Siklós, 1916 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-01 / 1. szám
■pFiCet KtR.for IV. év. Siklós, 1916 január 1.1. szám. Előfizetési ár: Hirdetések dija: 1 oldal .... 40 korona Vs oldal .... 15 koroa Ve oldal .... 8 korona V12 oldal. ... 4 korona állandó hirdetésnél kedvezmény. Egész évre ... 8 korona. Fél évre..........4 korona. Negyed évre. . 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Nyillter soronként 50 fillér. TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ES SZÉPIRODALMI HETI ÚJSÁG. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. • , • Szerkesztőség: Siklós. Kossuth Lajos tér 1. Laptulajdonos és felelős szerkesztő. Telefon: 36. 05. FEJES JÁNOS. Kiadóhivatal: Siklós, Hosszu utca 19. szám, a Siklós-Drávavölgyi Könyvnyomda. Évforduló. .Irta: Dr. Junger Mózesné. A régi jó békés időkben is várakozóan kíváncsian tekintettünk a rejtélyesen közeledő uj esztendő felé, mindenkinek volt kívánsága, reménye, melynek megvalósítását az uj esztendő eljövetelével várta; most reánk köszöntő 1916-ik év felé reménykedve, nagy kívánságokkal eltelve tekintünk és mégis, mily nagy a különbség! A máskor ezer féle remény, ezer féle színben csillogó ábránd ma mind egyforma, ma szegénynek és gazdagnak kívánságát, legforróbb óhaját egy jelentőségteljes szóval lehet kifejezni, ma mindannyian egy kérdéssel tekintünk a megújuló esztendő elébe: vájjon körforgása alatt megenyhül-e a gyűlölet, szünnek-e a harczok, megszületik-e a dicsőséges béke ? Nem csak egy, nép, egy ország, de egy egész világrész az egész tűzbez égő Európa minden lakója egyesül ebben a kívánságban, a győző és elbukott, mind erről ábrándozik. A kitűzött végső czélért, a békéért küzd halált osztó fegyveresekkezében, a fekete hegyek országának járatlan utain merészen előretörtető magyar katona; a békét szerzi meg önfeláldozó védelmével az Isonzó partján, a Kín vidékén küzdő hős és a béke áldásai után epedve sóvárog annyi a háború súlya alatt szenvedő, hontalanná lett millió és millió szerencsétlen! Jól mondta a győzelemeiről híres német tábornok, a háború a győzőnek is utálatos, hát még a legyőződnek. Meg hozza-e teljesíti-e az elkövetkező esztendő a hozzá fűzött reményeket, váljon feledhetetlenné teszi-e önmagát az emberiség előtt avval, hogy valóra váltva egy nagy eszmét, megajándékozza vele az egész világot? Ki tudná megmondani? A béke még a távol ködében deréng messze-e vagy közel, nem bírja kutató szemünk kifürkészni, de épen most, mikor az új esztendő beköszöntése alkalmából csak a jövő eshetőségeivel foglalkozunk, ne felejtkezzünk meg a dicsőségesen távozóról sem. Az 1915-ik esztendő ha nem is hozta meg számunkra a békét, de örökre nevezetessé, felejthetlenné tette magát nemzetünk történetében és nagy eredményeinek gyümölcsét nem csak mi, de később utódaink is élvezni fogják. Ma már talán a végső győzelem kifejlődése előtt állunk, de hogy azt az utat, míg idáig eljutottunk, a maga nagyszerűségében méltányolni is tudjuk, ne átalljuk újra és újra felidézni az elmúlt év történetét. Hol voltunk ma egy éve, és hol tartunk most ? Az elmúlt év kezdete- a világháború -olumoru korszaka volt reánk nézve. Az oroszok, mint egy vészes áradat elöntötték Galicziát és felső Magyarország nagy részét. Az aggodalom a rémhírek ideje volt, a decemberi szerbiai kivonulás felejthetetlen szomorú, majdnem kétségbeejtő hatása alatt állottunk és — hogy teljes legyen a megpróbáltatások sorozata — elesett a mítoszi legendákkal körülvett Przmysl és ma — mily csodás változás! — Kurland és Orosz-Lengyelország hatalmas váraival együtt a szövetséges hatalmak kezében van és megnyílt a Hamburg, Berlin, Budapest, Nis, Szófia, Konstantinápolyi gyorsvonat, melynek legújabb eredményéül az angolok nagy vereségét a Dardanelláknál tekinthetjük. Hogy ez a két, röviden elmondott egy mondatba szorított tény mennyi dicsőséget, mennyi győzelmet, mennyi ma egy éve még merő lehetetlenségeknek tartott eseményt rejt magában — azt fölösleges méltatni azt mindnyájan jól tudjuk, de ne is felejtkezzünk meg róla. A jövő a háború füstfelhőjével van még borítva, de a mi és szövetségeseink katonáinak vitézsége napnál ragyogóbban bontakozott ki az 1915-ik év történetében és mikor a ma megújuló új esztendőt üdvözöljük, legszebben köszöntjük ha azt kivánjuk legyen méltó nagy elődjéhez, tetőzze be koronázza meg annak nagy eredményeit az utolsó, befejező végső diadallal. TÁRCA. Riporter-bravúrok. Irta: Gelléri Mór. A sokszor emlegetett „régi jó időkben“ az újságírók