Somogyi Néplap, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-08 / 82. szám

1989. április 8., szombat Somogyi Néplap 7 Rejtett vándorlók Fenn, a domb egyik pár­kányán áll egy fehérre me­szelt ház. Onnan látni az egész vidéket, körben a ci­gánylakások, legelöl fent az út, ahol idegen nem szíve­sen megy végig még ko­csival, sem. Tudja isten, miért van ennyi kutya cigányok körül. Az állatok a dühösek, vadul ugatnak, ha egy ismeretlen a környékre téved, megrohanják s leg­szívesebben széttépnék ruháját. Egy ballonkabátos, a középkorú férfi sietősre vet­te lépteit a kátyúval teli földúton, de az ebek ha­mar észrevették. A ballon­­kabátos nem először járha­tott erre, mert egy jókora bot is volt nála, azzal hú­zott egy puffanósat a leg­közelebb merészkedő kutya hátára. Hiába, nem volt nyugta, míg az Ivánfahegy aljáig nem ért. A fehérre meszelt ház méter magasságig felázott, sárgállik a falon a salétrom. A legegyszerűbb lenne le­bontani az egészet és újra­húzni a falakat. A szűk aj­tója harcias, cigányasszony lépett ki, kiáltozott, szidta az IKV-t, hogy ilyen mun­kát végeztek. Mióta kime­szelték, kijavították a há­zukat, azóta vizesedik tégla. Nehéz elképzelni per­­­sze, hogy a javítás miatt nedvesednének a falak, ké­sőbb kiderült, hogy a volt cigányvajda épített egy szo­bát a régi épülethez, s ta­lán nem sikerült a szigete­lés. Az egész épület lehet úgy húsz négyzetméter, kí­vülről mellette, oldalt és elöl is rengeteg szemét. A ház sarkához nemrég önt­hették ki a krumplihéjat, mert még nem volt ideje megbámulni. Kísérőm, özv. Horváth Já­­nosné, Csillag utcabeli as­­­szony kérdőre fogja az üvöl­tő szavú ház­ lakót, miért nem dobálják legalább egy helyre a szemetet, mégis­csak rendesebben nézne ki, mint így. A válasz határo­zott, és ellentmondást nem tűrő: minek? Akkor is itt lesz, nem viszi azt el senki. Úgy tudja, hogy hiába kér­nek gépeket, a tanács nem ad, amivel összehúzhatnák a szemetet. Nos, ha nem tö­rődik velük senki, akkor meg minek erőlködjenek? A régi vajdának tisztelete volt a környéken. A cigá­nyok szót fogadtak neki, rendben is mentek az ügyek, még a városi tanácsra is eljutott a híre, hogy a vajda mennyire összefogja a Csil­lag utca, Nap utca környé­kének cigányait. Egy hónapja új vajdája van a környékbeli cigányok­nak. Ragoncsa György huszonéves, jólöltözött fia­talember, elhatározta, ren­det tesz a telepen. Szerinte korántsem olyan összetar­tóak a szomszédai, mint ahogy mondják róluk, lehet, hogy Rupi (a régi vajdát szólították így) idejében más volt a helyzet, most viszont aligha ismeri egyik család a szomszédját. Papp János, a városi tanács el­nöke szerint teljesen fölös­leges bejelentkezni ezekbe a lakásokba az éppen­ ott lakóknak. Egy néhány éve odaítélt lakásban már biz­tosan nem a régi bérlő la­kik. — Három házban van itt összesen villany, a többiek nem engedték beszerelni a mérőt, vagy azóta kikap­csolták, pedig higgye el, hogy nem szegényebbek azok sem, mint­ mi — har­sogja Frigur — Odaszarnak Domonkosáé, az ajtajuk elé, a moslékot meg­ a sze­metet is csak a ház mellé dobálják, ott rohad, meg­büdösödik, hogy az ember­nek kedve sincs arra men­ni. A rikító színű kelmékbe bújt alacsony cigányasszony még azt is hozzáteszi, hogy bízik az új vajdában, majd az rendet tesz megint. A körülöttünk álló gyerekek értetlenül bámulják az as­­­szonyt, mintha sohasem hal­lották volna kiáltozni közéjük tartozó nőket. Hét­a köznap délelőtt volt, iskola­idő. Akik mellettünk téblá­­boltak, mindnek az iskola­padban lett volna a helye. Nem törődik velük senki, a gyerekeket a legkevésbé sem érdekli a tanulás, sok­kal jobban esik nekik a semmittevés, az egésznapi csavargás. Rupi a gyereke­ket is elküldte iskolába, nem volt visszabeszéd, men­ni kellett, tanulni, különben élhetnek tovább mocsokban és piszokban, tudatlanul, mint az eleik. az A fiatal vajda levelet írt Egészségügyi Miniszté­riumnak, elmondta, hogy szeretne rendet tenni a por­tájukon, össze­szedetné a szemetet. Ehhez konténerek kellenek, viszont meg gép, ami összetolja a sok­éves piszkot. A­­­ férfi a Ka­posvári Városi Tanácshoz is elment segítséget kérni, még a vállalathoz. városgazdálkodási A már ott állnak konténerek a telepen, van belőlük legalább há­rom, de sokan még mindig a házuk mellé dobálják a szemetet.