Somogyi Néplap, 1971. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

1971-06-10 / 134. szám

FIATALOK ÜZEME Az átlagos életkor tizennyolc év Három évvel ezelőtt még kukorica termett az épület he­lyén. Igaz, keservesen művel­ték, mert hajdan keresztül-ka­­sul szánttották lövészárkokkal, és ezeknek nyomait két évtized múltán sem tudták teljesen el­tüntetni. Ha ma a kanyargós Zrínyi Utcából befordul valaki a szé­les betonútra, hagyományos stílusú épületet talál itt, kel­lemes környezetben, a Kapos­vári Ruhagyár nagybajomi te­lepének üzemházát. Előtte pi­ros-fehérre festett padok, vi­rágok sora. És nemrég ültetett fenyők. Fiatal­ üdén. Akárcsak bent, a szalagok mellett hos­­­szú sorban dolgozó lányok, fia­talasszonyok. — Az átlagos életkor nem egészen tizennyolc év — mond­ja Barabás Ferenc, az üzem ve­zetője. Kint harminc fokos a hőség. Az ötven méter hosszú csar­nokban azonban kellemes hőmérséklet. A nyitott ablako­a­kon át tiszta levegő árad. Tá­vol a forgalmas út, por nem száll erre. — Ha fokozódik a meleg, mint a múlt hetekben, tizenöt­perces rendkívüli szünetet en­gedélyezünk. Ilyenkor vala­mennyien kimennek egy kicsit az árnyékba — tájékoztat Mol­nár János szalagvezető. 1969 októberében húsz fővel kezdték. Ma százhetvenen dol­goznak Nagybajomból és kör­nyékéről. Húsz-harminc kilo­méteres körzetből utaznak ide naponta, főképp busszal. Mózes Erzsébet Inkáról jár be. Hatvan kilométert utazik. — Megéri? — Közelebb nincs ilyen munkaalkalom — mondja. — És én mindig varrónő szeret­tem volna lenni. Már sokat ta­nultam az iskolában is a gya­korlati foglalkozásokon. Igaz, Feri bácsi? — fordul az üzem­vezető felé. — Mikor idejöttem, mindjárt rám bízták a kötény varrását is. — Mennyit keres? — Ezerkettőt, ezerhármat. — Ilyennek képzelte-e az üzemet, amíg nem látta? — Azt hittem, kisebb, meg nincs ennyi gép. Először furcsa is volt, de hamar megszoktam A másik csarnokban, a 3-as szalagnál azt mondja az üzem­vezető: — Ö a legügyesebb lányunk. Egy tizenhat tagú brigád veze­tője. Szentes Ibolya nagybajomi kislány zavartan mosolyog nyílt dicséret hallatára. Tizen­a­nyolc éves. Legfőbb szórakozá­sa a kötés. De a műszak után ma kapálni megy a szüleivel. A szalagról a vasalóhoz kerülnek a munkadarabok. Most éppen kis- és nagyka­­masz-farmernadrágot varrnak. Az egyik vasaló nő, Simon Isti­vánné, másfél éve van itt, az­előtt a tsz-ben dolgozott. A szalagvezető elismeréssel szól a munkájáról. 1400—1500 forin­tot keres. A napi norma: het­ven nadrág levasalása. Jöve­delme azonban a szalag telje­sítményétől függ. — Azt mi befolyásolja? — A hét első meg utolsó napján általában gyengébb teljesítmény. Hétfőn többen a a vasárnapi bál után fáradtan érkeznek, szombaton meg a hét végét tervezgetik. Az üzemben mindössze 17 férfi dolgozik. Egyikük, Lan­dete János meós Segesdről jár be motorral. Régi szakember. — Hogyan vélekedik a fiata­lok munkájának minőségéről? — A legifjabbak hajlamosak a felületességre. De nem is cso­dálkozom, hiszen a legtöbben egyenesen az iskola padjaiból kerültek ide, és nemrég még a babával játszottak. De fokoza­tosan kifejlődik bennük a fele­lősségérzet. Barabás elvtárs magyarázó­kig teszi hozzá: — Mi elsősorban nem a me­zőgazdaságból kiszoruló fel­nőtt munkaerőre alapozzuk fej­lesztésünket, hanem azokra a fiatalokra, akik az általános iskola elvégzése után e tipiku­san női foglalkozást kívánják választani. Tudom, nevelésük, betanításuk nagy felelősséget jelent, de szívesebben vállal­juk, mint az esetleg gyakorlot­tabb, »»dörzsöltebb« vándorma­darakkal való vesződést. Ezért is szeretnénk az újonnan beál­lítandó szalag mellé is 14—16 éves lányokat szerződtetni. Itt két hónap alatt betanított munkások lesznek, és akinek kedve van, hármévi gyakorlat után szakmunkásvizsgára je­lentkezhet.