Somogyi Hirlap, 1905. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1905-04-01 / 75. szám

2 mielőbbi letárgyalását sürgeti és felfogása szerint a külön vámterület mostani fel­állítása már csak a most megkötendő vámszerződések szempontjából is végzetes ballépésnek tekinthető. Kaposvár város ivóvize és a vízvezeték. Irta: dr. Szaplonczay Manó kir. tan. várm­. tiszti főorvos. VII. A magam tapasztalatából csakáa két igen eklatáns példát mondok el. A Sió vidéke roppant mocsaras volt különösen a szabályozás előtt, a Sió-menti községek­ben állandó betegségként uralkodtak; a bélhurut, a malária és sokszor a typhus is előfordult. Az ádándi uradalom tulajdonosát bántotta a sok betegedés, ami a cselédség között uralkodott rendszerint a legnagyobb munkaidőben. Tanácsot kért uradalmi or­vosától, aki azt hozta javaslatba, hogy minden pusztán állíttasson fel vízszűrőket és vigyázni kell, hogy a cselédség csak szűrt vizet kapjon inni. Ez mégis történt és azóta, pedig ennek körülbelül 14 esz­tendeje, a cselédség meg van kímérve az említett betegségektől, míg a falubeli pol­gárok között most is sok a malária. Pe­dig a szúnyogok a cselédeket éppen úgy csípik, mint a polgárokat. A másik eset a következő : a fonyódi villatelepen, amely vízvezetékkel van el­látva, malária soha nem fordult elő, míg a hegy déli lábánál lakók akárhányszor szenvedtek általa. Mégis egyszer hivattak egy villába, hol az öreg dajka, a kis dajka és a szobaleány óriási lázrohamokban szen­vedtek. Súlyos mindennapos váltóláza volt mind a háromnak. Eleinte azt gondoltam, hogy fürdés közben Balaton vizet ittak, vagy valamely falubeli kút vize által let­tek inficiálva. Midőn meggyógyultak és kikérdeztem őket, az sült ki, hogy­ ebéd után mind a­­hárman a gyerekekkel az erdőbe mentek henyélni és nagy lévén a meleg, a kis dajkával lopattak jégdarabo­kat a jégszekrényből és fagylalt helyett Én azonban mégis szeretlek ! Nem tudom, szeretsz-e vagy gyűlölsz, azt, sem tudom, élsz-e, vagy meghaltál — én azonban gondolatban sokszor vagyok nálad és visszaidézem az elmúlt időket, amelyeket sohasem fogok elfeledni. Nyugtalan éjjeleken megjelensz ál­maimban . . . Ábrándozom és illúzióknak élek ismét. Azért kérdem most tőled, hogy talál­tál-e már a tömegben helyettem mást, — ha igen, akkor én félre állok és sohasem fogsz hallani rólam — boldogságod nem fogom megzavarni — csak gondolatban foglak szeretni. . . . De ha te sem találtál volna még mást helyettem, úgy még nyitva a bol­dogság kapuja számunkra, mi még boldo­gok lehetünk — jobbkor sohasem térhet­tem volna meg. Úgy szólj — és tedd félre a tettetett büszkeséget, mely a világra ad csak — és én leszek a legboldogabb . . . Ha pedig büszke vagy és azt akarod, hogy megalázkodjam — akkor vége min­den boldogságomnak, mert én sohasem fogok megalázkodni . . . soha . . . És akkor én leszek a legboldogtala­nabb — és két csalódott szívvel több fogja hirdetni az élvvágyók hamis igaz­ságát, amely nem ismeri az igazi szerel­met , az igazi boldogságot. És akkor tengődni fogok addig, mig az élet bajait és örömeit befogadó gödröt nekem is megássák odakint. Én megtértem ! Várom, hogy várjon boldog leszek-e ? azt szopogatták. A kis gyerekeknek azon­ban ebből az élvezetből még sem mertek nyújtani. Azoknak nem is volt bajuk. Bi­zonyos volt tehát, hogy a jég útján kap­ták a malária fertőzést. A dolog után ku­tatva kitudódott, hogy télen a Balatonon nem lévén elég vastag a jég, a telepet ellátó jégvermeket az uradalom a berek kanálisaiban piszkos berekvizből képződött jéggel hordatta tele. Hát kérdem, hol itt a szúnyog theóriának a magyarázata ? ta­lán csak nem szopogtatás között támad­tak uj életre és hálából a plasmodiumjai­­kat beleszúrták az illetők szájába? Ré­szemről tehát nem fogadom­­el csakis a szúnyogok általi maláriás fertőzést. Ha tehát a fertőzött víz az embe­rekre nézve annyi veszélyt hord magában, kérdés, hogy mi a teendők, hogyan ja­víthatjuk és tisztíthatjuk meg vizünket, hogy az abban levő fertőző anyagokat és baktériumot ártalmatlanná tegyük, vagy legalább a fertőzés veszélyét csökkentsük ? Ezek a következő módok: az ülepí­­tés, a felforralás és szűrés. Mindezeket alkalmazzuk és alkalmazhatjuk ott, ahol néhány ember, vagy családról van szó, hanem ha egy város összlakosságá­nak az ellátásáról akarunk gondoskodni, úgy ez másként nem lehetséges, mint a vízvezetéknek létesítése által. Németor­szágban ma már minden 4-5 ezer lakosú községnek van jó vezetett ivóvize és an­­nak köszönhetik, hogy a járványos beteg­ségek veszedelme csökkent. A jó ivóvíz áldás a lakosságra, egyik-másik városban az egészséges vízzel való ellátás után a