Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-24 / 19. szám
4 Segély helyett munkát kérnek fogyatékosok Karcsúsítanak a szociális foglalkoztatók Bezárják az üzemet, vagy elküldik a dolgozók egy részét Somogyban a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatók a korábbi állami támogatást megkurtító kormányrendelet nyomán. Pedig egyre több fogyatékos szeretne segély helyett munkát. Fónai Imre A fogyatékosokat foglalkoztatók januártól csak a 2003. decemberi munkáslétszámuk után vehetik igénybe az állami támogatást. - Lesújtó ez a döntés, egyévi munkánk megy veszendőbe - mondta Orbán Dénes, a mozgáskorlátozottak somogyi egyesületének mentora. - A munkaügyi központtal közösen azon dolgoztunk, hogy minél több korlátozott munkaképességű álláshoz juthasson. Jó néhányukat sikerült is elhelyezni. Sorra jelentkeznek most is újabbak, ám a cégek óvatosak, inkább elküldik az embereket, mintsem hogy újakat vennének föl. - Új dolgozót nem tudunk alkalmazni, s az eddigi létszámot is karcsúsítani kényszerülünk - így Mihalics Ildikó, a Somogy Rehab Kft ügyvezetője. A cég a múlt év végéig 104 megváltozott munkaképességűt foglalkoztatott, most azonban 75-re csökkenti a számukat. A tabi üzemét már bezárta a kft, s bár tervezte, lemondott a siófokinak a bővítéséről. - Havonta 3-400 ezer forint az elvonás, úgyhogy most számolgatunk, mitévők legyünk - magyarázta Mester József, a 100 főnek munkát adó kaposvári Praktikum Kft vezetője. - Akkor tudnánk felelősséggel tervezni a jövőnket, ha ismernénk, melyek az állam szándékai. Három útja lehet rövid távon az előre menekülésnek: még több munkát vállalni, árat emelni, vagy elbocsátani. Hiába a számos tevékenység, minimális haszonkulccsal dolgoznak, a támogatásmegvonással kieső pénzt nem tudják kigazdálkodni. A legtöbb cég amúgy is az eddigi kiemelt állami támogatásra alakult, ezeknek a csődje munkahelyek megszűnésével jár. - Másutt nem alkalmazzák a sorstársaimat - így a siófoki rehabilitációs foglalkoztatóban dolgozó Vargáné Szilágyi Éva. - Aki csak 40 százalékos rokkant, még járadékot sem kap, ez szinte az egyetlen megélhetési lehetősége. Még több munkát vállalni, árat emelni, vagy elbocsátani. Ez a három lehetősége van a munkáltatóknak : Tüntetésre készülnek a rendelet ellen • Tüntetést szervez a Parlament elé a Védett Szervezetek Országos Szövetsége tiltakozásul a fogyatékkal élőket sújtó kormányrendelet ellen. Nem született még döntés, hogy Somogybál is részt vennének-e ezen. A megyében tavaly év végén a 8-10 ezer [UNK] megváltozott munkaképességű 10-12 százaléka dolgozott. Mégis elmarad sztrájk, tovább tárgyal a Volán (Folytatás az 1. oldalról) Mint arról a Somogyi Hírlap Vasárnap Reggelben beszámoltunk, az érdekvédelmi szervezet továbbra is azt akarja elérni, hogy az autóbusz-vezetők keresete elérje a nemzetgazdasági átlagot. Ez 146 ezer forint, a volános átlagkereset csaknem 142 500 forint, ugyanakkor a három nagyvállalat - BKV, MÁV, Volán - szakmai átlaga 158 ezer forint. Dobi István, a Kapos Volán szakszervezeti elnöke közölte: bíznak abban, hogy a minisztériummal hamar megegyeznek. Hozzátette: a szakminisztérium ajánlata számottevően jobb, mint amennyiről a munkáltató keresetemelési ígérete szólt A tárgyalások előtt arról nem kívánt szólni, hogy pontosan milyen ajánlattal állt elő a másik oldal. Torma Kálmán, a Kapos Volán Rt vezérigazgatója (képünkön) elmondta: örül, hogy hétfőn