­­Elvándorlásról, munkafegye­lemről, igazolatlan hiányzásról érdeklődöm. — Szinte kizárólag családi okok miatt — férjhezmenés, elköltözés — lépnek ki az üzemből. Az igazolatlan hiány­zás elenyészően kevés, a mun­kafegyelmet pedig igyekszünk nagyon emberségesen, de szi­gorral biztosítani — mondja az üzem vezetője, és még hozzá­teszi: — Én igyekszem teljesí­teni a dolgozók kéréseit, munkát azonban megkövete­l lem. De így vannak a szalag­vezetők is. Nincs is nagyobb baj. A teljesítménykimutatás is azt igazolja, hogy fokozatosan felzárkózunk a régebbi üze­mekhez. Ha néhány százalék­kal is, de minden szalag rend­szeresen túlteljesíti a normá­ját. És a minőségre sem lehet különösebb panasz. Fiatal Üzem szinte cse­csemőkorú. És máris a felnőtté válásra jellemző vonásokkal,­­ szervezettséggel, sőt lassan ha­gyományokkal. Női tűzoltócsa­pata már tavaly versenyen vett részt, kispályás futballcsapa­ta ugyancsak szépen szerepel a helyi bajnokságban. Énekka­ruk van, ötven fős KISZ-cso­­portjuk pedig az önálló szer­vezeti életre készül. A legfon­tosabb azonban az egyre erő­södő brigádmozgalom. Láttam egy példás gondossággal veze­tett naplót — a brigádot Wirth Károlyról, a Tanács­­köztársaság helyi mártírjáról nevezték el —, amely széles körű érdeklődésről, sokoldalú munkásságról és jó közösségi szellemről tanúskodik. Paál László Takarékosság vagy veszteség Egy panasz —­ néhány tanulsággal »Bizalommal fordulok önök­höz. Lapjukban sokat olvasok a háztáji gazdaságok támoga­tásáról, de én ebből most igen keserű leckét kaptam« — így kezdi levelét a siófoki Háry Ferencné. Keserűsége érthető, hiszen nem kis kár érte, s most hiába keres orvoslást, nem sok remény van arra, hogy meg is találja. Tulajdonképpen olyan törté­net az övé és a levelében em­lített öt asszonytársáé, amilyen­­ számtalan volt már a megyé­ben. E témában az egyik per a másikat érte, és végső soron ez nem volt jó senkinek. No, de ne vágjunk a tények elé! Háry Ferencné többedmagá­­val kétszáz naposcsibét vásá­rolt a siófoki ÁFÉSZ-tól, csibék származási helye az un­A does! Kossuth Tsz. Aztán csirkék hullani kezdtek. Állat­i orvosi vizsgálat, majd az Ál­lategészségügyi Intézetben la­boratóriumi vizsgálat, a pusz­tulás oka: baromfitífusz. És itt következik a »»történet« még ennél is szomorúbb része: ah­hoz, hogy kártérítést kaphas­son a termelő, az elhullás nagyságától függően, naponta rendeletben meghatározott szá­mú elpusztult csirkét kellett volna küldenie laboratóriumi vizsgálatra. Ez elmaradt, és ilyen körülmények között még per útján sem sok remény van arra, hogy a kár megtérüljön. Nagy — és igencsak zsebet érintő, szomorú tanulság ez, de ezentúl is van még valami, amiről — úgy véljük — éppen ennek a sajnálatos esetnek a kapcsán feltétlenül érdemes és szükséges szólni. Háryné ese­te a korábbi években tucatjá­val előfordult a megyében. Ahogy dr. Egyed Lajos, me­gyei főállatorvos tájékoztatott bennünket: a megyében olyan nagy lett a tífuszos fertőzött­­ség, hogy egyszerűen nem le­hetett keltetni. A körülmények kényszerítően megkívánták: új alapokra­­ kell helyezni az egész baromfiprogramot. A Balatonnagybereki Állami Gazdaság — akinek a »»kezébe került« az egész program — megtalálta mind a nagyüzemi, mind a háztáji termelés szem­pontjából kiválóan alkalmas fajtát, a