Somogyi Hirlap, 1908. október (5. évfolyam, 224-250. szám)

1908-10-11 / 233. szám

6 gyanún felülálló vezetését hozta javaslatba. A képviselőtestület tüntetőleg, egyhangú ha­tározattal a főszámvevő propozíciójához já­rult és emiatt történt a két főtisztviselő előtt a nyilvános összekoccanás. A gazdasági ügyeket eddig — mint az köztudomású — éppen nem it megelégedésre intézték, amiből a városnak sok kellemet­lensége és igen sok kára származott. A vár­megye úgy oldotta meg a kérdést, hogy el­tiltotta a számvevőséget a gazdasági ügyek intézésétől. Ennek dacára a tanács azt javasolta, hogy a gazdasági ügyek intézését a másodszám­­vevőre bízzák, aki jelenleg Szabady János. Evvel szemben több bizottsági tag önálló hatáskörrel bíró gazdasági előadói, vagy gazdasági tanácsi állás szervezését tartotta szükségesnek. Izsák Lajos főszámvevő is az utóbbi elinté­zés mellett szólalt fel, mert — mint mon­dotta — úgy kell a kérdést eldönteni, ahogy a közérdek is kívánja. A főszámvevőnek erre a felszólalására Németh István polgármester dühös lett, izga­tottan pattant fel székéről és az aktacsomót, melyben az erre vonatkozó iratok voltak, odacsapta a főszámvevő elé e szavakkal: — Itt van! referálja maga ! A főszámvevőt láthatólag kellemetlenül érintette a polgármester kifakadása. Az akta­csomót visszataszította a polgármester elé, majd heves szóváltás fejlődött ki köztük, amit a képviselőtestület tagjai megütközéssel fogadtak. Nagyon csúnya jelenet volt ez. Falusi kupaktanácsban sem fordul elő. Közügyeket ekkora szenvedelemmel, az önmérséklet ek­kora hiányával nem szabad, nem lehet in­tézni. A kínos jelenetnek ügyesen vetett véget dr Zánkay Gusztáv bizottsági tag, aki egy­szerűen elkérte a főszámvevőtől ennek írás­beli előterjesztését és azt a saját indítványa­ként terjesztette be. Erre a fordulatra a városatyák is, de még a tanács tagjai is elmosolyodtak és egyhan­gúlag szavazták le a tanácsot a maga ja­vaslatával, elfogadván Zánkay indítványaként a főszámvevőnek igen helyes és célszerű meg­oldását. Ebből az egész dologból pedig csak az a tanulság, hogy komolyság, higgadtság kell a közügyek intézéséhez és egy közgyűlést vezető polgármesternek nem szabad kicsiny­kedve olyan csúnya jelenetet viszcenirozni, amilyenért megdorgálnák akármelyik­ város­atyát is. Ha ilyesmik nyilvános közgyűlésen meg­történhetnek, joggal merül föl az a kérdés, hogy vájjon jó kezekben van-e városunk vezetése akkor, amikor ekkora disszonancia lehet a város két főtisztviselője között. Tü­relmetlenséggel, érzékenykedéssel nem lehet közügyeket intézni és aki egy város vezeté­sére vállalkozik, annak tisztában kell lennie avval, hogy a saját véleménye mindig keve­sebb, mint a közönség érdeke, mint a kép­viselőtestület egyhangú határozata. SOMOGYI HÍRLAP, 1908. október 11. Szerkesztő és párttitkár. (A bíróság Kovács Miksa szocialista párttitkárt elítélte, mert Miklós Gyula szerkesztőt inzultálta.) * Kaposvári, október 10. Másfél hónappal ezelőtt Kaposváron a sajtót szégyenletes támadás érte. Szé­gyenletes arra, aki a támadást intézte. Valamennyi újságíró sérelme volt az, mert kötelessége teljesítéséért inzultáltak egy újságírót. Szeptember elsején Kovács Miksa, a kaposvári szocialista párt titkára a nyílt utcán orvul rátámadt Miklós Gyulára, a „Somogyi Hírlap“ felelős szerkesztőjére, akit inzult. Tette pedig ezt azért, mert a Miklós Gyula szerkesztésében meg­jelenő újság — kötelességéhez híven — beszámolt arról, hogy a párttitkárt el­ítélte a bíróság becsületsértés miatt. Mi, akik a redakció tintafoltos asz­tala mellett nehéz, robotos munkában töltjük el az életünket, nagyon elszomo­­rodtak ezen az inzultusan. Szívünket, lelkünket, minden tudásunkat, törhetet­len ambíciónkat visszük mi bele a mun­kánkba és feláldozzuk családi nyugal­munkat, egészségünket, életünket a mi nagyon mostoha, de általunk rajongott pályánkért. Nem érti azt meg senki, csak az Író­asztalnál görnyedő sajtórobotos, hogy