Sárospataki Református Lapok, 1948 (43. évfolyam, 1-21. szám)

1948-01-15 / 1. szám

XLIII. évfolyam 1. szám 1948. január 15 „Féljétek az istent és néki adja­tok dicsőséget!“ (Jelen. 14.7)Sárospataki „Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat !" (Zsolt, 126 :4) Református Lapok ÚJÉVI KÖSZÖNTÉS Ez az 1948-ik esztendő a száz­­ év előtti szabadságharc emlékét idézi fel lelkünkben. Közös püs­pöki pásztorlevelünkben rámutat­tunk a száz év előtti szabadság­­harc nagy jelentőségére, egyhá­zunknak a magyar szabadság­­mozgalmakban viselt nagy szere­pére , de egy­úttal arra is, hogy miképen kell az igazi evangéliumi szabadság fenntartásában és kiví­vásában ma is mindnyájunknak intézkednünk. Az évfordulós meg­emlékezés természetszerűleg a sza­badságharc hősei, emberei körül forog. Mindenki azokat választja ki és magasztalja közülük, akik hozzá valamilyen szempontból kö­zelebb állnak. Mi a magyar sza­badság minden hősére kegyelettel gondolunk: a kiválóbbakra épen úgy, mint a névtelenekre, ismeret­lenekre. De a mi évfordulós em­lékezésünk nem embereknek, hanem istennek szól. Istent magasztaljuk, hogy a szabadságharc embereiben munkálkodott és őket csodálatos nagy dolgokra késztette. Isten színe előtt leborulva, azzal az igé­vel kezdjük az új esztendőt, ame­lyet az evangéliumi szabadság leg­nagyobb emberi hőse, Pál apostol írt le a római levél Vili. részének 31-ik versében s amit egyik leg­nagyobb magyar szabadsághősünk, Bethlen Gábor írt le haldoklásá­ban, reszkető kezével: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk ?“ Isten volt velünk az elmúlt esz­tendőben. Ő segített helyre­állítani megrongált templomainkat, iskolá­inkat. Ő tartotta meg és élesztette újra lelkünkben a hitet, reménysé­get és szeretetet. Istennek köszön­hetjük, hogy a szörnyű nehézségek, elemi csapások között is fenn tud­tunk maradni,­­ sőt okothattunk és építhettünk. Ő szerezte nekünk kedves konferenciák, boldog talál­kozások, léleképítő összejövetelek drága alkalmait, ő juttatta bol­dog viszontlátáshoz a hazatérő foglyokat és itthoni szeretteiket. Ő erősítette meg a várásra, a re­ménykedésre azokat, akik még odakinn maradtak, és akik még mindig várnak. Ő hárított el a fejünk felől ismeretlen veszedel­meket és ő áldott meg bennünket sok lelki és testi áldással. Ő hívott és ő üzent, hogy­ a bűnnénk szol­gaságából önző indulatoknak és szenvedélyeknek, a testnek és világ­nak rabságából térjünk hozzá az istenfiúság szabadságára és bol­dogságára. Hogy mit hoz reánk ez a megkezdett esztendő, nem tudhatjuk. A nyitánya bizony ke­serves. 23 beregmegyei község ke­rült víz alá a januári hidegségben s vagy 20.000 magyar református testvérünk vált otthontalanná, föl­dönfutóvá, a koldusnál is koldu­sabb szegénnyé. De feléjök és fe­lénk is hangzik az Úr biztatása: „Magasságban és szentségben la­kom, de a megrántottal és aláza­tos szivűvel is, hogy megelevenít­sem az alázatosok lelkét és meg­elevenítsem a törtek szivét. (Ézs. 57. rész, 15. vers) Isten megront és megaláz, de velünk van és mellénk áll a megrontatásban, megaláztatásban, és felemel és megszabadít. Azért hálásak és boldogok lehe­tünk, hogy az új esztendőt annak a megvallásával kezdhetjük, hogy mi is az Úr mellett vagyunk. Ami­kor aláírtuk az egyháztagsági nyi­latkozatot, ezzel írásban is látható és kézzelfogható jelét adtuk annak, amit mindig vallottunk s amiről a mi magyar népünk már sok­szor bizonyságot tett, hogy mi istenfélő, Isteni szolgáló megvál­tottai akarunk lenni Krisztus Urunknak; élő engedelmes, áldo­zatkész tagjai akarunk lenni az ő egyházának. De ha ezt most már írásban kifejezzü­k, akkor fejezzük ki az életünkkel is. Keressük elsősorban Istennek országát és annak igaz­ságát. Figyeljünk arra, amit Ő igéjében mond, vagy üzen nekünk s legyen előttünk mindennél elsőbb az Ő tilalma, az Ő parancsa, az Ő követelése, az Ő hívása és az Ő küldése. Erősítsük a gyüleke­zetet az istentiszteleteken, urvacso­­raosztásokon és bibliaórákon való részvétellel, erősítsük magunkat és házunk népét a mindennapi igeolvasással és közös imádsággal. Építsük az egyházat, ne sajnál­juk és ne vonjuk meg attól áldo­zatainkat és szolgálatainkat. Gon­doljuk meg, hogy Istennek módja és hatalma van, hogy tízszeresét és százszorosát adja vissza annak, amit mi az ő oltárára önként oda adtunk, de m­ódja van elvenni tő­lünk szintén a többszörösét annak, amit mi hitetlen és önzön szűkkeb­­lűséggel , tőle­­és az Ő ügyétől megvontunk. Legyen gondunk a magunk és szeretteink lelkér­e, mindazok lelkére, akik körülöttünk élnek. Legyen gondunk az iskolára, gyermekeink nevelésére. Hozzunk meg értük is minden áldozatot, mert bennük a jövendőt építjük. Tartsuk nyitva a szívünket minden lelki jó, minden igaz befogadásá­ra és legyen készen a kezünk a jótételre, testvéreink anyagi és lelki nyomorúságának enyhítésér­e. Tegyük meg mindazt, ami tőlünk telik és rajtunk áll, mint ahogy megtették a száz év előtti magyar szabadságharc hősei, emberei. A többit pedig bízzuk Istenre. Mint ahogy ő felhozta a száz év előtti március 15 én reánk a szabadság napját, úgy fogja felhozni reánk sok emberi küzködésünk, helytál­lásunk és imádságunk után az öröm napját: „Mert jó az Urazok­nak, akik várják őt; a léleknek, amely keresi őt.“ (Jer. Sir. 3:26.) Az Ő oltalmába, gondviselő, segítő, áldó és üdvözítő kegyelmébe ajánl mindnyájatokat. Miskolc, 1948 január Dr. Enyedy Andor püspök

Next