Dekalb-hibridet. Ez garantáltan tífuszmentes. Ám az újtól , mint ez legtöbbször lenni szokott, sokan idegenked­nek. Ezért aztán például a Pé­csi Keltető Vállalattal 800 000, a székesfehérvári, a keszthelyi keltetővel száz-százezer, az an­­docsd szövetkezettel 300 000 na­pos baromfi átvételére kötöttek megállapodást az ÁFÉSZ-ek. Bár az előírt, szükséges vér­vizsgálatot itt is — minden esetben — elvégezték (ahogy Háryné esete igazolja), mégis bekövetkezett a baj. Lehet, hogy egyetlen egy tífuszfertő­zött tojás került a gépbe, de ez éppen elég a betegség elterje­déséhez. Joggal és okkal vetődik fel a kérdés: a múlt számtalan példája után, mikor már vég­re van biztos, jó megoldás, va­jon miért nem ezt választják a termelők? Igaz, valamivel drá­gább a Dekalb-hibrid. De ha a kockázatot és az eredményt nézzük, melyik a költségesebb? Úgy véljük, a válasz csak egy­értelmű lehet. Távol áll tőlünk, hogy »»bele­szóljunk«, ki honnan és mi­lyen baromfit kíván vá­sárolni. Ám a szomorú eset kapcsán el kellett mon­danunk ezt is. Nem a De­kalb-hibrid, hanem éppen azok érdekében, akiket most ismét kár ért. Hogy se Háryné, se a többi asszony ne kapjon töb­bé a mostanihoz, hasonló­­»ke­­serű leckét«. T. M. Kadarkút, 1971 Sok a feladat, a tennivaló VÁRATLANUL, előzetes bejelentés nélkül kerestem fel Németh Lászlót, a kadarkúti tanács elnökét. Igazolványo­kat rendezgetett, a most meg­választott tanácstagokét. — Van közöttük olyan, aki az alakulástól kezdve tanács­tag? — Igen, több is. Szalai László, a községi pártszerve­zet titkára, Horváth István, a tsz brigádvezetője, aztán Hen­­cséről Tóth József, ugyancsak tsz-brigádvezető, meg Fodor Gyula, a szövetkezet kőkúti vendéglőse és Sípos Jánosné, a kőkúti termelőszövetkezet dolgozója az alakulástól kezd­ve tanácstagok. A Kadarkúti Közös Községi Tanácshoz két kisebb falu — Hencse és Kőkút —, több puszta és település tartozik. A lakosság meghaladja a négyezret. Megsokasodtak gondok, a tennivalók, s a ta­a­nács vezetőinek — együtt a párt- és a társadalmi szerve­zetekkel — nagyon sokat kell töprengeniük, hogyan juthat­nának előbbre. — A legfontosabb most törpevízmű-társulat létrehozá­­­sa, a munka megkezdése. szükséges kút már tavaly nyá­­­ron elkészült, most a 17 kilo­méternyi vezeték — a félmil­lióba kerülő árokásást társa­dalmi munkában végezzük —, az utcai csapok megépítése és a házakba a víz bevezetése van vissza. Ez a munka 4,2 millió forintba kerül, csalá­donként — 670 családot érint — 4500 forinttal járulnak hoz­zá, s ad az Országos Vízügyi Hivatal is félmilliót... Ezután arról beszél az el­nök, hogy mit jelent ez a fa­lunak. A legtávolabbi utcában is lesz egészséges, jó ivóvíz, s az új házakat — az utóbbi években 150 épült — már für­dőszobával tervezik, illetve már így is építették. Igen nagy a községben az építkezési kedv, ezért a ta­nács a Kossuth Lajos utca környékén 4 holdnyi területet parcelláztat, 44 házhelyet ala­kítanak ki. Ezen a területen építik fel az ötéves terv vé­gén 1,6 millió forint költség­­gel a község első emeletes ál­lami lakását — hat család kap benne otthont —, s a Kapos­vári Ruhagyár itteni telepének is készül egy négylakásos, ugyancsak emeletes épület. tat.Az elnök egy tervrajzot mu­— Az új óvodáé. Sopronból hoztuk a terveket. Préselt fa­forgácsból készülnek a pane­lek, az építkezés gyorsabb és fele annyiba kerül, mint a hagyományos. Székesfehérvá­ron láttunk belőle készen, na­gyon szép. Az ősszel kezdjük az építkezést, és reméljük, hogy tavasszal a 75 gyermek már el is foglalhatja az új óvodát. Szeretnénk