Somogyi Hirlap, 1908. október (5. évfolyam, 224-250. szám)
1908-10-11 / 233. szám
6 gyanún felülálló vezetését hozta javaslatba. A képviselőtestület tüntetőleg, egyhangú határozattal a főszámvevő propozíciójához járult és emiatt történt a két főtisztviselő előtt a nyilvános összekoccanás. A gazdasági ügyeket eddig — mint az köztudomású — éppen nem it megelégedésre intézték, amiből a városnak sok kellemetlensége és igen sok kára származott. A vármegye úgy oldotta meg a kérdést, hogy eltiltotta a számvevőséget a gazdasági ügyek intézésétől. Ennek dacára a tanács azt javasolta, hogy a gazdasági ügyek intézését a másodszámvevőre bízzák, aki jelenleg Szabady János. Evvel szemben több bizottsági tag önálló hatáskörrel bíró gazdasági előadói, vagy gazdasági tanácsi állás szervezését tartotta szükségesnek. Izsák Lajos főszámvevő is az utóbbi elintézés mellett szólalt fel, mert — mint mondotta — úgy kell a kérdést eldönteni, ahogy a közérdek is kívánja. A főszámvevőnek erre a felszólalására Németh István polgármester dühös lett, izgatottan pattant fel székéről és az aktacsomót, melyben az erre vonatkozó iratok voltak, odacsapta a főszámvevő elé e szavakkal: — Itt van! referálja maga ! A főszámvevőt láthatólag kellemetlenül érintette a polgármester kifakadása. Az aktacsomót visszataszította a polgármester elé, majd heves szóváltás fejlődött ki köztük, amit a képviselőtestület tagjai megütközéssel fogadtak. Nagyon csúnya jelenet volt ez. Falusi kupaktanácsban sem fordul elő. Közügyeket ekkora szenvedelemmel, az önmérséklet ekkora hiányával nem szabad, nem lehet intézni. A kínos jelenetnek ügyesen vetett véget dr Zánkay Gusztáv bizottsági tag, aki egyszerűen elkérte a főszámvevőtől ennek írásbeli előterjesztését és azt a saját indítványaként terjesztette be. Erre a fordulatra a városatyák is, de még a tanács tagjai is elmosolyodtak és egyhangúlag szavazták le a tanácsot a maga javaslatával, elfogadván Zánkay indítványaként a főszámvevőnek igen helyes és célszerű megoldását. Ebből az egész dologból pedig csak az a tanulság, hogy komolyság, higgadtság kell a közügyek intézéséhez és egy közgyűlést vezető polgármesternek nem szabad kicsinykedve olyan csúnya jelenetet viszcenirozni, amilyenért megdorgálnák akármelyik városatyát is. Ha ilyesmik nyilvános közgyűlésen megtörténhetnek, joggal merül föl az a kérdés, hogy vájjon jó kezekben van-e városunk vezetése akkor, amikor ekkora disszonancia lehet a város két főtisztviselője között. Türelmetlenséggel, érzékenykedéssel nem lehet közügyeket intézni és aki egy város vezetésére vállalkozik, annak tisztában kell lennie avval, hogy a saját véleménye mindig kevesebb, mint a közönség érdeke, mint a képviselőtestület egyhangú határozata. SOMOGYI HÍRLAP, 1908. október 11. Szerkesztő és párttitkár. (A bíróság Kovács Miksa szocialista párttitkárt elítélte, mert Miklós Gyula szerkesztőt inzultálta.) * Kaposvári, október 10. Másfél hónappal ezelőtt Kaposváron a sajtót szégyenletes támadás érte. Szégyenletes arra, aki a támadást intézte. Valamennyi újságíró sérelme volt az, mert kötelessége teljesítéséért inzultáltak egy újságírót. Szeptember elsején Kovács Miksa, a kaposvári szocialista párt titkára a nyílt utcán orvul rátámadt Miklós Gyulára, a „Somogyi Hírlap“ felelős szerkesztőjére, akit inzult. Tette pedig ezt azért, mert a Miklós Gyula szerkesztésében megjelenő újság — kötelességéhez híven — beszámolt arról, hogy a párttitkárt elítélte a bíróság becsületsértés miatt. Mi, akik a redakció tintafoltos asztala mellett nehéz, robotos munkában töltjük el az életünket, nagyon elszomorodtak ezen az inzultusan. Szívünket, lelkünket, minden tudásunkat, törhetetlen ambíciónkat visszük mi bele a munkánkba és feláldozzuk családi nyugalmunkat, egészségünket, életünket a mi nagyon mostoha, de általunk rajongott pályánkért. Nem érti azt meg senki, csak az Íróasztalnál görnyedő