Somogyi Néplap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-05 / 3. szám
Az iskola napjainkban Legyen az öröm forrása nem A társadalom érdeklődésehomlokterébe került napjaink magyar oktatásügye. Ehhez nagymértékben hozzájárultak a közelmúltban, a párt Központi Bizottsága oktatáspolitikai állásfoglalása alapján lezajlott nevelőtestületi viták, a lapokban, megszaporodott folyóiratokban oktatási információk, nevelési, elemzések, de az iskolával közvetlen kapcsolatban levő szülői tapasztalatok is. Kétségtelen, hogy az elmúlt tíz évben — az 1972- es oktatáspolitikai párthatározat óta — elévülhetetlen érdemei vannak a pedagógusoknak és azoknak a szülőknek, iskolai szülői munkaközösségeknek, akik idejekorán belátták: a felnövekvő nemzedék nevelésének ügye közös gond, az érettük érzett felelősség is közös. Különösen jó dolog, hogy a társadalmi megítélés mérlegfere tett magyar oktatásügyben, akkor is az eredmények nyomnak nagyobbat a latban, mikor az utóbbi években — mindenki által ismert okok miatt — nem könnyű helyzetet élt át az iskola. Számos kis településen kellett tudomásul venni az iskolakörzetesítési döntéseket, amelyekről esetenként bebizonyosdott, hogy túlzott üteműek voltak, s kellően át nem gondolva. Az általános iskola alsó tagozatát elérte a demográfiai hullám, s ez különösen városokban, a nagyobb településeken jelent elhelyezési gondokat. Az új tantervi megvalósítás során kitűnt, hogy több fontos kérdésben korrekcióra szorulnak elhatározások, mert sem az pedagógusok, sem a szülők a nem tudtak teljesen azonosulni a központi elképzelések valamennyi követelményével. Az előbbiek belső vívódásaik és vitáik árán, az utóbbiak szemléleti összeütközések közepette jutottak arra a szintre, ahol ma vanulnak. Mindehhez társul az ötnapos tanítási hét, amelyet tanulók, szülők, pedagógusok örömmel és bizakodással, de kételyekkel vegyes aggodalommal is fogadtak. E gondok közepette az iskola ma is betölti társadalmi hivatását. Szerkezete, rendje megfelel gazdasági berendezkedésünk fejlettségi fokának, a ma iskolája a ma igényeinek. Hisszük, hogy sokan őszintén szeretnék és lelkesen támogatják a gondolatot: legyen az öröm forrása az iskola, legyen tanárnak, diáknak, szülőnek egyaránt! Mert nem természetes, hogy idő előtti fáradtság, idegesség vagy egykedvű pedagógiai cinizmus uralkodjék el nevelőtestületeken; hogy a sokféle közelítési szándék ellenére ne javuljon ütemesebben a családok együttműködési készsége, s ez állandó védekezési reflexet váltson ki az iskolából. Az sem természetes, hogy a tanulók magatartásának romlását, nehezebben kezelhetőségüket pedagógiai istencsapásként fogadjuk el. Csak reálisan, indulatoktól mentesen lehet ma oktatásügyünket, az iskolák életét, társadalmi környezetét elemezni, további feladatait kijelölni. A pedagógusoknak akkor lesz öröm forrása az iskola, ha tiszta alapképletek, világosan megfogalmazott társadalmi igények, átgondolt és kipróbált tantervi követelmények, a sokat emlegetett és várt módszertani szabadság birtokában tudnak dolgozni. A biztonságot adó pedagógiai légkörben — olyan nevelőtestületben, ahol a szakmai ambíció, kollégiális segítés, az őszinteség szolgál alapul a testületi egységhez. Nagyon lényeges eleme az örömet adó pedagógusi munkának az is, hogy tanítványaik neveltségi szintje megfelelő legyen. Nem jó az, hogy ha a komiszkodókkal szembeni állandó fegyelmező indulatokban, szüntelen ideges „fénytelen harcban” őrlődnek föl a legjobb pedagógiai energiák. — A tanulóknak — őszintén hisszük — akkor lesz igazán öröm forrása az iskola, ha az egyik oldalon maga mögött tudja a nyílt, érzelmekben gazdag családi hátteret, a másikon a jó légkörű osztályközösséget, bizalmat előlegező, munkáját