Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-29 / 74. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! M­S­Z­M­P S­O­M­O­G­Y M­E­GYE­I BIZ­OTTSÁGÁNAK LAPJA XXX. évfolyam 74. szám 1974. március 29., péntek Ára 80 fillér ? Algériai szakemberek Kaposváron öttagú algériai küldöttség érkezett tegnap délelőtt a So­mogy megyei Állami Építő­ipari Vállalathoz. A látogatás elsőrendű célja a vállalat pa­­ngonüzeme munkájának meg­tekintése, szakmai tapasztala­tok szerzése volt. A Mohamed­ Salah Benyahia vezérigazgató vezette delegáció — amely az algériai építési és közmunka­­ügyi minisztériumot, illetve építési vállalatokat képviseli — a Kaposvár program kereté­ben megtekintette a 184 laká­sos épülettömböt is a Kalinyin városrészben. A vendégeket Kovács Fe­renc, a termelési osztály veze­tője kalauzolta a poligonüzem­­ben. A nemrég elkészült köz­ponti telep munkáját nagy ér­deklődéssel figyelték az algé­riai szakemberek. A látogatás a tájékozódás mellett azt a­­ célt is szolgálta, hogy meg­­­­felelő információk birtokában egy esetleg létrejövő magasabb szintű tárgyalássorozathoz megteremtsék az alapokat. ''-QSVá* A KB első titkára felszólalt a pártaktíván Kádár János befejezte Szabolcs-Szatmár megyei látogatását Kádár János, a Szocialista Munkáspárt Magyar ponti Bizottságának első köz­tit­kára Szabolcs-Szatmár megy­ei látogatásának befejező napján, csütörtökön Nyíregyházán részt vett a megyei pártaktí­ván. A Móricz Zsigmond Szín­házban megtartott pártaktívát dr. Pénzes János, a tanács elnöke nyitotta megyei meg, majd dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára tar­tott beszámolót. Bevezetőben hangsúlyozta: nagy öröm és megtiszteltetés a megye kommunistái számá­ra, hogy a párt Központi Bi­zottságának 1974. március 19 —20-i ülése után a Központi Bizottság első titkárának je­lenlétében adhatnak számot a X. kongresszus határozatainak végrehajtásáról, a párt poli­tikai vonalának megvalósulá­sáról Szabolcs-Szatmár me­gyében, a megye gazdasági, kulturális politikai­ fejlődé­séről, a XI. kongresszusra va­ló felkészülés megkezdéséről. Jelentette, hogy a X. párt­kongresszus és a megyei párt­­értekezlet határozatainak döntő többségét időarányosan teljesítették, illetve folyamat­ban van a teljesítésük. A továbbiakban hangsúlyoz­ta: — Az a dinamikus és tö­retlen fejlődés, amely ha­zánkban érvényesül, jellemző Szabolcs-Szatmár megyére is. A megye fejlődése a X. párt­­kongresszus óta felgyorsult. A negyedik ötéves tervből ed­dig eltelt három év során az ipari termelés­­ 35 százalékkal, a mezőgazdasági termelés 22 százalékkal, a tervezettnél arányban emelke-nagyobb lett. Amíg 1965-ben az ipari ter­melés értéke 3,5 milliárd fo­rint volt, addig 1973-ban mintegy tíz milliárd forintot tett ki, s 1975-ben a terv sze­rint eléri a 12 milliárd forin­tot. Nyíregyházán és a megye fiatal városaiban országosan is jelentős új gyárak, üzemek létesültek. A párt és a kor­mány megkülönböztetett tá­­­­mogatása folytán a negyedik ötéves terv időszakában 600­­ millió forint iparfejlesztési és iparkitelepítési támogatást kap a megye, amellyel 2 mil­­­liárd forint értékű beruházást valósítunk meg.­­ A mezőgazdaság termés­hozamai a tervezettnél na­gyobbak. A termelőszövetke­zetek a múlt évben hektáron­ként 32,9 mázsa búzát, 3­5,5 mázsa kukoricát termeltek. Ezen a tájon, termelik az or­szág téli alma­termésének fe­lét, a dohány 60 százalékát, a burgonya egynegyedét. Az utóbbi három éviben szarvasmarha-állomány százalékkal növekedett. (Folytatás a 2. oldalon.) a 7,8 ÜLÉST TARTOTT A MINISZTERTANÁCS A párth­atározatokból adódó állami feladatok végrehajtásáról A szabálysértési törvény végrehajtása és az ügyészi tapasztalatok Az árellenőrzések hatékonysága A kormány megtárgyalta és a­­zertanács elnökhelyettesének jóváhagyólag tudomásul vette­­ jelentését az MSZMP Központ Lázár Györgynek, a Minisz­­t­ei