Somogyi Néplap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-31 / 25. szám

L­ONDON Megszavazták az infláció-ellenes törvényjavaslatot A brit alsóház hétfőn késő este 305 szavazattal 269 elle­nében megszavazta a kor­mány infláció-ellenes tör­vényjavaslatát. Mint jelentettük, a Heath­­kabinet a törvény segítségével őszig újabb jövedelemkorláto­zásokat kíván bevezetni és »árbizottság«, valamint »bér­hivatal« létrehozását irá­nyozta elő. A javaslatot most a Lordok Háza elé terjesztik. (MTI) 2 I Somogyi Néplap PÁRIZS A baloldal programja szilárd gazdasági alapokon nyugszik Az FKP főtitkárának nyilatkozata A választási kampányban a kormánykoalíció pártjai azzal próbálják ellensúlyozni a bal­oldal közös kormányprogram­jának vitathatatlan tömegha­tását és fokozódó népszerűsé­gét, hogy ijesztő rémképeket festenek a falra, s el akarják hitetni a választókkal: a bal­oldal programjának megvaló­sítása túlságosan megterhelni az ország gazdaságát és »ga­dasági katasztrófát« idézn elő. Az FKP székházában hét­főn délután tartott sajtóérte­­­kezletén Georges Marchais, az FKP főtitkára és a párt gaz­dasági szakértői részletes szá­mítások alapján bizonyították: a baloldal programja szilárd gazdasági és pénzügyi alapo­kon nyugszik és minden ki­adásra megvan a fedezet. Georges Marchais hangsú­lyozta, a szociálpolitikai prog­ram megvalósítását nem csu­pán pénzügyi eszközök bizto­sítják, hanem gazdasági körök is, amelyek mind esz­egy átgondolt összefüggő gazdasá­gi terv szerves részét alkot­ják. Az ipar kulcs­szektorai­nak, a legfontosabb monopol vállalatoknak államosítása, a gazdasági struktúra mélyreha­j­tó reformja és demokratizálá­sa lehetővé teszi majd a ter­melőerők jobb kihasználását és a termelékenység növelé­sét, a beruházások ésszerűsíté­sét. Az újságírók kérdéseire vá­­­laszolva Georges­­ Marchais és párt gazdasági szakértői részletes adatokkal és elemzé­sekkel bizonyították, hogy a közös program reális alapo­kon­ nyugszik, így­ például rá­mutattak arra, hogy a balol­dali kormány első költségveté­sében 20 milliárd frankot köl­tene a közös programban terv­be vett szociálpolitikai intéz­kedések megvalósítására. Ugyanakkor azonban a kato­nai kiadások csökkentésével, a nagy­vállalatoknak nyújtott adókedvezmények sóval 23 milliárdos megvonó­megtaka­rítás érhető el, s ez megfelelő fedezetet biztosítana a szociál­politikai kiadásoknak. (MTI) A Biztonsági Tanács rendkívüli ülése Vita Zambia panaszáról Zambia, Guinea, Kenya, Szudán és Jugoszlávia kérésé­re rend­kívüli ülést tartott hét­főn délután az­­ENSZ Bizton­sági Tanácsa,­hogy megvitassa a zambiai—rhódesáai határon kialakult aggasztó helyzetet. A Biztonsági Tanács hétfői ülésén delegátus Paul Lusaka, zambiai tényekkel bizonyí­totta, hogy a rhodesiai és dél­afrikai fajgyűlölők összeeskü­vést szőnek a portugál gyar­matosítókkal, abból a célból, hogy az afrikai kontinens déli részén­­ fajgyűlölő, gyarmatosí­tó támaszpontot hozzanak lét­re. Rámutatott, hogy Nagy- Britannia közvetlenül felelős a kialakult helyzetért, mert az angol kormány állandó enged­ményeket tesz a fajgyűlölők­nek. A zambiai nagykövet 12 pontos programot terjesztett a testület elé, amelyben felkérte a Biztonsági Tanácsot, hogy­­ ítélje el Rhodesia nyilvánvaló agresszióját és a katonai fe­nyegetésekkel kísért gazdasági zsarolást Paul Lusaka kije­­lentette: kormánya attól tart, hogy Rhodesia légitámadáso­kat fog intézni az ország el­len. Mint mondotta, az a tény, hogy a határon állomásozó rhodesiai csapatokat 4000 dél­­afrikai katonával erősítették meg, arra utal, hogy a preto­riai kormány is foglalkozik Zambia gondolatával.megtámadásának Lusaka felszólította­ a testü­letet, hogy ítélje el a dél-afri­kai fajgyűlölő kormányt, amiért csapatokat küldött Rhodesiába és követelje az egységek haladéktalan vissza­vonását. A nagykövet javasol­ta, hogy a politikai