Segélykiáltás, 1931 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1931-01-01 / 1. szám

2 vember hó folyamán az Üdvhadsereg pa­rancsnokaival hosszú tanácskozást folyta­tott. Célul azt tűzték ki, hogy az Üdvhad­sereg alapítója, Booth Vilmos által körülírt alapelvek épségbentar­­tása mellett bizonyos, a szervezet fejlődésé­vel és terjedésével kapcsolatos adminisz­trációs változásokat megbeszéljenek és ezen változatokat elfo­gadják. Az itt közölt kiáltványban a tábor­nok ezen tárgyalások eredményéről nyi­latkozik.­­ (Szerk.) Változtatások szükségességét tiszteli és az Üdvhadsereg alapelveit tanulmányoznak az Üdvhadsereg addigi alapszabályai szerinti föltétlen jogát nagymértékben kurtítják. Ezen három kérdésre vonat­kozó újításokat, melyeket magam java­soltam, két — egy esetben három — ellentétes véleménnyel a jelenlévő 42 pa­rancsnok egyöntetűleg hozta meg. Továbbá javasoltam, hogy alapítsunk egy döntőbizottságot, egy húsz személy­ből álló névsorból választott öt vezető tisztből, mely bármikor összehívható, minden egyet nem értés, megkülönbözés, vagy sértés ügyében, mely egyrészt a tá­bornok, másrészt egy parancsnok vagy más vezető tiszt között előfordulhat, ki­véve, ha egy tisztán adminisztratív ügy kérdéses, vagy pedig ami közvetlenül rangfokozattal vagy beosztással függ össze. Azt javasoltam, hogy akár a kérdéses tiszt, akár a tábornok kérhesse ezen bi­zottság összehívását. Továbbá, hogy a bizottság döntése mindkét fél részére kötelező és végleges legyen. Ezen javas­latot a tanácskozás szívesen fogadta és egyértelműleg keresztülvitte. lére nagyobb befolyással lenne, mint azok, amelyek a tábori és a különböző főhadiszállásokon lévő osztályokhoz be­osztott tisztek, valamint a vezérkari tisztek állásaira vonatkozólag létesültek. Éveken át bizonyos mértékben méltány­talannak látszott, hogy tisztek, kik hadosztályt vezetnek, a tá­bori őrnagynál magasabb rangot nem érhettek el. To­vábbá, hogy az elmúlt évek folyamán a rangok száma túlságosan megsokasodott. Ezen kérdéssel mostan bátran és azt hiszem, bölcsen szem­benéztünk. A tanácskozás hosszú és kimerítő megbeszélés után néhány rangfokozat eltörlé­sét ajánlotta, még­pedig az enzeri, kommandáns, tábori őrnagy, vezérkari kapitány és brigadéros rangokat és hogy a megmaradó rangfokozatok az őrnagyig bármely beosztás­ban levő tiszt által elérhetők legyenek. Eddig a rangfokozatig ezentúl minden rangot tá­bori és főhadiszállási tisztek egyaránt viselhetnek. Az alezredestől parancs­nokig terjedő rangfokozatokat ezután csak magas vezetői állást betöltő tisz­kötelék fűzi őket az Üdvhadsereg alapelveihez és mily odaadás Krisztus­sal szemben. Ez fűzi össze a szalufistá­­kat. Minden lelki munka és népjóléti te­vékenység az egész világon megszakí­tás és megállás nélkül folyik. Minden nehézség, amely más szervezeteket meg­tépázott volna, az Üdvhadse­reget mind lelkü­letbeli, mind munkájabeli egységében meg nem törte. Természetesen az összes vallásos közösségekkel együtt az üdvhadsereg is érzi a vi­lágot átható, vallástól elidege­nítő mozgalmakat, azonban minden jel arra mutat, hogy az Üdvhadsereg ezen világ­áramlat következtében talán kevesebbet szenvedett, mint más vallásos szervezetek. Semmiképen sem vesztünk talajt. Habár a világon át való fejlődésünket a vallá­sossággal szembeni közöm­bösség kétségtelenül hátrál­tatja. Szilárd meggyőződésem, hogy miután azon változtatá­sok, melyek elhatároztattak, a törvény­hozás által jóváhagyatnak, az Üdvhad­sereg képes lesz gyorsabb ütemben előre­haladni, mint bármikor azelőtt. Ezért arra szólítom fel az Üdvhadse­reg minden bajtársát az egész világon, hogy velem együtt buzgó és állandó imá­ban egyesüljön, hogy Isten az Üdvhadse­regre szeretetének, buzgalmának és