megnyerni a ruhagyár támogatását is, mi pedig a dolgozóik gyermekei számára helyet biztosítunk az óvodában. Diákotthon épül a megyei tanács támogatásával, a la­kosság közreműködésével pe­dig a külső területeken au­tóbuszvárókat létesítenek. A község üzletei ma már nem felelnek meg az igényeknek. Évről évre emelkedik a for­galom (tavaly például az elő­ző évhez képest 35 százalék­kal, s így másodikok lettek a megyében), új üzlet azonban az elmúlt években nem épült. • Milyen hálózatfejlesztést terveznek? — kérdeztem Fe­kete Jánost, az ÁFÉSZ elnö­két. — Itt, Kadarkúton, az atádi út sarkán építünk egy 1000 négyzetméter alapterületű, kétszintes áruházat. Ez 8 mil­­lióba kerül. Jövőre kezdjük a munkát, s 1973-ban fejez­zük be. Saját erőből 2,4 millió forintot költünk rá, a többit kölcsönből, hitelből fedezzük Hamarosan átadjuk Kadarkú­ton új gázcseretelepünket, s ezzel a lakosság régi kérését teljesítjük. A forgalmas nagyatád— barcsi út a községen visz ke­res­ztül, s Kadarkútnak egyet­len valamire való étterme van, de az is már régen kor­szerűtlenné vált, átépítésre szorul. Korábban tervezték is a bővítését, de mert állami tu­lajdonban van, nem sikerült elképzeléseiket megvalósítani. Ezt is jó lenne megoldani, s elérni, hogy az egyre jelentő­sebb idegenforgalommal ren­delkező községnek legyen egy olyan étterme, ami az igé­nyeknek megfelel. De egyre többen igénylik a közétkezte­tést is, és a vendéglő már csak nem alkalmatlan fel­adatának e­llátására a jelenle­gi körülmények között... Előzetesen hosszan beszél­gettem Szalai László párttit­kárral, majd részt vettem a vezetőség ülésén is, ahol a tanácselnök a község fejlesz­téséről, Szalavári László pedig a ruhagyár telepének munká­járól számolt be. S itt tapasz­taltam azt a következetes pártépítést, amiről a titkár már tájékoztatott. Amióta ön­álló községi pártszervezetük van, tizennégy új párttagot vettek fel, a fele asszony, il­letve leány. FEJLŐDIK A KÖZSÉG, ezzel együtt számban is erősí­­­teni akarják a pártszervezetet, hogy feladatát minél jobban elláthassa. S talán ezért a jö­vőben sokkal nagyobb gondot kellene fordítania a pártszer­vezetnek a pedagógusok kom­munistává nevelésére is, mert a több mint húsz tanerős ka­darkúti iskolában mindössze egyetlen párttag van. Szalai László A Sopronból hozott tervrajzot nácielnök, mutatja Németh László ta­ ÉRDEK, ÖSZIÖKZÉS, DEMOKRATIZMUS pen szükséges a vállalat ka­ A gazdaságirányítás je­lenlegi rendszerében a vállalati önállóság, ér­dekeltség és felelősség növe­kedésével kedvező lehetőségek nyíltak az üzemi demokrácia fejlesztésére. Valójában azon­ban mégsem növekedett ész­revehetően a dolgozók — fő­leg a munkások — közéleti fe­lelőssége és aktivitása a gyár, a vállalat ügyeinek intézésé­ben. Ezt csak részben magya­rázhatjuk azzal, hogy a meg­változott helyzet felismerése és a tudatos cselekvés érlelő­­dési időt, személyes tapaszta­latot igényel. Lényegesebb kö­rülmény, hogy a legtöbb he­lyen a dolgozók nem tapasz­talnak érdemi változást. El­sősorban azért, mert a válla­latok belső irányítása, érde­keltségi rendszere többnyire erősen centralizált maradt. Nem korszerűsítették az úgy­nevezett belső mechanizmust, s a megnövekedett hatáskörök jó része jelenleg is a vállalat felső vezetőinek kezében össz­pontosul. A népgazdasági és a válla­lati érdekek ütközésének és az ellentmondások, rugalmas feloldásának lehetősége adott — elsősorban azzal, hogy tervutasításokat felváltó gaz­­­dasági szabályozás növelte közösség egészének önállósá­­­gát, felelősségét Hasonlókép­A­z