és katonai helyzet felmérése céljából Biztonsági Tanács küldje el a különleges képviselőjét helyszínre. Sir Colin Crowe, Nagy-Bri­­tannia delegátusa válaszbeszé­dében elvetette a szankciók megszigorításának gondola­tát A nagykövet azzal érvelt, a­zó államok sem teljesítik ez irányú kötelezettségeiket. * Ghana, Jugoszlávia, Tanzá­nia és Marokkó képviselői után Viktor Iszraeljan szovjet delegátus emelkedett szólásra A szovjet küldött a Rhodesia ellen hozott szankciók meg­erősítése és kiterjesztése mel­lett szállt síkra és hangsúlyoz­ta, hogy hasonló intézkedése­ket kell elrendelni a Dél-afri­kai Köztársaság és Portugália ellen is, hiszen ezek a rezsi­­mek teszik lehetővé Smith faj­gyűlölő rendszerének fennma­radását. A Biztonsági Tanács ma folytatja a vitát a zambiai pa­nasz ügyében. • hogy még a Biztonsági Tanács ! . . . ... . . . .... 1968-as határozatát megszava­ [ Az Arab Liga védelmi tanácsának ülése Közös frontot kell kialakítani Izrael ellen Az Arab Liga védelmi taná­csának rendkívüli ülésszakán­ részt vevő 18 arab állam kül­­ügy- és hadügyminiszterei egyetértenek abban, hogy kö­zös frontot kell kialakítani Iz­rael ellen — jelentette ki El Sazlr tábornok, az egyiptomi fegyveres erők vezérkari fő­nöke. A tanácskozás részt­vevői vasárnap határozatot hoztak arról, hogy Ahmed Iszma­il egyiptomi hadügyminiszter fő­parancsnoksága alatt egyesítik a déli (egyiptomi) keleti (jor­­dániai) és északi (szíriai) fron­tot. E határozattal kapcsolat­ban El Sazir tábornok han­goztatta, az arab államok tu­datában vannak annak, hogy Izrael r­oma vonja ki csapatait saját jószántából a megszállt területekről. A Palesztinát felszabadítási szervezet képviselője, Jusszef Al-Nadzsar, a védelmi tanács hétfői ülésén kijelentette, hogy a szervezet csak akkor hajlan­dó tevékenységét a közös era’­ parac c.srafóságn­ak alárendeln, ha az Izraellel való összeeső, r>ás időoentját kitűzték. H­a«­­súlyozta azt is, hogy a nalesz­­t­in gerillák csak akkor térnek vissza Jordániába, ha a kor­mány engedélyezi, hogy az or­­­szág területéről­­ hajtsák végre Izrael-ellenes akcióikat. Hjigal Allón izraeli minisz­terelnök-helyettes hétfőn nyi­latkozatban reagált a keleti (jordániai) front felélesztését célzó arab tervekre. Magabiz­tosan jelentette ki, hogy a je­lenlegi erőviszonyokat sem a jordániai front újramegnyitá­­sa, sem pedig az arab frontál­lamok közös főparancsnok alá helyezése nem másíthatja meg. BELFAST Újabb két halálos áldozat Egy nappal azután, hogy Észak-Írországban nagyszabá­sú békés felvonulásokkal meg­emlékeztek a londonderry-i véres vasárnap halálos áldo­zatairól, hétfőn ismét dörög­tek a fegyverek Belfastban. Ismeretlen tettesek megöltek egy 22 éves fiatalembert és egy 14 éves fiút. Mindketten katolikusok voltak. Még hétfőn este 22 kilo­grammos bomba robbant Bel­fast egyik legnagyobb ipari konszernének, a Harland és­ Wolff hajógyár irodaépületé­ben. A merényletnek nem volt emberáldozata. Belfasti jelentések, IRA- forrásokra hivatkozva úgy tudják, hogy a ideiglenes szárnyának szervezet irányí­­a­­­tását egy háromtagú parancs­­­­nokság vette át. (MTI) Husszein washingtoni útja Bócz Sándor, az MTI tudó­­s tett lépéseket a jordániai—­jítója jelenti: Husszein jordániai küszöbön álló washingtoni lá­­togatása során szorgalmazni­ fogja a közel-keleti válság­­ megoldására irányuló ameri­­­kai diplomáciai erőfeszítések felújítását. A jövő hétre kitű­zött­­ Nixon—Husszein találko­zónak rendkívüli fontosságot kölcsönöz a vietnami tűzszü­­neti megállapodás, amely bi­zonyos fokig új helyzetet te­remtett az Egyesült Államok­­ számára. Lehetőséget nyújtva egy újabb­­ közel-keleti kezde­ményezésre. Végül az Al Ah­­rarp által idézett amerikai és jordániai megfigyelők emlé­keztetnek azokra a washing­toni nyilatkozatokra, amelyek új amerikai közvetítési kísér­letet helyeztek kilátásba erre az