Bizottsága 1972. novemberi ülésének határozataiból adódó állami feladatok végrehajtásá­ról. Az utóbbi félévben egye­bek között sor került a népe­sedési helyzet javítása érdeké­ben szükséges intézkedésekre, a férfi és nődolgozók közötti egyenlő munkáért egyenlő bér elvének fokozott érvényesíté­sére, a távlati jogalkotási terv lyesebb tapasztalatokkal tud alátámasztani. tud­(Folytatás a 2. oldalon) A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszterta­nács csütörtökön ülést tartott. A falu a szocializmus útján Kiállítás a Kutasi Állami Gazdaságban (Tudósítónktól) A Kutasi Állami Gazdaság klubhelyiségében nyílt A falu a szocializmus útján című ván­dorkiállítást ezen a héten igen sokan keresték föl. A gondo­san összeállított szemléltető anyag végigvezette a látogató­kat a »­hárommillió koldus or­­szágá­«-tól napjainkig a falu fejlődésének történetén. A fel­­szabadulás előtt 100 paraszt közül 69 nincstelen vagy sze­gényparaszt volt, felszabadu­lásunk után 5,6 millió hold földet osztottak ki. A szövet­kezeti mozgalom megindulása és kiteljesedése című tablók jól szemléltették, hogy a mun­kásosztály legfontosabb szö­vetségese a parasztság. A fej­lődés pedig világos és felfelé ívelő­ fejlődése, az életszínvonal nö­vekedése, a falu és a város egymáshoz való közelítése. A nagy érdeklődéssel foga­dott vándorkiállítás különösen az idősebb emberek elismeré­sét váltotta ki. Ez a korosztály a saját életének, a saját tör­ténetének tükörképét láthatta viszont a tablókon; a válto­zást, a fejlődést a legszemé­ ■ ■ Önzetlenül, együtt — közügyért Kiapadhatatlan erő a társadalmi munka 368 millió forint értéket termelt Somogy lakossága 1955 óta társadalmi munká­ban. Tavaly minden lakos átlagosan 168 forint értékű munkát végzett, csaknem 30 forinttal többet, mint az or­szágos átlag. A megyék kö­zött így Somogy társadalmi összefogása országosan első. — Forradalmi elődök nagy tetteire emlékezünk ezekben a napokban. Az emlékezés nemcsak a visszatekintésre, hanem az előremutató taní­tásra is alkalmat ad. A mai dolgozó cselekedeteivel vállal­ja az örökséget — mondta tegnap Kocsis László, a Haza­­f­fias Népfront megyei elnöke. Az egész társadalom közös­­ megemlékezve a három tava­­ügye és érdeke a mezőgazda­­­­ázi forradalmi ünnepről. Van­sági termelés gyorsuló ütemű­­ abban valami jelképes, hogy­­ éppen ebben az időszakban, tegnap, a Hazafias Népfront A mezőgazdasági beruházá­sok az elmúlt 10 év alatt meg­háromszorozódtak. A termés­­eredmények állandó növekedé­se világosan mutatja a nagy­üzem el nem vitatható fölé­nyét a kisparcellás gazdaságok fölött. megyei bizottsága olyan té­máról tárgyalt, amely har­monikusan kapcsolódik a for­radalmi hagyományokhoz. A társadalmi munka helyzetét, s a városok a falvak fejlődésé­ben betöltött­­ szerepét értékel­te a testület dr. Kassai Já­nosnak, a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága titkárának előterjesztése alapján. zösségért való önzetlen tévé­­t szágosan, mind Somogybán­kenység átfogja politikai és­­ tartós, folyamatos fellendülés­gazdasági életünk minden te­ |­ről tanúskodnak. Hazánkban rületét. Igaz, hogy ennél a­z 1971-ben 1,1 milliárd, 1973- tevékenységnél nem mérhető­­ ban 13 milliárd forint érte­­minden forintban — melleim . . ., munka, szervezés stb. de j­­á­rsadalmi munkát végzett A társadalmi munka, a kő­ j.az összegző adatok mind or­­t (Folytatás a 3. oldalon.) Nagyatád bodvicai városrészében társadalmi munkában. klubkö­nyvtárat építenek Százezer fej saláta A kaposvári Latinra Tsz kertészetében szedik a melegágy­­salátát, amelyet a tsz saját üzleteiben árusítanak. Eddig 4000 fej salátát szállítottak ki. A melegágyakban 35 ezer, a szántóföldi tavaszi salátából 65 ezer fej vár eladásra. A megye városi KISZ-bizottsági m­un­k munkájáról tárgyalt a megyei KISZ-vb A városi KISZ-bizottságok munkáját elemezte tegnap megyei