Siklós és Vidéke, 1907 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-13 / 2. szám
Szerkesztőség: Vókonyi utca 11. szám. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem küldetnek. MEGJELENIK VASÁRNAPONKÉNT. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : RÉGEI KÁROLYNÉ. Huszadik évfolyam2. szám. KÖZOKTATÁSÜGYI, GAZDASÁGI, KERESKEDELEM ÉS IPARÜGYI KÖZÉRDEKŰ HETILAP. Kiadó Hivatal : Vókonyi utca 11. szám A lapmegrendelések és hirdetések ideküldendők Egyes példányok a nyomdában kaphatók. Előfizetési dij: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre nyolc kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám 16 fillér. A papság és szocializmus. Sokan állítják, hogy az egyházpolitika megviselte volna a papok tekintélyét. Ezóta beleelegyedtek a politikába és a hétköznapi küzdelmek sara így papi öltönyükre ragadt. S akik ezt állítják, ebből veszélyt látnak az összes egyházakra nézve, melyek nem fogják tudni hatalmukban tartani a hívők lélekvilágát. Megjelent a socializmussal a felekezetnélküliség is. Mi ezúttal időszerűnek tartjuk, hogy elmondjuk véleményünket, értve úgy, hogy nem egy vallásfelekezet papjairól kívánunk beszélni, hanem e gyújtó szó alatt az összes egyházak lelkészeit értjük. A papság eddigi működésével az országot emelte és felvirágoztatta. Láttuk, hogy annak idején, mikor a keresztet veszély fenyegette, a papok kezükben karddal haltak meg a kereszt védelmében. Láttuk, hogy annak idején, mikor még népünk műveletlen volt, tanítottak az iskolában. írástudó papjaink tanították és világosították fel a népet, sajátsták el velük a földmivelés mesterségét stb. stb. És láttuk a magyar papság nemes működését kivétel nélkül az összes egyházaknál. Innen van azután, hogy a papság tiszteletet szerzett magának az egész országban és mi mindig szívesen hajtottunk fejet a lelkipásztorok előtt, még akkor is, mikor a kezükben nem volt feszület. Nos, hát igaz, a papok egy része most politizál. De őszintén szólva, mi ezt a papság tekintélyére és az ország érdekeire nézve nagy veszélynek nem tartjuk, de nem helyeseljük. Nem tartjuk nagy veszélynek egyszerűen azért, mert ezek a szórványosan előforduló esetek múló tünemények, melyek megszaporodni nem fognak. A papság azon csekély része is, mely most az egyháza érdekeit sértve látja és ennek következtében a politika terére lép, csakhamar belátja e lépés hiábavalóságát és visszatér az oltárhoz, hogy egyedüli hivatásának éljen. S ha az egyháza érdekeit csorbítva látni nem akarja, úgy oda kell hatnia, hogy nyájától ne vonja el tekintetét, hanem tartsa meg azt vallásosságban. Biztos fizetése van, élhet istenének és híveinek. Nem igaz, hogy vallás nélkül el lehetünk. A vallásnélküliség szaporítja a rosszakat és a proletárokat. Épp azért nagyon rosszul teszik azok, kik a papoknak a politikában való szereplésén boszút akarnak állani és csorbítják mindenképpen a papság tekintélyét. Az első csókot csak érezni lehet. Szóval hiába is kísérelném meg ecsetelni. De hová is kalandozik lelkem, édesen fájó gondolataim, mikor ez újévben a legboldogtalanabb pillanataim újulnak fel a régi sebek szívemben. Végre is „édes anyává“ lettem. Aranyos első Pistika fiam hivott igy. Mint szerettem, mint dédelgettem, ápoltam, tanítottam, ezekis a bébót. Igen tanítottam, mig végre a munkából hazatérő fáradt embert azzal fogadta aranyos fiacskám — minden jó anyának aranyos a fia, — „édes apám“ ! Egy pár fehér gyöngy szakadt ki szeméből és szaladt végig az erős férfi arcán és csak egy két szót tudott mondani : Köszönöm angyalaim ! S azután csókokkal halmozott el hiú szavak helyett mindkettőnket. Hát ezt a boldogságot, mely többet ér millió menyaszonyi csóknál, ki lehetne-e egy anyának fejezni ? Közeledett