Sárospataki Református Lapok, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1928-01-08 / 1. szám

4. oldal. SÁROSPATAKI REFORMÁTUS LAPOK 1. szám. hassuk a Krisztust. Kinek érdeméért Isten elfedezi vétkeinket, hogy a Krisztus képében felismerjük a mi igazi, mennyei ábrázatunkat. Azonban a legfontosabb mégis csak az, hogy az Igével Isten mindenkor akar valamit velünk, elhív minket, hogy megismerjük Őt, hogy átformálódjunk a Krisztus képére, ami mennyei ábrázatunkra. Miképen történik meg ez ? Forgács Gyula egy prédikációjában erőteljesen hangsúlyozta azt a gondolatot, hogy a Krisztust az ő követése által ismerhetjük meg, hogy Istent az ő parancsolatainak megtartása útján bírhatjuk. Isten minden igéje tettekre céloz, tetteket kíván tőlünk s ekkor válik világossá számunkra az ő akaratának jósága, az ő végtelen szerelme, amikor egész lényünk, minden idegszálunk feszül az ő akaratának követésében, mert az ő akarata követésében adja nekünk a Lelket is, amelyik megerősít minket, a mi erőtelenségünkben. „Aki azt mondja: Ismerem őt és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az és nincs meg abban az igazság, aki pedig megtartja az ő beszédeit, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. (I. Jún. 2: 3—4 ) Az Ige helyesen értelmezett felfogása tehát elvezet az Isten ismeretére. Az Igének való engedelmesség azonban nemcsak Isten leírására, hanem az ő leírásában önmagunk leírására is elvezet. Minél kevésbbé tevékeny az ember, annál több kilengésre van lehetőség életében s annál kevesebb eshetőség van arra, hogy megtalálja önmagát. A tettek azok, amelyekben bírjuk önmagunkat. Az Ige engedelmes szolgálata azonban olyan tetteket jelent, amelyekben igazi magunkat birtokoljuk, mert magamat csak akkor bírom igazán, amikor bírom Istent, amikor meghallottam az ő igéjében foglalt hívását és követem azt. Egy rejtett Én szendereg bennünk, amelyik Krisztus vonásaiból szövődik s minél alázatosabban adom át magam az Ige lebilincselő hatalmának, annál inkább kibontakozik ez a mi igazi ábrázatunk. „ A ti életetek el van rejtve Krisztussal Istenben, mikor Krisztus a mi életünk megjelen, akkor majd ti is vele együtt megjelentek dicsőségben.“ (Kol. 3 : 3—4.) Bármerre tekintünk ezen a világon, mindenütt titkok között járunk. Azok között azonban mégis csak a legfőbb titok a mi saját emberi életünk. Az Igének az a különös nagy jelentősége van, hogy általa a legfőbb misztérium oldódik meg számunkra, a mi életünk misztériuma. Mert az Ige átminősít minket, egy alacsonyabb létállapotból Isten szellemi életszférájába emel, beigtat annak magasabb törvényszerűségébe, új teremtményekké tesz, általa újjászületünk „nem romlandó magból, de romolhatatlanból... ami él is megmarad örökké. (I. Péter 1 : 23.) Sőt az újjáteremtésben teljességre is juttat az Ige. Nélküle üres edény a mi életünk, hiányos, csonka, az Igében befejezetté, egésszé lesz „ Mert őbenne lakozik az Istennek egész teljessége valósággal s ti Őbenne vagytok beteljesedve“ (Kol. 2:9—10.) Mátyás Ernő: — Lelkészi vizsgálatot tettek 1927. dec. hó 8-án a kárpátaljai egyházkerület lelkészképesítő bizottsága előtt Ruszka Bertalan beregszászi és Orémusz János feketepataki segédlelkészek jó, Bukó Lajos nagydobronyi segédlelkész, kielégítő eredménnyel. Az ifjú lelkészek első lelkészképesítő bizonyítványukat Sárospatakon nyerték. * I BELMISSZIÓ. Rovatvezető : Enyedy Andor, egyházkerületi belmissziói előadó. A belmisszió újéve. Hála Istennek, a belmisszió kezd egyházi életünknek mindinkább dédelgetett gyermekévé válni. Nézzük, milyen állapotban érte meg és hogy kezdi meg az újévet ez a ma sokat emlegetett gyermek ? A múlt évben némi bajok és izgalmak támadtak e gyermek körül. Hosszú íveken kérdezősködtek róla , pontos, részletes adatokat kívántak felőle, pedig sok helyen azt sem tudják bizonyosan, hogy megvan-e? A rovatokba elvégre be kellett s be lehetett valamit írni; de hogy a belmisszió nevű gyermek ügye még sem elméletben, sem gyakorlatban nem tisztázódott, azt legjobban bizonyítja az, hogy a reá vonatkozó kérdőívek még most sem jutottak az egyházmegyékről teljes számban a kezeim közé. A tisztázódást óhajtanám jelen pár sor írásommal előmozdítani. Bocsánat a kissé talán triviális árnyalásáért, de ki kell jelentenem, hogy a belmisszió nem törvényes és nem is természetes szüleménye, hanem fattyúhajtása a mi református egyházi életünknek. Ahol református alapelvek szerint Istennek szolgáló, a Szentlélek vezetése alatt álló, a Krisztusban bűneikből megtért, természeti állapotukból újjászületett pásztorokból, presbiterekből, tagokból áll a gyülekezet; ahol a lelkekben, intézményekben, minden tevékenységben valósággal az élő Jézus funkcionál, ott a belmisszió a rendes, természetes, külön műsorra, előírásokra nem szoruló egyházi élet. Csak ahol, mint sajnos, nálunk, a magyar református egyházban, az egyház hívő és megváltott lelkek szervéből szertartásos, vagy egyszerűen jogi intézménnyé torzult; a lelkészek tisztviselőkké, vagy jobb esetben szavalnokokká; a presbiterek részvénytársaságízű vagyon ellenőrökké, az egyháztagok kiszolgálni való, ezer szeszélyű tömeggé degradálódtak; az életműködésekben pedig ott van a hagyomány és szokás beidegzett reflexmozgása, ott van az egyéni hiúság, hatalomvágy tombolása, az emberi és világi tekintetek előtti hódolás, ott vannak néha, igen alacsony indulatok és szenvedélyek botránkoztató megnyilvánulásai, de nincsen a Krisztusról szóló állandó, alázatos, bátor és hűséges vallástétel; ahol életből szóvá fagyott, leckévé dermedt a tiszta evangélium; ott az egyházi élet mellett, annak megelevenítésére, egészségessé tételére igenis kell a belmisszió. A belmisszió ennélfogva nem is más, mint a Krisztusban új életet nyert lelkészeknek, tanítóknak presbitereknek, egyháztagoknak ez élet terjesztéséért, kialakításáért megindított és folytatott munkája; tervszerű, szervezett és állandó tevékenysége. Most már, hogy a belmissziónak egyházkerületünkben való állapotáról, jövőbeli kilátásairól a valságnak megfelelő fogalmakat alkothassunk, azt ellene tudnunk: vannak- e minden gyülekezetben, úgy hány gyülekezetben vannak ilyen, Krisztusban új életet talált pásztorok, tanítók, presbiterek és egásztagok ? Mert világos, hogy ahol vagy amíg ilynek nincsenek, addig hiába vannak meg a belvsziói munkának csalóka külső szervei; hiába van vlásos est, ha az az ó-ember szórakoztatására és netannak megöldöklésére s az új, lelki ember feltámadására irányul; hiába vannak köznapi, akár esti sintisz-