Segélykiáltás, 1927 (4. évfolyam, 3-14. szám)

1927-02-01 / 3. szám

2 Az Úr szolgálójának szeretete és szenvedései. Booth Katalin életképe. (31. folytatás.) Huszonharmadik fejezet. Eközben a misszió munkája egyre bővült. 1876- ban 29 állomás volt 30 evangélistával; a tagok létszáma 1980-ról 2455-re emelkedett, akik közül húsz százalék beszélt nyilvánosan, és a gyűjtések összege 44.480 márkára rúgott az előző évi 43.660 helyett. Az utolsó évnek fő eredménye az a határozat volt, hogy nőkre is rábízzák az állomások vezetését. Eddigelé úgyszólván mint felelőtlen segédprédikátorok álltak az evangélisták oldalán, mostantól kezdve önálló állásokat tölthetnek be. Bramwell ezidőben nagy kétségek közt hánykolódott jövője miatt. Egyik barátjuk, aki el volt ragadtatva tehetségétől, taníttatni akarta az ifjút. Ámde Katalinnak egész vágyódása arra volt, hogy már most szentelje magát az Úr szolgálatának, noha ő sem volt vak az ajánlat előnyeivel szemben. Leicesterből így ír fiához e tárgyim: „Hát nem ég a te szived, hogy valamivel te is járulj a mi elveszett népünk megmentéséhez? Nekünk óvakodnunk kell attól, hogy szövetségre lépjünk a gazdagokkal; kőszikla az, amelyen csaknem mindenki szétzúzódik! . . . Oh, én fiam, az Urnak szüksége van olyanokra — éppen olyanokra, — mint te vagy: kik kimennek a nép közé és nem keresnek mást, mint ami Krisztusé. Te arra születtél, Isten kegyelme arra képesített, nem gátol téged; hát nem akarsz te hivatásodhoz felemelkedni? „Légy bátor és csüggedetlen, én veled vagyok. Veled fogok menni, ahova te költözöl." Hát neked nincs merszed annak karjába kapaszkodni, aki a teidet és mind, ami rajta van, kormányozza. Hát üthet ki balul valami számodra, hogyha ezt teszed. Övezzen fel téged az Isten az ő erejével, és tegye a te beszédedet lángoló tűzzel Neked prédikálnod kell! Hűséges anyád. 1876 utolsó hónapjait súlyos betegségek töltik ki, amelyek a misszió vezetőit szinte a sír szélére juttatták. Az első, akinek egészen fel kellett hagyni a munkával, Bramwell volt.. Ámbár nehezen volt nélkülözhető, mégis a folytonos aggasztó szívbeli állapotok teljes abbanhagyást követeltek, hogy a teljes összeomlást megakadályozzák. Így fogadta el a misszió egyik hű barátjának meghívását Skóciába, és ott újra megerősödve, több heti tartózkodás után visszatérhetett állásába. Azután Booth Vilmos betegedett meg súlyosan gyomorlázban. Katalin ápolta odaadó hűséggel„Nem szükséges neked azt mondanom, hogy én miként érzem magam — írja Billupsnénak — az én lelkem néma az Úr előtt. Mély sötétségnek ijedelme rám borul ugyan olykor, de minden aggodalom közepette mégis hiszem azt, hogy ő mindent a legjobban intéz. Férjem felhatalmaz annak hífüladására, hogy ő az olvasztó kemencében is tele van békével. Istennek legyen érte hála!“ Ámde a megerőltető ápolás nagyon sok volt az ő gyenge, agyondolgozott idegeinek, s éppen akkor esett össze, amikor férjének betegsége kedvező fordulatot vett. Mihelyt lehetett, mind a kettőt Turnbrigde- Wellsbe vitték, de alig érkeztek oda, már utolérte őket a szomorú hitlányuknak, Lucynak himlőben való veszélyes megbetegedéséről. A szolgálóknak egyike hasonlóképen fertőzve volt és saját kértére rögtön a kórházba szállították, ahol pár nap múlva meghalt. Szokott rettenthetetlenségével és kötelességtudásával Railton meglátogatta a szenvedőt és rögtön beleesett ugyanazon betegségbe. Boothék megfordultak és visszatértek Londonba; a gyermekeket vidékre küldték; lakásukat átengedték a betegeknek; ők maguk pedig ezidőre beszállásoltak a már agyontelített, nyugtalan főhadiszálásba Whitechapelben. Katalin elmesélte később, hogy életének kinek hű az utitársa, az utat örvendezve teheti meg; akit okos orvos vesz körül, remélheti, hogy betegségéből hamarosan kilóból; akinek hős a segítőtársa, várhat az ellenség feletti győzelemre ; aki mellett Jézus van, szilárdan állhat és örömmel haladhat, él, mi is élünk vele, miként mondotta: „Én élek és ti is éljetek!