elvégző és a tanulóktól is ezt elváró nevelőt, a tévedés szabadságát is jelentő iskolai munkát. Akkor lesz igazán öröm a gyermek számára az iskola, a személyiségét építő minden tevékenység, ha nem marad érzéketlen az emberi gesztusokra, ha megtanul befogadni, alkalmazkodni, érdeklődését kielégíteni, megtanulja legyőzni a nehézségeket. A szülőknek is legyen öröm forrása az iskola. Ne jelentsen a gyerek vágya és az iskola igénye teljesíthetetlen kívánságlistát sem az év eleji bevásárlások során, sem év közben. Érezze a szülő, hogy az iskola felelős nevelőpartnernek tekinti őt, akit nem kioktatni akar feladatairól, hanem akinek társadalmi és emberi tapasztalatára építve, vele szorosan együttműködve, nézeteit egyeztetve készíti föl társadalmi feladataira a felnövekvő generációt. Az összes körülményt, az adottságokat ismerve mondhatjuk : ha mindenki — tanár, diák, szülő — jobban akarja érezni magát az iskolában, akkor az rajta is áll. Mert nagyon sok függ attól, ahogyan ma az iskola ügyéhez közelítünk, ahogyan a nevelőmunkáról vélekedünk, ahogyan az ügyet képviseljük. Ahogyan társadalmi szinten és a mindennapok pedagógiai gyakorlatában a ma iskolaügyét megvalósítjuk. Dr. Csermely Tibor Brahms-művek a koncerteken Az idén ünnepeljük Johannes Brahms születésének 150. évfordulóját. A jubileum alkalmából már a januári koncertműsorban megsokasodtak azok a hangversenyek, amelyeken a romantikus művészet egyik legsokoldalúbb összefoglalójának alkotásai szerepelnek. Négy szimfóniája közül az első január 9-én a budapesti filharmóniai társaság zenekara, a második 14-en a MÁV Szimfonikusok, a harmadik pedig 30-án a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara előadásában hangzik föl a Zeneakadémián, Kórodi András, Oberfrank Géza, illetve Medveczky Ádám vezényletével. ?,Elmebajnokság” Új vetélkedő műsort indít a Televízió. Az e hónapban kezdődő sorozat első műsorát a Tv 1-es stúdiójában rögzítették s ENTROPIA ! Mai amerikai elbeszélők Az amerikai prózairodalom közelmúltjára visszapillantó gyűjtemények aligha kerülhetik ki azokat a nemrég még különösnek látszó, a hagyományos esztétikai tanokra fittyet hányó műveket, amelyekből érdekes és tanulságos válogatást adott ki az Európa Könyvkiadó, Entrópia címmel. Barthelme, Coover, Cresley, Barth és a többiek — amellett hogy nevük ismerősen cseng a magyar olvasó fülében — az elmúlt másfélkét évtized alatt éppúgy odakerültek az észak-amerikai epika nagycsapatába, mint a hagyományokon iskolázottak közül Malamud, Mailer, Capote, Updike vagy Roth. E gyűjtemény valamennyi, olykor nem is fejtörést okozó novellája (ha helyénvaló itt egyáltalán ez a műfaji megjelölés), mind megannyi visszaütés a valóságra. Akár az erőszak, akár a humor vagy a paródia nyelvén szólnak. És azt sugallják, hogy a tömegtermelés, a minden értéket áruvá alacsonyító üzlet, a technika emberi léptékeken túli előretörése következtében az ismert irodalmi műformák többé nem alkalmasak a világ befogadására; törmelékekből építkezhet csupán az író — ha mégsem mond le a válság feloldásának lehetőségéről. Donald Barthelme például a paródia és a groteszk eszközeit használja föl. Szövegeik a realizmus túlzásaiból, elkoptatott és semmitmondó közhelyekből állnak össze bizarr lírai vízióvá. Barthelme három írása közül kiemelkedő a Képek síró apámról című alkotás. Barthelme korábban önálló kötettel is bemutatkozott nálunk, csakúgy, mint Robert Coover, aki álmitoszok töredékeiből konstruálja műveit. Pótmama című írása jóval felette van az antológia átlagszínvonalának. Érdemes elolvasni nemrégiben megjelent Az ítélet West Condonban utolsó című regényét. Kettejükön kívül Thomas Pynchon, Willám H. Gass és John Barth írásai pályázhatnak még