Sínek világa, 1984 (27. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 1. szám

AS ÉGWBBO Eoraoßafaec? BtSWECJEßESC Pál József 1983. május 1-től az Építési- és Pályafenntartási Szakosztály vezetője. 1940. július 23-án született Budapesten. A Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöki Karán, az út-, vasút-, alagútépítő Szakon szerzett mérnöki diplomát. Az Egyetem elvégzése után 1965-től a Krisztinavárosi Pft. Főnökségen szakaszmérnökként, majd 1968-tól a Budapesti Vasútigaz­­gatóság II.osztályán vonalbiztosként, később műszaki-gazdasági tanácsadóként dolgozott. Elvégezte a Politikai Főiskolát. Ezután a Budapesti Vasútigazgatóságon a Tervgazdasági és Műszaki Fejlesztési Osztály vezetője volt. 1978-tól a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium Államtitkári Hivatalának vezetőjeként dolgozott. Szakmai ismereteit munkája mellett a gaz­dasági mérnöki oklevél megszerzésével bővítette. Az alábbiakban közöljük a Vasutasok Szakszervezete KV. Építési, pályafenntartási, Biztosító­­berendezési és Távközlési Szakbizottsága részére készített előterjesztését. I. Előzetes elképzelések megvalósítása A MÁV Vezérigazgatója 106.994 1980. /H.L. 1980.26.szám/ számú utasításával - 1980.július 1-i hatállyal - az addig vasútigazgatósági alárendeltségben működő épí­tési főnökségeket - központi főnökségi jogállással, változatlan feladatkörrel - a szakterület szerint illetékes szakosztály közvetlen szakmai felügyelete alá helyezte. A költségelszámolás, pénzgazdálkodás, anyag- és bérgazdálkodás, gazdasági köte­lezettség tekintetében saját hatáskörben, önállóan járnak el és gazdálkodnak, irá­nyításuk pedig a MÁV Vezérigazgatóság illetékes szakosztálya útján történik. Pénzügyi, számviteli vonatkozásban a szakmai irányítást valamennyi főnökség te­kintetében a Pénzügyi Szakosztály látja el, intézkedéseit ennek megfelelően közvet­lenül is megteheti. Ez a rendelkezés indította el azt a szervezetváltozást, amelynek több mint há­rom éves tapasztalatairól számolunk be. Elöljáróban azonban szót kell ejtenünk az előzetes elképzelésekről, illetve azokról a várakozásokról, amelyek az átszervezést megelőzték. Mindenekelőtt tisztán kell látni, hogy az addig vasútigazgatósági alárendelt­ségben működő építési főnökségek közvetlen nem egy szakosztály, hanem vezérigazgató­sági alárendeltségbe kerültek. Irányításukat tehát a szakterület szerint illetékes szakosztály végzi, de a szakmai felügyeletet a szakmailag illetékes szakosztály lát­ja el, mint ahogy az elrendelő utasítás tartalmazza. Pál József mérnök főtanácsos az Építési és Pálya­fenntartási Szakosz­tály vezetője SIK­EK VILÁGA

Next