Sárospataki Lapok, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891-05-04 / 18. szám
Tizedik évfolyam. 18. szám. Sárospatak, 1891. május 4. SÁROSPATAKI LAPOK. Előfizetési díj: Helyben és vidékre postai szétküldéssel, egész évre 5 frt, félévre 2 frt 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. A protestáns egyházi és iskolai élet köréből. A SÁROSPATAKI IRODALMI KOR KOZLONIE. MEGJELEN MINDEN HÉTFŐN. Hirdetések dija:&4 hasábos petit sor többször ) való közlésénél 5, egyszeri- mért 7 kr sorsa. Ezenkívül bélyegdíj 30 kr. ------- % & TARTALOM: «Varányi Lajos 1828—1891.» Badácsi György. — «Kovách Károly, ungi egyházmegyei gondnok gyülést nyitó beszéde.» — «Nehány szó a theologia mai védelmi harcáról.» Csík Dániel. — «A mai Németország.» (Folytatás). Tüdős István. — «A tiszáninneni ev. ref. egyházkerület tavaszi közgyűlése.» Mitrovics Gyula. — «A szatmári ev. ref. egyházmegye gyűlése.» Kalós Péter. — «Vegyes közlemények.» VAJÁNYI LAJOS 1828-1891. „ Tekintsétek meg és lássátok meg, ha van-e olyan bánat, mint az én bánatom, a mely én rajtam esek!“ — ez a jaj-kiáltás hangzik felénk a kies Torna bércei közűl, a hol a mi gyászba borított Sionunk tördelve terjesztgeti kezeit ég felé és nem akarja bevenni a vigasztalást, mert „elesett az ő fejének koronája!” Hihetetlen, ez is hihetetlen! Varányi Lajos, perkupás lelkész és esperes, múlt hó 26-án este, amint épen készülődött, hogy egy jól végzett nap után pihenésre hajtsa le megfáradt tagjait, agyszélütés következtében, meghalt. Mi, akik szerencsések voltunk őt ismerni s lelkének mozdulataiban gyönyörködni, értjük a felsíró bánat nagyságát és mélységét, s az alig pótolható veszteség fájdalmaiban szívünk szerint osztakozva a Siralmak költőjével felelünk vissza a megrendítő jaj-kiáltásra, mondván: „Megtapodta az Úr a mi erős vitézeinket közöttünk .. . betöltött minket sok keserűséggel, a porba nyomott le minket!11 Igen, a mi érti vitézeinket, mert a boldogult a mienk is volt, a sárospataki főiskoláé. Tolna megye egy példásan szerény, fáradhatatlanul munkás, valódi minta-esperest veszített el benne; mi elveszítettünk egy kötelességtisztelő, nemeskeblű, tanügyet, tanulóságot s tanárokat forrón szerető jó barátot, igazgató-tanácsunknak egy kitűnő közkatonáját. Mindenki tudta a tiszáninneni egyházkerületben, hogy a kis tornai egyházmegye egyházi, méginkább iskolai ügyeit páratlan közszellem emeli egyre fölfelé, amióta annak esperesi székét Varányi Lajos tartja elfoglalva. Tudtuk azt is, hogy ennek oka a vezér bölcsesége, hűsége, az ő példaadása és szeretetteljes szigora. Annyira haladt e téren, hogy akadtak Tamáskodó lelkek, a kik megállítván a kis megye utolérhetetlennek tetsző dicsőségét, gyanúval próbálták megbántani a vezérnek feddhetetlen lelkét. Ezeknek szinte jézusi nyugalommal felelt: «Jöjjetek és lássatok!» Akik sikerének titkai után tudakozódtak, azokat rendszerint így elégítette ki: «Akarni kell!» Mikor mások a tanügyi sikertelenséget palástolva a bírák, szolgabírák hanyagságára hivatkoztak, ő kigyúrt arccal tiltakozott: «Azt szeretné ő látni!» «Hát mire való az alispán, a főispán, a miniszter?!» Igen, ő kész volt akarni, ha kellett a végletekig is, az ügy javáért. De nem volt rá kényszerülve, hogy harcoljon az emberek és hivatalnokok részakarata ellen. Szerencsés modora, vérmérséklete, finom tapintata mindig meg tudta nyerni a győzedelmet harci zaj nélkül is s bizonyatig lehet valaki, aki haragot hordana szívében a miatt, hogy lármás dicsőséget szomjúhozva, a világ elé hurcolta legyőzött ellenfeleinek nevét s gyarlóságait. Nem akart nagynak látszani soha a mások rovására! Jegyzőkönyvek örökítik, hogy milyen odaadással szolgálta a tiszáninneni kerület népiskolai tanügyét, mint a kerületi tanügyi bizott- Lapunk jelen számához egy fél ív melléklet van csatolva. 18