ugyanúgy szállíthatják az utasokat, mint máskor. Azt viszont nem tudja, hogy a béremelési egyezkedés milyen terhet jelent a vállalatnak. Attól tart, hogy a részvénytársaság gazdálkodási lehetőségei nem javulnak... MEGYEI KÖRKÉP Egy tájházuk már van, még egyre pályáznak Varga Andrea Legalább 150 évesre becsülik annak a porrogszentkirályi háznak a korát, amit nemrég megvásárolt a település önkormányzata. A helyi védelem alatt álló, Jeszek-házként emlegetett épület kincset rejt: egy füstöskonyhát. Ez olyan ritkaság Somogyban, amit érdemes megőrizni az utókornak - mondták a szakemberek Szlávecz Károlyné polgármesternek (képünkön), aki kapott az ötleten. A ház szomszédságában 2003-ban ugyanis felavattak ipár egy tájházat. Kredenc, tálas, borászati kellékek, kulacs, kőkorsó, csizmahúzó, kacor, rokka, szenes vasaló, a kisbíró dobja - a helyiségekben megannyi emléke a múltnak. A szentkirályiak örömmel rámolták le ezeket a padlásaikról, hogy megmentsék a jövőnek. A most megvásárolt házat ugyancsak korhűen szeretnék berendezni, ám élettel töltenék meg, játszóház várná a vendégeket. Idővel pedig tovább bővítenék; a paraszti élet és földművelés egyéb eszközeit is bemutatnák, egy nagy kiállítótérré alakulna ez a terület. SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 24., HÉTFŐ Árleszállítás Még nincs vége a télnek, de itt van az árleszállítási dömping, a téli vásár. Vásár van ott is, ahol a legkisebb is számít A polcon nagy tábla hirdeti az akciót Egy kiló só az eredeti áron, 22 forint. Az akcióban 21 forint. Odarohanok. K. i. Rendezik a romatelepet A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács négyszázhuszonkilencezer forint támogatást ítélt meg öt somogyi település, köztük Csököly hulladékgazdálkodási tervének elkészítéséhez. Bognár Zsolt polgármestertől (képünkön) megtudtuk: szintén pályázati segítséggel rendezhetik a csökölyiek a romatelep környezetét, melyhez a környezetvédelmi tárca egymillió forintos segítséget ad. HÍREK Emlékünnepség Ecsenyben A málenkij robot 60. évfordulója kapcsán tegnap megemlékezést tartottak Ecsenyben. 1945 januárjában 42 német származású férfit, nőt szállítottak el az egykori Szovjetunióba kényszermunkára, közülük csupán huszonnyolcan tértek haza. Két csoportot akartak külföldre hurcolni, ám a véletlen folytán az egyik csapat megmenekült. A megemlékezésen - hat évtized után először - felhangzott a sváb himnusz. Az ünnepségen az emlékezés koszorúit helyezték el a résztvevők. (hm) : Csapatjáték az Arénában - Mesterlövész a tetőn! - kiáltja egy kék pulcsis a társának, de már későn. Az asztaloknál 4 fiú ül, feszülten figyelve a monitort. A virtuális világban két csapat küzd egymással, a fejhallgatókból fegyverropogás és elhadart parancsszó hallatszik. Általában fiatalok ülnek le a gépekhez, legtöbbször csak egy rövid összecsapás erejéig. A játékok közül többnyire a takti-PC ARÉNA : Kaposvár, 48-as ifj. útja 46-48. Tel.: 82/411-012 E-mail: info@pc-arena.axelero.net : www.pc-arena.axelero.hu • kai lövöldözések a legnépszerűbbek, amelyekben egyszerre többen is részt vehetnek - mondta a „hadszíntértől” kissé távolabb Gábor Balázs, a másfél éve alakult PC Aréna munkatársa. - Időnként bajnokságokat is rendezünk, ilyenkor akár 6-7 csapat is megmérkőzik. A kaposvári Füredi csomópontnál lévő arénában 12 gépnél internetezhetnek és egyéni, hálózatos játékkal szórakozhatnak az érdeklődők. Ezenkívül nyomtatásra, sőt