sajtórobotos, hogy milyen végtelen fájdalommal tölti el az újságírót, ha kartársát sérelem éri. Mindnyájunké az a sérelem, mert nem az újságírót érte, hanem a mi rajongással imádott, hálátlanságában is szeretett, nehéz mesterségünket: az újságírást. A bíróság a mai napon az újságírásnak adott elégtételt, amikor Miklós Gyula támadóját húsz napi fogházra átváltoztatható kétszáz koronára ítélte. Súlyos ez az ítélet, de ilyen elégtételt a megsértett, a kötelességteljesítéséért megtámadott újságíró megérdemel. Azt hiszem, talán maga Miklós Gyula sajnálja leginkább azt az eltévelyedett, elvakult embert, akit ez az ítélet sújt. Hiszen az újságíró, akinek minden szavába a lelkét kell belevinnie, aki átérzi, átéli a világ minden fájdalmát és hite mégis megmarad, ez az újságíró csak szeretni tud. Elégtételt kapott a megsértett kortárs és elégtételt kapott a megtámadott sajtó. Ez az elégtétel visszaadja nekünk munkakedvünket, megerősíti hitünket és csak fokozza ezerszeresen az újságírás iránti szeretetünket, mert ebben nem a büntetést látjuk, nem a durva sértés megtorlását, hanem az újságírás diadalát, amelynek megtámadása súlyos megtorlást von a támadó fejére és megbecsülését látjuk az újságírónak, akinek nehéz, küzdelmes, szenvedésekkel teli munkáját értékelni, elismerni látjuk. Dr Nelky Elek bíró előtt folyt le a mai tárgyalás, amelyen a vádlott párttitkár védőjével, egy Nyulasi nevű ügyvédjelöltjével jelent meg. Siklós Gyula helyett ügyvédje, dr Rónai János volt jelen. A védői tisztet betöltő ifjuembernek nehéz volt a helyzete. Nem lehetett érvekkel menteni a durva támadást, így hát az újságíró gyalázását kísérelte meg, de Nelky biró erélyesen rendreutasította az ifjút, aki az újságírásról merészkedett tiszteletlenül beszélni. Ott követett el sértést ez az ügyvédbojtár, ahol a sértett elégtételt nem vehetett magának. De annál inkább elégtételt szolgáltatott a biró, aki rendreutasította az érvszegény védőt. Dr Rónai János, a sértett képviselője hosszan beszélt, nem írom, hogy szépen beszélt, mert mirólunk beszélt, akik a sajtó szolgálatában robotolunk. Olyan melegséggel festette le a becsületesen dolgozó újságíró nehéz helyzetét, olyan híven ecsetelte a mi pályánk ezer szenvedését, hogy erről a remekszép beszédről nekünk írnunk sem szabad. A vádlottat aztán elítélték 200 koronára, amit ha meg nem fizet, húsz napra bezárják. Az a szerencsétlen ember persze megfelebbezte az ítéletet, mert sosokalta szegény. De legalább megtanulja érte, hogy aki mindig a népszabadságról beszél, annak legkevésbé lehet a szabadság főerősségét , a sajtószabadságot ilyen durván megtámadni. (K. L.) HÍREK. Igaz. — Üzenet a fiatal képviselőknek. — * Barabás Béla diszebédet adott október 6-án az Aradon időző Thaly Kálmán, az ősz kuruc tiszteletére. A vértanuk gyászünnepére szokás szerint az idén is meghívták a képviselőház tagjait, de azok közül alig négy-öt jelent meg. Barabás díszebédjén meg nem állhatta egy előkelő öreg úr, hogy toaszt formájában föl ne szólaljon, mondván a következőket : — Méltóságos Thaly Kálmán uram, szólok az úrhoz! Nekem, Arad egyszerű polgárának, gyönge a hangom és nem hallják meg odafönt a nagyságos képviselő urak. Arra kérem hát Méltóságodat, adja tudtukra odafönt a fiatalabb képviselőknek, hogy Arad polgársága nagy nehezteléssel vagyon eltelve, mivelhogy a fiatalabb képviselők annyira komótosak, hogy ne mondjam: lusták és még ezen a gyásznapon is elkerülik Aradot, elkerülik a vértanuk elhagyatott sirhalmát. Ne mondják azt, hogy nekik sok dolguk van. Az udvari bálákra özönével mennek a fiatal urak, akik a főherceg kisasszonyok legyezgetésével vélik kimeríteni a haza népe iránt való kötelességüket. Mondja meg Méltóságod azoknak az ifjú honatyáknak, hogy tanuljanak lelkesedni az öregebbektől: Thály Kálmántól, Barabás Bélától, akik egyetlen hazafias ünnepről se hiányoznak. Ők folyton azon fáradoznak, hogy a népben a