ere­jének megújulását adja, hogy a Krisz­tusban található megváltás bizony­ságát eredményesebben, hatalmasabban A tábornok kiáltványa. Siess­­ zék már évek óta érezték. Ezen véle­ményt határozott formában két évvel ez­előtt az Üdvhadsereg magas tanácsának tagjai is kinyilvánították. Ismert dolog, hogy tábornokká való megválasztásom alkalmával kijelentet­tem, hogy véleményem szerint módosítá­sok főleg három dologban elkerülhetet­lenek és azok keresztülvitelére magam kötelezem. Ezek: 1. A tábornok azon jogának törlése, hogy utódját maga nevezze ki és hogy a választás a magas tanács által történjék. 2. Egy életkor meghatározása, mely­nek elérése után a tábornok nyugalomba vonul olyképpen, mint meglévő szabá­lyaink az összes többi tisztek nyugalom­ba vonulását rendezik. 3. Hogy az eddig a tábornok által egyedül tartott, az Üdvhadsereg ingatla­nai és értékei fölötti bizományosi őrzési rendszert egy bizományosi társaság váltsa fel. A parancsnoki tárgyalások legfőbb feladatát ezen alapvető változá­sok megfelelő módon való életbelépte­tése képezte. Látható ebből, hogy ezek a tábornok­ mentsd meg Miután erre a részre vonatkozó dolgo­kat a tanácskozás alaposan megfontolta és nagy többséggel elhatározta, azzal bíztak meg, hogy a képviselőházhoz for­duljak, hogy a létező alapítólevél erre vonatkozó részei megváltoztassanak. (Alapszabálymódosításnak megfelelő el­járás. ( Szerk.) A parancsnokok egy kisebbsége né­hány áthatóbb módosítás mellett foglalt állást, ellenben a többség határozata a tábornoki hatáskör és tekintély további módosítását elvetette. Úgy hiszem, ezen határozat teljesen észszerű. A biztosíté­kok, melyek jelenleg léteznek, hogy a tá­bornok a hatáskörét túl ne léphesse, vé­leményem szerint minden gyakorlati kö­vetelménynek megfelelnek. A sok ügy között, melyről a tanács­kozás folyt, valószínűleg egy sincs, mely fontosabb és az Üdvhadsereg előmenete­ Egyszer a vonaton utazva, öt ember ült a kocsiban, kik kár­tyázni kezdtek. Való­színűleg, hamiskártyások voltak, mert a játszásra másokat is meg­hívtak, így történt, hogy e sza­vakkal fordultak barátomhoz: — Úgy gondolom, ön érti ezt a játékot, játsszon velünk egy par­tit. — Uraim, — felelte az — nem tudok kártyázni, azonban egy dol­got tudok. — És mi az — kérdezték kíváncsian. — Jövendőt tudok mondani! — Volna szíves nekünk is jósolni? — Szívesen, ha óhajtják! Habár mindenkit óvok, mert esetleg nem nagyon hízelgő. —­ Milyen kártyára van szüksége? — A fekete ötöst kérem. — És miután kézhez vette a kártyát, folytatta. — Még egy dologra szüksé­gem lesz és ez egy Biblia. Ezt nem tudták adni. — De valamikor volt Bibliájuk — mondta a jósló — és ha utasításait követték volna, nem lenné­nek ott, ahol ma állanak. Azonban nálam van egy. — És nagy nemtetszésükre előhúzta a zsebéből. — Uraim, — kezdette a jóslást — látják, e kár­tya egyik végén a két szemet? — Ezek a két szemüket jelképezik. Ez itt középen a szájukat és ez a másik kettő térdeiket. No már most a Jövendölések könyvé­nek 1. fejezete 7. versében ezt olvasom: „íme, eljő a felhőkkel és minden szem meglátja őt!“ Akiről szó van, a Názáreti, ki egykor bűnösökért, mint te meg én, ontotta vérét. Szemük meglátja őt és majd ítélő­széke előtt kell, hogy megálljanak. Ez a szemüket illető jövendölés. — Ami most már szájukat és térdeiket illeti, hadd olvassam, hogy mi áll Fn­. 2, 9—11-ben. „Annak oká­­ért az Isten is felmagasztalá őt és ajándékoz a Néki olyan nevet, amely minden név fölött való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon... és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya dicső­ségére.