KISZ-vb. A három vá­­­ros ifjúsági mozgalmának a megye politikai életében meg­határozó szerepe van, s ez a megvitatott szervezeti kérdé­sek fontosságát is mutatja. Mint Balázs Nándor, a me­gyei KISZ-bizottság titkára el­mondta: Kaposváron, Siófokon és Nagyatádon él a megye KISZ-tagj­ainak csaknem a fele. A munkásfiatalok nagy többsége is e három város üze­meiben dolgozik. A KISZ- vezetőségekben azonban sok helyen még nem tükröződik e­z a az arány. Sok még a tennivaló munkásfiatalok vezetővé­­ képzésében. Megyénk néhány nagyközsé­ge — Csurgó, Barcs, Tab — az­­ utóbbi években gyorsan iparo­­­­sodott. Az itteni üzemekben és gyárakban is több ezer fiatal dolgozik. A nagyközségi KISZ- bizottságoknak tehát sok fel­adatuk közös a városi KISZ- bizottságokéval. Ezek megol­dásukban a városokéhoz ha­sonló támogatást igényelnek. A megyei KISZ-vb összegez­ve a városi KISZ-bizottságok munkáját a megyei átlagnál jobbnak értékelte. április Mn­ csökkentett munkaidőben Éltázik 933 somogyi postás együttes rendelete. A Pécsi Postaigazgatóság a hivatalok vezetőivel megbeszélve intéz­kedési tervet készített a zavar­talan átmenet, a folyamatos szolgálat és a kieső munkaadó pótlása érdekében. A rendelet szerint ugyanis a munkaidő­csökkentés a postai szolgálta­tások színvonalát, folyamatos­ságát és zavartalanságát nem ronthatja, a dolgozók munka­bérét nem csökkentheti. Éppen ezért sokféle módon oldják meg, hogy a lakosság mindig megkapja a ne­­v cím­zett küldeményeket, a kézbe­sítők pedig mégis részesülhes­senek a szabad napok áldásai­­ban. Lesz, akinek a szombat teljesen szabad lesz, másoknak csak a délután, és olyanok is lesznek — elsősorban a kisebb településeken — akik csak az évi szabadságukkal együtt tud­ják kivenni szabad napjaikat. Mivel Somogy apró­falvas me­gye, ez utóbbi lesz az elter­jedtebb. A városokban, nagy­községekben úgy oldják meg a kézbesítők szabad szombatját, hogy felváltva dolgoznak szombatonként, s egy-egy em­ber két körzetbe viszi a kül­deményeket. Azzal is könnyí­­tenek, hogy ha szombatra esik a nyugdíjak kifizetése, már előbb megkezdik a kivitelét.­­ Megkérdeztük dr. Unyi Klá­rától, hogy vonzóbb lesz-e a postás pálya a csökkentett munkaidő bevezetésével. Azt válaszolta: remélik, hiszen az új jelentkezők a bér, a munka­idő megtudakolása után min­dig a szabad szombat iránt érdeklődtek. Április 1-től csökkentett munkaidőben dolgozik az or­szágban 33 000 postai dolgozó: kézbesítők, távírdái, telefon­­központos dolgozók, a hivata­lok alkalmazottai. Dr. Unyi Klára, a Pécsi Postaigazgató­ság munkaügyi osztályvezetője elmondta, hogy Somogyban 933 dolgozót érint a közleke­dés- és postaügyi miniszter meg a munkaügyi miniszter Időszakos szén- és brikettvásár 30 százalékos kedvezménnyel A szénbányászat egyenletes termelését segíti a kormány az idén is azzal, hogy költségve­tési támogatással lehetővé tet­te a hazai brikett és mintegy 12 féle hazai szén engedmé­nyes időszakos árusítását. A tüzelőanyag-értékesítő válla­latok és szövetkezetek ország­szerte április 1-től 30 százalé­kos kedvezményt adnak a la­kosság tüzelővásárlásaihoz. Az engedményes akcióba közpon­tilag mintegy 920 ezer tonna hazai szenet és brikettet von­tak be; a vásár akkor zárul, amikor ez a készlet elfogy. A nagy mennyiségű tüzelő érté­kesítésének eredményeként lakosság mintegy 100-110 mil­­­lió forintot takaríthat meg. A kedvezményes akció ide­jén a tatai, a dorogi, a vár­palotai és a mecseki brikett mázsánként egységesen 15 fo­rinttal olcsóbban kapható, s ugyancsak 15 forint enged­ményt adnak mázsánként várpalotai kocka­darabos lig­a­nitre is. Ugyancsak április 1-én kez­dődik a dolgozók és a nyugdí­jasok tüzelő-hitelakciója. Az utalványokra szintén érvényes az időszakos 30 százalékos kedvezmény, azzal a további előnnyel, hogy az engedményes akció idején bármilyen idő­szakra szóló hitelutalványt ki­váltanak.

Next