Sárospataki Református Lapok, 1922 (17. évfolyam, 1-53. szám)

1922-05-14 / 20. szám

20. szám. SÁROSPATAKI REFORMÁTUS LAPOK 85. oldal. újakat nem hozhatott fel, nem adott helyet. A kérelmezők felebbezést jelentettek be. Kovács István, e.­m. főjegyző.* Az abaúji ref. tanító-egyesület május 3 án d. e. 10 órakor Szikszón tartotta meg a háború után első közgyűlését. Az egyesület elnöke Kovács István e.­m. főjegyző megnyitó beszédében rámu­tatott a lelkész és tanító közös munkájára, arra kérve az egyházmegye tanítóságát, hogy közös erővel munkálkodjon a hitélet mélyítésén.­­ Az egyesület a világháború kitörése óta nem tartván gyűlést, csek most örökíthette meg elhunyt tag­jainak emlékét. Elköltöztek az élők sorából: Vita Károly, Baksy István, r­ozgonyi János, Szabó Jó­zsef nyug.­tanítók, Balázs Sándor, Dicső Zoltán, Tóth István, Czövek Barna, Melegh Károly, Sza­­niszló Endre tanítók. — Tárgyalta a közgyűlés a kebelében működő gyám- és segély-egylet pénz­ügyi helyzetét, kimondva, hogy a tagok fizetésük 2 százalékát fizetik a gyám- és segély-egylet pénz­tárába, így akarván a nyugdíjas tanítókon, özve­gyein, árváin fokozottabb mértékben segíteni. Eszmecsere tárgyát képezte a kormány kö­réből kiszivárgott ama hír, hogy a kormány új javadalmi értékelést akart felvenni a közel­jövő­ben, melynek más célja nem lehet, mint a tanítók államsegélyének megvonása. Az egyesület már előre állást foglal ezen eljárás ellen, hangsúlyozni kívánja azt, hogy a tanítók, a tanítói munkán kívül kántori , sok helyen levitás munkát­­végeznek. Négy tagú bi­zottságot küld ki memorandum szerkesztésére, melyet egyházi főhatóságai által kíván mielőbb a kormány elé terjeszteni. Több egyesületi ügy elintézése után gyűlés 1 órakor végződött. Jelen volt. Egyházi élet a Felvidéken. A lelkes vajáni gyülekezet most renováltatja elavult templomát Kladek és Jeney építész-vállal­­kozó céggel 150.000 fokos értékben, amely összeg rk. kivetés útján gyűl be. A munka három hónap alatt lesz kész. A templomszentelést, amely való­színűleg augusztus utolsó vasárnapján lesz, Czinke István püspök úr fogja végezni, aki ez útjával kapcsolatban amint hírlik Ungban és F.-zemplén­­ben generális visitátiót fog tartani. Nagy szükség van erre­­ Papp Antal gk. püspök a schizmától veszélyeztetett területen (Beregben, Máramarosban) csak egyszer jelent meg és e püspöki látogatásá­nak már is látszanak áldásos következményei. Reméljük, hogy ugyanilyen áldásos eredménye lesz a mi püspökünk körútjának is főként azon helyeken, ahol az Amerikából hazakerült „futká­­rozó atyafiak“ u. n. „bibliai tanulók“ az egyházi életet és buzgóságot veszélyeztetik. A deregnyői ref. egyház 62.000 fokos érték­ben most renováltatta iskoláját, e nagy terhet is a hívek rk. kivetés útján fedezték. Jellemző a deregnyőiek buzgóságára, hogy a kivetett rk. adó két nap alatt begyűlt. Még ez év őszén fogja renováltatni a kisráskai ref. egyház is templomát s valószínűleg iskoláját is. Vajdában minden vasárnap d. u. vasárnapi iskola van, este pedig a hívek által buzgón láto­gatott vallásos estély. Nagyráskán ref. ifj. egyesület áll fenn, mely­nek mindkét nemből minden ref. ifjú buzgó tagja, hetenkint szerdán vallásos és irodalmi tartalmú önképző összejövetel van, nemrég előadták a „Falu szépe“ c. új népszínművet, az előadás úgy erköl­csi, mint anyagi tekintetben kitűnően sikerült. Az ifj. egylet vezetője Dobos Sándor s. lelkész. Kistáskán húsvét harmadnapján a lelkész vezetése alatt álló ref. egyházi énekkar műked­velői előadást tartott; színre került a „Bor“ falusi történet Gárdonyi Gézától, a környékről megjelent nagyszámú intelligens hallgatóság véleménye sze­rint az előadás a falusi átlagot messze túlhaladta, anyagilag is igen jól sikerült. Ugyanez alkalommal tartotta Kisráskán a f.-zempléni papi és tanítói énekkar is első próbáját. I VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — Akadémiai kitüntetésben részesült dr. Batta István, a sárospataki ref. főgimnázium mathematika­­fizika tanára s a kolozsvári egyetem m. tanára. A M. Tud. Akadémia május 10-én tartott közgyűlése ugyanis „A fizikai tudományok hazai irodalmának története és magyar műnyelvének fejlődése“ c. pálya­mű 2000 koronás díját „A magyarság veszedelme nem az idegen szó, hanem az idegen szólás“ jel­igéjű, 3 kötetes, rendkívül értékes munkának ítélte oda, melynek szerzője, a felbontott jeligés levél szerint, dr. Batta István. Kortársunk pálya­művének megkoszorúzása, amihez igaz szívvel gratulálunk, a sárospataki főiskola erkölcsi tőké­jének gyarapodását is jelenti. — Érettségi kormányképviselők. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a június hóban tartandó érettségi vizsgálatokra egyházkerületünk közép­iskoláihoz kiküldötte : a miskolci ref. főgimnázium­hoz dr. Székely György egyetemi m. tanárt, a mis­kolci ref. leánygimnáziumhoz dr. Dávid Lajos egyetemi m. tanárt, a sárospataki ref. főgimnázium­hoz Szűcs Ernő budapesti főreáliskolai tanárt, továbbá Sárospatakról dr. Batta István főgimn. tanárt a karcagi ref. főgimnáziumhoz küldötte ki kormányképviselőnek. — Debreceni látogatásra készül a sárospataki főiskola ifjúsági énekkara; május 25-én, áldozó­csütörtökön vissza akarja adni a debreceni kántus­nak tavaly ugyancsak áldozócsütörtökön Patakon tett látogatását. A két énekkar 25 én este a Bika­szálló nagytermében hangversennyel összekötött táncmulatságot rendez. A debreceni kántus tagjai serényen és meleg szeretettel készülnek pataki testvéreik szives fogadására. — El Amerikába — vissza Amerikából. Dr. Baltazár Dezső tiszántúli püspök f. hó 6-án kelt útra Debrecenből, hogy Amerikába utazzék. Uta­zásának kettős célja van: egyfelől segélyt akar gyűjteni az amerikai magyarok s esetleg presby­­teriánusok közt a debreceni kollégium megsokaso­dott anyagi terheinek viselésére, deficitjének elosz­latására, másfelől mint konventi elnök az amerikai

Next