Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-20 / 169. szám

2016. JÚLIUS 20., SZERDA Jelesre vizsgázott a magyar játékvezetői csapat az Európa-bajnokságon Kassai: megijedni sem volt időnk TATABÁNYA Kassai Viktor já­tékvezető három mérkőzé­sen fújta a sípot az alig több mint egy hete befejeződött franciaországi labdarúgó Eu­rópa-bajnokságon. A sport­ember elmondhatja magá­ról, hogy a kontinensviadal első percétől az utolsóig a torna részese lehetett. Nem sok ideje maradt pihenni, a hétvégén már a magyar él­vonalban kap feladatot. Kovács László laszlo.kovacs@mediaworks.hu - Hogyan készült a franciaor­szági útra? Arra gondolok, nem mindegy, hogy valaki rövidebb vagy hosszabb időre csomagol.­­ Az volt biztos, hogy leg­alább három hetet töltünk az Európa-bajnokságon, vagyis a csoportmérkőzések végéig mindenképpen maradunk, és ez idő alatt legalább két mécs­esen működhetünk közre. De kollégáimmal együtt úgy vol­tunk vele, ha már ott lehetünk a kontinenstornán, minél sike­resebben szerepeljünk és mi­nél tovább számítson ránk az Európai Labdarúgó-szövetség, vagyis az UEFA játékvezetői bizottsága. Akárcsak a labda­rúgóké, így a játékvezetők éle­te is a rugalmasságról szól, ha hétfőre kapunk küldést, akkor hétfőn vezetünk meccset, ha vasárnap, akkor vasárnap, ha délben kell át­ csapatokat a pá­lyára vezetnünk, délben vezet­jük ki a gyepre, ha este nyolc­kor, akkor este nyolckor. De ezt már megyei szinten megtanul­ják a játékvezetők, hogy rugal­masnak kell lenniük. - Hol volt a szállásuk? Emlék­szem, amikor a 2010-es dél-af­rikai világbajnokságról haza­tért, arról mesélt, hogy az akko­ri szálláshelyük egy ifjúsági tá­borhoz hasonlított, a házakat szögesdrót és elektromos kerí­tés vette körül. Most más volt a helyzet? - Párizs külvárosában, egy szállodában laktunk. Kezdet­ben kilencvennégy játékve­zető kapott itt helyet, illetve az az ötventagú stáb, amely a mindennapi munkánkat se­gítette. Hat erőnléti edző, öt masszőr, az UEFA játékveze­tői bizottságának elnöksége, az adminisztrációért, illetve a biztonságunkért felelős sze­mélyek laktak még velünk. Ez a stáb rengeteget dolgozott azért, hogy nekünk, játékve­zetőknek semmi gondunk ne legyen, felkészülten várhas­sunk a mérkőzéseket. Való­ban minden profin működött körülöttünk, de ez számunk­ra nem volt újdonság, mindig ezt a szervezettséget tapasz­taltuk az UEFA tornáin és rendezvényein. - Teljesen elzárták a játékveze­tőket a külvilágtól? Csak csa­ládtagokkal beszélhettek az öt hét alatt? - Nem zártak el minket. A tornát megelőző értekezleten csak az volt a kérése a játék­vezetői bizottságnak, hogy ne foglalkozzunk a sajtóval, ne nyilatkozzunk, és a közössé­gi médiában se legyünk ak­tívak. Talán ezt kérés nélkül is betartotta volna minden­ki, hiszen tudtuk, hogy fon­tos tornáról van szó, és en­nek megfelelően kell visel­kednünk.­­ Volt olyan mérkőzés a tor­na során, amelyre azt mond­ták: igen, jó lenne ezt vagy azt kapni?­­ Az Eb előtt arról beszél­tünk, hogy felesleges tippel­­getni: vajon melyik mérkőzést bízzák ránk? A csoportmec­­­csek során harminchat talál­kozót rendeztek, olyan sokat, hogy lehetetlen volt kitalálni, hogy melyik mérkőzésen szá­míthatnak ránk. Abban ma­radtunk a kollégákkal, ez nem is lesz téma közöttünk a ké­sőbbiekben sem, várjuk a be­jelentést a küldésünkről.­­ Az elsőre nem kellett sokat várniuk, a már nagyon várt nyi­tómeccset, a Franciaország- Románia összecsapást bír­ták a magyar játékvezetői csa­patra. Mivel indokolták, hogy Kassai Viktor és társai kapják ezt meccset? Gondolom, nem szem, vagy éppen hajszín alap­ján dönt az UEFA...­­ Nem szokták különöseb­ben indokolni a döntésüket. A torna pénteki napon kez­dődött, a játékvezetők hét­főtől készültek együtt Fran­ciaországban. Az első napon szakmai előadásokat hallgat­tunk meg, a június elsejétől életbe lépett szabályváltozá­sokra hívták fel a figyelmün­ket. Kedd este aztán bejelen­tették, hogy mi kapjuk a nyi­tómeccset. Nagyon megijedni sem volt időnk, rögtön felada­tot kaptunk, így gyorsan be­lecsöppentünk az Európa-baj­­nokságba. - Egy-egy mérkőzés után hos­­­szasan elemezték a hibákat? Beszélgettek egymás között a játékvezetők egy-egy ítélet­ről is? - Mindig minden meccset elemeztünk a vezetőkkel, ös­­­szevágtak rengeteg olyan jele­netet, amiről érdemes volt be­szélgetni. Jó és rossz döntés is akadt a körülbelül egy órányi értékelésben. Természetesen a kollégákkal is beszélgettünk a meccsekről, egy-egy érde­kes szituációról, de nem olyan részletességgel, mint a vezető­inkkel.