az olvasó rokonszenvére. Kár, hogy már többször megjelent, máshonnan is ismert művekkel szerepelnek csak ebben a gyűjteményben, így legföljebb újraolvasásuk jelent örömet híveik számára. A kötetet az egyik fordító, Bart István hasznos utószava zárja. A további eligazításokra kíváncsi olvasó figyelmét azonban hívjam föl a Nagyvilág hadd ez évi negyedik számára, ahol John Barth közöl tanulmányt a posztmodernizmus prózájáról, az Entrópia csaknem valamennyi szerzőjét is említve. Az új amerikai irodalom tolmácsai szinte valamennyien remekeltek, közülük többen — így Bart István, Abádi Nagy Zoltán, Hernádi Miklós — a legjobb formában. Az antológia a Modern könyvtár sorozatban jelent Szapudi András n lkgs szeiins „Mi történt velem ? !” Arra határozottan emlékezett, hogy a városban járt az állami gazdaság dolgában, de hiába erőltette az agyát, nem tudta, melyik hivatalban, mint kellett volna intéznie, s hogy az aktatáskája vele volt-e és ha vele volt, milyen iratokat vitt magával. Lehunyta a szemét, a szája körül finom mosoly derengett. Eszébe jutott, hogy most van a szalonkavadászat ideje, hajnalban néhány percig, alkonyatkor legföljebb fél óráig tart a húzás. „Ha puskám volna!” Lábakat látott. Az emberek fölemelték a lábukat, mintha az arcába akarnának taposni. Talpak takarták előle a napot.. Talpak .. Fatalpú, lukas talpú, bozontos fejű árnyék... Kinyitotta a szemét... Héj, már megint a hatinakötésű könyvek... Ancsa! Hova lett a puskám?! ... Szürkület. Még izegmozog az erdő, pörlekednek a madarak, most gallyaz föl a fácán. Szellő matat az épp hogy kizöldellt ágak között. Felröppen az első csillag, csend lesz. Az erdő másik sarkán Orbán Kálmán. Mozog az ajka, mintha imádkozna. Nyugalom, Kálmán, nyugalom. Egyszer csak mintha valaki lepiszegné a magukban beszélő vadászokat. Pssz . . . Krguu ... psesz... már egen a madár. Kálmán, vigyázz! Lövés dörren. Egymás után kettő. A szalonka továbbrepül. Kálmán lehorgasztja a fejét. Messze volt, mondja fátyolos hangon. Köhécsel, restelkedik. Ej, ne búsulj, ne törődj vele, messze volt. Ezzel be is fejeztük, öcsém. Megszólalt az első kuvik, előbújt a hold, vége a vadászatnak. Vége, máris vége, dohog Kálmán. Tizenöt—húsz perc, és vége. Hiába szeretne az ember még maradni, semmi értelme, ma már többé nem jön madár. Majd, talán hajnalban . .. Orbán Kálmán az s.-i állami gazdaság kormánykitüntetést igazgatója kapott. Arany fokozat, csillant hírhozó szava aki az áldoa másra hívta Csatáry Ferencet. Fácánleves, őzpörkölt, szarvas pecsenye, héj, nagy nap a mai, főszámvevő úr, lesz. jó kisüsti pálinka, méregerős szilva, péterházi főzet, és bor, sok bor, szentgyörgy-hegyi fehér, az igazgató elvtárs pincéjéből, szóval azt izente a Kálmán, hogy elvárja a főszámvevő urat, legyen szerencséje az áldomásra. .. — Kikészítsem az ünneplőjét? — állt meg mellette Ancsa, akinek le lehetett olvasni az arcáról, hogy Csatáry Ferenc nem megy el az áldomásra. Valami rongyot tartott a kezében, azzal csinált néha egy-egy alig észrevehető mozdulatot, mintha láthatatlan törölné le a port.tárgyakról — Horgászni megyek — mondta Csatáry Berenc, miután az aranykitüntetés hírével jött ember a kapun kívül volt. — Csukákat hozok, Ancsa. A mi vacsoránk ma savanyú halleves lesz, maga azt nagyszerűen szokta elkészíteni. Tudja mit ? Kivételesen második fogás is legyen. Rántott csuka. Megfelel magának? Ancsa a ronggyal dühösen a levegőbe csapott. — Úgy beszél, mintha az a hal már itt lenne. — Nyugodjon meg, hamarosan itt lesz — mosolygott Csatáry Ferenc. A kamrába ment a horgász fölszereléséért. — Valamit elfelejtettem — szólt, miközben egy kacatokkal teli ládában kotorászott. — Tegnap este írtam pár sort Károly öcsémnek, kiment a fejemből