évre. " Kairói megfigyelők figye­lemre méltó fejleménynek tartják, hogy Husszein közvet­lenül washingtoni útja előtt egyiptomi kapcsolatok norma­király­i lizálására, az arab világtól való elszigeteltség feloldására. Mind az egyiptomi kormány, mind az Arab Liga védelmi ta­nácsa melegen üdvözölte Jor­dánia csatlakozását az arab egységfronthoz, a keleti front újraélesztésére és a különbéke elvetésére tett­ ígéreteket. Ugyancsak figyelemre mél­tó körülmény, hogy Husszein látogatását követően Golda Meir izraeli miniszterelnök utazik Washingtonba. Meir egyrészt megkísérli lebeszélni Nixont arról, hogy nyomást gyakoroljon Izraelre, másrészt újabb fegyvervásárlási listát terjeszt elő, hogy megerősítse és növelje Izrael katonai fö­lényét az arab államokkal szemben. Az eddigi tapasztalatok ar­ról tanúskodnak, hogy Wa­shington alkalmatlan a pártat­lan közvetítő szerepére, a dip­lomáciát épp úgy az agresszió támogatására izraeli hasz­nálja fel, mint a korlátlan mennyiségben­­ szállított fegy­vereket. (MTI) Cabral merénylői Mint a Soleil című szenegáli lap írja: Amilcar Cabralnak, a Guinea (Bissau) és a Zöld­­foki szigetek Afrikai­ Függet­lenségi Pártja (PAIGC) főtit­kárának merénylői vallomá­sukkal alátámasztották, hogy Portugália és a nyugati álla­mok felderítő szolgálata bűn­részes Amilcar Cabral meg­gyilkolásában, és abban a si­kertelen kísérletben, hogy párt számos vezetőjét Conak­­a­ryból Bissauba hurcolják. A letartóztatott merénylők vallomása szerint a portugál hatóságok kijelentették: ké­szek függetlenséget adni Gui­nea (Bissau) népének az eset­ben, ha felszámolják a PAIGC-ot. Portugália valójá­ban fenn kívánta tartani ma­gának és a NATO-nak a Zöld­­foki-szigeteket, mint »legfon­tosabb stratégiai támaszpon­tot« a felszabadító makkal vívott harcban.mozgal­A letartóztatottak vallomá­sából az­ is kitűnt, hogy Por­tugália agresszióra készül a Guineai Köztársaság ellen is, valamint széles körű támadó hadműveleteket tervez a Mo­zambiki Felszabadítási Front (FRELIMO), illetve az Ango­lai Népi Felszabadító Mozga­lom (MPLA) ellen. A ténylőik bevallották, hogy me­az angolai és mozambiki akcóik sikere esetén ugyancsak por­tugál agresszió fenyegeti­ Tan­zániát és Zambiát. (MTI) Sztrájk Libanonban Tegnap­ Libanonban zárva maradtak az iskolák és egye­temek, mivel az állami isko­lák­ 20 ezer tanárának 95 szá­zaléka s a magánintézmények 16 ezer főnyi oktatógárdájá­nak 75 százaléka sztrájkba lé­pett. A tanítási szünet össze­sen 800 000 diákot és tanárt érint Az országos sztrájkot az váltotta ki , hogy az állami ok­tatási intézmények tanárai­nak 40 százalékos bérkövete­lésére­ válaszképpen szomba­ton 260 tanárt elbocsátottak állásából. I Kofbsurgbban minden készen áll Nagy a forgalom most schwechati repülőtéren. Sor­á­ra érkeznek a küldöttségek az európai kölcsönös csapat- és fegyvercsökkentési tárgyalá­sokat előkészítő konzultáci­­ra, amely­ szerdán a délutáni órákban megkezdődhet. Azért nem előbb, mert a szovjet küldöttség érkezését ma dél­előttre várják. ési Mint dr. Ernst Stock, a be­Hofburg kongresszusi központjának igazgatója nyi­latkozta: az osztrák kormány megtette a szükséges intéz­kedéseket ahhoz, hogy a ta­nácskozások a tervezett idő­pontban, január 31-én meg­kezdődhessenek. Ausztria, mint dr. Stock hozzáfűzte, csupán a házigazda s »a sem­leges bárdit« szerepét játssza. Státusza legfeljebb akkor változik majd, ha az előké­szítő konzultációkba esetleg a semleges országok is bekap­csolódnak. " Itt kell említést tennünk arról, még mindig nem tisz­tázódott teljesen a konzultá­ció részvevőinek névsora. Azok a szocialista országok ugyanis, amelyek már bizo­nyosan ott lesznek a konzul­tációs asztal mellett — Szovjetunió, Csehszlovákia, a a Lengyel Népköztársaság, a Német Demokratikus Köz­társaság és hazánk delegátu­sai­­ azt javasolták, hogy le­gyen­­ részvevője a tanácsko­zásnak