Sárospataki Református Lapok, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1928-01-08 / 1. szám
XXIII. évfolyam. 1. szám, Sárospatak, 1928 január 8. SÁROSPATAKI REFORMÁTUS UFÓK A TISZÁNINNENI REF. EGYHÁZKERÜLET, A SÁROSPATAKI FŐISKOLA ÉS A TISZÁNINNENI EGYHÁZKERÜLETI KÁLVIN SZÖVETSÉG KÖZLÖNYE MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre ........ 14 Pengő. Fél évre 7 Pengő. Lelkészek, tanítók és Kálvin-Szövetségi tagok kedvezményes áru előfizetési díja egész évre 7 Pengő. Főszerkesztő. Felelős szerkesztő és kiadó: Dr. RÉVÉSZ KÁLMÁN MARTON JÁNOS püspök. Főmunkatársak: ENYEDY ANDOR, FORGÁCS GYULA, Dr. MÁTYÁS ERNŐ és SZABÓ ZOLTÁN ; a Kálvin-Szövetség részéről: DOMBY LÁSZLÓ egyházkerületi Kálvin-Szövetségi ügyvezető-elnök. HIRDETÉSEK DÍJA: Megegyezés szerint. TARTALOM: Marton János: Új év — új kezdet — Mátyás Ernő: Isten igéje. — Belmisszió. —y —r: A belmisszió újéve. — Kálvin-Szövetség. — Sáfrány Géza: Tiszáninneni Egyházkerületi Kálvin Szövetség. — Irodalom. — Művészet. — Szerkesztőség köréből. — Előfizetési felhívás. — Vegyesközlemények. — Hivatalos rész. — Szerk. üzenetek. Új év — új kezdet. Az új év jöttén, lapunk — Isten nevében — újra munkára indul. Sok nehézséget és nagy akadályokat látunk magunk előtt s mégis bizakodó reménységgel teszszük meg az első lépést. Hiszünk. Bízunk. Várakozásokat táplálunk. S mintha friss szellő vinné fehér vitorlánk . . . Már az is az öröm melegét fakasztja bennünk, hogy több tényező szerencsés összefogásával sikerült biztosítani, hogy lapunk nagyobb terjedelemben jelenjék meg, mint az utóbbi években. Lelkesedésünk kedves tavaszi árama, amelyet szeretnénk szertesugároztatni, mégsem innen buzog. Hisz mi nagyon jól tudjuk, hogy ez is még alig valami. Sőt látjuk, hogy általában véve, egyházi sajtónk országszerte válságát éli. Mily szerények a mi eszközeink és mily kezdetleges a mi berendezkedésünk a nagy újságvállalatokhoz képest. Hogy állunk mi a modern hírlapírás szédületes technikai fejlettségével szemben ? ! Lehet-e itt összehasonlításról szó ? ! Nekünk csak hallatlanul nagy igazságunk van és az a kényszerítő érzésünk, hogy nekünk ezt az igazságot szolgálnunk kell bármilyen erőtelen, kicsiny és gyönge eszközökkel. A mi igazságunk a Jézus Krisztusban megjelent örök élet, amely: „lakozék mi közöttünk és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét. (János ev. 1 : 14).“ Nekünk újságunkkal is ez az élet az egyetlen, fő és legnagyobb gondunk. Vájjon eljutott-e ez a mieinkhez? Ég-e, lángol-e bennük? Szunnyadozik, vagy épen meghalt? Van-e tápláléka, ereje, segítsége és támasza? Nincsen-e kietlenül magára hagyva ? Nincs e borzalmasan pusztító hatásnak kitéve ? Nem fenyegeti-e a szörnyű megsemmisülés ? A mi lelkesedésünk tüzét az indulás órájában lapunk e szentséges hivatásának átgondolása gyújtotta meg és hozta lobogásba. Közelebbről pedig az az új kezdés, amelyet lapunk egyházkerületünk Kálin Szövetségével kapcsolatban ez évben indít meg , leghatározottabban. Talán szabad nekünk a messzibb múltra viszszapillantva megállapítanunk, hogy a Sárospataki Református Lapok, előbb mint a Sárospataki Lapok — nem kevés dicsőséggel szolgálta egyetemes egyházunkat, tiszáninneni egyházkerületünket és a sárospataki főiskolát. Akik most a Sárospataki Református Lapok vezetése körül állunk, annyira más nemzedékhez tartozunk, hogy minden tartózkodás nélkül merünk beszélni a mi elődeink munkájának nagy értékéről és adjuk meg a mi múltunknak az őt mindenképen megillető tisztességet. Mi boldogok leszünk, ha azt a szolgálatot tehetjük meg a ma egyházi életének, amelyet megtettek a Sárospataki Ref. Lapok előző évfolyamai a maguk idejében. Úgy ragaszkodunk a történeti talajhoz, mint fa a földhöz, amelybe gyökerei nyúlnak. És bármennyire osztjuk azt a mindennyien előretörő gondolatot, hogy az egyházkerületi exclusivitásnak nincs többé helye, mi úgy szeretnénk érvényesíteni a történetileg mégis megadott egyházkerületi különállásunkat, hogy sajátos értékeinkkel, hagyományos színeinkkel egyetemes anyaszentegyházunk benső gazdagodására lehetnénk. Mi, megvalljuk, nem szeretjük egyes egyházkerületeink jellegzetes szellemének fölényes elintézését és hamari lomtárba dobni akarását. Amennyi alkalmunk csak volt egyházkerületeink százados középpontjain az ő benső értékeik közelebbi megismerésére, mintegy a házuk lelkének meglátására, mindig jobban nőtt szeretetünk irántuk és izmosodott magyar kálvinista öntudatunk. S míg szívem szeretete öleli át Debrecen, Pápa, Budapest magyar kálvinista lelkét s amennyire óhajtom, hogy legszebb erényeikben minél gazdagabban virágozzanak, úgy kötelezettségnek érzem a tiszáninneniekre is, hogy amit századok örökségeképek jellegzetességekül kaptak, azzal a szellemmel menjenek egyetemes kálvinizmusunk problémáinak megoldására. Annyit boldog örömmel kell ma már megállapítani, hogy pártjelszavak, egyoldalú theologiai irányzatok helyett Krisztus szent evangéliuma jutott a lelkek érdeklődésének középpontjába és az Örökkévaló kegyelmének tetszett a csodálatos megújhodás lelkét elárasztani felettünk. Ennek a léleknek az érvényesítése az, ami szí