“ Ebből azt jóslom, hogy térdeik egykor meg­hajolnak Jézus előtt és hogy nyelvük, amelyik egykor a Miatyánkot szokta volt mondani, kell, hogy bevallja, hogy ő mindenek Ura. Szemeik meglátják őt és mikor meglátják, térdeik elerőtlenednek és mél­tósága előtt leborulnak. Már eddig is többet kaptak, mint amit reméltek, a jövendőmondó azonban még nem hagyta abba. — Uraim, ez a kártyának csak első magyarázása, most a másodikat, ha úgy tetszik. A kártya öt szeme öt ásót jelképez, melyek már készen állnak és lehet, hogy nem tart soká, akkor megássa ötüknek, bűnö­söknek, sírjait és akkor lelkük a pokolba kerül. Az öt hamiskártyás már sokallotta a dolgot, azon­ban, minthogy a vonat még hosszabb ideig ment, mi­előtt állomáshoz ért volna, a szakaszt nem hagyhat­ták el. — Uraim, — folytatta a jövendőmondó — önök megmenekülhetnek ezen borzasztó jövő elől, úgyhogy jóslásom nem teljesedik be, ha azt teszik, amit én tet­tem és talán én voltam hatunk között a leggonoszabb. Szemem Jézusra tekintett, ki a kereszten értem halt meg, nyelvem­ Úrnak vallotta őt és térdem alázatosságban meghajolt előtte. Ha ezt teszik, úgy épp annak ellenkezőjét jósolhatom, amit eddig mondottam. íme, megmondtam Önöknek a jövendőt és remélem, hogy lesz közöttük legalább egy, aki megkísérli, hogy Jé­zusban bűnbocsánatot keressen. Nem sokkal ezután a vonat berobogott az állo­másra és mind az öten, amilyen gyorsan csak lehetett, elhagyták a kocsit. * — Jó estét uram! — szólították meg nemrégen barátomat az utcán. — Jó az este, ha minden bűne megbocsájtatott — hangzott a válasz.­­— Örömmel tapasztalom, hogy még mindig jós­lásokkal foglalkozik. —­ Jóslással? Azt soha sem tettem. — Dehogy is nem. — Vagy tíz évvel ezelőtt egy­szer nekem is jövendölt. — Úgy gondolom, téved. — Semmi esetre sem. — És ekkor emlékezetébe idézte az utazást. — Úgy, most már emlékszem. — Engem otthagy­tak anélkül, hogy a jóslásért megfizettek volna. — Én vagyok a fizetség. Szavai hármunkon be­teljesedtek. Három ásó megásta a sírját. A negyediket néhány napja, hogy meglátogattam, ki ugyancsak szeretne megmenekülni a jövendölés elől és vallásos gyülekezeteket látogat. Amikor elbúcsúztam tőle, ezt mondtam: Emlékezzél a fekete ötösre! — De beszéljen most saját magáról. — Amikor annak idején találkoztunk, nagyon szerencsétlennek éreztem magamat. Anyám nemrégen halt meg. Betegágyához híva, így szólt hozzám: „Vil­mos, csókolj meg még egyszer és ezt a bibliaverset hagyom reád: íme, eljő a felhőkkel és minden szem meglátja őt!“ — Amikor annak idején e szavakat idézte, mintha édesanyám támadt volna fel és a kártyából tekintett volna reám. A szavak üldöztek. Ittam és ismét ittam, azonban állandóan hallottam: „Minden szem meg­látja őt!“ Egyszer egy gyülekezetbe tévedtem. Egy fiatalember emelkedett szólásra és felolvasta biblia­versét: „Íme, eljő a felhőkkel és minden szem meg­látja őt!“ Ezt nem bírtam el. Az este meghajtottam térdemet Jézus, mint Megváltóm előtt és nyelvemmel megvallottam őt. Végül álljon itten a Bibliának ezen szava: „Az Úr Igéje nem tér vissza üresen!“ fekete ötös. segélykiáltás lelkedet­­ tek nyerik el. Azután egy további el­határozás, mely a tisztek közötti különb­séget kiegyenlíti, hogy az összes tisztek ugyanazon életkor elérésével vonulnak nyugalomba, még­pedig nők 60 és fér­fiak 65 évvel. Mi lesz az Üdvhadsereg jövője? A kér­dés. Semmi okom sincs, hogy további előrehaladásban kételkedjek. Azon szel­lem, melyet tisztjeink, katonáink egy­aránt megtartottak, zavaró körülmények ellenére, és egyesült erőkkel folytat­ják munkájukat, csodálattal töltötték el azokat, kik nem tudták, hogy mily erős Aggódsz lelked üdvéért? Keresd fel az Üdvhadsereg tisztjét, ki szívesen segítségedre lesz, hogy meg­­békülhess Istennel, és dicsőségesebben hirdethesse, mint tör­ténetében bármikor azelőtt. London, 1930 december hó. Higgins Eduárd tábornok.

Next