halálozás a felére szállott le. Midőn az előremltett vegyelmezés útján, kútvizeinkre a már elmondott tények köztudomásúak lettek, nálunk is felmerült a kérdés, hogy mit kellene tenni? Miután a­­város hatá­rában vannak ugyan források, de azok nem adnak elegendő vizet , miután ak­kor az egész országban, különösen az al­földön mindenfelé ártézi kutakat fúrtak. Somogy vármegye törvényhatósági bizott­sága is elhatározta, hogy a vármegyei köz­­intézetek u­­ra, vármegyeház, gymnasium, kórház és kaszárnya részére egészséges és elegendő vízről fog gondoskodni olyan­formán, hogy egy ártézi kutat furat. Erre a czélra meg is szavazott 20000 frtot és kérte a belügyminisztert, hogy szakértőt küldjön ki. Mig a vármegyének ez a ha­tározata jóváhagyás végett fent járt, Ka­posvár városa minden előleges tanulmány és készület nélkül megszerződött egy vál­lalkozóval és meg is kezdette a fúrást a város legmagasabb pontján a református templom előtt. Jól tudjuk,­­hogy ez a kényelmű vállalkozás czélra nem vezetett és az arra fordított költség és munka ha­szontalanul kidobatott. (Folyt köv.) kiállításon a budapesti pinczériskolát arany éremmel tüntették ki. Ez a fényes elismerés arra buzdí­totta az oszág nagyobb városaiban lakó vendéglősöket, hogy budapesti szaktár­saik példáját követve, városaikban szintén nyissanak ilyen pinczérszakiskolákat, hol a kora ifjúságukban kenyérkeretre utalt pinczérfiak ép úgy részesüljenek a tudo­mányban, mint a többi iparágak növen­dékei. Városunk, mely a hirtelen fejlődés­sel ma már az ország nagyobb vidéki városai között, a lakosság számára, de főleg annak műveltségére nézve igenis jelentékeny szerepet tölt be, ezen nemes kulturm­ozgalom elől nem térhet ki. Ennek a nézetnek adott kifejezést a Somogy vármegyei Vendéglősök Egyesü­lete, midőn a márczius hó 17-én tartott gyűlésén elhatározta, hogy bár anyagi áldozatok árán is, de a pinctériskolát a folyó évben felállítja és megnyitja. Ki­mondotta az egyesület, hogy a várostól e czélra iskolahelyiséget kérelmez, hogy a helybeli kir. tanfelügyelő ajánlatára saját költségén tanerőt szerződtet, mely az ifjúságot mennyiségtanra, földrajzra, irodalomra, német és franczia nyelvre tanítja; a szakismereteket pedig a művel­tebb pinczérek, sőt maguk a vendéglősök fogják előadni. Nem kételkedünk azon, hogy fárad­ságunknak és áldozatkészségünknek meg lesz az eredménye. Amidőn az ország nyolc­adik pinczériskoláját megalapítjuk, tesszük ezt abban a reményben, hogy a közönség a vendéglős ipar gyakorlóinak, kik ma a művelődés által csak az ő érde­keit lesznek hivatva minél jobban szol­gálni, elismerését és tiszteletét ép oly mértékben megadja, mint bármely iparos osztálynak. Grünwald Mór a Somogyvármegyei Vendéglősök Egyesületének elnöke. SOMOGYI HÍRLAP 1905. Szombat, április 1. Pinczér szakiskola Kapos­várott. Kaposvár, márcz. 31. A budapesti szakiskolánk, mely most tölti be fennállásának tizedik évét, azon hivatásnak, melyet annak megteremtői az alapítás alkalmával kijelöltek, fényesen megfelelt. Felnevelt egy pinczérgenerá­­cziót, mely szakítva a régi előítélettel, tudása és intelligencziája tudatában önér­zetesen vallja foglalkozását oly iparágnak, mely bármely iparág mellett is büszkén megállhat, s mely sem az illetékes sem az illetéktelen tényezők lekicsinylésének tárgya nem maradhat. Egy intelligens pinczérgárda megte­remtése nemzetgazdasági, idegenforgalmi szempontból igen fontos dolog. Ennek a nézetnek adtak kifejezést igen magas helyen, amidőn két évvel ezelőtt rendezett iparostanuló és segéd HIJBE­E, Tábornok és tiszthelyettes. Tegnap délután a Budapest felől robogó gyorsvonaton kedves jelenetnek voltak tanúi az étkező kocsiban időző uta­sok. Egyik fehér asztalnál magában ol­vasgatott egy fehérfejű tábornok, a­mikor a kocsiba benyitott egy honvédkadét. Fiatal tisztecske, pelyhedző legénytoll az állán. A tiszthelyettes keményen össze­csapta a bokáit a generális előtt, aztán a szomszéd asztalhoz vitette az uzsonáját. Alig telepedett le, a tábornok összehajto­gatta az újságot és nyájasan fordult a kadét felé: — Wo fahren Sie hin? A fiatal katona zavartan kapkodott, hebegett: — Exczellencz . . . bitte exczellencz. Végre iszonyú zavarában, lányos pi­ronkodással jelentette ki a tisztecske, hogy nem tud — csak magyarul. A gene­rális jóságosan mosolygott a fehér bajusza alatt: — Hm, hm ... Na nem baj. Tudja mit ? Azért csak diskuráljunk. Ért lega­lább németül ? — Igenis kegyelmes úr! — Nahát akkor rendben vagyunk. Maga beszéljen magyarul, én majd néme­tül beszélek, csak meg­értjük egymást valahogy. És igy diskurálgatott hosszú uton a két katona : a generális meg a kadét.

Next