Somogyi Hirlap, 1906. szeptember (3. évfolyam, 198-222. szám)

1906-09-01 / 198. szám

2 Egy halálra ítélt levele. Magyar ember tragégája Amerikában. A siralomházban. Nemrég részletesen írtunk Magyar Vince novai legény szomorú sorsáról. Magyar Vince, kit derék, szorgalmas fiatalembernek ismertek, felült az ügynökök csábításainak és kivándorolt Amerikába. Egy farmba szegődött be mezei munkásnak. Itt hihetetlenül rossz dolga volt. Agyondolgoztatták, enni azonban nem adtak neki. A sok nyomorúság után hazakivánkozott Novára. Dolgozott éjjel-nappal, hogy béréből a szükséges útiköltséget előteremtse. Mikor már azt hitte, hogy a szükséges összeg együtt van, kérte gazdáját, hogy adja ki a bérét. A farmer azonban kinevette és nem fizetett. Azt mondta, ha nem tetszik, perelje be. Szóváltásba elegyedett gazdájával, a veszekedés vége pedig az lett, hogy a legény agyonlőtte a farmert. Az amerikai esküdtek Magyar Vincét a gyilkosság elkövetéséért halálra ítélték. Egyik nagykanizsai lap ama számát, melyben ezt az esetet megírta, newyorki konzulátusunk útján egy levél kíséretében elküldték az amerikai fogságban sínylődő honfitársunknak, mire ma a következő levelet kapták tőle : REGINA JAIL, augusztus 10. 1906. Tisztelt honfitárs! Az Ön által írott becses levelüket, valamint lapjaikat megkaptam. A lap-olvasás meg van engedve. És amelyekből kiviláglik az Önök házasságtól áthatott érzelmeik. És azon nemes célért való törekvéseik, amelyeket ügyemért folytatnak. Köszönet Önöknek és mindazoknak, kik ügyemért küzdenek, mert küzdelmeikkel kettős nemes célnak szolgálnak. Először az igazságot van hivatva, hogy napfényre hozza, amelyet a sötétség fátyola teljesen elborított! Másodszor megmentik hazánk nevét, amelyért dobog szívünk és amelynek neve szent legyen előttünk mindenkorra! Azt mondom én Önöknek, hogy a hatalmas Isten a tanúm ! és a hazánk felől ragyogóan feljövő nap, amely akkor pirkadott. És látta azon végzetes reggelen a kettőnk között lefolyt jelenetet. És ennek következtében a sors ártatlanságom tudatában reám zúdítaná borzasztó csapásait és végigjáratá velem a szenvedések összes kálváriáját. Bár e nehéz csapások alatt testileg megtörve, de ártatlanságomnak tudatában rendületlenül állok az utolsó percemben is. Ezek után remélem, hogy ügyem minden mozzanatáról értesítenek és kérem, mihelyt annak tudomására jutnak, hogy a kúria megerősítette-e, avagy megsemmisítette ítéletemet, rögtön értesítsenek, mert az igazságot eltemetni nem lehet. Maradok őszinte és honfiúi szeretettel: Magyar Vince sig megtelt kocsik vágtatnak a pályaudvaroktól a város minden része felé. A szalmaözvegyek megkomolyodnak és felveszik a jegygyűrűt s a szigorú családapai ábrázatot. Fájdalmasan vonaglanak a panamakalapok, érezvén közeli halálukat. Riadtan röpködnek a naftalintól meghízott molyok az elzárt városi lakásokban és siratják közeli halálukat. Az iskolásfiúk nagy könyvcsomóval a hónuk alatt már járják az antiquáriumokat. És megjelennek majd az okos okoskodások a régi könyvek ellen. Észre se igen vesszük és egy napon már benn leszünk a régi kerékvágásban. A zsurokban, a koncertekben. Vagyis jó magyar szóval élve : a szezonban. HÍREK. Szeptember . . . A nyárnak vége van már, az bizonyos. A vonatok tömegesen hozzák haza a nyaraló kaposváriakat, bőröndökkel roskadó „SOMOGYI HÍRLAP“ 1906. szeptember 1. Nem kell fegyver! Alig múlik el nap, hogy az ország egyik vagy másik részéről ne érkezzék kardaffér kire. Hol ez a k. u. k. tiszt ur, hol még az a honvédtiszt ur húzza ki snájdig kardját s a nagyobb tekintély kedvéért úgy vág fejbe néhány civilt, hogy egész életükben nem felejtik el a katonavirtust. És ilyenkor mindég felmerül a régi és jogos kívánság, hogy a tiszt urak békében és kaszárnyán kívül ne hordjanak fegyvert. A kőzápor romantikájának immár vége és se az angol, se a francia katonatisztek nem járnak az oldalukon fényes embervágókkal. Most végre hivatalos formában is szóba kerül ez a régi óhaj. Lengyel Imre ítélőtáblás bíró, megyebizottsági tag, Hajdú vármegyéhez, önálló indítványt adott be aziránt, hogy intézzen a vármegye feliratot a