a nagyobb lapoknál végigszolgálták valamennyi rovatot, ami nem azt jelenti, hogy sokszor vezércikket és tárcát is kellett írni hanem azt, hogy semmiféle feladatot és megbízást sem volt szabad kicsinyelni. Kétségtelen, hogy a zsurnalisztikai modern fellendülés legerősebb nyomai éppen 30 évvel ezelőtt az Egyetértésben nyilvánultak, ezt az időszakot számos érdekes epizód teszi — legalább rám nézve — emlékezetessé. Hogy például főúri estélyeken nekem kellett a lapot képviselnem, ennek az volt az egyedüli oka, hogy a civil (értsd: nem képviselő) munkatársak közül egyedül nekem volt kifogástalan frakkóm. Hogy volt idő, amikor két kolumát kellett egymagamnak megírnom és pedig riportom tárgyáról (országos iparosgyűlés) vezércikket, tárcát, újdonság utáni cikket (1879. junius 1.) és rendkívül alapos és részletes tudósítást, ez sem tartozott a ritkaságok közé; de akkor már divatban voltak az öltetek és bravúrok bizonyos relácziókban, amelynek elől magam sem tudtam kitérni. Ezek közül kívánok néhányat följegyezni, annál is inkább, mert egyiknek-másiknak egy-egy nem egészen jól értesült röpke följegyzésben akadt már más gazdája is. Ma még vannak tanúim az újságírók régi gárdájából, de mert nagyon ritkulnak a soraink, lehet, hogy holnap, holnapután már nem tudnék kire hivatkozni. ♦ A lecsukott riporter. A székesfehérvári kiállításon, 1879. nyarán József főherceg sűrűn tett be nem jelentett látogatásokat és kevés emberből álló kíséretével alaposan megnézett mindent. Ilyenkor fesztelen jókedvvel telve tözsgyökeres, zamatos megjegyzéseit az egyes kiállított tárgyakról, de egyebekéről is. Egy szép napon Zichy Jenő gróf, a kiállítás elnöke figyelmeztetett a főherceg suttyomban tervezett látogatására. Engem csak az feszélyezett, hogy ugyanaznap ott volt egy német lapnak igen ügyes riportere, aki mint ilyen, abban az időben az első sor élén állott. Megkértem tehát a grófot, hogy kezdjük a sétát a fenséges úrral a kocsipavilonban. Így is történt. Az én riporterkollégám feltűnő buzgósággal kezdett jegyezgetni. De nem sokáig. Az első fordulónál ugyanis egy új szerkezetű kocsihoz értünk. Én sem voltam valami nagyon szemérmes és elég közel voltam a főherceghez, amit a fenséges úr — úgy látszik — észre is vett. Valószínű, hogy le akart főzni, mikor hirtelen hozzám fordult s minden átmenet nélkül azt kérdezte: — Hát mondja meg, mi ennek a határnak tulajdonképeni előnye? Én első percben meglehetősen meg voltam zavarodva, de hirtelen egész nagyságában állott előttem az eredeti tervem és ravasz fondorlattal beültettem P. riporter- kollégámat a kocsiba, melynek az volt az egyetlen úgynevezett előnnye, hogy az ajtókat kulcscsal le lehet zárni. Kollégám látván, hogy a főherceg szemei rá vannak függesztve, nagy grandetzával helyezkedett el a kupéban, mire én rázártam az ajtót, hogy a kocsi előnyét ad oculos demonstráljam, És itt jön a tragikum. A hintó kulcsa „véletlenül“ betört a zárba. A másik oldal pedig már jó előre, kollégám nem tudott a határból kimenekülni. Persze ilyenkor lakatos is nehezen akad és mire a kis P.-t kiszabadítják kényelmetlen helyzetéből, addig a főherceg már befejezte körsétáját. Még aznap egy rendkívül érdekes, kéthasábos tudósításban számoltam be a főherceg látogatásáról, jóízű kiszólásiról, találó megjelentés napján három tekintélyes nagy laptól kaptam szerződési ajánlatot. A belügyminiszter halála. Nemsokára ezután nekem kellett az „újdondászt“ helyettesítenem. A főszerkesztő egyszerűen kirendelt a szabadságra ment Korda Imre helyére. Ment is valahogy a munka, pedig akkor sok mellékrovat tartozott még az újdonságok főrovatához. Egy szép napon (1879. szeptember 9.) berohan hozzám a főszerkesztő: — Olvasta-e a Pesti Napló estilapját? — Még nem. — Hát nézze meg. Benne van, hogy Rajner Pál volt belügym.lortói birtokán öngyilkos lett. Szerezzen akárhonnan, ha a föld alól is, részletes tudósítást. Érti: részletes tudósítást. Mindenfelé elszalajtottam a segédcsapatokat, magam is látottam-futottam az illetékes minisztériumokhoz, politikai klubbokhoz, ismerősökhöz, mind hiába. Senki se tudott egy kukkot se. Csak a szomorú tényt magát tudták konstatálni. Lontó Hont megyéban egy akkor Legújabb hírek a harctérre!. Hofer jelentése: Budapest, december 29. (Hivatalos.) Orosz hadszíntér: A besszarábiai határon az ellenség megismételte erős tüzérségi tűzzel bevezetett támadását. Az előző naphoz hasonló módon, a támadó oszlopai mindenütt, helyenkint közvetlenül akadályaink előtt összeomlottak puska és