“ Ez nemcsak való tény, vagy előjog, hanem egy parancs, melyet mindazoknak teljesíteniök kell, akik Krisztus tanítványainak nevezik magukat, így tehát nem is kellene, hogy létezzenek holt keresztények. Élned kell, növekedned a kegyelemben és gyümölcsöt teremni Isten dicsőítésére és embertársaidnak javára, s üdvére. — Ne ess kétségbe! Elég néked az ő kegyelme! W X. V VW'WXA.W.W. 'WW / W\ WA'WX'WV legaggodalmasabb óráit abban a kis tetőszobában töltötte, ahonnan szakadatlan gonddal és hűséggel őrködött a betegeknek hidegvízzel való kezelésén, amelynek Isten után azok helyreállítását tulajdonította. Lucy nemsokára jobban lett, de Railton esete makacsabb volt, néhány napig éltéért is aggódtak, ő maga sokszor beszélt arról, hogy napjai meg vannak számlálva. „A földi gyalogságból az égi lovasságba vagyok áttéve“ — szokta volt mondani. Katalin, mivel a betegek ápolása és saját elesettsége meggátolta abban, hogy magát a nyilvános munkának szentelje, felhasználta az alkalmat arra, hogy a barátainál és gyermekeinél fennálló levélbeli adósságokat letörlessze. Az alábbi levél egy fiatal asszonyhoz van intézve, aki a kétségbeesés szélén állott: „Az ördög biztosan nevet Mingán ; nem azért mintha vétekre bívta volna, hanem azért, mert a kétségbeesésbe taszította. Éppen ez volt az, amit ő akart. Eljárása állandóan az, hogy először bennünket bűnre vigyen és aztán így szóljon: „Most már csak nem leszel soha olyan szemtelen, hogy bocsánatért esdekelj!“ Tudja, hogy a kétségbeesés gyengeség, és ha Ön enged, akkor ön már könnyen megfogható préda. Bármilyen nagy is az Ön bűne, még rosszabb dolog az, ha nem óhajtjuk Isten bocsánatát keresni. Ez sértést fűz a lázadáshoz, mert ő megígérte, hogy megbocsát nekünk, ha megvalljuk vétkeinket. Ön ellenben úgyszólván kijelenti, hogy nem hisz neki. ő azt parancsolja nekünk, hogy testvérünknek, aki ellenünk vétkezik, hetvenhétszer, vagyis számtalanszor megbocsássunk, ha megbánóan hozzánk jön és bocsánatot kér. Ha tehát ez a határ, amit ő nekünk szegény, gyenge halandóknak felállít, a hogyan merhetünk mi őneki határt vetni! Hiszen amennyire ég magasabb a földnél, annyival magasabbak az ő gondolatai a mienknél, és annyival nagyobb az ő irgalmassága, mint a miénk. Az ő irgalmassága örökkön-örökké tart. Az ő türelme hosszú még elenségeivel szemben is, mert hátha talán még megtérnek és megbocsáthat nekik , és Ő megőrzi könyörülését azok iránt, akik őt félik. Ha Ön még nem képes elég mélyen a vétkein szomorkodni, azért önnek mégsem szabad önmagában azok felett nyugalomra térni. Önnek fel kell kerekedni és bocsánatot és a jövőben több kegyelmet keresni; ide, erre a végre kell Önnek jutni, még ha 12 hónapig pihent is a vétekben. Más segítség nincsen. (Folytatjuk.) A tábornok 10.000 főnyi közönség előtt az Albert Hallban, London, tartja üdvözlő gyülekezetét. Bővebben lapunk limitszámában írtunk erről. Segélykiáltás Hatirialan,felloglukillan szeretet Balga ember az, aki azt állítja, hogy az ember képes Isten szeretetét felfogni. Sokan, talán majdnem minden ember megütközik Krisztusnak szörnyű halálán. Ésezt mondják: „Hogyan lehetséges az, hogy Isten — aki maga a jóság és az irgalmasság — Fiát ezen gyalázatos halálra adta volna.?