Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1971-05-04 / 102. szám
háborúellenes tüntetés Washingtonban Hatezer letartóztatott Az amerikai főváros hétfőn • kora hajnali óráktól kezdve katonai tábor képét öltötte. A kormányhivatalok tevékenységének és a városi forgalom feltartóztatásának céját maguk elé tűző háborúellenes tüntetők hajnali 4 órakor (helyi idő) kísérletet tettek a négy washingtoni híd lezárására. Ezeken — tekintettel a tervezett megmozdulásra — már csúcsforgalmi zsúfoltságban haladtak az »előrelátó« honpolgárok kocsijai. A karhatalom is felkészült a hajnali nyitányra és a hidakat 50 méterenként fegyveresek őrizték. A tüntetők barrikádokat is emeltek az autók útjának eltorlaszolására, de ekkor a rendőrség könnygáz-gránátokkal szorította vissza őket, majd gyorsan szétdobálta az úttorlaszokat. Reggel fél 7-kor már 100-nál több volt a letartóztatott tüntetők száma és egy sorozat incidensre került sor* a hidaknál és az elővárosokból a főváros belterületére vezető főútvonalakon. Az egyik tüntetőmenetet Benjamin Spock a világhírű amerikai gyermekgyógyász vezette. Ez a menet is azok közé tartozott, amely ellen könnygázgránáttal és füstbombával támadtak a rendőrök. Nyugati hírügynökségek megjegyzik, hogy a washingtoni rendőrség »gerilla-stílusú csatározásokat« folytatott fiatal tüntetőkkel. Az összes csapásokban a hatóságok a szövetségi katonaság több harci felszereléssel ellátott alakulatát is felhasználták. Reggel hat óra tájban már mindenütt szövetségi katonaság váltotta fel a rendőröket a közlekedési csomópontoknál. Nixon elnök üzenetben üdvözölte a washingtoni rendőrség a tüntetőkkel szemben tanúsított eddigi magatartását A déli órákban a helyzet olyan feszültté vált hogy Jerry Wilton washingtoni rendőrfőnök az igazságügyminisztériumba ment, ahol John Mitchell igazságügyminiszterrel tanácskozzék a helyzetről. Washingon hétfőn ostromlott városhoz hasonlított — jelntették hétfőn este a hírügynökségek — a legfonosabb hidakon és közlekedési csomópontokon fegyveres • nemzetőrök és tengerészek álltak őrséget Az AP amerikai hírügynökség szerint a főváros hétfőn hatórás utcai harcok színhelye volt. A rendőrök gumibotokkal és vegyi harcanyagokkal — így a Vietnamban is használt maoe harci gázzal — támadtak az indokínai háború beszüntetését követelő tüntetőkre. Egyelen nap alatt több, mint hatezer tüntetőt vettek őrizetbe. A főváros börtönei zsúfolásig megteltek. Azokat a letartóztatott tüntetőket akik a börtönökben már nem fértek el, a Robert F. Kennedyről elnevezett stadionban helyezték el. Az AFP tudósítása szerint a tüntetőknek elsősorban Georgetownban sikerült megbénítaniuk a közúti forgalmat. Tito nagyjelentőségű beszéde A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnökségi ülése A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnöksége április 28—30 között Brioni szigetén kibővített ülésen tárgyalta meg a jugoszláviai politikai és gazdasági helyzetet, valamint a JKSZ-ben kialakult viszonyokat. A JKSZ elnökségének most megtartott ülését a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége egyik legjelentősebb tanácskozásának tekintik az utóbbi években. A brioni plénumon elhatározták, hogy a JKSZ-ben uralkodó helyzet és az eszmeipolitikai egység problémáinak teljesebb felmérésére összehívják a JKSZ második konferenciáját. (Az első konferenciát, amely jóváhagyta az alakotmányreform kidolgozását és program gazdaságmegszilárdítási elindítását, tavaly ősszel tartották.) Az elnökségi ülésen Joszip Broz Tito mondott bevezetőt és zárszót. Kijelentette: »A jelenlegi politikai és gazdasági helyzet rendkívül komoly«, ez arra kötelezi a kommunissták szövetségét, hogy »ne ezt az eredményeket könyvelje el, hanem nézzen szembe a hibákkal, a balsikerekkel, a problémákkal, s találjon nyílt rájuk megoldásokat.