Sárospataki Református Lapok, 1918 (14. évfolyam, 1-51. szám)

1918-01-06 / 1. szám

XIV. évfolyam. 1­0­1. szám. Sárospatak, 1998. jan. 6. SISIMKI REFORMÁTUS LM A TISZÁN INNENI REF. EGYHÁZKERÜLET ÉS A SÁROSPATAKI FŐISKOLA KÖZLÖNYE* MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI DÍJ Egész évre .................................. 12 Kor. Félévre .......................................... 6 „ Főszerkesztő Felelős szerkesztő és kisd­ő KADÁCSI GYÖRGY DR. WACZ LAJOS '‘friiiiiiiWMiacx'k : HVIISAISIVI ISI VAS DR. U­JZA LÁSZLÓ fcgewz. oldal ....................................... 40 Kor. Fel . ....................................... 20■ Negyed . ...................................... 10■ •Nyolcad . ........................ ......... 5 TARTALOM: Az új év küszöbén. (Folyt. köv.) — B. L.: A katholikus autonómia és az 1848: XX. t.-c. végrehajtása. -- Harsányi István: Malakiás próféta könyve. (Folyt.) — Rácz L.: Tor­pa és Debrecen. — Soós L.: Falusi levelek. — Irodalom. — Vegyes közlemények. — Szerkesztői üzenetek. — Hirdetések. HIRDETÉSEK DIJA: Az új év küszöbén. Lehetetlen tucsuzkodás nélkül megválnunk az 1917-dik esztendőtől. Rendkívüli időszak volt s annyi kivételes emléket hagyott maga után jóból és roszból egyaránt, hogy sokáig nem bírjuk — ha akarnak is — elfelejteni. Az egész világot rengető, tépő, pusztító vihar itt maradt rajtunk rettenetes örökségképen. Zajongó szí­vünkre rá-rá parancsoltuk ugyan a hősi önmegadást, a­mikor láttuk, olvastuk fiainknak diadalmas birkózását a világ mindenféle kétlábú elemeivel és halált szóró csoda­­műveivel; de azt a hihetetlennek tetsző elvetemültéget, a­mit a háború zónáján innen nyüzsgő ember egymás megrontására tudott produkálni, — azt nem lehet lelki háborgás nélkül még csak elgondolni sem. A pénz szerelme, a gazdagodás vágya hitvány üzérekké aljasitotta, egymásra uszította az élelmesek hadát s a mit művelt s művel még ma is ez a had, felért s felér a régi rablóvilág banditaságával a nélkül, hogy annak romantikájából volna benne csak egy sze­mernyi is. Rákényszeredtünk a hivatalos szabályok kijátszá­sára, hogy élhessünk, hogy mosott ruhát viselhessünk, hogy mezítelenül ne járjunk, hogy az estvéli világossá­got legalább egy hitvány mécsesféle szolgáltassa csalá­dunknak. Csalókká és csalatottakká lettünk s odáig ha­ladtunk az erkölcsiség lejtőjén, hogy végre mintha iri­­gyeivé váltunk volna azoknak, a kiket lelkünk tiszta óráiban gyűlölnünk és utálnunk kellene És látnunk kellett, hogy a gonoszság miként bol­dogul e világ szerint való boldogulással, s hogy nincs erő ennek a felburjánzott istentelenségnek megfékezé­sére — a legtöbb helyen és a legtöbb esetben. Hogy sokan több éven át megtakarított vagyonu­kat is kénytelenek voltak a Mammon torkába dobálni, — ezt ha keservesen is — csak elviseltük ; de hogy a seprű ennyire felülkerüljön az emberiség nagy hordójá­ban és hogy kacagva rohanjon szemünk láttára az un­dok kapzsiság a vagyoni boldogulás országútján, — ezt sohasem fogjuk tudni sem megérteni, sem méltá­nyolni. Ha a nemzet, a haza kívánja tőlünk, ha hős fiaink sorsának enyhítése követeli tőlünk az áldozatot, akkor a Jézus parancsolata szerint a felső kabátunkkal együtt az alsót is készséggel felkínáljuk, de az 1917-dik é­v nem az ilyen áldozatok miatt marad fájdalmasan emlé­kezetes, hanem az árdrágítók, a szemérmetlenül vagyo­nosodók, a minden tisztességet levetkezők rabló eljá­rása miatt. Hogy ezért kiket terhel a felelősség, mi azt nem keressük, csak megállapítjuk a tényt, a­melyen nem változtathatott a megsarcoltak javára semmiféle prédi­káció, semmiféle papi, egyházi befolyás, semmi jajszó, semmiféle utcai isersigű.­­ ■jmaulil-civ­ iileg ,amú igaz­mondás sem. A polgári és egyházi társadalom egyaránt tehetet­lenül megadta magát a vakmerők, a XX. századbeli bandi­ták szabad csapatainak s tehetetlen volt velök szemben maga az államkormány is, legfölebb a világszerinti nagy gonosztevőkkel szemben kísérletezett, a nélkül azonban, hogy kisérletei a kisebb gonosztevőket megriasztották volna . . . Az a minden elismerésre érdemes segítség, amely­­lyel az államkormány s nyomában a felekezetek is meg­próbáltak a megsarcolt társadalmi osztályokon könnyí­teni,­­ javított ugyan valamit a nehéz és már-már el­viselhetetlen helyzeten, de az erkölcsi bajt nem szüntette meg, a rákfenét nem irtotta ki s a titokban röhögő alá­­valóságot még csak tartózkodóvá is alig tette, sőt, hogy a napi szükségleteinket úgy a hogy kielégíthessük, magunk is bűnrészeseivé szegődtünk a rajtunk élőskö­dőknek, a mi erszényünkből gazdagodóknak és örül­nünk kellett, ha százszoros, ezerszeres árakon meg tud­tuk szerezni a házi­ szükségleteink fedezésére szolgáló apróságokat. Hogy a szemérmetlenségnek ez az undok győze­­delme milyen hatással lesz nemzeti s társadalmi jöven­dőnk alakítására, azt jobb most még nem is kérdezni. A templomaink mintha már is kezdenének üresedni; a négy évi háború által fejlesztett erkölcsi és vallásos világnézet mintha kárára volna mindannak, a­mit eddig szentnek éreztünk és hirdettünk .. . Bizony az 1917-dik évet sok tekintetben nem írhatjuk a boldog esztendeink közé. És éppen erre kellett esni a reformáció 400-ados Lapunk jelen számához ír melléklet van csalóiva.

Next