egysíkú ösztönzés ká­ros hatásait hiba volna csupán az öntudat fej­letlenségével magyarázni. Az üzem- és művezetők szintén »»szűklátókörűek«, s részlegük belső tartalékainak eltitkolá­sában, alacsony tervfeladatok kiharcolásában érdekeltek,, ha például mechanikusan, a program teljesítésének ará­nyában kapják prémiumukat. Olyan érdekeltségi viszonyok lönböző részlegeinek, rétegei­nek érdekeltségét növelni megteremtve a különböző ér­dekek egyeztetéséhez és az el­lentmondások feloldásához nélkülözhetetlen feltételeket A vállalaton belüli részlegek és rétegek érdekei objektíve különbözőek, ugyanis ösz­tönző teljesítménybér esetén például a munkások érdekel­ték a termelés mennyiségének növelésében, de a termelési eszközök több műszakos kihasználásában, üzemeltetésé­ben, a minőség javításában, az anyag s a szerszám takarékos felhasználásában, a gépek kí­mélésében már kevésbé (fő­leg az ún. sima darabbérezés esetén). Sőt, időszakonként — főleg a normarendezések al­kalmával — még a teljesít­mények visszafogásával megpróbálnak kedvezőbb ke­re­reseti feltételeket elérni. megteremtésére van tehát szükség, amelyek minden szin­ten a vállalat rövid és hos­­­szú távú feladatainak végre­hajtására ösztönöznek. Igaz, a vállalatoknak hatékonyságra ösztönző, de meglehetősen bo­nyolult jövedelem- és bérsza­bályozása nem bontható le üzemekre, műhelyekre és munkásokra. Körültekintő elemzéssel és bizonyos egysze­rűsítéssel azonban elérhető, hogy a műhelykollektívák (csakúgy, mint a különböző szintű vezetők, műszakiak, közgazdászok) a vállalati­­ fő feladatokkal egyezően tevé­kenykedjenek. A termelési és társadalmi aktivitás feltételezi a helye­sen meghatározott érdekeltsé­gi viszonyokat. Az érdek dön­tő szerepet játszik emberi cselekvésben, minden de az emberi cselekvés egyben tu­datos megnyilatkozás is. Nél­külözhetetlen tehát a bonyo­lult társadalmi munkameg­osztás, a sokrétű emberi kap­csolatok összefüggéseinek is­merete. Ennek hiányában a szűklátókörűség, az önzés — szükségszerűen és indokolatla­nul — összeütközések, feszült­ségek forrásává lesz a köz- és a magánéletben egyaránt. A jól körvonalazott, világos körülményekre épülő érde­keltség viszont meggyorsítja a társadalmi tudat fejlődését A felvilágosító munka, a széles körű tájékoztatás lehetővé teszi, hogy a dolgozók felis­merjék saját érdekeiket, s így tenni harájuk anyagi erővé váljon. Bármilyen oldalról közelít­jük is meg a kérdést: a de­mokratizmus fejlesztése min­den szinten fontos vezetői fel­adat. S minden szinten olyan önállóságra és hatáskörre van szükség, amely lehetővé teszi a dolgozók ésszerű javaslatai­nak megvalósítását, jogos igé­nyeik kielégítését. F­urcsa ellentmondás nap­jainkban, hogy a ter­melőszövetkezeti pa­rasztság sokfelé tevékenyeb­ben vesz részt a közösség ügyeinek intézésében, mint néhol a nagyüzemi munkás­ság. A gazdálkodás formája persze más, és a csoporttulaj­donon alapuló fll­etőben közvetlen demokrácia hatókö­­­re is szélesebb. A demokra­tizmus eltérő fejlettségét még­sem magyarázhatjuk csupán a tulajdonformák különbözősé­gével: sok szempontból tsz-ek és tagjaik érdekeltsége a is egyszerűbb, korszerűbb, ke­vésbé bürokratikus, és az emberi — köztük a vezetői — kapcsolatok is közvetlenebbek. Mindebből sok állami vállalat vezetői is okulhatnak, amikor az anyagi ösztönzés továbbfej­lesztése, a belső mechanizmus korszerűsítése, a közösséggel kapcsolatos önzetlen felelős­ségérzet fokozása van napi­renden. K. 3. SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1971. június 10.3

Next