« A jelenlegi politikai és gazdasági problémák fő okait az elnökség többek között a gazdaság szerkezetének zavaraiban, a köztársaságok közötti egyetértésben mutatkozó hiányosságokban, a nacionalizmus és a sovinizmus megerősödésében látja. »Romlott a helyzet a kommunisták szövetségében és zökkenők támadtak a JKSZ IX. kongreszusán hozott határozatok végrehajtásában« — állapítja meg az ülésről kiadott közlemény. A következő időszak feladatairól az elnökség részletes határozatot hozott. GYORSLISTA az 1971. május hó 3-án megtartott lottó jutalomsorsolásról, amelyen a 14. heti lottószelvények vettek részt. 005 653 tv, 008 030 lett mit választ?, 390 901 hűtőgép, 392 233 éléskamra utalvány, 405 250 háztartási gép, 406 849 ruházati cikk, 409 221 ház én 930 éléskamra ut., 014 710 éléskamra ut., 015 063 tv, 015 632 éléskamra utalvány, 016 688 mosógép, 021 181 ruházati cikk, 027 607 háztartási gép, 039 022 háztartási gép, 048 240 ruházati cikk, 053 988 moped, 055 456 ki mit választ?, 055 457 ki mit választ?, 055 912 éléskamra utalvány, 061 365 éléskamra utalv., 064 490 ki mit választ?, 068 400 óra, 090 097 hűtőgép, 091 056 ruházati cikk, 093 115 tv, 101 840 tv, 114 283 éléskamra utalv., 129 038 bútor, 130 077 háztart gép, 134 276 ki mit választ?, 139 477 lakástextil, 175 499 háztartási gép, 180 731 bútor, 181 385 ki mit választ?, 181 387 kipút választ?, 183 416 éléskamra utalvány, 185 489 ruházati cikk, 205 335 bútor, 207 692 háztartási gép, 209 919 háztartási gép, 216 968 éléskamra utalvány, 218 drométeráru, 240 254 éléskamra utalvány, 251 002 magnó, 252 614 éléskamra utalvány, 265 582 utalvány, 262 361 éléskamra utalvány, 264 258 ki mit választ?, 265 092 háztartási gép, 267 895 bútor, 273 110 tv, 278 551 utalvány, 280 165 ruházati cikk, 282 941 éléskamra Utalvány, 285 598 utalvány, 294 871 éléskamra utalv., 309 431 ruházati cikk, 317 112 ki mit választ?, 322 475 OFOTERT-utalvány, 323 334 utalvány, 333 352 utalvány, 333 460 ruházati cikk, 337 279 utalv., 337 85» Budapest, IV., Csalogány u. 32—24. sz. alatt felépülő társasházban az L em. 7. sz. alatti háromszobás (egyik kisméretű), étkezőhallos öröklakás, 343 277 rádió, 354 917 tv. 360 902 háztartási gép, 368 247 utalv., 372 417 bútor, 372 938 hűtőgép, 376 7*9 hűtőgép, 366 «S3 tv. tart. gép, 418 041 éléskamra utalv., 418 800 utalv., 421 719 motorkerékpár, 423 581 OFOTÉRT utalvány, 429 580 hűtőgép, 431 354 lakástextil, 431 358 éléskamra utalv., 437 701 méteráru, 453 346 tv, 461 241 háztart. gép, 466 338 éléskamra utalv., 472 621 ki mit választ?, 494 289 hűtőgép, 494 697 motorkerékpár, 504 611 tv, 505 634 éléskamra utalv., 515 135 fényképezőgép, 534 202 autóbusz-társasutazás, 542 137 ki mit választ?, 543 311 hűtőgép, 347 829 bútor, 2 035 998 utalvány, 1 271 021 éléskamra utalva, 2 229 164 ruházati cikk, 4 017 652 lakástextil, 4 019 001 tv, 4 023 373 tv, 4 034 383 éléskamra utalvány, 4 034 305 lemezjátszó, 4 207 457 tv, 4 236 605 UtalVárty, 8 090 233 fényképezőgép, 9 093 162 ki mit választ?, 8 099 400 televízió, 8 099 778 ruházati cikk, 1B 110 050 hűtőgép, 8 114 419 éléskamra utalvány, 8 118 881 utalvány, 8 134 149 éléskamra utalvány, 9 139 778 éléskamra utalvány, 8 156 981 éléskamra utalvány, 8 182 111 autóbusztársas utazás, 11 230 811 ki mit választ? A nyertes szelvényeket 19T1. május 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest, V., nich Ferenc u. 18.) eljuttatni.Min- A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem válalank. (MTI) SOMOCYL WIPMf 4. Közlemény az KSZEP KB