nem megfelelő érzelmek kifolyása, akkor képmutatás. Csoportjából ezen pietistikus fajnak volt nekem is Budapestről az aratási napokban egy «istenész» vendégem, aki megszégyeníteni látszott az én komoly és nyugodt vallásosságomat, oly módon, hogy midőn isteni tiszteleten kívül, templomunkat megnézendő, elmentem vele az úrnak házába, bár én is kellő tisztelettel voltam a szent hely iránt, de ő még túlhajtott rajtam, midőn bemenve, egyenesen a papszékbe lépett s ott egymásra fektetve és nem összekulcsolva kezeit — mert ez már ma nem a la mode — legörnyesztett fővel s majdnem érthető mormogással mondá el imáját. Hagyjuk e mezőt, fiatal barátim, azoknak, akik ezt idáig mi vélték, a janzeusok és a jezsuitáknak ! És higyék el, ha nem nekem, akkor annak a francia lelkésznek, aki egy philosoph mondására hivatkozva, így határozza meg a kegyességet, hogy: »az a vallás dolgai iránt való szeretet.» Sőt még ezen meghatározást sem tartja kielégítőnek, hanem így folytatja a kegyesség felett való elmélkedését tovább: «A kegyesség az az érzelem, melyet szül bennünk Isten mindentudóságának tudata, az az érzelem, mely arra készt, hogy akaratunkat aláhelyezzük egy felső lény akaratának. Ezen önmegadás értelme egyrészt, másrészt azon tudat érzete, hogy Isten tettünket látja, lesz az igazi kegyesség, mely áthatja az egész életet, áthatja nemcsak az élet templomi óráit, hanem templomi órává teszi az egész életet azon tudatban s ezen tudat mély érzésében, hogy mindenütt Isten előtt állunk. Az ilyen kegyesség mindenre hasznos. I. Tim. 4. 8. 6. 1. — A francia prof. egyháznak nagy napja volt, a midőn az 1787-ben kiadott türelmi edictum évszázados emlékére a fontmortei téren oszlopot emelt s annak leleplezési ünnepélyét országos ünnepélylyé emelte. Viguie tanár tartott, a több mint 5000 ünneplő előtt, beszédet, Jesue XXIV., 26., 27. versei alapján, lelkesítőleg buzdítván a Cevennákba menekült hugenettáknak, a hős Camisárdoknak e vidékén lakó ivadékát az egyház iránt való buzgalmas szeretetre s hiteseik emlékének szent megbecsülésére. Hát a magyar protestáns egyház mikor embered meg magát egy ily emlékoszlop emelése által, szolgálván vele hithősei emlékének megbecsülését és hatvan általa a protestáns öntudat fejlesztésére Felelős szerkesztő: RADÁCSI GYÖRGY. Nyomatott Sárospatakon 782