Elszaladna vele a postára? — Hol a levél? — Az íróasztalomon megtalálja. Expressz adja fel, kérem. Ancsa homlokán összeszaladtak a ráncok. — Közönségesen nem jó magának? — Most nem. Az asszony szíjas parasztarca megfeszült. — Miattam ... — mondta megvető hangsúllyal —, ha magának olyan sok a pénze... Csak aztán ne csodálkozzon, hogyha hevégére cigarettára való sz 11 marad. Csatáry Ferenc azt mondta erre, hogy ígéri, nem fog csodálkozni, és ezután, istenbizony, takarékosabban bánik a nyugdíjával, most azonban expresszlevelet küld az öccsének, bármilyen csúnyán néz rá az Ancsa. Az asszony közben kilépett a gádorból, s megállt a diófa árnyékában. Hirtelen megfordult. — Magának valami baja van, főszámvevő úr — szólt izgatottságtól elfúló hangon. — Tudom, hogy beteg, tudja meg, hogy tudom, hiába titkolja, hiába tagadja! Beteg. Ugye?! Nem megmondtam, nem könyörögtem eleget, hogy hagyja abba azt a rohadt cigarettát ? ! Hát nem rimánkodtam, ja. . . mondja meg . ..mondCsatáry Ferenc haragos zöld damilt kötött a csutkahorogra. Csak neki volt haragos zöld damilja, mindenki más fehéret használt; haragos zöld damilt nem lehetett kapni a boltokban. Isten tudja, honnan volt Csatáry lerencnek haragos zöld damilja. — Nem hallja, főszámvevő úr?! — De hallom. Bolondokat beszél. Ancsa. — Bolondokat ? ! Én ? ! — Ancsa magasra emelte rongyot és dühös sebességgel letörölt néhány diófalevelet. — Hát akkor azt mondja meg, miért olyan sürgős az a levél a főorvos úrnak ... " Maga sohasem szokott expressz levelet küldeni a testvérének. Se a tekintetes asszonynak Sopronba, se a tanár úrnak Pannonhalmára. Csatáry Ferenc egy ideig hallgatott, majd így szólt: — Hát akkor ne küldje expressz. Küldje csak simán. Föladhatom én expressz is. — Tudja mit?! — a férfi hangja szikrát vetett. — Adja föl, ahogy akarja! Vén boszorkány! Mindig kihoz a sodromból... Ancsa behúzta a nyakát, majd suta, menekülő léptekkel a hátsó udvar felé indult. A férfi kiállása a kertajtónál érte utol — Ancsa ! Az asszony megállt. — A nyulaimról... ne feledkezzék meg ... kérem. (Folytatjuk) ® A nyelvvédő klub egy éve Bánffy György nyilatkozata lan túlburjánzását. A művelődő közösség vezetője Bánffy György színművész az eddigi tapasztalatokat összegezve, a tavalyi akciókat értékelve elmondta: különösen nagy visszhangot váltott ki a nyelvvédő őrjárat, amellyel küzdeni akarnak a magyar nyelv szabályai ellen vétő szövegek, feliratok megszüntetéséért. A rossz példákat — és a helyes megoldásokat — időről időre több százan eljuttatták a népfront címére. A klubvezetőség havonta értékelte a beérkezett észrevételeket, s könyvvel jutalmazta a legmarkánsabb példák beküldőit. Sok javaslat is eljutott a klubhoz. Pedagógusok tették szóvá, hogy a fiatalok azért nem képesek megfelelő módon kifejezni magukat, mert az iskolában a számonkérés szinte kizárólag írásban történik. Épp ezért felajánlották, hogy az eddiginél gyakrabban mondanak le a kényelmesebbnek tetsző tesztelésről, a kérdőívek kitöltetéséről, inkább visszaállítják ehelyett ha a szóbeli feleletet. Jogaiúgy is fokozni kívánják a tanulók beszédkészségét, hogy az irodalomórákon rendszeresebbé teszik a versek megtanulását. Sikert hozott az tusban megrendezett augusznyelvünk védelmében Anyacímű kiállítás. Az idei tervekről szólva Bánffy György elmondta, hogy több fórumot kívánnak szervezni, ahol a ményt foglalkoztató közvétesekről válthatnak szót kördéegymással szakemberek és laikusok. A Hazafias Népfront budapesti bizottsága tavaly februárban hozta létre az anyanyelvvédő klubot. Célja az volt, hogy küzdjön a nyelvünktől idegen jelenségek ellen, ápolja a szép magyar beszédet, s lehetőségeihez mérten gátolja meg az idegen szavak indokolát SOMOGYI NÉPLAP