milyen végtelen fájdalommal tölti el az újságírót, ha kartársát sérelem éri. Mindnyájunké az a sérelem, mert nem az újságírót érte, hanem a mi rajongás­sal imádott, hálátlanságában is szere­tett, nehéz mesterségünket: az újság­írást. A bíróság a mai napon az újság­írásnak adott elégtételt, amikor Miklós Gyula támadóját húsz napi fogházra átváltoztatható kétszáz koronára ítélte. Súlyos ez az ítélet, de ilyen elégtételt a megsértett, a kötelességteljesítéséért megtámadott újságíró megérdemel. Azt hiszem, talán maga Miklós Gyula saj­nálja leginkább azt az eltévelyedett, elva­kult embert, akit ez az ítélet sújt. Hiszen az újságíró, akinek minden szavába a lel­két kell belevinnie, aki átérzi, átéli a világ minden fájdalmát és hite mégis megmarad, ez az újságíró csak sze­retni tud. Elégtételt kapott a megsértett kortárs és elégtételt kapott a megtámadott sajtó. Ez az elégtétel visszaadja nekünk mun­kakedvünket, megerősíti hitünket és csak fokozza ezerszeresen az újságírás iránti szeretetünket, mert ebben nem a bünte­tést látjuk, nem a durva sértés megtor­lását, hanem az újságírás diadalát, amelynek megtámadása súlyos megtor­lást von a támadó fejére és megbecsü­lését látjuk az újságírónak, akinek ne­héz, küzdelmes, szenvedésekkel teli munkáját értékelni, elismerni látjuk. Dr Nelky Elek bíró előtt folyt le a mai tárgyalás, amelyen a vádlott párt­titkár védőjével, egy Nyulasi nevű ügy­védjelöltjével jelent meg. S­iklós Gyula helyett ügyvédje, dr Rónai János volt jelen. A védői tisztet betöltő ifjuembernek nehéz volt a helyzete. Nem lehetett ér­vekkel menteni a durva támadást, így hát az újságíró gyalázását kísérelte meg, de Nelky biró erélyesen rendreutasította az ifjút, aki az újságírásról merészke­dett tiszteletlenül beszélni. Ott követett el sértést ez az ügyvédbojtár, ahol a sértett elégtételt nem vehetett magának. De annál inkább elégtételt szolgáltatott a biró, aki rendreutasította az érvsze­gény védőt. Dr Rónai János, a sértett képvise­lője hosszan beszélt, nem írom, hogy szépen beszélt, mert mirólunk beszélt, akik a sajtó szolgálatában robotolunk. Olyan melegséggel festette le a becsü­letesen dolgozó újságíró nehéz helyze­tét, olyan híven ecsetelte a mi pályánk ezer szenvedését, hogy erről a remek­szép beszédről nekünk írnunk sem sza­bad. A vádlottat aztán elítélték 200 koro­nára, amit ha meg nem fizet, húsz napra bezárják. Az a szerencsétlen ember per­sze megfelebbezte az ítéletet, mert so­­sokalta szegény. De legalább megtanulja érte, hogy aki mindig a népszabadságról beszél, annak legkevésbé lehet a szabadság fő­erősségét , a sajtószabadságot ilyen dur­ván megtámadni. (K. L.) HÍREK. Igaz. — Üzenet a fiatal képviselőknek. — * Barabás Béla diszebédet adott október 6-án az Aradon időző Thaly Kálmán, az ősz ku­ruc tiszteletére. A vértanuk gyászünnepére szokás szerint az idén is meghívták a kép­­viselőház tagjait, de azok közül alig négy-öt jelent meg. Barabás díszebédjén meg nem állhatta egy előkelő öreg úr, hogy toaszt formájában föl ne szólaljon, mondván a kö­vetkezőket : — Méltóságos Thaly Kálmán uram, szólok az úrhoz! Nekem, Arad egyszerű polgárának, gyönge a hangom és nem hallják meg odafönt a nagyságos kép­viselő urak. Arra kérem hát Méltóságo­dat, adja tudtukra odafönt a fiatalabb képviselőknek, hogy Arad polgársága nagy nehezteléssel vagyon eltelve, mi­velhogy a fiatalabb képviselők annyira komótosak, hogy ne mondjam: lusták és még ezen a gyásznapon is elkerülik Aradot, elkerülik a vértanuk elhagyatott sirhalmát. Ne mondják azt, hogy nekik sok dolguk van. Az udvari bálákra özönével mennek a fiatal urak, akik a főherceg kisasszo­nyok legyezgetésével vélik kimeríteni a haza népe iránt való kötelességüket. Mondja meg Méltóságod azoknak az ifjú honatyáknak, hogy tanuljanak lel­kesedni az öregebbektől: Thály Kálmán­tól, Barabás Bélától, akik egyetlen ha­zafias ünnepről se hiányoznak. Ők foly­ton azon fáradoznak, hogy a népben a

Next