­­ Előbb-utóbb mindenki­nek meg kell értenie, hogy sokkal egészségesebb tiszta­ságban élni, mint így. Ha a másként nem megy, szólok körzeti megbízottnak, majd az megbünteti, aki nem érti a szót. Tudom én, hogy nem szeretik az isko­lában a tetves fejű cigány­­gyerekeket, először is itt­hon kell rendre nevelni őket, s akkor talán saját maguknak is meglesz az igényük arra, hogy mindig tisztáik adjanak. Lekvártól fülig maszatos cigánygyerek kukucskált ki egy mocskos függöny mögül, az anyja egy moz­dulattal elrántotta onnan, s úgy látszik, jól megszidhat­ta a gyereket, mert attól kezdve nem dugta ki a fe­jét. A telep lakásait a leg­nagyobb jóindulattal sem lehet komfortosnak nevezni. A legtöbb helyen gyertyá­val vagy petróleumlámpá­val világítanak, a gyerekek télen amellett tanulnak. Vé­cé sehol sincs a lakások­ban. A domb aljába építet­tek egy sor faülőkés udva­ri pottyantóst, de az ajtók többségét már eltüzelték, néhol az oldalfal is hiá­nyos. — Most mondja meg, hogy menjek így véc­ézni — fog kérdőre a sokszínű ru­hás asszony ? Ha leülök, lát az egész telep. A lekopasztott vécék mel­lett egy sor rozoga bódé éktelenkedik. Talán fás­kamra lehetett, de úgy tönkretették, hogy semmit sem érdemes bennük tárol­ni, egyszerűbb csak az ud­varra, a ház mellé gyűjteni a télire valót. A körülöt­tünk állók mind a másikat okolják,, kivált azokat, akik nincsenek itt, meg azokat, akik elköltöztek. Egy törött ablakú épület néhány hete üresen áll, kísérőink szerint nem sokáig, egyszer csak elfoglalja valaki, se szó, se beszéd, beleköltözik, mint­ha mindig az övé lett vol­na. Neki újra meg kell ma­gyarázni, hogy mi ott rend, a szemetet egy helyre a kellene dobálni... — Javítsa meg az IKV — perlekedik velem to­vábbra is a fehérre meszelt ház asszonya. Még, hogy mi csináljuk, hát nem is miénk ez az épület, az sem­­ érdekel engem, ha összedől. Elmegyünk innen máshová, tudom is én merre, csak el innen. A városi tanács szeretné felszámolni a lezüllött ci­gánytelepeket, de eddig nem volt erre pénz, s úgy néz ki, hogy a közeljövőben sem tudnak erre félretenni. Eb­ben az évben nem épül ta­nácsi lakás, így volt ez ta­valy is. A miskolci tervhez hasonló telepeket sem épí­tenek, nem is lenne rá pénz, de a tanács szerint ez tovább züllesztené a ci­gányokat. Évente hat-nyolc cigánycsalád kap közel két­százezer forintos kölcsönt, vagy igen olcsó telket. A Csillag utcában is készül­tek már szép családi há­zak, legtöbbször éppen ilyen támogatással. A fiatal vajda is megmu­tatta a telket, ahová majd nemsokára pofás házat épít Mire elkészül, lemond vajdaságról, nem neki való a ez, meg aztán ő csak azt szeretné elérni, hogy tisz­tább legyen a környék, ne árasszon bűzt az a nagy gödör, amelynek szélén ak­kor még ott díszelgett egy, nemrégiben odahajított ku­tyatetem. Az új vajdát nem mindenki fogadta szívesen, kivált azok berzenkednek miatta, akiknek az a ter­mészetes, hogy maguk mel­lé dobálják a szemetet és nem a konténerbe. A tisz­­tasági kényszer eredménye, hogy a környéken sok he­lyütt gondosan­­ gereblyélt porták is vannak már, aho­vá vétek ledobálná a krump­lihéjat. Faragó László KÖZELKÉPEK KELL A VAJDA bb, mint tíz éve dol­gozik a kaposvári Ibusz-irodában Hor­váth Lajosné valutapénztá­ros. Tavaly szeptember 19- én mégis új feladatok vár­ták a munkahelyén: két és fél év gyed és gyes után ekkor kezdett újra dolgoz­ni.