Bulgária és Románia is. Egyelőre azonban még nem dőlt el, hogy e két szo­cialista ország megbízottai teljes jogú képviselettel, vagy megfigyelői minőségben lesz­nek-e ott Bécsben. Lényeges azonban az elő­zetes konzultáció létrejötté­nek ténye. Emé­keztetni kell olvasóinkat arra, hogy né­meti országok - indokolt a párhuzam, csakúgy, mint a­­ Helsinkiben zajló konzultá­cióval, az európai biztonsági és együttműködési értekezlet­tel s annak sokoldalú előké­szítésével kapcsolatban — kezdetben korántsem mutat­koztak készségesnek. Később Genfet javasolták az európai fegyverzet csökkentésére irá­nyuló előzetes konzultáció színhelyének, majd elfogad­ták mégis a szocialista orszá­gok javaslatát, am­ely Bécset indítványozta helyszínként. Ugyancsak a szocialista szamok javasolták, hogy az­az egyenjogúság­ alapján helyet kell kapnia a konzultáción valamennyi európai állam­nak, amely ez iránt, érdekelt­séget tanúsít, továbbá — az Európában csapatokat állo­másoztál» két tengerentúli országnak — Kanadának s az USA-nak is. Azaz, miként az európai biztonsági konferencia eseté­ben, ebben a kérdésben sok akadályt kellett átugra­t­­ni, nehézséget legyőzni, amíg a probléma eljutott odáig, hogy a bécsi Hofburgban m­inden készen áll az előké­szítő konzultációra. Az euró­pai közvélemény reméli: Bécs az európai enyhülési folya­mat újabb állomása lesz. Nincsenek „német" diplomaták A bonni külügyminisztérium szóvivője hétfőn közölte, hogy az NSZK külképviseletei a közelmúltban új ajánlásokat kaptak a minisztériumtól az NDK diplomatáival­­ szemben tanúsítandó illetően. Ezek magatartásukat értelmében »német nagykövet« elnevezést a »a Német Szövetségi Köztár­saság nagykövete« elnevezésre kell felcserélni, ha ez idáig nem történt volna meg. Az NSZK külképviselőinek — ol­vasható az ajánlásokban — olyan »korrekt« magatartást kell tanúsítaniuk az NDK-beli diplomaták iránt, mint ami­lyen a normális kapcsolatban levő államok megbízottai kö­zött szokás. A bonni külügy­minisztérium azt ajánlja dip­lomatáinak, kerüljék a súrló­dásokat és a vitákat az NDK- diplomatákkal, ugyanakkor ne mutassanak irányukban »túl­zott barátságot«, ne tartsanak velük »különlegesen szoros kapcsolatokat«. Ha eddig tilos volt nyugatnémet diplomaták­nak a szocialista Németország­ból jött társaikkal kapcsolatot tartaniuk, most az­ lesz­ a sza­bály, hogy az NDK-diploma­­ták »bevonandók« az illető NSZK külképviselet protokol­láris és társadalmi tevéken­­­nyébe. (MTI) Működik az új izlandi vulkán Pénzre és előregyártott házakra van szükség REYKJAVIK Olafur Johannesson izlandi miniszterelnök hétfőn a késő esti órákban újabb rendkívüli ülésre hívta össze kormányát a Helgafjell vulkán kitörése és a szüntelen lávaömlés foly­tán előállott helyzet megvita­tása végett. Ellentétben a kor­mány korábbi állásfoglalásá­val, az újabb felmérés szüksé­gessé tette a külföld segítsé­gének igénybevételét. Ilyen ér­telemben intézett az izlandi parlament segítségkérő felhí­vást a világ összes országai­hoz. A vulkánkitörés sújtotta Heimaey sziget hajléktalanul maradt 5000 lakosának első­sorban pénzre és előregyártott házakra van szükségük. Heimaey szigetein tovább folynak a mentési munkála­tok. A tűzhányó még mindig nagy mennyiségű izzó lávát ont. A kráterből szakadatlanul hamueső hullik az elhagyott Vestmannaeyr városára. A mentők térdig érő hamuban járnak. Lapzártakor érkezett súlyos vasúti szerencsétlenség Kedden 17.45 órakor a Hel­vécia és Kecskemét-alsó vas­útállomás közötti sorompó nélküli átjáróban a Fülöpszál­­lás és Kecskéimét között köz­lekedő személyvonat összeüt­között egy Volán-autóbusszal. Az összeütközés következtében 24 személy meghalt, 20 sze­mély súlyosan megsérült. Az elhalt és a sérült személyek azonosítása folyamatban van. A szerencsétlenség okának vizsgálatát a rendőrség a MÁV szakértőinek bevonásá­­­val megkente. (MTI) *

Next