képviselőházhoz, a katonának béke idején a fegyver viselésétől való eltiltása tárgyában és hasonló felirat intézése végett keresse meg az összes törvényhatóságokat. De a szép javaslat valószínűleg hiábavaló lesz. Mert hogy a kard eltűnjék, ahhoz előbb a copfnak kell eltűnnie. Ez pedig a k. u. k. Reichskriegsministeriumban lehetetlen. KAP. — Szalay Károly nagybeteg. Arról értesülünk, hogy közéletünk egyik legbuzgóbb harcosa, Szalay Károly betegsége rosszabbra fordult s félő, hogy a halál mindnyájunk őszinte sajnálatára, kiragadja közülünk. Orvosai véleménye szerint az erős idegbaj, mely a beteget gyötri, folyton hullámzik ugyan, de tegnap óta akkora hanyatlást idézett elő a beteg testi erejében, hogy a felgyógyulásához való reményt nagyon megcsökkentette. — Eljegyzés. Gut Vilmos kaposvári kereskedő jegyet váltott Schmideg Erzsike kisaszszonynyal Várpalotán. — Nyugdíj helyett végkielégítés. Kiss Bálint sósvertikei ev. ref. tanító számára, aki nyugdíjaztatását kérte, a vallás és közoktatásügyi minisztérium nyugdíj helyett 1000 korona végkielégítési összeg kiutalványozását engedélyezte. — A csorna-premontrei kanonokrend gyásza. Illés Ráfael a rend türjei birtokának közszeretetben álló jószágkormányzója s plébánosa halt el hosszas betegeskedés után 60 éves korában. Mellkasa ellen Gleichenbergben keresett orvoslást, de hasztalan. — Főispáni titkárból — jogakadémiai tanár. A miniszter a nagyváradi kir. jogakadémián üresedésben levő közigazgatási jogi és statisztikai tanszékbe nyilvános rendkívüli tanárrá, a Vill. fizetési osztályba sorolással dr Sigmond Andor m. kir. belügyminiszteri fogalmazó, főispáni titkárt nevezte ki a szabályszerű illetményekkel. — Változások egy jogakadémiánál. A király Zöm Vilmos drt, a kassai jogakadémia igazgatóját saját kérelmére nyugalomba helyezte. Esterházy Sándor drt pedig ugyanezen akadémia igazgatójává nevezte ki. — Gyászlobogó a vármegyeházán. Ma reggel az a hír futotta végig a várost, hogy Szalay Károly, közéletünknek e kiváló férfia, Békásmegyeren, Budapest mellett, elhunyt. Mindenki megdöbbent e szomorú hir hallatára, mert a jó öreg urat mindenki tiszteli és szereti. A vármegyeházára is kitűzték a gyászlobogót, csakhamar azonban bevették amelylyel meg lett cáfolva a halálhír. Hogy kitől eredt ez, nem tudjuk; mindenesetre azonban hiányzik a férfias komolyság annál, aki a kegyelet rovására, ilyen hirt ereszt szárnyra. Szalay Károly tehát még él, úgy halljuk azonban, hogy állapota még mindig válságos. — Délibáb a tengeren. Zágrábból érdekes természeti tüneményről adnak hírt . A minap csöndes verőfényes időben a csatorna távoli részében délibáb tűnt föl a tenger színén. A tünemény, amely néhány percig tartott, Zára képét tükrözte vissza. A tengeren oly ritkán észlelt délibábot sikerült lefotografálni. — Egy elzüllött körjegyző letartóztatása. Letartóztattak egy vándorló legényt, akiről a kihallgatás során kiderült, hogy Vágó Lajos volt maróti körjegyző, ki évek előtt nagy sikkasztást követett el. Vágó a sikkasztás után Amerikába szökött, ahol az elsikkasztott pénzt hamarosan elköltötte s teljesen elzüllött. Óriási nyomorban tért vissza Magyarországba s koldulással tartotta fenn magát. — Dreyfus penzióban. A párisi „La Patrie“ mai száma azt írja, hogy Dreyfus nem fog a hadseregben activ szolgálatot vállalni, hanem miután harminc esztendei szolgálati ideje már letelt, kérni fogja nyugdíjaztatását. A jövőben Dreyfus tisztán az irodalmi munkásságnak akar élni, elfogadja még a vincennei igazgatóság által neki felajánlott állást. — Megtámadott rendőr. A piaci dinnyeárusok annyira elfoglalják a helyet, hogy már-már a járdáig rakodtak. A rendőr figyelmeztette is őket, hogy rakják beljebb a dinnyéket. Farnal István fuvaros ott ácsorgott éppen s hallgatta a rendőr utasításait s bele akart kötni a rendőrbe, azt mondván mi köze van ehhez az Andrásnak és egy durva káromkodást is megeresztett. A rendőr csendre intette Farnalt s minthogy ezután sem hallgatott el, be akarta kisérni. Farnal ekkor kocsijához ugrott s ennek hámfáját fevére a rendőrre támadt. Mindennek dacára sikerült volna Farnalt bekísérni.