­­ Számos új rendelkezés látott napvilágot. Elég len­ne, ha csak a világútlevél bevezetését említeném, de a valutaalap, a tőkés or­szágokba és Jugoszláviába való utazásonkénti három­ezer forintnak megfelelő deviza megléte és még egy sor új dolog várt. Ez utób­bi már azóta is változott. A tanulóideje nem volt hosszú Horváthnénak. Ok­tóber 3-án már nem az Ibusz­ban dolgozott az a kolléganője, akinek a he­lyére visszahívta Kurdi Fe­renc irodavezető. — Éjjel-nappal tanulmá­nyoztam ebben az időben a rendeleteket. Szívesen jöt­tem vissza dolgozni, mert nem mindegy mennyit ke­resek. A gyes csak 1700 fo­rint volt, míg most 6250 forintot kapok kézhez. A több fizetésnek ára van. A második gyermeket, Mik­lóst a bölcsődébe kellett szoktatni, a nagyobbik, Ta­más pedig ebben az évben kezdte az iskolát. Vele is sokat kellett foglalkoznia. Mindezt a munka mellett. — Szerencsére Miklós na­gyon hamar megszokta bölcsődét, Tamás pedig jól a megfelelt félévkor a Tóth Lajos Általános Iskola ze­nei tagozatos osztályában. Mindez a férjemnek is kö­szönhető, hiszen a nagyob­bik gyereket ő viszi az is­kolába. Horváth Lajosné már hét óra előtt viszi Miklóst a bölcsődébe, hogy odaérjen munkakezdésre az Ibusz­­ba. A rohanás délutánon­ként még nagyobb. Fél ötig tart a munkaidő, s a tízes busz már ■ 16.40-ko­r indul. Az asszony Tamással csak vacsora után tud foglalkoz­ni. — Ezután kezdődik még a második műszak — teszi hozzá. — Háromhetenként szombaton délelőtt is dol­gozom. Olyankor előtte va­ló nap 11 óra előtt nem kerülök ágyba, hiszen el kell készítenem a másnapi ebédet. Bognár Józsefné 14 éve a Köjál laborasszisztense. Ő három évig volt gyesen, s még fél­­ év fizetés nél­küli szabadságot Építkeznek Igálban.is kivett. — Egyelőre még Somogy­­acsán lakunk az anyóso­­méknál. Sajnos a faluban nincs óvoda, így Gábor Igái­ba jár. Fél hatkor kelünk, negyed hétkor indul a busz. Igáiban­­ fél órám van ar­ra, hogy elvigyem az óvo­dába a gyereket, mert en­­­nyi idő múlva indul onnan a következő járat­ Kapos­várra. Még szerencse, hogy jó a közlekedés. — Nehezítette a helyze­tet, hogy Bognár Gábor so­kat betegeskedett, nehezen szokta meg az óvodát. Egy hétig járt oda, s aztán ket­tőig beteg volt. Ez így ment egész télen — mond­ja az asszony. — Ilyenkor jó a nagyszülő­ a háznál, mert nem kellett táppénzt kivennem. Bognár Józsefnét is vár­ták már a munkahelyén. A gyes és gyed idején hatszáz forinttal emelték a fizeté­sét. Új munkatársak közé került, de segítették őt a beilleszkedésben. Hl Az illetékhivatalban át­tértek a számítógépes adat­nyilvántartásra, amíg Nagy­­né Magosi Márta és Kesz­­tyűsné Szabó Tünde gyeden és gyesen volt. — Még gyesen váttam, amikor megkeresett Galam­­bosné Balázs Judit hivatal­vezető-helyettes — mondja Nagyné. — A s­rülés előtt könyvelő voltam, s arra volt kíváncsi, hogy válla­lom-e a rendszergazda munkakört. András fiam nem szokta meg az óvodát. Sokat betegeskedett. Olyan­kor a férjem volt vele táp­pénzen, így én­tám a számítógép tanulhat­kezelé­sét. Érdekelt ez az új mun­kakör, ezért szívesen jöt­tem vissza dolgozni. A gye­sen már nem éreztem jól magam az utolsó időben. Olyan egyhangú volt. — Két visszajöttem és fél év­­ után dolgozni — kezdi Kesztyűsné. — Nem mindegy, hogy 1650 vagy 6200 forint a fizetésem. Márk fiam még bölcsődés. A férjem olyankor veszi ki a szabadnapjait, amikor gyerek beteg, így aztán vi­­­gyáz rá, míg mi nyolctól négyig ütjük a gépet. Meilinger Ivett tanítónő a Petőfi Sándor Általános Iskolában.. Négy évig dol­gozott a szülés előtt. Az egyik el­ső osztály főnöke volt, most a harmadikos napközisek nevelője. Éppen csoportját sorakoztatja, de a volt tanítványai is oda­futnak hozzá, akik azóta már ötödikesek lettek.­­ A gyerekek végtelen ragaszkodása adott erőt az újrakezdéshez. Mert újra kellett kezdeni a munkát a három év gyed és gyes után. Közben megjelent az anyanyelv, a matematika, a technika tanterv korrek­ciója. Ugyanakkor a tan­könyvek nagy része válto­zatlan tartalommal látott napvilágot. Sokat tanulnom, hogy én is kellett se­gíthessek a napköziseknek a tanulásban. Az ige pél­dául átkerült a negyedik osztályos tantervből a har­madikosba. A gyermekem gyakran beteg, nem szokott hozzá a szervezete még az óvodához. Szerencsére a mama ráér vigyázni rá, így nekem nem kell táp­pénzre mennem. Talán még mindig nem jöttem volna bele a munkába szeptem­ber elseje óta, ha nekem kellett volna otthon marad­nom vele. A kollégák és Sági Endréné napközis mun­kaközösség-vezető így sokat segítettek a munká­i­­ban. Balázs Andor ÚJRAKEZDÉS fil 2 m

Next