­­ A kapott meccsek között sok idő telt el. Nem unatkozott?­­ Unatkozni nem volt időnk. Minden délelőttön edzésen vettünk részt, a foglalkozá­sok intenzitása attól függött, hogy kinek mikor volt mérkő­zése. Akinek hosszabb ideig nem volt küldése, keményebb munkát kellett végeznie, aki­nek egy-két napja volt a követ­kező összecsapásáig, könnyí­tett feladatokat kapott. Mind­ez azt a célt szolgálta, hogy a meccsek idejére a lehető leg­jobb fizikai állapotba kerül­jünk. A csoportmérkőzések idején már délután három órakor is kezdődtek a találko­zók, ezeket a televízió előtt ül­ve néztük, akárcsak a hat, és a kilenc órakor kezdődő mécs­eseket is. A Párizsban ren­dezett mérkőzéseket a hely­színen tekintettük meg, az­az testközelből is megfigyel­hettük a csapatokat és a kol­légákat. - Gondolom, izgatottan várták a magyar válogatott összecsa­pásait is. - Mindig nagy várakozás­sal ültünk a tv elé, és nagyon jó érzés volt, hogy nemzeti csa­patunk hosszú idő után világ­­versenyen vehetett részt, és rá­adásul kiválóan is szerepelt. A játékvezetők is felkapták a fe­jüket a válogatottunk remek szereplésére, nem számítot­tak arra, hogy a magyar csa­pat csoportelsőként jut a leg­jobb tizenhat közé. - A következő napokat pihe­néssel tölti? - A labdarúgás és a játék­­vezetés nem arról szól, hogy sokat pihenjünk. A játékosok számára, és nekünk is meg­kezdődött az új idény. Az élvo­nalban az első játéknapra még „felmentést” kaptam, de a hét­végén már szerepet szánnak nekem is. Aztán hangolódom az újabb feladatokra. - Negyvenegy éves. Gondol már a két év múlva esedékes vi­lágbajnokságra? Négy év múlva pedig ismét Eb... - Még csak egy hete fejező­dött be az idei Eb. Annak örü­lök, hogy a magyar játékveze­tői csapat számára jól sikerült a megmérettetés. Azt tartom szem előtt, hogy elkezdődött egy újabb szezon, szinte min­den héten újabb kihívás vár majd rám és csapatomra. Re­mélhetőleg nemzetközi kupa­meccseket és világbajnoki se­lejtezőket is szép számmal ka­punk majd az őszi szezonban. Mostantól a hazai bajnokikra és ezekre az összecsapásokra szeretnék összpontosítani. Mi lesz kettő, illetve négy év múl­va? Ráérünk akkor beszélget­ni róla, ha már közel leszünk hozzá... Kassai Viktor bízik abban, hogy az új szezonban is több nemzetközi kupameccset­­ és világbajnoki selejtezőt is­­ kap majd csapata K­ríMfftvínle i Olimpiai döntőt, BL-finálét is vezetett Kassai Viktor 1975. szeptem­ber 10-én született Tatabá­nyán. Édesapja is sokáig fúj­ta a sípot, vezetett mérkő­zéseket az NB III-ban is. Vik­tor 1990-ben tett játékveze­tői vizsgát, majd még ebben az évben asszisztenseként be­mutatkozhatott a Fejér me­gyei bajnokságban, a Szárli­­get-Óbarok mérkőzésen. Be­vallotta, akkor azt sem gon­doltam volna, hogy valaha az NB Il­ ig eljut. Az első fel­nőtt mérkőzését 1993. április 11-én kapta, ekkor az Ászár a Császár csapatával találko­zott a Kisbér-körzeti bajnok­ságban. A sípmester 1999-ben vezet­te első élvonalbeli meccsét - a hétvégén a 268. következik számára -, négy évvel később kapott helyet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, azaz a FIFA játékvezetői keretében. A létrát végigjárva kapott ran­gosabbnál rangosabb felada­tokat. Korosztályos világ- és Európa-bajnokságon, felnőtt válogatott, Bajnokok Ligá­ja meccseken fújta a sípot, a 2008-as pekingi olimpia dön­tőjét is rábízták. Majd két év­vel később a dél-afrikai világ­­bajnokság elődöntőjét, 2011- ben pedig a Bajnokok Ligája fináléját is. Ezen az összecsa­páson a Barcelona és a Man­chester United mérte össze tudását. Ugyancsak abban az évben a világ legjobbjának bi­zonyult a labdarúgás történe­tével és statisztikájával foglal­kozó szervezet, az IFFHS sze­rint. Büszke lehet arra, hogy a 2016-os Európa-bajnoksá­gon az UEFA az első meccstől az utolsóig számított a mun­kájára. Az Európa-bajnokságon a román Popa kap sárga lapot Kassaitól SPORT 11 Három meccs Kassai Viktor mellett Ring György, Tóth Vencel, Bognár Tamás és Farkas Ádám vol­tak a magyar játékvezetői csapat tagjai a franciaorszá­gi labdarúgó Európa-bajnok­ságon. A kvintettnek három találkozó jutott a kontinens­­viadalon, dk működtek köz­re a Franciaország-Romá­nia nyitómérkőzésen (2-1), az Olaszország-Svédország csoporttalálkozón (1-0), il­letve a német-olasz negyed­döntőben (1-1), amely a vi­lágbajnok sikerét hozta bün­tetőkkel. A magyar játékve­zetői csapat jó eséllyel pályá­zott a fináléra is, végül azon­ban az angol Mark Clatten­­burg kapta a döntőt, Kassai pedig tartalék-játékvezető­ként, Ring György pedig tar­talék-asszisztensként műkö­dött közre.

Next