“ H valaki ezt tőlem kérdi, akkor csak azt felelem: „Én nem tudom és soha nem is érthettem meg. De mióta ezt a szívem felfogta, a lelkem előtt világossá lett“. — Egy a szükséges. Az ember legyen csak őszinte saját magával szemben. Őszinte az Isten jelenlétének tudatában, akkor rájön arra, hogy ő bűnös. — Igen, még pedig nagy bűnös, sőt azon individuális fény erejénél fogva, melyet mindenki Istentől nyert. Mi Istennek szeretetét fel nem foghatjuk, de mint egy adományt elnyerhetjük, ha mi azt kérjük. Mi jöhetünk —s nekünk Jézus keresztjéhez kell jönnünk; tekintsünk fel őre, és vegyük szent kezéből a bocsánatot és az üdvöt. Ezt, kedves olvasóm, megteheted ott, ahol éppen most vagy. És akkor a te lelked Krisztusban feltámad, — ez lesz a te első igazi ünneped! Ha Luther néha-néha szomorú és bánatos volt, úgy eme szavakkal vigasztalta magát: Ö él! Sokszor krétával felírta ezt magának az asztalra, sőt elvétve az ajtóra és a falra is. Midőn kérdek őt, mit akar azzal mondani, így felelt: „Jézus él, s ha nem élne, én sem akarnék tovább egy óráig is élni. De miután Ö a •‹—‡«•‹—n ♦‹=·♦›=·♦·=5 ♦›=·♦›=·♦·=· c „Bízzál fiam!“ Ha olvasgatjuk az evangéliumot, Jézus csodálatos alakját látjuk lelki szemeink előtt, amint jár az emberek között városról-városra, faluról-falura, hogy az elfáradtakat, a nékülözőket és a betegeket megvigasztalja és az ő isteni erejével mindenkit testileg és lelkileg felfrissítsen vagy meggyógyítson. Ezen útjaiban aztán egész kíséret alakult ki körülötte, akik megfeledkezve más földi hivatásukról, lekötve, megbűvölve Krisztus csodálatos egyéniségétől, követték őt. Ha közelebbről nézzük ezen kíséretet, különbözőknek találjuk annak tagjait, ott látjuk az egyszerű halászokat, a lelkiismeretlen vámszedőúr ! Jézus követésének nagy az ára, de többe kerül, ha nem akarjuk őt követni ♦ iskét és más többé-kevésbé intelligens embereket, legnagyobbrészt teljes odaadással csüngnek a Mester szavain, de vannak nagy számmal képmutatók, hízelgők, irigyek, kritikusok, különösen a farizeusok közül, akik a barátság leple alatt csak azért kísérik el egy néhány városon át, hogy ártsanak neki és lehetetlenné tegyék a nép előtt. És így történt ezen alkalommal is, melyről a fent idézett rész szól hozzánk. Jézust az ő híre mindig megelőzte, amerre járt és ahová érkezett, mindig nagy néptömeg fogadta, százak, sőt néha ezrek tolongtak körülötte, hogy az Ő tanításaiban és gyógyításaiban személyesen részesüljenek. Egy ilyen tömeg várta ezenalkalommal is, a legtöbben csak kíváncsiságból jöttek el, s habár valószínű, hogy mindenkinek szüksége lett volna segítségre vagy jó tanácsra, mégis nem hittek benne, hogy megkaphatják azt. De nem így volt a gutaütött hozzátartozóival, ők nem kételkedtek, nem mentek először megnézni, hogy igaz-e? Nem várták, hogy mással cselekedje előbb, hogy aztán haza szaladjanak és úgy hozzák elő betegüket, nem ők hívő szemeikkel előre látták, hogy nem hiába hozzák elébe. Ez a bizalom, ez a hitel Jézus csodás gyógyító erejében olyan nagy volt, hogy Jézus azonnal látta azt, de ő látta a beteget is, látta szenvedéstől megkínzott testét, látta a bűntudat visszatükrözését sovány arcán, látta egész gondolatvilágát, megszánta és elhangzott gyógyító szava: „Bízzál fiam! Bízzál a mennyei erőben, mely megszabadít a bűt átkától, megbocsáttatnak bűneid és megszabadulsz minden betegségtől!“ Óh, idézzük csak lelki szemeink elé ezt a képet: amint a nagy néptömeg közepén ott fekszik egyfelől a szegény gutaütött az ő gyermeki hitében, másfelől a hitetlen fariezusok, középen meg maga Jézus az ő csodálatos hatalmával, minden bűn és betegség felett. Kétségkívül a hit fényes győzelmet aratott a hitetlenség felett és Jézus ellenségeinek megszégyenülve kellett odébb állatnok. Kedves testvérem, ki e sorokat olvasod, talán téged is meggyötört az élet, talán neked is volna mit Jézushoz vinned, ne feledd, hogy a hitnek ma is oly hatalma van, mint azon időkben és Jézus most is kész arra, hogy meggyógyítson! Fordulj hát hozzá bizalommal és Ő megbocsájt, higgjünk benne és mi is hallani fogjuk csodás zengésű, hatalmas erejű szavát: „Bízzál fiam!“. . . , Szőke István. +