Sárospataki Református Lapok, 1923 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1923-01-07 / 1. szám

ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre . — ... — ... 500*— Kor. Félévre ... — ... 250*— „ 1. szám Sárospatak, 1923. január 7.­­ -i ’ ’ XVIII. évfolyam. SimeSPATAKI REFORMÁTUS LAPOK A TISZÁNINNENI REF. EGYHÁZKERÜLET ÉS A SÁROSPATAKI FŐISKOLA KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. TARTALOM, gr.: Újévi számadás. — Kiss József­­ Mustármag. — Irodalom. — Vegyes közlemények. — Hivatalos rész. Felelős szerkesztő és kialló DR. RÁCZ LAJOS Főmunkatársak: MARTON JÁNOS, ENYEDY ANDOR, FARKAS ISTVÁN HIRDETÉSEK DÍJA: Egész oldal ..........................2000 - Kor. Fél . . .............. 1000-- , Negyed . ..............*.......... 500-— , Nyolcad . ___ ____ ... 250 — , Újévi számadás Mint minden vállalatnak, testületnek, sőt az egyes embernek is, nekünk egyháznak is számot kell egy újév táján vetni magunkkal. Mindenütt azt az értéket mérik fel ilyenkor, amivel sáfár­kodnak, ami a fennmaradáshoz való alapot, az élethez való jogosultságot, reménységet, és a te­vékenységhez szükséges eszközt adja. A mi egy­házunknak alapvető, virágzásra segítő, munkára képesítő és sarkaló értéke a hitélet. A hitéletet kell tehát az újévi mérlegelés serpenyőjére vet­nünk. A hitéletet bajos önmagában mérni, mint a péinzt, felbecsülni, mint egy épületet, ezt legjob­ban hatásaiban lehet vizsgálni, jobban mondva a jelenlétére és erejére, intenzitására következtetni. Két irányban hat az egészséges, erőteljes hitélet. Először befelé, mint a lelkek bűntől tisztító maró­lúgja, az élet megszentelje, minden fajta épülés­nek és boldogulásnak serkentője. Másodszor ki­felé, mint versenyző, vonzó és térítő erő. Vizs­gáljuk e szempontok szerint egyházunk hitéletét. Népünket, úgy falusi, mint városi társadal­munkat temérdek bűn fertőzte meg. Érdemes volna külön tanulmányt szentelni az egyéni és közéleti bűnök feltárásának, összegyűjtésének, meg­vetni egy lelki diagnostika (kórisme) alapját. Én egy ilyen gyűjteményt adnék az életbe kilépő ifjú lelkipásztorok kezébe : íme itt vannak a ti ellenségeitek. Legjobban el van harapózva az önzés, m­íg mindent az én­ szempontjából itél; az érzékiség, amely mindent a test oltárára áldoz, a szellemet és a lelket mostoha gyermek módjára éhezteti és sorvasztja; a testi és lelki paráználko­dás, finoman piszkos szavak és tréfák, megejtő léhaságok formájában a felsőbb köröknél; durvább mezijelenségben, felháborító, de a szokás által már csaknem elfogadtatott, esetekben a köz­népnél; az egyéni, családi és közéletet egyaránt betöltő, megbénító és megmérgező rosszindulat, irigykedés, harag, lekicsinylés, bosszú. Kérdem, van a mi hit­életünknek a bűnök irtására, vagy legalább féke­zésére valami képessége ? Valami mindenestre van, de nincs olyan, milyennek kellene lenni. Ezek a bű­nök ma is terjedn­e és hatalmasodnak és valami veszedelmes kiegyezés van a templom és a korcsma, az Istenimádás és szennyes káromkodás, a Krisztus szájjal való tisztelete és szívvel, ésszel, élettel való megtagadása, mellverő kálvinistaság és belső hitetlenség, lángoló szavalás és tetthiány, áldo­zattól való visszariadás, egyháztagság és teljes világiasság, sokszor súlyos erkölcsi eltévelyedések között. Hát e szomorú és béna élet megszentelésére, ihletésére, milyen befolyással van a hitélet.?-A legtöbb élet bizonytalanul ingadozik a belső esz­mény és a külső tapasztalat, a jó és a rossz kö­zött, a legtöbb élet valami szomorú kiábrándulást, lehajlást, elernyedést mutat; a szélütött ember tespedsége vehető észre köz­életünkön, gond, fájdalom, kétség, aggodalom felhői ülnek a lelke­ken. Ad hitéletünk ezekbe a lelkekbe, az egyének és a társadalom lelkébe valami irányt, valami tartalmat, biztonságot és megnyugvást, lendületet és nagy összefogást ? Valamit talán igen, de sem­­mai esetre nem eleget. Vonz és térít-e a mi hitéletünk? Nem azt látjuk-e, hogy a saját híveinkben is valami belső meghasonlás, elidegenedés van vallásunkkal, egy­­h­ázunkkal szemben ? Nem az e rólunk a m­ai fele­­kezetbeliek véleménye, hogy nálunk minden szabad? El kell ijednünk a kárunkra kötött reverzálisok folyton növekvő tömegétől. Vájjon ezeknél is nem a legerősebb indítóok-e a katholikus egyház impo­náló, visszarettentő fegyelme s a mi közmondásos lazaságunk, közönyünk s gyengeségünk? Tudjuk-e,­ hogy előkelő családjainkból mennyi leányt hódí­tanak el a magasabb nevelési igényeket kielégítő zárdák s hogy e zárdákba református szülők már azért is küldik leányaikat, hogy katholikusokká legyenek ? Bizony, ha szigorú és komoly számadást tar­tunk hitéletünk felett annak hatásai szempontjá­ból, nem valami kedvező mérleget állíthatunk róla. Tehát gyarapítanunk, erősítenünk kell a hitéletet,­­ hogy erre megvan a jó szándék , hogy egyhá­zunk közvéleménye mindjobban ebben ismeri fel elsőrendű kötelezettségét, ez a biztatónk a jöven­dőre. Lelkészi karunkat valami csodálatos, nagy ébredés felülről jövő lelke, szelleme hatja át, a külföldi protestáns testvérek mindjobban éleszteni, segíteni látszanak ez áldott mozgalmat, a hívek nagy tömegeiben is mindjobban nő az érzék a tisztító, építő és hódító vallásosság iránt, nő a Krisztusban kijelentett Isten igazságok után éhe­zők és szomjúhozók boldog és reményteljes serege. De nő úgy a világban is a tiszta evangyéliumi

Next