üléséről• Walter Ulbricht felmentését kérte első titkári tisztsége alól Az NSZEP Központi Bizottsága május 3-án tartotta 16. ülését A napirend 1. pontjával kapcsolatban Walter Ulbricht, a kb első titkára nyilatkozatot tett. Kérte a központi bizottságot, idős korára való tekintettel mentsék fel az NSZEP Központi Bizottsága első titkárának tisztsége alól, hogy e tisztséget fiatalabb személyre ruházhassák. A központi bizottság egyhangúlag jóváhagyta Walter Ulbricht nyilatkozatát és a politikai bizottság javaslatára úgy döntött, hogy helyt ad kérésének. Walter Ulbrichtot érdemeinek elismeréséül az NSZEP elnökévé választották és továbbra is az NDK államtanácsának elnöke marad. A központi bizottság az NSZEP Központi Bizottságának első titkárává egyhangúlag Erich Honeckert választotta meg. Willi Stoph, a politikai bizottság nevében egy Walter Ulbrichthoz intézett levelet olvasott fel, amelyben a központi bizottság szívből köszönetet mond neki a jövő kb élén kifejtett több évtizedes tevékenységéért és a politikai bizottság kollektívájában kifejtett tevékenységéért a párt elnökeként, valamint az NDK államtanácsának elnökeként még hosszú évekig jó egészséget és alkotó erőt kíván neki. A központi bizottság biztosította Walter Ulbrichtot, hogy első titkárának, Erich Honerkernek a vezetésével a marxizmus—leninizmus eszméihez híven, a Szovjetunió Kommunista Pártjával és az egész nemzetközi kommunista mozgalommal szilárd összeforrottságban, egységesen zárt sorokban eredményesen folytatni fogja a szocialista társadalmi rend felépítésének nagy munkáját. A központi bizottság egyhangúlag jóváhagyta e levelet. Erich Honecker köszönetet mondott a központi bizottság első titkárává történt megválasztásáért, és az iránta megnyilvánult bizalomért. A központi bizottság ezután jóváhagyta a küszöbönálló VIII. pártkongresszus napirendjét. Éleződik az olajvita Hazahívták Algériából a francia olajtechnikusokat A francia—algériai olajvita éleződésének újabb állomásaként a hét végén hazautazott Algériából az Algériai Francia Kőolaj Társaság (CFPA) valamennyi francia műszaki alkalmazottja. Az olajkutaknál és az algíri irodákban dolgozó mintegy 150 műszaki alkalmazott rendkívül gyorsan és váratlanul hagyta el — családostul — Algériát. Megfigyelők szerint várható még, hogy a másik, Algériában tevékenykedő francia olajtársaság, az ELF— ERAP 450 francia műszakija is elutazik a jövő héten. új Egyelőre nehéz felmérni az fejlemény következményeit. Algéria februárban 51 százalékban államosította a két francia olajtársaságot, egyidejűleg a nyers kőolaj árát hordónként 2,95 dollárban állapította meg. Az intézkedés nyomán kirobbant, s már politikai jelleget öltött vitában a felek álláspontja nem közeledett egymáshoz, a tárgyalások megszakadtak. Bumedien algériai elnök május 1-i beszédében ismét hangoztatta országa függetlenségi törekvéseit és az intézkedések végleges és megmásíthatatlan voltát, sőt a megegyezés hiányában kilátásba helyezte a teljes államosítást. Ugyanakkor kijelentette, »nyitva Franciaországgal áll az ajtó az egyenlő alapokról történő együttműködés előtt«. A CFPA váratlan intézkedése azonban ismét arra mutat, hogy a francia olajtársaságok nem törekszenek az átfogó megállapodásra. A Sonatrach (az algériai állami olajtársaság) vasárnap este közölte, hogy nem ő kérte fel távozásra a francia műszakiakat, és hajlandó tárgyalni azok visszatéréséről, akik készek erre egyidejűleg tárgyalni az algériai francia cégekkel függőben lévő kérdésekről. (MTI) ték. A technikusok családtagjaikkal a párizsi repülőtérre érkez(Telefotó: AP—MTI—KS) Kölcsönös légitérsértés India és Pakisztán között Mind India, mind Pakisztán légitér-sértéssel