Sárospataki Református Lapok, 1948 (43. évfolyam, 1-21. szám)
1948-01-15 / 1. szám
XLIII. évfolyam 1. szám 1948. január 15 „Féljétek az istent és néki adjatok dicsőséget!“ (Jelen. 14.7)Sárospataki „Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat !" (Zsolt, 126 :4) Református Lapok ÚJÉVI KÖSZÖNTÉS Ez az 1948-ik esztendő a száz év előtti szabadságharc emlékét idézi fel lelkünkben. Közös püspöki pásztorlevelünkben rámutattunk a száz év előtti szabadságharc nagy jelentőségére, egyházunknak a magyar szabadságmozgalmakban viselt nagy szerepére , de egyúttal arra is, hogy miképen kell az igazi evangéliumi szabadság fenntartásában és kivívásában ma is mindnyájunknak intézkednünk. Az évfordulós megemlékezés természetszerűleg a szabadságharc hősei, emberei körül forog. Mindenki azokat választja ki és magasztalja közülük, akik hozzá valamilyen szempontból közelebb állnak. Mi a magyar szabadság minden hősére kegyelettel gondolunk: a kiválóbbakra épen úgy, mint a névtelenekre, ismeretlenekre. De a mi évfordulós emlékezésünk nem embereknek, hanem istennek szól. Istent magasztaljuk, hogy a szabadságharc embereiben munkálkodott és őket csodálatos nagy dolgokra késztette. Isten színe előtt leborulva, azzal az igével kezdjük az új esztendőt, amelyet az evangéliumi szabadság legnagyobb emberi hőse, Pál apostol írt le a római levél Vili. részének 31-ik versében s amit egyik legnagyobb magyar szabadsághősünk, Bethlen Gábor írt le haldoklásában, reszkető kezével: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk ?“ Isten volt velünk az elmúlt esztendőben. Ő segített helyreállítani megrongált templomainkat, iskoláinkat. Ő tartotta meg és élesztette újra lelkünkben a hitet, reménységet és szeretetet. Istennek köszönhetjük, hogy a szörnyű nehézségek, elemi csapások között is fenn tudtunk maradni, sőt okothattunk és építhettünk. Ő szerezte nekünk kedves konferenciák, boldog találkozások, léleképítő összejövetelek drága alkalmait, ő juttatta boldog viszontlátáshoz a hazatérő foglyokat és itthoni szeretteiket. Ő erősítette meg a várásra, a reménykedésre azokat, akik még odakinn maradtak, és akik még mindig várnak. Ő hárított el a fejünk felől ismeretlen veszedelmeket és ő áldott meg bennünket sok lelki és testi áldással. Ő hívott és ő üzent, hogy a bűnnénk szolgaságából önző indulatoknak és szenvedélyeknek, a testnek és világnak rabságából térjünk hozzá az istenfiúság szabadságára és boldogságára. Hogy mit hoz reánk ez a megkezdett esztendő, nem tudhatjuk. A nyitánya bizony keserves. 23 beregmegyei község került víz alá a januári hidegségben s vagy 20.000 magyar református testvérünk vált otthontalanná, földönfutóvá, a koldusnál is koldusabb szegénnyé. De feléjök és felénk is hangzik az Úr biztatása: „Magasságban és szentségben lakom, de a megrántottal és alázatos szivűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét és megelevenítsem a törtek szivét. (Ézs. 57. rész, 15. vers) Isten megront és megaláz, de velünk van és mellénk áll a megrontatásban, megaláztatásban, és felemel és megszabadít. Azért hálásak és boldogok lehetünk, hogy az új esztendőt annak a megvallásával kezdhetjük, hogy mi is az Úr mellett vagyunk. Amikor aláírtuk az egyháztagsági nyilatkozatot, ezzel írásban is látható és kézzelfogható jelét adtuk annak, amit mindig vallottunk s amiről a mi magyar népünk már sokszor bizonyságot tett, hogy mi istenfélő, Isteni szolgáló megváltottai akarunk lenni Krisztus Urunknak; élő engedelmes, áldozatkész tagjai akarunk lenni az ő egyházának. De ha ezt most már írásban kifejezzük, akkor fejezzük ki az életünkkel is. Keressük elsősorban Istennek országát és annak igazságát. Figyeljünk arra, amit Ő igéjében mond, vagy üzen nekünk s legyen előttünk mindennél elsőbb az Ő tilalma, az Ő parancsa, az Ő követelése, az Ő hívása és az Ő küldése. Erősítsük a gyülekezetet az istentiszteleteken, urvacsoraosztásokon és bibliaórákon való részvétellel, erősítsük magunkat és házunk népét a mindennapi igeolvasással és közös imádsággal. Építsük az egyházat, ne sajnáljuk és ne vonjuk meg attól áldozatainkat és szolgálatainkat. Gondoljuk meg, hogy Istennek módja és hatalma van, hogy tízszeresét és százszorosát adja vissza annak, amit mi az ő oltárára önként oda adtunk, de módja van elvenni tőlünk szintén a többszörösét annak, amit mi hitetlen és önzön szűkkeblűséggel , tőleés az Ő ügyétől megvontunk. Legyen gondunk a magunk és szeretteink lelkére, mindazok lelkére, akik körülöttünk élnek. Legyen gondunk az iskolára, gyermekeink nevelésére. Hozzunk meg értük is minden áldozatot, mert bennük a jövendőt építjük. Tartsuk nyitva a szívünket minden lelki jó, minden igaz befogadására és legyen készen a kezünk a jótételre, testvéreink anyagi és lelki nyomorúságának enyhítésére. Tegyük meg mindazt, ami tőlünk telik és rajtunk áll, mint ahogy megtették a száz év előtti magyar szabadságharc hősei, emberei. A többit pedig bízzuk Istenre. Mint ahogy ő felhozta a száz év előtti március 15 én reánk a szabadság napját, úgy fogja felhozni reánk sok emberi küzködésünk, helytállásunk és imádságunk után az öröm napját: „Mert jó az Urazoknak, akik várják őt; a léleknek, amely keresi őt.“ (Jer. Sir. 3:26.) Az Ő oltalmába, gondviselő, segítő, áldó és üdvözítő kegyelmébe ajánl mindnyájatokat. Miskolc, 1948 január Dr. Enyedy Andor püspök