az újév, az édesapa születésnapja. Boldogság honolt szivemben arra a tudatra, hogy férjem azzal lepem meg, miként Pistikém majd egy kis verset tanul meg addig és üdvözöljük vele. A vers is meg volt. Tanulta is Pistike mint a kis szajkó : A Pistike elő áll, A papának gratulál. Szegény fiacskám adós maradt a verssel, üdvözléssel, pedig mint örültem már az újévnek, a születésnapnak. Az év utolsó napja eelőtt Pistikém reggel nem ébredt fel, nem jött A papság szeplőtlenségére, tekintélyre ez országnak nagyobb szüksége van, mint a katonaságra és az ágyukra. A hit megvédi az ország erényét, polgárainak jellemét, e társadalom becsületességét; ezt a hitet vannak hivatva fenntartani a hit szolgái, akik lelkünk felett őrködjenek és uralkodjanak. A pap csepegteti a gyermek lelkébe a hit áldását s az első jellemvonásokat a iskolákban. A felvilágosodottság korszakát éljük, mikor már istentagadók és isten nem létezését hirdetők is létezni tudnak, sőt szaporodni is. A felvilágosodottság e korszakában pedig rettentően nehéz a megélhetés, küzdelem, hajsza folyik a kenyérért és a rettentő küzdelemben száz és száz ember vetemedik a rosszra, a bűnre. Hányan vannak, kik lábbal tapossák a törvényeket, az emberieket, és az istenieket egyaránt, akik nem tartják sérthetetlennek a más vagyonát, a mások életét , és hányan vannak akik telve vannak úgynevezett modern eszmékkel, melyek nem találják bűnnek az esküszegést, a hitvesi hűtlenséget, a csábítást. Vájjon mi történik, ha az istentagadás, ha az atheismus nagy arányokra nőne? Ugyan hová jutnánk, ha a keblemre, hogy „jó reggel“ köszöntés helett csókjaival elözönjön, mint reggelenként meg. Irta tenni. Megsimtattam sima kövér arcát. ‘Boldog isten ! tűzben égett az. Hiába csókoltam, költöttem, lázban égett. A borzalom szele úgy csapott meg, mint az ég villáma a fát. A városban gyermek járvány volt, a difteritisz, a gyermekek réme. Rémséges fájdalom fogott el. Orvosért kiáltottam és eszméletlenül fiacskám ágyára estem. Áldott jó házi orvosunk éjjel nappal 48 óráig virrasztott velünk együtt a fuldokló Pistika egyetlen gyermekünk felett. Szívem szakad meg most is, ha szegény fuldokló hangjára gondolok, mikor fel fel ugrott ágyában, kimeredt szemekkel, erdően nézett atyjára és kiáltott : édes apám segítsen ! Doktor bá . . . bá. . . esi . . se . . se. . fuldokolta szegény. Lehanyatlott Tehetetlenül állott az édes apa és az orvos a rémséges rémmel szemben. Ekkor még nem volt szerum gyógyitószer. Beköszöntött az újév hajnala, az édesapa születésnapja, az üdvözítő vers egy sóhajba fulladt, egy utolsó fájdalmas pillantása fiamnak lelkembe hatott. Lelkének tükre e pillanatban megtört.. . Egy angyallal több volt az Úr zsámolya körül ! . . Hát ezt az anyai végtelen fájdalmat, ki lehet-e szóval fejezni ? Le lehetne-e írni ? Nem ! nem ! soha ! ----- Szeretjük az egész világot. Szeretjük az egész világot; Csak azt, aki minket szeret, Gyötörjük mindenek felett. A gyöngédséget pazaroljuk ; Csak aki értünk halni kész, Azt sújtja porba durva kéz. S mikor kifosztva roskadunk le : Mindenki megvetőn hagy el, Csak egy van aki fölemel Rudnyánszky Gyula. ÚJÉVEM. Irta : trógó Néni. Ki tudná szóval kifejezni azt az érzést, midőn az igaz szerelem első csókja csattan el a menyasszony ajkáról ? Ehhez csak égi tünemény hasonló. A boldogító érzés áthatja, átalakítja a nő minden csepp vérét, lázban ég teste, remeg az édességtől, elfullad lélekzése, torka megszorul, hangra képtelen, tüdeje mint a kráterben a gázok hullámzanak , szive, ez a gyengéd női szív jobban ver mint Plútó összes kalapácsa. Az első csóknál hol az ész? Nincs, nincs ! Elnyeli az érzés tenger nagy áradata, vagy túl a másvilági boldog létbe szökell, hol örökké a csók csókot ér.