Sárospataki Református Lapok, 1921 (16. évfolyam, 1-35. szám)
1921-02-25 / 1. szám
4. oldal. SÁROSPATAKI REFORMÁTUS LAPOK 1. szám. Iskolai hitoktatásunk és vallásos nevelésünk betetőzése a konfirmációs oktatás. Ennek gyökeres reformját óhajtjuk és sürgetjük. Régi tapasztalat bizonyítja, hogy a 12 éves gyermekek legnagyobb része nem elég érett még arra, hogy a gyülekezet önálló tagjává nyilváníttassék, sőt arra sem, hogy a kis katekhizmust megértse. Szükségesnek tartjuk, hogy a konfirmáció határideje a 12 éves korból a 15-ik évre tétessék át s ezt megelőzőleg a lelkész az ismétlő iskolában 3 éven át részesítse a gyermekeket hitoktatásban, illetőleg vallásos nevelésben. Fölmerült közöttünk az a gondolat is, hogy, mivel növendékeink a gyülekezet előtt tartott prédikációt nagyobbára nem értik meg eléggé, ajánljuk, hogy koronként külön isteni tiszteletek tartassanak a gyermekek és ifjak számára; a téli időszakban esetleg a főiskolai ifjúsági isteni tiszteletekre lehetne növendékeinket fölvezetni. E kérdésben azonban bizottságunk nem tudott egységes megállapodásra jutni; a dolgot döntés végett a mélyen tisztelt Presbitérium elé terjesztjük. Az ifjúság további vallásos nevelésének, irányításának igen sikeres eszköze a konfirmáltak egyesülete, melynek mielőbbi megalakítását indítványozzuk. Ennek az egyesületnek a kebelében kellene megalkotnunk s állandóan fentartanunk az ifjúsági vegyeskart, ami a leghathatósabb módja lehet annak is, hogy gyülekezeti éneklésünk élénkebbé, művészileg szebbé váljék. A vegyeskarban való éneklés bizonyára a legnemesebb szórakozást fogja nyújtani mindkét nembeli ifjúságunknak, de az ő szórakoztatásukra egyébként is nagy figyelemmel kell törekednünk, mert a vallás csak úgy lehet az ifjú telkeknek igazán kedves, drága kincse és áll adó, biztos formálója, ha az a maga menyei erejével az ő életök minden vonatkozását áthatja, tehát örömeit is megszenteli. Ezért tavasztól őszig koronként ifjúsági kirándulásokat kell rendeznünk ifjúságunk Istennek tetsző módon való mulattatására. (Vége köv.) től elfordult tömeg feltűnően járt a templomba, de nem azért, hogy lelke művelését keresse, hanem azért, hogy figyelje a lelkész beszédét s ha csak legkisebb mértékben is ítéletet tart az akkori rendszer fölött, láb alól eltétesse. A lelkészek földjét a tanácstagok már osztották, fizetését megtagadták és szinte kéjelegtek az örömbe, mikor látták a magára maradt lelkész fájdalmát és kínos vergődését. Az egyházak az uralom rövid volta miatt nagyobb anyagi kárt nem szenvedtek meg, de a lelkekben ott maradt a betegség csírája, amely, hogy élethez ne juthasson, kitartó és lelkes munkát kíván. A rémuralom után a cseh megszállás súlyos keresztje nehezedett ránk, amely felvidéki szép és buzgó gyülekezeteinket, nagyérdemű lelkésztestvéreinket, tudós tanácsbíráinkat elszakította tőlünk. Hetvenkét anyaegyházunkból 51 maradt a mienk s 8 tanácsbiróból csak három. Csonka egyházmegyénk szervezkedés előtt áll, amelynek ügyeit Cziáky Endre legidősebb tanácsbiró és Szent-Imrey Gyula helyettes gondnok vezeti. Két egyházmegyei gyűlésünk volt már Szikszón, amelyek egyikén a világi aljegyzői székbe gróf Vay Arthur lelkes hívünket, az egyházmegyei ügyészi állásba pedig dr. Lehóczky Béla szikszói ügyvédet iktattuk be. Tanítóink közül —fájdalom — többen dobták magukat a kommunizmus karjaiba, akik közül egyet az egyházmegyei bíróság, egyet polgári bíróság ítélt hivatalvesztésre. Mint említettem, egyházmegyénk szervezkedés előtt áll. Ennek írunkája a jövő hó elején veszi kezdetét, amely szervezkedés azonban csak ideiglenes lesz, mert bízunk a gondviselő Isten kegyelmében, hogy visszaadja nekünk elszakított testvéreinket, amikor a megválasztottak visszaadják megbízásukat s régi egyházmegyénk újból megalakul. Adja Isten, hogy mielőbb igy legyen ! K. 1. Az abauji egyházmegyéből. Serencsétlen országunk súlyos megpróbáltatásából az abauji egyházmegye is erősen kivette a maga részét. A Károlyi-forradalom viharos szele becsapott a templomokba, felkorbácsolta a lelkeket és ezeknek háborgása legelsősorban az egyházak elöljárói, lelkészei, tanítói, gondnokai, presbiterei iránt való tiszteletet és bizodalmát rombolta le. „A régi nem kell, az pusztuljon! Úr nem kell, az vesszen!“ Ez volt a jelszó. S különösen a nagyobb városok környékén fekvő egyházközségekben, be sem várva a hűséggel és nagy felelőséggel munkálkodó gondnokok és presbiterek lemondását, ezeket egyszerűen elcsapták s a presbitériumot felelőtlen és megbizhatatlan elemekből állították össze. Majd következett a proletár-uralom, amely csak rombolást, gyászt és átkot hagyott maga után. Az Isten A felsőborsodi egyházmegyéből, Isten jóvoltából módunkban áll ismét, hogy e régóta sajnosan nélkülözött kedves lapunk hasábjain eszmét cseréljünk, gondolatokat ébresszünk, elpanaszoljuk bajainkat, föltárjuk sebeinket s szóljunk arról a csekély örömről is, mit a jelenvaló válságos időben itt-ott elvétve láthatunk, avagy magunkban érezhetünk. Megvan újra a sajátunknak mondható hivatalos orgánumunk s tőlünk függ most már, hogy ez hű tükre legyen egyházi közéletünknek s lelkes és bátor szószólója igazainknak Szinte erőnket felülmúló nagy feladatok várnak reánk, kiket szent országa építésében előmunkásokat hívott el az Úr! Romokat kell újra építenünk, réseket betömnünk, hibákat helyrehoznunk, mulasztásokat pótolnunk és óh ... a lelkek világába új életet varázsolnunk! E közös szent munkánkat nagyban megkönnyítheti, ha van egy hangadó, irányító lapunk, a