vádolta meg a másikat vasárnap este. Először Pakisztán jelentette be, hogy indiai harci repülőgépek 13 kilométeres mélységben kétszer is berepültek a Kelet-Pakisztán északi részén fekvő Rangpur felé. Az indiai hadügyminisztérium közölte, hogy nem tud ilyen esetről. Ezután az Indiaiak közölték, hogy a pakisztáni légierő gépei vasárnap két légi térsértést hajtottak végre Calcuttától 400 kilométernyire északnyugatra. A hírről beszámoló United News of India hírügynökség azt is írta, hogy vasárnap, immár a második egymást követő napon, pakisztáni szárazföldi egységek aknavetőkkel lőtték Radhikapur indiai helység vasútállomását, továbbá, hogy pakisztáni szárazföldi alakulatok megrohantak Nyugat-Bengáliában egy falut és több házat felgyújtottak. Közben folytatódnak a tárgyalások Pakisztán és India között a calcuttai, illetve a daccai missziók személyzetének hazatelepítéséről. Pakisztán felkérte Iránt: küldjön repülőgépet calcuttai diplomatáinak Karachiba történő elszállítására. Április 28-tól május 12-ig Kertészüveg - reklámáron! A 3 mm-es kertégeüveg négyzetméterenként 47,70 Ft helyett 33,40 Ft. KÖZÜLETI ÜVEGBOLT Salkasfehérvár, Palotai u. 50. Tetétén: 30-14 tton 3) leváltották az EAÜ egyik alelnökét Találgatások az elmozdítás okairól Aruai Szadat egyiptomi elnök, élve az alkotmányban biztosított jogával, vasárnap este elmozdította tisztségéből Ali Szabrit, az EAK egyik alelnökét. Az intézkedés a hivatalos közel-keleti hírügynökség néhány soros közleményéből vált ismeretessé, amelyet az Al Ahram hétfői száma megismételt A közlemény röviden bejelenti, hogy Ali Szabrit »felmentették« alelnöki tisztségéből. A hír nem érte teljesen váratlanul a közel-keleti politikai megfigyelőket, mivel az utóbbi napokban Kairóban már híresztelések terjedtek el arról, hogy Szadat elnök és alelnöke között nézeteltérések keletkeztek a Szíriával és Líbiával megkötött államszövetség kérdésében. Szabri elmozdítása az alelnöki tisztségből felveti azt kérdést is, vajon a befolyásos a egyiptomi politikus megtarthatja-e másik fontos pozícióját, az Arab Szocialista Unió Legfelső Végrehajtó Bizottságában, amelynek vezetője ugyancsak Anvar Szadat elnök. Szabri felmentését követően alig néhány órával megindultak a találgatások az elmozdítás okairól. Az AFP hírügynökség Szadat elnök május 1-i beszédéből próbál következtetést levonni. Ebben az elnök hevesen támadta az Arab Szocialista Unió egységét veszélyeztető »ultra« szárnyat, azokat a személyeket és csoportokat, amelyek »gyámkodni akarnak a nép felett«. Az amerikai hírügynökségek egybehangzóan megkísérlik összefüggésbe hozni az egyiptomi politikus leváltását Rogers amerikai külügyminiszter küszöbönálló egyiptomi látogatásával. A kommentátorok arról sem feledkeznek meg, hogy Ali Szabri és az ASZU-n belüli követelőinek meglehetősen népes tábora az utóbbi hónapokban többször hevesen bírálták Heikalt, az Al Ahram főszerkesztőjét, aki állást foglalt az Egyesült Államok »semlegesítése« mellett az arab—izraeli konfliktusban. Ali Szabri és követői ragaszkodtak ahhoz a nézetükhöz, amely szerint az Egyesült Államok a közel-keleti konfliktusban egyértelműen Izrael oldalán áll. Szabri politikai pályafutását elemezve valamennyi nyugati hírügynökség emlékeztet arra, hogy a ma 51 esztendős politikus azok közé a »szabad tisztek« közé tartozott, akik 1952- ben az elhunyt Nasszer elnökkel együtt döntő szerepet játszottak az egyiptomi monarchia megdöntésében. Az 1956- os szuezi háborút követően Szabri az ENSZ-ben, nevezetesen a Biztonsági Tanács vitáiban képviselte az egyiptomi álláspontot 1964—65-ben Egyiptom miniszterelnöke, később az Arab Szocialista Unió főtitkára is volt.