webkamerán keresztüli beszélgetésre is van lehetőség. A PC Aréna a hét minden napján délután egytől este kilencig tart nyitva. ▲ Jól érzik magukat a fiatalok ebben a virtuális világban AndoCS A művészeti szakkörök (báb, társas és modern tánc) mellett matematika, német, számítástechnika, környezetvédelmi, illetve egészségnevelési szakkör is működik az andocsi általános iskolában, tudtuk meg Komáromi Róbert igazgatótól. Az intézmény száznyolc diákja közül mintegy nyolcvanan kapcsolódtak be a tanórán kívüli tehetséggondozó munkába. (kj) Balatonfenyves Eseménydús évet zárt az Együtt Fenyvesért Egyesület. A civil szervezetnek hetvenhat tagja van, akik mindent megtesznek azért, hogy a sport-, kulturális, zenei és közösségi életet összefogják a településen. (ve) Csurgó Vonattal ütközött össze a hétvégén egy személygépkocsi. Az elsődleges megállapítás alapján az autós a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott az Ady Endre és a Szabó István utcai kereszteződésnél lévő vasúti átkelőbe és a Gyékényes felől érkező személyvonattal karambolozott. A jármű középkorú vezetője súlyos sérülést szenvedett, a csurgói tűzoltók szabadították ki. (hm) Iharosberény Ökumenikus találkozót rendeztek a helyi egyházak a művelődési otthonban. Halász Sándor lelkész, Laczkó-Angi Gyula plébános és Szabó Sándor, a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium és Általános Iskola igazgatója a szeretetről, a hitről és a hűségről beszélt. A rendezvényen irodalmi összeállítással léptek fel a református gimnázium diákjai. A résztvevőket az evangélikus és katolikus közösség, valamint a művelődési ház látta vendégül. (va) Inke 4,8 millió forintot nyert a település sportöltözőjének bővítésére az önkormányzat Rózsa Sándor polgármester (képünkön) elmondta: a beruházás a szaktárcától nyert forrás kétszeresébe fog kerülni, ezért jelentős társadalmi munkával tudja csak megvalósítani a falu. Remélik, hogy a fejlesztés még jobb eredményre ösztönzi a játékosokat (va) Kaposvár A dubrovniki nemzetközi Gasztro versenyre és a hazai Gasztro kupára készülnek a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző tanulói. Mivel a két rendezvényre egy időben kerül sor, ezért azokra külön csapatokat nevez az intézmény. Tóth Imre iskolaigazgató közölte: az ötödikesek Horvátországban indulnak, a magyarországi versenyen pedig az alsóbb évfolyamosok kapnak lehetőséget tapasztalatszerzésre és a tavaly elhódított vándorkupa megőrzésére. (hzs) Marcali 1995 januárjában kezdte meg működését a Rumpold Marcali Kft. A tízéves jubileum alkalmából az elmúlt időszakra visszatekintve ünnepelt a hulladékgazdálkodással foglalkozó cég. (ve) Nagyszakácsi A gyermekotthonban a debreceni javítóintézet projektje alapján konfliktuskezelési tréningek tartottak. A csoportfoglalkozásokon először a nevelők, majd az otthon fiataljai sajátították el a kreatív konfliktuskezelést és a különböző feloldási technikákat. (ve) Nyim Felújítják a községházát a kis településen. A volt postából, illetve a mellette lévő raktárhelyiségből könyvtárat alakítanak ki. A munkálatok ötmillió forintba kerülnek, melyből hárommillió forintnyit pályázaton nyert a falu. (kz) Siófok A siófoki kórház vérellátó állomására szervezett véradást a vöröskereszt körzeti csoportja. Ezen hatvanan vettek részt, akik ez alkalommal huszonhét liternyi vérhez segítették az intézményt. (kz) SOMOGYBÁNA-TÓL 2-IG a FOTÓ: KOVÁCS TIBOR